Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-17 / 40. szám

Vaslrnap, 1979. február 18. 5 Margitka... Ügy tűnik, egyre kevesebben vannak. Ök, a „mozgatóemberek". a fáradhatatlan szervezők, az ezerféle ügyben jövő-menők, a fizetett munkájuk mellé sokat vállalók; nem pénzért, nem is dicsőségért, hanem ügyszeretetből és mert ilyen a természetük. Jönni-menni, szót mondani, győzködni, órákat, idegeket, energiákat áldozni másokért, a közért — nekik majdhogynem létkérdés. Határozottan rosszul éreznék magukat, ha mindez kimaradna a mindennapjaikból. Egyre többen vannak, akiket fölingerel a magatartásuk; akiket irritál a „nyüzsgő ember". Jobb esetben megmosolyogják, máskor gáncsolják, ahol lehet „Anakronisztikus figurák" — mondják, akik azt tartják, manapság annyi szükséges és elégséges, hogy az ember megálljon a helyén, elvégezze, ami rábízatott. Vajon? Másik téma. tanulmánysorozaté lehetne, miért a szakadék általános elveink (amelyek a közösségben, a közösségért való gondolkodásról, felelősségvállalásról és tettről szólnak), valamint a napi gyakorlat alakította vélekedéseink (mint az előbbi) között Az egészen biztos, hogy léteznek foglalkozások, munkafajták, amelyeknek nem könynyű megtalálni a határait. A széles folyosón iratcsomagokkal közlekedő hivatalnokok, ügyeiket intéző hallgatók. A kétszárnyú ajtón rengeteg névtábla. az egyiken: Szilágyi Margit osztályvezető. A szobában iratkötegek. dísznövények, folytonos telefonricsaj. Margitka beszél. Elénk, határozott, közvetlen. Amiről itt szó sem lehet: őt félbeszakítani — Mikor kezdődött? Évszámot vár? Nem tudok mondani. Talán csak anynyit, hogy amíg létszámfeletti díjnokból az orvosegyetem dékáni hivatalának osztályvezetője lettem, elhiheti, sokat kellett dolgoznom. És sosem tudtam megcsinálni, hogy ne nézzek az íróasztalomon túl is. Meggyőződésem, hogy ma azért vagyok itt, mert a véleményalkotásról és a szókimondó őszinteségről még akkor sem tudtam leszokni, amikor az ilyesminek egyáltalán nem volt divatja. De bocsánat, nem erről kérdezett, igaz? — Szóval a közművelődés ... Ez a szóhasználat ugyebár eléggé újkeletű. Én még kultúros voltam. Az egész úgy kezdődött, hogy egy szobában dolgoztam a szakszei-vezeti bizottság kultúrfelelősével, a fülemet nem dughattam be, érdekelt is a dolga, különösen, ha a hallgatókat érintette. Mindig is szerettem közöttük lenni, törődni az ügyeikkel, talán többet is, vagy másféleképpen, mint a munkám természete kívánta volna. Bizony sokszor segítségre szorulnak, de tudnak hálásak is lenni. Mostanában is egyre jönnek, kérdezik, Margitka mit csináljunk, hogyan csináljuk, nem is rám tartozik a dolguk, de mit tehetek, ide szoktak. — Itt van például a tánccsoportunk. Ahogy lehet, segítem. Szeretném, ha együtt maradnának, mert azt tapasztaltam. ha egyszer fölbomlik egy öntevékeny művészeti csoport, erőlködhetünk, nemigen lehet újra összehozni. Az én időmben ragyogó kamarazenekar működött, színvonalas hangversenyeket rendeztünk az aulában, Drezdában is szerepeltünk. Mindenki tudja, az orvosok hagyományosan zenei érdeklődésűek. Sokan nemcsak kedvelik a muzsikát, hangszeren is játszanak. Ennek ellenére akkoriban is írhattam a körleveleket, közönség nem lett volna, ha nem megyek mindenkihez, és nem agitálom, míg azt nem mondta: elmegyek arra a koncertre. Most persze nem csinálok már ilyesmit, nincs kamarazenekar, és egyébként is nagy az érdektelenség. — Félre ne értsen, azt vallom, hogy a hallgató dolga a tanulás. Az a fontos, hogy jó orvos legyen. Ezen az egyetemen pedig rengeteg hárul rájuk, csak a legokosabbak és legtehetségesebbek engedhetik meg maguknak, hogy időt szenteljenek az általános művelődésre. Botorság a bölcsészekhez hasonlítgatni őket. A három műszak is majdhogynem általános nálunk, hogyan kívánjam, hogy műsoros estre, ismeretterjesztésre, miegyébre jöjjenek. A kultúrosnak mindig is nehéz kenyere volt, gondolom, tudják azok is. akik ezt most hivatalból csinálják. Én nem vagyok tagja az egyetemi közművelődési bizottságnak. — Nem, ne azt firtassuk, miért, meghívtak az alakulásra, és néha tanácsot kérnek tőlem. A hajdani kultúrnevelési b«ottságban dolgoztam, 1962—1965-ig pedig szakszervezeti kultúros voltam. Ezért a négyéves munkáért kaptam az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetést. A néptáncosokon, a kamara- és a citerazenekaron kívül jó kis színjátszókörünk is volt akkoriban, a Kamaraszínházban is tartottunk előadásokat... — Bocsásson meg, most több a telefon a szokásosnál, szombaton lesz az egyetemi bál. Évek óta csinálom, és nem győzöm a harcot a sznobériával: mindenki Ide akar jönni, mert ez az elitbál. Holott csak annyi a való, hogv farmerben és bőrszoknyában tényleg nem engedek be senkit. Margitka most megengedi magának, hogy egy kissé, épp csak észrevehetően: diadalittas. Szervezéstudományát nemcsak a bálon. a legkülönfélébb egyetemi rendezvényeken — használják. Legutóbb elkísérte a szarvasi fesztiválra a néptáncosokat, legyen, aki biztató szót mond nekik a versenydrukk közepette. Most meg siet megnézni, készen vannak-e a báli nyitótánccal. Sulyok Erzsébet „Házaló érdeklődő közönség Csanyteleki kiállítások Hét kilométer hosszan követik a csanyteleki házak a kanyargós utat. Kertészkedő népek laknak erre. kora tavasztól késő őszig rabságban tartja őket a fóliasátor; a gyümölcsös. így a művelődés, a szórakozás, a kulturálódás dandárja a téli hónapokra esik. Ilyenkor gyűlnek össze esténként a citeraegyüttes és a summáskórus tagjai, ilyenkor töltik meg a klubhelyiséget a fiatalok, az irodalmi és a népi díszítőművészeti szakkör foglalkozásainak résztvevői, a mintegy 60—70 TIT-előadás érdeklődői. Tízféle kisebb-nagyobb tanulni, szórakozni, alkotni vágyó kollektíva találkozik rendszeresen a csanyteleki művelődési házban. Itt van albérletben a mozi is. Néhány filmcím a februári programból: Szívvel, szerelemmel (lengyel), Tavaszi behívó (szovjet), Megtalálták a 7. századot (francia), K O. (magyar)... A csanyteleki művelődés ügye magán viseli közművelődésünk sok ellentmondását, kezdve a kiscsoportos összejövetelek megtartására alkalmas klubhelyiségek hiányától, a szervezés sziszifuszi munkáján át a vezetők „leterheltségéig". * Á csanyteleki képzőművészeti kiállításoknak jó híre van a megyében. Mint ahogy az intézmény vezetője, Kádár József igazgató elmondta: , Egy év — egy kiállítás! Ennyit bír el ez a község, s ennyit tudunk ml tisztességesen és színvonalasan megrendezni." A művelődési ház nagytermében Közgazdászok föladatai Szabó Sándor előadása az MKT elnökségi Ülésén A Magyar Közgazdasági Társaság Csongrád megyei szervezete tegnap, pénteken délután ülést tartott a PM Bevételi Igazgatóságának szegedi klubjában. A közgazdászok eszmecseréjén részt vett és előadást tartott Szabó Sándor, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára. Tájékoztatójában részletesen foglalkozott a megyei szervezet szakemberei előtt álló tennivalókkal, különösképpen azokkal a feladatokkal, melyeket az idei népgazdasági terv követel meg a gazdálkodó egységektől. A közgazdasági társaság ezután egyéb ügyekkel foglalkozott. Többek között véleményt mondott a „Munkaerő-gazdálkodás és a munkaerőmozgás Csongrád megyében" című szakdolgozatról, amelyet Tóth István szakközgazdász készített 1964 óta rendeznek képzőművészet! kiállításokat. az első bemutatkozó művész, a Szentesen élő Tokácsli Lajos volt. Az utóbbi években kiállított itt Cs. Pataj Mihály, Fontos. Sándor. Fodor József, Csikós András. A napokban nyílt meg az idei tárlat — Stéhlik János mutatja be több mint harminc képét, de már a jövő évi kiállítóval, Fejér Csabával ls egyeztettek az elképzeléseket. A meghívók időben elmentek a munkahelyekre, iskolákba, üzemekbe, szocialista brigádokhoz, és száz meghívóval nem restellt házalni az igazgató. Csoda-e, hogy több mint háromszázan szorongtak a művelődési ház nagytermében a megnyitón. Igazi ünnep volt ez! * Stéhlik János képei igen népszerűek és keresettek. Olyan alkotások, amelyekkel meg lehet szerettetni a kortárs művészetet Stéhlik ugyanis erős gyökerekkel kapaszkodik az alföldi festészet hagvományaiba, de megtalál; néhány olyan eszközt és módszert, amely a továbblépésnek, a korszerűségnek záloga. — Tizenöt éve — négy év megszakítással — vagyok a csanyteleki művelődési ház igazgatója — mondja Kádár József. — A pincérséget hagytam ott ezért a hivatásért Tanultam, dolgoztam napi 12 órát. Nagyon szeretem ezt a munkát, de enynyí év után mindjobban belefáradom a rengeteg könyvelésbe, statisztikába, jegyzőkönyvvezetésbe. Elvon a családi teendőktől, a tartalmi munkától Nagy szükség lenne legalább egy négyórás műszakban gazdasági vezetőre. Az igazság az, hogy igen kevés emberre számíthatok, az aktívabb pedagógusok nagyon keresettek, a mezőgazdasági értelmiség a maga szakterületén tud segítséget nyúitani, ők támogatják a kertészkedők munkáját. Kevés a kis. klubszerű foglalkozásokra alkalmas helyiségünk. A feltételeket kellene falun is lobbá tenni. Egy-egy olyan rendezvény, mint a mostani kiállításmegnyitó, azért mindig túllendíti az embert a nehézségeken. s bizonyságot ad. mégis érdemes! T. L. Korai tulipánok Tavaszi hangulatot áraszt a szeged-mihályteleki Üj Élet Tsz tarka színpompába öltözött üvegháza, ahol 90 ezer tulipánhagymát ültettek el az ősszel. A napokban megjelentek az első fesló bimbók és fokozatosan nyílnak az ilyenkor még újdonságnak számító virágok. Közülük a legkorábbiakkal a Juliannákat köszöntötték. Egyelőre mintegy 10 ezer szálat küldtek az üzletekbe, a többit, a zömét pedig közvetlenül a nemzetközi nőnapot megelőzően hozzák forgalomba, amikor a legnagyobb keletjük van a hajtatással nevelt virágoknak. Szállítanak majd Budapestre is, ahol az értékesítéssel a saját elárusító pavilonnal rendelkező társgazdaságot, a szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezetet bízták meg. t A mihályteleki téeszb'en szinte hagyományosan foglalkoznak tulipántermesztéssel. A piaci igényeknek megfelelően alakították ki az egyes fajták arányát, hogy bőséges legyen a színválaszték. A legkelendőbbek továbbra ls a piros, a narancssárga és a ciklámen színűek. Régebben Hollandiából hozatták a virághagymákat, az ősszel azonban már ' saját szaporítóanyagot ültettek. Az üvegházban bimbós állapotban, hosszú szárral vágják le a virágokat, amelyek a vázákban mutatják meg Igazi szépségüket, bontják ki kelyhüket, s napokig megőrzik üde színpompájukat K reklámról Évente a vállalatok mintegy 2,2—2,3 milliárd forintot fordítanak összesen reklámra, ez az ország nemzeti jövedelmének körülbelül 0,45—0,47 százaléka. A reklám eredményességéről, hatásáról, s a fejlesztés lehetőségeiről tartottak pénteken sajtótájékoztatót a Magyar Hirdető vezetői, az újságírószékházban. A szocialista gazdaság körülményei között a reklám a fogyasztó tájékoztatásának fontos módszere. a fogyasztót szokások befolyásolásának eszköze, a vállalat és a népgazdasági célok érvényre juttatásának elősegítője. A tapasztalat szerint az elmúlt években előtérbe került a reklám felvilágosító és tájékoztató szerepe, s a mai magyar reklám mindinkább megfelel a követelményeknek. SZ. SIMON ISTVÁN: 21. Nagy vizek krónikája „...mindig szolgálhat meglepetéssel..." A Tiszán annyi gátszakadást följegyzett a vízügyi história, hogy lehetetlen volna számba venni valamennyit A Szeged katasztrófáját megelőző évtizedben a Tiszán 55, mellékfolyóin 110 esetben omlott le valahol a töltés. A következő évtizedben sem vigasztalóbbak az adatok. 1880-tól 89-ig 41 gátszakadást jegyeztek föl a Tiszán és 130-at a mellékfolyóin. Lényeges változás csak ezután következett. A század utolsó tizedében — nyilvánvalóan a szabályozási h'.bák kijavítása, a tanulságok levonása segítette hozzá az országot a védelem általánosan jó megszervezéséhez — 7 tiszai gátszakadás történt, a mellékfolyók töltése pedig 22 esetben nem bírta tartani a vizet Békésen, szakadás nélkül telt el századunk első évtizede, s már-már azt lehetett hinni, győztünk az áradatok fölött —, de 1910-től 1919-ig ismét megmutogatták erejüket és „tartalékaikat" a folyók: újra 6 gátszakadás a Tiszán és 33 a mellékfolyókon! Tehát csak lassan, fokozatosan, a vízügyi szervezet erősödésével párhuzamosan növekedett a biztonságérzet. A Tisza még egyszer „meglepte" az országot a húszas években, kétszer a harmincás és háromszor a negyvenes évtizedben. A szőke folyó csak 1950 óta nem bír az emberrel. A vízügyi szakember mégis azt mondja: „Nem szabad elbizakodnunk. Egyrészt, mert a Tisza szeszélyes folyó, mindig szolgálhat meglepetésekkel, másrészt, mert az egykori ártéren megnövekedett a népsűrűség, belterjessé vált a mezőgazdaság és számos ipartelep virágzik. A védelmi rendszer nyújtotta biztonságot a védett terület értéknövekedésének megfelelően kell növelnünk és állandóan fokoznunk" (Lászlóffy Woldemár). Megfigyelték, hogy a Tisza alsó szakaszán különösen szembetűnő az árvízszintek növekedése. Természetes okai vannak ennek: a folyó hossza egyharmaddal megrövidült a szabályozással/így a felső hullámterek nem tartják vissza a vizet. A lefolyás gyorsabb és itt torlódik össze a víz, ebben a kedvezőtlen földrajzi adottságú medencében. S ezt ígéri a jövő is. Különösen meteorológiai viszonyok szerencsétlen összejátszása esetén, amikor itt találkoznak a mellékfolyók árhullámai is. „Az ember egyre több és több természetes lefolyásakadályozó tényezőt szüntet meg" — olvassuk Simády Béla tanulmányában. A szerző arra is felhívja a figyelmet, hogy az árvízszintek maximumainak állandó emelkedését a közvélemény tévesen magyarázza. Sokan azt gondolják, hogy a Tisza medre állandóan töltődik, s ha ezen kotrással segítenének, csökkenne a veszély. Éppen az ellenkezője igaz: a folyó mind mélyebbre ágyazódik, s föliszapolódás az árterületeken figyelhető meg. A legkisebb vizek bizonyítják ezt, az, hogy a kis vízállások másfél-két és fél méterrel alacsonyabbak, mint a szabályozás előtt. Ezzel együtt az ország árvízvédelme szempontjából Szeged környékének kulcsszerep jutott. Nemcsak azért, mert a nemzeti vagyonnak jelentős része halmozódott föl ezen a tájon, hanem főként azért, mert árvízi küzdelmeink leginkább itt dőlnek el. „Akár a Tisza, akár a Maros, a Körösök, a Berettyó, a Szamos, a Hernád, a Sajó, a Zagyva vízgyűjtőjén olvad el a hótakaró, vagy folyik le a csapadék, végső soron minden víf a Tisza szűk szegedi szelvényében hagyja el az országot. Ha a Tisza vízrendszerében bármilyen folyamszabályozási vagy árvízvédelmi beavatkozás történik — történhet ez más állam területén is —, annak hatása itt, Szegednél biztosan jelentkezik" (Simády Béla). Az árvízvédelemben nincs befejezett, örök időkre szólóan elégséges mű. Különösen nincs az örökös fenyegettetés árnyékában. A töltés elvileg sohasem lehet elég magas és elég erős, mert a természet játékai eléggé kiszámíthatatlanok. Nem fölöslegesen hangsúlyozzák hát a vízügyi szakemberek e város biztonságának állandó fokozását. Egy 1937ben írt munkából idézzük: „Szegeden a védtöltések az eddig észlelt legmagasabb árvízszinthez viszonyítva elég magasak, de nem elég magasak a várható árvízzel szemben, amelynek magassága ugyan csak feltevések alapján lett kiszámítva, tehát nem biztos, hogy bekövetkezik — de bármikor bekövetkezhetik. Ezért célszerű lesz Szegeden a védtöltéseket az említett várható vízállásnak megfelelően bizonyos biztonsággal megemelni... a várható 9.70 m-es árvízszint fölé 1,2-1,5 m magasságban" (Szlovák Iván). S lehet, hogy ezt a számítást annak idején néhányan, még szakmabeliek is megmosolyogták — 1970-ben teljességgel beigazolódott Szerencsére nem hiába hangzott el a figyelmeztetés, s megértése és követése különösen a vízügyi szervezet úi korszakában, a felszabadulás után vájt teljessé. A további védekezés ugyanis ezen az elven folyt. „Nem maradt más mód a Tisza-szabályozás okozta további árvízszint-emelkedések elleni védekezésre, mint az ármentesítő töltések olyan megerősítése és magasítása, hogy az érdekelt területek árvízvédelmi biztonsága mindenkor kielégítő legyen. Bár árvízvédelmi töltéseink néhol már igen jelentékeny magasságúak és hatalmas méretűek, további bővítésük tehát egyre költségesebb, ez volt számunkra az egyedül járható út — és minden valószínűség szerint a jövőre is ez marad" (Iványi Bertalan). A víz magassága igen fontos — magas töltések körül azonban ez önmagában nem ok a szorongásra. Nagy gond akkor van, ha a magas vízállás tartós is. Ám ennek is egyro inkább tanúi vagyunk a déli országrészen. Ez okozta Szene ' múlt századi pusztulását, s ez emelte oly kitartóvá és Ív roikussá az 1970. évi árvízi küzdelmet is. A tendencia visz szamenőleg ls kimutatható, de nem kell hidrológiai ada' halmaz ennek bizonyításához. Elegendő egy bekezdés a 1970. évi nagy árvíz hidrológiai elemzéséből: „Szegeden <V a 800 cm-t meghaladó vízállások — amelyre 1942. és 1962 évek között 20 éven át folyamatosan nem is volt példa — 1970. évben 66,4 napon át, a 850 cm-t meghaladó vízálláso'39,7 napon át, a 900 cm-t meghaladó vízállások 23,2 napor át, a 920 cm-t meghaladó vízállások 15 napon át, és végii a 950 cm-t meghaladó vízállások 2,5 napon át tartottak" (Vágás István). S már itt vagyunk a legmaibb mánál. Már a vízügyi szolgálat új korszaka és annak legnagyobb próbatétele következik a história fonalán. (Folytatjuk.) i t ?