Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-08 / 56. szám
2 Csüt5rtök, 1979. március 8; ifietnam Csak néhány körzetből távoztak a kínai csapatok Újabb provokációk — Folytatódott a szolidaritási konferencia Ki kit leckéztetett mcff ? — Laoszi kormánynyilatkozat O Hanoi (MTI) A vietnami rádió szerda éjszaka kommentárban bélyegezte meg a kínai hatóságokat, mivel visszavonulásról szóló ígéretükkel ellentétben újabb provokációkat hajtanak végre vietnami területen. összecsapásokra került sor Cao Bang tartomány azonos nevű székhelyé körül. Az ngressziós hadsereg ismét ágyútűz alá vette Hoang Lien Son tartomány Pho Lu-Coc Xam nevű körzetét, ahol apatitbányák vannak. A helyi vietnami erők itt is súlyos veszteségeket okoztak a . támad óknak. A határtérség vietnami területeinek helyzetét jellemezve a vietnumi rádió hangsúlyozta: még mindig komoly a helyzet. A két nappal a kinai agressziós csapatok visszavonását bejelentő pekingi nyilatkozat után, még mindig. csak néhány körzetből távoztak az inváziós egységek. Sok más terület változatlanul kínai kézen várj — hangoztatta a rádió. . A visszavonulást bejelentő nyilatkozat, azaz március 5-e óta újabb provokációkat követtek el a kínai egységek. „Nincs jele annak, hogy Kína készülne visszavonni öszszes csapatait Vietnamból" •— állapította meg a hanoi rádió, majd hozzátette:mindez nem meglepő, hisz Peking ressziós háborút a szocialista Vietnam ellen. Az „Önvédelmi ellentámadásnak" nevezett tizenhat napos' háború katonai és politikai célkitűzései a kínai vezetők ellentmondásos megnyilatkozásaiból ítélve számos változáson mentek át, amíg végül is tmegtudhatta a világ, ho© nem egyszerűen Vietnam „megbüntetéséről", hanem ennél sokkal többről volt szó. Kínai illetékesek erre alkalmasnak minősített nyugati újságíróknak megsúgták, ho© függetlenül a nyilvánvaló katonai kudarctól, a Vietnam ellen végrehajtott akció politikailag sikeresnek bizonyult, mert Kína „megleckéztette" nemcsak Vietnamot, hanem a Szovjetuniót, az E©esült Államokat és az egész nyugati világot is. Érvelésük szerint, mivel a Szovjetunió nem avatkozott be Vietnam mellett, ezzel ú©mond ©engeségóről tett bizonyságot. Ebből pedig az E©esült Államok és a nyugati világ levonhatja azt a következtetést, ho© a Szovjetunióval szemben nem a megbékélés, hanem éppen ellenkezőleg, az erő politikáját kell alkalmazni. Megfigyelők rendkívül veszélyesnek és a legteljesebb mértékben felelőtlennek és kalandornak minősítik az ilyenfajta érvelést Ez u©anis alátámasztja azt a vélehíres arról, ho© mást mond, ményt ho© a pekingi vezemínt amit csinál. tés valódi célja kezdettől A Vietnam Hangja kom- fogva nem e©szerűen Vietmentátora e©értelműen rá- nam „megbüntetése" volt mutatott: „A fenti helyzet hanem kísérlet a fennálló arra, .kényszeríti Vietnam né- nehn.elközregyétlsüiy efőszaIjér- 'kos félborítdsárá, az enphüpét. hogy ké'l ségét.- Nem törünk eKóJabb pro votóCiókdtr>4CíSH:ia vonulásuk közben. Hanoi követeli a kínai csapatok haladéktalan, teljes és feltétel nélküli viszSzavonulását a történelmi határvonalra. Ha ez me©alósul, Vietnam kész az azonnali tár©alásokra miniszterhelyettesi szinten" — hangoztatta végezetül a hanoi rádió szerda éjszakai kommentárja. # Helsinki (MTI) Szerdán, második napján folytatta munkáját a Helsinkiben folyó vietnami szolidaritási konferencia. Eddig összesen több mint 50 delegátus szólalt fel. K. Nordenstreng, a Nemzetközi Újságíró Szervezet elnöke, felszólalásában emlékeztetett arra, ho© Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének választási beszédéből a békére való törekvés és a felelősségérzet hangjai hallatszottak ki. A Szállítási Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségének elnöke felhívta, a .szállítás területén dolgozókat, valamint a dokkmunkásokat arra, hogy bojkottálják a Kínából, illetve a Kínába irányuló valamennyi katonai szállítást. Több felszólaló tett javaslatot a Vietnamnak nyújtandó támogatás konkrét formáira. A vietnami küldöttség tagja, a Vietnami Szocialista Köztársaság békebizottságának elnöke, Than Le helsinki sajtókonferenciáján rámutatott, ho© a kínaiak által naponta hangoztatott, a katonai tevékenység beszüntetéséről szóló kijelentések ellenére a kínaiak annak kiszélesítésére törekednek. C! Peking (MTI) Tizenhat napos Invázió után megkezdték a kínai, hadosztályok visszavonását Vietnam területéről. A pekingi vezetés sem korábban, sem hétfői nyilatkozatában nem adott választ arra a lényeges kérdésre, ho© tulajdonképpen miért indított agbeni cselekményeit A laoszi kormány — miközben köszönetét fejezi ki a testvéri szocialista országoknak és a baráti államoknak a szolidaritásért és a hathatós támogatásért — felhívja a szocialista országokat uz el nem kötelezett államokat, az öszszes békeszerető népeket, ho© a jövőben ls segítsék és támogassák a laoszi népet országa építésében és védelmében. A laoszi kormány végezetül felhívta az ország népét, ho© sorakozzék fel a népi forradalmi párt körül, erősítse a szolidaritást a haza újjáépítéséért küzdő Laoszi Front soraiban. Németh Károly fogadta Locio Larát • Budapest (MTI) Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára szerdán fogadta Luclo Larát, az angolai MPLA-Munkapárt Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát, aki az MSZMP KB meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen tájékoztatták egymást országaik helyzetéről, pártjaik tevékenységéről és a teljes e©etértés szellemében véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, valamint a két párt e©üttműködéséről. Kifejezték készségüket a magyar és az angolai kapcsolatok sokoldalú fejlesztésére. lés. a békís egymás mellett ét,és irányzatának ' felsiáinolására és lehetőleg olyan nemzetközi válság kirobbantására, amely szembefordítja egymással a SALT—2 egyezmény aláírására készülő Szovjetuniót és az Egyesült Államokat. Pekingi megfi©elők véleménye szerint a kínai kísérlet katonailag és politikailag e©nránt kudarcot szenvedett, a „megleckéztetés" taktikája visszafelé sült el, Peking nemzetközileg elszigetelődött és a világ békéjét és biztonságát veszélyeztető agresszorként lepleződött le a világ szemében. © Vlentiane (MTI) Vientianeban nyilvánosságra hozták a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság kormányának nyilatkozatát az országot Kína részéről fenyegető veszélyről. Laosz és Kína népei — hangoztatja a nyilatkozat — különösen az imperializmus ellen, a függetlenség kivívásáért folytatott háború éveiben, szolidárisak voltak e©másíelszólalásában sal, barátságban éltek, költengeri és. légi csönösen segítették egymást. Az utóbbi években azonban, főként azután, hogy Kína agresszív háborút indított Vietnam ellen, reguláris csapatokat vezényelt Laosz határaihoz is, kémeket és diverzánsokat küldött Laoszba, ho© félrevezessék és megfélemlítsék a lakosságot és szakadást idézzenek elő a soknemzetiségű laoszi népen belül, jelentősen megromlottak a két ország közötti kapcsolatok. A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság független, szuverén ország, és népének* az imperialista erők felett aratott teljes győzelme után nincs más vá©a. mint békében élni, be©ó©ítani a háborús sebeket, és megteremteni a boldog életet a lakosság számára. A laoszi kormány és nép na©ra értékeli azt a tényt — folytatódik a nyilatkozat —, ho© a szovjet, a vietnami és a mongol kormány erélyes hangú nyilatkozatban ítélte el Kína Laosszal szemSzovjet—amerikai kereskedelem • Moszkva (MTI) ipari termékek forgalmazá— Néhány na© kompén- ®áról aláírt hosszú távú szerzációs megállapodásnak kö- ződés. A Pepsi Cola cég a szönhetően tavaly némileg közelmúltban megkötött ismét megélénkült a szovjet megállapodás értelmében —amerikai kereskedelmi for- TaUinban épít fel üdítő ital galom — állapítja meg Via- üzemet. A Philipp Morris gyimir Szuskov szovjet kül- céggel nemrég kötötték meg kereskedelmi mlniszterhe- szovjet partnereik a második lyettes az amerikai—szovjet megállapodást Virgíniakereskedelmi-gazdasági ta- dohány termesztéséről és nács megalakulásának ötö- Marlboro cigaretta szovjetdik évfordulója alkalmából unióbeli ©ártásáróL Budapestre Hermann érkezett fixen # Budapest (MTI) A Ma©ar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szerdán Budapestre érkezett Hermann Axen, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Kíséretében van Brúnó Mahlow, a Revíziós Bizottság póttagja, a KB Nemzetközi Kapcsolatok Osztályának helyettes vezetője és Manfréd Uschner, a KB osztályvezető-helyettese. A vendégeket a Ferihe©! repülőtéren Gyenes András. az MSZMP Központi Bizottságának titkára fogad-' ta. Jelen volt Gerhard Reinert, az NDK jna©arországí na©követe. Gyenes András és Hermann Axen vezetésével szerw dán délelőtt pártközi megbeszélések kezdődtek as MSZMP KB székházában. Hermann Axent délután fogadta Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozón jelen volt Gyenes András és Gerhard Reinert. Szövetség gáztávvezeték • R Összegzik a tapaszfalatokat Budapest (MTI) bizottság eredményesen képA szovjet í'ól eddig még viselte a (sokféle szakmai szinte kivétel nélkül kiváló szakszervezethez tartozó több minősítéssel vette át a Szövet- mint 50 vállalat dolgozóinak ség — azorerburgi földgázve- érdekeit, zeték — ma©ar építőinek A szakszervezet elnöksége kivitelezésében elkészült lé- elismerését fejezte ki az tesítményeket — számolt be orenburgi építők körében Répa Imre, az orenburgi végzett mozgalmi munkáért, szakszervezeti intéző bízott- s elhatározta: a munkálatok ság titkára szerdán a Ve©- befejeztével összegezik a taipari Dolgozók Szakszerve- pasztalatokat, ho© a hazai zete elnökségének ülésén. na© népgazdasági beruhámuAnká?nSg4 £sSkffi megvalósításában ís ból kitűnt, ho© az oren- eredményesen hasznosíthat burgi szakszervezeti Intéző sák. a Gudok című lapnak adott ny i latkoza tában. A szovjet, miniszterhelyettes emlékeztet rá, ho© míg a háború utáni években a két ország kereskedelmi forgalmának értéke évi 50 ás 100 millió rubel között ingadozott, 1976-ban meghaladta a 2,2 milliárd rubelt. Az utóbbi időben az amerikai üzleti körök érdeklődése szovjet partnereik iránt ismét megélénkült. Meg©őző bizonyítéka volt ennek a minte© 300 na© amerikai társaságot és bankot tömörítő amerikai—szovjet kereskedelmi-gazdasági tanács tavaly őszi moszkvai ülése iránt megnyilvánult na© érdeklődés. Az ott elfogadott határozat sürgeti a két ország kereskedelmi kapcsolatainak bővítését. Az amerikai küldöttség 28 e©üttműködési tervet terjesztett elő, amelyeknek több mint a fele kompenzációs jellegű. Az ilyen jellegű megállapodások közül volumenében kiemelkedik az Occidental Petroleum Társasággal műtrágya ©ártásáról, és ve©Iránnak nincs szüksége nyugati típusú demokráciára Bazargan lemondott?—Khomeini nyilatkozata © Teherán (AP) csepp a pohárban" Ahmad ságot követelő vallási vezetés Nyugati hírügynökségek je- Bani Ahmadnak, a sah régi átértékeli politikai stratélentése szerint a Teherán politikai ellenfelének letar- giáját. Journal című iráni lap szer- tóztatása lett volna. A helyzet cseppfolyós voldán közölte, hogy lemondott Értesülések szerint a ml- tát jelzi, hogy Teheránt e©tisztségéről Mehdi Bazargan, niszterelnököt rendkívüli idejűleg más híresztelések az iráni ideiglenes kormány módon megrázták az előző is foglalkoztatják. Nem utolminiszterelnöke. Hivatalos három nap eseményei, nem sósorban azok, amelyek egy forrásból cáfolták ugyan a utolsósorban az. hogy a Nem- a kormány elleni állítólagos lemondást, de a hírt mégis zetl Frontból Nemzeti De- összeesküvésről szóltak és helytállónak tartja, mivel mokratikus Front néven ki- amelyeket a sajtó képviselői azt a kormányfőhöz közelálló vált e© csoport, jelentős előtt Entezam minisztereiszemélyektől szerezte — írja erőket hódítva el a nemzeti nök-helyettes szellőztetett. A a lap. burzsoázia szervezetétől. kormány Entezam szerint a Bazargan állítólagos le- Az események hatása alatt légierőt kérte fel arra. ho© mondási szándékának oka- egyes megfigyelők már azt „tanúsítson éberséget". A léként a lap azokat az ellen- sem tartják kizártnak, hogy gierő az a haderőnem, amely téteket jelölte meg, amelyek a demokratikus köz'ársaság tekintettel a forradalom győa kormányfőt a forradalmi mellett kibontakozó tömeg- zelmében betöltött szerepére, bizottságokkal szembeállítot- mozgalom láttán a minded- „elfogadható és népszerű" a ták. A lap szerint az „utolsó dig szigorú iszlám köztársa- lakosság körében. MARÓTHY LÁSZLÓ HAZAÉRKEZETT PÁRIZSBÓL Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának galom meghívására tartózkodott Franciaországban. LELTÁR A VILÁGŰRBEN Leltároztak szerdán az űrhajósok — Vla©imir Ljahov RADIÓTELEX újabb hosszú Ideig munkára alkalmas. tartó határ közelében levő magyar na©üzem vezetője tájékoztatást adott a kombinát növénytermesztő és állattenyésztő munkájának fejlődéSALT-TARGYALÁSOK séről és módszereiről. Szó Szerdán Genfben újabb ta- volt ezenkívül a ha©omávezetésével szerdán hazaér- lálkozót tartott a hadászati nyos és új takarmányozási kezett a Kommunista Ifjúsá- támadó fegyverrendszerek források kiaknázásában szergi Szövestég delegációja Pá- korlátozásáról folyó szovjet zett bábolnai tapasztalatokrizsból, amely a Francia —amerikai tár©alásokon ról, továbbá a ma©ar és Kommunista Ifjúsági Moz- részt vevő szovjet és ameri- csehszlovák szakemberek e kai küldöttség. THAIFÖLD MINISZTERELNÖKE A SZOVJETUNIÓBA LÁTOGAT A szovjet kormány meghí- után hivatalosan bejelentette, és Valerij Rjumin — a Szal- vására Kriangszak Csama- hogy sandro Pertini államfő jut—6 űrállomáson: felmér- nand tábornok thaiföldi mi- lsm4t Giullo Andreottit. a le_ niszterelnök március máso- mondott kormány mlniszterban az űrállomásra juttatott óik feleben hivatalos látoga- einökét Jelölte kl az új korélelmiszerkészleteket, a kü- tást tesz a Szovjetunióban. mánv megalakítására. Áz éllönböző használati cikkeket, MEGBESZÉLÉS " lamfő felkérte továbbá Ugo a tartalékalkatrészeket. En- AZ EGYÜTTMÜKÖDÉSRÖL La Malfa köztársasági párti nek alapján adják majd le a Jozef Lenárt, a Szlovák vezért és Gluseppe Saragarendelést a Földre, a soron KP Központi Bizottságának tot, a szociáldemokraták vekövetkező Progressz teherűr- első titkára Pozsonyban fo- terán politikusát, volt közhajó számára, ha a földi ira- gadta Burgert Róbertet, a társasági elnököt, töltsenek nyitó központ a teljes ellen- Bábolnai Mezőgazdasági be miniszterelnök-helyettesi őrzés után ú© dönt, ho© a Kombinát vezérigazgatóját, funkciót Andreotti kabinetmásfél éve keringő Szaljut Megbeszélésükön a szlovák jében. téren való együttműködésének lehetőségeiről. ISMÉT ANDREOTTI Az olasz köztársasági elnök hivatala szerdán délAz iráni kormány „feketelistára" tette azokat az olajtársaságokat, amelyek olajat adnak el Izraelnek — jelentette be szerdán egy kormányszóvivő. Az Iráni Nemzeti Olajtársaság nem adhat el olajat ezeknek a cégeknek — mondotta. A Marokkóban tartózkodó Reza Pahlavi, akit az iráni forradalom távolított el, e© amerikai újságírónak adott keddi nyilatkozatában közölte: nem hajlandó lemondani a trónról. * Khomeini ajatollah szerdán Qumban ismét bírálta a kormányt, mert az — mint mondotta — „nyugati stílusú demokráciára törekszik". Khomeini. aki teológiai hallgatók és vallási vezetők előtt beszélt, elítélte a nyugati típusú demokráciát. mint olyan fogalmat, amire az iszlám talaján álló Iránnak nincs szüksége. Az ajatollah felszállította hallgatóit, hogv hagyják abba tanulmányaikat és „as országban szétszéledve segítsék elő az iszlám köztársaság megalakítását".