Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-17 / 140. szám

28 Vasárnap, 1979. június 17. Csongrád megyei Szemle Születőben a helyi társadalompolitikai folyóirat IGEN RÉGI és tagadhatatlanul jogos igénye a megyénkben élő és alkotó emberek nagy csoportjának, hogy teremtődjék olyan fórum, amely a társadalmi élet, a közügyek alaposabb megismerésének segítője; az okos, előfevivő eszmecserék, viták és megfontolt döntések előkészítésének kerete és eszköze legyen. S akiit ben a helybeli eredmények, változások és tervek iránti sokoldalú érdeklődés munkál, azok sürgették is a helyi társadalompolitikai folyóirat megszületését. Nyilván örömmel és kíváncsian veszik moét kézbe a folyóirat előszámát, vagyis: mutatványszámát, amelyet kettős céllal jelentettek meg: egyrészt az indítandó új megyei sajtóorgánummal kapcsolatos elképzeléseket bemutatni, másrészt az olvasó véleményét kifürkészni. Egy mutatványszámból ugyan nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de a kiadvány szerkesztői mindazon észrevételekre és javaslatokra várnak, amelyek az együttes gondolkodás erejénél és megsokszorozott hatásánál fogva a már említett régebb óta dédelgetett igényekhez a legjobban közelíteni tudnak. A közérdeklődés lehetséges megismerése és konkrétizálása mindenképpen hasznosnak ígérkező munkamódszer egy lapindításhoz, illetőleg annak kedvező fogadtatásához. MILYEN témaköröket szándékozik felölelni a folyóirat? Az előszóban ezt írják: „E fórum foglalkozni kíván a politika, a gazdaság, a kultúra, a közművelődés, a közoktatás, az egész- •égügy, a helytörténet, a várospolitika kérdéseivel. Az e területen jelentkező feladatok megfogalmazásával, elemzésével segítséget kíván nyújtani azok megoldásához. A társadalomtudományi kutatások helyi eredményeinek közlésével is igyekszünk hozzájárulni a fejlett szocialista társadalom építéséhez, megyénk közgondolkodásában a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus erősítéséhez. Ebben a szellemben azoknak a fejlődési folyamatoknak a bemutatása mellett, amelyek hazánkban szűkebb pátriánkban végbemennek, egyre mélyülő nemzetközi kapcsolatainkat felhasználva olyan írásoknak is helyt kívánunk adni, amelyek tájékoztatnak testvérmegyéink életéről." A FOLYÓIRAT előszámának közleményei igazodnak a vázolt célhoz. Dr. Antalífy György—dr. Prandler Árpád: Az emberi jogokról írott tanulmányrészlete napjaink sokat vitatott kérdésében segít eligazodni, s ez azért is lényeges, mert az emberi jogok tényleges megvalósulásának és kiszélesedésének legfontosabb eszköze és módszere a szocialista államokban a szocialista demokrácia továbbfejlesztése. A gazdaságpolitikai rovatban dr. Krajkó Gyula: Csongrád megye ipari fejlődésében érvényesülő tendenciák címmel megjelent cikke azt az átalakulást elemzi, amit az iparosítás eredményezett 1975-íg. A várospolitikai rovatban dr. Takács Máté: Szeged és környékének kölcsönhatása — „munkamegosztás" a települések között című írása olvasható. Ebben a szegedi táj központjával szemben joggal támasztott igényeket és a lehetséges fejlődést kísérelte meg felvázolni — némi szubjektív érzésekkel színezve a száraz tényeket. A változó élet rovat dr. Papp Ignác—dr. Szentirmai László: A szegedi termelőszövetkezetek aktív tagjainak társadalmi-közéleti tevékenységéről íródott szociológiai tanulmányának adott helyet. Tanulságos megállapításokat tartalmaz az életmód igen lényeges eleméről, a társadalmi-közéleti aktivitásról, mely a szegedi tsz-tagok körében kibontakozóban van, jó lehetőség kínálkozik a differenciált társadalmiközéleti tevékenység további növelésére. Dr. Berencsi György: Bepillantás Csongrád megye egészségügyének múltjába és jelenébe címmel a betegellátás tárgyi és szubjektív feltételeit, az előrelépést és a meglevő nehézségeket vázolta föl soksok adattal „fűszerezve", A kultúra-közművelődés rovatban A Szegedi Szabadtéri Játékok két évtizede történetét Horváth Mihálv foglalja össze azzal az összegzéssel, hogy: „Csak úgy juthatunk előbbre, ha a fesztivál ügye az egész város ügye marad'. Művészet és társadalom a Vásárhelyi Oszi Tárlatok tükrében című írásában dr. Dömötör János kitér a „Miért éppen Vásárhelyen" kérdésére is. Szerinte: „Az itt kibontakozott művészet milyenségében a meleg, közvetlen, emberi, baráti légkör, mely itt a művészetet körülveszi, feltétlenül fontos szerepet játszott és játszik." A helytörténet rovatban dr. Juhász János cikke olvasható: A kubikosokról és a kubikos hagyományok ápolásáról Csongrádon. A csongrádi múzeumban 1974-től megtekinthető az Alföld kubikosságá'nak tárgyi és szellemi hagyatéka, s a hagyományok ápolásában egyik fontos formája a Csongrádi Napokon 1971 óta szervezett országos kubikostalálkozó és -vetélkedő is. A szemle rovatban dr. Bárány Ferenc a megyénk történetéről és népéletéről megjelent újabb kiadványokról ír. Ezek: A Csongrád megyei munkásmozgalom 1919. augusztus 1. —1944. október 10. Válogatott dokumentumok Csongrád megyei munkásmozgalmának történetéből. — Szőreg és Tápé (Tanulmányok). — Tanulmányok Kistelek történetéből és népéletéből. A szerző eképp summázza véleményét: a legutóbb megjelent három helytörténeti munka kisebb-nagyobb fogyatékosságai ellenére is maradandó értékű, s méltán számíthat a szűkebb pátria határain kívül is olvasótáborra. A Csongrád megyei Szemlét a Csongrád megyei tanács vb művelődésügyi osztályának megbízásából a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat adta ki. Felelős szerkesztő: Fehér István. Szerkesztő: Szabó Endre. (A kiadvány a megye városainak híriapboltjaiban és pavilonjaiban vásárolható meg Ara: 10 Ft.) Velencei nyár A Fejér megyei díszítőművészeti szakkörök kiállításának megnyitójával megkezdődött és augusztus végéig tart a Velencei nyár rendezvénysorozata. Az agárdi szabadtéri színpadon július 27-én az Állami Népi Együttes ad műsort. A kápolnásnyéki művelődési házban július 8-án tartják a Fejér megyei parasztkórusok találkozóját. A könnyűzenei koncertek sorozatában az agárdi strand szabadtéri színpadán július 7—augusztus 25. között több népszerű popegyüttes lép fel. A velencei Kápolnagalériában Ravasz Erzsébet grafikusművész, majd ifj. Koffán Károly festőművész és Cziránszky Mária szobrászművész munkáit tekinthetik meg az érdeklődők. A vakációra Táborhelyek hegyekben Több mint 30 táborozóhelyet jelöltek ki a bükki és a zempléni hegyvidéken — a Borsodi Erdő- ós Fafeldolgozó Gazdaság területén — az ország különböző részeiből érkező általános és középiskolás diákoknak. A gyerekek Miskolc környékén, a Garadna-patak völgyében, Miskolc-Tapolca szomszédságában, a dédési vár körül vakációzhatnak. Ügyeltek arra ls, hogy a táborhelyek jól megközelíthetők legyenek, elegendő ivásra és tisztálkodásra alkalmas víz álljon a táborozók rendelkezésére, s az élelmiszer-beszerzést és az egészségügyi ellátást is biztosítani tudják. Az erdőgazdaság csak a kijelölt helyeken engedélyezi a táborozást, hogy az ott tartózkodók ne tegyenek kárt a nagy értékű erdőségekben és ne zavarják á nemes vadak járását. (MTI) Aszfaltgyár Három megye útjaira készül az aszfalt, Somogy, Tolna és Baranya megye úthálózatának felújítását szolgálja az NDK-ból vásárolt aszfaltgyár, amely Kaposfüreden dolgozik. Az aszfaltüzem évente 350 ezer tonna burkolóanyagot gyárt. Figyelem, keringő! I BÁLINT GYÜLA Kíváncsi lennék, ehhez mit szólnának, akik a discőközönséget úrifiúk és hölgyek gyülekezetének titulálják! A buszmegállóból a művelődési ház felé tart a jókedvű, hangos csapat. Néhány perc múlva zongoraszó, keringődallam foszlányai szűrődnek ki az utcára. Zárt ablakok mögött, a délutáni hőségben 16-an, vagy 18-an táncolnak a nagyteremben. Szegedi középiskolások, a mihályteleki művelődési ház Formációs klubjának tagjai, összesen 28-an vannak, de a keddi és csütörtöki 3—3 órás próbákról mindig hiányzik valaki — végül is tanulni, érettségizni, dolgozatot írni, KlS2-be vagy szakkörre járni szintén kell. De ide is. Angol keringő, aztán bécsi, palotás, csárdás — ez a mai próbatábla, végül frissítőként, amúgy kedvtelésből néhány latin-amerikai, aztán egy divattánc, az Éjszakai láz. A versenytáncról mindenkinek van némi fogalma, hiszen a tévé általában közvetíti a szombathelyi nemzetközi versenyek gálaműsorait. De mi ez a formáció? A dolog egyszerű: a fiatalok nem párban, hanem csoportban, együtt táncolnak; egy-egy kompozíció a folyton változó térformák összessége, szabályos rendje. A formációs táncban is lehet versenyezni, körülbelül öt év óta; évenként rendezik meg a seregszemléket, Miskolcon. Azt mondják, külföldön már jóval több fiatalt hódított meg a csoportos szalontánc, mint nálunk, de az utóbbi években egyre-másra alakulnak itthon is klubok. A mihályteleki csoport tagjai egy éve dolgoznak együtt. Vagy szórakoznak? Dr. Viszt József né táncpedagógus, a klub vezetője: — A formációs tánc a mozgás kultúráját követeli meg; tánctudást, formaérzéket, fegyelmet igényel, az alkalmazkodás készségét, a közösség, a csoportjelleg törvényeinek tiszteletben tartását. A versenytánc tehetséget kíván, ide viszont elég a kulturált mozgás igénye, és az a vonzalom, amit a fiatalok általában úgy fejeznek ki: szeretek táncolni. Egyáltalán nem bánom, ha szórakozásnak tekintik a foglalkozásokat. Mindig ügyelek, hogy ne csak a versenyek anyagát, hanem a gyorsan változó divattáncokat is megtanulják, olyasmit, amit a discóban is táncolhatnak. És korántsem csak a szép mozgást, hanem a viselkedés, a magatartás kultúráját is elsajátítják. Nem lebecsülendő az azonos érdeklődés alakította közösség általánosabb, a személyiségre ható nevelő ereje sem. A gyerekek? Azt jósolják, az övékhez hasonló klubok előbb-utóbb átveszik a discók helyét; hamarosan annyian lejtenek szalonzenére, mint egyszer régen, nagyon régen ... (Mint az egyik legrangosabb szegedi középiskola, a Ságvári gimnázium idei szalagavató bálján!) Addig is: kijárnak Mihály telekre, hetente kétszer három órára. Szegedről. Sehogy 6e tudják megfogalmazni, miért akar egy beattáncokon nevelkedett tizenéves egyszerre csak keringőzni? „Hogy mit szólnak a discósok? Dehogy nevetnek! Irigykednek!" Vajon ki mondja meg: a szórakozási divat egyik változása áll-e előttünk, vagy többről van szó; ha igen, mifélék az indítékai a fiatalok gondolkodás- és magatartás-váltásának? Miért, hogy a felnőttek mindig csak a jeleket láthatják, az okokat meg — elkésve, utólag magyarázzák ? Sulyok Erzsébet Molnár Zoltán A vereség 45. — Na, én megnézem őket! — mondta András. — Viszszajövök. Odamegyek egy kicsit az asszonyhoz. Nem szóltak rá semmit, mit szóljanak? A nyurga kitartott András mellett, indult utána. Czauner fürkészte tovább a másik partot, mintha csak szuggerálni akarná azt a csónakot, hogy átjöjjön még egyszer erre az oldalra. Kovács gondolt egyet, odaszólt a két sikertelen tutajépítőnek, felugorva a domb fedezetéből: — Gyertek, nézzük meg az asszonyt, hátha ott tudunk valamit segíteni! Teljesen értelmetlen volt; mit segíthetnének ott? De mentek vele. Két lépés után le kellett vágódniuk a sárba, a románok már belőttek puskával is; csak úgy sziszegett mellettük.Sőt, már a kiabálásuk is hallatszott. Kovács előszedte a maradék kézigránátjait a kenyérzsákból, hogy a keze ügyében legyenek; beszurkálta nyelénél fogva a tölténytáskák közé; felugrott, szökellt András után. Majdnem egyszerre estek be a vízmarás fedezékébe. Nyomukban a másik kettő. András letérdelt Arankához; megint csak a lélegzésüket akarta megnézni, de Aranka most fel is nyitotta egy kicsit a pilláját. — Pihenek — suttogta. S visszacsukta a szemét. Pihensz, ugye, szegénykém. Megfogta egy kicsit a karját, vállát, hogy érezze, hogy itt van, vele van. . i Valami riadalomra emelkedett fel, hogy kinézzen. Elég fejetlenül, lármásan bukdácsolt a part felé egy szétszórt csapat. Fogta a puskáját, feltámasztotta a lehajló füves peremre. Látta, hogy ezek a menekülök a szétzilált osztrák zászlóalj maradványai; még elég sokan voltak, de már nem is lőttek, némelyik a puskáját is eldobta. Gondolta, hogy itt vannak hatan, még lőhetnének is, hogy fedezzék őket, de kire lőjenek? S még az osztrákokat találhatják; s előttük vannak Czaunerék is, meg..., vajon mi van azzal a nyolccal, akit otthagytak? — Mi van, gyerekek?! — kiáltott rájuk, de már nem is azért, hogy megállítsa őket, csak kétségbeesésében. — Árulás! — ordított vissza az egyik magyarul. — Árulás, nem tudjátok?! Csupa vaktöltény. Fogta a puskáját, lőtt még egyet a levegőbe, aztán, éppen elérve a partot, nagy lendülettel meglóbálta a puskáját, és belehajította a vízbe. Leráncigálta magáról a dérékszíjat, zubbonyt, aztán a bakancsot is, és belegázolt a' Tiszába. Nyomában már mások is, mind többen vágtak neki a víznek; az egyik úgy, ahogy volt, ruhástul, a másik levetkőzve, némelyik anyaszült meztelenre, mint valami tömegtéboly áldozatai, futottak vagy meneteltek bele a folyóba. Egy sebesült a bepólyált kezét igyekezett kiemelni a vízből, egy másik — még ilyen is akadt — nem dobta el a puskáját, azt vitte a feje felett, magasra tartva, hogy víz ne érje. — Nézzétek meg a töltényeteket! — szólt András a mellette kuporgó fiúnak. Előszedték, kinek mennyi volt; ezek. úgy látszik, még régebbiek voltak, régebbi osztásból valók, akárcsak a sajátja, eközt nem volt, egyikőjükében sem akadt vaktöltény. András kipróbálta a puskáját, lőtt egyet a levegőbe, csak úgy ki a folyó felé, amerre még nem úsztak menekülők. Jól van, működik, természetesen, semmi baj. Hátrarántotta a zárdugattyút, és benyomta a csőbe a következőt. Felkönyökölt a fűre, mint valami mellvédre, és várta, hogy mi lesz. Először a nyurga, kopaszodó fiú húzódott fel mellé, ő is csőre töltött: azután ennek a társa, majd a Czauner küldte két sikertelen tutajépítő. A kis fekete katona még mindig ott kuporgott Aranka lábánál, valamit piszmogott a závárzattal. Elképzelhető, hogy valami baja van, hiszen nem a saját puskája, s nem sok ideje volt arra, hogy válogasson. Belenézett egész közelről, visszacsapta, megint kihúzta: oda ne csapd már azt a mérges bajuszod, te...! De még továbbra is csak kínlódott nem jött fel. Lehet, hogy egyszer csak fogja magát, s elmegy az osztrákok után a folyóba? A folyót, már azt is sűrűbben verték! Csak úgy csapkodtak be az ágyúgránátok a vízben küszködő fejek közé. Talán éppen ez tartja egyelőre vissza a románokat a legutolsó rohamtól, hogy a tüzérségük még idever, nem akarnak belemenni a saját tüzükbe. Mit is kellene még. az istenit, mit lehetne tenni? Hiszen van itt még mindig valamennyi ember, hát már semmi sem lehet, csak ez a fejvesztett menekülés? Nézzük csak, itt mi hatan délről valamit tartanánk; amoda vannak Czaunerék a géppuskával, komoly dolog. Ha az a nyolc ember még megvolna, vagy ott feljebb, vagy ha visszahúzódhatnának idáig ... Észak felől mintha Jobb volna a helyzet; a hídroncsokon túl elég szapora lövöldözés hallatszott. — Fiúk. én még egyszer visszamegyek a géppuskához! Beszélek velük megvártok? Erre a megvártokra persze nem várt feletetet. Mit tehetnek? Nekimennek a folyónak? Aki jól tud úszni, annak talán érdemes. De annak is nagy szerencséje kell. hogy legyen. Kiugrott és előreszökellt; rögtön sziszegett is a füle mellett, le kellett vágódnia. Kúszva ment tovább; csupa sár lett, a könyökét feltépte. Csak a puskájára vigyázott, erre a mesterlövésznek való, jó puskára; semmiképpen sem akart lemondani arról a reményről, hogy még hasznát fogja venni. Végre elérte a dombocska tűzárnyékát, egy kicsit felemelkedhetett, az utolsó tíz métert futva tette meg. Levágódott Czauner mellé. — Te, Jóska... — Na. — Nem kezdhetnénk még valamit? Fent. a hídon túl mintha még volna valami keményebb ellenállás... Czauner rávigyorgott. — Komám, azok is csak agzercier ládákat kaptak az utolsó szállítmányban. Vagy legjobb esetben vegyeset. Az az érzésem, hogy annyi megbízható tölténye van már az egész vörös hadseregnek, amit itt látsz, az én géppuskám mellett. Ügy mondta ezt. szinte derűsen, mosolyogva, mint aki nem hagyja, hogy kihozza a sodrából egy kis rossz lapjárás a vasárnap délutáni ultipartiban. — És mit vigyorogsz? — támadt rá András, önmaga számára is váratlan dühvel. — Hogy itt mindenki meg van bolondulva 1 (Folytatjuk.)