Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-07 / 55. szám

8 Szerda, Í979- március 7. röviden Új kandeláberek — a trolinak Tulajdonképpen örülnie kellett vólna, hogy ennyire figyelmesek ve­le szemben, hogy tehát az illetéke­sek, akiknek különben annyi gond­juk-bajuk van, lám, odafigyelnek őreá, megpróbálnak vigyázni az egészségére. Am. hogy ez együtt járt az évenként esedékes szűrővizsgála­ton való megjelenéssel, határozottan csökkentett valamicskét számára a gesztus értékén. Ügy volt ugyanis az orvoíi vizsgálatokkal, mint az a bi­zonyos ördög azzal a bizonyos töm­jénfüsttel. Már hetekkel a terminus előtt ezzel aludt, ezzél ébredt S nem csoda, ha szíve torkában dobogott, amikor beleült a vizsgálószékbe. A szemész volt az első bíró. Egy kis világító bigyusszal közelített a szeméhez, és olyan tüzetességgel kezdte vizslatni, mintha nem csupán a lélek tükrét kutatná benne, ha­nem annál jóval mélyebb régiókba szeretne hatolni (talán éppen a leg­mélyebbekbe). — Sokat dohányzik, ugye? A kérdés hirtelen jött. amúgy is ingataggá vált már ekkorra lelki egyensúlya. Különben is: ama mér­tékletes emberek sorába tartozott akiknek elhatározott szándékuk; hogy önerőből még evilágon várják ki a halhatatlanságot Spártai kö­vetkezetességgel .sanyargatta magát az önmegtartóztatás különféle fur­fangjaival. Nem csoda hát ha ezek után némi ellenszolgáltatást várt a sorstól. — Sokat dohányzik, ugye? A kérdés újra elhangzott még mi­előtt magához tért volna első meg­döbbenéséből. S maradnia is kellett Ezüstdrót abban, hiszen - köztudott volt róla. hogy idestova nyolc esztendeje nem hódolt már a nikotin szenvedélyé­nek. — Atyaúristen! — csapott végig rajta az elbizonytalanodás. ugyan miért, kérdi ő ezt? Ugyan mi oka van feltételezni, hogy ő erős dohá­nyos? Az orvos jó indulatú volt egyben felettébb szakszerű. Elmagyarázta neki, hogy a szemfenék erei a csöpp­nyi vizsgálólámpa fényében ezüstö­sen csillognak. Ennél többet azonban nem mondott lévén, hogy a tudo­mánynak jól átgondolt eleme a cél­tudatos szűkszavúság is. Hogy ezek után a vérnyomásvizs­gálat felettébb emelkedett értékeket produkált, azon aligha lehet csodál­kozni. Egészséges, életvidám ember­ként ment be a vizsgálószobába, másképpen támolygott kj onnan. Azt mindenesetre elhatározta, hogy mi­előtt az elkerülhetetlen vég bekövet­kezik, tüzetesen utánajár betegségé­nek. A család tagjai elkezdtek lábujj­hegyen járni, amikor észrevételez­ték, hogy az asztalon egvre halmo­zódik a szakkönyvek sora: A magas vérnyomás, Az emberi test. Egész­ségügyi ABC, Hetényi: Rendszeres belgyógyászat — és így tovább. S csak azt látták, amint egyre jobban belemerül a családfő az egészség­ügyi források tanulmányozásába, ak­ként kezd elsötétülni orcája. Mind­azonáltal tisztelték allapotát és érzé­kenységét. Csupán hátamegett eresztettek meg egy-egv mosolyt, ' gúnykacajjal sose próbálkoztak. .. Meg akart ismerkedni a legújabb szakirodalommal ls. Végigjárta a könyvesboltokat. A Dugonics téren sorra emelte le a polcról a Magyar— Petrányi-féle belgyógyászat testes köteteit. Szemüvegét a nagy igye­kezetben otthon felejtette ugyan, ám a félelem ezúttal megélesítette látását. Azt látni kellett volna, amint a nem túl jól világított könyvesbolt­ban felüti a szakmunka második kötetét az ezer-valahanyadik olda­lon, és böngészni kezdi az apróbetűs részt, amely a szemfenék-vizsgálatok részleteit taglalja. S akkor is látni kellett volna őt, amikor rábukkant az állapotával egyező passzusra. A tünetet ezüst­drót-arteriának titulálja az orvostu­domány. (Csak közbevetőleg: van rézdrót-artéria is, a másik tehát en­nél egy fokozattal magasabb. Ha kitüntetésről van szó. természetesen egészen más lett volna a helyzet, igv azonban jobb szerette volna — ha már mindenképpen muszáj — a réz­drótot tudni magáénak.) Ez az az eset, a'mikor a szemfenék hajszál­erei már annyira összeszűkültek, hogy nincs bennük vér, a vizsgálat­kor tehát ezüstösen csillognak. Akár a haja. Ügy látszik, immár visszavonha­tatlanul megérkezett: az érett férfi­korba. Tapp Zoltán Somogyi Károlyné felvétele A látványosabb szakaszba értek a trolibusz április végi in­dulásával kapcsolatos előkészületek. A múlt héten a Szé­chenyi tér déli oldalán, ezekben a napokban a szegedi híd­főben cserélik kl a világítótesteket tartó kandelábereket ma­gasabbakra. amelyekre a felsövezetékek tartóit is felszerel­hetik. Felvételünk a hídfőben készült MAGYAR ŐSTÖRTÉNETI KUTATÁSOK Magyar őstörténeti kuta­tásokkal foglalkozó szak­emberek gyűlnek össze ma, szerdán Szegeden arra a há­romnapos tudományos ülés­szakra. melyet az MTA Sze­gedi Biológiai Központjában rendeznek meg. A három na­pon 36 előadás hangzik el a magyar őstörténeti kutatás elméletével és módszertaná­val, illetve az V—X. száza­di magyar történelem ku­tatásával kapcsolatban. Az ülésszakom részt vesznek a legkiválóbb hazai történé­szek. régészek, nyelvészek, néprajzosok, antropológusok, zenetörténészek. KIÁLLÍTÁS A NYOMDÁBAN A Szegedi Nyomda klubjá­ban. tegnap délután a nem­zetközi nőnap alkalmából szabadidő-kiállítást nyitot­tak meg, amelyen a válla­lat dolgozóinak munkáiból, gyűjteményeiből mutatják be a legszebb darabokat. A kiállítást a Vasvári Pál bri­gád rendezte. A Hö- ÉS HANG­SjnC. ETELÉKRŐL A hazai hő- és hangszl­gptelőanyag-gyártás helyze­téről,' eredményeiről, fejlesz­tésének irányelveiről hang­zik el filmvetítéssel illuszt­rált előadás ma, szerdán dél­után fél 3 órai kezdettel az MTESZ székházának föld­Hzinti előadótermében. Az érdeklődők megtekinthetik a hő- és hangszigetelő anya­gokat bemutató kiállítást is. KÖNYY A SZÉP BESZÉDRŐL Az anyanyelv ápolását szolgáló Kazinczy-versenyek tizenhárom évi tapasztalatait összegzi Z. Szabó László és Wacha Imre most megje­lent könyve, amely tízezer példányban a Győri Nyom­dában készült. A könyv megemlékezik a mozgalmat kezdeményező Péchy Blanka nagylelkű alapítványáról, és bémutatja azt a fejlődést, amely az egymást követő évek versenyeit jellemezte. A nyelvész, szemével elem­zi az országos döntők ta­nulságait es eligazítást ad a beszéd művelőinek arrn. hogyan lehet szépen, érzék­letesen visszaadni a szöve­gek gondolati tartalmát, ér zelmi, indulati töltését FOTÓPÁLYÁZAT TERMÉSZET­BARÁTOKNAK Mindig vár a természet címmel a Csongrád megyei Természetbarát Szövetség fotópályázatot hirdet a me­gye igazolt természetjárói részére. A pályázatra leg­alább 18x24 centiméter mé­retű fekete-fehér va© szí­nes fotó küldhető be —leg­feljebb 4—4 felvétel —.me­lyekből legalább e©-egy Csongrád megye területén készült. A képeket a Csong­rád me©ei Természetbarát Szövetség címére (6701 Sze­ged. pf.: 548) kell bekülde­ni 1979. szeptember l-ig. A legsikerültebb felvételekből kiállítást rendeznek. SZÍNPAD KESZTHELYEN Nyári kulturális progra­mok, színházi előadásolt, hangversenyek rendezésére alkalmas fedett szabadtéri színpadot építenek Keszt­helyen. A Balaton-parton ez lesz az első olyan szabad­téri színpad, amely jó idő­ben, rossz időben e©aránt nézőket fogadhat. A fedett, színpadot a Győri Tervező Vállalat kollektívájának ter­vei alapján — az üdülési idényre meg akarják épí­teni. Élénkülő szél Várható időjárás szerda es­tig: időnként felszakadozó felhőzet, elszórtan eső, zá­poreső. A reggeli órákban helyenként köd. Mérsékelt, változó irányú majd fokoza­tosan délnyugatira forduló és megélénkülő szél. Várha­tó legmagasabb nappali hő­mérséklet 8—13 fok között. ÁRVÍZI DOKUMENTUMOK A Sztegedet romba döntő nagy árvíz 100 éves évfor­dulója alkalmából holnap, március 8-án délelőtt 10 óra­kor kiállítás nyílik a szege­di textilművekben (Tolbu­hin sugárút 85.). A doku­mentumtárlatot dr. Csongor Győző, a Móra Ferenc Mú­zeum nyugalmazott igazga­tóhelyettese nyitja meg. A RÁDIÓZENEKAR LONDONBAN A Magyar Rádió szimfo­nikus zenekara Lehel György vezényletével hétfőn nagy sikerrel vendégszerepelt a londoni Royal Festival Hall­ban. Műsorukon Weber Obe­ron nyitánya, Mozart 24. (c-moll) zongoraversenye és Beethoven 3. (Eroica) szim­fóniája szerepelt A zongo­raszólót Schiff András ját­szotta, aki már a televízió révén is elismert zongora­művész a szigetországban. A na© termet megtöltő közön­ség lelkes ünneplésére a ze­nekar ráadásként eljátszotta Brahms Ötödik magyar tán­cát és Berlioz feldolgozásá­ban a Rákóczi indulót GYÓGY­NÖVÉNYEKRŐL, DROGISMERETRÖL A Szegedi Orvostudomá­nyi . Egyetem Gyó©szerész­tudományi Kara holnap, csü­törtökön délután 5 órai kez­dettel a kar Eötvös utca 6. szám alatti előadótermében tudományos ülést rendez. Ez­úttal négy előadás hangzik el gyógynövény- és drogis­mereti, valamint gyógyszer­technológiai témakörökből. Játék... — Ki beszélt rá arra. hogy a gyereknek törhe­tetlen játékot vegycl? — Talán csak nem tör­te már el? — Azt nem, de azzal mindent összezúzott, ami a keze ügyébeakadt! SZERELMEM, HIROSIMA A KISZÖV-klub (Arany János u. 9.) filmmúzeumi előadássorozatának kereté­ben Resnais: Szerelmem, Hi­rosima című, 1959-ben ké­szült francia filmjét vetí­tik ma, szerdán este 7 órai kezdettel. GYILKOSOK ÉJSZAKÁJA Ez a elme Jósé Triana da­rabjának, amelyet a Szegedi Orvostudományi Egyetem irodalmi színpada ezúttal a Volán-klub tagjainak mu­tat be. Az előadas ma, szer­dán este 6 órakor kezdő­dik a Juhász Gyula Mű­velődési Központban. MINISZTEREK VÁLASZOLNAK Gazdaságpolitikai témák kerülnek teritékre a televí­zió Megkérdezzük a minisz­tert. című sorozatának kö­vetkező adásában. Márci­us 13~án Ábrahám Kálmán épít.ésü©i és városfejlesz­tési miniszterhez látogat a tévé stábja. A műsorban az építőipar egészét atfogóau a beruházások, az építőanyag­ipar helyzetéről, az állami és a magánerős lakásépítkezé­sekről, a városrendezési te­vékenységről lesz szó. Áp­rilisban Soltész István ko­hó- és gépipari minisztert keresik fel a televíziósok. Májusban a külkereskedelem területével ismerkedhetnek a tévénézők: Bíró József kül­kereskedelmi miniszter lesz a televízió vendége. BUDAPESTEN A MOSZKVAI BALETT Kedden Budapestre ér­kezett a moszkvai nagyszín­ház világhírű Bolsoj ba­lét, tegyüttese. A több mint 100-tagú táncművészcsoport — március 8. és 14. között — hat estén át vendégsze­repel majd az Operaház­ban. NYÁRI EGYETEMEK Az idén két fővárosi ,ny;> ri egyetemet rendez — el sősorban külföldi résztvevőd számára — a TIT budapesti szervezete: az állam- és jog­tudományi, valamint a köz­gazdasági ©ári e©etemet. Július 9. és 21-e kőzött az állam- és jogtudományi nyári e©etem rendezvénye­in a Magyar Népköztársaság állami életét, alkotmanyos berendezéseket és jogrend­szerét ismertetik a hallga­tókkal. Augusztus fi—18-a között kerül sor a közgazda­sági nyári e©etomrc. amely­nek célja, ho© a résztve­vők megismerjék hazánk gazdasági. életének. gazda­ságpolitikájának és irányí­tási rendszerének fő kérdé­seit ÖRASZERELÖ ROBOTOK Lucs—1809 típusú kan órák összeszerelését végző robotokat helyeztek üzem­be a Minszki Öragyárban. A több művelet elvégzésé­re „betanított" automaták az embernél 10—15-szöl gyorsabban végzik munká­jukat. A jelen ötéves terv­időszak végére ezekkél a gé­pekkel látják el a szerelő szalagot. Magyar-osztrák folyószabályozás Nagy veszten** érte Iskolán­kat. Türelemmel viselt szenve­dés után, 68 éves korában el­hunyt LÁSZLÓ NANDOR nyu­galmazott igazgató. Egész éle­tét a szakmunkásképzésnek ál­dozta. Két évtizeden keresztül lelkes szervezd Je és Irányítója volt az Intézetnek. Pedagógiai tevékenységéért több kitüntetés­ben és elismerésben részesült. Munkatársai és volt tanítványai fájd szívvel búcsúznak. 680. sz. Móra Ferenc Ipari Szakmunkás­képző Intézet dolgozói. A DF.GAZ Vállalat vezetősége mély megrendüléssel tudatja, hogy HLADFK JÁNOS gazsze­relő csoportvezető, 1979. március 2-án 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 8-án 12 órakor lesz a Belvárosi teme­tő ravatalozójából. A vállalat saját halottjának tekinti. 1858 Tudatjuk, hogy a szeretett fiú, testvér és rokon. HLADEK JÁ­NOS 1979. március 2-án rövid szenvedés után. 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március S-án 12 órakor lesz a BelvároNl temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Szeged, Korda u. 34. 1851 A Szegedi Fegyház és Szigo­rított Bőrtön Parancsnoksága mély megrendüléssel tudatja, hogy LELE ISTVÁN bv. törni, elvtárs 1979. március 2-án el­hunyt. Temetése március 7-én 15 órakor lesz katonai tiszte­letadás melleit, az algyői teme­lóhen. Szegedi fegyház, és Szi­gorított Börtön Parancsnoksá­ga. 1847 Gyász­közlemények Tudatom mindazon rokonok­kal, Ismerősökkel, barátokkal, hogy szeretett férjem, LEI.K ISTVÁN eletének 48. évében el­hunyt. Temetése március 7-én 15 érakor lesz az algyői temető ravatalozójából katonai tisztelet­adással. Gyászoló felesége. 1848 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagy­mama. testvér, ÖZV. DR. SZE­LES J.4JVOSNE márc. 5-én 72 éves korában elhunyt. Kívánsá­gára elhamvasztatjuk. Búcsúz­tatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 2X37 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy CSÁSZÁR MARTON életé­nek 78. évét>en rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése márc. 8-án 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászoló eltartója. Mihálytelek, Rosta köz 1. 2141 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, apa és após, TÖRÖK SÁNDOR 1979. rnáre. 6-án 94 éves korában, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése márc. 9-én 13 órakor lesz az Üjszegedi temető rava­talozójából. A gyászoló család, Szőregi út 61. 2136 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, nagyaoa, apos, KISS IST­VÁN, életének 73. évében, hosz­szú szenvedés ntán elhunyt. Te­metése márc. 8-An 13 órakor lesz a Belvárosi temrtő ravatalo­zójából. A gyászoló család. Leányszállás sor 6. 2132 Köszönetet mondok mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, a haz lakóinak, akik felejthetetlen férjem, SALLA1 ISTVÁN temetésen megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mely fájdalmamat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló felesege, Szamos U. 12, A. „ 2175 Hálás szfwel mondunk kö­szönetet mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek, az Alsó­városi Szoe. Otthon főorvosának, vezetöségenek és ápolónőinek, valamint a stketnéma Int. dol­gozóinak, akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. HORVÁTH JA­NOSNfi temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Gyászoló gyermekei. 2134 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, szomszédoknak, a vá­rosgazdálkodási Váll. veze, őségé­nek és dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen férjem, ItOZSO JÓ­ZSEF hamvasztás utáni búcsúz­tatásán megjelentek, részvétük­kel és virágaikkal mély fajdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Csendes n. 1. 2140 Ma©ar és osztrák vízügyi szakemberek közösen végzik a nyugat-magyarországi Ia­pincs folyó határ menti sza­kaszának szabályozását. A két kilométer hosszú folyóré­szen rendezik a medret és árvédelmi töltést építenek, amely a környező mezőgaz­dasági területek mellett Szentgotthárdot, osztrák ol­dalon pedig Neu-Heiligen­kreuz települése védi az ár­vizektőL A két szomszédos orezág vízü©i együttműködése ke retében zajló munkát közö. sen tervezték a Nyugat-ma­gyarországi Vízü©i Igazgató­ság és a szomszédos Stájer vízü©i szervek mérnökei. A tervek szerint két és fél-há­rom évet vesz igénybe a ma­©ar oldalon 24 millió fo­rintba. az osztrák oldalon 18 millió schillingbe kerülő fo­lyószabályozás. Ha ezzel el készülnek, megkezdik a vi dék fő víz©űjtője, a Rá hő­szabályozása t. mmrmRSw A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: V. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóvállalat: Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6726 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta tilöf izélhető n hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dlj egy hőnapra 38 forint, negyedévre 90 forint egy évre 3sn forint, (adu* 25 053 ISSNi U3J-Ó86 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom