Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-01 / 126. szám

4 Péntek, 1979. június í: ^^mmm^mmm^mmm^mmmmmmammammm Az új deszka Színház a moziban, avagy a körülmények iskolája Egy esztendeje, hogy be- mény, hogy az előtte húzódó csukták a nagyszínházat tekintélyes zenekari árokkal Nincs mit szépíteni, az évti- a hangzás akusztikája nincs zedek óta hivatalosan vagy azono6 hullámhosszon, gaz­félhivatalosan halogatott re- dagabb, a játék látványlehe­konstrukclóval nehéz hely- tőségeinél (mert hiszen ép­zetbe került Szeged zenekul- pen az operai, illetve zenés túrája. Nehéz, de nem kilá- műfajok immanens igénye a tástalnn helyzetbe. Mint is- fantáziát nagyvonalúan föl­meretes, az épületmatuzsá­lem — mely az operai és ze­nés színházi előadások mel­lett otthont adott nagyzene­kari, ritkábban kamara-, il­lobbantó dekoráció, a térbe­liség). A zenés színpadi mű­veknél „megvan olyan más­féle élvezeteknek lehetősége is — idézzük ide Felsesteint teresre sikerült korrigálni, így helyet tud biztosítani rendes operai nagyzenekar­nak. Az adatokból nyilván­való a nagyszínházi orches­rel és lényegében kamara­színházi játéktérrel rendel­kező moziban (ahol a szín­padot kiszolgáló egységek­helyiségek egészen minimá­tervezik az előadások kiállí­tását: sok technikai igényes­ségű díszlet váltásra például nincs mód, a legutóbbi Ver­di-bemutatóhoz ia, a Johan­nához (mely kifejezetten ide készült már), egyetlen szim­bolikus térszínpadra foglalta össze Horváth az opera hat képének látnivalóját. Ami persze nem lehet univerzális gyógyszer, csak egyfajta ja­vallat. A választott művek belső törvényszerűségeinek függvényében dolgozhat itt is a rendező-tervező fantá­ziája. Mert A windsori oig nők máskülönben igen eszté­tikus kisszinházi „dekoráció­ját" kurtábbra kellett fűré­letve szólisztikus koncertek- —, amelyek iránt a közönség nek is, tehát a filharmóniá- 6zéles rétegei akkor is na­nak — jelentősebb fazoniga- gyon fogékonyak, ha egyéb­zítás, vérátömlesztés nélkül ként hiányzanak az vészelt át közel egy teljes színházi élmény előfeltételei évszázadot. S miközben ho- Az emberi hang szép zengé­ni és külhoni kortársai, a se, a tánc mozgalmassága, a Helmer-rellner teátrumok, zenés revű látványossága — időközben sorstársaivá vál- olyan nemzetközileg elter­tak, tehát elöregedtek, átala- jedt örömök és élvezetek for­kításra szorultak — a szege- rása, amelyeknek megvan a dire is kitették a táblát (mű- teljes létjogosultságuk, és vészeti intézményen nem ép- ilyen igények kielégítéséről pen bizalomgerjesztő écát ad- mindenhol gondoskodnak is." va a humornak): „veszélyes Már ha tehetik — bigy­llsak, nincs zsinórpadlás, , , „ díszleteket tárolni úgyszol- f^1",1; a Bohémélet viszony­ván lehetetlen) úgy kell ope­rát, illetve operettet játsza­ni, még jóidéig, hogy a ren­dező-tervező művészekre há­rul a teher: alkalmazkodni, igazi vagyis úgy igazítani az alko­tások vizuális tartalmát a te. rillet képességeihez, hogy tel­jes értékű előadások illúzió­ját keltsék. lag jól tűrte a transzplantá­ciót, a Don Jüan felújítás­ban viszont zavaró volt az otthagyott kellékek zsúfolt­sága — egyszóval akad majd tennivaló nemcsak a reper­toár bővítésénél, de a gondo­zásánál is. Jórészt kidolgo­zandó még a vetítés miként­je; ötletét a társbérlő mozi­nak a hét meghatározott napjain változatlanul funk­eiónáló jelenléte kínálná. Ami látványban elvész a na­Miként? Néhány bemutató, turális szükség szabta réven, felújítás és a Kisszínházból visszanyerhető-e vámon, a áthozott-átfésült produkció vetített képek illúzióján? A 0 Ne munkaterület, idegeneknek gyeszthetnénk hozzá aktuáli- "tán már néminemű tapasz- szakemberek véleménye belépni tilos." san. Hanem hát attraktív talatok birtokában tisztáz- egyelőre megoszlik (föltehe­tánc és revü nélkül mégcsak hattuk egyet s mást az ope- t6e" 8 Képnek inkább csak a elboldogulhat operaelőadás rai főrendezővel, Horváth színpad mögötti elhelyezése vagy operett — a kórusok Zoltánnak. Aki művészem- ífthet számításba, ahol vl­zenei csorbíthatatlanságának bereknél szokatlan higgadt- szont távolság nincs), mln­1 egyen példa, legföl- okkn viszont elképzelhetőt- Sággal és rugalmas, belátás- denesetre a rendezéshez ko­jebb intő, a néhai játékszíni len, hogy ne telje8 énekkar sal ecsetelte a kétségtelenül mo]y 8egitséget jelentene a rrS^SnroLUCa^heaso^ó VOmjlj°n. Z^?1 d,ra" mOSt°ha ^tételeket kijelen- Zené6 sz;nház nem túl vá. annyi bizonyos, a nasonió maturgiai funkciót hordoz, ve, szo sincs arról, hogy , vállalkozásokban nem túl ru- mondjuk egy Borisz Godu- kényszermunkát végezzenek. lasztékos technikai arzenal­tinos es edzett építők jóidéig not>ban vagy akár a leg- A lehetőségekhez képest jában. „elbibelődnek" .még a nagy- utóbbi Johannában. Minek gyorsan belakták — már- ­színházon. Az átmeneti ott- következtében egyszerűen mint alkotó fantáziájukkal ia honnak kiszemelt — és^a kö- nem marad játéktér, elmere az új körletet, meg egyéb­vedik, meghal a színpad, ként ia a színházművészet­Nagyzenekarra és kisszin- hez három dolog szükséges, padra tudniillik alig írtak úgymint deszka, színész és műveket: márpedig, ha a ze- közönség, mondotta volt nei kivitelezés lehetősége nagy bölcsen valaki, s ha szi­rülményekhez képest megle­pően gyorsan átadott — mo­zi színházra tehát házigaz­dáknak, publikumnak egy­aránt érdemes lesz tartósan berendezkedni: ami a jelek­ből ítélhetően megy a szín­háziaknak, lassabban a kö­0 Ahol azért nem csappanó munkakedvvel —, s egyre használhatóbb tapasztalatok­kal — dolgoznak színházi egyébként adott egy színház- nesz és publikum van, lesz tervezők művészek, zené­bán, nem mondhatnak le a deszka is elég a moziban, repertoárról pusztán a játék Persze a szellemi és anyagi zönségnek. Melyről egyelőre korlátozottsága miatt — in- tartalékenergiák maximális állapítható meg, ne- kább igazítani kell azt aszín­aklimatizálódik. Tu- p^dviszonyokhoz. Tehát a méretekről. A pil­lanatnyilag üzemképtelen ószínház legnagyobb szín­padmélysége 13 méter, szé­lessége 14 méter volt, bősé­ges, több mint hatvan ze­arrnyi hezen lajdonképpen érthetően. Az igényes színházbarátok ugyanis hosszú időn át komp­lettebb esztétikai viszonyokat szoktak meg, ám maguk is, akik a Szabadság mozi át­alakítása mellett döntöttek, számoltak vele, bizonyos ér­telemben kényszerű megol­dásról van szó. Egészen egy­szerűen nem akadt más al­ternatíva a színház operai­zenés társulatának minőségi­mennyiségi megőrzésére, át­mentésére. Leszámítva most a tudati együtthatókat (mozlnéző fa­nyalgását a színházra, szín­háznézőét a mozira, ha ott szokatlan menüt tálalnak) akut a kérdés: az ószfnházat fölváltó Zenésben mi jelenti hát az értékcsökkenést? bevezetésével. A helyviszo­nyok behatárolják nem utol­sósorban a műsorpolitikát. Olyan darabokat kell játsza­ni, ahol legkevésbé érzékel­hető, hogy relatíve oldották meg feladatukat. A színpad úgynevezett ki­néez elhelyezésére alkalmas szolgáló területének satnya orchesterrel. Ugyanezek az volta azzal a konzekvenciá­01 Legfőképp a szűkös szín­padtér. Illetve az a körül­adatok a Kisszínházban 10 méter (színpadmélység), 13 méter (szélesség), Illetve ti­zenegyszer három méteres orchester, ahová értelemsze­rűen csak „kamarásított" együttes fér el. A Zenés szín­ház szinpadmélysége 10 mé­ter, használható szélessége 8 méter, mely a játéktéren „szorult" két oszlop, kőpor­tál közötti távolság, ami a függönynél ugyan tíz méte­resre nyitható, de ezzel a te­rülettel csak korlátozottan lehet számolni: az orches­tert tizenháromszor három és fél méteresre, tehát 44 tagú zenekarra tervezték, melyet tizenötször három és félmé­val jár, hogy racionálisabban szek és műszakiak. Mind­ahányan ama őszintén óhaj­tott cél érdekében, hogy a közönséget lehetőleg mara­déktalanul kiszolgálják, vagyis hát a szegedi publi­kum miharabb szokja meg Thália új otthonát, s ha megszokta, szeresse is meg, sűrűn látogassa. Mert kö­zönség nélkül partra vetett halak vegetálnak bármilyen színházi deszkákon ... Nlkolényi István Egészségünk védelmében Az Országos Közegészség- hogy milyen összefüggés mu­ügyi Intézet felelősségteljes tatható ki a levegő szennye­és sokirányú munkájában zettsége és a lakosság egész­fontos helyet foglalnak el a ségi állapota között. Módsze­levegó tisztaságával kapcso- reket dolgoznak ki a levegő latos vizsgálatok. Az OKI te- minőségének ellenőrzésére és vékenységéről tartottak saj- a szennyező anyagok meny­tótájékoztatót tegnap dél- nylségének mérése is. Az el­előtt a Gyáli úti székházban, lenőrzéseik során nyert ered­ahol a többi között elmon- menyek alapot adnak annak dották: levegőhigiénés vizs- a többi körött a környezet ­gálataik során a többi között védelmi tervek elkészítésé­adatokat gyűjtenek arról, hez. (MTI) Alkotótáborok Ismét sorra megnyitják kapuikat a Magyar Képzó­és Iparművészek Szövetségé­nek alkotótáborai. A helyi tanácsok támogatásával fenn­tartott művésztelepek ezen a nyáron 150 képző- és Ipar­művésznek, közöttük csak­nem 40 külföldi vendégnek nyújtanak lehetőséget na­gyobb terveik, elképzeléseik valóra váltásához. A siklós-villányi kőbánya Európa-szerte ismert művész­telepén már csaknem két he­te dolgoznak az Argentíná­ból, Belgiumból, Csehszlová­kiából, Finnországból, Len­gyelországból és a Szovjet­unióból érkezett vendégek. Kerámlkusok, építészek kezdik meg nyári munkáju­kat a romhányl és a pécsi kerámiagyárakban. A Somogy megyei Nagy­atád 16 holdas parkjában a szobrászok, Hajdúböször­ményben festőművészek lát­nak majd munkához. A nyá­ron megnyílik a salgótarjáni nemzetközi festőművésztelep, a makói Maros menti mű­vésztelep és a zalaegerszegi alkotótábor. A La m part Zománclpari Művek támogatásával műkö­dó művészteíepen — június végétől — két héten át szov­jet és magyar művészek dol­goznak majd a kecskeméti Széchenyi-város számára ké­szülő sík- és plasztikai mű­veken. Képzőművészeti életünk követeiként 21 hazai művész indul dolgozni, tanulni Bul­gária, Csehszlovákia, Jugo­szlávia, Lengyelország és az NDK időszakos alkotólele­pelre. A júniusi Tiszatáj Németh László három ki­adatlan írását közli a Tisza­táj új száma. Az 1950-ben írt Korszak végén tanulsága, hogy a második világhábo­rúval lezárul az a közel két­száz évig tartó időszak, amit „a nacionalizmus korának lehetne legtalálóbban nevez­ni'". Az újkori civilizáció műhelyei című írás Németh László legjelentősebb tudo­mánytörténeti esszéi közé sorolható. „A tudomány tör­ténetéhez, mint életem sok más öröméhez engem a ta­nári gyakorlat vezetett" — olvashatjuk a Tudománytör­téneti munkák című tanul­mányban. Ehhez a — vásár­helyi tanárságra szüntelenül utaló — Németh-mühöz Kapcsolódik némiképpen Orezso Ferenc alapvető munkája (Németh László, a vásárhelyi fllozóflatanár). „A Németh László-1 gondo­latrendszer hagyományos központja az etika. A vásár­helyi korszak új centrumot képez: a filozófiáét" — Írja Crezsa Ferenc. Századunk magyar irodalmának egyik nagy kérdése Babits Mihály és Németh László kapcsola­ta. Gál István Németh Ba­bitshoz írt leveleinek publi­kálásával irodalomtörténeti fontosságú adalékokéi szol­gál. A folyóirat júniusi számá­ban Jékely Zoltán, Tornai József, Döbrentei Kornél, Páskándi Géza. Tamás Menyhért, Vecsernyés Imre és Hervay Gizella versei kaptak helyet. A Kelet-európai Néző ro­vatban jelent meg D. Mol­nár István írása, mely Ma­rian Jachimowicz, a jelentős lengyel költő és műfordító magyar irodalmi kapcsola­tait ismerteti. (Jachimowi­czot „1917-ben bátyja hozta Magyarországra, aki nálunk nősült. A későbbi költő 1922-ig Budapesten és egy Tisza menti falucskában élt, szinte természetes tehát, hogy verseiben vannak ma­gyar vonatkozások, motívu­mok. Az ötvenes évek óta már vendégként járt több­ször hazánkban.") Hosszú évtizedek kutató­munkájának eredményeként jeient meg nemrég Szabol­csi Miklós József Attila-mo­nográfiájának második da­rabja, mely a költó életének és pályájának 1923 és 1927 közötti szakaszát vizsgálja. Agárdi Péter írása nem csu­pán e hatalmas méretű munkát értékeli, hanem a József Attila-kutatás idősze­rű kérdéseit, a monográfia mai Irodalmunkhoz, szelle­mi életünkhöz szóló üzenetéi ls tárgyalja. „Vajon nincs-e napjainkban sajátos társada­lomlélektani és művészi időszerűsége a 20-as évek — kegyetlen sorssal és önma­gával birkózó; olvkor akar -szélsőségesen" ellentmondó társadalmi, nemzedéki. vi­lágnézeti, irodalmi és belső élményeket is gyötrelmes­szépen ötvöző; eszményt, kö­zösséget, autonóm személyi­séget kereső és kikristályo­sító — József Attilájának? Kérdezem: nem éppen erre a József Attilára fogéko­nyabb-e a mai fiatalság (s fiatal irodalom) az évtize­dekkel idősebbeknél: s nlncs-e erősebb affinitása most eziránt a líra iránt?" — írja Agárdi Péter. A Tiszatáj júniusi számá­ból kiemelkedik Csoóri Sán­dor írása. Kiváló költőnk — a Műterem-látogatás soro­zatban — Orosz János festő­művésszel beszélgetett. (A folyóiratot ezúttal Orosz Já­nos munkál lllusztráliák.) — Magyarországon először Sze­geden mutatták be a Gio­vanna d'Arcó-t, a fiatal Verdi kevéssé Ismert operá­ját. Az előadásról Nikolényl István írt kritikát. Molnár Zoltán A vereség 33. — Én támogattam eddig — vonogatta a vállát a ka­tona, egy kis röstellkedéssel. — Valahol elhagytuk. — Messze? — S arra fürkészett András, amerről jöt­tek, a körtefa mögötti kertbe. — Hát bizony ... — Szóval, nem tudsz már érte visszamenni? — Ott már ők vannak. András szigorúan rágta a szája szélét. Odafordult az asszonyhoz meg a lányához: — Ne jöjjenek tovább!... Majd mi most mar.!! Fejmozdulattal jelezte, hogy a kis fekete fog tovább ci­pelni. Ebben az is benne volt. hogy mi. meg az Is, hogy köszönje meg, hogy cipelhet, nem így kellene vele bánni. S az asszony ezt meg is értette. S helyeselte is; nem tiltakozott; bólintott, nem nézett a fekete katonára. — Hát akkor..., a jó isten őrizze meg magukat! Leguggoltak Arankához, 6 Is, meg a lánya ls, meg­csókolták. egyik egyik, másik másik felől. Aranka még egyszer rájuk nyitotta a szemét. De csak a szempillájával intett búcsút. András kezet nyújtott nekik. Ez bizony egy kicsit fur­csa volt, kezet fogni. De odaadták a kezüket, hagyták meg­szorítani. — Hát, Julis néném ír: — mondta —, '.'..és Julls hú­gom ... Ezen egy picit el is mosolyodtak. — Isten megáldja...! Jó, gondolta András, mondta ő is úgy: — Isten áldja magukat ls! Megvárta, míg elindulnak, s nézett utánuk még néhány pillanatig. Aztán visszafordult a két katonához. — A puskátokat, halljátok, azt azért nem kellett vol­na elhagyni. Ezt a lengyel is megértette; mutatta a sebesült karját­lábát, aztán sóhajtott, s az égen tekintett szét, mintha azt mutatná meg, mi van, mintha onnan verődne vissza min­denfelől az a sok kisebb-nagyobb ropogás, dörrenés. A kis fekete azonban nyilván nem szerette, ha köte­kednek vele. Vállát, s bajuszát megvonva, megjegyezte: — Nem olyan sokat számít mér az itt, hogy egy pus­kával több, vagy kevesebb. Andrásnak esze ágában sem volt vitát kezdeni; hi­szen tudta, hogy mit számít most az idő; de ezt szó nélkül nem hagyhatta. — Nem szégyellsz ilyet mondani? — Én szégyelljek? — pattant a katona. — Miért ép­pen én szégyelljek? Nem lehetett világosan érteni, hogy mire gondol, s hogy vajon ki is szégyellje magát őhelyette? De András semmiképpen sem folytathatta az érdeklődést. A körtefa le­vélrácsán át egy embert látott meg, aki szemből, menet­irányukkal ellentétesen, osonva közeledett a kertek aljat szegélybokrok árnyékában. Csak a szeme villanásával intett hallgatást a kis mér­ges bajuszú katonának, s ahogy tudott, még egy kicsit lej­jebb is húzódott. Ingujjban, rossz cájgnadrágban, parasztszandálban, de pisztollyal a kezében közeledett az ember. András bízott abban, hogy csak akkor látja majd meg őket, ha egyenlő ti .olságra lesznek a körtefától. Az ingujj meg a nadrág már majdnem megnyugtatta, de szerencsére, Időben meg­látta a pisztolyt is. Paraszt, pisztollyal. Nesztelenül levet­te a puskát a válláról, és mindenesetre kibiztosított. Lógat­ta a puskát csövével lefelé, úgy, hogy minden pillanatban felkaphatta. A fickó hátra-hátratekintett. Talán éppen mert éber­sége ilyen egyirányú volt, csak akkor vette észre őket, mi­kor már szinte beléjük botlott, nem is megkerülve a fát, hanem inkább átbújva a lehajló ága alatt. Megtorpant, és maga elé kapta a pisztolyát. Csak most ismerte meg Andrást. Upornlczky volt; hajdani K. u. K. főhadnagy, s ma reg­gel még a harcoló magyar vörös hadsereg vezérkarának különmegbízottja, aki a támadás előkészületeit ellenőrizte. Ügy látszik, nem szerzett eléggé biztató tapasztalatokat. — Lám, a vezérkari elvtárs...! Ugyan hol jár itt, ahol a madár se jár?! Uporniczky kihúzta magát, s igyekezett magabiztosnak mutatkozni. A pisztolyt nem engedte lejjebb. — Maguk mit csinálnak itt? — S megszokott szigorú­ságával tekintett végig a furcsa társaságon. — Hát egészen pontosan mi sem tudjuk, telentem. Azt hiszem, megpróbálunk visszajutni Poroszlóra. — Aztán egyenesen a szemébe nézett: — Nem tart velünk? — Nem! — jelentette ki határozottan Uporniczky s nyilvánvaló volt, hogy sürgősen tovább óhajt haladni. ' — Kár. Többen talán többre mennénk. (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom