Délmagyarország, 1979. június (69. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-02 / 127. szám

8 Szombat, 1979. június 2. Ami « brigádnaplóból kimaradt — Mit? — A menetidőt. Az a leg­fontosabb. Ebben nincs par­don, és nem nézhetjük, hogy rokon, nem rokon, vagy bri­gádtag az illető... — Brigádtag 7 — Igen. én is ebbe a bri­gádba tartozom. Kapás Imre Ismeretlen ismerősök — A sárgakocsis brigád vafT£mer53 név A férfi a hátsó ajtón szállt fel, kapaszkodott egy ideig az alumínium korlátba, s amikor a villamos elhagyta a megállót, zsebébe nyúlva elő­halászott egy piros karszala­got — Kérem a jegyeket ellen­őrzésre! — Tessék. — Köszönöm. — Tessék. — Köszönöm. Végig a kocsin, utastól uta­6ifi. Ezúttal minden jegyet, bérletet rendben talált. Né­zem az arcát, olyan Ismerős! Hol láttam? Nem tudom, de hogy ellenőrként, Jegyet tép­kedve még nem, az bizonyos. Naná, majd pont egy ellen­őrt nem jegyzek meg! Itt, ahol mintegy négy villamos­vonal szeli át a vároöt. Öl­tözzön akár marcona siva­tagi rablónak, akkor is ki­szúrom. Csoda hát ha kevés bliccelőt kapnak rajta? No. de honnan ismerős? Elteszem « bérletet — meg a gondot Fejtse meg, aki tudja... Eltelik egy hét, szállok a villamosra, sodor a tömeg, ismerős arc villan fel: az el­lenőr! Most viszont a vezető­ülésen, a Szegedi Közlekedé­si Vállalat egyenruhájában. Na, most melyik az álruha? A civil vagy a kék mundér? Kapaszkodom egy ideig az alumínium korlátba, s ami­kor a villamos elhagyta a megállót, táskámba nyúlva előhalászok — egy brigád­naplót Fölütőm, az első ol­dalon tabló, a jobb alsó sar­kában az ellenőr-pilóta: Sa­mu Bálint Egy lappal odább a szerepcsere magyarázata: „a Kállai Éva szocialista bri­gád az utazóközönség jegyé­nek ellenőrzésére 60 óra tár­sadalmi munkát vállal" Villamosvezetők róják n köröket kiszabott pályáju­kon, végállomástól végállo­másig, fordulnak műszakon­ként húsz-huszonötször, pár megállónyit utasukká szegő­dünk, észrevételnül emléke­zetűnkbe vésődik ercvoná­euk. Ismerjük őket, de nem tudjuk, kik. ismeretlen isme­rősök. Samu Bálint újabb szerep­ben: oktat. A tanuló az olaj­kutatást cserélte fel a sárga villamossal. Esküszik rá, könnyebb, mint a mélyfúró szakma. Teker a „sebesség­váltó" karon, 6zalad a kocsi, hirtelen éles sípszó hasit az egyenletes kocsizajba. Hatal­mas zökkenéssel, fékcsikor­gással megállunk. A vezető­jelölt egy kissé sápadtnak látszik. — Jó. Mehet. Samu Bálint elteszi a sípot, elégedett a gyakorlattal. Most azt játszottuk el, hogy valaki elészaladt a villamosnak. Az oktató kinéz az ablakon, mu­tat a bisztróra. — Itt volt egy baleset. Alá­ugrott egy fiatalember. Meg­halt. — Ki ütötte el? — A váltótársam. Hiába derítették kl, hogy öngyilkos­sági szándék volt, máig nyomja a lelkét. * Kapás Imréné a két vasút­állomás közt hozza-viszi az utasokat — és a hétszemélyes brigád gondjait. — Amikor azt halljuk: bri­gád. különösen, ha szocialista brigád, önkéntelenül együtt dolgozó közösségre gondo­lunk. Egymás mellett elsu­hanó villamosban hogyan le­het „brigádéletet élni"? — A brigádélet nem csak gyűlésekből áll. Közösség le­het akkor is, ha napokig nem találkozunk hosszabb időre. Ki-ki e maga helyén kell hogy helytálljon és teljesítse a vállalt kötelezettségeit. — A helytállás azt jelenti, vezesse Jól a villamost? — Igen. — Mindenki jól akarja. Lehet „még jobban is"? — Sok dologra kell figyel­ni. Vállaltuk például, hogy a vontatási energiával takaré­koskodunk. A vlllamosveze­tésnek vannak apró fogásai, amelyekkel villanyáramot le­het megtakarítani. Az utas csak azt látja, hogy elindu­lunk, és megállunk. Ml vi­szont tudjuk, hogyan lehet ügy beállni a vlllamosmeg­állóba, hogy nem fogyaszt a motor. Ügy mondjuk: ener­giakímélő vezetés. Ezt pedig minden brigádtag komolyan veszi. Megyeri Zoltán né a 4-es vonalán jár. Fékez a meg­állóban, nyúl a menetlevélért. Készíti, mert sárga szalagos tányérsapkában ellenőr száll fel. Most nem a bérleteket, a bliccelő utasokat vizsgálja, hanem a villamosvezetőt. — Beszélni szeretnék a ve­zetővel — Ki van írva: menet köz­ben beszélgetni tiloe. Majd a végállomáson. — Messze van. — Akkor addig átveszem a vezetést. Szóba kerül a kíméletes vezetés, az energiatakarékos­ság. Megyeriné magyaráz, mi­közben nagyot durran az el­lenállásszekrényben valami, köhög is egyet a villamos. Az asszony nem folytatja, ho­gyan kell óvatosan vezetni, tekintetén látszik: így nem. Másról kezd mesélni. — Higgye el, lehet érezni az összetartozást, itt is, mert nem csak amiatt vigyá­zok, hogy ne kapjak figyel­meztetést, hanem azért ls, hogy a brigád vállalt ered­ményeit ne rontsam. Ez az egyik. A másik, meg... Tud­ja. kint voltunk együtt Ba­ldstyán a gyerekeknél. Az az öröm, amellyel bennünket fogadtak, amikor az ajándé­kokat vittük! Majd elsírtam magam... — Gyerekek? — Patronálunk egy neve­lőotthont. Végállomás, helycsere. Az ellenőr bejegyez, mindent rendben talált. — A feleségem a brigád­vezető. Tíz éve ő csábított ide villamosvezetőnek. Há­rem éve hagytam abba, el­tiltott az orvos. Most ellen­őrzők ... Egyébként nemcsak mi vagyunk házaspár a bri­gádban. Aho] ni, ott a Kisz­nerl Most vált. Kiszner Mihály a délutáni műszakban veszi át a kocsit — és a szót. — Engem is a feleségem szervezett be. 0 most elszá­moltató, Sofőr voltam.,. — Melyik szakma a nehe­zebb? — A gépkocsivezetés. Vi­szont ez idegfeszítőbb. —> Nem kell előzni, és csak egy kart tekerget. Egy­szerűbb művelet. — Ez az! Képzelje, egész nap oda-vissza, oda-vissza. A szemem előtt meg állandóan a talpfákat látom. Bal kézzel a kart fogja, jobbal aktatáskát bontogat. Kenyér, szalonna, tojás. Va­csorázni fog. — Étkezőkocsi? — Meg kell szokni. Vagy a villamoson eszünk, vagy a megállóban, Van rá öt per­cünk a következő fordulóig. A rókusi remízbe csikorog­va fordul be egy 3-as villa­mos. A Kállai Éva brigád tagja, Péter Andrásné fárad­tan száll kl a kocsiból. Indul haza. Kihalt a város: éjfél lesz tíz perc múlva. Igrlczl Zsigmond Elektromos folyó A Szovjetunió első hldro­akkumulációs állomása, amely Moszkvának az eddi­ginél zavartalanabb áramel­látását oldja majd meg, Ze­gorszk környékén, « Kunyja folyón épül A főváros a legtöbb ára­mot a reggeli és az esti órákban fogyasztja. Éjszaka a fogyasztás szintje jelentő­sen csökken. A felesleges áramot kénytelenek másho­vá irányítani, ami meglehe­tősen gazdaságtalan, hiszen útközben a villamos energia tekintélyes része kárba vész. Az épülő állomáson nagy teljesítményű szivattyúkat állítanak majd üzembe, amelyek az éjszakai órák­ban az áramfelesleg felhasz­nálásával 22 millió köbmé­ter vizet emelnek át a telep alsó medencéjéből a felsőbe­Azokban az órákban pedig, amikor Moszkva áramfo­gyasztása tetőzik, megnyíl­nak a rendszer zsilipjei, és a vlz fentről hat hatalmas csővezetéken át az alsó tá­rolóba zuhan vissza, moz­gásba hozva a turbinákat, amelyek így pluszként 1,2 millió kilowatt villamos energiát termelnek a moszk­vai áramhálózat számára Ez a mennyiség megfelel annak, amit például a sza­ratovi erőmű állít elő. Úttörő és ifjúgárdista szemle Vásárhelyen Tegnap, pénteken délben Hódmezővásárhelyen. a parkerdei napközis táborban megkezdődött a tizedik me­gyei Ifjú Gárda- és Üttörő Gárda-szemle. A dísztribün előtt háromszáz egyenruhás fiatal sorakozott föl. A Him­nusz elhangzása után Kere­kes István, a KISZ vásár­helyi bizottságának titkára köszöntötte a megyei szem­le résztvevőit, és a megnyi­tóünnepség vendégelt, köz­tük Kulcsár Pétert, a megyei KISZ-bizottság titkárát ée dr. Csatordai Antalt a vá­sárhelyi városi tanács elnö­két. Ünnepi beszédet dr. Sza­lontal József, a vásárhelyi városi pártbizottság első tit­kára mondott. Ezzel kezde­tét vette a háromnapos ke­mény, ugyanakkor vidám versenysorozat, A háromszáz lfjúsárdlsta, majd az utolsó napon a táborba érkező 600 úttörőgárdista a harci fel­adatok megoldása közben alaki követelményekből el­méleti felkészültségből és számos hadikészségből vizs­gázik. A szemle június 3-án, vasárnap fejeződik be, Mubnévadé Névadó ünnepséget tartot­tak tegnap, pénteken a 600. sz. Móra Ferenc Ipari Szak­munkásképző Intézet ősszel átadott ifjúsági házának KISZ-klubjában. Ebből az alkalomból érkezett Szeged­re Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács elnöke. A Hazafias Népfront szék­házában fogadta őt Molnár Sándor, a népfront megyei bizottságának titkára és Eltlerné dr. Szilágyi Júlia, a népfront megyei bizottsá­ga mellett működő béke- és barátsági bizottság elnöke. Sebestyén Nándorné ez­után fölkereste a szakmun­kásképző Intézetet. Hofge­sang Péter, az iskola igazga­tója köszöntötte a vendége­ket, köztük Molnár Sándort, Eltlernét dr. Szilágyi Júli­át, Fosztós Lászlónét, a vá­rosi pártbizottság munkatár­sát, Navdkné Halász Annát. a városi KISZ-bizottság első titkárát, Surányi Póbertnét, a Szakszervezetek Csongrád megyei Tanácsának munka­társát, Prágai Tibort. a megyei városi tanács elnök­helyettesét és Kulcsdrné Kiss Piroskát, a népfront városi bizottságának titká­rát. Az Országos Béketanács elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a mai fiatalok zöme érti, mit Jelent a béke, a szolidaritás, a ba­rátság fogalma. Az iskola tanulólnak ne­vében Kéri József, b KISZ­bizottság titkára vette át a Béke és barátság klubot. A névadóünnepség az intézet Irodalmi színpadának műso­rával zárult. Délután a vendégek a szakmunkásképzőben folyó nevelőmunkával ismerked­tek, majd az intézet dolgozói Sebestyén Nándorné tájé­koztatóját hallgatták meg a magyar békemozgalom Idő­szerű kérdéseiről. A diákok máris otthon érzik magukat a klubban Molnár Zoltán A vereség 34. Upornlczky látta a gyereket, az anyát, a sebesültet, meg a fegyvertelen katonát, s engedett valamit a szigorú­ságéból: — Nem hiszem, hogy maguknak is sikerülni fog. Én a magam részéről befejeztem ... Tett is egy oldalazó lépést, hogy kikerülje őket Éber­sége azonban nem engedett. Sőt, összpontosult Andrásra, az egyetlen fegyveresre. — Akkor legalább a pisztolyát itt hagyhatná.. 1 Ne­künk még szükségünk lehet rá. — Miért gondolja, hogy nekem már nem? Soha nem tudhatja az ember. Még mindig csak igen óvatosan sasszézott tovább. S a pisztoly csövét el nem mozdította volna: András mellének szegezve igyekezett átkerülni a másik oldalra. — Hát igen — hagyta rá András. — Az ember soha­sem tudhatja. Uporniczkv elhatározta, hogy a maga részéről most már befejezi ezt a hasznosnak úgysem ígérkező csevegést. Az el­válás megkönnyítése céljából jóindulatú gesztusra szánta el magát: — Felhívom a figyelmüket egy fontos körülményre..., aki megadja magát az ántántcsapatoknak, az a gonfi kon­venció kedvezményeiben részesül. Határozottabban fordult. Most már hátrálnia kellett. De pisztolyát még most sem engedte le; még most la András esetleges eUenmozdulatait figyelte. De András nem mozdult. Ügy látszott meggondolkoztat­ja ez a genfi konvenció. — Hót akkor... — mondta Upornlczky. S Indult, Indult volna. De éles fájdalom hasított a bokájába, s lába kirepült alóla. A lengyel, látva a helyzet alakulását, jól megkapaszko­dott a tönkben, amin ült. s mielőtt a parasztruhás tiszt el­távolodhatott volna tőle, a legutolsó pillanatban, épen ma­radt lábával, minden erejét összeszedve, bokán rúgta. Upornlczky egyensúlyát vesztve, a fenekére esett; a pisztolyt estében még elsütötte, de céloznia már nem na­gyon sikerült; András zubbonyának a vállán, a puskaszíj­tartó posztóbabát lőtte ketté. Kezét ösztönösen hátrarán­totta, hogy felfogja vele uz esést, de csak a bal kezével tudott támaszkodni, jobbjából nem engedte kl a pisztolyt, öklére esett. Erre a pisztolyt tartó Jobb kezére toppantott rá vil­lámgyorsan a kis fekete katona. András meg a mellének szegezte a puskát. A katona lehajolt, fickándozó, hegyes bajusszal, ká­romkodva, s előbb a pisztolyt ráncigálta ki a tiszt marká­ból és csak azután vette le a csuklójáról a bakancsét. Sziszegett, szitkozódott, vicsorított. András már azt vár­ta, hogy nekiugrik a rászegezett puskacsőnek. — És ön, vezérkari különmegblzott elvtárs? ön miért nem óhajt élni a genfi konvenció nyújtotta lehetősségek­kel? Miért öltözött..., hm..., civilbe? Egy pillantást vetett a vállára, s megigazította a pán­ton a ronggyá lőtt posztóbnbát. Egy enyhe kis fejcsóválás­sal intézte el. ej, ej, hát Illik ilyet...? De a kérdezett még mindig nem óhajtott válaszolni. Ha­nem ő kérdezett; — Meddig kell Itt feküdnöm? — Mért kellene feküdnie? Tápászkodjék! — szólt rá aztán váratlanul szigorúan. — Upornlczky, ön a magyar vörös hadsereg foglya! Szökevény! Pillanatok alatt ekkorát fordult a sorsa. S ez a kelle­metlen katona! Még a nevét ls tudja. Honnan tudja? Az, hogy reggel találkoztak, ebből a szempontból nem Jelent semmit, hiszen nem mutatkozott be ennek a bandának. — Mozgás, hé, mozgás! — mordult rá, Immár újra ön­tudatom vöröskatonaként a kis fekete bajuszog. Meg ls emel­te a bakancsát, fenyegetően, mint akt kész akár a másik kezére is rálépni. Feltápászkodott. S állt tanácstalanul; ez Így még kel­lemetlenebb helyzet volt. De segítettek rajta: — Fogja a hordágyat! Nem mozdult; annyira meglepó volt a felszólítás, hogy először fel sem fogta. De hát amikor felfogta, akkor sem akaródzott, A kis fekete nem teketóriázott, olyat lökött rajta, hogy majdnem orra bukott Odalépett hát a hordágy elé, s várta, hogy kl fogja majd meg hátul — Hogyisne! Hátul nehezebb — mondta a katona. A pisztolyt odadobta a lengyelnek, s maga ment előre, hátra­zavarva a tisztet. i A sebesült szabad kezével elkapta a pisztolyt. Elmoz­dult Jobb kezét vlsszaigazgatta a szíjra, hogy kényelmeseb­ben nyugodjon, a aztán valahogy feltápászkodott. Nézték, hogy tud-e menni. Hát elég lassan, bicegve Indult meg. Kezében a pisz­toly. Mint egy elővéd. Hátrapillantott, jelezve, hogy fog ez menni. Upornlczky a nadrágját paskolta; nem lehetett tudni, hogy a kezéről verl-e le a port, vagy a fenekéről. — Na... — morgott most már türelmetlenül a katona. — Hogy seggbe ne rúgjalak. — S lehajolt. Egyszerre! Végre felvették a hordágyat, és elindultak. De a tiszt rosszul lépett, s nagyon Ingott az egész alkotmány. Aranka riadtan kapaszkodott a rúdba, — Hé! Hé! Fordított lábbal, az Istenedet! Mintha ketten együtt egy ló volnának. Upornlczky megértette, s lépést váltott, A katona meg volt elégedve az intelligenciájával. — Meg fogja tanulni... — mondta néhány lépés után. András nem biztosított vissza; lövésre kész puskával figyelt előre, hátra, oldalt, s figyelnie kellett a foglyot is. Csak azt az utat fürkészhetné ki, amelyiken biztosan, a le­hetőleg gyorsan eljuthatnak a Tiszához. Közben figyelte n fegyverropogást, s igyekezett megál­lapítani, merre hullámzik a csata. Minden jel arra muta­tott, hogy tőlük jobbra előre mér románok vannak. Heves, egymásnak felelő géppu*kajiorozntokat hallett, Továbbra is számított arra. hogy nincs összefüggő arcvonal, hogy csak kell akadni valami résnek, s ha rés marad, akkor ő meg U találja; ez így azért elég idegesítő volt. S nem is sokáig menetelhettek ilyen zavartalanul. A különböző zajokból kifülelt valami gyanúsat, • ez arra kényszerítette, hogy egy pillanatra lehasaljon. Ügy vá­gódott le. hogy az előtte haladók észre se vegyék. Néhány pillanatig rátapasztotta fülét az anyaföldre. Ebben a vllógcsörömpölésben is képes volt megkülönböz­tetni a lódobogást. Az, lovascsapat dobogása, Felugrott: — Gyerünk, próbáljuk gyorsan elérni azt a kukoricást (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom