Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

8 Vasárnap, 1979. február 18". n %v Viharsarki barangolások Szikszal Károly December Számból kicsordul az éjszaka, fekszem feketében alig dobogva faggatom arcom ujjaim közt tőrrel: tél ellen ugató pálinkával, mert nem melegíti torkomat beszéd, mert nem akarok szólni, csak keményedek mint madárcsőr hajnalra befagyva havas bőröm mögött minden ablak fekete. Öt tanulmány az Andok népeiről Obsitkor Lencsés János, az állami gazdasági takarmánykeverő üzemének vezetője nyugdíjba készül. — Édesapám kocsiskodott itt a nagybirtokon. Hatéves voltam, amikor meghalt, homályosan vélekszem rá. összesen tizenegyen voltunk testvérek, de végül mind meghalt, leginkább kiskorában. 1926-ban, édesapám halála után hárman maradtunk fiúk. én voltam a legkisebb. Leginkább betegségben haltak meg a testvéreim, de a körülmények Is közrejátszhattak. — A középső testvérem 1932ben a sertéstelepen leesett egy eperfáról. Tizenkét métert zuhant és koponyatörtést szenvedett. Behozták a kórházba reggel és estére már nem is volt. Édesanyámmal akkor • vasárnapi piacon voltunk. — A nagybátyáim segítettek bennünket, ahová őket helyezték a birtokon, ml is mentünk velük, utánuk, még az édesanyám édesanyja is velünk volt Erősen emlékszem arra, hogy régen összetartott a szegénység, akárhová vándoroltunk Itt a birtokon. ldt hogy szólított a sorsa, csak támogattuk egymást a családon belül. — Nyolcéves koromban kerestem az első kenyeret. Édesanyám kivett az iskolából, illetve a nyári vakációt hosszabbította meg, és a tanyákra álltam el pásztornak. Jól emlékszem rá, nem azért, mintha rossz gazdám lett volna, de nyolcéves fejjel kerültem egy idegen családba. Nem nyaralni fogadott fel a gazda, Kovács János. A jószágokra vigyáztam, libákat disznókat, teheneket őriztem, segédkertem a béreseknek, a jószág alól trágyázni, s a fejesben. A keresetre is emlékszem: egy pár csizma, egy bricsesznadrág, egy teljes öltöny, nagykabát, koszt és hat mázsa búza. Ezt kaptam négy hónapra. A gazdám szorgalmas volt nem sajnálta az ennivalót én is megdolgoztam a fizetésért, úgy váltam el tőlük, mint családtag. — Másik nyáron Kalkusz Mihály nevű gazdánál szolgáltam. Ott is a kosztért búzáért, ruháért és talán egy malackát is kaptam végül. Itt megjártam. Vasárnaponként hazaszaladtam a majorba, az ismerős gyerekekkel játszottunk, fociztunk, s elhatároztam. nem megyek én vissza a gazdámhoz. Édesanyám akkor is bent járt a piacon szegény, elébeszaladtam a nagy, hosszú, szép, szilfás úton. Elpityeregtem magam, hogy én vissza nem megyek. — Miért? — Rossz, kukacos szalonnát adnak enni — mondtam, de ez nem volt igaz, mert bár rengeteg szalonnájuk volt fent a padláson, nem kellett azt ennem. — Rendben van. Elmegyek veled, s ha nem akarsz, hát nem maradsz ott egy percig sem. — Három kilométert gyalogoltunk édesanyámmal a tanyáig. Én a kukorica szélébe húzódtam, nem mentem be vele a gazdához. Anyám aztán megérdeklődte, hogy mi a baj, előszólítottak engem is. de futásnak eredtem. Végül csak elértek és leültünk a tanyában, de semmi rosszat nem tudtam mondani. Szégyenkeztem is. és legszívesebben szaladtam volna már játszani. A gazda althatatlan maradt, hogy megütöttük a szerződést, s ő egy dlért nem fizet, ha nem maratok. Közben édesanyám meg nondta, hogy engedje csak ld nyugodtan a jószágokat, kezembe nyomta az 06tort. Én még kötöttem magamat, nekidültem a fának és sírtam keservesen. Hiába szólongatott édesanyám, végül adott két jó pofont, rögtön szaladtam a disznók után. Onnan integettem kisírt szemmel, így maradt meg abban az évben a keresetem is, meg a ruhám is. — A központban szamaras fiú lettem. Két szamárral hordták febhan az időben a fiatal gyerekek aa ebédet az Idénymunkásoknak, pörnyét a kemencékből, vagy mikor mit parancsoltak. Aztán béres, csikótanító, ikocsis, aztán pedig az egyik tisztviselőnek lovásza. Elláttam a jószágait is. Később elszólított a katonaság, aztán újra a birtokon szolgáltam kocsisként. Még később személyszállító fogatosként — A hadifogságból hamar hazakerültem, mert jelentkeztem önként a németek elleni fcsrcra. 1945 márciusában már itthon tartózkodtam, átkértem, magam a határőrséghez, ahol lehúztam egy esztendőt és leszereltem szakaszvezetőként. A gazdaságban megint fogatos lettem, majd szólt az egyik komám, aki magtáros volt, de bekerült az irodába. nincs-e kedvem a magtárossághoz. Volt. Jelentkeznem kellett a pártirodán, ahol lekáderoztak. Én először parasztpárti tag voltam, aztán léptem át a kommunista pártba. Megmondták hamarosan; akkor holnap reggel jelentkezzem a magtárban! Ott a kismagtáros mellett két hónapig tanultam, aztán önálló magtáros lettem. 1947-ben főmagtáros. Egészen 1964-ig. — Akkor épült fel a mostani keverőüzem. Behívattak a1 főnökeim, hogy vállaljam el a vezetését. Én elégedett vagyok a sorsommal, mondtam, de ha úgy látják jónak, akkor rendben van. Azóta dolgozom vezetőként Most meg már a nyugdíjat várom. — A feleségem is cselédemberek gyereke, 1941-ben tiszta 6zívből nősültem, rá egy évre született a fiam, 1946-ban meg a kislányom. Ügy kezdtük mi is, a nagy semmiveL A 18-as majorban laktunk, kaptunk szolgálati lakást földest, gerendásat, de az akkori igényeknek nagyon megfelelt Azóta együtt vagyunk, igaz, beteges a párom, szíves, cukros, epeköves, de szépen egyensúlyozza magát, hogy köztünk van, s a ház körüli munkát is ellátja. — A fiam főkönyvelő a téeszben. A lányom és a vejem itt laknak, szolgálati lakásban, s a vejem a gépműhely vezetője. Mindkét családban két gyerek van. Szépen élnek. Jó anyagi körülmények között — Én nemcsak hogy itt születtem. de itt is halok már meg, a körülményeimet mindig megbecsültem, az életmódomat a kicsihez igazítottam, nem dőzsöltem, vagyont se szereztem, de szárnyukra engedtem a gyerekeim. Szerencsére komoly gondolkodásúak. önállóan megélnek a lábukon. Azt is mondhatnám, boldog ember vagyok, semmi problémám nincsen, a családom szépen él, ami kel, az megvan, csak ne betegeskednénk. A havi keresetem 5 ezer 400 forint erre még rájön az illetményföld. a részesedés és a prémium, ami tavaly 8 ezer forintra rúgott A gyerekeim lakását is meg lehet nézni. Ami kell, megvan, mellé a kocsi is. Nem vagyunk rászorulva, hogy istápoljuk egymást anyagilag. Azért sűrűn találkozunk, jövünk-megyünk. hogy együtt legyünk. — Nekem nyolc általános Iskolám van. Amikor üzemvezető lettem, köteleztek, hogy utólag végezzem el, mert régen az öt elemivel befejeztem a tanulást Azt bánom, hogy a fiam akkor kezdte el a technikumot és én nem tartottam vele. De a feladatom, a munkám elég nehéz volt aminek meg kellett felelnem. meggyőződnöm naponta mindenről, hogy jó-e. rendben van-e a dolog, vagy valahol hiba van. Szereztem egy tanfolyamon — raktárgazdálkodási — oklevelet is. — Háztáji jószágállományom nincs, a háztáji föld termését azért fölhasználom, mert a vejem tart malacokat. Most egyegy anyakocát vettünk ki a gazdaságtól, s ami jön rajta, közös, a kiadás is közös. A munkámat mindig elismerték, megkaptam a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, kétszer lettem Kiváló Dolgozó, dicsérő oklevelem több is van, kétszer jártam jutalomüdülésen az NDK-ban, hát igazán nem crólhatok a sorsomra semmit. Házam, kocsim, földem, nyaralóm, ékszereim nincsenek, egyszobás szolgálati lakásban élek, nem hordtam össze vagyont, a takarékbetétkönyvem se vastag. Ez olyan foglalkozás volt régen, hogy aki nem gazdult meg, annak összesúgtak a háta mögött, hogy bizony nagy marha. Én inkább tisztességben éltem le az életemet. Ruházatom szépen van, három-négy öltöny, tisztán szeretek járni, rendben tartom magam, ingből, cipőből több van. Most meg már az étkezéssel is vigyáznunk kell, nem ehetünk, amit szeretnénk. A múltkor is epehólyag-gyulladásom volt, igencsak megviselt. — Szabad időmben olvasgatok, az újságot mindennap, meg a tévét nézem. Könyvet nem veszek a kezembe. A bal szememmel nem látok, igyekszem a jobb szemmel „takarékoskodni". Gyerekkoromban édesanyám vágta a fát, s a fűrészlappal rácsapott a szemere. De észre se vettük, hogy megsérült komolyan, csak a katonaságnál jöttem rá. A televíziót azért nézem. Moziban legénykoromban sem voltam, a színházat szeretném, volt itt műkedvelő csoport valamikor, oda el-eljártam. Viszik innen a gazdaságból a népet, de úgy vagyok vele. most menjek már? Meg inkább a beosztottjaimnak kínálom a jegyet — Elégedett vagyok a sorsommal A pénzt különben sem imádom, nem lopnék, nem csalnék érte, a feleségem a kasszás. Kocsmába nem járok, az italt is csínján kóstolgatom, de a lakásomon, — A fürdőszobában olajbojlerrel tüzelünk, hetenként egyszer megfürdünk. — Ahogy elgondolom, többre mentem volna, ha annak idején máshogy gondolkodom. Mert vittek volna iskolába, de az édesanyám megkötötte magát, aki miatt aztán itthon maradtam. Elpityeredett szegénykém, hogy 6 innen nem megy el. ide akart temetkezni. Azt mondta, nem áll az utamba. De hát csak az egyetlen édesanyám volt, inkább maradtam. Lehet, hogy szerencsésebbre fordult volna a sorsom, lehet, hogy nem, de én mondom, nagyon elégedett vagyok. A gazdaság is megbecsült. Volt a ml fajtánkból olyan is, aki. amikor kedvezett az idő, inkább meghúzódott, vagy hirtelen nagyot akart, a lehetőség adva volt. de nem becsülte meg magát. — Igaz, itt a takarmánykeverőben is csak akadt probléma, emberekkel kellett dolgozni, és bizony ők különbözőek. Ha olyat csinált valaki, amit nem szabad, fegyelmit kapott. De inkább azt szerettem, ha nevelgettük, aki meg nem hajlott a szóra, az úgyis elment végül. Most már könynyebb. Egyetemista végzettségű-/ ele a műszaki irányítók, kész recept szerint állítjuk elő a tápokat, az igazgatóságtól kapjuk az előírást. Megnőtt a forgalom, felelősség van rajtam, az idő is csak elszaladt fölöttem. Sokszor gondolom, tisztességben mefelelni az életnek azért nem is olyan könnyű. Én megpróbáltam és megálltam a próbát. SZ. LUKACS IMRE Az Acta Historica 63. számaként megjelent a Latin-amerikai tanulmányok, újabb immár tizedik kötete. A József Attila Tudományegyetem Történeti Intézetének ízléses kiállítású, spanyol nyelvű kiadványát kézbevéve két gondolat adódik önkéntelenül is. Az egyik — s ezt a közelmúltban tartott Kuba-konferencia is bizonyította —. hogy Szeged változatlanul központja a Latin-Amerika történetére vonatkozó hazai kutatásoknak. van folytatása a néhai Wittmann Tibor professzor által kezdeményezett útnak. A másik, hogy ez a kutatómunka nemcsak hozzájárul a latin földrész népeinek megismeréséhez, de „jegyzik" is a latinamerikanisztikában, s ily módon — ha szerény mértékben is — öregbíti a szegedi tudományosság hírét a nagyvilágban. öt tanulmány az Andok országainak, Perunak és Bolíviának a történetéről — ez röviden a tematikus szám tartalma. A Bolíviával foglalkozó két tanulmány a gyarmati kortól napjainkig ívelő panorámát rajzol Latin-Amerika talán legszegényebb országának társadalmáról. Az első (Bolívia: a függetlenség jelentősége) eredetileg 1975-ben jelent meg az Unidad-ban. a bolíviai kommunisták illegális lapjában. aláírás nélkül Jelentőségét abban látjuk, hogy marxista nézőpontból közelíti meg a társadalmi fejlődést egy olyan országban, ahol a köztudat máig sem jutott túl a történelem romantikus meseként való felfogásán. Alaptézise, hogy 1825, a függetlenség kivívása nem eredményezte az ország tényleges függetlenségét, a spanyolokat az angol, majd az amerikai tőke uralma váltotta fel. A függetlenség ünneplésének egyetlen jogos formája létezik a mai Bolíviában — írja a szerző — az imperializmus és hazai kiszolgálói elleni harc. Kimondatlanul is kapcsolódik ehhez a gondolatkörhöz Abelardo Villalpando tanulmánya, amely Potosinak, a gyarmati kor híres bányavárosának történetét tekinti át. 1545-től napjaink ónkorszakáig. A 16—18. században Potosiban annyi ezüstöt bányásztak, hogy egyes krónikások szerint hidat lehetett volna építeni belőle Amerika és Spanyolország között. Az Európába áramló ezüst azonban nem termékenyítette meg az Andok-térség gázdaságát, sőt a 18. században a rablógazdálkodás és a bányatechnika kezdetlegessége a város hanyatlásához vezetett. Potosi még hanyatlásában is gazdasági központja maradt a kialakuló Bolíviának, később pedig az ón felfedezésével ismét megnőtt a jelentősége. A potosi bányászat ma hasonló problémákkal küszködik, mint két évszázaddal korábban: égető szükség lenne korszerűsítésre, ércdúsítókra, s arra, hogy a bányászok helyzetét javítsák. E téren azonban alig történik valami. Varsóban, az „Andes—77" konferencián hangzott el először Anderle Ádám érdekes hipotézise az indián uralkodóosztály, a kurakák sorsáról a gyarmati korban. Anderle szerint a spanyol gyarmati uralom úgy is felfogható, mint sajátos kompromiszszum a hódítók és a kiváltságaik egy részét megőrző kurakák között. Ez magyarázza, hogy az indiánfelkelések vezető? többnyire nem az inkák leszármazottadból hanem helyi rebellisekből kerültek ki. A leghíresebb felkelés, a Tupac Amaru lázadás után azonban fokozatosan „eltűntek" a kurakák. A mai Peru indián társadalma már „csonka társadalom". Gulyás András az 1969-ben élhunyt kiváló perui író. Jósé Maria Arguedas Todas las sangres című regényét veszi vizsgálat alá. Az 1964-ben írt regényben Arguedas elutasítja mind a kreolok fajgyűlölő, korlátozott nacionalizmusát. mind az indián szeparatizmust. Az író nemzet-tudatának lényegét a primitív antikommunizmus elvetése, az imperialistaellenes ség, az indiánok szellemi és társadalmi elmaradottságának megszüntetése. Pe,ru valóban egy nemzetté integrálásának szándéka adja. Arguedas megoldásként olyan felülről indítandó reformokat képzel el amilyenekkel 1969 után ecy ideig a katonai kormányzat is kísérletezett. A kötet Anderle Ádám igényes tanulmányával — Kommunisták és apristák Peruban az 1930-as években — zárul. A gazdag levéltári és sajtóanyagra támaszkodó munka nemcsak a szakembernek érdekes, aktuális tanulságokat is hordoz. Egyrészt bemutatja a ma is működő APRApárt reformizmusának forrásvidékét, másrészt tényekkel illusztrálja az antiimperialista egységfront hiányának súlyos következményeit a munkásmozgalomra. KUKOVECZ GYÖRGY Herceg Árpád Megnyugvás évada Valahai siráiyröptető, kishúgom, Bakonyba tévedt zergevérű lány! Ezen a lepedőnyi tengeren is hajózni kell! Bár élni nem muszáj. Hivatkozván abortált szerelmeimre, kaparászhatnék szeretők combja közt. De hidegháborús békémhez is éppen a nyers tagadás lökött. Borospohárnyi megnyugvás évada ez. Bár a napéjegyenlőseghez közel. Mi eltékozoltuk királyságunk felét! (A vesztes lustán elhever.) Ember pislog itt két szemével, nem kacsint, de kacsintásra vár. Megvérzem naponta önön életem életemmel —, egy púpos kalózkirály.