Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
Szerda, 1979. január 3. Szilveszteri staféta hasi 1 7 ', » i képernyő Staféta: I. Szóbeli vagy írásbeli üzenetet, értesítést vvvő, rendszerint lovas hírnök; gyorsfutár... 2. Ilyen módon továbbított levél... 3. Váltófutás, illetve az ilyenben induló együttes... (Magyar Értelmező Szótár.) Mottó: szilveszterkor mindent lehet (?!). * 1. DAC (Dél-alföldi Crónika). Vidéki csapat az egyes rajthelyen, övéké a legrövidebb Időtáv, mindössze tizenöt perc a délutáni órákban, amikor mindenki szendvicseket púpoz, bólékat kotyvaszt, beigliket szeletel, pezsgőt hűt. Olyan, mint egy előmérkőzés. S mégis „a televízió legrövidebb veszteri műsora" a maga műfajában nagyszerű. Igazi tévés éle, szellemes képesjegyzet, ötletekkel teletűzdelt, kritikus szkees. Feszes, pontos, a riportelemek élnek, a képben megfogalmazott szerkesztői észrevételek a zenei ritmus összhangjára épülnek. S rnég arra is van szellemi ereje, hogy egy-egy poén mögött megvilágítsa a társadalmi hátteret 2. Bóláék felsőbb osztályba léptek ezen az estén, a Para helyett a Szuper Ligában ontották a „fejes gólokat". Árkus és Szuhay jól megértették egymást a teji'elszerű ködben is, s elkerülték a legnagyobb veszélyt: a köd ellenére sem ködösítettek. Csak a végén — sajnos —, amikor a legnagyobb fényerőre kellett volna váltani a reflektoroknak — az első magyar szuper sztriptíz vált a köd martalékává. (Még szerencse, hogy az új év jól kezdődött, s Derrick felügyelő jóvoltából ellátogattunk a nyugatnémet discóklubba, ahol a gogo görlök megmutatták, hogy ott kint, a romlott nyugaton, hogy csinálják, amit nálunk ködösítenek ...) 3. Hogy nem te olyan szörnyű a tévé reklámújságja, azt a szilveszteri különkiadásból mindannyian láthattuk. Csak egy baj van — s erre Mikes György és Somogyi Pál döbbentett rá —, hogv a magyar reklámok nem találnak célba. De hát ez már amolyan magyar betegség (mint az is. hogv akit egyszer fölkapunk, attól nem szabadulunk, bármikor nyomjuk meg a televízió gombját. Mikes és Somogyi is visszatért — árnyékuk voltak önmaguknak! — az esti nagy vidám műsorban). 4. Ki tudja, hanyadszor mutatták meg a némasági fogadalmat tett csapatok, mit tudnak végtagjaikkal. Az egész sorozat belterjes, érdektelen és leleplező. Hogy a közönség mégsem hagyja ki? Jól is néznénk ki, ha mindig a közönség igényeit próbálnánk kielégíteni. Nem győzné Tamási Eszter az Önök kértékkel, s nem tudnánk meg. Kazal László meg Antal Imre (oly ritka madár a képernyőn!) hogyan mutogat. Fontos! 5. S jött toiásfejhadnagy. kopaszon, elegánsan, választékos nyakkendőkkel, hoszszú cigarettákkal, végén nyávogva. Még igv is a szilveszterest egyik üdítő színfoltja volt (már aki színesben nézte). Különben? Különben olyan, mint a többi krimi. Már várom, hogy a gyűrött és üvegszemű Colurnbo, meg a mindig vasalt, taríejű Kojak után végre megérkezzen az új amerikai rtyomozósztár. aki ezúttal 26 éves, nőnemű, és a fotókról ítélve állatian csinos. Egy szilveszteri rész biztosan jut nekünk is belőle! 6. A staféta következő tagjai mások gúnyáját húzták magukra. Igaz. hogy a gúnya kicsit foltosra sikerült, de az igazi paródiával nem volt baj. Ízig-vérig eredeti, nagyszerű húsz percet produkáltak a közismert együttesek és énekesek paródiáival. 7. A Magyar Televízió húszesztendős történetében hozzászoktatta a nézöx millióit, hogy szilveszterkor kirukkal, s — dicsérjék vagy szidják — nagy nemzeti vállalkozásként, országra szóló kabarét produkál. Az idén a szokásosnál kevesebb volt az előzetes hiradás. a kedélyeket csigázó harangozás — mint kiderült, nem volt miről hírt adni, nem volt miről harangozni. A szilveszteri staféta című vidám műsor ugyanis alulmúlhatatlan volt Nem is tudom, ilyen NB III-as együttesek hogy vehettek részt ebben a stafétában. Bunda lehet a dologban! Mert egy stúdiót olcsó tapétákkal és még olcsóbb geometrikus idomokkal kibélelni igen olcsó dolog — s talán még ennél is olcsóbb egy összevillázott műsort, meghívott közönség előtt összedobni. Persze arra kíváncsi lennék, hogv a repülőtereken szokásos berregő kapuért kl vette fel az ötletdíjat, és mennyi volt az a summa?! Merthogy értelme nem volt. az hétszentség, és hogy elvett negyven percet a műsorból, az is biztos, mert mértem. Hogy kinél csörgött, azt pedig nem volt nehéz kitalálni; amikor megjelent a színen egy sztár és három statiszta. Na. kit fogunk visszatapsolni, kit fogunk visszaberregni? Harsány! Gábort vagy Kovács 13. Ferencet? Persze lehetett volna ez a műsor akár kellemes óávbúcsúztató két és fél óra is. ha... ha teszem azt ez egy hagyományos, szokványos kabaré (csakhogy ehhez szellemi töltetre és kabarészíneszekre van szükség); lehetett volna látványos show (ahhoz viszont elegánsabb kiállításra. pompásabb körítésre, szép iábú lányokra és kellemes dalokra is szükség lett volna); lehetett volna tévés varieté (ahol helye van az erőművésznek meg az utánzónak, meg a füttyösnek, sőt esetleg még a malackodó jelenetnek is. csakhát a bezárt Kamara Varietét sem pótolta ez a szilveszteri staféta, mert semmi sem mert lenni). Egy rosszul sikerült koktél volt. ahol a penészes befőtt agyoncsapta a francia pezsgő ízét. Pedig önmagában Gálvölgyi János és Alfonzó paródiája remeklés, Haumann Péter és Lukács Sándor mintha egy másik, nívós programból csöppent volna a IV-es stúdióba, csakúgy, mint néhány percre Orosz Adél. aki valami tévedés folytán az Operaház színoadán érezte magát... S húsz év után a televízió szilveszteri kabaréműsorában igazából egyetlen televíziós ötlet sem volt! A staféta folytatódik — szerencsére nem a televízlóban. A stafétabotot 365 napon át kell vinnünk egy komolyabb versenyben, jövő szilveszterig. Tandi Lajos Tilos as áru indokolatlan Megrendeléses, előjegyzéses vásárlások a „csúszópénz" megakadályozására A vásárlói biztonság érdekében, a jogosulatlan előnyszerzés megakadályozására a nehezen, vagy az azonnal bc nem szerezhető cikkek kiszolgálását még 1972-ben rendeletben szabályozta a belkereskedelmi miniszter. A megrendeléses, clőjegyzéoas vásárlási rendszert azonban a kiskereskedelmi vállalatok, a bolthálózat többsége nem alkalmazza megfelelően. Ez az értékesítési forma n kívánatosnál szűkebb körben terjedt el, inkább csak a boltvezetők egyéni kezdeményezései tapasztal hatók. A minisztérium ellenőrzései megállapították, hogy bár van raktáron a vásárlók által keresett cikkekből, azokat azonban különböző okok miatt visszatartják. Ez megengedett, teljesen szabályos akkor, ha az árut az DTPhitellevél elintézésének Idejére, minőségi cserék esetére tartalékolják, vagy azért tették félre, mert előleggel lefoglalta a vevő. Nem mondható általánosnak, de gyakori, hogy nz áru visszatartása kizárólag a bolti dolgozó!: jogosulatlan előnyszerzését szolgálja: „csúszópénz" reménvében tartalékolnak különféle cikkeket A visszaélések megakadályozására a Belkereskedelmi Minisztérium irányelvet adott ki, amely szerint a kereskedelmi vállalatoknak március 31-ig ki kell jelölniük azokat az üzleteket, amelyekben bevezetik az előjegyzéses, megrendeléses értékesítést, meg kell határozniuk az ily módon forgalomba kerülő cikkeket, gondoskodniuk kell a hozzá szükséges technikai feltételekről, például „hivatalos" előjegyzési naplóról, értesítőlevélről. A szabályozás közönséget érintő lényege: a vevőnek — ha nem, tudiák számára azonnal kiszolgálni a keresett árut — joga van előjegyzést kérní, előleggel megrendelni: ezt az előjegyzési naplóban rögzítik — a napló első példányát a vevő kapja — s amikor az áru a boltba érkezik, a vásárlót levelezőlapon azonnal értesítik. A minisztérium szerint « megrendeléses, előjegyzéses rendszert főleg a tartós fogyasztási cikkeket — bútort és lakásfelszerelési, vas-műszaki cikkeket — árusító üzletekben indokolt bevezetni, alkalmazása azonban célszerű egyéb keresett termékek, például ruházati cikkek forgalmazásánál is. Turné Amerikában Holnap másodszor utazik tött le a KISZ Központi Műhosszabb amerikai turnéra vészegyüttesével. Karikó Teréz, a Szegedi Nem- Ezúttal is ennek a 35 tazeti Színház Liszt-díjas ma- gd zene- és táncegyüttesnek gánénekese 1974-ben két hó- egyedüli énekes szólistájanapot töltött Kanada és az ként utazik a Kzegedi operaAmerafai Egyesült Államok énekesnő a január 4-től febnagyoob városaiban azzal a ruár 27-ig tartó kanadai és műsorral, amit a világ egyik egyesült államokbeli vendéglegjelentosebo hangverseny- játékra. bár szó van arról, irodája, a HUROK cég kö- hogy rászt vösz a február 27—március 20. közötti maA néha Érdemes lenne egyszer, talán úgy január vége felé, közvélemény-kutatást tartani arról: ki mit tart a szilveszterről? A kötelező össznépi ivászaton túl mi az az időtálló-időtvesztő plusz, ami óévet búcsúztatva, újabbat köszöntve arra készteti az embert, hogy egy pillanatra végigtekintsen ilyenkor saját életén is, s a régi szilveszterek egymás után sorakoztatásával próbálja lemérni mai önmagát? Lehet, hogy erről van szó. Természetesen az van könynyebb helyzetben, akit más évforduló is köt. Például — ilyenkor van születésnapja. Mint a rádió kabarészínházának. Tízéves lenne már? Míg a rádióújságot meg nem láttuk — várhattunk rá. ió későn, a legutolsó pillanatban érkezett —, szinte el sem hihettük. Azután két. összesen négyórás műsorban csodálkozhattunk. ámuldozhattunk, hitetlenkedhettünk. Legfőképpen pedig: örülhetnünk és nevethettünk. több rádiófigyelő Nyári tervek újévi lapon A TIT Csongrád megyei szervezete újévi jókívánságaival mellékelte az ez évi nyári egyetemek tematikáját és jelentkezési felhívását is. A XVI. Pedagógiai Nyári Egye+emet az idén július 16. és 25. között rendezik meg Szegeden, melynek témája Az oktatástechnológia elmélete és gyakorlata. A programban kiváló szakemberei:, kutatók ismertetik az oktatástechnológia helvét a pedagógiában. gvakorlati alkalmazásuk lehetőségeit, az új tan-, tervekhez idomuló modem technikai eszközök használatát. A VIII. Művelődéselméleti Nyári Egyetem július 27-én kezdi meg munkáját, augusztus 4-én zárta kapuit. Az idei téma: Az értelmiség szerene a közművelődés. a közvélemény, a közhangulat alakításában. A programok a szocialista emberformálás jegyében zajlanak. A nyári egyetemekre az előzetes jelentkezéseket máris elfogadják. A kabarészínház jubileumi pályázatára érkezett legjobb müvekből készült az Ünnepeljünk együtt! című műsor, Bodrogi Gyula pályázó-szóvivővel az élen. Ismeretlen nevű szerzők, de ha nem halljuk nevüket, hanem csak az általuk írt tréfákat — azt hihettük volna, szokásos hétfő esti rádiókabarét hallunk. Ennyit a színvonalról és az utánpótlásról. A pályamunkák hallgatása közben tulajdonképpen végig csodálkozhattunk: a magyar humor, úgy latszik, nemcsak elpusztíthatatlan, hanem félelmetesen fejlődőképes is. A hagyományos kabaréelemektől az abszurdon és a groteszken át a paródiáig és a „megkevert" műfajú társadalomkritikáig. Az igazi azonban még csak ezután következett. A születésnapját ünneplő kabarészínház önérzetes című humorparádéja: Ne nézzen tízévesnek! Két állandó, a többi szám közé „becsempészett" produkció eredeti módon tette rádióssá és még szilveszteribbé a kabarét — Márkus László és Schubert Éva hírei, valamint Bodnár Tibor—Kavosy Miklós Kivánságkútja. Űjra Itt volt Lujza és Jenő, és Bárdi Györgyéinek, megindult az agvuk. A tavalyi fociműsort korrigálandó, Petzrdi Pál Melis Györggyel drámai ^lódon kommen'álta Argentína gyászos perceit. És még három szám. amelyekről elkerülhetetlen bővebben szólni. A leggyengébbel kezdve (abszolút kivételnek számított ebben a négy órában) : érthetetlen, hogy olyan kiváló művész, mint Kern András, miért pazar rolta két társával együtt tehetségét a meglehetősen szellemtelen, üres és főleg lapos pintes üvegre. Korábbi produkcióik, Kern telefonparódiája, vagy Verebes István Amikor feljöttél.. .-dala után tőlük nem ezt vártuk. Amint — ellenkező előjellel — Peterdi Páltól sem. Hofiról még mindig külön kell szólni. Idestova már annyi ideje, mint a kabarészínház fennállása. Mivel hosszú idő után ezúttal a tévé szilveszteri műsorában nem szerepelt (pótlásként 30-án „dobták be", fura előzetesként) hangjával is újra sikerült bebizonyítania, miért számítanak lemezei máig szenzációnak a piacon. Személyisége ellenállhatatlanul eredeti, humora — fáradtan, idegesen, „tele hemoglobinnal" — még mindig szenzációs. Ám szemlélete, véleménye, ítélete az. amiről talán egyszer külön kordokumentumként is meg fognak emlékezni. Egyetlen anekdotikus bizonvíték: amikor kiderült a megkésett rádióújságból, hogy Hofi csak a rádióban lesz hallható, a tévé előtt poharazgató társaság a rádióműsorra figyelő újságírótól úgy 11 körül már ötpercenként kérdezgette, mikor lesz már, szóljon, ha elkezdte, meghallgatjuk mindenképpen. Ne nézzen tízévesnek! — kiáltott ránk szilveszterkor a kabarészínház. Örömteli válaszunk: legalább 33 évesnek néztük és nézzük, kicsit fiatal a korához képest, de mindenképpen érett, értelmes, és főleg felnőtt. Csak fgy bírja még legalább a következő tíz évig. Domonkos László II primadonna halála Hosszas betegség után, 86. volna; több évtizedes, páéletévcben, szombaton elhunyt ratlan színházi pályafutásáHonthy Hanna Kossuth-díjas, nak egy-egy emlékezetes alakiváló művész. Temetéséről kítása, több száz televízió-, később intézkednek. film- és hanglemezgyári fel* vétele mindenkihez eljuthaA magyar színházművészet tott és el is jutott Nemcsak nagy alakjától, az operett- itthon volt ő az operettműfaj műfaj nemzetközi hirű pri- meghatározó egyénisége, külmadonnájától búcsúzik az földet is megnyerte sokszínű ország. Nincs, aki ne ismerte jellemábrázoló készsége, kifejező hangja, játékának utolérhetetlen bája és eleganciája. Színészi pályájának egyik emlékezetes állomását a Szovjetunióban ünnepelte, és sok más rangos külföldi színpad közönségét is meghódította személyes varázsával. Budapesten született 1893ban. Az Operettszínház Balettintézetében, majd Rákosi Szidi Színiiskolájában tanult Első jelentősebb szerepét 1907-ben Bayer ..Babatündér"-ében kapta. 1912-ben a Népopera színpadán szubrettként lépett a közönség elé. 1916-ban a Vígszínházhoz szerződött, majd vidéken játszott. 1925-ben került a Fővárosi Operettszínházhoz. 1927-ben a Belvárosi Színházban mint prózai színésznő mutatkozott be szép sikerrel. Mint primadonna, az op®» rettrepertoár szinte minden főszerepét eljátszotta. Művészetét páratlan népszerűség öveztp. A Kossuthdíj, a Kiváló művész és a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetések — ea utóbbit tavaly, 85. születésnapján, februárban vette át — voltak hivatalos elismerései alkotóművészi életének, művészetének. xikói és guatemalai fellépéseken is — esetleges szegedi elfoglaltságától függően. A szegedi énekesnő Kodály Székelyfonójából, a Háry Jánosból mutat be részleteket, valamint virágénekeket, népdalokat énekel. A vendégjáték színhelyei tizennégy kanadai nagyváros, köztük a torontói City Hall, a montreali Theatre Maisonneuve, illetve az USA tizenhat államának 25 nagyvárosa, így egyebek között a New York-i Lincoln Center, a washingtoni Kennedy Center, Philadelphia, Boston, San Francisco, Chicago, Los Angeles legnagyobb színházai. Különdíj a tápéi búcsúért A falusi búcsú, mint népünnepély, számos olyan lehetőséget kínál, amit a népművelőknek illik kihasználni. Sok ember összejön, egy-két napra hazatérnek az ország különböző részeiben szétszóródott családtagok is, akik nem csupán a családdal, de régi ismerőseikkel is találkozni akarnak. A múlatás vagy a csöndesebb szórakozás szintén velejárója a búcsúnak. A jó népiművelő nem csupán észreveszi ezeket a lehetőségeket, hanem föl is méri, mit veszít, ha nem aknázza ki őket. A bazárosok silány kínálata akkor kezd veszedelmes lenni, ha csak az van; a kocsmai múlatás akkor veri a végleteket, ha más szórakozásra kilátás sincs. Márpedig számos művelődési ház becsukja a kapuit nappal, mondván, ez nem a mi rendezvényünk, és legföljebb este nyitja ki bál ürügyén, mert a bevétel neki is érdeke. Tápén a népművelők két egymásutáni évben szakítottak a „nemtör Miöim" hagyománnyal, és jól szerkesztett egész napos műsorral rangos eseménnyé avatták a búcsút Tánccal, dallal népi együttesel: járták végig az utcát, és léptek színpadra délután, „vásári komédiások" és bábosok a sportpályán szórakoztatták a sok ezres tömeget, és kapcsolódni tudtak a zenei világnap ünnepi eseményeihez is: a Szegedi Zenebarátok Kórusa adott este hangversenyt A népművelési intézet pályázat keretében értékelte a tápéi művelődési ház munkáját, és elismerését különdíjjal fejezte ki. Figyelemreméltó: a pályázatra nem neveztek be a tápaiak, nem is tudtak róla, mégis nyertek. A díjat kísérő értékelés a szeptemberi búcsút „színvonalasnak és feltétlenül támogatandónak" minősítette. Figyelmeztetett egyúttal arra is, hogy a kiállító árusok portékáival kapcsolatban változatlanul számos kifogás merül fel. A népművelés kívánalmai szerint a rang is rendezvény kísérő elemeinek is igazodniuk kell a jó elképzelésekhez. 1