Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
8 • Péntek, 1979. április 13. Nem volt nagy hírverés, de azért minden érdekelt tudta, hogy világraszóló esemény lesz a valahányadik békaugró verseny. Szerencsére az illetékesek az utolsó pillanatban észbe kaptak, s helyszínként a Népstadion helyett az új budai fedetlen vásárcsarnokot jelölték ki. Ide ugyanis kevesebben férnek be, s így az esetleges botrány könnyebben lokalizálható. Azt a javaslatot, miszerint eresszék le a Balaton vizét, és a medrébén rendezzék meg a versenyt — elvetették. Mellette szólt ugyan, hogy így a nép követelésének megfelelő összeget fordíthattak volna az élsportra; ellene viszont, hogy akkor az iszaptól, szennyeződéstől és a hínártól is meg kellett volna tisztítani. Ehhez azonban senkinek sem volt kedve. Meg egyébként is a kulturális és sportalapon levő pénzt csak a sportra lehet fordítani és nem á környezetvédelemre. Olyan sokan kíváncsiak voltak a békaugró versenyre, mint ahányan — mondjuk — az év elején hiába kerestek rizst és paprikát, ahányan sorba állnak hétvégeken a kenyérszakboltok — valamint újabban a hajnövesztő szert árusító gyógynövény-szaküzletek előtt együttvéve. A protokoll, és egyéb tiszteletjegyesek mellett ketten-hárman be is mehettek. Ezután megrendezték a versenyt, a hazai élvonalbeli békaugrók nagy részének eltiltás miatti távollétében. De azért voltak ott versenyzők; voltak bizony. De nem is a verseny az érdekes, hanem az érdeklődés. A közönség végre újra visszacsábult, s ahelyett, hogy otthon, a tévében egy unalmas — nem testvérországbeli! — krimit nézett volna, a fedetlen vásárcsarnokba próbált bejutni. Persze ennek Békaugrás előzményei is voltak. Az évek óta fel-fellángoló' viták a békaugrás körüli sötét ügyekről, bundázásról, a nagy port felvert személycserék és a nagy fogadkozások, ígéretek mindmind fokozták a kíváncsiságot A verseny szabályairól tudni kell (bár talán felesleges ismételgetni, hiszen erről már több vezércikket is olvashattunk), hogy a startvonalról akkor kell, illetve lehet indulni, amikor a startbíró azt mondja: puff. Szabályos békaugrásokkal kell a pályán végighaladni, s az győz, aki elsőként ér a célba. Tizenhat versenyző állt, illetve kuruttyolt le a startvonalhoz. Elhangzott a puff, s aztán a közönség tombolása, pfújozása és éljenzése közepette minden rendben lezajlott Ezután a bíráló bizottság félrevonulhatott a helyezési sorrendet eldönteni. Igen. ez egy újítás, amiről a Nemzetközi Békaugró Szövetségnél még csak nem is hallottak, de nálunk, ahol mindenféle okos újítás azonnal zöld utat kap, már be is vezették. A bíráló bizottság kiváló szakemberekből állt. Volt közöttük kiváló mezőgazdász, kiváló fizikus és csillagász. Nem is véletlen tehát, hogy komoly vita robbant ki; sőt, igen komoly vita, ami már-már majdnem harccá, veszekedéssé fajult. Kiki a saját emberét akarta ugyanis célba, illetve a dobogó csúcsára juttatni — egyrészt. Másrészt minden jelölről tudott valaki valami kompromittálót. Több helyezési sorrendet állítottak fel, és azokat sorra el is vetették. Tulajdonképpen a második, a harmadik és a többi helyezettet még csak kiválasztották, de az elsőben nem tudtak megegyezni. Nagy csönd szakadt a cigarettafüstbe burkolódzó zsűrire. Csak ültek és néztek egymásra. De aztán váratlanul megszólalt az elnök. — Legyen az első helyezett Güzü Géza! — Ki az a Güzü? — kérdezte a zsűri legfiatalabb tagja. — Senki, illetve nincs se sógora, se komája — válaszolt az elnök. — így tehát senki erővonalait nem zavarjuk meg... Ez döntő érv volt, s egyébként is már későre járt, így aztán egyhangúlag elfogadták a javaslatot. S már mentek is ki a pályára kihirdetni az eredményt. Igaz, időközben ' a közönség és a versenyzők hazamentek, de ez a bíráló bizottságot nem zavarta. Sőt, még örültek is, hiszen altkor a hagyományos banketton legalább egymás között lehetnek. S ezen a pezsgős munkavacsorán felmerült még egy — egyébként komolytalan — kérdés, de erre rögvest megtalálták a választ. A zsűri' benjáminjában ugyanis feltámadt az ellenkezés ördöge, s felállt és kissé dülöngélve meglengette a versenyzők listáját. — Hé! — fordult a zsürielnökhöz. — Güzü Géza nem is békaugrált... — Hogy-hogy? — kérdezték, akik még tudtak figyelni. — Mert nem versenyzett! Itt sem volt a nagy erőpróbán! — Nem? — csodálkozott egy pillanatig a zsürielnök, majd aztán hozzá sokkal jobban illő határozottsággal folytatta: — Nem baj. Az/a legfontosabb, hogy első lett! Sz. P. DM röviden Működik a gyalogoslámpa Somogyi Károlyné felvétele Mint arről már korábban beszámoltunk, elkészült és tegnap délelőtt működésbe lépett Szegeden, a József Attila sugárúton a gyalogosok biztonságos haladását biztosító jelzőlámpa. A szerkezet periódusidejének meghatározott szakaszában ad tilos jelzést a járműveknek és zöld utat a zebrán haladóknak, de csak akkor, ha a gyalogosok erre utasítást adnak a gomb benyomásával. A lámpa üzembe helyezése után a sugárút és a keresztező utcák találkozásánál megszűnt a gyalogosok átkelési lehetősége, csak a lámpa fedezte zebrán mehetnek át a túloldalra MAJÁLIS A NÉPSTADIONBAN A „nemzetközi gyermekév 1979" eseménysorozatának az Erkel színházi gálaesttel megtartott nyitánya után a következő, ennél sokkal nagyobb méretű megnyilvánulás a május 13-1 „Majális a Népstadionban" című egész napos monstre műsor lesz, amely 10.30—13.00 óra között, mintegy 5000 szereplőt mozgat, a nagv létesítményvárható „telt háza" előtt. Az Állami Ifjúsági Bizottság és a Sportpropaganda Vállalat közös rendezvényének a bevétele nemes célt szolgál; a gyermekszolidaritási alap javára utalják. A szerepet vállalt színészek, énekesek, zenekarok társadalmi munkában állnak rendelkezésre, tiszteletdíjuk ugvancsak az alapot gyarapítja. MENTESÍTŐ AUTÓBUSZOK A húsvéti ünnepek idejére mentesítő távolsági autóbuszokat közlekedtet a Volán. Április 13-án, pénteken 5 óra 20 perckor Makóról, 6 órakor Hódmezővásárhelyről indul Budapestre rendkívüli járat. A fővárosból Hódmezővásárhelyre 15 órakor, Makóra pedig 15 óra 45 perckor indítanak autóbuszt. Április 14-én, szombaton 6 óra 50 perckor Szegedről Egyházaskozárra, 10 óra 50 perckor Egyházaskozárról Szegedre Indítanak mentesítő járatot. Április 16-án. hétfőn Szegedről Siófokra 5 óra 15 perckor, Parádfürdőre 5 óra 30 perckor, Pápára 5 óra 35 perckor, Hajdúszoboszlóra 6 óra 35 perckor, Kalocsára pedig 11 órakor indul autóbusz. Szegedre, Siófokról 13 óra 25 perckor, Hajdúszoboszlóról 13 óra 40 perckor. Pápáról 13 óra 50 perckor. Parádfürdőről 14 órakor. Kalocsáról 16 óra 10 perckor indítanak rendkívüli járatot. Április 17-én, kedden Szeged és Egyházaskozár között ugyanabban az időpontban indulnak mentesítő autóbuszok, mint szómba tan. FÖRÜM KISIPAROSOKNAK A KIOSZ megyei szervezetének rendezésében fórumot tartottak tegnap, csütörtökön délután a KIOSZ Horváth Mihály utcai klubjában. A kisiparos aktivisták kérdéseire Molnár József, a KIOSZ Országos Szervezetének elnöke, dr. Győrffy László, a megyei pártbizottság osztályvezetőhelyettese és Berta István, a városi pártbizottság titkára válaszolt. DZSESSZKLUB A szegedi Ifjúsági Házban működő dzsesszklub ma, pénteken délután 6 órától tartja soron következő foglalkozását. Ezúttal Ferkovics Rudolf gitározik, majd Miles Davis és John Coltrane közös lemezeit hallgathatják az érdeklődők, valamint a dzsesszvilág híreiről Szaniszló János tart tájékoztatót SZENNYEZETT TENGER A Földközi-tenger súlvos beteg, és ha az illetékesek sürgősen nem intézkednek, harminc esztendőn belül teljesen kipusztul a tenger növény- és állatvilága — jelentette ki Jacques-Yves Cousteau ismert francia óceánkutató. A szicíliai Palermóban megtartott nemzetközi tanácskozáson Cousteau tények sorával bizonyította a Földközi-tenger rendkívüli szennyezettségét. Száraz idő Várható időjárás péntek estig: Kevés nappali felhőképződés, száraz idő. Napközben kissé élénkebb északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 15—19 fok között. CSIGAGYŰJTÉS Megkezdődött a csigák gyűjtése a Dráva menti síkságon, az egyik legnagyobb hazai lelőhelyen. Az éti csigát nyugat-európai országokba exportáljuk, ahol ínyencek csemegéjeként tartják számon. Az idei nedves tavasz kedvezett a csúszómászók szaporodásának, s a gyűjtést végzők bő zsákmányra számítanak. A baranyai ÁFÉSZ-ek április —május folyamán körülbelül kétszáz tonnát gyűjtenek össze. A gondosan válogatott. tisztított, csomagolt éti csigákat a MAVAD szállítja külföldre. Jó jel — Na, felbátorodott már Jóska? — kérdezi Márta a barátnőjétől. — Igen ... Tegnap kölcsönkért tőlem 500 forintot... JÓZSEF ATTILADOMBORMC József Attila portréját ábrázoló domborművet lepleztek le csütörtökön a költőről elnevezett makói gimnáziumban, ahol József Attila egykor középiskolába járt. A költő bronzba öntött portréját a makói tanács megbízásából Herczegh Klára Munkácsy-díjas szobrászművész készítette. TAJHAZ Felújítják és az eredeti formájában állítják helyre a tényői tájházat A sokoróaljai községben négy évvel ezelőtt nyitották meg a tájházat egy 18. század végi zsellérházban. A nádtetős, vert falú épületet azokkal az egyszerű, faragott parasztbútorokkal. dóri és bakonyi cserépedényekkel, fonott használati tárgyakkal és faszerszámokkal rendezték be, amelyek a 18—19. század fordulóján szinte valamenynyi környékbeli zsellérházban előfordultak. A nádas tetőszerkezet rekonstrukcióján már túl vannak, most állítják helyre a tüzelőberendezéseket a 18. század végi állapotnak megfelelően. Sövényfonatú, sártapasztásos búboskemencét kap a tájház, amelyet másfél száz évvel ezelőtt is a legolcsóbb tüzelőanyaggal, szalmával, rőzsével fűtöttek. Még. a kuckót is, az öregek és a gyerekek egykori kedvelt pihenőhelyét is rekonstruálják. Az archaikus kemencét néprajzi leírások és az egykori tűzhely nyomai alapján építik meg. LELETEK A TISZÁNÁL A Kárpátokon túli területen végzett kutatások során a szovjet régészek a Tisza felső folyásánál megtalálták az ember legrégebbi nyomait Európának ebbeni a részében. A leletet 500 00C évesre becsülték. AZ ŰJ KUBAI VASŰTVONAL Kubában már két éve épül az új, modem vasútvonal. A Havanna és Santiago de Cuba közötti fő szakasz 970 kilométer hosszú lesz. A tehervonatok óránként 100 kilométeres, a személyvonatok 140 kilométeres sebességgel fognak rajta haladni. Vásár a gyárban Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, apa, após, nagyapa, dédapa, FENYVESI JENŐ nyugalmazott főerdész, életének 90. évében, hoszszú, súlyos betegség után csendben elhunyt. Temetése Öttömősön április 13-án 14 órakor lesz. A gyászoló család. Mély fáfdalommal tudatjuk, hogy BERÉNYI ANTAL 78 éves korában váratlanul elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz, A gyászoló család - Kölcsey u. S. 2709 Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, testvér. KIRÁLY MIHÁLY, a tanácsi építőipar volt dolgozója Április 11-én 66 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése április 17-én 13 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló Király család -> Acél u. 8. 1143 GyászközEemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagyapa, dédapa, após, ID. HALASZ SÁNDOR 93 éves korában 1979. április 10-én elhunyt. Temetése hamvasztás után lesz. A gyászoló család — Szt. György tér 2. 314S Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa, KIRÁLY JÖZSEF 57 éves korában elhunyt. Temetése 1979. április 13-án 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család. 3146 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédmama, testvér és rokon, OZV. FARKAS SANDORNÉ Puskás Mária hosszú szenvedés után 1979. április 11-én 76 éves korában elhunyt. Temelése 1979. április 17-én, kedden 15 órakor lesz a Dugonics temető ravatalozójából. A gyászoló család — Tarján 603 'A. 3147 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak. Ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, ID. NAGY SÁNDOR búcsúztatásán meglelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 3134 Köszönetet mondunk a barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak és ismerősöknek, a Magyar Nemzeti Bank Csongrád megyei igazgatósága, a Szegedi Beruházási Vállalat és a Tiszántúli Cipőkereskedclmi Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, akik mély gyászunkban tanúsították együttérzésüket. A Bottyán család. 3131 A KSZV újszegedi szövőgyárában húsvéti ajándék-, játék« és kötöttáruvásárt rendezett tegnap a dolgozóknak a vállalat szakszervezeti bizottsága. A gyár és a Delta Kereskedelmi Vállalat között létrejött szocialista szerződés értelmében évente háromszor vásárolhatnak a dolgozók a KSZV három gyáregységében játékot és ajándékot. A korán népszerűvé vált kezdeményezés nemrég tovább fejlődött. A lányok és az asszonyok immár másodszor válogathattak a kiskunhalasi kötöttárugyár 20—60 százalékos áron kínált, leértékelt gyermek- és felnőttkötöttárui között Nemzetközi autóstalálkozó Idén rendezik meg tizenötödik alkalommal a húsvéti nemzetközi autóstalálkozót Kőszegen és Szombathelyen. A találkozó iránt minden eddiginél nagyobb az érdeklődés. A hazai autósokon kívül zömmel a szomszédos Jugoszláviából és Ausztriából, valamint Csehszlovákiából érkeznek autóscsoportok Vas megyébe. A vendégek fogadására megtették a szükséges előkészületeket. A külföldi versenyzőket szombaton ünnepélyesen fogadják a határállomásokon, valamint Szombathelyen és Kőszegen. Vasárnap kezdődik Kőszegen a nemzetközi autós ügyességi verseny. Délután a város nevezetességeivel, kirándulóhelyeivel ismerkednek a hazai és külföldi autósok, este pedig a Jurisics-várban nemzetközi autósbált tartanak, s itt osztják ki a verseny díjait is. A találkozó utolsó napján húsvét hétfőn a nemzetközi go-kart versenyt bonyolítják le Szombathelyen. A MÜZEüMOK ÜNNEPI NYITVATARTASA Április 16-án, hétfőn és 17-én kedden, az ország valamennyi múzeuma zárva tart A Magyar Szocialista Munkáspórt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÖ Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház, 6740 - Telefon: 12-633 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetést dij egy hónapra 10 tortnt. negyedévre 90 rortnt. egy évre 160 forint Index: 25 083 ISSN: 0133-025 x