Délmagyarország, 1979. május (69. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-16 / 112. szám

Szerda, 1979. május 16. —— — 1 A magánépítők mostohagyereke A korszerű csoportos házépítés A lakosság tájékozatlan — mondják a tanácsülésen, különböző szakmai megbeszéléseken. Nem tudják az emberek, hogyan építkezzenek, milyen tervek alapján húzzák fel a falakat. A magánépítők több százezres táborában is sokan idegenkednek az újtól, a korszerűtől. Miről is lenne szó? Korunk új slágereról. a korszerű csoportos családiház-épltésról. De ez olyan sláger, amit egyelőre csak néhányan dúdolnak. • Ha korszerű csoportos házépítés mérőt holnapra polgárjogot nyerne, kiszámíthatatlan lenne a haszna — a magánépítőnek, de a községnek, a városnak ls egyaránt. Kezdjük azzal, hogy a tanácsi testületi üléseken már állandóan „viszsza koszon" ez a kérdés: nincs elegendő porta, ahol a családi fészket meg lehetne alapozni. A közelmúltban a megyei tanács az OTP-vel együtt felmérte az igényeket, amelyek települések szerint -változnak. Különösen a város környéki községekben és a városok ktil.ső övezetében hallatják hangúkat az építők. Ugyanis nemcsak a városközpontokban és az új városrészekben szeretnének otthonra találni az emberek. Éppen napjainkban tanúi lehetünk egy olyan folyamatnak is, hogy egyre többen akarnak letelepedni csöndesebb városrészekben, a külső zöldövezetekben, s községekben úgy, hogy házat építenének. Az egyre erősödő folyamat több okkal is magyarázható. Évről évre szaporodik azoknak a tábora, akik mindinkább barátkoznak a gondolattal, hogy iáját otthonuk legyen, s egyre több embernek van arra pénze, hogy álmát megvalósítsa. Hozzávehetjük ehhez, hogy az urbanizáció eredményeként a családiházas övezetekben, a külső kerületekben, sőt a nagyközségekben is az alapközművesítés, ha nem is kitűnő, de megfelelő; van víz, elektromos áram és szilárd burkolatú út köti összé'a várossal. (Félreértés ne essék, nem minden utca betonozott, de a külső övezetek könnyen, gyorsan megközelíthetők, s nincsenek elszigetelje. A közlekedés oly sokat fejlődött hogy a város környéki községekbe, példáuU Sándorfalvára, Szatymazra autóbusszal is gyorsan el lehet jutni.) Igaz, sok helyen még nincs gáz, és csak nyílt csatornák építésére jutott a városok, községek erejéből. Ez a körülmény mégsem riasztja vissza a magánépítőket De ami a legnagyobb gond, hogy nincs elegendő telek, illetve jobb telekkihasználásra lenne szükség. Nem a magánépítés, a családiház-építők szándékát kérdőjelezném meg. Hiszen táboruk az életszínvonal emelkedésével arányosan növekszik. Törekvésük elfogadott társadalmi igénnyé vált Sajnos azonban a hagyományos családi ház ma már korszerűtlen, és az építkezők ezt a tényt alig-alig ismerik el. • Egyetlen tanács sem képes arra, hogy a családi házat álmodók növekvő táborának igényét kielégítse. Népgazdasági lehetőségeink korlátozottak, az új és újabb övezetek közművesítésére tömérdek pénz kellene. De egyetlen iparilag fejlett ország sem engedheti meg. hogy az elővárosok területét a családiház-építés miatt korlátlanul növelje. Tehát okosan kell gazdálkodni a területtel, korszerűen kell építkezni még a családi házak esetében ls. A családi házak átlagos teleknagysága 400 négyszögöl. Ha egv ilyen területre nem egyedülálló családi házat, hanem korszerű csoportos családi házat, ami lehet sor-, lánc-, átrium-, szőnyeg-, teraszház — építenek, akkor a közművesítés költsége sokkal kisebb lesz, és egy telken több család álma teljesül. Ugyanis a 400 négyszögöles területen egy négylakásos sorházat lehet felhúzni, ami tulajdonképpen egy- vagy kétszintes családi ház. a lakrészek jól elkülönülnek, az otthonhoz kert is van, a családi ház-jelleg nem vész el, kényelmesek, praktikusak és a „lakóérték" sem kisebb, mint az egyedülálló családi fészeké. Mivel az ilyen típusú házak már a községekben is kétszintesek, így a szobákat, mellékhelyiségeket jobban el lehet helyezni, mint a hagyományos egyszintes házban. A korszerű csoportos házépítés műszaki előnyeit oldalakon át lehetne sorolni. * Ha annyira jó, hasznos és gazdaságos a telekkihasználás, akkor miért nem szaporodnak ezek az otthonok gomba módra? A községek, városok közigazgatási szervei örömmel üdvözölnék és támogatnák a lakosság ilyen kezdeményezéseit. De az emberek a kitűnő típustervekről nagyon keveset tudnak. A korszerű csoportos építkezés még mostohagyerek. És mivel a magánépítést adminisztrative nem lehet befolyásolni — vagy legalábbis nagyon korlátozott módon —, csak jó tájékoztatással, ezért több helyen felvetődött már, hogy minden megyében a korszerű csoportos házakból egy mintatelepet kellene építeni. A felvilágosításnak azonban még csak úttörői vanhak. A szélesebb és alaposabb felvilágosításra annál is inkább szükség lenne, mert a Csongrád megyei tanács végrehajtó bizottsága nemrég határozataival megteremtette a lehetőségét annak. hogy az említett építési mőd mielőbb elterjedjen. A testület felhívta a helyi, városi és községi tanácsok figyelmét, hogy alakítsák ki a korszerű csoportos családiház-építésre alkalmas területet. Az OTP megyei igazgatósága pedig 35—40 millió forintot igényel a központi szervektől erre a célra. Körülbelül ez az összeg 500— 600 telek részleges közművesítésére, az övezetek tervezésére, a terület megszerzésére lenne elegendő. Intézkedések születtek, de úgy látszik, mindez kevés. Valamilyen módon most már az építőket kellene megnyerni, hogy éljenek a jobb lehetőséggel. Nem szólva arról — és ez meditációnknak már egy újabb fejezete lehetne —. hogy az, említett építési forma lényegesen megváltoztatja a külső övezetek, illetve a községek. város környéki települések képét. A városépítészet miatt ez a szempont is fontos. Halász Miklós A helyes ár: tükör Ha összesítjük energia- és energiahordozó behozatalunkat, akkor azt kell megállapítanunk, hogy árszínvonaluk három és félszerese az 1973 előttinek. Ezt a fogyasztó valamelyest érzékeli, ha például Zsigulijával a benzlnkúthoz megy, de akkor már nem, ha fölkattintja a villanykapcsolót; 1970ben egy kilowattóra villamos energia éves átlagára 91 fillér volt, tavaly 77 fillér. S ugyancsak ismeretlen az utazó előtt az energiaárak változása, hiszen 1970ben és 1978-ban is 25,40 forintért. tehetett meg személyvonattal száz kilométert. m Az ár érdek- és értékviszonyokat tükröz, illetve befolyásol, azaz maga is szabályozóelem a szabályozórendszeren belül. Jelenleg azonban az úgynevezett vegyes árrendszer — rögzített. hatósági előírások alapján kialakított megállapodásos, valamint szabad árak összefoglalója — rendkívül bonyolult elvonási és támogatási rendszerrel társul, s ennek gazdasági hátrányai egyre súlyosabbak. A termelői és a fogyasztói árak ugyanis nem tükrözik a valóságos ráfordításokat, ez nehezíti, több területen lehetetlenné teszi a tisztánI látást, a termékszerkezet átalakítását, azaz a helyes gazdaságpolitikai — s azon belül: életszínvonal-politikai — célok mielőbbi elérését. Gyakorlati tapasztalat: erőforrásainkat nem használjuk ésszerűen, ha azokat másként minősítjük a fogyasztásban, mint a termelésben, s a termelésben is eltérően ítélkezünk attól, mint amit a ráfordítások — a költségek — követelnének. Ha azt akarjuk — márpedig akarjuk —• hogy a bérrendszer következetesen elismerje a tényleges teljesítményeket — a munka társadalmi hasznosságát —. akkor kézenfekvő: ezt az elvet' az árrendszerben is érvényesíteni szükséges. Ha ugyanis az ár nem fejezi ki a valós értékviszonyokat. nem ösztönöz fokozódó teljesítményekre sem. Jelentős társadalmi érdekeltség fűződik tehát ahhoz, hogy az árrendszer, az árpolitika befolyásoló — orientáló —szerepe erősödjék. Altalános fogyasztói árreformra valójában még egyetlen esetben sem került sor, az árak döntően a belföldi termelési költségekre alapozódtak — figyelmen kívül hagyva a külpiaci értékítéleteket —, majd azoktól is elszakadtak, eltorzították az értékviszonyokat, s végül a termelői árak meghaladták a fogyasztói árszínvonalat. Az értékarányos árak kialakítása ezért napjainkra meghatározó eleme lett a hatékonyság javításának, de ez természetesen csak fokozatosan mehet végbe, az életszínvonal-politikai célok mérlegelésével. A világpiaci árváltozások éppúgy, mint belső gondjaink, egy irányba hatottak: az árreform szükségességét erősítették. Olyan feladatok megoldását sürgetik, mint az árak külkereskedelmi érzékenységének fokozása, az anyagok és a késztermékek közötti árkülönbözet növelése, a 1ól értékesíthető és az elavult termékek milyenségének kifejezése az árban stb. Azaz: mind a termelői, mind a fogyasztói árakban közelítés a valós értékekhez. Szakemberek számításai és vizsgálatai szerint e pékáruknak húsz százaléka veszendőbe — magyarán a szemétbe, jobb esetben állatok takarmányozására — megy. Az alapvető élelmiszereknél az átlagos támogatás — árkiegészítés — 26 százalék; a tíz forint értékű mosatáshoz az állam 14-et ad; a távfűtésnél a százforintnyi díjhoz 168 forintot ... Nem az állami támogatás ténye mellé kerül kérdőjel több alapvető élelmiszer, a lakbér, a különféle kommunális szolgáltatások, a személyszállítás stb. esetén, hanem annak mértéke a megfontolásra érett; egy bizonyos határ után a támogatás — a támogatással fönntartott irreálisan alacsony árszínvonal — szinte ösztönzője a pazarlásnak, a célszerűtlen felhasználásnak, a fogyasztási szerkezet torzulásainak. 1*1 2. Másfél évtized alatt az egy lakosra jutó villamosenergia-felhasználás a hétszeresére, a fűtőolajé pedig a százhatvanszorosára (!) nőtt; kétmillió olajVályha van jelenleg a lakosság tulajdonában. Hasonló. de nem ilyen mértékű energiaétvágyat mutatott a termelői felhasználás is. Ha most a népgazdaságnak drága energiahordozók — illetve: energia — a fogyasztásban olcsón kerülnek forgalomba, elvárható-e, hogy takarékosan bánnak azokkal? Tavaly 878,2 ezer tonna kenyér és 2,8 milliárd péksütemény talált vevőre, ez utóbbiból fejenként negyven darabbal több fogyott, mint 1975-ben. Tavaly az egy keresőre jutó nominálbér nyolc százalékkal, a fogyasztói árszínvonal 4,6 százalékkal emelkedett. Sokak vélekedésével ellentétben „legalább" az áremelkedés mértékéig sem „jár" mindenkinek automatikusan a bérnövekedés. Azaz: nem csupán a keresetnövekedésnél szükséges differenciálni, önmagában a keresetnek is ösztönzőnek kell (kellene) lennie a teljesítménykülönbségek kifejezésével. Ez — sajnos — meglehetősen szokatlanul hangzik, sőt. némelyek számára kimondottan ellenszenvesen, ám a társadalom eljutott ahhoz a határhoz, ahol a bérnövelést szorosan teljesítménynöveléshez kell kötnie, mert a további haladás alapjait csakis így teremtheti meg. A helyes ár tükör; a jól differenciált kereset is az. Ebben a kettős tükörben láthatjuk csak valósan mindennapjainkat — azaz teljesítményeink és fogyasztásunk viszonyát —, ám Igaz: ehhez bele kell néznünk e tükrökbe. Egyénileg és társadalmi összességben egyaránt Mészáros Ottó Molnár Zoltán Ék vereség 19. Ezután az erélyes és keserű hang után rtég váratlanul hatott hogy a vezérkar különmegbízottja leült egy iskolapad tetejére, és egy közvetlen, szinte udvarias kézmozdulattal helyet mutatott mintegy az összes jelenlevőknek. Hammer beült egy padba, csizmáját oldalt kényelmesen kinyújtva, a padsorok közé. Stammler nem ült le. Kissé mereven állt; még mindig az előbbi jelentéstétel tartásában. — Az a véleményem, hogy aki úgy döntött, hogy a nyolcvanadik dandárt nem oszlatja fel, az helyesen döntött Farkasszemet nézett Uporniczkyvel. Az higgadtan állta a tiszteletlennek is felfogható tekintetet. Mikor újra megszólalt, hangja inkább tárgyilagosan, mint gúnyosan csengett: — Természetesen ön sem kapott részletes előnyomulás! parancsot... Stammler nem tudta, hogy ez állítás, vagy kérdést vagy minci a kettő egyszerre. — Nem. — S önkéntelenül engedett valamit merev tartásából. — Nem kaptam részletes elónyomulési parancsot. — A dandárparancsnokság, ugyebár — pillantott a vezérkar küldötte Hammerre —, a dandárparancsnokság nyilvánvalóan nem sieti el a dolgát. Hammer nem szólt. Fegyelmezetten nézett maga elé, de nern sok erőfeszítést tett, hogy leplezze egykedvűségét Uporniczky erre megint Stammlert kérdezte: — Ismeri a dandár hadműveleti céljait? — Nagyjából, azt hiszem. Elfoglaljuk Debrecent Uporniczky ingerülten felkapta a fejét. Kereste a gúnyt Stammler tekintetében. — Élcelődik ...? — Én? — esudálkozott Stammler. A fiúk ismerték már ezt a faarcát. — Hét nem foglaljuk el? De a tiszt is tudott uralkodni magén. — Előnyomulnak.,, előnyomulnak, érti? Előnyomnának Debrecen irányába. Ez nem ugyanaz, még ha ön veszi ls magának a bátorságot, hogy a vezérkar tervein gúnyolódjék! Várt erre valami választ. De Stammler hallgatott. Mindenki hallgatott. A vezérkari emberre hárult a feladat, hogy mozdítson ezen a csenden, mielőtt kínossá válik. A térképre pillantott, s ajka körül alig észrevehető fintor rebbeni. — Foglalkozott a... helyzettel? Stammler nem válaszolt. Elhatározta, hogy gúnyos hangra egyáltalán nem fog válaszolni. — Mit tenne? — kérdezte akkor váratlanul, nagyon szelíden, s látszatra igen emberien Uporniczky. Mintha csak valóban tanácsot próbálna kérni. — Mit tartana helyesnek. — Kérem, én csak egy századparancsnok vagyok. — Mondja csak bátran! — Nem a bátorságom hiányzik — mondta megint elég szúrósan Stammler. — Hanem az áttekintésem. — Na, mégis... nógatta a magas vezérkar. — Ásnék. A tisztek meglepetve néztek rá. De még Czauner is. András ismerte őt a legrégebben; ez őt nem érte váratlanul. — Arra gondolok, hogv ha már sikerült átjönnünk, ki keilene építeni ezt a hídfőállást. Hogy képesek legyünk tartani. És hogy amikor majd elég erőnk lesz ahhoz, hogy támadjunk, ne kelljen mindent elölről kezdeni... az étkelésnél. — Ember, maga meg van őrülvet Hát nem tudja., hogy végig az egész tiszai fronton támadunk?! Hogy a Tiszántúlt akarjuk visszafoglalni? Hogy erre a támadásra van feltéve minden?! Tudja, mi árad magából? Defetizmus! — Kérem! — mondta most Stammler, s nemcsak teljesen kiengedett eddigi feszes tartásából, hanem maga ls leült egy padra. — Adja át szerencsekivánataimat a vezérkarnak! Az optimizmusuk miatt! — S elővette a dózniját, s alig remegő ujjakkal egy cigarettát kezdett sodorni mar gának. Uporniczky felugrott. — Ez lázadás! A frontvonalban a vezérkarral gúnyolódik! Lázadás, érti? Keresztül kellene lőjem! S rá is .csapott a pisztolytáskájára, idegesen kapirgálta; de mielőtt feltépte volna, Czauner megérintette a karját. Odakapta a fejét. — Ne tessék lövöldözni! Nem kell túlzásba vinni azt a forradalmi radikalizmust. Tekintete tiszta volt. ártatlan, nyugodt és határozott. Egy pillanatra meg is bénította a vezérkar küldöttjét. — De. elvtársak...! — Hammer igyekezett kikászálódni a padból. Valami békítő célzatú karmozdulatot tett. Stammler őhozzá fordult, és neki mondta: — A huszonhatodik és a huszonhetedik nemzetközi zászlóalj, és benne a mi századunk ls. tenni fogja a kötelességét. Mi a parancsokat végre szoktuk hajtani. A vezérkar azt parancsolta, hogy keljünk át a Tiszán. Átkelőeszközökről viszont elfelejtett gondoskodni. Akkor még erős volt az ellenállás..., egy Ilyen támadás semmiféle más hadseregnek nem sikerült volna. De mi a forradalom* katonái vagyunk. Átkeltünk, itt vagyunk. És ha most azt parancsolják, hogy menjünk Debrecenig, talán még arra is képesek vagyunk. Vagy... Nem fejezte be. Legyintett. Végre megcsinálta valahogy a nagyon furcsa alakúra sikerült cigarettáját, de csak tartotta az ujjai között. A két tiszt mereven, sután állt egymás mellett. Czauner egyelőre nem tágított Upornicky mellől. — Megható a pátosza, parancsnok — szólalt ez meg végre, megint hűvösen, fegyelmezetten. — Arra kérem, számoljon mégis azzal, hogy hamarosan előnyomulási parancsot kap. Jól tenné, ha nem hagyná azertecsászkálni az embereit. Különösen fegyver nélkül nem. Kérem... — S széttekintett. mintha kint, a terepen keresne valamit. — Hol van a zászlóaljuk parancsnoksága? — Adok kísérőt! — közölte Stammler is Ismét katonásan. Az ajtóhoz sietett. — Hé. valaki! Gyere csak, Dvorcsék! Vezesd el a vezérkari elvtársakat a zászlóaljhoz! — Talán kihallgatják a foglyunkat? — érdeklődött Dvorcsák, a század megszokott, némileg patriarchális stílusában. De Stammler nem válaszolt. — Foglyot ejtettek? — érdeklődött .Hammer. — Igen, ejtettünk. ' — És? — Odaát van a zászlóaljnál. De Uporniczky határozott léptekkel kiment közöttük az ajtón, s meg sem állt az udvar közepéig. Ott mereven, szigorú tekintettel várta Hammert, és várta, hogy elövezessék a lovakat. fFolytatjuk.)