Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-22 / 93. szám

8 Vasárnap, 1979. április 22. Nem értjük az arab kérdést B

allagok az utcán s kit látnak szemeim: régi ismerősöm, a biológia tanára Jön velem szemben. Megállunk, egymásra meredünk. — Hát maga hol bujkált mostanában? — förmed rám. — Már nem is tudom, mennyi ideje, hogy nem találkoztunk. — Mondom neki, hogy a kötelesség szólított el, meg a betegség, meg minden: viszont én is örülök, hogy újra találkoztunk. Mire 6: nem ülnénk le valahol...? Érti, mire gondolok! Persze hogy értettem. S minthogy váratlan találkozásunk a Hősök Kapuja alatt történt, kézenfekvő, hogy azt ajánlottam, üliünk be a Béke Tanszékbe ott majd elbeszélgetünk. — Tanszék T Béke Tanszék? Nem • is tudtam, hogy a békének is van, tanszéke. Dehát tanszéken beszélgetni... — Megmagyaráztam aztán neki, hogy az általam megjelölt intézmény egyáltalán nem tudományos jellegű, sőt Ez egy amolyan bisztróféle. szenvben a Tanárképző Főiskolával, s az az előnye, hogy ha szerencsénk van, asztalhoz ülhetünk, ilyentájt délután öt óra felé is. — A Főiskolával szemben? — De már ezt odafelé ballagásunk közben kérdezte s mivel biológus, rendszerező elme, következő kérdése nem nélkülözte a precizitást — Tisztázzunk valamit Azt mondja, a Főiskolával szemben. Most azt kérdezem: A Béke tanszék van-e a Főiskolával szemben, vagy a Főiskola van a Béke tanszékkel szemben? — Megmagyaráztam aztán, hogy ez csupán nézőpont kérdése, továbbá hogy nem lényeges vitatéma, főiskolások ls járnak oda, azok adták neki ezt a nevet Tréfából. Jó! — mondotta a biológia tanára — értelmes gyerekek lehetnek. Bizonyára jó pedagógus lesz belőlük. Szerencsénkre sörmentes nap volt, azaz nem lehetet sört kkpni, így hát a Tanszék nem volt annyira zsúfolt mint máskor, amikor sör kapható. Asztalhoz ülhettünk. Előttünk az első két deci a biológia tanára körülnézett Nem jrossz hely, állapította meg. Sőt még jobb is, mint a Boszorkány, ahol' eddig — emlékszik rá —, talpon állva Jókat beszélgettünk. De hát — tette hozzá kesernyésen — a Boszorkány lezüllött — Miket beszél! Hiszen nem is olyan régen modernizálták. Méghozzá mekkora költséggel Új a pult új a fal borítás, csempe. Minden új és tiszta — Ez tény. Ennek én is őrülök ... csak egy a baj. Ott nem lehet dohányozni. — S már nyúlt is a zsebébe a cigarettáért — Megtiltották. Ki van írva. Magyarul. Érthetően. De tudja, mire lennék kíváncsi? — Tanácstalanul nézhettem rá, mert így folytatta: — Ha majd megkezdődik a turista Invázió, jönnek nyugatról, keletről, északról, délről olyanok, akik nem értik a magyar felírást, annak vajon kiveszik-e a kezéből az égő cigarettái? — önmaga felelt önmaga kérdésére — Szerintem nem verik kL Velem egyszer ilyesmi megtörtént Velük nem fog megtörténni Tudja miért? Mert kell a kemény valuta. A valuta az egészségnél is fontosabh. Szerintem. Na, isten-isten. Félig ürítettük poharainkat Néztem a tanár urat: gondterheltnek látszott. Bánatosan nézett félig üres poharára. Meg is kérdeztem tőle. mi rossz kedvének oka? — Ez. — Körmével ütögette a poharat. — Meg ez — feltartotta égő cigarettáját. — Az orvosok hányszor megtiltották már! Hm — gondoltam — akárcsak nekem. Vigasztalni próbáltam. — Tudja, minden orvos ezzel kezdi. Megtiltják ezt is, megtiltják azt is. . . Ennek az az oka. — tettem hozzá —, hogy a mi orvosaink bizonyára nem ismerik a Koránt. — A Koránt? Csak tán nem a mohamedánok szent könyvéről beszél ? Nem is tudtam, hogy maga mohamedán. — Én? Hogy lennék én mohamedán? — Mert hogy a Koránról beszél. Az orvosokkal kapcsolatban. Hát mi van abban a Koránban az orvosokról? — Nem az örvösökről van benne szó. Hanem általános hitbeli elvekről- Például, ami ide vonatkozik. — Kíváncsi, kérdő tekintet — Nem tudom pontosan idézni, mert nincs nálam az a könyv, de a lényeget mondhatom, mert a magam számára megjegyeztem. Körülbelül az a lényeg, hogy valamit , megtiltani könnyű, de valamit megengedni, az a nehéz. Na, most jut eszembe, egy idézetet egy cetlire felírtam —, kotorászok a táskámban — itt van, felírtam, mert fontosnak találtam. Tehát: • „Tudomány az, ha megbízható tudós tekintélye alapján valamit megengedünk; korlátozásoknak bárki megtalálhatja a módját" Erről beszéltem. A megengedéshez kell tudomány, a megtiltáshoz nem kell tudomány. — És ez így benne van a Koránban? — Ez nincsen benne a Koránban, hanem ezt egy Korán-magyarázó írta így, de a Koránra hivatkozva. Mert tudja, a Koránnak annyi de annyi magyarázója van... — És mindegyik a Koránra hivatkozik? — Persze. Másként ntan hinnének neki. — Maga roppant ravasz ember ám. Úgy tesz, mintha a Koránról beszélne, holott pont a mi mai viszonyainkra céloz. Sandán. Na, jó-jó, félre ezekkel a sanda témákkal. maradjunk az araboknál. Ha maga olyan okos ember, akkor meg tudja nekem magyarázni, miért marakodnak egymással ezek az arabok, holott akárhogy vesszük, egyaránt a Koránt tartják szent könyvüknek. Egy hiten vannak. Arab-arab, mohamedán-mohamedán. De előbb isten-isten, vagyis allahallah. — Allah-allah — mondtam én is, a pohár kiürült, a tanár úr a szokásos ceremóniák titán (sorban állás a pénztár előtt, majd a kimérőpultnál) visszatért — Most aztán — folytatta ott ahol abbahagytuk — magyarázza el nekem, miért marakodnak ezek az arabok egymással, holott... — Ebben a dologban — feleltem némi gondolkodás után —, azt hiszem, maga AHah sem tudna eligazodni. Mostanában megy a rádióban az a sorozat hogy Az iszlám világa. Nem tudom, mire mennek majd vele, "meg tudják-e magyarázni a dolgot mert isten bizony, ez... ez annyira bonyolult .. „ éppen ideje, hogy ... próbáljunk eligazodni ebben a szörnyűségesen ... — Legyintettem. —' De hát maga ..., ahogy a szavaiból kivettem ..., enélkül a sorozat nélkül is tudja a magyarázatot — Na persze — feleltem —, az ember összeolvas mindenfélét. De megmagyarázni... Tudja, sokszor a legegyszerűbb dolgokat a legnehezebb megmagyarázni. Itt van például az, hogy maga szerint — rápillantottam a biológia egyre érdeklődőbb tanárára — arab-arab, mohamedán-mohamedán. Pedig az a tiszta igazság, hogy ahány ország, annyiféleképpen értelmezik a Koránt Itt van például az iráni helyzet... — Na. na! — biztatott a biológia tanára. — Nem biztos, hogy értem, de annyit tudok, hogy Iránban a síita irányzat az uralkodó ág. Más országban, például Egyiptomban, a szunnita változat az érvényes. — Siita . . - szunnita . .. „ én ebből egy szót sem értek. — Más vallásoknál is van ilyen. Például Európában is. Vannak katolikusok is, vannak reformátusok is. Hol az egyik égette a másikat, hol a másik az egyiket. A múltban. Világos? — Ez világos. De én — s most láttam először nevetni a biológia szomorkás tanárát — sokkal egyszerűbb magyarázatot mondok magának De előbb isten-isten, illetve allah-allah. — Megtörtént. — Szunniták és síiták. Leegyszerűsítem, jó? A szunniták sze-< rint a próféta maga Mohammed. — Persze. Egy az Isten, és Mo. hammed a? ő prófétája. Ezt a török világ óta tudjuk. — Az ám, csakhogy a síiták szerint Mohammed csupán tévedésből kapta Allahtól a prófétaságot Ami valójában Mohammed unokaöccsét Illette volna, egy bizonyos Alit A szunniták tehát Mohammedet imádják, a síiták meg Alit Ez is differencia például ..., mégpedig óriási! — Aha! Tehát tévedés történt Látja, hogy ha jól belegondolok, én például... hiszek a tévedés lehetőségében. Például, hogy Mohammed helyett Ali a próféta. Itt van például a mi esetünk. Úgy értve, az. iskolában, ahol én a biológiát tanítom. Ott például, szerintem, sőt a tantestület nagyobbik része szerint, tévedés történt — Amennyiben? — Amennyiben nem az kapta az igazgatói megbízást akit megilletett volna, hanem olyan valaki, aki arra nem méltó De hát — legyintett — ilyesmi máshol is megtörtént. Megtörténik. De ez nem rajtunk múlik. Hanem odafent ... — s a plafon felé bökött — Allah dönt. — Akkor maga, tanár úr, inkább a síitákhoz húz. Látom nem érti. Szóval, az ajatollahékhoz. Mert azok síiták. — Hagyja már ezeket a vallásos dolgokat Inkább arra feleljen: maga tud arabusul? — Aha. Ezzel azt akarja mondani, hogy aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul. Nem tudok arabusul. Chrudinák tud, de én nem. — Nem eme értettem. Akkor meg honnan veszi ezeket a dolgokat ... síiták ... szunniták. — Egy könyvből. Magyar nyelvű könyvből. — Mi a címe? Kezd érdekeimé a dolog. Megveszem. — Azt ugyan nem veszi meg. Nem kapható — Hát akkor maga hogyan Jutott hozzá? — Nem hiszi el. A könyvzúzdából. Volt idő, tudja, amikor a háború után, 49 után, mindenféle kártékony könyveket behordták a papírgyárba, szépen bezúzták. Én meg némi protekcióval... hozzájutottam egy pár bezúzandó könyvhöz. Például ahhoz is, amiből idéztem. — Ne mondja! De hát az nagyon okos könyv lehetett! — Persze, hogy okos könyv. Csak egy baja volt Egy bizonyos magyar nyelvű vallástörténész, Goldziher Ignác német nyelven megjelent tanulmányait angol x nyelven előadta egy amerikai egyetemen, épp elég volt rá, hogy 49 után bezúzzák. Mqst aztán emiatt hiába keresné a könyvesboltokban, pedig látja, a rádióban folyó beszélgetésekben is hivatkoznak rá, magam is hallottam. Úgy látszik, néhány példány megmenekült. Ez a könyv nekem ís megvan. Az a címe. hogy Előadások az iszlámról. Ez a dolog, illetve ismereteim háttere. — Bezúzták. Hm. Mikor jelent meg az a könyv? — ötvenhét évvel ezelőtt. 1912-ben. — Érdekes. És azóta? Jelent meg azóta ilyesfajta könyv? — Nem tudom. Felőlem lehetséges. De nem tudok róla. — Értem. Kár. Itt látom a magyarázatát — mondta elgondolkozva a biológia tanára, aki hajlamos az elmélyült gondolkodásra, pláne a második két decinél —, hogy nem látunk világosan a közel-keleti kérdésben. Hogy nem értjük az arab kérdést. De hát sok érdekes dolog van még a világon, amit nem értünk. Vagy nem? — De. igen — feleltem. — Amiről nem tudunk. Vagy legalábbis nem sokat Például — a szerelem. Legközelebb majd erről, jó? De addig is... allahallah. Sietek haza. Pontos időre otthon kell lennem. Ez a parancs. A feleségem — tudja . . . Akibe valamikor, isten bizony, szerelmes voltam. — No, akkor — adtam meg magam — siessen csak haza. És hozzátettem: — Allah-allah. Elmenőben még visszakérdezett. — Mondja csak. hány feleséget tarthat egy arab? — Bonyolult kérdés. — Akkor ne feszegessük. Majd máskor. És elment, haza, egyetlen feleségéhez. Akibe egykor szerelmes volt. De hát ez már csakugyan más téma. Majd legközelebb. MOCSÁR GÁBOR A vasutasmozgalmak szegedi harcosa Múlnak az évek, évtizedek, időben távolodunk azoktól a hatalmas erejű eseményektől, amelyek előkészítették a jelen társadalmát Magyarországon. Sokat tudunk a 60 évvel ko- • rábbi eseményekről, a történelemmé vált változásokról, személyekről, a munkásmozgalom legjobbjairól. Sokat, de nem eleget. Vannak, akiket még nem tártunk fel, akikről a kép korántsem teljes. Az idő múlása is sürget mindazok tiszteletadására, akik tudatosan vívták a harcot és cselekvéseikkel formálták az új életformát. Ezek sorában méltó hely illeti Pósz Jenőt, a magyarországi vasutasmozgalom egyik kiemelkedő vezetőjét, aki 1884. április 22-én — 95 éve — született Szegeden, a Rigó utca 16. szám alazti házban. Elemi iskolai tanulmányainak befejeztével szülei faesztergályos tanoncnak adták, és ekkor került kapcsolatba az ifjúmunkás-mozgalommal. Az első orosz forradalom Idején Szegeden is megerősödtek a szakszervezeti csoportok. A város munkásságának 42 százaléka volt. ekkor szervezett munkás. A f&munkásescport gerincét az asztalosok alkották. A korabeli források arról tanúskodnak, hogy Pósz Jenő nagy szerepet vitt ebben az időbep a békemozgalmakban és az általános választójogért folytatott küzdelmekben. Családjával együtt 1910-ben a fővárosba költözött, és ott előbb a íamunkásszövetségben, majd az Országos Munkásbiztosító Pénztárnál dolgozott. A szociáldemokrata vasutasmozgalomhoz 1913-ban került, és az első világháború kitörésétől 1920-ig a Magyar Vasutas című lapot szerkesztette. A Szakszervezeti Tanács ellenőrző bizottságába 1917 augusztusában választották. Az őszirózsás forradalom győzelme után Landler Jenővel szervezte a Magyar Vasutasok Szövetségét, amelynek központi titkárává választották. A Tanácsköztársaság idején a Tanácsok Országos Gyűlésének küldötte. A tanácskongresszus a Szövetséges Központi Intéző Bizottság — megfelel ma a Népköztársaság Elnöki Tanácsának — tagjává választotta. A Tanácsköztársaság leverését követően letartóztatták, majd kiszabadulását követően, 1920-ban a szociáldemokrata párt újjászervezésén fáradozott Szeged II. kerületében a párt képviselőjelöltje. Mandátumot azonban sohasem szerezhetett szülővárosában, mert 1920-ban. közel száz szakszervezeti és szociáldemokrata harcostársával együtt letartóztatták. majd a választások napján, 1920. január 25-én a Prónay-különítményesek a hírhedt kelenföldi laktanyába hurcolták és brutálisan megkínozták a bécsi emigrációba készülő Pósz Jenőt. A kelenföldi, a Markó utcát majd a Gyűjtőfogházban elszenvedett szenvedések aláásták Pósz Jenő egészségi 'állapotát A beteg Pósz Jenőt 1921 őszén helyezték szabad lábra. Szenvedéseinek és a rendőri felügyeletnek 1922. március 12-én bekövetkezett halála vetett véget. Harmincnyolc évesen temették ei a Farkasréti temetőben. A Népszava így búcsúzott tőle: „Valamerre a sínek elfutnak a régi Magyarország határai felé. valamerre vasúti műhelyek gépei zakatolnák, ott megáll egy pillanatra a vasúti munkások dolgos keze, ha meghallják a hírt: Pósz Jenő meghalt. De nemcsak a vasúti munkásokra hajol rá a gyász érzése, hanem a magyar munkásmozgalom minden harcosára is. mert Pósz Jenő nemcsak egy szakszervezet harcosa volt, hanem a szociáldemokrata mozgalomé ts, amíg csak szíve utolsót dobbant. Élete példás volt. elvhűsége és akaratereje szilárd. Ama kevesek közül való volt, akik mindenüket feláldozzák a munkásmozgalom oltárkövén. Szóval és tollal szolgálta a vasiíti munkások mozgalmát és erejét, tehetségét odaadta a pártmozgalomnak ls." Élete, munkássága ma ts elevenen ható példakép. Tarjánvárosban utca őrzi nevét. BÁTYAI JENŐ Űrvitorlázótervek Í9TI januárjában Honoluluban csillagászati kongresszust tartottak. Ezen az összejövetelen ismertették az amerikai űrvitorlázótervet Gyermekkorunk sárkányára hasonlít ez a szerkezet, amely megépítése után 800X800 méteres méretben bolygóközi utakat tehetne meg Az űrvitorlázó Naprendszerünk távoli bolygóit is felkereshetné tervezője szerint Igen nagy előnye, hogy haladásához nem kell üzemanyag, mert azt a természet szolgáltatná a napsugárzás nyomása formájában. (Ismeretes tény a fizikából, hogy amikor sima felületen a fény visszaverődik, ott nyomás, az aerodinamikai áramláshoz hasonló jelenség keletkezik.) Nincs új a nap alatt. Az amerikaiak is elismerik, hogy ez az ötlet még Ciolkovszkijtól, a szovjet rakétakutatás nagy úttörőjétől származik: az említett energiát Ciolkovszkij űrhajók hajtására gondolta felhasználni. Találmányát nem publikálták, ma is a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának archívumában őrzik. Abban az időben ez csak elmélet maradt, mert a napvitorlázó önerőből nem tudott felemelkedni a földről. Napjainkban azonban, a nagy erejű tolórakéták és űrhajók korszakában már más a helyzet. Az amerikaiak az ötvenes években kezdtek — nyilván az orosz nyomdokokból kiindulva — foglalkozni az űrvitorlázó tervével. Az amerikaiak alumínium bevonatú műanyagból kívánják elkészíteni a szerkezetet. A NASA 5 millió dollárt irányzott elő a napvitorlázó-kísérletekre, 1980-ra kellene elkészíteni a prototípus első próbarepülését. Amennyiben beválik ez a szerkezet, 1981-ben nagy vállalkozásba kezdenének az amerikai űrkutatók. A hatalmas sárkány, amelyet kis méretű saroklapátok irányítanának, 1981-ben elindulna távoli bolygók felé. 1986-ra megközelítené a Halley-üstököst Az üstökösrandevú természetesen csak egyik célkitűzése lenne az űrvitorlázó útjának, amely bolygók közelében és a világűrben végezhetne tudományos méréseket Az űrvitorlázó terve a franciák fantáziáját is megmozgatta. A franciák egy kisebb űrvitorlázót szeretnének gyártani, 200X200 méteres méretben. A franciák ezzel a sárkánnyal a Merkúr bolygó megközelítését és egy 1981-es Encke üstökösrandevút szeretnének végrehajtani. A francia űrvitorlázót a Sapcelab űrlaboratórium közvetítésével juttatnák a világűrbe, összehajtott állapotban. A világűrben szerelnék és állítanák össze a sárkányszerkezetet, és indítanák útjára a Merkúr felé. Lehetséges, hogy a Ciolkovszkij megálmodta napfényhajtású sárkány a nyolcvanas években elindul a távoli bolygók felé. D.S. i *