Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-08 / 132. szám

4 Péntek, 1979. június 8. Befejeződött a gyermekév budapesti fóruma • Budapest (MTI) Csütörtökön, tegnap a Parlamentben befejeződött a nemzetközi gyermekév budapesti fóruma. Szerdán, az esti órákban, a szekciók már beterjesztették jelentéseiket a plenáris ülés elé, s tegnap, a június másodika óta tartó tanácskozáson, az ötnapos munka teljes anyagát összegez­ték. A gyermekek jogainak és érdekeinek érvényesítése je­gyében zajló eszmecserén az ENSZ és szakosított szerve­zeteinek, i'alamint öt világrész mintegy 70 országának kül­döttei, politikusok, társadalmi személyiségek és szakértők, ünnepi zárt ülésen fejezték be munkájukat. A gyermekév kiemelkedő eseményének záróakkordjaként a Parlament delegációs termében nemzetközi sajtókonferenciát tartottak. Az általános vita bere­kesztése után a fórum részt­vevői zárt ülésén folytatták munkáját A nemzetközi gyermekév alkalmából júni­us 2—7. között Budapesten megrendezett nemzetközi fó­rumról elkészült jelentést dr. Riittasisko Jukkala-Be­nisch, a nemzetközi gyer­mekév finn nemzeti bizott­ságának képviselője terjesz­tette be. Elipondta, hogy az általános vitában 07 or­szág küldötte szólalt fel. valamennyi megnyilatkozás­ból az a meggyőződés tükrö­ződött, hogy a földkerekség egyetlen kormánya sem von­hatja ki magát a béke, a biztonság megteremtése, a nemzetközi együttműködés erősítése által alapvető köte­lezettségként rá rótt felelős­Bég alóL A jelentés emlékeztetett arra, hogy az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya is iránymutató a gyermekek jövőjének biztosításában. A budapesti fórum résztvevői a leghatározottabban elitél­tek minden diszkriminációt, politikai, társadalmi, faji, val­lási megkülönböztetést. A gyermekek különleges védelme szükségessé teszi: az ENSZ közgyűlése, és an­nak illetékes bizottságai mérjék föl egy olyan kötele­ző érvényű nemzetközi meg­állapodás — konvenció ->­létrehozásának lehetőségét, amely megszabná a külön­böző országok gazdasági, társadalmi fejlettségéhez igazodó minimális követel­ményeket és nemcsak dekla­rálná a gyermekek Jogait, hanem biztosítaná is érvé­nyesítésüket. A delegátusok hangoztat­ták, hogy a gyermekeket is sújtó kizsákmányolás, min­denfajta szolgaság, az em­bertelen, ketyetlen és leala­csonyító bánásmód, a fizikai és lelki tortúrák alkalmazá­sa a legsúlyosabban elíté­lendő cselekedetek közé tar­tozik, s ellene az ENSZ tagállamainak teljes súlyúk­kal fel kell lépniük. Az előterjesztést követő vi­ta után a fórum részvevői a tanácskozás munkájáról szó­ló, a tanácskozás eredmé­nyeit összegező jelentést el­fogadták. Ezután a nemzet­közi gyermekév budapesti fórumának ünnepi záróülése következett Nádor György, a fórum elnöke köszöntötte a díszelnökségben helyet foglaló Helvi Sipilüt, az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének főtitkárhelyettesét, va­lamint az ENSZ szervezetei­nek több más, jeles szemé­lyiségét és a fórum tisztség­viselőit. Magyar részről a díszel­nökség tagja volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, a nemzetkö­zi gyermekév magyar nem­zeti bizottságának elnöke, Púja Frigyes külügyminisz­ter, Markója Imre igazség­ügy-miniszter, Polinszky Ká­roly oktatási miniszter, Szép­völgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke és Zsögön Éva egészségügyi államtitkár. Az üdvözlő szavak utón Helvi Sipila lépett az emel­vényre és az Egyesült Nem­zetek Szervezetének nevében köszönetet mondott Magyar­országnak, a magyar népnek és kormányának azért, hogy alkalmat adott a világ né­piéi és szervezetei képvi­selőinek a budapesti talál­kozóra, a gyerekek egyete­mes érdekű ügyének megvi­tatására. Ezután Aczél György emel­kedett szólásra. — E tartalmas, sokrétű fó­rum résztvevői Földünk kü­lönböző országaiból érkeztek Budapestre. Más-más nyel­vet beszélünk, sok kérdésben különbözőek a nézeteink. Materialisták és különböző vallások képviselői, egymás­tól eltérő társadalmi beren­dezkedésű országok küldött­jei tárgyaltak itt a holnap nemzedékének sorsáról és jövőjéről, de mindvégig érez­hető volt, hogy valami látha­tatlan, erős szellemi kapocs: a jövőért, az emberiségért való felelősség összeköt, ösz­szekapcsol bennünket — mondotta többek között Aczél György. Aczél György ezután át­nyújtotta Helvi SipilS-nak az Egyesült Nemzetek Szerveze­te főtitkárhelyettesének So­mogyi József Kossuth-díjas szobrászművész dombormű­vét, amelyet a magyar kor­mány ajándékozott a világ­szervezetnek. A nemzetközi gyermekév budapesti fórumának ünnepi záróülése Nádor György sza­vaival ért véget. * Aczél György, a Miniszter­tanács elnökhelyettese csü­törtökön hivatalában fogadta Helvi Sipilá asszonyt, az ENSZ főtitkárhelyettesét, az ENSZ gyermekévi külön­megbízottját. A szívélyes, baráti légkörű eszmecserén jelen volt Szarka Károly kül­ügyminiszter-helyettes és Nádor György. Drezdában Honeclcer—Musák megbeszélés • Berlin (MTI) Gustáv Husák, Csehszlová­kia Kommunista Pártja KB főtitkára, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnö­ke. aki baráti látogatáson az NDK-ban tartózkodik csü­törtökön Drezdában meg­kezdte konzultációit ven­déglátójával. Erich Honek­kerrel, a Német Szocialista Egységpárt KB főtitkárával, az NDK Államtanácsának elnökével. Megbeszéléseik során meg­vitatták a két párt és a két állam közötti szoros baráti kapcsolatok további elmé­lyítésének és fejlesztésének kérdéseit, valamint a testvéri szocialista országok egyezte­tett külpolitikájának meg­valósításához való hozzájá­rulás kérdéseit, amelyek a béke biztosítására és a nem­zetközi feszültség enyhülési folyamatának elmélyítésére Irányulnak. Elutazott az NDK nagykövete 0 Budapest (MTI) Gerhard Reinert, a Német Demokratikus Köztársaság nagykövete csütörtökön vég­leg elutazott Budapestről. A nagykövetet elutazása előtt búcsúlátogatáson fogadta Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke. CEDENBAL ELUTAZOTT SZÓFIÁBÓL Jumzsagijn Cedenbalnak, a Mongol Népi Forradalmi Pírt Központi Bizottsága el­ső titkárának, a Nagy Né­pi Huról Elnöksége elnöké­nek vezetésével csütörtö­kön délelőtt elutazott Bul­gáriából a Mongol Népköz­társaság párt- és állami I üldöttsége. A delegációt a s ófial nemzetközi repülő­téren Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára. az Államtanács elnöke búcsúz­tatta. GYENES ANDRÁS LATOGATASA A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizott­sága elnökségének meghí­vására június 4. és 7. között Gvenes András, az MSZMP KB titkára látogatást tett a Jugoszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaságban. Kí­séretében volt Horn Gyu­la. a KB „külügyi osztályá­nak helyettes vezetője és | RADIOTEIEX őszi István, a KB munka­társa. Gyenes Andrást fo­gadta Branko Mikulics, a JKSZ KB elnökségének ügy­vezető elnöke. Megbeszélést folytatott Alekszandar Grlicskowal, a JKSZ KB elnökség tagjával és Vlado Janzsiccsal. az elnökség vég­rehajtó titkárával. A szívé­lyes elvtársi légkörben le­zajlott tárgyalásokon köl­csönösen tájékoztatták egy­mást pártjaik tevékenységé­ről, a szocialista építőmun­ka feladatairól. KÍNAI JEGYZÉK Az Üj-Kína hírügynökség jelentése szerint a Kínai Népköztársaság külügymi­nisztériuma jegyzéket inté­zett a Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisz­tériumához. A jegyzékben a kínad fél kifejezésre jut­tatja készségét, hogy júni­us 25-én Pekingben fogadja a vietnami kormányküldött­séget a külügyminiszter-he­lyettesi szintű tárgyalások folytatása céljából. DC—10 Az Egyesült Államok szö­vetségi polgári repülésügyi igazgatósága (FAA) szerdán hosszas huzavona, további műszaki hibák észlelése után felfüggesztette a DC—10-es amerikai gyártmányú gépek repülésalkalmassági tanú­sítványának érvényességét, s további intézkedésig el­rendelte az ilyen típusú re­pülőgépek kivonását a lé­gi forgalomból. LEMONDOTT A PORTUGÁL KORMÁNY A portugál államfő elfo­gadta a Mota Pinto kor­mány lemondását. Antonio Ramalho Eanes elnök ma kezdi meg a tanácskozást a parlamenti pártok vezetői­vel a válság megoldásáról. A békéért és a társadalmi haladásért folytatott harcról Berecz János könyvéről UN II II érdeklődésre tarthat számot "BUlf mindazok körében Berecz János közelmúltban megjelent könyve, akik fi­gyelik a nemzetközi élet eredményeit, és nyomon követik a világhelyzet alakulását. Az Akadémiai Kiadó által megjelente­tett kiadvány a szerzőnek 1973. és 1977. között megjelent cikkeit és tanulmányait tartalmazza. Már a könyv címe is egyér­telműen utal a tartalomra: „Harc és együttműködés". A cikkeket, tanulmányo­kat olvasva, még inkább meggyőződhetünk arról, hogy a korunkban zajló sok társa­dalmi, gazdasági, politikai folyamat, a bé­kéért. a társadalmi haladásért kibontako­zott világméretű küzdelem mennyire össze­tett, milyen sok tényező befolyásolja. A szerző tudományos megalapozottság­gal, a marxizmus—leninizmus elméletének biztonságos gyakorlati alkalmazásával, széles körű ténybeli ismeretekkel és tájé­kozottsággal világítja meg a különböző társadalmi rendszerű országok békés egy­más mellett élésének bonyolult folyama­tait, segít megértetni e sokszínű, összetett együttműködést és harcot magába fogla­ló, világot átfogó forradalmi küzdelmet Az 1970-es évek az emberiség számára meghozták az enyhülési folyamat remény­teljes kibontakozását. A nemzetközi lég­kör kedvezően változott. A világhelyzet alakulását azonban továbbra is a kialakult erőviszonyok, az osztályérdekekre támasz­kodó harc határozta és határozza meg. A két világrendszer közötti erőegyensúly mögött állandóan mozgásban levő erők munkálkodnak. A SZOrZO 'larom fejezetben tárgyalja az emberiséget ma leginkább foglalkoztató és érintő kérdéseket. A béke és a társadalmi haladás védelmében foly­tatott küzdelem elméleti, politikai, gya­korlati kérdéseire ad az érdeklődők szá­mára érthető és tettekre ösztönző magya­rázatot A szerző az előszóban így fogal­maz: „A jövő gyökerei a mában rejlenek. A jövő soha nem függött annyira a jelen­től, mint a XX. század utolsó évtizedei­ben." Ez is mutatja, hogy az egész munka a mára irányítja az olvasó figyelmét, a ma nemzetközi eseményéinek mozgató "erőiről, tőrj/áiiysjíerüságeífől tájékoztat, és • növeli minden ember felelősségét a béké­ért, a szocializmusért folytatott küzdelem­ben. Berecz János állásfoglalását a szocializ­mus melletti elkötelezettség jellemzi cik­keiben és tanulmányaiban. Ugyanakkor mindig számolva a reális erőviszonyokkal és kilátásokkal szól a kérdésekről. Az első fejezetben a békés egymás mel­lett élés elméleti, politikai témái kaptak helyet. Figyelemre méltó, hogyan bontako­zik ki a cikkekből a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének szükségessége, lehetősége, és hogy milyen nagymértékben befolyásolják a stratégiák megvalósulását a kialakult erő­viszonyok. Egyértelműen szólt arról is. hogy korunkban a nemzetközileg folyó osz­tályharc eddig nem tapasztalt méreteket öltött, és ez a gazdasági, társadalmi fejlő­dés objektív törvényszerűségein alapszik. A termelőerők gyors ütemű fejlődése, a tudományos, technikai forradalom hatása — amely segíti a termelőerők interna­cionalizálódási folyamatát — új módon ve­ti fel a társadalom, politika és gazdaság területén ls a nemzeti és nemzetközi ér­dekek találkozását. Ebből következik a proletár internacionalizmus történeti, tar­talmi fejlődésének, újszerű megítélésének szükségessége. A második fejezet a nemzetközi hely­zetben bekövetkezett enyhülési folyamat alapvető kérdéseivel foglalkozik. Tár­gyalja a nemzetközi enyhülési folyamat kibontakozásában döntő szerepet játs?*5 erőviszonyok alakulását, ezen belül a szo­cializmus állandó erősödésének hatását. Szól az enyhülési folyamat fejlődésének üteméről, osztálytartalméról és konkrét eredményeiről. Jól érzékelteti, hogy az egész emberiség jövője szempontjából milyen perspektívát jelent az enyhülési folyamat további elmélyítése, és milyen veszéllyel fenyeget a fegyverkezési hajsza útján va­ló haladás, amely az utóbbi években lelas­sította az enyhülési folyamatot. MpflflVÍÍ7fl és minden érdeklődő szá­mcjyyuíu mára hasznos ismereteket nyújt a nemzetközi kapcsolatok kiépülését szolgáló tárgyalások, diplomáciai lépések, a gazdasági együttműködést célzó meg­egyezések alapgondolatainak és körülmé­nyeinek feltárása. A kommunista és mun­káspártok. valamint más nemzeti és nem­zetközi szervezetek enyhülés érdekében kifejtett tevékenysége. A harmadik fejezetben azok a cikkek, tanulmányok kaptak helyet, amelyek a világhelyzetet alapvetően befolyásoló tár­sadalmi-politikai erőket mutatják be. Az enyhülési folyamatot, a békés egymás mellett élés politikájának gyakorlati meg­valósulását segítő tényezők közül szeret­nék utalni a közvélemény szerepének, je­lentőségének sokoldalú kifejtésére, amely napjainkban „korunk fejlődését befolyá­soló, politikát — különösen pedig poli­tikai légkört — alkotó tényezővé fejlődött" — írja. a szerző. Részletesen szól a társa­dalmi haladás és a világbéke ügyét szol­gáló szervezetekről, mozgalmakról, ezek, kormányok, pártok állásfoglalásait befo­lyásoló ereiéről. A pozitív közvélemény fő ereje természetesen a szocialista országok közössége. E követelményre támaszkod­va a szocialista országok külpolitikai tö­rekvései nagy erőt képviselnek a külön­böző nemzetközi fórumokon, ahol korunk fontos kérdéseiben döntenek. Az európai béke és biztonság ügyének előmozdításában is nagv szerepe van a sokféle politikai irányzatot képviselő tö­meg- és társadalmi szervezeteknek, ame­lyek végső fokon a közvélemény tolmácso­ló!, képviselői. A történelmi hűségnek megfelelően esik. szó a Béke-világtanács és a békemozgalom < harcáról, a békeszerető erők világkong­resszusáróL A szerző nagy tapasztalatot és jártassá­got bizonyító módon tárgyalja az európai szociáldemokratizmus szerepét az enyhü­lés időszakában. Elemzéssel és adatok­kal bizonyítja a szociáldemokratizmus társadalmi sokszínűségét, az egyes szociál­demokrata pártok közötti különbséget — ezzel is bizonyítva, hogy a nemzetközi munkásmozgalom e sajátos része jelentős befolyással rendelkező politikai erőt kép­visel. A kommunista pártok ezért a reali­tások figyelembevételével a kapcsolatok kiépítésére törekszenek. „Az ifjúság és a békés egymás mellett élés" című befejező rész szintén a propa­ganda- és a tömegpolitikai munkában jól használható megállapításokat tartalmaz. Különös hangsúlyt kap az ifjúság szocia­lista nevelése és aktivitásának szükséges­sége a békéért, a társadalmi haladásért folytatott küzdelemben. MinflPnt egybevetve: Berecz János ITi.llliSlII könyve értékes összefoglalója annak a bonyolult, összetett nemzetközi küzdelemnek, amely a XX. század utolsó évtizedeiben zajlik az emberiség szebb boldogabb jövőjéért. Ajánljuk mindenek­előtt azoknak a propagandistáknak, akik alaposabban meg kívánnak ismerkedni a fent említett kérdésekkel. Hasznos olvas­mány azonban minden ember számára aki érdeklődik a világhelyzet alakulása iránt. Szilágyi Júlia Magyar felszólalás Genfben 0 Genf (MTI) A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Genfben szerdán megnyílt 65. konfe­renciáján csütörtökön felszó­lalt dr. Trethon Ferenc mun­kaügyi miniszter. Megemlé­kezett a Nemzetközi Munka­ügyi Szervezet Fennállásának 60. évfordulójáról, majd a leszerelés és a társadalmi haladás összefüggéseiről be­szélt. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti jövedelmet nem fegyverkezésre, hanem a fog­lalkoztatási lehetőségek bő­vítésére, a széles néptöme­gek anyagi, egészségügyi, szociális ellátásának javítá­sára kell felhasználni. Külö­nösen a fejlődő országokban nyomasztó gond a munkanél­küliség, valamint az, hogy a rendelkezésre álló erőforrá­sok a legalapvetőbb szükség­letek kielégítését sem bizto­sítják. A fejlett és a fejlődő országok kőzött tovább mé­lyült a szakadék. Dr. Trethon Ferencet fo­gadta Francis Blanchard, a Nemzetközi Munkaügyi Szer­vezet főigazgatója. A Ma­gyar Népköztársaság és az ILO közötti együttműködés időszerű kérdéseit tekintet­ték át Választások az EGK-ban 0 Strasbourg (MTI) Az Európai Gazdasági Kö­zösség négy tagállamában, Nagy-Britanniában, Írország­ban, Hollandiában és Dánjá­ban csütörtökön reggel meg­nyíltak a szavazóhelyiségek. A közösség történetében elő­ször választják meg közvet­lenül a strasbourgi, úgyneve­zett Európai parlamentet. E négy országban összesen 56,3 millió a szavazásra jo­gosultak száma; együttvéve 137 képviselőt küldhetnek a ,410 tagú parlamentbe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom