Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-09 / 106. szám

6 i Szerda, 1979. május 9. Ökölvívó EB, Köln Vízilabda elaltatta Nikolicsot Dobó István Kupa Teke Tompáné remekelt Debrecenben Kilenc magyar harcol éremért Szegény Bruno Hrastins- együtt kedden és szerdán ki- met bíró mondta: „tudjuk, ki... ő a jugoszláv váloga- lene magyar küzdhet azére- hogy Papp februártól nem tott nemzetközi berkekben mért. Hét magyar győzelem csinálhatott csodát, de bizo­jól ismert edzője. Pénteken, — ez aztán a kellemes meg- nyos. hogy valamit alkotott, a sorsolás után sugárzott az lepetés. Botosék Kölnben már mert nemcsak győznek, ha­arca az örömtől: „négy ma- annyi mérkőzést nyertek, nem szépen . győznek — és gyar az ellenfelek között — mint a magyar csapat a sokszor", négy biztos továbbjutás. Pá- montreali olimpián, a hallei A legjobb nyolc közé 20 lyafutásom alatt ilyen jó sor- Európa-bajnokságon és a ország ökölvívói jutottak, kö­solást még sohasem kaptunk" belgrádi világbajnokságon zötte 11 szovjet, 9—9 magyar, — mondotta. együttvéve... NDK-beli, nyugatnémet, len­Csattanós válaszként So- Gráf, az ismert nyugatné- gyei és román, modi és Botos után Pém is Az elmúlt hét végén ren- ^sverte Hrastinski embe­dezték meg az országos teke ™g vége... i " A a Somodi es Botos „csak" pon­&S^ vetéfkedtok tózással főzött, "a kö'zép­ueörecenben vetélkedtek. su] ú Pénmek hétfőn este ez Tompa Gyorgyne a tataba- ner^ voU elé nyai Megyeiével1 alkotott Nikolics kezdettől beállt •.csapatot es — fölényesen egv mindent eldöntő bal PedáEozás az aranyjelvényért nyertek. Nők. Bajnok: Tom- lavenesre" Pém^'nban "i^- , Az Aranyjelvényesek az Forráskút-Kiskunmajsa pa György né (SZEOL AK), meTcs^dástjárf^íőUe hol oUmpiara 4°megsportakc.o -Pusztamérges-öttomos erőpróbájára kerül -Rúzsa—Zákányszék— nyai Bányász) 1704, 2. Kris- fiú ItaSd . levegőt ^sárnap: a nok 60, a Szeged-Repülőtér útvonalon tv4n T\T,,ib-,i„ t AMcm. .. ieriiak 100 km-es kerékpá- haladva teljesítik a 60, illet­rostúrán bizonyíthatják ed- ve 100 km-t. A részt vevők A második menetben az- zettségüket. A próbát az ed- reggel 7 órától 8 óráig gyü­A férfiak Szombathelyen vasas "Válogatottja^* ennek' die' gyakorlattól eltérően lékeznek a rendezőség „fő­tyán, Nyikus (Győri I-enszö- kavarta vő) 1665, 3. Sallainé, Németh (FTC) 1643. nem egy. hanem hat színhe- hadiszállásán", a 600, számú Budapest. Debrecen, Szakmunkásképző Intézet léptek pályára. Bajnok: Né- eredményeként Nikolics há­riItEgri3Sp.í£uSál35^ba: StoZ Szeged' Szekszdrd- ZaIa" Gagari» Kollégiumában (Sze­6. Révész, Deák (DÉLÉP SC) vezetőWró nem^envedtoTte f.fr*zeg & Győr " ^ Repülőtér.) Az épület 3357. tovább — zúgott a taps Pém m3/k le; Az Ifjúsági lányok verse- tiszteletére. Az akció megközelíthető a 35-ös jel­szervezői az zésű autóbusszal, vagy a 3­nvét Győrött rendezték meg. Pém előtt hétfőn délután Aranyjelvényesek az olim- as villamossal. Az országos Almay Lászlóné. Rózsahegyi iskola-ökölvívással Dudus piara rendezői az próba részveteli feltetelei: Zsuzsa (BKV Előre) 1658. 2. megvert egy lengyelt. Lévai Expressz Ifjúsági és Diak „Aranyjelvényes"-igazol­.1 brahám, Orbánné (SZEOL pedig egy franciát, s az erő- Utazási Iroda munkatarsai vány teljesített megyei ke­AK, Kanizsa Sör) 1635, nyerő Rózsával és Totkával mar javában készülnék az rékpárpróba, az igazolvány­eseményre. Kijelölték az ut- ba pecsételt, 30 napnál nem vonalakat, fordulóállomáso- régebbi sportorvosi enge­kat, gondoskodtak az orvosi dély kitöltött kérdőív és felügyeletről. A nők: Repü- adat]aPi továbbá a „meghí­lőtér—Kiskundorozsma— ,„ , , , ,, , , Üllés—Rúzsa—Reptér útvo- vó 'elmutatasa. A rendezők nalon, míg a férfiak a Rep- öltözőhelyiséget biztosítanak tér—Kiskundorozsma— a próbázóknak. Tegnap, kedden Szegeden, a sátortetős sportuszodában megkezdődött a vidéki váro­sok vízilabdacsapatai részé­re Dobó István Kupa néven kiirt torna. - A háromnapos viadalon részt vevő 12 együttes — közte négy OB l-es — négy csoportban raj­tolt a trófeáért. Kora dél­után az alacsonyabb osztá­lyúak küzdelmével kezdő­dött meg a torna, majd az ünnepélyes megnyitó után az OB l-esek is bekapcso­lódtak a vetélkedésbe. A csoportok élére besorolt OB l-es együttesek — SZEOL AK, Tatabányai Bányász, Szolnoki Vízügyi SE — biz­tosan vették az első napi akadályokat. A Szentesi Vízmű csapata viszont csa­lódást keltett: csak a hosz­szabbításban tudta megsze­rezni a győzelmet Az ered­mények: HVSE—Kecskemét 7-2 (2-2, 1-0, 3-0, 1-0). Vezette: Bíbor, Dombi. Góldobók: Pánczél 4, Lengyel 2, Pa­Kosárlabda ku, illetve Szelenkai, Pécze­li. Cegléd—Békéscsaba 7-3 (3-0, l-l,' 1-0, 2-2). Vezette: Szarka, Veres. Miskolc—Kaposvár 7-3 (2-1, 2-0, l-l, 2-1). Vezette: Samu, Dobossi. Eger—Debrecen 12-2 (3-1, 4-1, 3-0, 2-0). Vezette: Dom­bi, Bori. SZEOL AK—HVSE 8-3 (2-0, 1-2, 1-0, 4-1). Vezette: Samu, Szarka. Góldobók: Szittya 2, Gál 2, Potyondi 2, Kuczora, Zámbó, illetve Pánczél, Cseri. Tatabányai Bányász—Ceg­léd 9-7 (3-1, 2-2, 1-2, 3-2). Vezette: Bíró, Dombi. Szolnok—Miskolc 11-4 (3-1, 2-1, l-l, 5-1). Vezette: Samu, Török. Szentesi Vízmű—Eger 7-4 (0-0, 2-2, 2-1, 2-3, 0-0, 1-0). Vezette: Bíró, Dombi. Gól­dobók: Soós 2, Dömsödi 2, Kucsera, Mezei, Pengő, il­letve Madarasi 4, Nagy 1.2. Országos döntőben a radnótis kosarasok Újabb szegedi győzelmek A Radnóti Miklós Gimná- rült, s a játékot nem tudta zium Wirth István által ve- folytatni. Mindezek ellenére zetett férfi kosárlabdacsa- a Radnóti Gimnázium diák- ifmLtJarfifmá menvel II OSTtálvban pata Sopronban játszotta az jai határtalan lelkesedéssel LODOarUgO megyei II. VSZTUiyOGn elődöntő visszavágóját a Szé- küzdöttek és elérték, hogy chenyi Gimnázium együttese vereségük ellenére a jobb ellen. A mérkőzés a jó for- kosáreredménnyel — a ta­mában levő szegedi gárda valyi évhez hasonlóan —, részére már az első percektől bejussanak az országos döntő kezdve kétes kimenetelűnek hat csapata közé. A vég­látszott, mert a fővárosból eredmény 71:56 (46:28) a kiküldött játékvezetők tá- soproni együttes javára, vójléte miatt két soproni já- A Radnóti csapatának a tékvezető vezette a találko- játékosai voltak: Kónya (6), TT . . _ . ,„• . „„,. „ moi K-óio, nm W-, A labdarugó megyei II. vezetést, a hazaiak csaK a zót. Kátai Ferenc a szegedi öai^^czik áj Csere" osztályú bajnokság 24. for- 38. percben egyenlítettek, et­csapat játékosa az egyik sop- gQ^ (11) Jámbor (6) Szabó dulójában az Alsóvárosi tői kezdve átvették 21 játék roni játékos hibájából már G bénes' (5) Koncz és Ko- MAv biztosan győzött Csa- irányítását, megérdemelten ! * ic TV/rJxr^l r. Q'rorf_ mrrw+ob- fi Ali (YirrHr • QusKí»c­Ötödik fordulója veretlen a Tanárképző az első félidő elején megsé- vács. nádpalotán is. Mivel a Szeg- győztek. Góllövők: Sebes­vár vereséget szenvedett, a tyán (2), Molnár, Kovács, Fábiánsebestyén pedig pon- Fodor, (tizenegyesből), illet­tot veszített, így előnye to- ve Pesti (2). vább nőtt. Éles a küzdelem a F5ideák_Pitvaros 3.0 (1-0). kiesés rémétől fenyegetett csa- Földeák 200 nez5, vezette: patoknál; Algyo meglepetes- An>k A végig jobban játszó re biztosan ffirozte le a Ti- hazai csapat Rakonczai M. sza-Új KSK-t a Földeák- (2) és Szita góljávai megér­Pitvaros kiesési rangadón deme]ten tertotta otthon a fölényes földeáki győzelem ^ bajnoki ^tot. Az elmúlt hét végén Eger- (SZEOL AK). 90 kg (12):... született. a baJnokság ánás,. en rendezték meg a felnőtt 6. Bán Zoltán (SZVSE). 100 Alsóvárosi MAV—Csanád- Alsóváros 24 n s 2 sz-ts » kötöttfogású vidékbajnoksá- kg (6): 3. Vancsik Já- palota 5-1 (2-0). Csanádpa- z. szegvár 23 » s e 33-24 31 got melyen húsz egyesület nos,... 6. Márki Dezső lota, 150 néző, vezette: Sós. 34; ~SsáegbOCT ' «-"» sí 102 birkózója lépett szőnyeg- (mindkettő SZEOL AK). a jobb csapatjátékkal, s 5. Tanárképző 21131 946-3321 re. Fodor Szilveszter és Pc- * erőnléttel rendelkező vendé- s. Tápé 23 11 5 1 39-33 27 ier István nagyszerű ver- Dunaújvárosban, országos gek biztosan győzték le a c^anádn. 24 9 3 12 si-« 21 senyzéssel lett bajnok. Pé- ifjúsági kötöttfogású verse- megfiatalított hazai gárdát. 9. TÍSZH-ÜJ KSK 24 isii 30-46 21 ter pontozással győzte le nyen szerepeltek a SZEOL A vendégek góljait súlyos JJ- g ? ® " "lg £ Réczlt, így a volt világbaj- AK ifjú birkózói. Eeredmé- védelmi hibák előzték meg. n\ Földeák 23 6 5 12 25-38 17 Fodor Szilveszter és Péter István vidékbajnok A kosárlabda NB II-ben ismét szegedi sikereket ho­zott a legutóbbi forduló. A SZEOL AK női és férficsa­pata, valamint az SZVSE női együttese is vidéken lépett pályára, s mindhárom gár­da győzelemmel térhetett haza. A SZEOL AK lányai Egerben és Karcagon ven­dégszerepeltek, a kék-feke­ték férficsapata szintén Kar­cagon játszott, míg az SZVSE Szolnokon a MAV ellen aratott igen értékes győzelmet. SZEOL AK—Egri SE 82-69 (36-22). Női mérkőzés. Eger. Vezette: Bokody, Pázsitka. SZEOL AK: Molnár (20), Kertész (12), Lázár (13), Kiss R. (6), Balázs A. (9). Csere: Sági (4), Nemes (—), Körmöczi (8), Klenk (10). SZEOL AK—Karcag 84-26 (44-14). Női mérkőzés. Kar­cag. Vezette: Várnai, Budá­novi cs. SZEOL AK: Rósa J. (4), Nemes (12), Klenk (18), Kiss R. (8), Balázs A. (10). Csere: Molnár (8), Kertész (8), Lá­zár (12), Körmöczi (4). SZVSE—Szolnoki MÁV 62-54 (41-25). Női mérkőziés. Szolnok, 200 néző, Vezette: Gerdh, Molnár. SZVSE: Selmeczt (20), Dó­rán (19), Tóth (10), Kováts (6), Ördögh (3). Csere: Szü­gyi (—), Magyari (4), Bába (—), Borsányi (—). Baráth (—). Az SZVSE kővetkező mér­kőzését május ll-én délután 4 órakor a Rókusi torna­csarnokban játssza, ellenfe­le a Kecskeméti SC lesz. SZEOL AK—Karcag 105-59 (54-30). Férfimérkőzés. Kar­cag. Vezette: Budánovics, Várnai. SZEOL AK: Dörmő (14), dr. Kertész (10), Reisz (30), Lestár (15), Vincze (6). Cse­re: Boros (10), Hoffmann (2), Aradszki (10), Józsa (8), Ko­vács (—). Győzött az SZVSE sakkcsapata nok csak második lett. Ered- , ro k_. mények. 52 kg (6 induló): "yek' 00 **•"• 1. Fodor Szilveszter (SZVSE). András. 87 kg... 68 kg (13): 1. Péter István Sándor. 4. 5. , _ . _ „ „. 13. Mártély 23 6 4 13 32-47 16 Dobó Tape—Szegvar 3-2 (1-2). u> PostásJ 24 s 4 14 36-64 16 Rózsa Tápé, 300 néző. vezette: Hor- is. Algyö 23 4 3 íf 34-n U váth S. A második félidőbe- Szabadnapos: Mártély. li jobb játékával fordította meg az eredményt a hazai csapat. Mindkét együttesből egy-egy játékos kiállítva. Mórahalom—Fábiánse­bestyén l-l (0-0). Móraha- „ A röplabda NB II-ben a lom. 200 néző. vezette: Tóth Szegedi Épitok-Spartacus női Aó J,U,hlSZé GyUDLt EpÜLk SrSLM-ra J•1SKÓBi™aiakgavr CbantS?ke?reíÓvebttef0azUÍka: ovészklub és a DÉLEP Lk. riik Zsolt) 2. siAv IH. LK. 453 talalkozón a hazaiak veze- .. D..nahara<tztihan szervezésében városi, járási kör (Sajtos Péter, OBrOg Andráa. tését csak a 80. percben Palf°Ka1" R^usf Tornacsar-' ffMájus t." Kupa lövészverseny övészversenyt rendetek' "m egvenlítették "ki a" vendégeké majd a . „ • • 1. rsrary Atgyő—Tisza-Üj KSK 2-1 (DÉLEP (0-0). Algyő. MHSZ-lőtéren. A verseny az Kispuska férfi egyéni: 1. Nagy nokban játszott az együttes. mindkétszer győztesen 1977-ben a Juhász Gy. Lk. Dan, Károly 179 kör ~ (DEIÜP (0-0). Algyő. 150 néző, ve- hasrvbattá el "a" nálvát Dur»a­által indított 3 éves forduló p»«erk^ -tte: BalogR Jó játékveze- var^ányban _ Pa harasztiak befejezése volt. KÖR (MAv IG. Lk.). Kispuska tés mellett Harkai góljaval ott játsszák mérkőzéseiket— pulkí.Lye'iubKá« 1"^r^S e,d61t 3 ta,álkOZÓ- izgalmakban bővelkedő, ma­Gy. Lk. 651 Kör (Vince Ferenc, [ajOBní ,„ h„r (Bordányi Lk.), Tanárképző—Bor-Jány 1-0 gas színvonalú mérkőzésén Kovács Zoltán, ké'iya István, K6ny» lstvánné 173 kör (ju- n.n( Borr,rtnv o00 np7n ve- nyertek a szegediek. 1, katos Árpád. S/.ékcly Zoltán), há , Lee,)uiha egyéni: t1 "nraany. zou nezo. ve !. nordáoyi Tk. ni:- kör (Srai.ó FmV»c i4rk«r *oo Ss zette: Keresztúri. A hazai Sz. Épitók-Spartacus—Du­C-yula. zálorl i.nj s. Lajkó zol- la7;l) 2 Snjtos rétpr ,29 kar eevüttes tizenegyest hibá- navarsányi Petőfi 3-1 (—13. K*roiv)".J!<3? D«\kC64"«! ÍJJWVAV'IO K,akrr G4b°r s a látottak alapján a '0 9. 15) Női mérkőzés Du­Uroskás ndi cint: 1. volán 127 kör (MA% IG" 1 k"K döntetlen jobban megfelelt naharaszti. Vezette: Hathazi Lk. 645 kör (Un; zn Lajotné, Hó- A három év összesített esa- Jarfás. mi 7 ászióné, szekeres ritvárné, ptteredményok: Kismiska férfi- volna. Szegedi Építők-Spartacus­Mol.iár Emilen), 2. Juhász Gy. csnpat: 1. Juhász Gy. I.k., 2. , ,, móz-vmi? ti*>tu t' Lk. (Kónya lstvánné, Pnlánkni OF.LÉP Lk.. 3. Boröáuyt Lk. Nagymagocs—Szegedi Pos- NAUYNE. Daroczi, TÓTH J„ Erika, Simle Ilona, Dobák Éva, Kispuska nól csapat: t. Juhász . , Nsavmázncs P1UKOVICS, Szilágyiné. jovanovlcs Julianna), 3. Bor- Gy. Lk., 2. DÉi.ÉP Lk.. :i. For- lAS 0 á ts l>' JNagymagocs, pATAKIN£ Csere- Kiss dányt Lk. 580 kör. M.WSG^Lk^^^orrtókút"^; 300 néz6, vezette: BAIN6CZI- Bárth, Harman. Kovács O.. Légpuskás csapat: 1. 600-as ISZI Lk. 434 kör (Szabó Emese, 3. Juhász Gy. Lk. A vendégek szerezték meg a Kovács V„ Ternai. A Szegedi Vasutas sakko­zói Szolnokon játszottak az OB II 7. fordulójában. A fővárosi sakkozókkal megerősített szolnoki csapat hosszú évéken át eredménye­sen szerepelt az OB II-ben. Nagy küzdelem után az Röplabda Sz. Epítők-Spartacus—Ta­tabányai Petőfi 3:0 (5. 6, 4). Női mérkőzés. Rókusi Torna­csarnok. Vezette: Hajnal, Korom. Szegedi Építők-Spartacus: NAGYNÉ. Daróczi. SZIDÁ­GYINE. TÓTH J.. Piukovics, Feketéné. Csere: Bárth, Do­bos, Harman, Kovács V„ Ternai. Kalocsai SE—DÉLÉP SC 3:1 (12. 11, —5, 5). Női mér­kőzés, Kalocsa. Vezette: Sza­bó F„ Szabó A. DÉLÉP SC: Molnár. Eszes. CSISZÁR, Bognár. Szöllősi. NAGYNÉ. Csere: Mészáros. DÉLÉP SC—Békéscsabai Előre-Spartacus 3:2 (—13, —12, 12, 9, 3). Női mérkőzés. Szőregi úti Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Űjhelyi, Mar­kovics. SZVSE 7,5:6,5 arányban győ» zött. A szegedi csapatból győz­tek: Magyar, Tenk, Hollósy, Dankó • és Tornyai. Döntet­lent értek el; Orbán, Dia­mant, dr. Tarnal, Dobos és Lakatos. DÉLÉP SC: Molnár. ESZES, CSISZÁR. Bognár, SZÖLLÖS1, Nagyné. Csere: Millasin. KOMÉP—DÉLÉP SC 3:1 (—7. 5. 9. 8). Férfimérkőzés. Tatabánya. 100 néző. Vezette: dr. Fejes. Aranyosi. DÉLÉP SC: Csorna, Fran­csovics, LÉN ART. Kancsár. TÓTH, Verba. Csere: Homo­nyik, Fiath, Schulz, Uher­csák. DÉLÉP SC—Kerekegyház! SK 3:1 (7, —13, 8. 9). Férfi­mérkőzés. Szőregi úti Sport­csarnok, 200 néző. Vezette: Űjhelyi, Markovics. DÉLÉP SC: Csorna, SCULZ, Lénárt, KANCSAR, TÓTH. Verba, Csere: FI­ATH, Petre, Homonyik, SzéU F. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom