Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-16 / 39. szám

Péntek, 1979. február 16. 3 A huszonharmadik napon, Zsanán Elfojtották a gázkitörést fi DELEP dofffozöí A Zsana Észak-II. feliratú Jegyzetfüzet legutolsó lapjá­ra tulajdonképpen egyetlen tőmondat kívánkozik: „a kitörést elfojtották". Huszon­három nap izgalmakban bőve%kfedő eseménysora a krónikás számára ezzel le­zárult. Valamennyien, akik a kitörés másnapjától — akár tudósítóként, akár ol­vasóként — figyelemmel kísértük a történeteket, megnyugodva átirányíthat­juk érdeklődésünket más, talán kevésbé feszült témák­ra. Hiszen a küzdelem vé­get ért. Tegnap délelőtt 11 óra 50 perckor a hazai kő­olaj- és olajbányászok visz­szatéfhettek a hétköznapi időszámításhoz. Zsanán, az alföldi homok­buckák között mától kezd­ve nem lesz biztonsági kor­don, elbontják majd a sá­tortábort, a szegediek, nagy­Több mint 2 ezer 700 lakás ítését ígérik kút környéke az elzárás előtti percekben: ekkor még négy vezetéken át süvített a gáz Értékes leletre bukkantak üdítették a természet erőit, kanizsaiak, orosháziak haza — s megmentették a pusz- hogy győztek? indulnak, a kitörésvédelmi tulástój. Zsana Észak—II. — Most már tudják. Bevall­brigád tagjai folytatják mun- gáztermelő kúttá alakítható, ják, hogy kockázatos küzdel­kájukat ott, ahol január mert éjszakákon át tartó műkért a legnagyobb kö­24-én abbahagyták. De éj- vitak utón megfontolt dön- szönet a kút csendje. Ta­szakai álmukba még bizto- tésekkel, alapos számítások- pasztalataikat majd bizo­san bele-belelobban a zsa- kal vé§ül is célhoz értek. nyára meg is fogalmazzák, nai tűz, haüják hozzá a gáz A tét nagy volt, még tegnap, megnézik újra a kitörésről hol dübörgő, hol sivító el- az elzáráskor is. Hiszen azt, készült filmeket, felvétele­lenkezését is... h"°gy milyen erőhatások érik ket, s elemzik ezeket, tanul­Huszonhárom nap alatt az eldeformálódott lyukfe- ságul. Mert tanultak ők is a űj szavakat tanult meg az íet az elzárás pillanatában, zsanai eseményekből, a vá­ország. Lyukíej és béléscső, s h°gV mint tűri majd a ratlan helyzetekből, az ak­kitörésgától és mechanikus hirtelen nyomást, csak ciókból. A szakemberek dol­manipulátór — olajipari megközelítően lehetett előre ga lesz az utólagos értéke­szakszavak voltak, s most tudni. Ezért hát csak foko- j^s, s annak eldöntése, mi­köznyelvi szótárunkat gyara- zatosan, s állandó ellenőr- kor áüítják fel Zsanán az pítják. A roncsmentés, a zéssel lehetett lezárni a ki- űj fúrótornyot, mikor kezdik tűzoltás, az elzárási élőké- törésgatlót, miközben a négy, meg a termelést. Ezekről a sziiletek állomásait és for- tehermentesítő vezeteken hétköznapokról * nem szól­dulópontjait megkűlönböz- áramlott a levegőbe a gáz. nak majd a krónikák — s tetett érdeklődéssel próbál- Aztán azokon is megmoz- ez így természetes, tuk érteni, mert becsültük ,és dúltak a tolozarak, beindi­csodáltuk a védekezésben tottak az aggregatort, mely részt vevők akaraterejét, ki- 200 atmoszférával nyomta a tartását. Féltettük őket, hi- vizet 3 föld mélyebe, a ré­szen személyes ismerőseink- tegnyomas ellensúlyozására, ké váltak. Tudósításokkal És aztán — csend. Hali­rajzoltuk naponta a zsanai gat a kút És csak lassan helyzetképet, s most, hogy oldódnak az emberek. Elhi­a küzdelem végére jutottak, hetik-e, hogy a huszonhar­örömükben is osztozunk. madik napon kezükhöz sze­Brigádok küldötteinek tanácskozása A DÉLÉP 6 ezer 316 dolgozója közül négyezren tagjai re többen szereznek máso­300 szocialista brigádnak. A brigádok küldöttei tegnap, csü- dilt szakmát. Szeretnék el­tortkön délután a munkásszálloda nagytermében tanács- kerülni a kapkodást, s ígé­kozást tartottak, és meghallgatták Sípos Mihály vezérigaz- rik, hogy ebben az évben gato beszámolóját a tavaly végzett munka eredményeiről már június végére átadnak és az idei legfontosabb tennivalókról, majd módosították a 1316 lakást, az egész évi munkaverseny-szabályzat néhány pontját és döntöttek a mennyiséget pedig november brigádkitüntetések adományozásáról. végére. A szegedi Északi vá­„ , „.,, rosrész általános iskoláját Kitűnt a beszamolobol, feladatokra 36 milliót, mun- augusztusban, a bölcsődéiéi hogy a vállalat terveinek si- kahelyi szociális és egészség- oeóig novemberben vehetik keres megvalósításához nagy ügyi ellátásra 5 milliót birtokukba a gyerekek. segítséget nyújtott a dolgo- szánnak. Összesen a vállalat A vezérigazgató beszámo­sóíc versenymozgalma. A 52 millió forintot fordít szo- j^ia után élénk vita alakult tervezett 2584 lakás helyett ciálpolitikai kiadásokra. A ^bb brigádvezető mon­2633 lakást adtak át, tanév- dolgozók fizetését ebben az do'tt véleményt, és adoi: kezdésre elkészült a dorozs- esztendőben 4,7 százalékkal iiasznos tanácsot a vállalati nai óvoda, ahol száz kis- tudják majd javítani. munkaversenyhez. Mivel a gyermeket helyezhetnek el. Meghatározták o munka- munkahelyeken korábban Az újszegedi óvodában 200 verseny idei irányelveit is a rrár megtartották a brigád­gyermeknek. a bölcsődében tanácskozás résztvevői. Sze- vezetők tanácskozását, s pedig nyolcvan aprosagnak retnék a minőséget javítani, azokon kitüntetéseket adó­jút hely. A szocialista bnga- fö karolják azt a kezdemé- mányoztak: 61 brigád az dok tagjai 120 ezer munka- r.yezést, hogy a dolgozók arany. 86 brigád az ezüst és orat ajanlottak fol tarsadal- munkájukhoz „adják a ne- 87 brigád a bronz fokozatot mi segítségként, s 122 ezret vüket". Ésszerűen ás takaré- nyerte el. A tegnapi kül­teljesítettek. E _ munkákban kosan gazdálkodnak az ener- dötlértekezleten a Vállalat negyezer dolgozo vett részt, g;ával és az anyag0kkaL fo- Kiváló Brigádja kttünteté­es a tevekenyseguk értéke kozottabban kihasználják a c , " * 4 millió forintot jelentett. gépeket és berendezéseket, sekro1 dontottek' maid u' Tavaly három alkalommal abcl lehetséges áttérnek két zenkét brigádvezetőt bevá­tart.ottak kommunista mű- műszakra. A tanulás, szak- lasztottak a vállalat igazga­szakot a vállalat dolgozói, ... . ...... , , ., ' képzés és muvelodes vona- toi tanacsaba. Ián azt tervezik, hogy egy- - G. I. Zsanai tudósításainkat hadd zárjuk azzal, amit a védekezés irányítója mon­dott köréje gyűlt munka­társainak: „A legközelebbi esedékes kitörésvédelmi gyakorlatot el kellene ha­lasztani .. Pálfy Katalin Az országgyűlés jogi bizottságának ülése Jogszabályokról egyszerű­en, világosan, közérthetően — ez a jogpropaganda egyik legfontosabb feladata, álla­pították meg az országgyű­lés jogi, igazgatási és igaz­ságügyi bizottságának csü­törtöki ülésén. A parlamenti tanácskozáson az utóbbi idő­ben hozott törvények és egyéb jogi rendelkezések megismertetésének módoza­tairól volt szó. Hangsúlyoz­ták, hogy a jogpropaganda egyik eszköze a szocialista törvényesség és demokratiz­mus továbbfejlesztésének. A lakosság legszélesebb rétegeit érintő tanácsi mun­kában átfogó intézkedéseket hozott a kormány tanácsi hivatala, s a legtöbb város­ban ügyfélszolgálati iroda szolgálja a lakosság eligazo­dását, és mind több helyütt jogi tanácsadó és felvilágo­sító szakemberek is dolgoz­nak. A jogpropagandában jelentős lépés volt a szak­szervezeti jogsegélyszolgálat megszervezése, valamint a törvénytervezetek mind tar­talmasabb társadalmi vitái, amelyeket a Hazafias Nép­front szervez. A jogszabályok egyszerűsí­tésére, világos megfogalma­zására. valamint széles kö­rű, közérthető jogpropagan­dára kell törekedni, ezzel is segítve az állampolgári kö­telességek és jogok érvénye­sülését — hangsúlyozta elő­adásában dr. Antalffy György, a bizottság titkára, a iflagyar Jogász Szövetség tótitkára. ^^ v Termelékenyebben dolgozott a kentietgyár A KSZY tavalyi eredményei A Kenderfonó és Szövő- portot túlteljesítette a válla­ipari Vállalat évek óta tu- lat. datos ipartelepítési politikát Az i(Jei év feladatai kö_ folytat. Főként a kenderfel- m ^ műanyagpr0^ram ma_ dolgozási kapacitást igyek- radéktalan végrehajtását szik az ország olyan helyem kell ^^„i. Folyamatosan megteremteni, ahol még sza- érkeznek a gépekf meiyek. tad munkaerő van. Ez a tu- nek igen gyorsan kell mun_ catos iparfejlesztes mar az kába állniuk ahhoz< hogy elmúlt évben kitűnően be- mPgtermeljék az exportbő­vált. A mérleg szerint az el- vítö hitel id6arányos részét. múlt évi nyereség több mint melyek teljes bevételét, 1,4 millió forintot a lakásépíté­si alapra fordították. A szocialista brigádok igen aktívak voltak a tanu­lásban. a szakmai versenye­ken és más rendezvényeken. Huszonöt brigád nevezett be a „Munka és műveltség" ve­télkedőre, 35 brigád pedig munkavédelmi versenyen vett részt. A vállalat tavaly együttműködési szerződést kötött az Odesszai Házépítő Kombináttal, s ennek kere­tében a két vállalat brigád­jai versenyeznek is egymás­sal. A munkaversenyben élen járó dolgozók anyagi és erkölcsi elismerésben része­sültek, 291-en nyerték el a Kiváló Dolgozó kitüntetést, tizenöten miniszteri kitünte­tést kaptak, ötep pedig kor­mánykitüntetésben részesül­lek. Egy brigád elnyerte a megyei pártbizottság okleve­lét, egy killektíva pedig a "•zegedi városi tanács Alko­tói díját. A múlt esztendő­ben összesen 9 millió forin­tot osztottak kl a verseny­ben részt vevő dolgozók kö­zölt... Az idén még többet vár­nak a DÉLÉP dolgozóitól; a terv 2,3 milliárd forint érté­kű munka elvégzését irá­nyozza elő. Jelentős' a lakás­építkezés, 2751 családnak szeretnének új otthont át­adni, 16 iskolai tantermet, óvodákat és bölcsődéket, va­lamint más létesítményeket epítenek. A vállalat szépen gondoskodik dolgozói élet­és munkakörülményeinek javításáról is. Étkeztetésre 10 milliót, autóbuszok vásár­lására 3 milliót, a szállítási 105 millió forintot tesz ki; ez 38 százalékkal több az 1977. évi vállalati nyereség­nél, és 12 millió forinttal ha­ladja meg az 1978-ra terve­zett nyereség összegét. Ahogyan' Marosi János ve­zérigazgató-helyettes elmon­dotta, ez az eredmény azért is figyelemre méltó, mert a vállalat a nyereségnövek­ményt úgy érte el. hogy közben a munkáslétszám majdnem 6 százalékkal csök­kent. Mi volt- hát a megol­dás? A termelékenységet gyáronként szinte minde­nütt sikerült fokozni. Az élen járó üzemekben majd­nem 15 százalék volt a ter­melékenység fokozódásának üteme. Sikerült teljesíteni a tőkés export előirányzatot, mindezt a piaci nehézségek .közepette, A szocialista ex­Készültség a Tisza szegedi szakaszán Emelkedik a folyó vízszintje Az Alsótiszavidéki Víz- Csongrád megyei szakaszá­ügyi Igazgatóság szakemberei ra — valamint a Maros tor­tegnap, csütörtökön, a déli kolatára — a harmadfokú órákban árvízvédelmi be- árvízvédelmi készültség ér­járást végezted a Tisza sze- vényes. Szegednél másodr gedi szakaszán. Dr. Vágás percenként 2800 köbméteres István kandidátus, az igaz- vízhozamot mértek a szak­gatóság főmunkatársa el- emberek. Az előrejelzések mondta: szerdáról csütörtök- szerint a Tisza a hét végén re Csongrádnál húsz, Mind- tetőzik Szegednél, a vízállás szentnél tizenhat, Szegednél várhatóan nem sokkal lesz tizennégy centiméterrel nö- a jelenlegi, 800 centiméternél vekedett a Tisza vízállása, magasabb. Csütörtökön délelőtt 10 A belvízi . helyzet csak órakor — miután a folyó mérsékelten javult: az ATI­vízszintje elérte a 800 centi- VÍZIG működési területén métert — Szegednél is élet- jelenleg is több mint 17 ezer be lépett az árvízvédelmi hektár van víz alatt. A készültség harmadik foko- belvíz elvezetését nehezítik zata. Ezzel <j .Tisza teljes a töltés menti fakadó vizek. Elkíszi! az újszegedi fedett uszoda Az újszegedi Sportcsarnok csarnok helyiségeit ls Igény­szomszédságában hatalmas be vehetik a versenyzők, zöld-sárga sátor vonja ma- A medencéhez sátorral fo­gára a figyelmet. A Szegedi dett bejáróhíd vezet. A belé­Kenderfonó és Szövőipari pőnek könnyen az az érzése Vállalat készítette ponyvate- támadhat, hogy a víz szint­tő egy ötven méter hosszú, je valamivel magasabb a 21 méter széles és két méter part betonjánál. S ez nem­mély medencét takar. Sze- csak a látszat szerint van ged egyetlen fedett uszodá- így. A víz áüandóan csor­jában február 12-én kezdő- dogál lefelé a medence pere­dött a próbaüzem, és 15-én ménéi a túlfolyókon át. Az tartották, a műszaki átadást, utánpótlást alulról biztosít­Az előforduló kisebb hibákat ják. Az ilyen, úgynevezett a Dél-magyarországi Magas- feszített víztükrű uszodából és Mélyépítő Vállalat az el- még viszonylag kevés épült következő napokban igyek- hazánkban. A vízforgató és szik minél előbb kijavítani, -tisztító S utána a Szegedi Vízművek NSZK-ból berendezést importálták. az Egy és Fürdők megnyithatja az másik berendezés a víz és a uszodát a nagyközönségnek levegő hőmérsékletét tartja és a sportolóknak. egyaránt 23-24 fok között. A medence építését 1976 De csak akkor, ha kint hideg tavaszán kezdték el a DÉ­LÉP munkásai. A sátortetőt 27 méter' széles, tavaly decemberben szerel- bosszú, valamint az idő. Nyáron leszerelik a 62 méter 9 és fél ték fel. A tervek nagy ré- méter magas sátrat. Így a szét a MÉLYÉPTERV és a Szegedi Tervező Vállalat ké­szítette. A Sportcsarnok épü­letén át lehet bejutni az új fürdőzők napozhatnak is. Az uszoda összesen 30 mil­Uó forintba került, ebből 2,4 millió forint a sátor ára. A fedett uszodába. Az első KSZV brigádjainak köszön­emeleten helyezték el a férfi­és női öltözőket, amelyek kü­lön-külön 200 embert fogad­hatnak. A közelben alakítot­hető, hogy a lehető legrövi­debb idő alatt, önköltségi áron készült el a sátor anya­ga. A közelmúltban már ki­ták ki a sportolók öltözőjét próbálták az uszodát: alkal­is. A bútorokról a szegedi mi vízipóló- mór kő zés t ját­vízművek gondoskodott, öltözők elhelyezése igen elő­nyös, mert a nagyobb sza­Az szottak az építők csapatat A medence vize kitűnő — mondták. Remélhetőleg a vendégek is hamarosan él­bású úszó- és vízilabda-baj- vezhetik a fürdőzést nokságok alkalmával a Sport­J.E. Az újszegedi fedett uszoda hetidről

Next

/
Oldalképek
Tartalom