Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
2 • Péntek, 1979. április 13. BŐ éve történt A nagy kezdeményezés # Moszkva (MTI) Tegnap, csütörtökön ünnepelték meg a Szovjetunióban az első kommunista szombat 60. évfordulójót. Ha évtizeddel ezelőtt a moszkvai rendezőpályaudvar műhelyének dolgozói kezdeményez,éséré a műhelyben a rendes műszak befejeztével külön műszáRof tartottak, hogy segítsék a súlyos gazdasági helyzetben levő szovjet állam feladatainak megoldását A kezdeményezést rövid idő alatt az egész országban átvették, a a kommunista szombatok, az önkéntes munka szép példái azóta már nemcsak a szovjet, hanem a szocialista országok dolgozóinak életéhez is hozzátartoznak. Évek óta megszokottá vált, hogy a Szovjetunió^ ban a kommunista párt és a szovjet étiem megteremtője, Lenin születésnapja idején rendeznek országos kommunista szombatot. Idén a szovjet dolgozók ugyancsak megtartják ezt az önként vállalt munkanapot * Az évforduló előestéjén, szerdán este. ünnepséget rendeztek Moszkvában, a Forradalmi múzeumban, s ezen részt vett az els0 kommunista szombat néhány zés jjziiiőhelyén, ,a moszkvai rendpzőpálypíjdvar műhelyénél is oiegeriiiéKpn veteránja is. A nagy kezdeményezps szülőhelyén, ••••M^MIPH is mo, keztek a hat évtizeddel ezelőtti éJeméfiyeKrol. Eliilasztott Mesések © Bécs (MTI) Csütörtökön a 201. plenáris üléssel befejeződött Bécsben a közép-európai fegyvebes erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről folyó tárgyalássorozat 17. ülésszaka. A belga küldöttség vezetője, Luc Smolderen nagykövet elnökletével tartott tanácskozáson előbb Nyikolaj Taraszov nagykövet — a szovjet, majd pedig Jonathan Dean nagykövet — az amerikai küldöttség vezetője szólalt fel. Taraszov nagykövet a most lezárult ülésszakot az „elmulasztott lehetőségek fordulójának" nevezte. Több mint tíz hónap telt el azóta — mondotta —, hogy 1978. június 8-án négy szocialista ország átfogó, fontos kompromisszumokat tartalmazó javaslatokat terjesztett elő, amelyre a nyügati országok mindezideig sem hivatalos választ nem adtak, sém pedig éllenjavaslatot nem nyújtották bé A FIYUSATI FŐI MM fékezte a tárgyalások menetét és továbbra is hátráltatja a megállapodás kidolgozását. Ezen túlmenően á NAÍOtagországok a tárgyalások témakörét igyekeznek leszűkíteni a „kollektivitásról" és a létszámadatokban feltételezett eltérésekről folyó vitákra. Fenntartották arra vonatkozó korábbi követelésüket ls, hogy a Szovjetunió a majdani megállapodásban konkrét kötelezettségeket vállaljon csapatainak csökkentésére, a Német Szövetségi Köztársaság, Nagy-Britannia és más nyugat-európai országok ugyanakkor csak kollektív kötelezettségek vállalására hajlandók, és az egyes ^országokra háruló kötelezettségeket a NATO keretein belül határoznák meg. A szocialista országok elvetik a csapatcsökkentésre vonatkozó jövőbeni előírások ilyen diszkriminatív meghatározását — mondotta beszédében a szovjet küldöttség vezetője. Taraszov nagykövet a következőkben aláhúzta, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok készek még konkrétabb kötelezettségeket is magukra vállalni — abban az esetben — ha a kötendő megállapodásban kölcsönösségi alapon rögzítődnék a nyügati résztvevők esépalcsökkentési kőtelezőt tSŐgél IS. A béési hadérő-tsökketltési tárgyalások köVetRéZŐ forőtilőjá fhájus kőzepéti kezdődi!? iflSg. Szovjetjamaicai megállapodás © Moszkva (MTI) Moszkvai tárgyalásai befejeztével csütörtökön rövid látogatásra Leningrádba utazott Michael Manley, jamaicai miniszterelnök. Manleyt a moszkvai repülőtéren Alekszej Koszigin és más hivatalos személyiségek bücsüztatták. A jamaicai kormányfő tiszteletére díszszázad sorakozott fel. Ünnepélyesen fogadták a járháldal koTtnányfőt a Szovjetunió második legnagyobb városéban is. A nap folyamán Miehael Manley a piszkarjevoi hősi temetőben megkoszorúzta a Leningrád ostroma során hősi halált halt katonák és a sok százezer polgári áldozat emlékművét Koszorút helyezett el a város védőinek a győzelem terén felállított emlékművén is. Moszkvában ésütörtökön megállapodást írtak alá arról, hogy á Szovjetunió nagyobb mennyiségű bauxitot vásárol Jamaicától, s ennek leiében az ország' számára szükséges árukát ad él a jamaicai pártnefaknek. A megátlnpődást szovjet részről Patelicsev külkereskedelmi miniszter ,Jamaica részéről Iloráce Clark a bányaügy és a terffiéSzŐTí kificsek rtilhlsztrrp írta Sitt. 1 teiüTOita Időjárás súlyos károkat okozott lengyelországiján A LEMP KB Utéme © Varsó (MTI) hektárnyi mezőgazdasági teSzerddfl plenáris ülést tar- rőMet öntött * az árvíz tott a Lengyél Egyesült Mun- ho"fl * L?MP 10 *lso káspárt Központi Bizottsága. *'tk«r9- ramutatott: a Az ülésen a társadalmi el- Politikai B.zofctság a helyzet lenőrzés alá vont kisipar — a,aP°s el,*mKse \Uan , az állami és szövetkezeti tu- döntött, hogy a kescsek és lajörftibáh lévő kTSUZérfiéK — károk e lenére meg lehet es nagyszabású fejlesztéséről me« ^ valósítani az idei hoztak döntéseket. tervet. Edward Gierek, a LEMP OJerak a legfontosabb tengi első titkára, a plénumon "ivalokat a lakosság ellHtatartott zárszavában méltatta sában es az területén ennek az ágazatnak és elfő- elölb? meg. A kormány — gadott fejlesztési programja- klz0»« ~ P^" «8<>» WP**nak a jelentőségét, majd f®ladat„ok"al b,zlf ku" számos, az ország életében 1,iabozo reszortokat Ufljtenkulcsfontosságú szerepet ját- a,n5'*»- és alapanj-aszó kérdéssel foglalkozott. 8ok korlátozott voltara való Elmondotta, hogy az év el- tekintettel, a kormány a beső hónapjai igen nehezek ruhazások csökkentesere kövoltak az ország számára, elezte 5kf. változatlanul mert a rendkívül kemény té- ba?yva a lakáf- és, kcfhaz" 11 hónapokat, az olvadás kö- fP'tési terveket valamint a vetkeztében hosszú évek leg- kieniel* népgazdasági berunagyobb árvize követte, hazasokat. Emiatt az év első negyedé- A továbbiakban Edward ben a múlt év azonos idő- Qierek részletesen foglalkoszakához viszonyítva csök- zott a következő, VIII partkent az ipari termelés, s kü- kongresszusra való felkészulönösen súlyosak voltak a L Bejelentette, hogy a veszteségek a nyersanyagter- ®iz®ttsfg * melö és alapanyaggyártó Ppntl Bizottság legközelebbi iparban, ez pedig nehézsége- Plenáris ülése ele terjeszt, a ket okoz a feldolgozó ipar és kongresszus összehívására más népgazdasági területek vonatkozo javaslatát. Mint anyagellátásában. A tartalé- mondotta a szervezeti szakoknak köszönhető, hogy je- ^'^t értelmeben a konglentősebb nehézségek nélkül "*Kzmt 1980-ban kell megsikerült biztosítani a lakos- tartani, és szokás szerint a ság ellátását, és egyes cikkek Parlamentl választasok előtt, kivételével Visszatért a üFöldr© a Szojuz—33 © Moszkva (MTI) Tegnap, csütörtökön viszszatért a Földre a Szojuz—33 űrhajó, fedélzetén Nyikolaj Rukavisnyikov szovjet és Georgi Ivanov bolgár űrhajóssal. A Szojuz—33 két nappal ezelőtt indult el a Bajkonuri űrrepülőtérről, s az éredeti tervnek megfelelően össze kellett volna kapcsolni azt a Szaljut—6 űrállomással, hogy a két űrhajós az állandó személyzet, tagjaival együtt végezzen kísérleteket. A Szerda estére térve#ett összekapcsolás azonban elmaradt, mivel az űrhajó korrekciós rendszerériek működésében hibát észleltek. Mint szakértők elmondtak, az egyik korrekciós hajtómű nem f&Jlétt ki megfelelő tolóerőt. Elvileg lehetséges lett volna újabb kísÉFléfét téftril aa BáSSéRafJcsolásra, azonban a program vezetői, hé űrhajósok biztonsága érdekében úgy döntöttek, hogy az összekapcsolást nem hajtjak végre és az űrhajót visszahozzák a Földre. A szovjet űrhajózás történetében már volt példa arra, hogy hasonló helyzetben mindenekelőtt a biztonsági szempontok figyelembevételével döntöttek a kísérlet főlytStásU ellen, IlyéR jéllégű hiba egyébként első ízben fordult elő, s már csak azért ls az volt a döntés, hogy Rukavisnyikov és Ivanev térjen vissza a Földre. A nemzetközi expedíció két tagja a nem könnyű helyzetben is pontosan a meghatérteott előírásoknak megfelelően járt el. A földi irányító központtal tanácsközta meg teendőit ét részt vett a döhtés meghozatalának előkészítésében is. A megadott időpontban a visszatérő fullíé ^leVálf az uFhajo tö&bi részéről és bejutott a légkörbe. A sűrűbb légrétegekben működésbe lépett az ejtőernyő-rendszer, majd a Föld felszíne fölött közvetlenül bekapcsolódtak a kis fékezőrakéták, hogy Biztosítsák a lágy Földet érést. Az űrhajó visszatérését pontosan követni tudták, s ennek alapján a fogadó csoport igen rövid időn belül elérte az űrhajósokat. A fülke jelzőlámpái jelezték a pontos Földet érés helyét, s helikopterekkel már .a fogadó csoport tagjai tíz percen belül az űrhajó mellett völtak. A két űrhajóst azonnal rövid orvosi vizsgálatnak vetették alá. Az eredmény: egészségesek, jól vannak. A két űrhajós maga szállt kl a Kabifiból, s a helikopterrel érkező mentőcsoportot már a földön várta. A viszszatérés során a terhelés valamivel nagyobb volt, mint az Irányított leszállások során-, de ez nem jelentett számukra nehézséget. A leszállás során végig rádiókapcsolatot tartottak a Földdel, ez csak akkor szünetelt, amikor a kabin a sűrűbb Jégrétegekén haladt át. 3t éven belül választásokat írnak ki Ugandában Az Ideiglenes kormány elnökének nyilatkozata © London (MTI) Yusuf Lule, az Ugandai Nemzeti Felszabadítás! Front végrehajtó tanácsának elnöke, az Ideiglenes kormány elnöke a felszabadító háború gyors befejezésére számít és baráti kapcsolatokra Angliával. Luife néhány órával Ugandába indulása előtt telefonon nyilatkozott a BBCtltk. Lule elmondotta, hogy a felszabadító erők várhatóan 2-3 héten belül befejezik az Amin-féie erők maradványainak felszámolását, jóllehet Amin tábori rádióján még mindig felhívásokat intéz a lakossághoz és visszatérésre számít. Lule a továbbiakban kíjeléntéte: „Szívesen teljesítem a nép rendelkezésűt, dé nem akarok beláthatatlan ideig vezetni." Lezárult Rövidesen, de legkésőbb két éven belül választásokat akar tartani, hogy leköszönhessen tisztéről. Elmondotta még, hogy Amin elnök korrupt, brutális rendszere legalább 200 ezer ugandai haláláért felelős, és ha kézrekeritik. feltétlenül bíróság elé állítják. Tanzániában — mint mondotta — már folyik az új ugandai hadsereg kiképzése. egy ellentmondásos korszak Kampala, az ugandai főváros elestével — megfigyelők ^zerint — Kelet-Afrikában lezárult egy éllentmónaasoí RőFSzáK, amsiy BMÍtőla? hatott az egész térség fejlődése szempontjából. Amin kudarcát az ország teljes militarizálása, az elkö vetett atrocitások és az égySzerrtélyi dlKIátörlkus döntések hosszú sorozata idézte elő. Milton Obote tanzániai száműzetésben élő volt ugandai elnök, akit Amin 1971. január 25-én puccsal távolított el az ország éléről, idén január 11-én felszólította az ugandai népet, hogy döntse meg Idi Amin rendszerét. A Kagera-folyó, mentén lezajlott fialárvíiiogásók nyomán áz Ugandái émigránSÖk és sáját hadseregének követelésére február 5-én Nyerere tanzániai elnök kijelentette, hogy „a harcok ezentúl ugandai térüléten folynak majd". Ez a fordulópontját határháború jelentette. Nyugati források szerint kezdétben mintegy három-négyézér f3Rz3rf!ai kalória vett rést az Uganda elleni katonai akelókban. A tanzániai katonai támadással egyldőben Dar es Salaam politikai téren is segítségére sietett az Amitiéllffnés erőknek. Bén Mkapa tanzániai külügyminiszter közvetítése eredményeként március 24-ép az és jaktanzániai Moshi városában összeültél? az úgándá! emigráns vt25tőR es megalakították az Ugandai Nemzeti Felezabadftási Frontot, A széthúzó és egymással vetélkedő politikusok a találkozón elhatároztál?, fiögy fjölltlkái élléfiteteiket félretéve, klhaszják a kedvező alkalmat és Amin megdöntésére összpontosítják ei^ilket. A front elnöke, a 68 eves Yusuf Lüle a hírneves kampalai Majelentősebb hiá nyok a fogyasztási cikkek terén nem jelentkeztek. A becslések szerint az országban — mintegy egymillió Á vietnami határon Kínai csapaterősítések © Hanoi (MTI) A vietnami—kínai viszonyról, az indokínai helyzetről nyilatkozott Xüyn Thuy, a VKF KB titkára st Akahritaflák, A .fahán Kőmttlühista Fáft lapjának. Vietnam — jeléntetté kl — Í ó szándékát kívánja bizonyítói a Kínával folytatandó tárgyalásokon. A VKP KB titkára visszautasította a kínai hatóságoknak azt az állítását, hogy március 16-a után egyetlen kínai katona Sem maradt vietnami területén. VálŐjában — mondotta —, a kínai csapatok még több pontoil vietnami terülenten vannak, sőt Kína újabb erősítéseket küldött a határ közvetlen közelébe; TODOR ZSIVKOV iÍAZAÉRKEfcfrrt Todor ásivkóv, a MRP KB első titkára, az Államtanács elnöke csütörtökön hazaérkezett latin-amerikai körútjáról. « ÜNNEPSÉG PRÁGÁBAN A magyar—csehszlovák barátsági. együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírásának 30. évfordulója alkalmából ünnepi gyűlést tartottak csütörtökön délután Prágában, a Károlyegyetem ősi aulájában. Jelen volt a CSKP Központi Bizottságának, a csehszlovák kormánynak . és a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Kö2ös Küiaőttséga .ttt&é!'SÍDIÍlftt* ENSZ-BIZÖTTSÁG ÜLÉSE A lészétélősl Világértekezlet összehívásával foglalkozó különléges ENSZ-bizottság csütörtökön befejezte idei első ülését. A tanácskozáson a leszerelési világértekezlet előkészítésének kérdéseit vitatták riaeg. TERRORTÁMADÁS A rhodesiai légierő csütörtökre virradóra újabb légitámadást hgjtott végré Zarpbia északi részen a Zimbabwe Afrikai Népi Unió (ZAPU) egyik tábora ellen jelen* tették pe hivatalosan csütörtökön Lüsakábán. A zambiai kormány bejeíentese szerint a legújabb, rhodesiai agreszsziónak 136 halálos .áldozata és több, mint kétszáz sebesültje van. ÜJ NATÖMUNKACSOPORT Nyugatnémet kezdeményezésre a NATO-fl belUl muhkacsoport alakul a fegyverzet-ellenőrzés közös északatlanti programjának kidolgozására. A szakértői szintű testület héhány napon belül rnégkeZdt fnunkéját, amelynek középpontjában élsősorbán a Rőáápnafósügarú rakétákkal kaptifeolatOS kérdések állnak. A Programot 32 év végéig dolgozzák ki. kefére egyetem volt rektor, helyettese lett. Az emigránsok körében a legkülönbözőbb politika á'rumlatok -találhatók meg. az Obote köré tömörült politikusok, akik a volt elnök sajátos, tanzániai mintájú „afrikai szocializmusának' hívei, az Öbotétől már elszo kadt. ún. „pánafrikai szocia íístáít'', angolbarát politiku sok, elüldözött mönarchistáic Az Amin utáni Ugandái kétségkívül hagy hötássr lesz, hogy a nyolc év ót tartó emigrálás) hullám st rán több ezren menekülte Angliába, az Egyesült Alin mokba, és különböző m; : országokba. Legtöbbjük Am megdöntése után haza aki térni, és részt kíván veni az ország politikai életébe Az Arrilri-ellenes érők heti. rögén jellege következtéül a front mindeddig nem h galmazta meg politikai prog ramját. Számítani lehet arra, hoj: pz új ugpncjai vezetés l)a} lómra jutásaval ismét élet' kel a most csak papíron 1 tező Kélét-áfrikáj GázddSá Közösség, affiély"béri hárő hgymákra Utalt ország. Ki nya, Tanzánia és Ugliid' Vett részt. Az 1957 decérr. berébeh létréjött gazdasági közösség Réretln Belül meg valfftult a Haí-Oih oRiág részleges gazdasági uniója, de a 1977 tavaszárt előöb Tarizá hiávál, riiájd Kenyával kirobbant konfliktus utáii lehetetlenné vált annak működése. A három ország külkereskedelmének java részét most is egymás közt bonyolítja le. Hosszú Ideje szünetel Szoriban a Tanzánia és Uganda közötti vasúti összeköttetés, Kenya pedig Uganda fnegkerüléSSVel és Szudán közreműködésé vél épít űj vasútvonalát.