Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-15 / 62. szám

AZ; M S Z M P S Z E G E D V Á R OS I 6IZÓ f T S Á G Á N A K L A P J A 69. évfolyam 62. szám 1979. március 15], csütörtök Ara: 1,20 forint Javuló minőségf új gyártmányok Az elmúlt évek fejlesztései nyomán javult a vaskohásza­ti termékek minősége. A magasabb osztályba sorolt anyagokat — a versenyképe­sebb termékek élőállításához — mind nagyobb mennyiség­ben igényli gépiparunk. Míg a hetvenes évek elején az acél- és a hengereltáru ter­melés 3 százaléka selejtes volt, addig ez az arány je­lenleg még az 1 százalékot sem éri el. A korszerűsítések, kapacitás-bővítések mellett folytatódnak a technológiai rekonstrukciók, amelyek a minőséget tovább javítják. A Dunai Vasműben már az idén üzembe helyezik az úgynevezett üstmetallurgiai berendezést, amely nagyszi­lárdságú, jobban hegeszthető acélokat állít elő, csökkentve a selejt-szintet. Vagyis jobb minőségű lemezekhez jut egyebek közt a hűtőgépgyár, az Ikarus, a győri Rába gyár és a zománcipari művek, mint a legnagyobb és legigé­nyesebb ipari felhasználók. Hasonló eljárást honosítanak meg a Lenin Kohászati Mű­vekben, ami javítja a golyós­esapágyak és a szerkezeti acélok minőségét. Kohászatunk az év végéig összesen 4 millió tonna acélt és 3,2 millió tonna hengerelt árut gyár, több tízezer ton­nával többet, mint a múlt évben. Az év első két hó­napjában időarányosan tel­jesítették a tervet, sőt hen­gerelt áruból 15 000 tonnával több készült Mindez jó év­kezdetnek minősült. Az MTI munkatársai néhány nagyvál­lalatnál a termékszerkezet változásának, a minőség ja­vulásának újabb eredmé­nyéről kaptak tájékoztatást. Művekben készülő, nagy tel­jesítményű sebességváltók gyártásához szükséges acélt mikroötvözéssel készítik. Ez­zel új acélfajtát nyertek, amelyet már külföldön is minősítettek. Az elmúlt hó­napokban más acélféleségek­nél is — főleg az ötvözetek­nél — megvizsgálták a selejt csökkentésének lehetőségét A Salgótarjáni Kohászati Üzemek hideghengerművé­ben a termékeknek mind­össze 19 század része selejt. Gyakorlatilag. valamennyi megrendelő már elsőosztályú árut kap. Két évvel ezelőtt elsősorban a külföldi meg­rendelőktől nagyon sok rek-' lamáció érkezeit A felméré­sek során kiderült, hogy a korszerűtlen csomagolás mi­att az egyébként hibátlan áru, szállítás közben is megsérül, rozsdásodik, elszí­neződik. Egy másik hibafor­rás a munkahelyi figyelmet­lenség, a beállítási pontat­lanság, valamint az anyag­selejt. Azóta programot dol­goztak ki a minőség javítá­sára. Ennek érdekében a Dunai Vasmű meleghenger­művével — ahonnan az alap­anyagot kapják — szocialista szerződést kötöttek. Kifejlesz­tettek egy korszerű csomago­lástechnikát is, ennek külön érdekessége, hogy a csoma­goló-pántoló szalag önma­gában is keresett export­cikké vált. Nagy teljesítményű auto­mata gépsorokat helyeztek üzembe a miskolci December 4. Drótművek építőipari acélhálót készítő üzemében, s megkezdték a húzó- és a sodróüzem korszerűsítését is. A húzóüzemben például szovjet licenc alapján, ügy­ben készíthetik termékeiket. Ez a fejlesztés az év végéig megvalósul. A korszerűsíté­sek eredményeként már az idén megkétszerezik a kü­lönféle hegesztett hálók gyárr fását Űj termékük a szuper­flex, sztárflex és a tűzött laposkötél. A Dunai Vasműben, a mi­nőséget egyebek között ron­csolásmentes anyagvizsgálati eljárással végzik, így itt ala­kult ki a KGM felkérésére, az ultrahangos anyagvizsgáló szakképzés országos bázisa. Ezekben a napokban az or­szág különböző kohászati nagyüzemeinek 25 meós-szak­embere tanulja az új mód­szert, amely a vasműben be­vált, minimálisra csökkentve az anyaghibás, selejtes, ötvö­zött acélokat, lemezeket. Ez a módszer a DV-ben évente több millió forint anyagmeg­takarítást ia eredményez. (MTI) Losonczi Pál befejezte látogatását Losonczi Pál. az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az Elnöki Tanács el­nöke — aki kétnapos láto­gatáson Szabolcs-Szatmár­ban tartózkodik — szerdán a MÁV záhonyi átrakókörze­tét kereste fel. Vendéglá­tói tájékoztatták hazánk ke­leti kapujának tevékeny­ségéről, a körzet fejlesztésé­ről, s a magyar—szovjet áru­forgalmi kapcsolatokban be­töltött szállítási szerepéről. Az Elnöki Tanács elnöke ezt követően a közelmúltban átadott létesítmények — az eperjeskei ömlesztett átra­kó. a fényeslitkei rendező­pályaudvar, valamint a Hun­garofruct tuzséri hűtőhá­za — a munkájával ismer­kedett. Losonczi Pál délutáni programja Kisvárdán, a városi tanácson folytatódott, majd ellátogatott a járási székhely nemrég épült kór­házába A kétnapos Sza­bolcs-Szatmári látogatás a Baromfiipari Országos Vál­lalat kisvárdai gyárának megtekintésével ért véget. (MTI) Könnyebben feldolgozható, nevezett hidrodinamikus ke­szívós. jól hegeszthető acél- nési technológiát honosíta­fajták kerülnek ki a diós- nak meg, ezáltal gazdaságo­györi LKM-ből. A Csepel- sabban, egyenletes minőség­Primőrexport Lipcse vásárvárosba Feladó: a szegedi tranzittelep A Csongrád megyei ZÖL- Amikor a primőr magját el­DÉRT Vállalat szegedi tran- vetik, előbb alacsony fólia­zittelepéről ezen a héten már sátrat, úgynevezett alagutat helyeznek rá, majd ezek fö­lé valamivel magasabb fó­liaházat feszítenek ki. Ez a kertészeti megoldás több munkát és befektetést igé­nyel, ugyanakkor a kettős házak alatt gyorsabban fej­lődik a növényzet és ke­vésbé van kitéve a februá­ri, márciusi fagyok káro­többszbr indítottak „zöld vagonokat" a Német De­mokratikus Köztársaságba. Egy-egy hűtővagonba több mint 46 ezer csomó korai retket tesznek, amelynek zöme móst Lipcse lakossá­gának, illetve a napokban megnyílt lipcsei tavaszi nemzetközi vásár látogatói­nak jobb primőrellátását sító hatásának, szolgálja. A vitamindús zöld­séget Szeged. Röszke, Rú­zsa. Zákányszék körzetéből száilítják az átvevötelepekre. Ezen a vidéken az utóbbi években a régi hagyományos retekfajtát az NDK-ból ka­pott szebb, gömbölvűbb for­májú termést adó, vagyis korszerűbb fajtával váltot­ták fel. A korai termesztésnél több helyen alkalmazzák a fa­gyoktól biztonságosan dupla fóliás MSZBT-tájékoztató Tegnap, szerdán sajtótájé­koztatót tartottak a Magyar— Szovjet Baráti Társaság szék­házában. Regős Gábor, az MSZBT titkára ismertette áz idei feladatokat, terveket. A Magyar Tanácsköztársa­ság hatvanadik évfordulója tiszteletére 25 tagú küldött­ség érkezik hazánkba: egy­kori orosz, magyar interna­cionalisták és leszármazot­taik, a felszabadító harcok részvevői. (MTI) Felkészülés w Építőanyag­kereskedelem Országszerte megkezdődött a TÜZÉP-telepek készletei­nek pótlása, feltöltése, s március végére, az építési idény indulására már min­denütt bőséges választék áll a lakosság rendelkezésére. Az építőanyag-kereskede­lem az igényeket figyelembe véve az idén forgalmának 6 százalékos növekedését ter­vezi. A tavalyinál több. ösz­szesen 59 ezer magánerőből épülő lakás, ezen belül 39 ezer családi ház felépítésé­hez rendeltek anyagot Ezen­kívül gondoskodnak arról is, hogy a tatarozásokhoz. a karbantartásokhoz, a javítá­sokhoz is mindent megkap­jon a lakosság. Az ipar és a kereskedelem javuló kapcsolatát jelzi, hogy a nagyobb forgalom­hoz szükséges egész évi áru­alap 90 százalékára már ja­nuárban megkötötték a szál­lítási szerződést. A megálla­podások szerint valamennvi fontos építőanyagból több jut a lakosságnak a tavalyi­védő termesztést. Lázár György Kuvaitba látogat Lázár György, a Magyar állam miniszterelnökének Népköztársaság Miniszter- meghívására a közeli napok­tanácsának elnöke Szaad al ban hivaLa]os látogatásra Ku­Abdullah al-Szaalem al-Sza­bah trónörökösnek, Kuvait vaitba utazik. (MTI) n<il, így például -falazóanya­gokból 100 millió darabbal, cementből 100 ezer tonná­val. hullámpalából 1 millió négyzetméterrel, vasbeton­gerendából 100 ezer folyó­méterrel, padlóburkolóból 200 ezer négyzetméterrel, fenyő-fűrészáruból pedig 40 ezer köbméterrel. Ezzel együtt javul a választék is. Részben a hazai termelés hiányait megszüntetve, rész­ben a választék bővítésére elsősorban a szocialista or­szágokból hoznak be külön­fele építőanyagokat. A kulturáltabb értékesí­tést., a vásárlók jobb tájé­koztatását szolgálják a múlt év végén Érden, Békéscsa­bán, Szolnokon, Szombathe­lyen nyitott minta- és be­mutatótermek. s több ha­sonlót is létesítenek még a szezon ideién. Tovább bő­vítik a TÜZÉP-vállalatok szolgáltatásaikat a magán­épitkezéshez szükséges min­denféle kisgép, eszköz és szerszám kölcsönzésével is. A minisztérium véleménye szerint megfelelően bizton­ságos ellátásra készült -fel az építőanyag-kereskedelem. Anyaghiány nem gátolhatja az építkezésekét, A nvári— őszi csúcsforgalom ideién azonban a szállítóeszközök hiánya zavarokat okozhat az áruutánpótlásban. Ezért Ja­vasolják az építtetőknek, hogy előre szerezzék be a szükséges anyagokat. (MTI) A tar.iá ni épülő iskola VILÁG PROLETÁRJAI, EGYES ÖLJETEK! Tarjánban, a VI ütem területén tizenhat tantermes is­kolát épít a DÉLÉP. Ez hasonló lesz az Északi városrészben készülőhöz, melyet, az év végére terveztek átadni, de az idei új tanévkezdetre befejezik az építést. Ugyancsak Tar­jánban. a Szilléri sugárút és a Kereszttöltés utca.keresz­teződésénél dolgozik a DÉLÉP, ahol saját munkásainak 52, az SZTV-nék 5, a beruházási vállalatnak 3 és az OTP-nek 60 lakásos, tízemeletes lakóházakat épít Acs S. Sándor (elvételei A munkás- és OTP-lakások cölöpözése Az Északi- városrészben már állnak az iskola falai *

Next

/
Oldalképek
Tartalom