Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

109 Vasárnap, 1979. február 18". KT/7AÍ Kovács Miklós Minden­kinek más a fontos — Látott már olyan szűkszavú embert, aki sokat beszél? — Nem. — Hiszi-e, hogy létezik ilyen? Tanácstalan vagyok. Rázom a fejem. — KS tudja a mai világban? — tnondom. — Talán. De miért kér­di'' Kovács Míkhüs, a Városgazdál­kodási Vállalat igazgatója bele­kortyol a kávéjába, mosolyog, nem szól. — Tehát? ' — Harminc profilunk van — mondja. — Kezdem érteid. — Ha a vállalatról kell beszél­nem, óhatatlanul van így, sokáig tart Mennyi ideje van? — Annyi, amennyi szükséges. _ — Megnyugtatott. Tudja, az a helyzet, hogy én még testületi üléseken is szembekerülök a problémával: mit mondjak el. mi a fontos.., — Mi az? — Mindenkinek más. Ákl fázik, annak a távfűtés, aki névnapot akar köszönteni, annak az, hogy kapjon virágot, aki elcsúszik egy eldobott narancshéjon, annak a város tisztasága, soroljam még? — Ne, maradjunk ennél! — Előrebocsátom: egy város tisztasága alapvetően nem attól függ, hogy mennyit söpörnek, ha­nem attól, hogy mennyit szeme­telnek az emberek. — Szóval, keveset söpörnek? — Budapest után Szeged a leginkább gépesített város; tizen­hat mozgó seprő-porszívó gépünk van, negyven úttisztító teljesít szolgálatot... — Tehát Szeged a vidéki vá­rosok közül a legtisztább... — Szerintem igen. — Pedig szemetelünk eleget. Jön a busz, röpül a félig szívott cigaretta az anyaföldre. — Tudja miért? Szoktam erre egy példát idézni. Szemtanúja voltam egyszer annak egy busz­megállóban, hogy egy ifjú hölgy, amikor jött a busz, egy könnyed mozdulattal földhöz vágta a ke­zében levő fagylaltot — Miért? , — Mert tudta, hogy a buszon nem lehet fagylaltozni. — Akkor? — Éppen ez az. Azt tudta, de azt hogy a fagylaltot az utcán nem szabad eldobni, azt már nem tudta. — Nem szabad, vagy nem illik? — Nem szabad. — Ha valamit nem szabad, azt Magyarországon büntetik... — A példánál maradva. A szó­ban forgó hölgyet meg lehetett volna bírságolni, ha ... Ha vállal­kozott volna rá két tanú, hogy a feljelentést aláírja. Mondok mást Autóztam a Trabantommal Új­Szegedre, s láttam, hogy az előt­tem haladó teherkocsiból szóródik a beton. Követtem, felírtam a rendszámát megtudtam, melyik vállalaté, hová szállította az árut, jelentést tettem... — És? — Nem volt két tanúm. — Akkor mit lehet tenni? — Csináltattunk négymillió gyufacímkét, tízezer reklámszaty­rot ... — Hogy ezeket is eldobálhas­sak az emberek? — Ez volt a feliratuk: a tisz­taság közügy. Ilyen feliratú gyu­fásdobozt nem illik eldobni az utcán. Másikat sem...! — Előfordult? — Sajnos. De ne higgye, hogy feladjuk a harcot. Bízunk, meg­szállottan bízunk abban, hogy az emberek tudata fejlődik; hogy mihamarabb rádöbbennek arra, hogy ha szép, tiszta várost akar­nak, akkor az rajtuk is múlik. — Megszállottan ... ? És bíznak. — Ez a munka megszállottság nélkül nem megy. — ??? — Sem erköltsileg, sem anya­gilag nem becsülik eléggé. — Miért? — Szolgáltatás. A szolgáltatást pedig a maradványelv alapján fi­nanszírozzák. — Van ilyen elv? — Mondják, de tapasztaljuk is. Tény, mi is tudjuk, hogy a ter­melő ágazatokban eleve kedve­zőbb a helyzet, s ez a dolgok ter­mészetéből adódik. A lényeg: nekünk mindenben követni kel­lene azt az ütemet, ahogyan Sze­ged fejlődik, s nem mindenben tudjuk. — Például? — Szegfűvel Azzal sem? — Tréfa nélkül Van egy sor virágüzletünk, s virágkertésze­tünk is hozzá, amely nem képes már az igények ellátására; így esetenként kénytelenek vagyunk máshonnét is vásárolni virágot — Ez érthető. — Érthető. És drága, mert más­honnét sokkal drágábban vesszük meg, mint a mi eladási árunk. — Drágaság, mi jut erről még eszébe? «— Az ellenkezője. — Mi az? — A kenyér. — Amennyiben? — Nincs fogalma arról, hogy mennyi kenyeret dobunk ki Sze­geden. Mázsákat tonnákat Tud­ja, ml a véleményem? Én nem dotálnám a kenyér árát mert ha ennyit kidobnak belőle... — Mi lesz a szemétbe került kenyérrel? — A feketepiacon két forint ötven fillér a kilónkénti ára tud­tommal. Kitalálhatja. — Guberálják? — Természetesen. — Az önök dolgozói is? — Ök is, úgy tudom. Kereset­kiegészítés. — Mit tesz ellene? — ön tenne valamit? — Hová kerül a szemét? — A téglagyári gödörbe. — Akkor nem. Mindössze any­nyi jut eszembe, hogy anyám an­nak idején akkorát ütött a ke­zemre, amikor eldobtam egy da­rab kenyeret, hogy ma is sajog az emlékezetemben. — Nemcsak kenyeret pazaro­lunk, mást is. — Gondolom, energiát is. — Azt is, persze. Ezek a dol­gok általában a távfűtő hálózat­ról jutnak eszembe. — Nekem is, csak lehetséges, hogy másképp. Arra gondolok, hogy a szóbeszéd szerint a sok energiával épült hőközpontok egyike-másika mindent csinál, csak azt nem, amit kellene neki. — Ez igaz. De nem mi tehe­tünk róla, hanem azok. akik ter­verik meg kivitelerik. — Ez csekély vigasz azoknak, akiknél inkább alább van a hő­mérő higanyszála, mint fölébb. — Igaza van, de mi csak any­nyit tehetünk, hogy vitatkozunk, s esetenként nem vesszük át a hőközpontot az építőktől. — Más. Vannak, akik arra pa­naszkodnak. hogy nem megfele­lő a hőmérséklet a lakásukban. — Napi átlagban meg kell len­nie a húsz Celsius-foknak! — Meg is van? Katona ludit Guberáló Naponta jön. Már ismerem a neszt jól. Köhög, csoszog. A pléhfedél zörög. Hat óra van. Kizárt kapuk csapódnak s már ott kutat az erjedt lom között. Kukákra hajlik. Kitárt, sötét kabátban cipeli kincsét. Rongyot, kenyeret Borotvaéles fagy hasít az ágak dermedt madarán vöröslő sebet. Rövidlátás — Igen ám, de reggel, amikor például pici gyerekeket kellene mosdatni ? — Csalóka dolog. Á távfűtés radiátorai nem sugározzák a hőt, mint például a cserékpkályhák, a hőmérséklet relatíve kisebbnek tűnik. Tulajdonképpen azért mert a hideg falak felé az ember sugároz hőt — Hány lakás van bekapcsol­va a hálózatba? — Tizenötezer. — Gondjaik vele? — Nem is gondjaink vannak, hanem pereink. Évente több is. Sokan visszaélnek azzal, hogy a távhőszolgáltatásból nem lehet kikapcsolni a lakást — és nem fizetnek. — Hányan? — Tavaly 240 ilyen esetünk volt — Annyira drága a távfűtés meg a meleg víz? — Igen, de nem annak, aki használja, hanem az államnak. Jelentős dotációt ad. — önt nem csak a krónikus nem fizetők bosszantják, hanem a csótányok is. Azok mennyien vannak? — A feleségem matematika ta­nár. Talán ő ki tudná számítani. Egy csótánypár évente húszezer utódot hoz létre... — Ki lehet irtani? — Nem valószínű. Petéiket 65­tinpáncél védi, erre pedig a vegyszerek nem hatnak. Világ­probléma. Az viszont sokat segít, ha komolyan veszi mindenki, s lakásában nem teremt körülmé­nyeket szaporodásukhoz. — Reméljük! Ilyesmi senkinek sem érdeke. Talán... — Józan ésszel fölfogva: min­den szegedi városlakónak csak egy értelmes érdeke van, s az azonos a miénkkel; nevezetesen, hogy a város tiszta legyen, a par­kok— melyek évente több száz­ezer forintos értékben károsíta­nak — szépek, a lakások is tisz­ták, és így tovább ... — Legyünk a városnak gazdái tehát? — Gondolja, hogy ez nagy erő­feszítést követelne? — Ha ezt gondolnám, nem is mondtam volna! PETRI FERENC Olvasom, hogy Eduárd Avetyi­szov szovjet professzor és kutató­csoportja új módszerrel kísérle­tezik, melynek nyomán talán be­folyásolható az emberek nem kis részének sok gondot jelentő „népbetegség": a rövidlátás. A pillantásunk által követett tárgyak mozgása, illetve a meg­világítás változásai ellenére az egészséges emberi szem recehár­tyáján mindig „éles" kép jelenik meg; ezt a szemizmoknak köszön­hetjük, melyek szemünk alkal­mazkodóképességét irányítják. Nos, Avetyiszov professzorék az­zal kísérleteznek, hogy a szemiz­mok sajátos tornáztatása révén a rövidlátó szemet mintegy „visz­szaszoktassák" az eredeti, a szük­séges állapotokhoz. Nagy érdeklődéssel fogadtam a hírt, s nem csupán — sőt, nem is elsősorban — azért, mert magam is szemüveget viselek; sajna, a rövidlátás engem is érintő válfa­ja, az úgynevezett „tengely­myopia" (melynek esetében a be­érkező fénysugarak nem az ideg­hártyáján, hanem az előtt egye­sülnek) még a serdülőkor folya­mán fejlődik ki, s később már nem befolyásolható. Kíváncsisá­gom tehát nem önző, egyéni ér­dekből táplálkozik. Hogy mégis felfigyeltem a szemizomtornában rejlő lehetősé­gedre, annak az az oka, hogy ta­pasztalataim szerint szép szám­mal találkozhatni másfajta, nem is mindig pápaszem után kiáltó rövidlátással is; ezek orvoslása nincs életkorhoz kötve; abban re­ménykedem, hogy az említett szovjet módszerrel talárt lehet se­gíteni rajtuk. Itt van mindjárt az „orrmyo­pia", melynek esetében a beteg nem lát tovább az orránál. Megjegyeznem, hogy ez a fo­gyatékosság nem is annyira a páciensnek, mint inkább környe­zetének kellemetlen; különösen a beosztottaknak, ha vezetőjükről van szó. Az orrmyopiás rövidlá­tóra ugyanis az jellemző, hogy a tárgyakat, jelenségeket, folyama­tokat csakis akkor észleli, ha mintegy beléjük botlik;, nem ké­pes meglátni az összefüggéseket, a lényeget, nem tud tervezni, kö­vetkeztetni, körínyen zsákutcába Interjú fejleszteni kellene az önkéntes véradó mozgalmat., jut, még arra is volt példa, hogy fejjel ment neki a falnak. Szerencsére, megfelelő korban (nem élet-, hanem történelmi korban) ez a fajta rövidlátás aránylag könnyen gyógyítható; a szemizmok tornáztatását elősegítő széles távlatok, a tekintet — sőt, az egész fej! — felemelését elvá­ró társadalmi igény, a követendő, netán szemmel látható példák ál­dásos hatást gyakorolnak az ef­fajta betegekre. Nagyon sok függ azonban tőlük maguktól is: a változásra irányuló szilárd elha­tározások nélkül minden marad a régiben, s ha netán feletteseiktől környezetektől újra meg újra or­rot kapnak, az sem vezet mindig a kellő tisztánlátáshoz. Igen érdekes, sajátos myopfca a „rövidnézés" is: azok szenved­nek benne, akik néznek ugyan, de nem látnak. A tudományos kutatás általában az előzmények^ re hárítja a felelősséget ezért a rövidlátásért: a tudás lebecsülés sére. a szellemi tunyaságra, az előítéletekre — különösen súlyos esetekben elvakultságra, A ,jö­vidnézők"-et sajátos beszédmódé rukról is gyakran fel lehet is­merni : a „nem érdeke", a „micsoi da hülyeség", s az efféle tófejé zések rendszerint nagy pontos-^ sággal valószínűsítik e kór meglé-' tét 'Á Irövidnézőknek" ajánlott szemizomtorna lényege igen egy­szerű: minél többször kell a pil­lantást nyomtatott sorokon balról jobbra hordozni. Egyes kutatók sajátos elmeköszörűket is ajánla­nak, ezek technikai alkalmazása azonban egyelőre nem megoldott; többet ígér az, hogy a „közelné­ző" egy percre se veszítse szem elől a kor (ismét nem az életkor!) követelményeit Néhány egyéb látászavarról azért nem kívánok részletesen szólni, mert tűnőfélben vannak; ilyen például a szemforgatás („myopia rotans"), vagy a köl­döknézés, amely régebben főleg a szellemi életben dívott ám a társadalom felöl érkező egészsé­ges ingerlés nyomán csaknem teto jesen elvesztette régebbi tartal­mát^ ártalmatlan válfaja kama­szoknál, főleg nyáron a strandon, még elő-előfordul, de már nem önmaguk, hanem nőnemű egye­dek felé irányul. A „szemellen­zősséget" azért nem részletezem, mert tornáztatással nem lehet megszabadulni -tőle; kiválóan se­gít azonban a „Critica barátien­sis", vagy „elvtársiensis" nevű gyógyszer, bár megjegyezném: ezek előtt a páciens felrázandó. Mondandómat egy nyelvi meg­jegyzéssel fejezném be: előfordul ugyanis, hogy a rövidlátást össze­keverik a közellátással. Súlyra fogalmi tévedésről van szó. Igaz, a közellátásban előfordulhat rö­vidlátás. ez azonban távolról sem jelent azonosságot A különbség rögtön kiderül, ha a két kifeje­zést egyazon tényezőhöz: a jövő­höz mérjük hozzá. Meggyőződé­sünk szerint ugyanis a jövőben olyan társadalom jön majd létre, amelyben tökéletes lesz a közel­látás, viszont a rövidlátás vala­mennyi, itt tárgyalt és egyéb forr mája teljesen eltűnik... ...kívánok hozzá jó szemizom­tornát kedves mindnyájuknak. FÜLÖP JAN®*) 4 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom