Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-22 / 144. szám

6 Péntek, 1979. június 15. 3 Atlétikai verseny XV. Nyári Úttörő-olimpia Szeged felkészülten várja az ifjú olimpikonokat Tegnap délelőtt az OTSII szervek, de különösen az Üt- duló eseményt) Pedig csak és a MUOSZ sajtótájékozta- tőszövetség az eddigiekhez arról volt szó, hogy a szege­tót tartott Budapesten, a hasonlóan adjanak olyan se- diek felkészültek a sajtótá­Magyar Sajtó Házában az gítséget, hogy az úttörő- jékoztatóra. Fontossági és öttusa-világbajnokság élőké- olimpia a korosztály legran- időrendi sorrendben adtak születelről, és a Szegeden gosabb versenye marad- képet az eseményekről, megrendezésre kerülő XV. jon..— A XV. Nyári Üttörő­Nyári Űttörő-olimpiáróL Az úttörő-olimpia, esemé- olimpiára 3312 versenyző és „. , , , , nyeit ennek ellenére — úgy 800 kísérő érkezik Szegedre ® ízgaimas es érdekes látszott a tegnapi tájékozta jelentette be többek kö­.. , _ témára mvitMták • sport- fón a kevés ré6Zvételból _ zött Bódi György. A legtöbb KeCSkemeten újságírókat Ennek ellenére eddi nem veszjk ele é ko_ {iatal sportoló atlétikában l\etiKemVien k*vésUp képviseltette ma- moi;an. pedig a szegedi (600.an) és tornában (500­_ hM . / aml,kor Sven„Jho: olimpiai stáb, s a város dl- an) méri össze tudását. Az rended meg a néLv mí n nemzetk°zl cséretesen felkészült. Min- olimpia nyitóünnepségét jú­evérelcUeriedő teríti IHúI ^ "fitZ1 T^68 denki megkapta az úttörő- nius 29-én este 8 órakor ren.. sáli b i ote®t md e elaok<? viszontlatassal bucsu- oU u magazinját, az dezik a SZEOL AK Tisza­rnSvénkbö ífSZVSE2a ZOtt> meg fogyott a létSzám- olimpia jelvényét, sőt Bódi parti Stadionjában. Azolim­HVSE versenyzői szerepeltek ^gy ' íf CyÖ1'9y' 3 KISZ ^"^x piai lángo£ CJa?\°é™ héU a legjobban g kommunista sportakti- megyei bizottságának első szeres világbajnok, olimpiai Eredményeik- ván elhan&zottak még nem titkára olyan részletes beszá- ezüstérmes kajakozó hozza a Fiúk: 200 m: L Keresztes krUtályosodtak ki egyértel- mólóval, tájékoztatóval szol- stadionba. (A részletes prog­(HVSE) 22 7 400 m- 1 Ke- müen- Pedig a testnevelési gaiti hogy a jelenlevőknek ramról, a versenyszínhelyek­resztes (HVSE) 50 0 3. Gál ** sportmozgalom fejlődését, még kérdezésre sem igen ről már tájékoztattuk la­(SZVSE) 52.2. 800 m: 1. Gál tömegbázisát alapvetően az nyflt alkalmuk . (Szántó punk olvasóit. A szerk. meg­(SZVSE) 1:59.8, 1500 m: 2. iskolai testnevelés és sporto- György az OTSH Sajtó- és jegyzése). Szeged szívesen fo­Nagy Z. (SZVSE) 4:31.2, 3000 határozza meg. Az emlí- propaganda Osztályának ve- gadja, felkészülten várja az m- 2. Nagy Z. (SZVSE) 9:48.8, tett országos kommunista zetője nem is hagyhatta szó ifjú olimpikonokat! 3. Szőlőéi (HVSE) 10:03.6, sportaktíván Korom Mihály, nélkül ezt a ritkán előfor- B. L. 110 m gát: 1. Sós (HVSE) 82 MSZMP KB titkára be­16,3 2000 m akadály: 3. Sző- szédében kitért az úttörő­lősi' (HVSE) 6:55.0, 10 km olimpia jelentőségére is. „A gyaloglás: L Szabó (SZVSE) jövőben megkülönböztetett 58-57 2. figyelmet kell fordítani az Lányok: 1500 m: 1. Visnyel ifjúság, ezen belül a tanuló­(SZVSE) 4:47.3, 3. Budai Ifjúság testnevelésére, a (SZVSE) 5:32.8, 3000 m: 1. sportolásba való bevonására, Visnyei (SZVSE) 10:14.0, 2. az általános iskolától az Budai (SZVSE) 11:44.2. ma- egyetemig. A hagyományos gasugrás: 2. Katona (HVSE) úttörő-olimpiát — az • Okta­160, súlylökés: 2. Kertész tási Minisztérium gondozásá­Kosárlabda A radnótista lányok másodikok, a fiúk bronzérmesek * MINDENFELŐL KATONA GYÖRGY SIKERE világválogatott az olasz Enzo Bearzot vezetésével pénteken érkezik meg a ta­„ .... A közelmúltban háztömb lálkozó színhelyére. Az olasz (SZVSE) 10,80, diszkoszvetés: ban — ugy kell tovabbfej- körüli és csapatbajnoki ke- kapitány leszűkítette keretét, 1. Szűcs (SZVSE) 45.58! 2. leszteni, hogy a fiatalok e rékpárversenyt rendeztek a játékosok közül az időköz­Kertész (SZVSE) 40,34, ge- nemes vetélkedése még vál- Debrecenben. A Szegedi ben autóbalesetet szenve­relyhajítás: 3. Varga (HVSE) tozatosabbá váljon. A párt-, Postás és az SZVSE spor- dett Törőcsik is hiányzik A 29,90. # a társadalmi és mozgalmi tolói jól szerepeltek az ese- keret. Kapusok: Leao (bra­ményen. Eredmények. Gyer- ... „ „ ... ... mekek: 1. Katona (SZVSE). zll)- Konclha <osztrák)' Vé* A csapatbajnokságon a Fos- dők: Tononho (brazil), Tar­tás junioregyüttese a har- delli és Cabrini (olasz), Krol madik helyet szerezte meg, (holland), Pezzey (osztrák), SSáJff-SSSSkT3K KaItz (NSZK-beli>- Közép­végzett. pályások és csatárok: Ce­Országos ifjúsági és serdülőbajnokság Vasárnap befejeződtek a küzdelmek az országos ifjú­sági és serdülő-labdarúgó­bajnokság szegedi csoport­jában. A 28. fordulóból el­maradt mérkőzés eredmé­nye. Ifjúságiak: Kecskeméti SC—Honvéd Szabó Lajos SE l-l (1-0). Serdülők: Honvéd Szabó Lajos SE—KSC 3-1 (l-l). AZ 1978-79. EV1 BAJNOKSÁG VÉGFRLDMENYE IFJÚSÁGIAK: 1. Központi Sportiskola 28 21 4 3 103- 23 4<S 2. Újpesti D. 28 IS 7 2 107- IS 4S 3. Békéscsabai FI Orr-Spartacus 28 19 2 7 67-26 <0 4. Szegedi EOL AK 28 16 7 S SS- 2* 3S 3. HM SE 28 17 S 6 70- 40 39 6. Jászberény Lehel 28 16 3 9 89- 33 35 7. Szolnoki MTE 28 14 6 8 57- 31 34 8. Szegedi D. 28 14 3 U 38- 35 31 9. Bp. Vasas Izzó 28 11 8 9 41- 29 30 10. Kecskeméti SC 28 8 4 18 32- 65 20 11. Békéscsabai TASK 28 5 6 17 23- 76 16 12. Szolnoki MAV 26 5 5 tí 37- 76 16 13. Szabó L. SE 28 4 5 19 29-64 12 14. Gyulai SE 28 2 9 13 24- 83 13 15. Szarvasi SFSC 28 1 2 25 14-124 4 SERDÜLÖK 1. Békéscsabai Elóre-Spartacus 28 26 - 2 141- 15 52 2. Központi Sportiskola 28 23 3 2 112- 22 49 3. Üj pesti Dózsa 28 22 3 3 114- 25 47 4. Szegedi EOL AK 28 20 2 6 102- 34 42 5. Szolnoki MTE 28 19 2 7 72- 37 40 6. Bp. Vasas Izzó 28 17 1 10 69- 38 35 7. Gyulai SE 28 10 6 12 55- 62 26 S. HMSE 28 8 9 11 44- 50 25 9. Kecskeméti SC 28 8 5 15 32- 71 21 10. Békéscsabai TASK 28 8 5 15 27- 72 21 11. Szabó L. SE 28 7 3 18 35-111 17 12. Szolnoki MAV 28 4 8 16 22- 65 16 13. Szegedi Dózsa 28 6 3 19 38- 92 15 14. Jászberényi Lehel 28 2 6 20 20- 83 10 15. Szarvasi FSC 28 1 2 25 15-121 4 FTC—Rába ETO MNK-döntő Tegnap visszavágó-mérkő­zést játszottak az MNK elő­döntőjében. Eredmények: Ferencváros—Tatabánya 5-1 (3-1) , Üllői űt, 10 ezer néző, v.: Mohácsi. Góllövők: Pogány (2), Nyilasi, Pusztai, Magyar, illetve Csapó. Kempingtalálkozó Csepel—Rába ETO 0-0, Csepel, 300 néző, v.: Bárt­fai. Az MNK-döntőbe jutott a Rába 3 ponttal, 7-2-es gól­különbséggel. Ellenfele a Ta­tabányát legyőző Ferencvá­BOLGAR TAMAS KITÜNÖ EREDMÉNYE Bolgár Tamás, az SZVSE dobóatlétája a közelmúlti­ban a belgiumi Namurban nemzetközi versenyen in­dult és — nyert. Bolgár ge­relyhajításban idei legjobb eredményével 80.12 m-es teljesítményével végzett az első helyen. JUGOSZLÁVIÁÉ A BRONZÉREM Torinóban a kosárlabda Európa-bajnokságon hétfőn este a harmadik helyet el­döntő találkozóra került sor. Eredmény: Jugoszlávia— Csehszlovákia 99-92 (56-46). A bajnoki cím védője ezzel a győzelmével kénytelen volt beérni a bronzéremmel. BEARZOT CSAPATA A jövő hétfőn, az elmúlt évi labdarúgó-világbajnok­ság döntő mérkőzésének egyéves évfordulóján az aranyérmes argentin együt­tes a világválogatottat fo­gadja Buenos Airesben. A rezzo és Zico (brazil), Cau­sio, Bettega és Rossi (olasz), Neeskens (holland), Bonhof (NSZK-beli) és Piatini (fran­cia). Buenos Airesben óriási érdeklődés előzi meg a ta­lálkozót, a csaknem 80 ezres stadionba már minden jegy elkelt. A rendezők több mint 1 millió dollár bevé­telre számítanak. A KTE-PALYAN JÁTSZIK A DÉLÉP SC Vasárnap osztályozó mér­kőzéseket rendeznek. Az összecsapások tétje a labda­rúgó NB II-be jutás. Mint ismeretes a DÉLÉP SC el­lenfele a Dunaújvárosi Épí­tők. Vasárnap délután fél 5 órai kezdettel Kecskemé­ten, a KTE-pályán találkoz­nak a csapatok. A mérkőzés játékvezetője Győri lesz. Csongrád megye szerepelt a legjobban A Baranya megyei Sikon­dán rendezték meg immáron ilödik alkalommal a dolgozó ;atalok országos kemping­alálkozóját A három nap Jatt a résztvevők összemér­ék erejüket tájékozódási fu­isban és természetjáró aka­' ilyvertenyben. Ezenkívül 'ott idő a szabadidős prog­• "iokra is. Megyénket száz fiatal kép­viselte a nagyszabású ren­dezvényen s a következő eredményeket érték el. Tájé­kozódási futás F 21 C kate­góriában: 7. Csuka Zsigmond (Szegedi Közlekedési Válla­lat). F 17 C kategóriában: 3. Mészáros Sándor (Alföldi Porcelángyár), 4. Rácz Pál (Szegedi Közlekedési Válla­lat). 5. Szabó Gábor (Szegedi Közlekedési Vállalat). 8. Bar­tók József (Szegedi Közleke­dési Vállalat). N 19 C: 1. Takács Klára (DÉLÉP). 4. Szabó Mária (Szegedi Terve­ző Vállalat). 5. Szarvas'Ilona (Szentesi Vízmű), 6. Farkas Gizella (Szegedi Tervezővál­lalat), 7. Kisfügedi Lászlóné, 10. Palicska Edit (mindkettő makói kórház). N 17 C: 4. Varró Mária (Makói Por­celángyár), 5. Sztahó Ibolya (makói kórház). Az összesített csapatver­senyben: 1. Csongrád megye 102, 2. Fejér megye 80, 3. Szabolcs megye 71 ponttal. Természetjáró akadályver­senyben Csongrád Il-es csa­pata holtversenyben a 4—5. helyen végzett. COOPTOURIST BECS (egyéni valutakeretet nem terhel) Időpont: augusztus 23—26. Részvételi díj: kb. 2500 Ft + költőpénz + útlevél. Utazás: Szegedtől Szegedig autóbusszal. TROGIR (Jugoszláv tengerpart) Időpont: 1979. Július 51­augusztus 9. 10 nap. Részvételi díj: kb. 5100 Ft + költőpénz + útlevél. Utazás: Szegedtől Szegedig autóbusszal. ÜDÜLÉS RIMINIBEN Velence—Firenze­San Marinó Időpont: 1979. szeptember 5—15. Részvételi díj: kb. 7300 Ft + költőpénz + útlevél Utazás: Szegedtől Szegedig autóbusszal. Jelentkezés és felvilágosítás: COOPTOURIST. Szeged, Deák Ferenc u. 22. (MÉSZÖV) Telelőn: 12-158. A bajnokságban második helyen végzett Radnóti lány­csapata. Alinak, balról jobbra: Révész, Kátai, HetyeL Láng Imre testnevelő tanár, Dux, Lohr, Balázsi. Guggol­nak: Sárosi, Berentc, Boros, Bérci, Bóna. Az 1978—79. évi középis­kolai kosárlabda-bajnokság és kupa döntőjének ötödik, egyben befejező napi küzdel­mei ls bőven tartogattak iz­galmakat. Legtöbb érdekes­séggel a lányok bajnoksága szolgált. Az utolsó napon a szegedi Radnóti gimnázium, a Bp. Eötvös és a miskolci Földes gimnázium csapata is esélyes volt a bajnoki címre, ugyanis mindhárom együttes egy-egy vereséggel „érke­zett' a döntőbe. A körbeve­rés után végül a miskolciak hódították el a bajnoki cí­met, míg az igen értékes má­sodik helyet a Radnóti gim­názium lányai szerezték meg. A kupadöntőben már az első nap után könnyű volt meg­jósolni, az ifjúsági váloga­tottakkal teletűzdelt Bp. Te­leki gimnáziumot aligha ál­líthatja meg bármelyik csa­pat a dobogó legmagasabb fokához vezető úton. A má­sodik helyen a székesfehér­vári Vasvári gimnázium vég­zett, míg a harmadik a kecskeméti Bányai gimnázi­um lett. A fiúknál a bajnoki cím birtokosa a kecskeméti Bá­nyai gimnázium csapata. A döntőben az utolsó mérkőzé­sen, amelyen az elsőség kér­dése dőlt el, óriási küzdel­met vívtak a nyíregyházi Krúdy gimnázium fiataljai­val, s végül, pár másodperccel a mérkőzés vége előtt, bün­tetődobásokkal nyerték meg a találkozót. A kupadöntő­ben a Bp. Eötvös gimnázium együttese veretlenül végzett az első helyen, míg a szegedi radnótisták — jobb kosár­különbségükkel — a dobogó harmadik fokára állhattak. Az ötnapos versenysorozat tegnap délután az újszegedi Sportcsarnokban ünnepélyes külsőségek között zárult. A Sportinduló hangjaira felvo­nultak a csapatok, majd dr. Müller Józsefné, a Csong­rád megyei tanács vb műve­lődésügyi osztályának veze­tője méltatta a látottakat, tapasztaltakat. Hangsúlyozta, az öt nap alatt is bebizo­nyosodott, a Diák Sportklu­bok mindinkább megfelel­nek hivatásuknak, sportszak­mailag is jól felkészített csa­patok léptek pályára, amelyért elismerés illeti a testnevelő tanárokat, illetve az edzőket. Ezután került 6or az eredményhirdetésre és a díjkiosztásra, záró akkord­ként elhangzott a Himnusz, és levonták a DSK zászlaját. Az 1978—79-es középisko­lai kosárlabda-bajnokság és kupadöntő végeredménye. Lányok. Bajnok: miskolci Föl­des F. gimn. (testnevelő tanár: Osgyáni Zoltánná), 2. szegedi Radnóti M. gimn. (edző: Láng Imre testnevelő tanár). 3. Bp. Eötvös J. gimn. (testnevelő ta­nár: Horváth Istvánná), 4. m«­zőberényi Petőfi S. gimn. (test­nevelő tanár: Iványl László). 5. nyíregyházi Széchenyi szakkö­zép. (edző Sasvári Andrásné). 6. miskolci Kossuth L. gimn. (test­nevelő tanár: Lantő6 Istvánná). Legjobb dobó: Kotánszkl Eva (nyíregyházi Széchenyi szakkö­zép.) 122 pont. Kupagyőztes: Bp. Teleki B. Gimn. (edző: Bild Katalin, test­nevelő tanár: Sereg Imréné), 2. székesfehérvári Vasvári gimn. (testnevelő tanár: Schermamn László), 3. kecskeméti Bányai gimn. (testnevelő tanár: dr. Ru­bek Lőrincné). 4. Bp. Kaffka gimn. (testenevelő tanár: Rigó Zotlánné), 5. szarvasi Vajda gimn. (testnevelő tanár: Szabó .Katalin), 6. Bp. Petőfi gimn. (testnevelő tanár: Kerezsi End­rénél. Legjobb dobó: Boksay Zsuzsa (székesfehérvári Vasvári gimn.) 178 pont. Fiúk. Bajnok: kecskeméti Bá­nyai gimn. (testnevelő tanári AUamik Ferenc), 2. nyíregyházi Krúdy gimn. (testnevelő tanári Tatos István), 3. miskolci Földes gimn. (testnevelő tanár: Osgyán István). 4. székesfehérvári Ság­vári szakközép, (testnevelő ta­nár: Demeter Zoltán), 5. Bp, Ságvári gimn. (edző: Galtz Já­nos), 6. szegedi Radnóti gimn. (edző: Wirth István testnevelő tanár). Legjobb dobó: Bodnár Tibor (nyíregyházi Krúdy gimn.) 147 pont. Kupagyőztes: Bp. Eötvös gimn, (testnevelő tanár: Kádár SAn» dor), 2. kecskeméti Bányai gimn. (testnevelő tanár: Adamik Fe­renc), 3. szegedi Radnóti gimn, (edző: Wlrth István testnevelő tanár), 4. Bp. József A. gimn. (testnevelő tanár: Kilián Árpád), 5. egri Gép- és Műszeripari szakközép. (testnevelő tanári Csányi Barna), 6. Nyíregyházi Krúdy gimn. (testnevelő tanár: Tatos István). Legjobb dobó: Halmi Tibor (Bp. Eötvös gimn.) 128 pont. Az Autóközlekedés] Tanintézet folyamatosan indít személygépkocsi-vezetői tanfolyamokat Jelentkezés helye: Szeged. Üttörő tér 5 B (gépipari technikum Menhely utcai bejá­rata) alatt ügyfélfogadónkban, munkana­pokon 8-tól 16.30 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom