Délmagyarország, 1979. április (69. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-07 / 81. szám

Szombat, 1979. április 7. Humor kerestetik Országos fotókiállítás Makón Napos oldal. Ez a címe a makói Városi Kiállítóteremben nyilt országos amatőr fotótárlatnak, amelyet másodszorra rendezett meg a Jó sef Attila Művelődési K /pont. A jelképes névadós a kiállítás tematikai, hangulati arculatára utal: a sokszínű valóság mulatságos, vidám-humoros oldalainak láttatására. Egyedi. rokonszenves programot szorgalmaznak ezzel a makóiak, hisz pályázataink, rendezvényeink zömét egyebek között a parttalan témaválasztás laposítja el. Igaz. önmagában és hamarjában a profilteremtés se hozhat csodákat. A mostani tárlat legalábbis ezt bizonyítja. Nem mintha hiányoznának a rangosabb. szellemesebb alkotások, vagy összességében gyenge színvonalú lenne az anyag. Már az is mond valamit, hogy 323 pályaműből került ki az 57 kiállított fotó, s a magyar résztvevők mellett szovjet és csehszlovák alkotók is szerepelnek. Többségében ügyesen komponált, szakmailag is megoldott képeket látunk, csakhogy igazi szellemességgel, a humor varázsával ritkán találkozunk. Félreértés ne essék: nem a motívumokkal van ba), hanem a szemlélettel, a humor értelmezésével. Azzal a gondolkodással, amelyik a nevetést összekeveri a neveltetéssel, a valón di vizuális élményt pedig a verbális felfogással. Szerencsére néhány ellenpélda is akad. Kevesebb, mint ahány díjazott, emlékplakettes kiállító van, ám a pályázati anyag a zsűrit is kötötte. Kürti Mihály pletykázol, vagy Domokos Lászlóné szerelmesei inkább a feszes. plasztikus formaadással és a különleges beállítással tűnnek ki, de nem humorukkal. És hasonló formai erényeket mutat Tatár Tibor: Minden percet kihasználni, továbbá Zinovij Segelman: Nem a kutyám dolga című fotója. Telitalálatnak érzem viszont Deák Hunor: Státuszszinrbólumát, azután Csinkov Vlagyimir: Lángosboltját, s végül Hegoczkí Ferenc építőtáborosait. jSajnálom, hogv az utóbbi mű díjazás nélkül maradt, pedig a frappáns beállítás a közös munkavégzés szellemes esszenciáját rögzíti, Mint ahogy a premier planban láttatott díszes, kovácsoltvas kapu, a mögötte álldogáló kövér cocákkal — finom, életszerű társadalom kritika. Az igényes, okos rendezés többletet ad a tárlatnak. A tematikai hangulati kapcsolódások időnként felerősítik egymást, s egyfajta szervességet biztosítanak. A legközelebbi alkalom fő kérdése miként lehetne tartalmasabbá, szellemesebbé tenni a fotósok naposabbik oldalát? Szuromi Pál íMa nyílik Művelődési ház Dorozsmán Nyelvoktatási reform Nő az Igény a különböző idegen nyelveken Jól beszélő szakemberek — és nemcsak szakemberek — iránt. 1981től az általános iskola 4. osztályában kezdik tanítani az orosz nyelvet Tovább szélesítik az orosz tagozatos osztályok körét. Az új általános iskolai tantervek lehetővé teszik, hogy a 7. és 8. osztályosok fakultatív tantárgyként második idegen nyelvet is tanuljanak, s a minisztérium arra törekszik, hogy ehhez a feltételeket 1986-ig minden iskolában megteremtsék. Az üj gimnáziumi tanterv — amely szeptembertől lép életbe — ugyancsak biztató lehetőséget kínál. A fakultáció keretében lehetővé válik, hogy az orosz nyelv iránt érdeklődő diákok a mai tagozatos osztályokénál is alaposabban. mélyebben sajátítsák el a nyelvet Növelik a második idegen nyelvre fordítható órák számát is. Az oktatási minisztérium tervezi, hogy 1986-ig néhány idegen nyelven tanító gimnáziumot hoz létre. Különösen sokat várnak a szakemberek az úgynevezett kiscsoportos oktatástól, amelyet fokozatosan, minden iskolatípusban általánossá kívánnak tenni. Megkülönböztetett gondot fordítanak arra. hogy legyen elég képzett nyelvtanár az iskolákban és a társadalmi szervezetek, vállalatok, üzemek és más intézmények tanfolyamain is lehetőleg felkészült szakemberek tanítsanak. Ma veszi birtokába a dorozsmai nagyközönség a művelődési házat. Nem mondhatjuk, hogy az újat, mert ez azt jelentené: eddig nem volt, most építettek. Azt sem állíthatjuk, hogy az újjáalakított régit, mert ez sem a való. Ami a múltat illeti, igazság szerint Dorozsmán eddig volt is művelődési ház, meg nem is. Szívesen lemondanánk eme rejtélyes fogalmazásmódról, ha ezúttal kimondhatnánk: az épületekről pedig szó ne essék. Csakhogy, mint annyi más szegedi művelődési in-1 tézménynél, a dorozsmai művelődési ház „létkérdéseiben" is az épület kapott főszerepet. A rövid története, jócskán egyszerűsítve: a művelődési ház igencsak rozoga állapotban volt, amikor Dorozsma a városhoz csatlakozott. Hamarosan felújítási terv készült, amely azonban terv maradt, mert egyéb tervek figyelembevételével az látszott célravezetőnek, ha ez az életveszélyes, tűzveszélyes épület a továbbiakban nem áll a kultúra szolgálatában. Mégis maradt, mivolt, félig kocsma, félig mozi. Mígnem a moziüzemi vállai at rendbehozatta a vetítőtermet, ma is ott vetítenek. Évek múlva felszabadult a tanácsháza, megszületett a döntés: egyik szárnya legyen a kultúra háza. Ezt újították fel; az elektromos hálózatot átalakították, festettek, padlót csiszoltak. A munka két évvel ezelőtt kezdődött, a tanács költségvetési üzeme csinálta. Ma veszi birtokába a dorozsmai közönség a jól felszerelt, esztétikusan berendezett klubszobákat, a nagytermet, amely szerencséne nem az a használhatatlan, hagyományos művelődési házi nagyterem, hanem kiscsoportos foglalkozások megtartására is alkalmas. Ilyen kiscsoportok vannak már, ami korántsem magától értetődő; hiszen az örökös helyhiány és a vándorlások miatt könnyen szétszóródbattaik volna az ifjúsági, illetve a nyugdíjasklub tagjai. Dicséretükre: eaviltt maradtak, és most végre méltó körülmények között folytathatják haisznos. közös tevékenységüket. A régi művelődési ház épületében, a színpad és a volt nyugdíjasklub helyén képzőművészeti műhelyt alakítottak ki Egyszóval: helye van végre a művelődni vágyó dorozsmaiaknak, akiknek ma délután Kiss Tamás, a Bartók Művelődési Központ igazgatóhelyettese adja át a felújított helyiségeket. A nyitás napján az eljövendő programkínálatról is képet alkothat a közönség: az ünnepi alkalomra kiállítást rendeztek a városi tanács grafikai gyűjteményéből; kamarakoncertet adnak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatói: este Tóth Titusz színművész önálló műsorán tapsolhatnak, a késői órákban pedig lemezbemutatóra várják a fiatalokat. S. E. A Szabály — meg a Egy harmadikos gimnazista nem indulhat az országos középiskolai tanulmányi verseny döntőjében. Angolból 98, németből 100 pontot kap tesztlapjára, teljesítménye komoly figyelmet kelt, ritka nyelvtehetségnek mondják. Az erkölcsi győzelem teljes, a dolog praktikus oldala annál megdöbbentőbb: a Szabály szerint „a nyelvi versenyben csak azok a tanulók vehetnek részt, akik az érintett nyelvet rendes tantárgyként tanulják". Korához képe6t , kiemelkedő szinten tud a tanuló angolul és németül — úgy kell neki, miért tanul az iskolában franciát. Más. Ugyanennek a gimnáziumnak ugyanebben az osztályában egy másik diák oroszból nem juthatott a döntőbe. Mert édesanyja — orosz származású. Lényegtelen, sőt a Szabály ellenében mit sem számít, ha ő maga vállalja anyanyelvének a magyart, sőt az sem, hogy jogászok serege szerint az anyanyelvűség lényegi meghatározásában az dönt, amit az illető magáról vall. Mint bürokrácia-kategória is eltűnőben van, hiszen már a bizonyítványokban sincs „anyanyelve :"-rubri ka. Mindez hasztalan, akár az első esetben: a Szabály ellen nincs apelláta. Hogy az indoklás-hivatkozás képtelensege („a verseny tisztasága érdekében") mennyire nyilvánvaló, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a közismert tény: a csak az iskolai órákon elsajátított tudás önmagában még édeskevés ahhoz, hogy valaki a tanulmányi versenyen bármilyen komolyabb eredményt is elérhessen. Ehhez mindig valamilyen „plusz" kell. A tanult tárgyakból hivatalosan és legálisan készítik fel a tanárok a diákokat, ebből a szempontból végső soron ez az 6 versenyük ls. Lehet, hogy az orosz anyanyelvű édesanya segítette gyermekét, de az égvilágon van-e enné] természetesebb? Vagy — továbbgondolva — festőművész fia festő, énekesnő lánya énekesnő nem lehetne? Hiszen — úgyis segítenek neki... (Fura meditáció: ha történetesen a tanuló apja lenne orosz — nem anyanyel v —, akkor bejuthatott volna a döntőbe?) Hogy más, apróbb csalafintaságokat ne is említsünk . .. Egyszóval nem a tehetség az igazán fontos, úgy tűnik. Nem. A Szabály az. Meg még valami: a tanulmányi versenyből így kizárt fiatal az őt ért kellemetlenségek miatt kedvét veszti, olyanynyira — ahogy az egyik érintett elmondotta —, hogy a jövőben nem ls akar már nyelvi pályára menni. Inkább jogász lesz, nyilván hogy kellőképpen megismerje az efféle ügyek hátterét. Érdemes folytatni ? A Hamlet egy sora juthat eszünkbe, amely eredetileg angolul íródott ugyan, de van nemcsak magyar, hanem német, sőt orosz fordítása is: .„Több dolgok vannak földön s égen, Horatio, mintsem bölcselmetek felfogni képes." Milyen igaz. D. L. Áprilisi Kincskereső Április 11-e, József Attila születésnapja hazánkban évek óta a költészet ünnepe. Erre utal a Kincskereső áplis számának élén József Attila Mint gyermek ... című verse és az Az én szívem sokat csatangolt című költeményének Sebő Ferenc által megzenésített változata. „Ügy gondolom, ai versírót előbb-utóbb érdekelni kezdi a saját mestersége, érdeklik azok az eljárások, amelyeket többnyire tudatlanul használ, s amelyet mások használnak, és érdeklik azok az élménykötegek, mint egy rejtett kábelcsomók, amelyeken átfutva a vers verssé lesz..." — ezekkel a gondolatokkal indítja Nemes Nagy Ágnes Sárga-kék című eszmefuttatását arról, hogy honnan is veszi a költő motívumait? A versanyagban találhatók még Csanádi Imre, Kiss Anna, 'Kiss Dénes, Kiskun Farkas László, Gál Sándor és Jacques Charpentraeu egy-egy költeménye. Móricz Zsigmond, XX. századi irodalmunk egyik llegnagyobb írója 100 évvel ezelőtt, 1879. július 2-án született. A folyirat áprilisi száma két . novellájával, az egyikhez fűzött elemzéssel és debreceni emlékei nek számba vétel ével emlékezik a kiváló prózaíróra. Annus József Szintén fickó című folytatásos novellájának harmadik részét, Janikovszky Éva—Réber László Az úgy volt... című munkájának újabb epizódját is olvashatják a gyerekek. A Viadalok, csaták, kalandok rovatban ezúttal Jack London A vadon szava című regényének egy részletére találhatnak. Móser Zoltán negyedik levelét írja Annának, melyekhez néhány kottát is mellékelt. A Testvérmúzsák rovat a bábjátékok birodalmába kalauzol — Tarbay Ede és Koós Iván ezúttal a bábok családját mutatja be. Koós Iván bábjai láhatók a lapszám hátsó Iborítóján is. A Kincskereső áprilisi száma Kárpáti Tamás illusztrációival jelent meg. Zelei Miklós: A kezdet Egy életút dokumentumai 2

Nem is árultak el, de egy hónap után meguntak, és át• adtak Tóth Sándor gazdónak. Tóth Sándor gazda nagyon szerette a bort, és szeretett káromkodni is. A szemei mindig véresek voltak. Volt neki egy tehene, egy lova és egy borja is. Meg pár tyúk, amiket eldugott a padláson. Egész télen mezítláb járatott, és párszor jól eltángált Nem is sokáig voltam nála, csak 1945 márciusáig. Megszöktem tőle. Egyik nap, úgy szürkület táján, bejött két román katona, és megkérdezték gazduramtól hogy van-e szalonna vagy más ennivaló. A gazdám azt mondta, hogy nincs, de én erről nem tudtam, mert ők kint, az istállóban tárgyaltak, én meg a konyhában morzsoltam. Hozzám is bejön a két román katona, és kérdik: — Hallgass, kenyér, szalonna van? Kisebb koromban úgy tanultam, hogy aki hazudik, azt megbünteti az Ür Jézus. Megmondtam a két románnak, hogy van, kenyér meg szalonna is. — Hol? Én pedig megmutattam, hogy fent. a padláson. Persze, felmentek, megtalálták a tyúkokat is, és mindent elvittek. Engem megdicsértek, és adtak három jelvényt. Ezután jött a feketeleves. A gazduram nagyon megvert. — Na, az anyád piszkos istenit, te rohadt kölyök! Nem kapsz zabálni. Én igyekszek mindent eldugni, te meg elárulsz. Megállj, ha holnap visszajövök a városból felakasztalak. Nagyon féltem, és elhatároztam, hogy amíg a városban Jár, megszököm. Utólagosan belátom, elég csúnyán cselekedtem. de akkor minden vágyam a bosszú volt. Azt tettem ugyanis, hogy amikor elment, bezártam az Istállót, megettem a kenyeret, amit adott, megettem egy kisebb köcsögből a lekvárt, a köcsögöt akarattal összetörtem, a lakást bezártam, a kulcsokat jó messze eldobtam, és elindultam a jászberényi úton. Mire a nyolcas kilométerkőhöz értem, nagyon elfáradtam. Jött egy trágyáskocsi, sánta 16 volt elébe fogva. Én megkérdeztem: — Bácsi, kérem, felülhetek-e, mert nagyon elfáradtam? — Hová mész? — Szolgálatot keresek, mert senkim sincs, apámék meghaltak, árva vagyok. — Gyere, ülj fel. Nekem épp ilyen gyerek kell, hogy ellássa a jószágot. A neve Pálinkás Ferenc volt. A tízes kilométerkőnél volt a tanyája, jó messze a kövesúttól. Mikor kiértünk, megmutatta, hogy kell lehányni a trágyát, s a lelkemre kötötte, hogy figyeljek, mert legközelebb már egyedül csinálom. Aznap este pakoltunk egy kis szénát és elindultunk. Ekkor adott a Pálinkás úr egy igazi cilindert. El is veszítettem. Igaz, észrevettem, hogy leesik a kocsiról, de nem mertem szólni. , Amikor hazaértünk a városba, a Szép utca 30. alá, a felesége, Pálinkásné asszony nyitott kaput. Rám mutatott: — Hát ezt a pocsék szerzetet hol szedted fel? Nem volt mit tenni, el kellett tűrni. Különben nagyon embertelenek voltak mindketten, de főleg az asszony. Napközben soha nem engedett pihenni. Mindig talált valami elvégezni valót. Egyik vasárnap délelőtt kiengedték a kislibákat a ház elé legelészni. Öra múlva szól ám a Pálinkásné asszony: — Ide figyelj, te csúfság! Hol van három liba? ö tudta, hol van, de én nem. Nem is gondoltam, hogy a kisliba olyan, hogy mindenki után elmegy. Pedig olyan. Két orosz tiszt ment el a ház előtt, és a három kisliba utánuk ment. De csak a gazdasszonyom látta, én nem. Hiába lettek meg a libák, nagyon megvert. Többé annyi nyugtom se volt tőle, mint addig. Egy szép napsütéses reggelen azt mondta gazduram: — No, gyerek, megyünk a tanyára. Viszünk trágyát, hozunk szénát. Megraktam a kocsit. Nehezen, hisz a villa majdnem nagyobb volt nálam. Nyolc óra körül elindultunk. A gazduram kihajtott a kapun, de nekem be kellett zárnom mögötte, mert Pálinkásné asszorty még aludt. Be is zártam, és futottam a kocsi után, mert a gazdám nem állt meg. Utolértem. — Tessék szíves megállni, mert nem tudok másképp felszállni a kocsira — l'hegtem. — Én bizony nem állok meg, ugorj. Meg is próbáltam, de ez lelt a vesztem, mert rosszul ugrottam. A kerék levágta a jobb lábam kisujjót, épp csak a bőr tartotta. A gazdám meglátta, megállt, de nem fordult vissza, hogy bekössük, pedig csak háromszáz méterre lehettünk még a háztól. Kimentünk tíz kilométerre a tanyára, addig én a trágya tetején ültem, és figyeltem, hogyan szivárog a vér. Odakint beszórta sebporral, és a lábam ujját egy darab dróttal meg madzaggal a lábfejemhez kötötte, és húzott rá egy zoknit. Soká gyógyult, mert mindennap dolgozni kellett. Egyik délután azt mondja a gazdám: — Gyere csak ide, te, tegyünk föl egy zsák búzát a kocsira. Nem bírtam a zsák búza alatt fölállni. De kaptam is akkora pofont, hogy nekiestem az istálló falának. — Ide figyelj, te rohadék! Ha a kenyeret és a szalonnát meg tudod enni, akkor ezt is bírni kell. S hogy ne legyen a pofon páratlan, kaptam másikat ls. De attól már nem estem el. Elszöktem tőle is. 1945. június vége felé szénát kellett gyűjteni, együtt a többi napszámossal. Amikor eljött az ebédidő, nekem még el kellett volna takarítani egy törekkazal helyét. Ekkor határoztam el, hogy megszököm. Akkora volt a búza, hogy négykézláb nem látszottam ki belőle. Négykézláb mentem a kövesútig, ott felugrottam, és szaladtam, ameddig tudtam. Sokáig futottam, mire kifáradtam, de ekkorra már messzire értem, sétálhattam. Naplemente után Tápiószőlősön bementem egy házba, szállást kérni éjszakára. Másnap reggel elindultam, és nemsokára beértem Tápiószelére. Halvány emlékezetem szerint megszólított egy rendőr, hogy ki fia vagyok, hová megyek. Elmondtam a szükséges mondókát, szülőkről, szolgálatról. Ma sem tudom, kihez vittek. Két nagylány is volt ott, meg egy fiatalasszony. Bátorítottak: — Vetkőzz csak le, láttunk mi már olyat. Megfürdettek, enni adtak, lefektettek, és másnap mondták, ha szolgálni akarok, tudnak egy Jó helyet, el is visznek oda. Ügy is lett. Vittek Füle Pál tápiószelei gazdához. Nem volt rossz ember, csak szigorú. Volt nála még rajtam kívül egy ember, valami Miklós, de a másik nevét nem tudom. meg Füléék lánya. Juliska néni. Füle úr nem szerette, hogy a lányuk folyton Miklós körül sündörög, s mindent megtettek azért, hogv külön dolgozzanak. Egyszer ebéd után azt mondja a gazdám: — Eredj, szedd össze a tehenek elől az íziket, és kösd kévébe. (Folytatjuk.) t