Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-25 / 20. szám

2 Csütörtök, 197*. január 25. Gromiko római tárgyalásai II szovjet kiifiigvimniszter látogatása II. János Pál pápánál L Róma (MTI) keaö hónapokban esedékes BHHH római látogatásakor Írnák A hivatalos látogatáson aiá) A két miniszter pozl­Romában tartózkodó And- tívan értékelte a kétoldalú fej Gromiko szovjet kül- kapcsolatok alakulását Meg­ügyminiszter szerdán rövid állapították, hogy együttmű­klkapcsolódássál töltötte dél- ködésük nemcsak országaik előttjét: a Rómától 40 kilo­méterrel északra fekvő Barc­ciano történelmi nevezetessé­geivel ismerkedett. Gromiko késő délután Vatikán városba látogatott, s II. János Pál lehallgatáson fogadta. A találkozón a nemzetkőzi eovhülés elmélyítésével. a béke megszilárdításával ösz­azefilggő kérdésekről tartot­tak eszmecserét. * Oromlko és Forlartí keddi, élső tanácskozásán a két külügyminiszter megállapo­dott abban, hogy a követke­ző hónapokban tíz évre szóló gazdasági és műszaki-tudo­mányos megállapodást írnak alá. Ez az új egyezmény lép­ne az Idén lejáró ötéves hasonló megállapodás helyé­be. (A tízéves szerződést Pa­tolicsev szovjet külkereske­delmi miniszternek, a követ­érdekében áll, hanem hozzá­járul az európai és a nemzet­közi enyhüléshez ls. Gromiko és Forlani nemzetközi kér­déseket ls megvitatott Fergósztrájk Angliában ff LHÍM (MIT) Nagy-Britanniában forgó­sztrájkokkal folytatódik a másfélmillió alacsony kere­setű tanácsi fizikai dolgozó bér követe 16 sztrájkja, amely közvet'enül a kormány öt­százalékos bérnermája ellen irányul.' Számos köraetben munkalassító mozgalomban vannak a mentők. Az ország 420 ezer ápolónője és szü­lésznője küldöttséget me­nesztett Callaghan miniszter­elnökhöz. hogy figyelmeztes­sék: rövidesen ők ls sztráj­kolni lesznek kénytelenek megélhetési nehézségeik miatt Az ENSZ-erők közbenjárására Fegyvernyngvns Libanonban • Bejrút (MTI) tűzszünet beálltával egyide­Dél-Libanonban — az jüleg azonban izraeli páncé­ENSZ kezdeményezésére és losok hatoltak be Libanon te­közbenjárására — a szerda rületére, körülzárták a ha­hajnall órákra sikerült teái- tártői két kilométerre fekvő tltanl az Izraeliek és a pa- Sebaa nevű települést és fel­iesztin ellenállás erőinek tű- sorakoztak a határnak a Il­ié rségi párbaját — közölte banoni jobboldali milícia ke­szerdán a Dél-Libanonban ál- zében levő szakasza mentén lomásozó ENSZ-erők (UNI­FIL) szóvivője Bejrútban. A Khomeini pénteken érkezik ff Párizs, Teherán (MTI) Khomeini ojatollah, az irá­ni vallási ellenzék vezetője csütörtökön este, párizsi idő szerint 11 órakor indul az Air Francé francia légitársa­ságtól 'búrolt külön gépen, és helyi idő szerint péntek reg­gel., érkezik..meg Teheránba — közölte Khomeini Párizs környéki rezidenciáján dr. Jazdi, a vallási vezető közeli munkatársa. Szerda délután újra meg­nyitották Teherán központi repülőterét, melyet eddig az iráni hadsereg egységei tar­tottak megszállva — jelen­tette az Iráni rádióra hivat­kozva az AFP francia hír­ügynökség. fikálása ellen. Tóth Béla Móra Ferenc betűösvényein Ca rter: Kölcsönös érdek a SALT-egyezmény ff Washington (TASZSZ) katonai-ipari komplexum Carter amerikai elnök az előtti behódolást. amely cso­ország helyzetével foglalkozó portok máris aktív kampányt hagyományos üzenetében a kezdtek a megállapodás ratl­külpolitikávul foglalkozva nagy figyelmet szentelt a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatinak, min­denekelőtt a hadászati táma­dó fegyverrendszerek korlá­tozásáról folyó szovjet—ame­rikai tárgyalásoknak. A Szov­jetunióval folytatott együtt­működés — mondotta — n béke ügyét szolgálja, hiszen az atomkorszakban a világ­béke mindenképpen feltéte­lezi a nagyhatalmak közötti békét, s ez feltétlenül a nuk­leáris fegyverzetek ellenőr­zését jelenti. A szovjet—amerikai SALT­tárgyalások célja — folytat­ta az elnök — nem az, hogy egyik vagy másik fél egy­oldalú előnyökre tegyen szert, hanem az, hogy mindkét or­szág biztonságát szavatoljuk. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió — mondotta Carter elnök — egyaránt ér­dekelt a nukleáris háború ve­szélyének elhárításában. Az Egyesült Államok el­nöke kijelentette: már csak­nem minden kérdést megol­dottak a SALT-tárgyaláso­kon, de ugyanakkor azt állí­totta, hogy „megbízható és bizalmat keltő" megállapodás megkötése a Szovjetunió ál­láspontiától függ. Azt ls ki­jelentette, hogy nem ír alá „olyan megállapodást, amely nem erősíti az Egyesűit Álla­mok nemzetbiztonságát, s ha elrettentő erőnk nem marad rendkívül meggyőző". Ezt a kijelentést Washingtonban úgy értékelik, mlnt a szélsö­jobrbekiyíl csoportosulás éa a Bejrútban szerdán húszez­res tömeg kísérte utolsó út­jára Ali Hasszán Szalamenet. az El Fatan izraeli hadmű­veleti osztályának vezetőiéi és négy testőrét, akit hétfőn — valószínűleg az Izraeli tit­kosszolgálat ügynökei — táv­irányítású pokolgéppel meg­öltek, a palesztin mártírok temetőjében temettek el. Energiagazdálkodás Csehszlovákiában Fokozódik a széntermelés — Újabb atomerőművek épülnek ff TrSgá (MTI) műssakban WhaSznfft — ál­Csehszlovákiában évente mintegy 9 számlikkal növek- lőetzköz-állománnyal. anvag­szik a villamosenergia-szükséglet, ezért igen gyors ütemben kell bővíteni az ellátás belföldi és tmportforrásait. A hazai villamosáram-termelés 1937 óta — nóhn Csehszlovákia már ekkor it as iparilag fejlett államok köz* tartozott — 16-szorosára nőtt, s 197t-ben már megközelítette a 70 mil­liárd kiloioattórit. A felhasznált energia aránylag nagy há­nyadát. a nemzetközileg átlagos 30 százalékkal szemben 70 százalékát, hasai fekete- ás barnaszénből, valamint lignit­ből állítják elő. és energiafelhasználással a kívánatosnál és lehetséges­nél kisebb termelési értéket állítanak aló? A sajtóban sok szó esett arról, hogy miközben Cseh­szlovákiában változatlanul igen olcsó a villanyáram, a/ energetikai ipar fejlesztése Az ország energiaellátása ban a nagy hozamú külfej­és ezáltal egész gazdasági tósefc termelése csökken, s s M fejlődése tehát szilárd, meg- kisebb mennyiségű szén ls tótreho2áia ketsset bízható alapokon nyugszik, nehezebben jut el az erőmü­Ennek ellenére most már vi kazánokig, mert össze néhány éve növekvő feszült­ségek jellemzik a csehszlo­vák energiahelyzetet. Ezek tani idényben fokozta e egész éven it éz különösen szénellátási zökkenőket, a téli időszakban kényszerű hogy a barnaszén legna­fogyasztési korlátozásokat gyobb részét szolgáltató okoznak, amelyek elsősor- észak-csehországi bánya vi annyiba kerül, mint a het­venes évek elején, s ráadá­és • tórolőhelyeken A mos- vek 14twító9ének ^tősé­gei Csehszlovákiában pár éven belül kimerülnek. Az energetikai fejlesztés fő jár­ható útja az atomerőművek marad. Pár héttel lőtt Jaslovske Bohunioé­emeiyeit eisoeur- cimn-vwmoitózejM oanvavi­ban a termelést fékezik, de déken tavaly elmaradás volt a legnehezebb időszakokban a termelésfeilesztő berutvá- ' , - mlnt amilyen most az év zásokban, több százezer ton- ?JonW6míIvéb»n mraWl eleji fagyhullám miatt ki- nival kevesebbet termeltek. i^J ^ „JDfS in- s emiatt az erőművek nem alakult — a lakosság min- s emiatt az erőmüvek nem dennapl életét is érintik, tudtak télire elegendő fűtő- ™»i™reRV»eg Néhány napja az Ipari Üze- anyagot tárolni, mek a korábbinál lényege- 1971 és 1975 között az őr­sén kevesebb áramot kap- szág a szükséges energiá­nak. országszerte csőkken- többlet 90 százalékát még tették a közvilágítás mérté- behozatalból teremtette elő. két. egyhetes Iskolai szülte- a jelenlegi ötéves tervben tet rendeltek el, a televízió viszont a felhasználás emel- "ZXfci' részesedéséi oedig a korábbinak töredé- kedésének már egyharmadét i^íi'T kére volt kénytelen csök- hazai forrásokból kell fedez- a üzemeK özonc>an * kentenl napi adásidejét nt Főként úgy. hogy az Az energiaellátási nehéz- eredetileg tervezettnél gyor­ségek részben abból ered- sabb ütemben növelik a nek, hogy a téli időszak- széntermelést: ennek meny próbaüzemei­a tervek szerim 1990-ig összesen 8 ilyen egy­ségből álló 3 atomerőmű szovjet segítséggel való meg­építése révén mintegy 30 százalékra növeli a Villa­mosáram termelésében az Olaszországban gyilkosság ff Réma (MTI) amikor munkahelyére in­Súlyos politikai terrorcse- dult. lekményt követtek el szer- Az Olasz Kommunista Párt dán reggel Genovában. A KB sajtóirodája szerdán dél­„Vörös Brigádok" elnevezésű után kiadott közleményében politikai terrorszervezet tudatta, hogy a meggyilkolt meggyilkolta Guido Rossat, genovai szakszervezeti veze­az Italsider Kohászati Kom- tő az OKP tagja volt „A binát szakszervezeti vezető- gyilkosok a munkásokra jét, aki a baloldali CGIL emelték fegyverüket" — szakszervezeti szövetség fém- mutatött ré a közlemény és és vasipari tagszervezetének , , . • , 'alja volt. A 41 éves férfit népl egységre éberségre in­lakása előtt lőtték agyon, tette a dolgozó tömegeket nyisege tavaly már mégha- eneralasazdálkodáa 'adta a 123 millió tonnái, fn«-giagazaaiKo<tes Idén oedlg várhatóan eléri eddiginél is nagyobb össze­gű beruházásokat tesznek szükségessé, s a népgazda­sági terhek növekedés* mindinkább megköveteli tg • Bl fejlesz az 1980-ra tervezett 125 mil­lió tonnás évi szintet Az állandósult energetikai Legutóbb, tavaly decem­beri ülésén a CSKP Köz­ponti Bizottsága is igen nehézségek másik fő oka: az hangsúlyosan foglalkozott az energiával való ésszerűtlen, energiatakarékosság égető hanyag, sőt helyenként, p*- . felád«l*ly*l.rC4lül tűz|e Ki zarrló gazdálkodás. Nemrég többek között, hogy fokozot­Lubomír Strougal minisz- Ubban érdekeltté kell tenni terel nök figyelmeztetett ar- anyagilag a dolgozókat az ra, hogy Csehszlovákia az áramfogyasztási normák egy főre jutó évi csaknem 7 megtartásában, az erőmű­tonnás tüzelőanyag-fogyasz- vekben — a berendezések tós tekintetében a világ él- korszerűsítésével és más vonalába tartozik, viszont módszerekkel —. számotte­népgazdaságában az enei- vően csökkenteni kell a fel­gin források felhasználásának használási hányadot, továb­hatékonysága egyharmad- bá az országos tüzelőanyag­dal-egynegyeddel rosszabb, és energiafelhasználásban rilnt a többi fejlett ipari olyan állami műszaki fej­országban. Ennek egyik ál- lesztési és szervezési prog­'alános oka az. hogy a cseh- ramot kell megvalósítani, szlovák üzemek átlagos ha- hogv 1978 folyamán a terve­tékonysága elmarad a nem- zetthez képest összesen 2 zetközi élvonaltól. tehát millió tonna fűtőanyagot le­adott — többnyire csak egy hessen megtakarítani. 62. A Juhász Gyula dajkálásában indult Tűz című folyóirat is hamvaiban kezd roskadni. Át­veszi egy Zsirkai János nevű ébredő magyar. A Tűz már Juhász Gyulát is majdnem megégette ezekben a napokban. Pénzért vásárolták meg az ABC, azaz Antibolsevista Comité harsonájául. Az ellenforradalmárok gyülekezete a nyilvános­ság elé lopja magát A messzire látó Juhász ilyen közelről nem ismeri föl készülődésüket? Persze, azok is a „mindent Magyarországért" nótát fújják. A percenként való változás nem törte össze Mórát. Az ijedelem és a szúrás meg sem látszik rajta. Borzasztóan gyötrődik. Ügy érzi, minden étidig történtekért felelős. És bár éltető eleme az írás. nem ír. A szerkesztést is mindentudó ba­rátai, apolitikus társai végzik, Szigethy, Balla. Szokása ellenére, maga előtt is titkolva fára­da'mát. ruhástul ledől. Nézi a mennyezetet Makói orvos barátla. Diósszilágyi ront rá. Életvidámságot, híreket hoz, s a mindig nála levő orvostá kát. — C-ak nem vagy beteg? — kérdi Mórát. — A kedélyem roz'dás egv kicsit. De jó. hogy jössz. Menjünk el Dettréhez! Űj híreim szerint pár nao óta ismét .sírógörcsökben fetreng. — Menjünk. Pedig én ünnepelni jöttem. Hol­nap március 15. van. — Ugyan biz' a, én meg a színházban szóno­kolok. Micsoda változások a színházban, a vóros­. ban, az országban. Az őszirózsás forradalom vi­rágai hat hónap alatt odafakultak, hogv a ha­lottak is tiltakoznának ellene; ha a sírjukra ke­rülnének. A színházban az ébredő magyarok címerei, lo­bogói között tartom szónoklatom, s bár nincs is kedvem hozzá, de föl kell még használjam ezt a fórumot is, hogy elkiabáljam: baj van. nagy baj van, emberek, vigyázzatok! Éppen most gondol­tam ki. mit mondok. ... Annak az izzó sivatagnak a Nébó-negvéről, amelyben ma vándorlunk, be lehet látni egy jobb világ ígéretföldjének füvellő mezőire, amelyben nálunknál tisztább gyermekeink bol­dogabban fognak élni, mint ml és apáink él­tünk: ő értük szenvednf el az átmenet elkerül­hetetlen megpróbáltatásait, boldog 'kötelessége e fájdalmas nemzedéknek. Azonban nem elég az Ígéret földjét hagyni utódainkra örökségül, rájuk kell hagynunk a forradalom lelkét ls..., hogy a lomhaság nagy fázisai ne szakítsák meg többé a fejlődést, s ne sorvasszák el az új forradalom gyümölcseit ls, mint a régiét... Ahogy a színházi ünnepségről tömegelünk ki­felé. látjuk, körül vagyunk kapva tengerészkü­lönítményetekkel. Mindenkit megmotoznak, mi­előtt a kordonon átengednének. Akinél fegyvert találnak, azt elszedik, aki tiltakozik, letartóztat­ják Van már rendfenntartó egyén bőven. A fran­ciák 3000 emberrel, a szerbek a túloldalon nem tudni, mennyivel, a románok a Tisza—Maros szögben hatalmas haderővel. A kaszárnyákban károlyista. kommunista katonák, s itt csörtetnek a felfegyverzett fehér tisztek. Itt van a csendőr­ség, rendőrség, városi karhatalom. — Neuberger fenyegetőzik — — A katonaság leszerelése után szombaton megkezdődött a polgárság lefegyverzése is. A karhatalom a kommunista mozgalom miatt ér­kezett Szegedre. Akinél fegyvereket találtak, azok a statáriális bíróság elé kerülnek. A polgári lakosság lefegy­verzése rövid Idö alatt befejeződik, és miután a katonákat már leszerelték, a kommunista izga­tók jó részét letartóztatták, a teljes rend rövi­desen helyreáll a városban. Neuberger Frigyes, a városparancsnok szom­baton megjelent a kommunisták párthelylségó­ben, ahol kijelentette, hogy nincs ellenvetése a tudományos kommunista előadások ellen, a lázító röpiratok terjesztését és az agitációt azonban feltétlenül eltiltja. Huszonegyedikén este megszakadt a telefon­összeköttetés a fővárossal. Ezért másnap a sze­gedi lapok a Pesten történtekről híreket nem hoznak. Hanem a szegedi direktórium az éjszaka folya­mán vasúti telefonon megtudta az országom nagy változásokat. Ennek értelmében hívták ösz. sze a munkástanácsot. Neuberger, aki különítményeseivel a kommu­nisták letörésére érkezett, akkor már teljes erő­jével a proli dikt mellé nyilatkozta magát. » hogy minél jobban dokumentálju hűségét, elfo­gató parancsot adott kí a megszálló francia tisz­tek ellen. A szegedi KMP titkára, Udvardi János, elözó nao Kun Bélával tárgyalt, s reggel Szegedre ért, tudva, hogy mi a teendő a proletárdiktatúra szel­lemében. A Szegedi Friss Újság Vörös Újság né­ven, a Szeged és Vidéke Proletár néven jelent meg A többi maradt a régiben. De minden lap közölte már az új helyzetet. — A proletárság diktatúrájának megvalósítá­sával lényeges változás állt be az államformá­ban, amelynek hatása természetesen az egész or­szágra kiterjedt. Í (Folytatjuk* a I

Next

/
Oldalképek
Tartalom