Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-11 / 35. szám

4 Vasárnap, 1979. február II. Jővore Nyit a Vigadó Év végéig befejezik a budupestj Vigadó rekonstrukcióját, lezajlik a megfiatalodó műemlék épület műszaki átadása-átvétele, és 1980 első felében megnyitják a régóta nélkülözött kulturális létesítmény kapuit — tájékoztattak az idei kulturális beruházásokról szólva a minisztériumban. Elmondták azt is, hogy központi pénzalapból folytatják a visegrádi és az esztergomi múzeum építését is. Érkeznek a tavasz madárhírnökei Csongrád ' megye nagy kiterjedésű vadvizeire, a szokottnál kedvezőbb februári Időjárás hatására a mediterrán zónából megérkezett a hazánkon átvonuló madárseregek clsö csapata. Az elkövetkező napokban, hetekben fokozatosan benépesülnek a jégpáncéltól megszabadult tavak, a zsombékos területek és az éjszakai pihenőül szolgáló nádasok. A Szegedi Természetvédelmi Felügyelőség szakembereinek megfigyelése szerint február 7-én találkoztak a Fehér-tó északi vendégei a hazatérő. Itt költó fajokkal. A tavakon áttelelt több mint fél száz szürkegém között feltűnt hét nagy, hófehér kócsag. A szép tollruhájú kócsagok az utazás fáradalmait kipihenve, éhségüket csillapítva, a nádasok szélét járva kutatnak táplálék után. Előttük a vízben kis és nagy bukók társaságában búbos vöcskök úszkálnak. A téli vendégek közül megtalálhatók még a -kerce récék és az Igen értékes réti sasok, amelyeket szeretnének újból megtelepíteni a Tisza déli szakaszának árterületén. A magasabb fákon még az ősszel rözséből, s egyéb galylyakból készített erős fészkeket helyeztek el, hogy kész lakásokkal fogadva, itt tartsák az Alföld egykor jellegzetes, de ma már egyre ritkuló madáróriásait. A tavasz igazi hírnökeként Ismert bibleek első csapatai ugyancsak megjelentek, megszállva a tórendszer apró szigeteit. A vadludakat ls csalogatja az enyhébb idő. A zöldellő mezőkön legelészve gyűjtenek erőt, majd felröppennek, s a tólük megszokott, szabályos alakzatban északnak veszik útjukat. Szeged megyei város tanácsa 1. számú kórházának baleseti sebészeti osztályán ünnepi megemlékezést tartottak tegnap, szombaton az osztály megalakulásának 25. évfordulója alkalmából. Dr. Vadász Károly osztályvezető főorvos köszöntötte a megjelenteket, s megemlékezett a traumatológiai osztály negyedszázados fejlődéséről, eredményeiről. Az ünnepségen részt vett dr. Hőnig Vilmos, az Országos Traumatológiai Intézet igazgatóhelyettese is. A jubileumi megemlékezésen Kiváló Dolgozó kitüntetést, okleveleket és pénzjutalmakat adtak át. Februári Kincskereső Farsangi hangulatú összeállítással jelent meg a Kincskereső februári száma. Ezt nemcsak az illusztrátor, a kiváló karikaturista, Sajdik Ferenc rajzai bizonyítják, de az összeállításban levő sok játékos, humoros, groteszk írás is. Közülük talán legérdekesebb az a rajzos-verses játék, melyet a Kincskereső szerkesztőségébe küldött, gyerekek által készített papirmetszetek inspiráltak. A rajzokat elküldték a lapban gyakran szereplő négy költőnek, Horgas Bélának, Kiss Benedeknek, Szepesi Attilának és Zelk Zoltánnak, hogy írjanak verseket a rajzok alá. A képek cimelt elárulták Sajdik Ferencnek, s ő karikatúrákat készített a témákról. A sárkényeregetésről, táncosokról, vásárról és farsangi "mulatságról szóló színes és érdekes összeállítás a szerkesztőség különleges ajándéka. Ebbe a farsangi sorba Illik Janovszky Éva és Réber László sorozatának újabb darabja, egy szellemes összeállítás francia szerzők humoros verseiből, ide sorolható Sztephan Leacock groteszk paródiája és Iszlai Zoltán A balatoni bálna című humoros verses elbeszélése. Oj, prózai sorozat Indul a februári lapszámban: Annus József Szintén Fickó című írásának első részlete jelent meg. A Viadalok, csaták, kalandok mostani darabja Tamási Áron Barátom a medve című novellája. Bársony István egy rókavadászat történetét meséli el. A versanyagot Zalán Tibor költeményei egészítik ki. Folytatódik. Móser Zoltán leveleinek sora is, ezúttal második anyanyelvünkről, a népdalról, „a megíratlan idők lírái emlékezetéről" ír. Az Irodalmi séták rovatban a Móra-centenárium évében a nagy író szülővárosáról, Kiskunfélegyházáról olvashatunk értékes ismertetőt. A Testvérmúzsák rovatban Tarbay Ede és Koós István a bábjáték újabb titkaiba vezeti az olvasókat Napok óta nem bújt ki a házból a fekete fejkendő és a mögötte rejtőző anyóka. Hiányos így az utcakép. ..Csak nem történt valami baja Juliska néninek?" — dugták össze fejüket a szomszédok. S hogy be kell kopogtatni hozzá, azt az ajtó előtt nyivákoló, csapzott szőrű macska látványa végleg eldöntötte. Vendégek érkeztek hát a meszelt homlokzatú házba. A zörgésre Juliska néni föltápászkodott az ágyból, gyönge Iába alig tudta már elvinni az ajtóig. Az egyik szomszéd a karját nyújtotta, a másik szaladt az orvosért, a harmadik kenyeret, tejet hozott és gyors takarítást csapott. De nem egy nap a világ: holnap is nap jön és azután is. Ki gondozza a magányos, lábáról leesett idős asszonyt? A szomszédok bármily jó emberek is. családjuk, munkájuk saját otthonukba szólítja őket. * Hány Juliska néni, Pali bácsi él élettárs, felnőtt gyerek, gondviselő nélkül? Nagyon sok. Egyre több. Csongrád megye egyébként is a gyorsan öregedő megyék közé tartozik: 460 ezernyi lakója közül 104 ezer túl van a nyugdíjkorhatáron. Sajátos szociálpolitikai gond azonban, hogy 16 ezren a „külvilágtői" — tehát a segítőkész emberektől is — elzártan, tanyákon élnek, s 6500-ra tehető azoknak a száma, akik 60. évükön túljutva, egyszál magukban múlatják napjaikat. A humánus társadalom nem nézi tétlenül a magányos öregek sorsát. Szooiális otthonok, napközi otthonok gondozói szegődlek társsá, beszélgető partnerré, ápoló-' nővé, simogató •családtaggá, Sokan azonban úgy érzik, hogy ezért a gondoskodásért nagv árat fizetnek, hisz feladták otthonukat.. Az ezernyi emléket őrző bútorokkal, könyvekkel, képekkel — még ha ócskák, kopottak is voltak — végleg elbúcsúztak szeretteiktói, akiket csak felidézett az a sok régi tárgy. Otthon maradni, de vigyázó szemek, gondoskodó kezek közelében is — ez a gyöngélkedő öregek legtöbbjének a vágya. Ezt a nagyon emberi, természetes óhajt ismerték föl a szociálpolitika szakemberei, amikor először kísérleteztek a házi szociális gondozás módszerével. Szegeden 1989-ig nyúlnak a gyökerek: azóta fokozatosan épül a hálózat, amelynek jelenét és jövőjét az idén január 1-én életbe lépett integráció jelentősen befolyásolja. A házi szociális gondozás a Mátyás téri szociális otthon gazdasági és szakmai irányítása alá tartozik az integráció óta. Az együttműködés erényeiről még korai beszélni, de az máris nyilvánvaló, hogy az összevont intézmények látószögébe került öregek mindenkor az egészségüknek, érdeküknek megfelelő ellátásban részesülnek. Hiszen a nagyon legyengült, magatehetetlen idős embernek is jobb, ha éjjel, nappal intézetben felügyelnek rá. S ez akkor is biztonságosabb, humánusabb, ha az otthon feladásával jár. * De tekintsünk be a házi gondozók munkájába. Jelenleg három szervező és egy vezető gondozónő gondoskodik arról, hogy a csatlakozott községekkel megnőtt városban lehetőleg minden magányos idős emberről tudomást szerezzenek, és ha szükséges, segítsenek rajtuk. Persze mindehhez négy ember munkája aligha lenne elegendő. A társadalom — a szűkebb környezet, a szomszédok, a körzeti orvos — figyelme nélkül aligha lehetne eredményes a munkájuk. Ha bejelentés érkezik, valamelyik gondozónő még aznap vagy legkésőbb másnap bekopogtat a magányos emberhez. A beszélgetés, a látottak, a „környezettanulmány" dönti el, milyen módon nyújtanak segítséget. Ha a házi gondozás látszik indokoltnak, haladéktalanul keresnek valakit, aki vállalkozik a ház • • • körüli munkák elvégzésére, az idős ember tisztán tartására. megvásárolja az élelmet számára. Kik ezek a családtagot helyettesítő emberek? A szervezőnők tarsolyában állandóan van 90—100 név, főként asszonyoké, akikre mindig számítani lehet. Van köztük nyugdíjas pedagógus, gyógyszerész," gyes-en levő kismama és természetesen KISZtagok, a népfront, a Vöröskereszt aktivistái, szocialista brigádok tagjai és úttörők is szívesen gondoznak öregeket. Gondoznak. Mi mindent rejt ez a szó?! A fürösztéstől a tisztába tevéstől, a nagytakarításon át, egy-egy levél megírásáig mindent. Mindenesek ők, akár egy szerető családtag. É6 nemcsak azért a 700 forint tiszteletdíjért: sokuknak a segíteni akarás, az emberszeretet ad erőt. Mint ahogy az ellenszolgáltatásnál sem az anyagi haszon szerzése a cél: a gondozásra szorulók jövedelmük arányában és az ellátás mértéke szerint fizetnek havonta bizonyos összeget. Szegeden a legmagasabb sem haladja meg az 500 forintot • Szép és áldozatos munkát vállalnak a gondozónők. Munkájuk, odaadásuk azonban jobban kamatoztatható lenne, ha a távolsággal és az idővel nem állnának mindig hadilábon. Kiskundorozsma. Algyő és Szőreg bizony a város legtávolabb eső három Rirka. Az idős emberek látnák hasznát, ha mindegyik volt község kapna külön szervező-gondozónőt. De hamarabb érne oda mindenhova a segítség, he legalább egyetlen autója lenne a szociális otthonnak. . A házi szociális gondozás reménytkeltő formája az idős emberek társadalmi megsegítésének. Reménytkeltő, megbízható, humánus — és lényegesen kevesebbe kerül, mintha szociális otthonokat építenénk minden gondcskodásra szorulónak. Ch. A. SZ. SIMON ISTVÁN 16. Nagy vizek krónikája „Teljes erőmegfeszítéssel..." A víz szabadon jött be a városba a külső elöntésekről, mert ahol a nyúlgát elszakadt, lassanként a vasúti töltés is elomlott, úgyannyira, hogy már medre lett az átfolyásnak. Hatszázezer forintra becsülték azt a költséget, amivel el lehet zárni a befolyást, de a kormány nem tanúsított bőkezűséget most sem. A miniszterelnök azt mondta erről, hogy: „Az államnak ily csapással szemben segédkeznie kell, de utoljára is maguknak a legközelebb érdekelteknek is hozzá kell saját városuk rekonstrukciójához teljes erőmegfeszité&sel járuLniuk." S amikor mindez elhangzott, mór mozgásban voltak a vállalkozók, öthatomról hajókon hordták a földet a rés betapasztására, a töltés erősítésére, meg vasúton az oroszlámosi magaslatról, s cölöpökkel és rőzsekötegokkel kezdték építeni a szádfalat. Ez voltaképpen az Ideiglenes körtöltés lett. Abban a jegyben született megépítésének gondolata, hogy mögüle ki lehet majd szivattyúzni a városon terpeszkedő vizet, de egyszersmind ez lesz majd az új védelem egyik eleme. S bár a szegedi közvélemény nem nagyon lelkesedett a költséges vállalkozásért — később belatta ennek műszaki értelmét. A szádfal építése idején látogatta meg Szegedet Jókai, •kit mindenhová elkalauzoltak. Erről a nagy vállalkozásról így számolt be: „Egy ötezer méter hosszúságú cölöpfal, minek az értékét akkor lehet csak felfogni, ha az ember a töltésen magán végtől-végig halad s aztán a két oldalt ott látja a ketté választott vízárt. A gáton belül a víz... csendes, sima, kék tükör... a gáton kívül pedig az ott egész Othalomlg és Dorozsmáig egy háborgó barna tenger... Most aztán áll a fal, mint a Sión hegye... e gátfallal örökre meg van mentve Szeged belső területe az juvizek rombolásaitól." _ • Építés közben a vihar újra megijesztette Szegedet, mert több helyen keresztülszakadt a szádfal, újabb nagy költségeket okozva, de négy nap alatt mindent rendbe hoztak. S végül június elejére sikérült mindenütt elfogni a vízbefolyásokat. Június 14-re pedig körben elkészült az alkotmány — s majdnem 1 millió' 200 ezer forintba került! A körtöltés végleges, mai állapotának szakszerű leírása a következő: „Az 1879, év augusztus 20-i minisztertanácsi ülés... alapján a körtöltés tervezett, megépített és ma is élő nyomvonala a város felső szélén (tápéi kapu) a Tiszától indul ki, félkör alakban csatlakozik a szeged—békéscsabai illetve a budapesí—szegedi vasútvonalakhoz és a két pályát összekötő töltéshez, délen szintén a budapest— szegedi vasútvonal töltése köt be a Tisza védtöltésébe. A körtöltés teljes hossza 11 932 méter..." (Kardos Imre). A percsorai szakadás is nyitva állott még. Annak végleges javítása több időbe telt, ezért második védelmi vonalként a sövényházi töltést kellett magasítani. Majd 9 kilométer ez a védelmi vonal, s egy része ekkor még víz alatt volt, hiszen az alföldi vaspályától a sövényházi magaslatokig tartó szakaszt korábban igen alacsonyra építették. E munkát 1880 márciusára rendették befejezni. Ez a munka mintegy 300 ezer forintot emésztett föl. A szakadás sorsáról egy mai vízimérnök a következőket írja: „Első feladatok közé sorolódott a gyászos emlékű petresi szakadás helyreállítása. Az eredeti nyomvonalon e szakaszt helyreállítani nem lehetett, mert az árvíz előtti töltés helyén 6-8 méter mély kopolya keletkezett (ma is látható). Ezért a mentett oldal felé — a kopolyát kikerülve — félkör alakú új töltést építettek" (Kardos Imre). Sikerült végre rendezni azt a társulati vitát is, amelynek dzsungelében korábban elvesztek Szeged védelmi érdekei. A veszedelem olyan sok oldalról fenyegette egyszerre Szegedet, hogy a tragédia más, súlyos esetben több ponton is bekövetkezhetett volna. A városon áthúzódó töltések ügye sem volt vigasztaló, s 1879-ben ugyan arról nem kapott vizet a város, minden esélye megvolt arra, hogy akár ennek gyöngeségén és rendezetlenségén bukjon el újabb próbatételkor. Ebből a felismerésből született a partfal megépítésének eszméje: „Az 1879-es árvíz előtt a Tiszapart a város alatt egész hosszúságban ősállapotú part volt. Emellett az árvizek ellen mind magasabbra emelt töltések és a városból kihordott szemét miatt a partot járművel megközelíteni nem lehetett... a régi időkben a part' legnagyobb részében, különösen ott, ahol a város a folyó felé terjeszkedett és a partot feltöltötték, minden nagyobb árvíz levonulásakor, kis vízállásnál bekövetkezett mély csúszások és süppedések voltak észlelhetők ... Ezeknek ... a megakadályozására Szeged több éven át költséges műveket létesített... régen a Tiszának a jobb parton volt egy mellékága, amely a mai Kistisza utcán végigvonulva, a felső parton létesített kősarltantyú alatt ismét az anyamederbe tért vissza... Ezek, a rendkívüli nehézségeket feltáró viszonyok előrevetették egy igen erős mű létesítésének a szükségességét..., mindenekelőtt a süllyedéseket kiváltó okokat kellett alaposan megvizsgálni a műszaki osztály a leginkább veszélyeztetett partszakaszok egyikén emeletes partfalat, kőpartot, a másik részén pedig rézsűburkolattal ellátott töltés tervének készítését határozta el, míg a part többi részén.., egyszerű földtöltés létesítését tervezték" (Plesovszki Pál). A belső Tisza-partra mind gazdasági és kereskedelmi, mind városrendezési szempontokból fölfigyeltek az újjáépítőlc. Lechner Lajos újjáépítési tervéből emeltem ki az ezzel összefüggő gondolatot: „Egyik legfontosabb tényező kereskedelmi és forgalmi tekintetben a Tisza-part. Ezt kell tehát első helyen célszerűen helyreállítani és berendezni. Továbbá a most létező híd helyett egy állandó hidat kell építeni. A Tisza-part rakparttá alakítandó, melyen középvízállásnál alul, magas vízállásnál pedig felül burkolt utak biztosítják a part hosszában való közlekedést A rakpart mellett kell, hogy a hajók kényelmesen kiköthessenek." Szerencsére Tisza Lajos újjáépítési kormánybiztos is rokonszenvezett a műszaki szükségszerűséggel, mert a parlamenti vitában az újjáépítési terv e részletét így indokolta: „E végből vétetett föl a tervbe a most rendetlen, szakadozott Tisza-partnak — mely különben is kiegészítő részét teszi a város védelmére emelt körtöltésnek és amely mellett a hajók klköthetése, valamint a rajt való kirakodás annyi nyomorúsággal van összekötve — rendszeres rakparttá való átalakítása ..." Az idő igazolta a tervezőket és a sorrend-meghatározást. Az igyekezet is nagyon indokolt volt. Vágás István tanulmánya bdzonyitó erejű részleteket kínál ennek érzékeltetésére: „Szeged város árvédelmi műveinek az 1879. évi árvizet követő gyors megépítése igen helyes intézkedésnek bizonyult, mert már 1881. évben újabb tiszai árvíz következett, amely Szegeden, március hó 15-én 845 centiméterrel, tehát az 1879. évi katasztrófát okozónál 39 centiméterrel magasabban tetőzött. Ez az árvíz Szeged körzetében a gátak között maradt ugyan, de Tiszaugon gátszakadás volt." (Folytatjuk.)