Délmagyarország, 1979. július (69. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-20 / 168. szám

69. évfolyam 168. szám 1979. lúlius 20., péntek Ara: 1,20 forin* lói halad a hídépítés Beszámoló a városi tanács végrehajtó bizottságának Tegnap délelőtt ülést tar­tott Szeged megyei város ta­nácsának végrehajtó bizott­sága, Papp Gyula elnökle­tével. Az ülés- legfontosabb napirendje az új Tisza-híd építésének haladásáról szóló beszámoló volt. A vb elé terjesztett tájékoztatóban a következőket olvashatjuk: a nagy vállalkozás megvalósí­tásának ideje három eszten­dő, annak ellenére, hogy a természeti körülmények gyakran kedvezőtlenek vol­tak. Ilyen hatalmas építke­zés megvalósításához ez igen optimális idő. Ma már szinte teljesen bizonyosra vehető, hogy az új hidat idén no­vember 6-án átadják a for­galomnak. Az építkezés haladását át­tekintve megállapította a tá­jékoztató, hogy már csak a befejező munkálatok vannak hátra. Párhuzamosan épül mindkét feljáró, az újszege­di oldalon elkészült az út­test a Bal fasortól a járdák­kal és a közvilágítással együtt; ugyancsak kész a feljáróhíd, és a szervizutak mellett is csak a járdák ki­vitelezése maradt vissza. A szegedi oldalon kiváltották a közműveket, elhelyezték a közvilágítási lámpákat, és hamarosan végeznek a feljá­róhíddal is. Készen van a vasbeton pályalemez a jár­dákkal együtt, a továbbiak­ban még szigetelési, burko­latépítési és közvilágítási fel­adatok lesznek időszerűek. A Maros utca, a Kis Tisza ut­ca és a Felső Tisza part át­vezető szakaszait és a szer­vizutakat a továbbiakban építik majd folyamatosan. Az építési ütemterv sze­rint haladt a mederhíd épí­tése is. Végeztek már a kon­zolok szerelésével, beállítá­sával, a szegélytartók elhe­lyezésével és a korlátok is nagyrészt helyükre kerültek. Ezzel együtt a generálkivi­telezők és az alvállakozók további összehangolt, pontos és jól szervezett munkájára van szükség a novemberi forgalomba helyezés érdeké­ben. Az Országos Szakipari Vállalat elmaradt kötelessé­geinek teljesítésével a fes­tésben és a szigetelésben. Ha a vállalat nem intézkedik sürgősen, feltarthatja a még soron levő egyéb munkákat. A mederhídon a pályaszige­telés és az aszfaltozás van napirenden, ezzel együttesen készülnek a híd belső szere­lési munkái és a közműveze­tékeknek az elhelyezése. Különösen kellemes ta­pasztalata az eddigi építke­zésnek, hogy a többszöri tar­tósan magas vízállás ellené­re a költségek nem haladják meg az előirányzatot, azaz a 627 millió forintot. Az épít­kezés szervezése és gazdasá­gossága olyan magas színvo­nalú volt, hogy az eredeti­leg tervezett összeg még a híd környékének csinosítását és közlekedési rendjének ki­alakítását is elbírja. A hídépítéshez jelentős útkorszerűsítési munkák is csatlakoznak részben a ta­nács, részben a KPM Köz­úti Igazgatóságának felada­taként. Közös költségviselés­sel építik ki kétszer két nyomsávosra az Odesszai körútnak a Bal fasor. Szé­kely sor közötti szakaszát, valamint kétszer három nyomra t a Nagykörútnak a S.zilléri sugárút és József At­tila sugárút közötti szaka­szát. Ugyancsak idei feladat lesz a Felső Tisza partnak Kádár János fogadta Henri Simonet-t Befejeződtök a magyar—belga külügyminiszteri tárgyalások Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap, csütörtökön az MSZMP KB székházában fo­gadta Henri Simonét-1, a Belga Királyság külügymi­niszterét, aki hivatalos lá­togatáson tartózkodik ha­zánkban. A szívélyes légkörű esz­mecserén részt vett Púja Frigyes külügyminiszter, Vince József, hazánk brüsz­szeli nagykövete, Jacques Gerard, a Belga Királyság magyarországi nagykövete, J. A. Raoul Schoumacker, a belga külügyminisztérium politikai főigazgatója és André Cahen kabinetfőnök. Púja Frigyes és Henri Si­monét vezetésével délelőtt a Külügyminisztériumban folytatódtak a magyar—bel­ga hivatalos tárgyalások. A belga külügyminiszter a kora délutáni órákban Bu­dapest nevezetességeivel is­merkedett. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke délután az Országházban fogadta Henri Simonet-t. Trautmann Rezsó, a Nép­köztársaság Elnöki Tanácsá­nak helyettes elnöke a Par­lamentben szintén fogadta a belga külügyminisztert. Henri Simonét belga kül­ügyminiszter befejezte tár­gyalásait, és az esti órákban elutazott Budapestről. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes búcsúztatta. Ott volt Jacques Gerard és Vince József is. * A belga külügyminszter magyarországi látogatásáról közös közleményt adtak ki. A közlemény megállapítja: A két külügyminiszter beha­tó eszmecserét folytatott a magyar—belga kapcsolatok­ról, és az időszerű nemzet­közi kérdésekről. Megállapí­tották, hogy a két ország kapcsolatai kedvezően fej­lődnek. Az együttműködés szélesítésének fontos állo­mása lenne egv magvar— belga kormányfői találkozó, amelyet a felek tervbe vet­tek. A nemzetközi helyzet át­tekintése sor£n a külügymi­niszterek megerősítették kor­mányaik elkötelezettségét az enyhülés erősítése, a lesze­relés előmozdítása, az euró­pai biztonság és együttmű­ködés folyamatának további elmélyítése mellett. Henri Simonét belga kül­ügyminiszter belgiumi láto­gatásra hívta meg Puia Fri­gyes magyar külügyminisz­tert, aki a meghívást, köszö­nettel elfogadta. a Hajós utca és Árboc utca közötti szakaszón a kétszer két nyomsáv kiépítése. Ezek­hez az útépítésekhez jelentős forgalomszervezési intézke­dések kötődnek majd, me­lyeknek kidolgozása folya­matban van. A hídépítés magával hoz­za a közvetlen környékén lé­vő lakóterületek rekonstruk­ciós átépítését is. Jelenleg nem látszik valószínűnek, hogy a szegedi és újszegedi hídfő környéke egy időben átépüljön. Minden bizonnyal a VI. ötéves tervre marad a feladat, annak keretében le­het majd meghatározni, hogy a megfelelő városkép érde­kében az építészetileg igé­nyelt színvonalon valósul­hasson meg a hídfők kör­nyékének kiképzése. A végrehajtó bizottság ha­tározatában köszönetét fe­jezte ki a híd építésében közreműködő vállalatoknak az eddig végzett áldozatkész munkájukért, s utasította az építési és közlekedési osz­tályt a híd üzembe helyezé­séhez szükséges új forgalmi rend, forgalomszabályozás, forgalomirányítás kialakítá­sára, és felkérte a Volánt, hogy az autóbuszvonal-háló­zatot a híd üzembe helyezé­sének időpontjára a szük­ségleteknek megfelelően dol­gozza ki. Szovjet kohászat és a KGST Az elmúlt 30 évben a KGST-tagállamok nemzeti jövedelme a tízszeresére, ipari termelése pedig hét­szeresére növekedett. Napja­inkban ezeknek az orszá­goknak az ipari potenciálja együttvéve nagyobb, mint az Egyesült Államoké és na­gyobb, mint a nyugat-euró­pai országoké. A KGST-or­szágok nemzeti jövedelme növekedésének üteme 3-szor, az ipari termelésének ülsme pedig 4-szer magasabb, mint a tőkés világban. Ennek a nagyarányú nö­vekedésnek egyik feltétele a kohászat intenzív fejleszté­se. Így a szovjet kohászok a műit évben, az előző 5 éves terv utolsó évéhez (1975­höz) viszonyítva a nyersvas­termelést 7,7, az acélgyár­tást 10,1, a hengerelt áru előállítását 6,7 millió tonná­val növelték. A tizedik 5 éves tervidőszakban számos új objektumot, a többi kö­zött sok gyárban elektro­kemencéket, kokszgyártó be­rendezéseket, ötvözőanyago­kat gyártó kapacitásokat stb. helyeztek üzembe. Meg­kezdte a termelést az ukraj­nai Azovsztal . oxigénkon­verteres üzemegysége is. Si­keresen fejlődik a többi KGST-országban is a ko­hászat. Móra emlékezete N „Nicaragua felszabadult, az ország egész területe a San­dinista Nemzeti Felszabadí­tási Front ellenőrzése alatt áll" — adta hírül csütörtö­kön a hazafiak „Radio San­dino" adója nem sokkal az­után, hogy a front egységei elfoglalták a Managua szívé­ben fekvő, megerősített el­nöki rezidenciát, Somoza volt diktátor hírhedt bunkerét. Az épületet védő több száz nemzeti gárdista letette a fegyvert. Az ország különböző pont­jain a Nemzeti Gárda egy­ségei szintén sorra megad­ják magukat. Néhány he­lyen ugyan még folytatód­nak az összecsapások, ezt katonai vezetők azzal ma­gyarázzák, hogy egyes csa­pattestekkel már régóta megszakadt minden össze­köttetés. A Costa Rica-i ha­tár közelében fekvő Penas Blancas környékén a Nem­zeti Gárda mintegy 500 „fej­vadásza" úgy döntött, hogy Szá^ éve, 1879. július 19­én Kiskunfélegyházán szü­letett Szeged fogadott fia, Móra Ferenc. A centenárium napján, tegnap ünnepségek­kel emlékeztek a kiváló író­ra, a Közművelődési Palota egykori igazgatójára, az új­ságíróra és régészre, a mú­zeurnszervezőre és könyvtá­rosra. Délelőtt a városi ta­nács dísztermében tudomár nyos emlékülést rendeztek, melyet Papp Gyula tanács­elnök nyitott meg, köszönt­ve a résztvevőket, közöttük Hori'áth Árpádot, az MSZMP KB megyei . instruktorát, Török Józsefet, a városi pártbizottság első . titkárát, a Móra család tagjait, köztük az író két unokáját, Kovács Györgynót és Vészits Fe­rencet. Az emlékülésen dr. Tolnai Gábor akadé­mikusnak, a Móra-emlékbi­zottság elnökének bevezető­je után hét előadás hangzott el (az előadások ismertetése lapunk 5. oldalán). Az érdeklődők népes táborának jelenlétében dr. Tolnai Gábor nyitotta meg a Móra-emlékülést a városi tanács dísztermében a parancs ellenére sem te­szi le a fegyvert és folytat­ja a harcot. Francisco Urcuyo Malia­nos, Nicaragua másfél napot volt elnöke Guatemalába menekült. A csütörtöki nap folya­mán a Nemzeti Gárda leg­több tisztje elmenekült az I országból. A nicaraguai lé­gierő mintegy tíz repülőgé­pe már szerdán Honduras­ba érkezett, s a gépek sze­mélyzete politikai menedék­jogot kért. Nicaraguai hazafiak egy csoportja csütörtökön beha­tolt az ország washingtoni nagykövetségére és meg­szállta az épületet. Az akció során két személy könnyeb­ben megsérült. Az amerikai rendőrség az egyik támadót elfogta. A sandinisták adója fel­szólította az ország lakossá­gát, hogy működjék együtt a kormánnyal, és tartózkod­jék mindenfajta rendbontás­tól. ülésezett a Hazafias Népfront országos elnöksége A 100. születésnapon megkoszorúzták Móra Ferenc szegedi emlékhelyeit. Képünk a Dóm téri panteonban levő Móra­szobornál készült, ahol a Kulturális Minisztérium képvise­letében dr. Biró Zoltán főosztályvezető, a Móra-emlékbi­zottság nevében dr. Tolnai Gábor, a városi pártbizottság nevében Szántó Tivadar osztályvezető, a városi tanács ne­vében Bányainé dr. Birkás Mária elnökhelyettes, az írószövet­ség képviseletében Jókai Anna író koszorúzott. Elhelyezték az emlékezés virágait Móra Ferenc sírjánál, a Belvárosi te­metőben az írószövetség és a Tiszatáj képviselői, a Köz­művelődési Palota előtti Móra-emlékműnél az író egykori munkahelyének, a könyvtárnak és a múzeumnak a dol­gozói is A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának elnöksé­ge csütörtökön ülést tartott. Dr. Szentistványi Gyuláné, a HNF Országos Tanácsának titkára előterjesztése alap­ján megtárgyalta az MSZMP Központi Bizottsága június 29-i ülésén elhatározott fel­adatokat, és egyetértését nyilvánítva állást foglalt a végrehajtással összefüggő népfrontmozgalmi tenniva­lókról. Az elnökségi ülésen felszólalt Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a HNF főtitká­ra, és az elnökség további tagjai közül S. Hegedűs László, dr. Molnár Béla, a HNF OT titkárai. Lékai László bíboros, esztergomi érsekprímás, a magyar ka­tolikus püspöki kar elnöke, Márton János egyetemi ta­nár, Mezei Barna vezérigaz­gató, Papp Lajos államtit­kár, Pióker Ignác nyugdíjas, Polinszky Károly miniszter és Rónai Rudolf államtitkár. Acs S. Sándor lelvételel A könyvtáralapító Somogyi Károly és az író-igazgató előd. Tömörkény István arcképei alatt Móra egykori íróasztala, könyvszekrénye, kanapéja és székei teremtik meg a kora­beli miliőt a múzeum tegnap megnyílt emlékkiállításán VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! \L t I

Next

/
Oldalképek
Tartalom