Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

'A JÉ Mocsár Gábor Egy kutya-!-egy kutya=egykutya? M

ár nem tudom, miről beszélgettünk. a lényeg az, hogy a tanár úr kimondta azt a szót, amelyet én — nem tudom miért — nem szeretek. Legyintett, s ezt mondta: „egykutya". Meg is mondtam neki, hogy én ezt a szót — „egykutya" — nem szeretem. — Miért? — kérdezte meglepetten. — Annyi mindent ki lehet pedig fejezni vele! Velős. Azt is jelentheti: olymindegy. — Adott esetben — véltem figyelmeztetőn. — Mert például ha azt mondom: méreg, akkor maga szerint... — Méreg — méreg: egykutya. Szerintem. — Akkor, maga szerint, ha a méreg eszi magát, mert bizonyára szokta magát is a méreg enni, vagy ha maga eszi a mérget, az is egykutya? — Nem .. „ nem. Igaza van. Ez esetben nem egykutya. — Továbbmenve — mert ha elkezdem. engem sem lehet ám olyan könnyen megállítani —, egy kutya + egy kutya az annyi mint egykutya? Nézze csak — folytattam —, maga a biológia tanára. Hát állítson egymás mellé, mondjuk, egy pincsit, meg, mondjuk, egy... bernáthegyit. Micsoda különbség! Pedig a pincsi is kutya, meg a bernáthegyi is kutya. Látott már maga ekkora különbséget ember meg ember között? A maga logikája szerint tehát ember meg ember — szintén egykutya? Pedig Hitler is ember volt, meg hogv mást ne mondjak .... József Attila is. Akkor hát maga szerint ember és ember — olymindegy? Egykutya? — Nem. nem — mondta, igazában némileg megingatva a biológia tanára. — Az ön logikájában van valami elgondolkoztató. Sőt! Hogy az ön igazságát elismerjem, elmondok egy történetet. Két vezetőről. — Csak nem azt akarja mondani. hogv vezető meg vezető — egykutya? — Nem azt akarom mondani. De előbb isten-isten. — Miután poharunk kiürült, a biológia tanára hozzákezdett az elbeszéléshez. — Legyen példánk kiindulópontja két emb^r. Az egvik is vezető, a másik is vezető ... Ne szóljon közbe, majd mindjárt minden tisztázódik. Az egyiknek a kezében — kormánykerék. Hogy ne szaladjon el a fantáziája, megmondom: volán volt az a kormánykerék. — VaRyis gépkocsivezetőről van szó. — Persze. Az Is vezető, nem? A másik szintén vezető, csakhogy az nem gépkocsit vezet, hanem..., mondjuk. egy nagy vállalatot. Trösztöt..., vagy hogy is hívják mostanában az efféléket. A vicc az. hogy ez a két vezető ugyanabban a kocsiban utazik... — Aha! — kiáltottam fel. mintha érteném a dolog áttételes hátterét, hiszen, ha jól meggondolom, mindannyian, akik ebben az országban élünk, egy kocsiban utazunk., nemde? A biológia tanára azonban a szokott módon kaszálgatott az orrom előtt a tenyerével, megállítandó fellobbanó fantáziámat. Mintha olvasott volna a gondolataimban. — Amit mondtam, szó szerint kell venni. A gépkocsivezető a volán nyögött ült, az a másik vezető. gondolhatja, hogy emennek a főnöke, a gépkocsivezető mellett. az első ülésen, fobbfelől. Fogalmam sem volt, megállt a tudományom: nem tudtam, mi sül ki ebből. Hiszen ez olyan megszokott állapot. Ülésrend. — Na, kérem szépen. Halad a kocsi a nyílegyenes országúton... — Isen ..., igen.... nyílegyenes .. — Maga mindig másra gondol. Ezt szó szerint kell érteni. Igen ám. de valahol előttük halad, baktat egy parasztszekér. A gépkocsi robog, közeledik, a sofőr nyomja a dudát, jelezve, hogy térjen ki előlük a parasztszekér. De az nem tér, halad az út szélén. ahogy szabályos is. Látván látszik. hogy jókora teher van rajta. Zsákok, tudja? Hát miért térjen le az útpadkára? Hogy ott aztán elakadjon, csupán azért. mert hátulról dulál egy autó? A fenét. Ment a maga útján. Így hát a gépkocsi kénytelen volt a szekeret balról megkerülni, hogy előzhessen... — Szeretném követni, érteni az elbeszélését, tanár úr. de megmondom őszintén, hol arról beszél, hogy a trösztvezető jobboldalt ül, hol meg arról, hogy a gépkocsi balról kerüli a szekeret .. „ mondja, nincsen ebben politika? Hol jobb oldal..., hol bal oldal... — Politika? Attól minket isten mentsen. De ha már megkérdezte, igen is van benne a politika. De csak a folytatásban. De mivel hogy rajtam a sor, engedje meg, hogy magára hagyjam egy kicsi időre .... közben gondolkozhat, hogy is lesz ebből politika ... — No, hadd folytassam. Amikor a gépkocsi megelőzte a szekeret, akkor a gépkocsivezető megszólalt. Azt mondta: a franc abba a rohadt, bumburnyák, hülye parasztba, hiába dudáltam rá, nem tért ki. Haladtak még egy darabig, közben az a másik vezető, tudja, aki a trösztöt vezeti, gondolkozhatott, mert egyszer csak megszólalt. Na, mit gondol, mit mondott? — Bevallom, fogalmam sincs, mit mondhatott. — Azt mondta: álljon meg. A sofőr megállt, azt hihette, talán a kisdolgát akarja elvégezni a nagyfőnök, de nem. Azt mondta a sofőrnek: én itt maradok. Maga menjen haza. Én majd autóstoppal megyek tovább. Maga tűnjön el a szemem elől. De miért? — hebegett a sofőr. Miért, nagyfőnök? Mi a hézag? Csak az, hogy maga rohadtnak, meg bumburnyáknak. hülyének nevezte azt a parasztot, és ezzel engem is megsértett. Mert. ha nem tudná, az én apám is épp olyan rohadt, bumburnyák, hülye paraszt, mint az a szekeres. Ügy hogy forduljon meg, én a maga kocsiiába nem vagyok hajlandó visszaülni. Menjen vissza a telephelyére... — Nem! — kiáltottam közbe. — Ez nem lehet igaz! — Miért nem lehet, igaz? Izgalmamban a pohár fenekét az asztalhoz koppantottam: istenisten. A félig kiürült pohárba bámulva így folytattam: — Azért nem lehet igaz. mert én ilyen vezetőt nem tudok elképzelni. Aki kiszáll abból a kényelmes kocsiból, csak azért, mert... — Pedig úgy igaz. ahogy elmondtam. Megbízható, sőt illetékes helyről szereztem a .... ahogy az újságok írják.. „ információmat. — Csak nem magától attól..., a 'trösztvezértől? — Hehe — nevetett a tanár úr. — Bizony pontosan őtőle. — És, mondja csak .. „ most is vezető állásban van? — Ezt miért kérdezi? — Azért, mert az olyan mentalitással. mint ő... — Nem maradhat sokáig vezető állásban? Ezt akarja mondani? Pedig .. „ hehe .. „ most is abban van. Megmondom magának: taxisofőr Pesten. Ez is vezető állás, nem? — Maid némi gondolkodás után hozzátette. — Csak tudja. mi még ennél is nagyobb furcsaság? Az, hogy annak a sofőrnek. aki lebumburnyákozta a szekerest, annak is paraszt volt az apja. így hát — kissé elszomorodott —, sajnos, igazat kell önnek adnom. — Miben? — Abban, hogy is mondjam csak ..hogy vezető és vezető — nem egykutya. Sajnos, igazat kell önnek adnom. Nem bírtam megérteni, mi ebben a „sajnos". így hát egy ideig szótlanul bámultuk poharainkat, meg a Béke-tanszék körülöttünk zajló életét. Megsajnáltam a biológia kissé elszomorodott tanárát, így hat én kezdeményeztem. — Azt ajánlom, hogy az emberekről térjünk vissza oda, ahonnan elindultunk. — Aha! Canis familiáris. Említette a bernáthegyit, meg a .... pincsit, ha jól emlékszem. — Na. most én fogok magának elmondani egy történetet. Az bizonyos. hogy az egyik kutya bernáthegyi volt, a másik .... lehet, hogy pincsi volt.. „ vagy mopszli. vagy az a legkisebb, kínai palotakutya ... Micsoda a különbség! Mintha nem is ugyanaz az állatfaj volna ... — Pardon, legyünk szakszerűek. Nem faj. hanem fajta! Ha már a biológiát szóba hozta, legyünk szakszerűek... — Hat akkor legyen fajta. Nekem mindegy. A történet amit elmesélni akarok, itt játszódott, a szemem láttára, nem is messze, ott, ahol Rákóczi lovas szobra áll. — Az Aradi vértanúk tere... — Az. Igen. Üldögélek egy padon. éktelen kutyacsaholásra figyelek fel. Tudja, oda vitt a kíváncsiság. Mit gondol, mit láttak szemeim? Hát, ha hiszi, ha nem, áll, mozdulat nélkül, persze pórázon, egy óriási bernáthegyi. Előtte meg, ugyancsak pórázon — a póráz egy hölgy kezében volt — egy pici, nem is tudom, milyen fajta kutya, szinte őrjöngve tépi a pórázt és torkaszakadtából ugatja, két lábra állva csahol annak a nagy kutyának, aki. ha hiszi, ha nem, akkora volt. hogy egy falásra lenyelte volna, ha akarta volna, azt a picit. És az a nagy kutya csak áll, csak áll, és egyet sem vakkant vissza. A picit alig lehetett elrángatni, de még elmenőben is vissza-visszacsaholt. Csuda méregzsák lehetett... — Na, most rajtafogtam, uram — mondta ravaszkás mosollyal a tanár úr. — Maga engem folyton a politizálástól óv, holott maga most.. „ ha nem tudná, politizált, de még mennyire ..hehe... — Nem értettem. — Attól függ, persze, hogy azt a kifejezést, hogy nagy kutya, egy szóba írja-e, vagy kettőbe. — Nem mindegy az? Nagy kutya, nagykutya, nem? — A maga története, uram. ha jól fogtam fel, nem kutyákról szólt. — Hanem? — Emberekről. Hogy például egy kiskutya — írjuk most már egybe — hiába csahol annak a nagykutyának — ezt is írjuk egybe —, az rá sem hederít arra, amit az a kiskutya csaholva mondani akart neki. — No, nem kell megijedni. Tudja, a papagáj is ezt mondta, mert erre volt betanítva, amikor a macska vitte a szájában.. régi vicc. De azt ajánlanám, hogy kutyákról, emberekről szóló történeteinknek valamiféle tanulságát próbál iuk megfogalmazni. — Például? — Például, hogy ... ember + ember, ... olymindegy legyen. — Egykutya? — Valahogy így. Vagy még inkább: ember + ember — ember. És semmi más. Egyetért ezzel a tanulsággal? — Hát..., egy kissé bonyolult. De mit felelhetnék? Hát. jó lenne, ha úgy lenne. Hogy ne lenne különbség se szín. se fajta, se ... semmi értelemben. — Hát akkor — mondta a biológia tanára. — Ámen. — És pohara fenekét az asztalhoz koppintottá. Fut az eszem E

sedezem az emberiség bocsánatáért, amiért áltudományos müvem csíráját, mintegy szinopszisát teszem közzé. Mentségemre fölhozom, hogy mostanában többféle szinopszist kellett előállítanom, ugp látszik, ezt is meg lehet szokni, akkor is, ha értelmét nem nagyon látom. Az áltudomány műveléséért nem érzek különösebb lelkiismereti furdalást, mert sokan mások is űzik ezt a mesterséget, sokkal tudományosabb ábrázattal, meg is élnek belőle, miért éppen én őrizzem ártatlanságomat? Az aspektust kell mindenekelőtt tisztáznom, amellyel ezt a témát mcgkózelíhetem. Bátran kijelentem, a légy csapó a legjobb aspektus, ha ezzel közelítek, nincsen menekvés. A totális alkalmazhatóság ellen szól viszont az a körülmény, hogy sötétben nem használható, a gyötrő szúnyog pedig leginkább éjféltől hajnalig csíp. Alvó ember sem működtetheti, márpedig az alattomos szúnyog leginkább őt marja. A légycsapós fegyverkezés megállítását humanitárius szempontok is követelik. Ha én egyszer odacsapok a panelház falára, a tőlem balra elterülő százötven család azt hiszi, boforccal támadnak a gerillák. Ez a primitív fegyver tehát bevonulhat a hadtudományi múzeumba, eljárt fölötte az idő. Szóba jöhetne a szúnyogháló, de jaj, nem érdemli, hogy szót vesztegessünk rá. Csak néhány szóban adom elő, miért nem akarok foglalkozni vele. Nagyzási hóbortjaink — tudományosan: gigantomániáink — szülték mai állapotát. Akkorának képzeltük a szúnyogot, mint a denevér, sőt hittük, hogy súlyban tovább gyarapodik, mint az anyakoca, anyagtakarékosság miatt kikísérletezték tehát a ritka likú hálót. Az eredmény: rajkötelékben támad át rajta a hitvány féreg. Az áltudományos precizitás követeli, hogy fölemlítsek egy szomorú tényt is. A mostan divatos forgóablak kitalálója vagy sivatagi száműzetésben „alkotta" maradandó müvét, vagy az örök hó birodalmában dolgozott, de megeshet, olyan vér csorgadozik ereiben, ami még a szúnyognak sem kell., Jó az ablak, szép az ablak, csak a városkép otromba rombolása nélkül még lila szúnyoghálót se lehet fölszerelni rá. ' .4 védekezésnek az a módja mehet tehát az elvetélt ötletek panoptikumába. Kitalálták a permet formájában bevethető csodafegyvert, amely legtöbbször Unitox és Chemotox rejtjeles néven kerül forgalomba, de valami bódító — hiterh szerint a szúnyogokban kéjt keltő — illatot kevertek bele, amely főleg légnyomásváltozások idején nem az állatot, hanem az embert irritálja. Lássák be, kérem, ha három csoda csődöt mondott, itt már csak a firnájszos ész segíthet. Véletlenül kicsúszott a számon az előbb a denevér, és azóta is itt kering körülöttem. Az állatbarátok szeretik kalitkába zárni a papagájt. az aranyhörcsögöt, újabban a körmös békát, miért ne tarthatnánk otthon bőregeret is. Minden este fölakasztaná magát a csillárra, és amikor az édes álmot zaklató förtelem vadászatra indul, csak libben egyet, és elkapja. Amiként a sündisznó nem nélkülözhető a csótányok elleni harcban, a szúnyogcsatát se vívhatjuk meg denevér nélkül. A föntebb említett áltudományos precizitás követeli, hogy kellemetlen velejárójára is fölhívjam a figyelmet. A csillár alatt föltehetően guanótelep létesül. Nagysága a szúnyogok populációjából könnyen kiszámítható. A megoldás kétféle lehet. Vagy odaszólunk az Onedin család halhatatlan fejének, ne menjen guanóért a sárgalázas szigetekre, inkább áthelyezzük a csillárt a tévé fölé, csak nyújtsa ki a kezét érte, berakodnia sem kell, néhány aranyat minden adásnapkor megtakaríthat, hamarabb lesz tehát gőzhajója —, vagy föltaláljuk a műbőregeret. Gyanítható, a szúnyogok nemzetsége túléli az Onedin nemzetsége, fönnáll a veszély, hogy háztáji guanónkban fölüti a fejét a mindeddig ismeretlen kankalinbaktérium, bátran mondom, a műbőregéré a jövő. Készülhet akár a győri graboplasztból is. Szobatiszta. Tartalékként bevetésre vár a biológiai fegyver is. Földerítette a tudomány már régen, hogy szerelmi bájitalként szívja vérünket az anyaszúnyog, én, balga lélek, szívem minden dobbanásával az ő szaporodását szolgálom. Legjobb tehát innen kezdeni a harcot. Ha férfiember létemre magam szedem a BISUNYOGIRT nevű antibébi-tablettát, akkor az én véremtől egyetlenegy szúnyog sem fog megtermékenyülni. Szúnyogcsődörök természetesen dupla adagot fogyaszthatnak. Mellékhatása nincsen, de száz éven fölülieknek orvosilag már nem javallható. Nehéz időket élünk. A rettenetes aszály lecsapolta ugyan a pocsolyákat, elvileg a szúnyog nem szaporodhatna, de gyakorlatilag annyi van belőle, mint a bűn. Fölgyorsult a bioritmusa, amíg a locsolócső végétől a földre ér a víz, képes megteremni benne. Pontos értesülés szerint éppen ezért tiltották be a locsolóautók használatát is. Hivatalos szerveink mindent megtesznek tehát nyugodt álmunk védelméért. (Lehet, hogy most mellékalapáltam egy kicsit, de mind a tiz ujjamra szúnyog szállt, azokat csapkodtam közben.) Elüli a szúnyogzaj, elmúlt az éjszaka, szíves engedelmükkel aludni megyek. Értekezésemet mindazonáltal rendületlenül folytatom. Ha valaki az agybéli váltóláz nyomait vélné fölfedezni jelen munkámban, gondoljon arra. hogy társaim vannak, súlyos milliók az áltudomány hímes mezején, másrészt pedig ez is a szúnyogcsipéstöl uan. H. D. A múzeum állandó kiállításainak remekel Bronzba öntött vadászat TV ' ^ l 41 t'/fmI < ' tV" fitó Vígh László felvétele A szakemberek elótt évtizedek óta. a nagyközönség körében viszont alig ismert avar kori bronz nagyszíjvég látható a Móra Ferenc Múzeum régészeti kiállítása. A szíjvéget — sok más társával együtt — még Móra Ferenc ásta a húszas-harmincas évek fordulóján. Klárafalva határában Bronzból öntötték, egykori tulajdonosa — előkelő avar harcos lehetett — övének hosszan lecsüngő végén viselte. Egyik oldalát vadászjelenet. a másikat növényi minták díszítik. A korabeli (VIII. század) mester valóságos remekmüvet hozott létre ezen a kis, mintegy 9 centiméter hosszú. 2 centiméter széles felületen. Az előlap vadászjelenete — amellett, hogy művészi élményt nyújt — számos részletet árul el az avarok életéről, felszereléséről. A lóháton ülő férfi nyulakra vadászik, s a vadászatra elkísérte kutyája is (a szkíta kortól általánosan elterjedt és közkedvelt fejét hátrafordító pózban ábrázolva). A vadász bal kezében tartja csontborításos. ívelt reflexíját. jobbjával feszíti az ideget. Derekáról a jobb oldalán lóg le mindkét végén szélesedő, nyíltartó tegeze, melynek nyitott, széles szája jól felismerhető. A hátoldalt díszítő indák az avar korban szokásos indadíszek közt sajátos helyet foglalnak el: a veret alsó vége felől egymást többszörösen átfonó. lapos inda halad a szíjszorító felé. kör alakú kompozíciókat alkotva. E körökön belül az avar kori csontfaragványokról oly jól ismert, pontkörös díszítésmód bronzba öntött változatát láthatjuk, a központban levő körökből szimmetrikusan négyfelé induló indadísszel. Külön figyelmet érdemel a veret szíjszorítója, melyet az öntvény testétől poncolt díszítésű vonal (borda) választ el. A szíiszorító mindkét oldalán állatfigura .látható: a vadászielenetes oldalon a vadász elől menekülő nyulakkal azonos kiképzésű nyúlfigura: a hátsó oldalon ugyancsak tapsi ül. de fejét (az előlap kutyaábrázolásához hasonlóan) hátrafordítja. A fentiekben ismertetett kis tárgy és a rajta ábrázolt jelenet. díszítmények gyakorlatilag felölelik, illusztrálták a múzeum régészeti kiállítása avar kori anyagának teljes egészét. KÜRTI BÉLA régész-muzeológus