Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-14 / 137. szám
4 Csütörtök, 1979. június 14: Hat szegedi kiállító Készülődés a VII. Pécsi Ipari Vásárra Minden eddiginél több, kellene hazavinniük kollek- Ugyancsak élővé teszi kicsaknem háromszáz hazai és ciójukat, átvenné tőlük és állítását a könnyűipar is. A külföldi kiállító jelentkezett kiárusítaná a kereskedelem, technikum kertjében felállía Pécsi Ipari Vásárra, me- A másik érdekesség Pécs tott színpadon most is nonlyet július 13—22. között szolgáltatóiparának együttes stop divatbemutatót rendez a immár hetedszer rendez meg bemutatkozása. Maga a Magyar Divat Intézet és az a Mecsek Tourist. A szegedi csarnok is, melyben beren- OKISZ Labor, felvonultatva, mellett a másik legjelentő- dezkednek, nem mindenna- miben járunk majd ősszel és sebb vidéki termékparádé pi vállalkozás: a könnyű- téien A vásárban a látnivaló külön érdekessége lesz, hogy szerkezetes építési mód nép- mellett természetesen gonelső alkalommal vesznek „erősítésére állítja fel a d06kodnak enni- és innirészt a vásáron az NDK- Köztársaság téren a Dunauj- val6ról j a vendéglátóipar be testvérmegye, Schwerin városi Vasmű gyáregysége. éttermet és iacikonyhát tart vál alatai, s hogy együttes A csarnokban a szolgáltató- fenn Aklk ^ több ot kiállításon mutatkozik be ipar „élőben adja- magár, szánnak a Mecsek-alji váPécs szolgáltatóipara. A vagyis lesz például kozmeti- válogathatnak a Pécsi nyitás napjának mozgalmas- kai bemutató, a helyszínen s-Jnház kfnána gazságát fokozza, hogy július fényképkészítés, kulcsmáso- ^ műv^^ti oro^amból A 13-án kezdődik a Pécsi Nyá- lás. tapétaragasztási bemu- J™^??" ,A ri Színház eseménysoroza- tató, az AGROKER pedig ta is. kisgépeket, műtrágyákat és , utazasi KeovezA vásárt ezúttal is a növényvédő szereket árusít, bi5toslt a kiállításra pécsi Köztársaság téri ál- szaktanácsot ad a kisterme- utazöKnatc' 1 alános iskolák és technlku- löknek. Miklósvárt Zoltán mok alkotta kiállítási komplexumban, fedett és szabad téren, valamint a pécsi sportcsarnokban rendezik meg, a szakosított elrendezés jól bevált gyakorlatát követve. A kiállításra, mely egyben a magyar—jugoszláv határ menti árucsere kapcsolatoknak is fontos fóru ma, eddig 250 vállalat és szövetkezet jelentkezett, a hazaiakon kívül 12 NDKbeli és 24 jugoszláv cég. A külföldi résztvevők száma ennél is több lesz, ugyanis Baranya szovjetunióbeli testvérmegyéjének kiállítói listáját a lvoviak ezután közlik. Szegedről hat kiállító érkezik Pécsre: a MEDIKÉMIA, a Szegedi Ruházati Szövetkezet, az Április 4. Cipőipari Szövetkezet, a Szinkron Vegyesipari Szövetkezet, a Kenderfonó és Szövőipari Vállalat, a Délalföldi Pincegazdaság. A bemutatandó termékeken túl, új színfoltjai lesznek az idei vásárnak. Az egyik érdekesség a schweriniek bemutatkozása. A Köztársaság téri általános iskola hatalmas tornatermét bocsátják rendelkezésükre, ahol bútorokat, vadászfelszereléseket, tanszereket, kempingcikkeket, edényeket, ruházati és háziipari cikkeket, varrógépeket, vasalókat, sport- és utazótáskákat, műanyag felszerelési cikkeket, tapétákat, csempéket, világítótesteket állítanak ki. Bizonyára sok érdeklődőt vonz majd az iskolaudvaron felállított, lakhatóan berendezett nyaralóházuk. A schweriniek azt szeretnék, ha a kiállítás után nem Gondok és próbálkozások Fejlesztés előtt a DEFAG Vizsgaidőszak van ország- — A nyár nálunk mindig 100 emberrel van külön gonszerte, így a szegedi egyete- a gyengébb időszakot jelen- dunk. Ok azok, akik évente meken is. Ilyenkor a diákok ti; zömmel Ilyenkor mennek (egyenként) hat-hét napot szobájában gyakran éjszaka szabadságra a dolgozók. De hiányoznak, igazolatlanul, is ég a lámpa, kavarog a ci- biztos kimutatható lenne, Küldjük el ezeket? Máshol garettafüst, előkerül a kávés- számszerűleg is, hogy meg- úgyis fölveszik őket. csésze. Sokukra a tankönyv érezzük a diákok munkája- — Gépek kellenek..: betűzgetése közben köszönt nak a hiányát. — Igen. Megközelítőleg 100 rá az új nap. Az üzem évik három-négy miUió forint értékben szeretNem is olyan régen, közű- százalékos létszámcsökkenés- nénk gépeket vásárolni a kölük jó néhányan, máshol, sej számol. A munkaerő pót- zeljövőben. Ez segítene a másmilyen körülmények kö- lásának csak egy részét tud- munkaerőgondunkon, s alapzött éjszakáztak. Azokról van ják új dolgozókkal megolda-' ía termékszerkezetünk korszó, akik a DEFAG falemez- ni. Ezért vették fel a kapcso- szerflsítésének. A Jelenlegi üzemébe jártak dolgozni, dél- latot az egyetemi munka- elavult géppark miatt véges utánonként, éjszakánként. közvetítő irodával. a kapacitásunk. Csak egy — Nagy segítség nekünk az — Reméljük, nyáron is adat:I mi egy köbméter réteegyetemisták munkája — jönnek hozzánk diákok — ff* lemezt ^háromszor annyi mondja Kenyeret Pál. az mondja az üzemvezető-he- ídö készítünk el, mint üzem helyettes vezetője. — lyettes —, hisz nem mind- korszerűen felszerelt Pillanatok alatt megértik mit, egyikük hagyja itt erre az uzeT" teszL A kereslet vimiért, hogyan kell csinálni, időre a várost. Harminc em- fzfunt JW. Évente 30 ezer lehet rájuk számítani. A vizs- bert tudnánk alkalmazni, köbméter lemezre van szükgaidőszak nemcsak nekik Már várjuk a július elsejét kujőnbóző vállalatokgond, nekünk is az. Egysze- is, mert akkor jönnek a sop- ™ * tudunk rűen arról van szó, hogy roni erdészeti egyetem hall- *ldálJítani- A többit imporhiányzik a munkájuk. Katói hozzánk, szakmai gya- , rr , korlatra Az üzemrészekben csattog— Hogyan segítenek ezen korlatra. nalt a gépeki az emberek a gondon? _ Diákokkal segítenek a végzik a munkájukat. Egye— Átszervezéssel. Mindig gondokon? temista nincs közöttük, öszoda tesszük az embereket, — Kényszerhelyzetben va- szel bizonyára újra ott leszahol éppen a legnagyobb gyünk. Alkalmi munkásokra nek, hisz pénzt kereshetnek, szükség van a munkájukra, szükségünk van, s nekünk jó a vállalatnak is, mert enyDe ez maga után vonja, hogy sem mindegy, hogy kiket en- hítik a munkaerőgondokat, ahonnan átirányítjuk a dol- gedünk be a gyárba. Van ba- De mindenki tudja, hogy a gozókat, ott fékeződik a len- jUnk a mi dolgozóinkkal is. DEFAG számára nem ez a dület 680-an dolgoznak az üze- megoldás. Lélekkufárok között Végh Antal: Akkor májusban esett a hó Valószínűleg már semmi- dából, most pedig ez a re- tisztán látni akaró, mlnderW féle eszközzel nem lehet vál- génye. Amely koronát tesz kor kímélet nélkül igazat toziatni azon a közfelfogá- ama axiómára, miszerint szólni kívánó, nagy társadalson, amely szerint Végh An- esetleg szenzációként közis- ml felelősségérzettel bíró mai tal 1974-es focikönyvével, a mertté vált íróra is igen-igen középkorú férfi. Például Miért beteg a magyar fut- érdemes figyelni, benne ko- Végh Antal ballal lett országosan ismert moly, nagy értékeket felfe- A regény egész fojtott, a és elismert író. Azóta nevét dezni — később. kamaszos bájt a szorongató olyanok is ismerik, akik Pedig természetesen voltak, külvilág által megf egy elmeegyébként Illyés Gyuláról, kellett hogy legyenek művé- zett keretbe zárt atmoszféráBertha Bulcsúról vagy Ben- szi fejlődéselőzményei an- ja komoly drámaiságot horjámin Lászlóról életükben nak, hogy e regényével az doz. Ami ugyan látszólag nem hallottak. Egy szem- író, úgy tűnik, végleg blzto- csak a főhős szerelmi csalópontból mindenképpen pozi- sította helyét a mai magyar dásában kristályosodik ki, tívum ez: idestova öt éve próza élvonalában. Az út va- valójában viszont a tanári jobban figyelnek azóta meg- lahol az igazmondás, a tisz- terror, a serdülőkori erőjelent műveire is. S legújabb, tesség, a mindent-megmutat- kultusz é6 nem utolsósorban a könyvhétre megjelent re- ni-akarás mániákusan ke- az Államvédelmi Hatóság legénye szintén bizonyíték: na- mény rajtkövénél kezdődhe- lenléte tükrében válik éles gyon is érdemes. tett, s a technikai-stiláris esz- kontúrokkal rendelkező, Gyors egymásutánban az közök finomodásával érkezett majdhogynem tragikus képpé. Akkor májusban esett a hó el « társadalmi-közéleti mon- Genezis ez a könyv, egymár a második Végh Antal- dandó egyetemes szintjéig, szerre harsány és halk inkönyv a boltokban. (Már Az Akkor májusban esett a duló nemzedéknek, társadaameddig ott elérhető.) Né- kó halvány önéletrajzi áttéte- lomnak — és emberi szeméhány hónapja riportkötete. Ifkkel Is adalékokat nyújt lyiségfejlődésnek. Végh AnAz almafákat évente keli VéSh Antal generációs pá- táltól korábban elsősorban 'metszeni került ki a nyom- lyaművéhez. Hiszen a debre- nem a pszichikai ábrázolás cent református kollégium- bravúrjait szokhattuk meg. ban a legvadabb ötvenes (Főként nem is ezért kellett években érettségire készülő dicsérnünk.) Ebben a művékamaszok — mai negyven- ben teljes mértékben nagyévesek — egy speciális törté- korúvá válik ebből a szemnelmi szituáción belül kü- pontból is. Akárcsak a tiszta, lönleges „lélekvásárlási kon- árnyalt, művészi próza kökurrenciában" fordították te- vetelménye íelőL kintetüket a világra. A val- Ha van hibája ennek a relásos hit és a nem kevésbé génynek, csak az, hogy — dogmatikusan felfogott ideo- teljessége ellenére is — rölógia képviselői egyaránt ve- vid. Mintha a szerző maga is tekedtek lelkükért. A ka- megelégedett volna a Nagymasz — a legkiszolgáltatot- szerűség egyszeri, futó jelletabb lények egyike ezen a gű fülöncsípésével. Márpedig, világon — pedig arra fordult, ha ez annyira élvezetes, amerre fordulhatott. A nagy őszinte és becsületes, mint az ivások, nőzések, olykor már Akkor májusban esett a hó, a nem tolerálható közös bal- akko^ (ha nem ebben, máshék felé. S ebből a nemze- ban) — várjuk, várnunk kell dékből — jelesebbjéből — a folytatást (Magvető. 1979). kovácsolódott a mindenkor D. L. — Csökken a termelés? műnkben, ebből körülbelül H.L Londonban a mammntbébí A szovjet kutatók nem- A tudományos szenzáció régiben egyedülálló állati nyilván nagy érdeklődést leletre bukkantak az ország vált ki az angol közönség északi részében, a Kolima körében is. Tulajdonképpen folyó felső szakaszánál. A ez indokolja részvételét a héthónapos mammutbébi a kiállításon, annak ellenére, maga nemében páratlan hogy szállítása 'komoly nemaradvány; több mint 40 hézségek elé állította a ezer éven át feküdt jégből- szakértőket. Külön e célra csőjében, amely „mélyhü- készített széfben tette meg tött" állapotban konzervál- az utat Leningrádból Lonta a XX. szazadnak. donba, s így tér majd viszA bébi hossza 115, ma- sza jSgassága 104 centiméter. Or- ' z^zua mánya 57 centiméteres. Res- A felbecsülhetetlen értékű taurálása után a leningrádi Példányt, amelyet jelentős múzeumban állították' ki. A összegre biztosítottak, le„csöppség" nemrég útra ningrádi tudósok „dajkál£& bemutassák Ssf^ löndoní - * * ^''"as szovjet kiállításon, amely alatt. (BUDAPRESS — májusban nyílt meg. APN) Molnár Zoltán A vereség 43. Behúzták Arankát a gyerekkel szorosan a partfal alá; felülről fűfüggöny fordult le, hosszú, éles szálú, sásszerű ártéri fű 6Űrü függönye — Ahol a komp! Valóban, a komp már a túloldalon küszködött, majdnem elérte a nyugati partot. No, ha ott most lerakodnak és visszajön, a következő fordulóval átvihetné Arankát is. — Kivel kellene beszélni? — kérdezte a katonákat, akik már készültek is visszaindulni az ottmaradt nyolchoz, meg a két láda kézigránáthoz a bokros dombocskára. — Hogy kivel? Hát éppen..., én ismerem Trinkl főhadnagyot ..na, mindjárt szólok neki. Ez egy magas, csontos, korán kopaszodó fiú volt, rögtön el is indult a parton, egyenesen az átkelőhely felé. Nyugodtan ment nyurga lábaival, nem kapkodta a fejét a becsapódásokra. Pedig már a folyó tükrén is cuppogtak, mint valami óriás ország esőcseppjei az új meg új becsapódások. — Hol az ördögbe vannak a mi ágyúink...? — Hagyd a fenébe! — mondta a másik katona. — Szerencsére, idején befuccsoltak. Mikor még a falu szélén, vagyis túl a falun felvettük a harcot, hát legelőször is minket kezdtek verni. — Ne mondd, a ml ágyúink.!.? — Mondom pedig! Nem is hallottad? Hát a legelején mi a saját ágyúipk elől iszkoltunk vissza! Nem is tudom, a románoknak kinyílt volna-e úgy a csipájuk, ha nem látják, hogy mi van nálunk..., azt se tudtuk hogy merre szaladjunk előre vagy hátra ... Hót ez ml az isten lehetett? A tüzéreink nem rosszak, egyszer-kétszer igazán megmutatták ... — Valami téves tájolást kaptak..! — mondta a katona, mintha csak válaszolna. — Itt már semmi se megy normálisan. Semmi, úgy, ahogy mondom. András nem látta már a nyurga fiút, eltakarták a bokrok, Csak nehogy valami baj érje. Megnézte Arankát meg a gyereket; de szinte csak azt nézte már, régi frontbeidegzettséggel, hogy lélegeznek-e még. Lélegeztek. Na jó. — Pajtás, mégiscsak nyugodtabb lennék, ha én is beszélnék azzal a kompparancsnokkal! Itt maradnál, amíg visszajövök? — Menj csak! Hiszen úgyis megvárom a pajtásom. A kis fekete bent kuporgott a partfal tövén, a hordágy mellett, Aranka lábánál. Valamiért nagyon megcsendesedett; de most már nem kérdezte meg tőle, mi baja. éppen csak rápillantott. Biztatóan visszahunyorgott, igen, hiszen tudja, itt van ő is, semmi baji András nem úgy indult el, nem olyan könnyedén és egyenesen, mint a nyurga lábú; de közben már a becsapódások, ennyi idő alatt is, még sűrűbbek lettek errefelé. Kinézett magának valami fedezéknekvalót, legelőször egy vastag törzsű fűzfát, s szökellve, lesunyt fejjel, gyors futásban érte el és vágódott alá. Egész szilánkesők fröcsköltek szét; már nagyon jól tapogatták a partot. Kis, félig-meddig védett tisztásféle volt az átkelőhely. Sebesültek feküdtek, üldögéltek, bekötözve, bekötözetlen, várták vissza a kompot. Alig találta meg köztük a maga emberét, a kopaszodó, nyurgát katonát, aki ismeri a kompparancsnokot. Üldögélt a parton, a sebesültek között, puskáját a térde közé fogva, s leste a vizet Lezöttyent mellé, s megkérdezte: — Na, beszéltél vele? — Ott van a hajón. Ezt is olyan nyugodtan mondta; Andrást kezdte idegesíteni a nyugalmával. Pedig hát ha ott van a hajón, valóban nincs mást mit tenni, mint leülni, s várni a hajót, meg a kapitányát. András térde közé vette a puskáját, s most már ketten ültek, és nézték a komphajót. Üresnek látszott, nyilván már kihordták a túloldalon a sebesülteket. De akkor meg miért nem indult már vissza? Szétnézett, nincs-e valaki, akitől érdemes volna megkérdezni, hogy mire várhat ott az a komp. Egy sebesült feküdt nem messze a homokban, térdén átvérzett kötésseL Odafordult hozzá: — Te, mi az isten van ezzel a komppal? — Hát ez már nemigen jön vissza. Sajnálta tovább kérdezni, mert látta, hogy igen keserves képpel nyomogatja a lába szárát. De nem is volt más olyan közel, meg ez igencsak alapozhatja valamire a véleményét, hiszen neki is nagyon jó lett volna már, ha jön az a komp. — Miért ne jönne? Talán találatot kapott? Te láttál valamit? — Látni nem láttam, csak hallottam. — Mondd hát, mit hallottál, az isten áldjon meg! Már igazán kezdett türelmetlen lenni; mit könyörögtet ez is, ez is milyen nyugodt, nyögje már ki, amit tud. — Nem vettétek észre, hogy köhög?... Most már nem, de amíg köhögött. Szerintem homok ment a kipufogóba.. „ egy motornak vége. A nyurga katona, talán a főhadnagy védelmében, akit ismert, nem akart lemondani a bizakodásról: — Hátha meg tudják csinálni. Vagy visszajön fél motorral ... Még ki se mondta, mikor a kis hajó megremegett, magasra felcsapott a víz mellette, iszapos zápor hullott rá vissza, s még közelebb lökődött a parthoz. Maga az ágyú, a lövedék becsapódásának a hangja pillanatokkal később ért ide. — Na, most mór végleg megkapta a magáét. Kész. A sebesült úgy mondta ezt, szinte valami diadallal, holott lehet, hogy a saját halálosítéletét'is bejelentette vele. — Hej, azt a keserves... — káromkodott András. —• Fordulhatott volna legalább még egyszer ... — Mit akartok tőle? — A sebesült, fél könyökkel feltámasztva a fejét, úgy kezdett el csevegni, mintha valami teljesen közömbös témáról volna szó. vagy nem is itt üldögélnének a parton, hanem egy hűvös, árnyas kertvendéglőben. — Ez aztán igazán megtette a kötelességét! Ezt egyszer majd múzeumba kell tenni. Komp még egnyit nem dolgozott, mint ez most egy pár napig, mióta világ a világ... (Folytatjuk.) * t