Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-26 / 21. szám

VILÁG PROLETÁRJAt.EGYESÖLjETEIC! DELMA6YAR0RSZAG AZ MSZMP S Z ÉGED VÁRÓ SI B I Z OTTSÁGÁNAK LAPJ A 69. évfolyam 21. szám 1979. január 26., péntek Ara: 80 fillér Ülést tartott a Minisztertanács Beruházások előírásainak egyszerűsítése Környezetvédelem A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: • Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Marjai József, a Minisztertanács elnök­helyettese beszámolt a KGST végrehajtó bizottságának 88. üléséről. A kormány jó­váhagyólag tudomásul vette a jelentést. Megbízta a nemzetközi gazdasági kapcso­latok bizottságát, hogy tegye meg a szük­séges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlásokból adódó feladatok végrehajtá­sára. A kormány elfogadta az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentését a be­ruházások területén meglevő hatósági elő­írások felülvizsgálatának eredményéről. Felhívta az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a felülvizsgálati munka eredményeit hasz­nosítva, tegyék meg az előírások egysze­rűsítése érdekében szükséges intézkedése­ket. Az Országos Környezet- és Természet­védelmi Hivatal elnökének javaslata alap­ján a Minisztertanács határozatot hozott az emberi környezet védelmével kapcsola­tos tevékenységek irányításáról, s módosí­totta a levegő tisztaságának védelméről szóló 1973. évi rendeletét. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. fflz idén Nyolcmillió tonna kőolaj érkezik a Szovjetunióból Felülvizsgálták a beruházások megvalósítását szabályozó hatósági elttirásokat ós eljárásokat Csökkentették és még to­vább mérsékelik a költsége­.ket a beruházások megvaló­sításához, engedélyezéséhez kapcsolódó hatósági előírá­sokban és eljárásokban. En­nek lehetőségeit a Miniszter­tanács határozata alapján másfél éves felülvizsgálattal tárta fel 17 minisztérium és országos főhatóság. Az épí­tésügyi és városfejlesztési miniszter koordinálta a mint­egy 40 ezer oldalt kitevő ha­tósági szabályzatok felülvizs­gálását, amelyek eddigi ered­ményeiről és a további teen­dők munkaprogramjáról je­lentésben számolt be a kor­mánynak. ... A jelentésből kitűnt, hogy a felülvizsgálat országos szakmai vitává terebélyese­dett. Ebben nemcsak a miniszté­riumok és főhatóságok, ha­nem a felügyeletük alá tar­tozó vállalatok, továbbá a társadalmi egyesületek, va­lamint a beruházók, terve­zők, kivitelezők és a hatósá­gi eljárásokat intéző szak­emberek is részt vettek. A változtatásokra összesen 1720 javaslatot tettek, amit a tár­caközi munkabizottságok ele­meztek és értékelte, s 977-et minősítettek hasznosítható­nak. örvendetes, hogy több főhatóság már a fe­lülvizsgálattal egy időben intézkedett a hasznosítható javaslatok érvényesítéséről Is. Így az ÉVM már módo­sította az Országos Építés­ügyi Szabályzatot. A javas­latok alapján a többi között a szabályzat 33 tételes elő­írását korszerűsítette, és le­hetővé tette, hogy a meghatá­rozott ügyekben maguk az építésügyi hatóságok döntse­nek a helyi körülmények merlegelése alapján. Az elő­írások sok pontjának megvál­toztatásával, s a beruházási költségek csökkentésére, meg­takarítására kínáltak lehető­ségeket. Egyebek között mó­dot nyújtottak arra, hogy a kis ügetek építésénél az el­árusítóhelyek beimaTassáuá­nak atóó határa három he­lyett 2 5 méter, a 2000 nétv­'+°ros áruhároVhan pe­dig 3,6 he!vett 3 3 méter le­gven. s hasonlóképpen a ren­deltetési cé'nak és a gazda­ságos műszaki lehető<ri->°knek megf,,elően jobban differen­ciálták az etöírt mérethatá­rokat más létesítményeknél ts. Az például, hogy a sze­mé1 vgénkocsi-tárnló hosszú­ságának minimális méretét 5 5-ről 5 méterre csökkentet­ték, lehetőséget nyújt arra. fcogy a paneles házak földszintjén készülnek — a korábbi helyi­garázsokat rendezzenek he. ségeknél alacsonyabbak le­--, . , ...„,.„ . .. hessenek. Az ésszerű gazda Felesleges kötöttségét szun- , . .... , ,, . , tettek meg azzal is, hogy a »afg RV rttésekor ^űiab^bák^ ^SA 23^8^31­vitesekor az ujabb szobák — . , te ..-i,., hiszen általában hálófülkék, kalmazasa ajanlotta "valt * vagy a gyermekek részére (Folytatás a 2. oldalon.) Magyar—NDK Az idén kölcsönösen 20,1 millió rubel értékű fogyasz­tási cikket szállít egymásnak a két ország kereskedelme — rögzítették az 1979. évi magyar—NDK belkereske­delmi választékcsere-megái­lapodás jegyzökönyvében. Ezt Csütörtökön Budapesten írta alá Selmeci Laiosné belkereskedelmi miniszter­helyettes és dr. Werner Ju­rich, az NDK kereskedelem ­és ellátásügyi miniszterhe­ly ettese. Magyar—szovjet kőo'aj- és olajtermék száll'tári szcződéeket írtak alá Budaiesten. A dokumentumokat dr. Russay István, a Mlneralimpex ve-ériírazra'ója és N. O. Markov, a Szojuznyevtcexport vezérigazgató helyettese látta el kézjegyével Huszonötmilliárd forint ér­tékű szovjet kőolaj- és olaj­termék vásárlásától, illetve szállításáréi írt alá csütörtö­kcin, tegnap szerződést Bu­dapesten Russay István, a Mlneralimpex vezérigazgató­ja és NyikólOfj Markov,'- ' a Szojuznyevteexpört külkeres­kedelmi egyesülés, vezérigaz­gató-helyettese. Az aláírásnál jelen volt Viktor Ocseretin, a Szovjetunió budapesti ke­reskedelmi képviselője is. A Mineralimpexnél az MTI munkatársának elmondták, Téli munkák a szövetkezeteiken A határ, a föld mindig beszél magáróL Leginkább akkor tűnik szemünkbe, ha már dúsan kínálja termését, a ringó búzatáblát, a ros­kadozó gyümölcsfaágakat, a gazdag szőlőtőkéket és a kapásokat. Ám az év elő­készítése sokkal korábban történik, s a földdel a csen­des téli napokban is gon­dolni kell. A téli határjárás is ad tapasztalatokat, információt. A szegedi közös gazdaságok­ban ezekben a napokban a zárszámadó közgyűlésekre készülődnek. Kisebb kollek­tívákban, munkaközösségek­ben megvitatják, elemzik az elmúlt évi gazdálkodás ta­pasztalatit, hogy az idén megszüntethessék az előfor­duló fogyatékosságokat, hi­bákat és tovább gyarapítsák a közös vagyont, a szövet­kezeti alapokat. Ezt köve­tően majd a zárszámadó közgyűléseken, küldöttköz­gyűléseken adnak számot a elvégzett munkákról, maj" pedig az idei gazdálkodás és pénzügyi tervről is. / város környékén gazdá'kod ­kollektívák mindig példa­ként szolgá'tak közelebb­íávo'abb boldoguló gaz-tókö­zösségeknek. Ezé-t is kriti­kusabban. a belső tartalékok felhasználásának szándéká­val készítik az idei tervet. A számadások és tervezé­sek ideje van most a szegedi földeken. Ugyanakkor a termelés sem szünetel, lür szen folyamatosan tartanak a téli munkák, mind az ál­lattenyésztésben, mind pe­dig a kertészeti te'.epeken. Kint a határban is ta'álni mozgolódást, a gyümölcsö­sökben, másrészt a szántó­földeken is. Mint például a szegedi Űj Élet Tsz-ben. Ez a közös gazdaság messze földön híres a fűszerpaprika­termesztéséről és primőr­termesztésérő1. A téli na­pokban is bőven tatólnak munkát a szövetkezeti gaz­dák a kertészeti telepeken. Az egyhektáros holland üvegházban 55—80 ezer négy­zetméter alapterületen ne­velnek palántát, több terme­lőszövetkezet, állami gazda­ság részére, a saját szükség­leten felül. A fűszerpaprika­palántát más megvébe. ígv Bács megyébe is eljuttatják. Karfiol, karalábé palántát is nevelnek. Szögi Istvánné asszonybrigádja ezekben a napokban a pa'ánták szál­lítását készíti elő. A tapaszta'atok szerint a holland üvegház beváltótta a hozzáfűzött reményeket, ezért a közös gazdaság most újabbat is épít Már az elmúlt, év őszén a buda­pesti Földmunkát Gépesítő Vállalat kecskeméti kiren­deltsége négy földgyaluval megkezdte a talajmunkát, s ez napjaikban is tart. A ha­talmas gépek a termőtalajt elhordják a kijelölt helyről, ahová a holland üvegház alapját rakják le, s később majd visszakerül a termő­talaj. hogy a most aláírt szerződés alapján a Szovjetunió az idén mintegy 10 millió tonna kőolajat és olajterméket szál­lít Magyarországra. Ebből a kőola j 8,1 milli'ö tonna, vagy­is 400 ezer tonnával több a tavalyinál, s ez a jelentős níennyiség a Barátság veze­téken érkezik a Szovjetunió­ból. Kőolajtermékekből csak­nem 1,8 millió tonnát vásá­roltunk erre az évre. .250 ezer tonnával többet a tavalyinál. Az 1 8 millió tonnából mint­egy 850 ezer tonna a gázolaj, amely az 1977-ben üzembe helyezett matyar—szovjet olajtermák-vezetéken érke­zik. A háztartási tüzelőolaj­ként, illetve Diesel-üzem­anyagkértt felhasználható gáz­olajon kívül a Szovjetunió számottevő mennyiségben olaibenzint, szuperbenzint, fűtőolajat és egvéb termáke­ket is exportál hazáikba. Ily móon a Tszai Vegyi Kombi- . nát otófinüzeme az idén 430 ezer tonna szovjet vegyipari alapbenzinhez jut, 90 ezer tenna szovjet szuperbenzint i benzinkutaknál közvetlenül hoznak forgalomba. 195. ezer onna szovjet repülőgép­üzemanyaggal üzemeltetik a MALÉV gépeit. A hőerőmű­vek 170 ezer tenna 6zovjet fűtőolajat használhatnak fel tüzelőanyagként. Ezenkívül számottevő mennyiségű re­pülőbenzin jut á repülőgépes növényvédő állomásoknak, <Js érkezik a Szovjetunióból vi­lágító petróleum és többféle kenőanyag is. Mint a Mineralimpexnél rámutatnak, most mérhető le •valójában • a közösen meg­épített magyar—szovjet cső­vezetékek nagy jelentősége. Az idei szovlet olajszállítmá­nyok továbbítását a csőveze­tékek nélkül gyakorlatilag nem lehetne lebonyolítani, hi­szen ehhez mintegy negyven­millió vasúti tartálykocsit kellene megmozgatni. Az idei szerződés a két or­szág közötti hosszú lejáratú megállapodásokon és az 1979, évi magyar—szovjet árucse­re-forgalmi jegyzőkönyvön alapszik, ez tette lehetővé a Szovjetunióból származó olaj­behozatal növelését. A most atóírt szerződéssel a hazánk­ban felhasznált cseppfolyós szénhidrogéneknek mintegy 75 százalékát az idén a Szov­jetunió biztosítja számunkra, (MTI) Gépesített fejtések, nagyobb termelés Molnár József felvétele Dolgoznak a földgyaluk a szegedi Cj Elet Tsz-ben Zavartalan energiaellátá­sunkhoz jelentősen hozzájá­rult, hogy a bányászok csak­nem félmillió tonna szén­j nel, 50 000 tonna kőolai jal | 's 400 millió köbméter föld­| pázzál megtetézték múlt évi i ervüket — állapította mec ".apolyi László nehézipari Miniszterhelyettes a Bányász Szakszervezet Központi Ve­•.etőségének csütörtöki, teg­napi ülésén. A kimerülő széntélenek pótlására bányánként átla­gosan 10 százalékkal kel! növelni a termelést a na­gyobb termelékenységű, gé­pesített fejtések koncentrá­lásával. A szénhidrogén-bá­nyászatban a hatékony má­sodlagos és harmadlagos művelési eljárások kiterjesz­tését kell szorgalmazni. A termelékenység növeléséi teszi szükségessé az is, hogy a korábbinál másfél száza­lékkal kevesebb munkaerő­vel kell kielégíteni az or­szág növekvő szükségletét a hazai energiahordozókból Szénbányászaink már tavaiy is szabadnapjaik egy részé­nek feláldozásával. te-ven felüli szénnel járultak hoz­zá az ellátáshoz, s hasonló erő'eszí'.éseket tesz szüksé­gessé az idei igények kielé­gítése is. A jobb energia­gazdálkodás érdekében na­gyobb arányban működtet­jük a széntüzelésű erőműve­ket, mint az olaj- és gáa­tüzelésűeket. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom