Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-08 / 82. szám

Vasárnap, Í979. április 8. 105 5 Közterület-foglalás, engedéllyel Ám többnyire anélkül Képtelen még a feltételezés fs, hogy nézne ki Szeged, ha minden magánház tulajdonosa — szűkében udvarán a helynek — portája elé, az utcára pakolná ki felesleges holmijait, fel nem használt építési anyagait, tűzifáját, szénáját, rozsdás tűzhelyét? Elgondolni is rossz — ezt talán nem szükséges bizonygatni — mi lenne, ha mindenki úgy vélekednék, mint azok, akik „fennakadtak" a márciusi, áprilisi ellenőrzés, a közterület-foglalási vizsgálat „hálójában". A városi tanács szolgáltató üzemének dolgozói ugyanis felosztották maguk között a várost, s kiki bejárván területét, alaposan megvizsgálta, tiszteletben tartják-e a város lakói a tanácsnak a közterület használatáról szóló rendeletét. A tapasztalatok kedvezőnek éppen nem mondhatók. Ságváritelepen például, ahol a lakóépületek többségéhez jókora telek is tartozik, a tulajdonosok egy része szívesebben tárol kukoricaszárat, fahulladékot, építési törmeléket, trágyát az utcán, mint a kerítés mögött. P. János, az Adai utcában 110 négyzetmétert, A. János 'a Vak Bottyán utcában 33 négyzetmétert foglalt el hónapokkal ezelőtt, s amikor az ellenőrök az engedélyt kérték tőlük, el kellett ismerniük, nem szerezték be. Persze, nem csupán a maBánházak tulajdonosai a ludasak a városkép rontásában. Az áruszállítás, a házfelújítás szükségszerű velejárója, hogy hosszabb-rövidebb ideig az utcán kell tárolni a göngyöleget, az építési anyagot. De bizonyára nem úgy, mint az egyik Mérey utcai üzlet esetében. A boltba ugyanis nagy faládákban vitték az árut, s feltehetően az utcán bontották ki a rakományt. A járda s az úttest ugyanis tele volt szöggel. Mennyi időbe tellett volna idejében összesöpörni a szemetet? Hány járművezető bosszankodott, hogy szöget szedett fel a kerék? A Hobiárt basa utcában gázt vezetnek. A fővezeték vállalati ügy, a házak bekötéseit azonban a lakóknak kell intézniük. Tehát a járda felbontásához, az árokásáshoz nekik kellett volna engedélyt, kérniük Sorra járják az ellenőrök az utca házait, egyikben sem tudnak arról, hogy az aszfalt feltörése, majd a burkolat helyreállítása nem „akaromnem akarom" kérdése. Az engedélyt nyilvánvalóan megkapták vqlna, s még így, pótlólag is be kell szerezniük. A Bihari utcában erős trágyaszag terjeng, az utcasarkon lovas kocsi, ló nélkül. Több fuvaros lakik errefelé, figyelmeztetik hát őket, az állatok nem veszélyeztethetik a környék lakóinak egészségét, a kocsinak meg az udvarban a helye. A Róna utcában parképítők dolgoznak. Kerülgetnek egy fabódét. A panelházak szomszédságában még megmaradt magánházak egyikéhez tartozik. A tulajdonossal nehéz szót érteni. Pontosabban lehetetlen, hiszen elzárkózik mindenfajta tárgyalás elől. Telke egy részét kisajátították, a kerítésen kívül maradt árnyékszéket vajon ki fogja lebontani? Vagy ott marad Felsőváros díszének ? Sóderhalom, téglarakás, évtizede kivágott farönkök kint az utcán, pedig csupán néhány háztömbnyi területet járt be a két ellenőr. Tucatnyi jegyzőkönyvet írnak, másutt szóban figyelmeztetik a lakókat kötelességükre. Van, aki megköszöni a tájékoztatást, és látszik rajta, hétfőn csakugyan bemegy a tanácsházára az engedélyért. Mások fogadkoznak, az ellenőrök mégis biztosak abban, hogy a kisujjukat sem mozdítják majd meg. S van, ahol vállvonogatás a válasz: „ha jó volt eddig így, most minek szólnak ilyen semmiségért?" Semmiség? Rendezett utcák lehetnének, s most szemétlerakó helyek. A figyelmeztetésre olykor nemtörődöm egykedvűség a válasz. Pedig csak valamivel több rendszeretet kellene, s a tulajdonosok saját maguknak is megspórolhatnának pár száz forintot. Az elmúlt néhány hét ellenőrzési tapasztalatai azt bizonyítják; a közterület szót még mindig meglehetősen tágan értelmezik Szeged városában. P. K. Mától Egyetemi és főiskolai művészeti napok Első alkalommal rendezi meg a Szegedi Orvostudományi Egyetem és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola KISZ-bizottsága az egyetemi és főiskolai művészeti napokat. A rendezvénysorozat voltaképpen az orvosegyetem tavalyi képzőművészeti hetének kibővített, több színűvé tett változata. Remélhetőleg — végigpillantva a programon — hagyománnyá válhat ez a kezdeményezés. Ma, vasárnap este 8 órakor a dómban rendezett or-. gonahangversennyel kezdődnek meg a művészeti napok: Kistétényx Melinda Bach- és Liszt-műveket énekel és játszik. Holnap, hétfőn este 6 órakor dr. Szemere György egyetemi tanár, a SZOTE közművelődési bizottságának elnöke nyitja meg hivatalosan az egyetemi és főiskolai művészeti napokat a SZAB épületében, majd ugyanitt — a Parthiscum kórus műsora után — Csohány Kálmán grafikus, Varga Imre szobrászművész, valamint szegedi festők tárlatát nyitja meg dr. Kiss Jánosné. a miskolci galéria vezetője. Este 8 órakor Játék és muzsika 60 percben címmel művészeti vetélkedőt rendeznek a JATE. a SZOTE és a tanárképző főiskola csapatai között az Apáthv-kollégiumban — természetesen Czigány György játékvezető közreműködésével. Április 10-én délután 4 órától Mindenki maga Festi-körkép címmel happening lesz az Aradi vértanúk terén és a Jókai utcában: a tréfás rendezvényen mindenki felléphet — önjelölt képzőművészként. Este 8 órakor hangversenyt rendeznek az egyetem központi épületének aulájában. Agai Karola, Szendrey-Karper László és az Operaház fúvósötösének közreműködésével. Somogyi Győző grafikusművész kiállítása nvílik meg április 11-én. délután 5 órakor a tanárképző főiskola Tamási Aron klubjában, a SZOTE-klubban pedig este fél 7-kor Tompa László előadóestjét rendezik meg. Anyám könnyű álmot ígér címmel. Este 8 órakor újabb hangverseny lesz az aulában, a Camerata Hurtgarica együttes és Lugosi Melinda közreműködésével. Április 12-én este 6 órakor az Apáthy-kollégiumban Hungaroton-lemez bemutató és -vásár lesz. 7 órától ugyanitt Czene Béla. Hikádi Erzsébet és Korga György festőművészek kiállításának megnyitásával fejeződnek be az I. egyetemi és főiskolai művészeti napok rendezvényei. Kutatási együttműködés A hazai építőipari géppark egységesítése érdekében az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola kutatási együttműködési megállapodást kötött a Moszkvai Építőmérnöki Egyetemmel, mivel a Magyarországon működő 200 ezer építőipari munkagép hétezer különböző típusból tevődik össze, javításuk és a pótalkatrészeik beszerzése túl bonyolult. A két intézmény vezetői közösen dolgoznak ki javaslatot építőiparunk gépparkjának legkedvezőbb összetételére, mivel a legtöbb gépet a Szovjetunióból hozzuk be. Az öt évre tervezett kutatási együttműködés során megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a különböző típusú és teljesítményű gépek mely részeit lehet egységesíteni. (MTI) r Uttörovézetök országos konferenciája Hétfőn ül össze Kecskeméten — a Szövetség történetében hetedik alkalommal — a párt gyermekszervezetének legfelsőbb fóruma, az úttörővezetők országos konferenciája. A tanácskozáson várhatóan mérleget vonnak a Szövetségnek a VI. úttörővezetői konferencia óta végzett több mint hároméves munkájáról, s megfogalmazzák a társadalom követelményeit, valamint a gyermekek igényeit ötvöző időszerű tennivalókat (MTI) Vázák, hamutartók... Ebédidőben négyen ülünk a vendéglői asztalnál. Rágyújtanánk, amig a rendelést hozzák. — Az előbb még megvolt — néz a pincér a hamutartó hült helyére. Majd alig titkolt bosszúsággal középre rak egy másik díszes hamutálat. Az egyik ismerősöm nevetve megjegyzi: — Valakinek szép darabbal gyarapodhatott a „gyűjteménye". A pincérnek több se kell, mesélni kezd: — Jártam már olyan lakásban. ahol a szekrényeket és az asztalokat vendéglátós holmik „díszítették". Egész gyűjteménye volt már a tulajdonosnak. Mikor szóltam neki, csak akkor szégyellte el magát. * A városi tanács szabálysértési csoportvezetőjének, dr. Négyökrű Dezsőnek is sok története van. — A vendéglői tolvajok vérszemet kapnak attól, hogy a felszolgálóknak többnyire sok a dolguk. Nemcsak az evőeszközöket viszik el, hanem nyáron a kerthelyiségekből a székekét is eltüntetik. A rendőrség általában lefüleli a tolvajokat. Egy alkalommal két testvér észreGyűjtők" vendéglőkben vétlenül fosztogatta a büféket és a talponállókat Mikor hazafelé tartottak, igazoltatták őket. A táskájukban megcsörrent a kávéskanál és a pohár. Száz forint sem volt a lopott érték, mégis ezer forintos büntetést kellett fizetniük. Mások a tükröt törték be az egyik vendéglő mellékhelyiségében. A ruhatáros meghallotta a csörömpölést és rendőrt hívott. Ezeket a teteseket is megbüntették, ráadásul kötelezték őket, hogy térítsék meg a kárt * A terítékek szépek a Hungarhotels éttermeiben. Asztali készletnek szinte minden darabja öregbíti a vállalat hírnevét. — Furcsa lenne, ha a pincérek. mint az éber cerberusok állandóan csak azt néznék, mikor tüntet el a kedves vendég egy-egy poharat, vázát vagy hamutartót A bizalmatlansággal csak azt érnénk el, hogy a vendég roszszul érezné magát — mondja Viski Árpád, a szegedi részleg igazgatóhelyettese. * A vendéglátói árakban az „eszközök" törése, elhasználódása is benne foglaltatik. Ahol jól jövedelmez a vendéglátás, ott nyilván van miből új evőeszközöket, tükröket és kézszárítókat vásárolni. De semmiképpen sem helyes, ha a pótlás túlzottan magas összeget emészt fel. Így a Szeged és Vidéke ÁFÉSZ vezetői sem tartják természetesnek, hogy a Kék Csillag étteremben és presszóban egy évi használat után 100 ezer forintot kell fordítani a berendezés felújítására, s az új evőeszközök, hamutálak vásárlására. Elszomorító, hogy a székek kárpitját felhasogatták és cigarettával kiégették, hogy szakszerűen leszerelték s elvitték a mellékhelyiségek konektorait; hogy a több mint harminc vadonatúj fűszertartóból három hónap múlva egy sem maradt, hogy... A sort lehetne folytatni. * Nem általánosíthatnak azok példájából, akik visszaélnek a vendégjoggal. Mindenkinek fontos, hogy zavartalanul szórakozhasson. De azért nem ártana ha a jó vendég is néha figyelmeztetné a felszolgálót. a gyűjtők és a rongálók működésére. Jámbor Ernő Zelei Miklós: A kezd el t Egy életút dokumentumai 3

Nyomban futottam, hogy eleget tegyek, s ahogy kinyi• tottam az istállóajtót, majd elszaladtam meglepetésemben. Miklós meg Juliska néni a szénában birkózott, Juliska néninek még a feneke is kilátszott. Szólni akartam a gazdám, nak, de Juliska néni azt mondta, el ne járjon a szám, s közben veregette a ruhájáról a szénát Ott voltam novemberig. Fizetést nem kaptam, csak kosztot és szállást. Ruhám se volt, csak egy nagy férfiing, és ha elszakadt, Juliska néni varrta meg, de addig én meztelenül ácsorogtam. Életem fordulópontjának hittem egy októberi napot. A kövesút mellett legeltettem a tehenet. Szele felől jött egy ember. Megállt előttem, rágyújtott, nézett, majd megszólított: — Hogy hívnak, fiam! — Kovács Jóskának. — Hová való vagy? — Üjszászra. — Szolgálsz? — Igen. — Kinél? — Füle Páléknál. — Jó helyed van-e? Azt hittem, megsajnál, ha rávágom, hogy nem ió — Nem jó. — Eljönnél-e hozzám? Habozás nélkül vágtam rá: — Igen. — Hol laknak anyádék? — Nincsenek. — Biztos? — Biztos. Lebombázták őket. — Eljőnnél-e fiamnak? Mert nekem nincs. — Igen. — No, akkor majd elrendezzük a dolgot, mert most már be kell ám jelenteni az ilyen gyerekeket. Ha mindent elintéztem, eljövök érted. Jó lesz? — Igen, de be ne tessék csapni, és tessék megkérdezni a gazdámat, hogy elenged-e? Két hét múlva megint eljött az ember, és közölte, hogy élnek a szüleim, de ennek ellenére, ha akarom, örökbe fogad. Ám ehhez szüleim hozzájárulása kell. Én mindenbe beleegyeztem, mert azt hittem, jobb dolgom lesz, mint eddig. Bíztam Feri bácsiban, mert így hívták. Bíró Ferenc. Kapitánymajorban lakott, egy hosszú, urasági cselédházban. November elejére eljött a várva várt nap. Feri bácsi hozott egy papírt, anyuka beleegyezett az örökbe fogadásba. Kezdetben jó volt minden. Csak azért haragudtak rám, mert nem tudtam táncolni a sógoruk kislányával. Nagyon szeretett táncolni, nem emlékszem rá, hogy hívták, ö engem bivalynak szólított, mert nagyon ügyetlen voltam. Érdekességként megemlítem, hogy nem emlékszem az olyan jeles ünnepekre, mint a húsvét, pünkösd, karácsony, újév, Szent István napja, vagyis augusztus 20. E napjaim is ugyanazzal a robottal teltek, mint a többi. Volt ott egy pajtaszerű, hosszú épület, amiben gyakran táncoltak, ittak és verekedtek a fiatalok. Ez úgy kezdődött, hogy a major egyik házától megindult a zenekar, amiben nekem legjobban a trombitás tetszett. A legények, sőt, a fiatal házasemberek a zenekar előtt táncoltak, így mentek a pajtába, s következett az igazi mulatság. Ivás, tánc, verekedés, vagy csak verekedés, tánc nélkül. Engem nem engedett oda Manci néni, így a pajta belsejét nem láttam meg sohasem. Utolsó emlékem onnan, hogy a pajta előtt egy napon apámhoz hasonló köszörűst láttam dolgozni. Valaki odament hozzá, és cigarettát kért tőle: — Van, de nem adok. Én igazi magyar ember vagyok. Tovább is figyeltem volna a vitájukat, de a nevelőanyám, Manci néni szólt, hogy trágyázzak ki a malacok alól. Szót is fogadtam. Kaptam a vasvillát, és kiengedtem a két malacot. Az egyik folyton odajött és turkálta a már összehányt rakást. — Kuss te! — kiabáltam, de akárhányszor elzavartam, mindig visszajött. Nagyon mérges lettem, a karám mellől felvettem egy féltéglát, és a malac orrához vágtam. Rögtön megdöglött. Nagyon megijedtem, hogy számoljak el a malaccal? A szemei kidülledtek, még most is nagyon sajnálom, igazán nem akartam agyoncsapni. Felvonszoltam a döglött malacot a trágyadomb tetejére, és megmondtam Manci néninek, hogy a malacuk felfordult a ganédombon. Nagyon mérges lehetett, mert a papucsot vette le a lábáról, és azzal verte a fejemet. — Idefigyelj, te kölyök — ordította —, ha az állatorvos megállapítja, hogy agyonverted, akkor nevelőapád téged is agyonver! Hívtak is egy embert, az megperzselte a malacot, felhasította, nézegette, és azt mondta, hogy szélütés érte. Öra múlva jóízűen ropogtattam a malacfület. Eljött 1946 tavasza, és már kezdtem megbékélni a sorsommal. Ám megtörtént, amitől féltem. Nevelőszüleim is odaadtak szolgálni, pedig én mondtam, hogy azt nem szeretem. Mai ésszel már megértem őket. Abban az időben még árpakenyeret sem mindig lehetett sütni. Mindenütt kukoricakása, göhe, málé, puliszka. El is vittek Farkas Györgyhöz, mondták, hetven hold földje van, ötvenet pedig bérel. Hogy mennyiért szegődtem, soha nem tudtam meg. Tizennégy éves voltam, erőmön túl, aratásba, kapálásba befogtak. Volt nyolc lovuk, tartottak négy bivalyt, ami ritkaságszámba ment azon a tájon, tizenöt borját, tíz tehenet, negyven disznót, hetven birkát. A takarmány szállításán és kaszálásán kívül én láttam el mindet. A fejés nem, de a tej szállítása az én feladatom volt A majorságot a gazdasszony felügyelte, ö szabta ki az élelmet is, elég szűkre. Rosszul ment a sorom, pláne ősz kezdetén, amikor már a dér is megütötte a földeket. A legszebb ébresztés mindig úgy történt, hogy az ifjú Farkas Gyuri megrugdosta a talpamat. Sokszor annyira elkeseredtem, hogy sírtam. Ha már elfogyott a haragom, letérdepeltem a tarlón, és hangosan imádkoztam. Kértem a jó Istent, hogy ne engedjen szenvedni, lágyítsa meg gazdáim szívét, de legalább egy rossz cipót adjon, hogy ne fázna a lábam. (Folytatjuk.)