Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-27 / 22. szám

2 Szombat, 1979. január 27. Hasznos megbeszélések Belejezödött Andrej Gromiko olaszországi látogatása # Róma (MTI) Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tegnap, pén­teken befejezte ötnapos hi­vatalos olaszországi látogatá­sát és hazautazott Moszkvá­ba. A szovjet diplomácia ve­zetőjét Forlani külügyminisz­ter búcsúztatta Róma Ciam­pino repülőterén. Gromiko elutazása előtt nyilatkozatot adott a sajtó képviselőinek. „Jó légkörűnek" minősí­tette olaszországi megbeszé­léseit. Egyetértettek abban, hogy nemcsak a kapcsolatok színvonalának megőrzésére van szükség, hanem fejlesz­tésükre, bővítésükre is — mondotta. A tárgyaláson nagy figyel­met szenteltek a nemzetközi kérdéseknek. Ez a megbeszé­lés ls „hasznos" volt, muta­tott rá Gromiko, és hangot állt, az a törekvés, hogy ki­adott meggyőződésének, küszöböljük az újabb hábo­amellyel nyilván olasz rész- rút." ről is egyetértenek, hogy „tág tere nyílik az együttmű­ködésnek a nemzetközi és az európai enyhülés megerősíté­se érdekében". „Vannak ki­használatlan lehetőségek gaz­dasági és kereskedelmi vo­natkozásban is. Hosszú tá­von kell fejlesztenünk gazda­Gromiko elmondta még, hogy olasz részről megújítot­ták a meghívást Leonyid Brezsnyevnek és Alekszej Kosziginnek, ő pedig moszk­vai látogatásra hívta meg Forlani t. * Az olasz Minisztertanács sáRi együttműködésünket" — elnökségének hivatalos köz­vélekedett. Az aláírt szov­jet—olasz megállapodások pozitívan értékelhetők. A pápával tartott tanács­kozásról kijelentette: „Ta­lálkoztam a pápával, a ró­mai katolikus egyház vezető­jével. Hasznosnak tartom megbeszélésünket. Tanácsko-' zásunk középpontjában a bé­ke, a béke megszilárdítása lése szerint Andreotti és Gro­miko csütörtöki tanácskozá­sán csak általánosságban érintették a Kínának szánt olasz fegyverszállítások kér­dését. A közlés szerint And­reotti a következő napokban válaszol Leonyid Brezsnyev ezzel kapcsolatos levelére. Válaszát Olaszország moszk­vai nagykövete, Maccotta to­vábbítja majd. Tüntetések Iránban # Teherán (MTI) Pénteken valóságos harc­térré változott az iráni fő­város több körzete. A kor­mányellenes tüntetők és a hadsereg összecsapásainak az első jelentések szerint 28 halálos áldozata volt. A leg­hevesebb összetűzések a te­heráni egyetem környékén robbantak ki, ahol a dél­előtti vérontás után a kato­nák délben ismét tüzet nyi­tottak a diákokra, és kórházi Jelentések szerint 10 fiatalt gyilkoltak meg. Az OKP nem támogatja az Jtndreottf-kormányt • Róma (MTI) Enrico Berlinguer, az Olasz KP főtitkára pénteken dél­után az Andreotti-kormányt támogató parlamenti többség többi négy pártjával folyta­tott közös tanácskozás után bejelentette: az olasz kom­munisták úgy döntöttek, hogy nem támogatják többé a kor­mányt Berlinguer hozzáfűz­te: „A tények figyelmes megvizsgálása után arra a következtetésre jutottunk, hogy lehetetlenné vált mara­Folytatódik a genfi tanácskozás # Genf (MTI) . Pénteken, tegnap Genfben folytatta munkáját a lesze­relési bizottság. A szerdán megnyílt tavaszi ülésszak első naojaiban a 30 tagor­szág küldöttségeinek vezetői fejtik ki kormánvaik állás­pontját az átalakított nem­zetközi leszerelés fórum Jö­vőbeni tevékenységéről. Mint több szocialista or­szág képviselőjének felszó­lalásából is kiderül, az ENSZ-kÖzgyüles tavaly ta­vasszal összehívott rendkí­vüli leszerelési ülésszakán elfogadott elvekkel egybe­hangzóan az országok több­sége a genfi leszerelési bi­zottság munkafeltételeinek megjavítását szorgalmazza — azzal a végső célkitűzés­sel. hogy lényeges haladást lehessen elérni a fegyverke­zési verseny megfékezése, il­letve a leszerelés útján. A Német Demokratikus Köztársaság küldötte felszó­lalásában részletesen szólt a leszerelési bizottság munká­jával szemben támasztott követelményekről. A bizott­ságnak az a feladata — mu­tatott rá az NDK képviselő­je —, hogy az ENSZ-köz­RVŰlés 10. rendkívüli és a 33. rendes ülésszakán elfo­gadott ajánlásokat és hatá­rozatokat konkrét, gyakorla­ti intézkedésekben jelenítse meg. A bizottság pénteki ülésén felszólaló lengyel küldött be­szédében hangsúlyozta, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkí­vüli ülésszaka külön nyo­matékkal utalt a leszerelés, az enyhülés es a nemzetközi biztonság között meglevő szoros kaocsolatra. Etiónla küldötte a leszere­lési törekvésekkel ellentéte: megnyilvánulásokról srólvr emléke etett arra. hogy a" ENSZ-kÖ7gvülés ülésszaké val egy időben a NATC csúcsértekezlete fegyverzeté nek olyan mértékű mennyi ségl és mlnőségt növnlésérő' döntött, amely páratlan a szervezet történetében. A lé pést sok országhoz hasonló an Etiópia is elitélte. A továbbiakban arról szólt, hogy a fejlődő orszá­gok örömmel üdvözölnék a fegyverkezési verseny .meg­szüntetését, és az ezzel egvütt iáró leszerelési Intéz kedéseket. A leszerelési bizottság ta vaszi ülésszaka a jövő héten ügyrendi kérdések megvita­tásával folytatja munkáját dásunk abban a többségben, amelyre ez a kormány tá­maszkodik." Berlinguer azzal indokolta meg a kommunisták elhatá­rozását, hogy a keresztény­demokrata kormány nem tel­jesítette a tavaly februári többségi megállapodásban foglaltakat és vállalt kötele­zettségeit, sőt azokat a tör­vényeket is vonakodott vég­rehajtani, amelyeket közösen megszavaztak. Az OKP főtitkára úgy vé­lekedett, hogy a többi párt — ha akarja — hivatalban irthatja Andreotti kormá­lyát, vagy akár újat is ala­kíthat, az OKP-nek a parla­menti többségbén valót rész­vétele nélkül. Mindazonáltal elképzelhetőnek tartotta, hogy az OKP döntése rhiatt kormányválság robban ki Olaszországban. Berlinguer leszögezte: az OKP ellenezné a képviselőház idő előtti fel­osztását és rendkívüli válasz­tás kiírását. A kommunisták véleménye szerint egység­kormányt kellene alakítani az OKP bevonásával. Római baloldali körökben belső és nemzetközi okokra vezetik vissza a válságot. 138,2 MILLIÁRD DOLLÁR FEGYVEREKRE Haroicf Borwn amerikai hadügyminiszter csütörtökön a kongresszus elé terjesztette a Pentagon 1980-as pénzügyi évre szóló költségvetésének tervezetét. Eszerint az Egye­sült Államok 1979. október 1-től egy év leforgása alatt minden eddiginél hatalma­sabb összeget, 138,2 milliárd dollárt költ katonai célokra. PALESZTIN GERILLÁK LETA RTÖZTATASA Egy Tel Aviv-i katonai szó­vivő közlése szerint az iz­raeli biztonsági erők csütör­tökön felgöngyölítettek két palesztin gerillacsoportot, tag­jait letartóztatták. Az akció­ra a Jordán folyó megszállt nyugati partján levő Abu Disz faluban került sor. A letartóztatott palesztinokat — jól értesült források szerint huszonketten vannak — az­zal vádolják, hogv az El Fa­tah tagjai, és hogy az utóbbi Időkben több akciót hajtot­tak végre Jeruzsálemben. CARTER LEVELE BREZSNYEVHEZ Carter amerikai elnök le­vélben tájékoztatta Leonyid Brezsnyevet, hogy az Egye­sült Államok nem készül fegyvereket eladni Kínának, de nem fogja akadályozni, hogy nyugat-európai szövet­ségesei kössenek ilyen üzle­teket — Jelentette pénteken a The New York Times. VASÜTI KATASZTRÓFA — 500 HALOTT Súlyos vasúti katasztrófa történt pénteken Banglades­ben. Az indiai rádió Daccá­ból érkező jelentésekre hivat­kozva közölte, hogy pénteken a bangladesi fővárostól 160 kilométerre kisiklott egy uta­sokkal zsúfolt gyorsvonat és a szerelvény első négy kocsi­ja a mozdonnyal együtt egv szakadékba zuhant. Az első jelentések 500 halálos áldo­zatról szíólnak — hangoztatta az indiai-'ricHó ..-. SZÁD VT PÉNZGYŰJTŐ KÖRÚTRA INDUL Szadat elnök kora tavasz­szal „pénzgyűjtő" körutat tesz az Egyesült Államokban az NSZK-ban és Japánban — közölte a pénteki Al Ahram. Arra akarja majd rávenni a három gazdasági nagvhataimat, hovv az egy­kori Marshall-tervhez hason­ló keretekben 10—15 milMárd dollárral járulianak.hozzá az egvtptomi gazdaság helyreál­lításához. Energiagazdálkodás Ausztriában Népszavazás az atomerőmű üzembe helyezése ellen # Bécs (MII) Az Osztrák Köztársaság energiaforrások és energia­ellátoltság tekintetében egy­aránt szerencsésnek mond­ható. Kőolajszükségletének mintegy 24 százalékát, egyéb energiaszükségletének pedig csaknem 100 százalékát képes saját erőből fedezni. A he­gyekben és csapadékban gaz­dag Ausztria bővelkedik kö­zép- és kis teljesítményű ví­zi erőművekben és hőerőmű­vek üzemeltetésére alkalmas barnaszénkincsben. Mindezek ellenére — elsősorban keres­kedelempolitikai megfontolá­sokból — Ausztria jelentős mennyiségű villamos ener­giát, kőolajat és földgázt importál. Villamos energiát főleg Lengyelországból, föld­gázt pedig a Szovjetunióból. Összegezve elmondható, hogy az ország energiaellátottsága a jelenlegi szükségletet figye­lőimbe véve kielégítő. Az újabb beruházások, mindenekelőtt a 8 milliárd schilling költséggel megépí­tett, de népszavazási ered­mény miatt üzembe nem he­lyezett zwentendoríí atom­erőmű már a 3-4 évvel ké­sőbbi. vérható energiaigé­nyek figyelembevételével in­dultak. A kiesett nukleáris erőmű helyett most a hagyo­mányos, ún. kalóríás erőmű­vek építését tervezik — egye­bek között Magyarországgal is együttműködve. ' A kép teljességéhez tartozik, hogy Ausztria egyes tartományai­ban — így például Felső­Ausztriában és Karintiában — olyan barnaszénkészletek vannak, amely.ek. kitermelé­sét vagy meg sem kezdték, vagy pedig beszüntették, sőt dest A rendelkezésre áUó energiamennyiség felhaszná­lását figyelemmel kísérő osztrák ügynökség, az EVA, a napokban tanulmányt tett közzé. A szaksajtó szerint „szigorúnak", de semmi eset­re sem valótlannak minősí­tett felmérés szerint az el­következő évek növekvő energiaigényei szükségessé teszik az energiakérdéssel kapcsolatos eddigi koncep­ciók felülvizsgálatát. Az EVA felmérése szerint ugyanis, ha az 1976-ban megtermelt osztrák energia mennyiségét 100-mak vesszük, akkor annak csak 68 száza­léka jutott el a fogyasztókig, 32 százalék volt a tczrneiési, átalakítási veszteség. A 68 százalékból 34 százalék ke­rült a lakosság — azaz fi háztartási fogyasztásra, de ezen mennyiségnek is csak 18 százalékát hasznai fák fel, 16 százalék elpocsékolódott, A közlekedés az említett év­ben 12,3 .szazaiékot fogyasz­tott el, de ebből csak 2.6 százalékot. értékesen. Az iparnak 21,7 százalék erapr­g i a részesedéssel kellett volna elszámolnia, de csak 12)2 százalék került hasznos fel­használásra. Mindebből az derül ki, hogy Ausztria meg­termelt energiamennyiségé­nek mindössze egyharmadát hasznosítja. Ausztriában most kor­mányszinten dolgoznak az energiatakarékosság különbö­ző módozatain. Sok szó esik az épületek jobb szigetelésé­ről, a gépek gazdaságosabb kihasználásáról. Hetek óta • rádió- és tóvéműsordk nép­szerű betétje egy reklám­blokk, amely az osztrákok egyes aknákat be is betonoz-' energiapocsékolással szembe­tak, mivel a monopolista ér­dekek a kőolaj kitermelését ^ivánták előtérbe helyezni. Az Európa-szerte, sót las­san az egész világon jelent­kező energiagondok, no meg az említett zwentendorfi atomerőmű „elherdálása" az utóbbi hetekben Ausztriában ni közömbösségét figurázza ki. Az iskolákban a szokásos januári téli szünet mellett február végére is bevezettek egyhetes, úgynevezett ener­giaszünetet. A kérdés kam­panyjellege arra utal. hogy Ausztriában is a korábbinál nagyobb gondot fordítanak a is az érdeklődés középpont- megtermelt energia gazdasá­jába állította az energiakér- gosabb felhasználására. Tóth Béla Móra Ferenc betűösvényein 64. Ekkor kerül Juhász Gyula a színházi direktó­rium élére. Az iskolákat diákönkormányzatok Igazgatják, s pár hét alatt fél tucat igazgató el­mozdítására kerítenek sort. Baloldali túlzások szüremkednek a polgárok által, baloldali törvé­nyek szerint működő közigazgatás intézkedései­be. Az apácák nem kapnak élelmiszerjegyet. A misék tartását korlátozzák. Móra atyai féltéssel védelmezi az alakuló új rügyeit mindenféle ellenforradalmi vandalizmus­tól. Ez nem valami Ismételgetett szólam az ő mentalitásában, hanem véres valóság, amit a Mementó című írásában juttat kifejezésre. — Mementó — Proletárdiktatúránk első hetén már túlva­gyunk. Talán sohasem volt még a történelemben diktatúra, amely ilyen megalkuvástalan kemény és mégis ilyen istenien emberséges lett volna,.. A proletariátus nem vérre szomjas, hanem boldogságra, s abból mindenkinek juttat annyit, amennyi megilleti. Kinek lehet ez ellen szava ebben a nagv, munkásvárosban, amelyet akik naggyá és erőssé tettek, azok leginkább kizsák­mányoltak volnak, öntudatos fizikai és öntudat­lan szellemi proletárok? Nem lehetnek sokan akiknek van mit siratni; akiknek van okuk ve­szett fogcslkorgatással felhorkanni az új rend ellen, amely elszedi tőlük a prédát és titkos konventlkulumokon alattomos tőrt köszörülni a diktatúrára, amely azon rettenetes sorsra fogja őket kényszeríteni, hogy ők is érjék be annyi­val, amennyi emberte-sriknak jut. Ezeknek az okulására jegyezzük fel a következőket. 1793-at írtak, a nagy francia forradalom ne­gyedik esztendejét, amikor Lyon kitűzte az el­lenforradalom fehér zászlaját... A konvent azzal az elhatározottsággal fogadta el a harcot, amely nem döbbent vissza egy tag lemetszésétől, hogy megmentse a testet. A forra­dalmi eszme fon'.asabb volt, mint Franciaország második városa. A konvent vörös gárdáinak gyűrűje körülvette a megerősített várost és két­havi ostrom után, amelyben a tízezer főnyi vé­dősereg száztíz emberre olvadt le, hatalmába vette. Rettenetes volt a küzdelem és irtózatos a megtorlás. A konvent határozatot hozott, hogy Lyon temettessék romjai alá, házal — a kórhá­zakat és iskolákat kivéve — bontassanak le, az eke vágjon barázdát minden épület fölött, s em­lékoszlop hirdesse az utókornak, hogy igy bűn­hődött Lyon, az ellenforradalmár... ... Lehet-e képzelni olyan őrültet és gonosz­tevőt, aki Szegedből magyar Lyont akarna csi­nálni? Móra nem egyedül kiabál az éledező ellenfor­radalom ellen. Lencz Gézáék Igazság című kom­munista lapja rendszeresen közöl leleplező cik­keket a fehérek készülődéséről, az ellenforra­dalmárok kavargó jelenlétéről. A „Jó reggelt, ébredő magyarka" című írásban ilyeneket olvashatunk: — Ki az a Zsirkáy János? Szerkesztő-tulajdo­nosa a Juhász Gyuláék által eladott Tűz című folyóiratnak, ami átvedlett ellenforradalmi or­gánummá Zsirkay a háborúban rekviráló tiszt volt, a for­radalomban a Tevéi szegedi irányítója. Hogy mi a Tevéi? Ez a legbárgyúbb maszlag. A legközön­ségesebb ellenforradalmi limonádé. Az ébredező magyarkák gvűjtő medencéle a fajmagyarok országos szövetsége. A letűnt kor­szak alakjai lassan mind irie'é —eV Keresztény­zooiális nyavalya, reakció! Régi bűnösök me ' edékhelye ... Ez a fölébredt magyar ZsiJkav azt írja é mondja, hogy az o Irányítása alatt burjánzó te rületvédó liga munkája a Tevélkedés ...! Ugyancsak az Igazságban lepleződik le a kato­natanács által kiadott Kürt cimű lap. amely a forradalom szellemében fogant, de ez időben már az ellenforradalom hangját dudálja. Móra nemcsak ezekből a lapokból Ismeri a fej­leményeket. Szigethy Vilmos barátjával egy házban lakik a francia katonai parancsnokság. Szigethy Vilmos kiváló francia tudását veszik igénybe a franciák, e réven ő is tudta, mennyi­re főzik Betrixet a szegedi burzsujok. Móra, Mementó című írásáért, azonnal kapta a névtelen telefonokat, leveleket, fenyegetéseket. Fischoíf Ági intelmére védőláncban álltunk Móra körül. De úgy, hogy ő se tudja, mert ön­érzetében elparancsol bennünket maga mellől. Ha szóba kerül a helyzete, nyíltan mondja, hogy mindent kiáll, amit a sors rászab. Nem lehetett véka alá rejteni a mivoltát. Hogy ls lehetne égő fáklyát lőportoronyba zárni? Életvitelén egy mozdulatnyit nem változtatott. A könyvtár és a lakása között ingázik. A város eseményeit figyeli. A legpuskaporosabb gyűlése­ken megjelenik. Mikor vendégek, csoportok ér­keznek a kultúrpalota látására, olyan kedélyesen társalog velük, mintha valami meseország kö­zepében törpék előtt mesélne. Pedig a napok minden órája újat hoz. A tanácstörvény értelmében a nyomdák és napilapok szoclalizálódása bekövetkezett. Engel Vilmos fölvisított. Nagy dérrel-durral jött a könyvtárba, hogy Móra ne engedje ezt, mert ő akkor földönfutóvá lesz! — A törvény, te ls ezt tartod, Vilmos, minden­kinek egyforma mércével mér! De ne félj, együtt voltunk, együtt leszünk földönfutók is. Erre szö­vetkezünk össze. — Te könnyen beszélsz, nincs vesztenivalód. — A puszta létem. Alsóvárosról ólombotosok keresték Mórát. Ahogy betömegeltek, egyszerre kiömlött belő­lük. hogy most Jobb belátásra bírják az irót. Ölombotjalnk nekünk is voltak, akkorára gszerveződtünk a jámbor Sebestyén Károly­1 kezdve Lugosy Döméig, tudtunk nélkül az .oületben egy ajtó nem nyílhatott ki. Jöttükre t-hat aggodalmas szempár ügyelt a történések­e. Nagyon el akartuk az ólombotosokat külde­ni, de azok makacsul kapaszkodtak az ajtófél­fába. A vitára Móra is kifordult szobájából, s kedélyesen magához intette a csizmásokat : — Mivel szolgálhatok? (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom