Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-21 / 17. szám
10 Vasárnap, 1979. január 21; Szerdán, a Tisza-parti stadionban SZEOL ÁK—Bp. Vasas Szabó László visszatér a Szegedi Volánhoz Szabó László, a Bp. Honvéd játékosa és a magyar kézilabda-válogatott beállósa február 13-án leszerel és Visszatér anyaegyesületéhez, a Szegedi Volán SC NB l-es csapatához, a napokban ugyanis aláirta átigazolási lapját a szegedi együtteshez. A spanyolországi B csoportú Világbajnokság mérkőzései lilán március végén kezdi el a közös munkát Kővári Árpád vezető edző irányításával az idei bajnoki szezonra. Sportműsor VASÁRNAP Teke Egyéni felnőtt és ifjúsági megyei bajnokság, nők. DÉLÉP-pálya. 9. Labdarúgás Lábtenisz Délmagyar Kupa hat csapat részvételével, helyosztó mérkőzések, Rókusi Tornacsarnok, 9. HÉTFŐ Teke Egyéni ifjúsági megyei bajnokság, fiúk. DÉLÉP-pálya. 15. Labdarúgás Radnóti-hétfők. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvarán. Elektromos—Kiskundorozsma. 16.30, Góré. FC ACCY—Flamengó. 17.30, Kormányos. Posta—Alföldi Vendéglátó. 18.30. Varga. Kózmosz—Junior. 19.30, Kubatovics. Építők—Honvéd, 20 30, Kiss J. , Csúszós téma Kezdődik újra! A nem is olyan hosszú téli szünet után ismét kifutnak a zöld gyepre, Illetve egyelőre valószínűleg a fehér hóval borított pályákra legjobb labdarúgócsapataink. A szegedi kékLábtenisz feketék mindjárt elsőre rangos ellenfelet kaptak. A SZEOL AK NB Il-es labdarúgó-csapata január 24-én, szerdán délután 1 órakor a Tisza-parti stadionban Nemzeti Bajnokság kupamérkőzésen fogadja a Bp. Vasas gárdáját. Nemcsak az edzőé a felelősség A Délmagyar Kupa döntője A nosztalgia tenné? Ki tudja... Több mint száz sportrajongó — hiába volt a tévében krimi! — a régi idők fociját választotta inkább. Ott szurkoltak késő estig a Rókusi Tornacsarnokban. Lábteniszt néztek. A lábtenisz nem versenysportág. edzések végén szokták játszani a labdarúgók, levezetésképp. Annyi tény persze, hogv a lábtenisz látványos, változatos játék; sok lehetőséget' ad a technikai trükkökre, s legkiválóbb művelőinek fegyvertárából nem hiányzik a fifika sem. A régi idők focija... Ki ne emlékezne Hajós Imre góljaira; számolatlanul ontotta őket, csakúgy, mint valamivel később Vass Ferenc, de nem feledkezünk meg a Ezőke stopperről, Portörőről sem, a légtér korlátlan uráról. Jó volt újra látni őket. Hát bizony, az ő Idejükben több örömünk volt városunk labdarúgóiban, mint manapság... A több mint száz szurkoló talán ezért is ment ki a rókusi csarnokba. S nem is csalódtak. A régiek tudása, már ami a technikait illeti, nem kopott. Kitűnő mérkőzéseket vívtak. A tegnapi eredmények. A csoport: Molnár Ferenc, Molnár Tibor. Molnár Mihály—dr. Janka János, dr. Vígh József, Sajtos István 2-0. — B csoport: Portörő Gábor, dr. Hajós Imre, Pataki Tamás—Vörös János, Csömör Zsigmond, Madarász Mihály 2-0. A két legjobb teljesítményt eddig a dr. Dékány Géza, dr. Szamosvölgvi Zoltán és dr. Stumpf Gábor, illetve a dr. Vass Ferenc, Gilicze István, Takó István összetételű triók nvújtották. Jól küzdöttek a Molnárok is; annak idején nem egy csanatban játszottak ugyan; Ferenc a Dózsa csatára volt, Tibor évtizedig a Csepel középhátvédje, Mihály a SZEOL-ban játszott közép- és balhátvédet A mai műsor: az 5—6. helyért Vörös János és dr. Janka János csapata, 9 óra; a 3—4. helyért Portörő Gábor és Molnár Ferenc csapata. 9 óra 30 perc; DM Kupáért dr. Dékány Géza és dr. Vass Ferenc csapata, 10 óra. A mai küzdelmeket is a rókusi sportcsarnokban rendezik. Jégpálya vagy kubikgödör? Most aztán senki sem panaszkodhat hogy nincs tél. Tulajdonképpen a diákok téli szünetének befejezése óta szinte egyfolytában „mínuszos" napok voltak. Az idősebbek emlegetik is; valamikor egymás után készültek el az iskolák udvarain, az egyesületek salakos kézilabdapályáin a korcsolyázásra alkalmas területek. Ma pedig csak csupa kellemetlenségeket okoz a nagy hideg; kimarad egyegy buszjárat, nem indul az autó. többet kell fűteni, s nem minden szülő érezheti biztonságban gyermekét. A napokban olvashattuk a szomorú hírt, két kisgyerek alatt szakadt be Szegeden a Tisza jege... A játékos csúszkálás eredménye: egy emberélet. A megoldás pedig kézenfekvő: korcsolyapályákat kellene építeni. Nem olyanra gondolunk, mint amilyen Dunaújvárosban, Jászberényben, vagy Debrecenben épült — azok bizony költségesek. Ennél sokkal egyszerűbb az, amit annak idején olyan nagy ügyességgel készítettek, hogy minden városnak nemcsak egy. hanem több korcsolyázásra alkalmas helve is volt. Sok fórumon. vezető testület tanácskozásán megfogalmazódott má- az igény. De hogy megvalósuljon — a legtöbb helyen ezért nem sokat tettek. Pedig a legutóbbi gyermektragédia ébreszthetné rá ismételten az embereket, szülőket, pedagógusokat: cselekedni kellene. Sőt. az Oktatási Minisztérium az OTSH-val, a KISZ KB-val. a Magyar Üttörők Szövetségével együtt felhív •'•"Sri fordult az általános és középiskolák, valamint intézmények igazgatóihoz, hogy építsenek jégpályát. A felhívás megjelent az újságban, elhangzott a televízióban és a rádióban, de a tudatig már nagyon kevés helyen jutott el. Legalábbis megyénkben. Elsőként a makói Erdei Ferenc Kereskedelmi Szakközépiskolában készült jégpálya, őket követte a szegedi Ságvári általános iskola. (Egyelőre erről a kettőről tudunk. — A szerk.) Sokan emlékeznek még az ötvenes évek végére, a hatvanas esztendők eleiére, amikor különösen sok jégpálya létesült az iskolai udvarokon, sportpályákon, de még az üres telken is. Ma nem lehetne ugyanezt megcsinálni? Erről beszélgettünk a minap Császi Sándornéval. a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanárával, akinek több éves jégpályakészítési taoasztalata van, még gyakorlóiskolai tanári éveiből. — Minden esztendőben készítettünk jégpályát,- Szinte az egész városból jöttek hozzánk gyerekek. Az iskolában hárman, lelkesebb nevelők összefogtunk. Nem egyszerű az elkészítés módja: a hideg tűrése mellett elsősorban sok időt és fáradságot igényel a korcsolyázásra alkalmas terület kialakítása. Én még ide sorolnám a gyermekszeretetet és a tenni akarást is. amely nélkül mi sem tudtuk volna egvszer sem elkészíteni. De amikor elkészült, megielentek a tükörsima jégen a gyerekek, lemérhettük munkánk értékét. Nincs iobb érzés, mint látni a iá'ékba feledkezett gyerekeket. Megérte, hogy több éjszakát tőig töttünk el a jég „hizlalásával" — sajnos, ezt ma már egyre kevesebb ember vállalja. De senki sem szereti az egyéb tortúrákat sem, mert emlékszem: nekünk is mennyire rosszul esett, amikor egy-két forintot szedtünk használati díjként a korcsolyázni akaróktól, s azt az úttörőcsapat kasszájának gyarapítására szántuk. Többen ránk fogták, hogy saját zsebre dolgozunk. Ennek ellenére minden évben vállaltuk mind a plusz munkát, mind pedig az intrikusok támadásait. Bizonyára ma is lenne sok olyan vállalkozó kedvű tanár, szülő, mint Császi Sándorné. De a közmondás is azt tartja: egy fecske nem csinál nyarat... A jégpálya kialakítását egy közösségn.ek, s nem utolsósorban a gyerekek szüleinek kellene kezdeményezni. De nagvon sokat tehetnének a lakóhelyi népfrontbizottságok, melyeknek többek között egyik feladatuk a társadalmi munka szervezése is. A KISZ-esek is példát mutathatnának. de még ilyen összefogásról, ilyen tevékenységről egyetlen helyről nem érkezett hozzánk hír ... Tény: az iskolai udvaron, vagy egyéb helyen szervezett korcsolyázást nemcsak azért kell felkarolni, mert egv újabb téli sportolási lehetőséget kínál, hanem azért is, mert a befagyott tavak, folvók számtalan veszélyt rejtenek. Ha a gverekeknek nincs más lehetősük, akkor kénytelenek kubikgödrökben. folyókon, csatornákon hódolni a csúszkálás. a korcsolyázás örömeinek. s ez nagy bajt okozhat! Suli József Nyolc évet töltött az olykor keménynek, kényelmetlennek bizonyuló edzői kispadon dr. Faragó József, a SZEOL AK férfi kosárlabdacsapatának szakvezetője. Ezalatt fiai háromszor jutottak fel az NB I-be, de mindanynyiszor a páternosztert választották „utazásuk" eszközéül. A harmadik, tavaly első osztályban töltött év sem hozta meg a hőn óhajtott sikert, ismét csak átszállójegyre tellett. Ami elegendő volt az NB Il-es bajnokság százszázalékos megnyeréséhez — a heti öt edzés, a kényelmes, lezser hozzáállás —, igen kevésnek bizonyult az élvonalban. Hogy is mondta az edző a bajnokság kezdete előtt? „Két hónap alatt lezajlik a tavaszi forduló, kértem a fiúkat, koncentráljanak erre az időszakra, a kosárlabdázást ne harmadrangúként kezeljék, mert különben nem lehetnek tartós örömeink a játékban." Pusztába kiáltott szavak maradtak... Aláhúzza ezt a csapat ritkaságszámba menő tavaszi gyenge produkciója. Pedig a sorsolás kedvező volt, mégis csupán egyszer, az itthon játszott első mérkőzésén tudott győzni. Ezáltal tulajdonképpen megpecsételődött sorsa, hiszen ősszel olyan teljesítményre lett volna szükség a kialakult helyzet megváltoztatásához, amelyre adott esetéten eleve képtelen volt a SZEOL AK, A klub és a szakosztály vezetése mindent megtett azért, hogy a sportág szegedi hagyományaihoz méltóan szerepeljen, az NB I-ben maradjon a csapat. Ez viszont csak az egyik oldal. A másik oldalon a játékosok állnak, akiknek akarása, lelkesedése — enyhén szólva — sok kívánnivalót hagyott maga után, csalódást okoztak, megbuktak a „vizsgán" — és nem először! Pár hónapja, amikor előrevetette árnyékát a bukás, egy önmagával vívódó, a kudarcot szinte egészében magára vállaló edzővel találtam magam szembe. Az ősz folyamán viszont kiderült, felesleges mártírként mindent a saját számlájára írnia a szakvezetőnek, nemcsak őt, játékosait is terheli a felelősség a történtekért. A teljesebb, kerekebb kép megrajzolásához dr. Faragó József véleményét kértük, vajon hogyan értékeli az elmúlt bajnoki évet? — Változatlanul vallom, mellékfoglalkozású edzőként nem lehet eleget tenni az NB I követelményeinek, így én sem tudtam kellő szintű és hatékonyságú munkát kifejteni — mondja saját tevékenysége megítéléseként. — Munkahelyi elfoglaltságom miatt képtelen voltam heti öt edzésnél többön részt venni. A napi egy edzés nagyon kevés lehetőséget nyújt ahhoz, hogy egyénileg is foglalkozzam a játékosokkal. A sajátos technikai elemek csiszolásához, a dobások gyakorlásához délelőtti edzések is kellettek volna, de ezt a főiskolás és egyetemista játékosok elfoglaltsága, időhiánya miatt sem lehetett megvalósítani. — Játékosokat kedvelő edzőként tartják számon. Most is azt remélte, a játékosai akaraterővel, küzdöképességgel átsegítik a csapatot az akadályokon. Nem így történt. Mivel magyarázza? — Ma is azt mondom, nem a tudással volt a baj, képességei alapján a csapatnak helye lenne a magasabb osztályban. Érzésem szerint a Sopron legyőzése után elbizakodottság lett úrrá a játékosokon. Azt gondolhatták az első, gyors siker után, nem lehet gond a későbbiekben sem, elég lesz amit korábban végeztek az edzéseken. Kevés kivételtől eltekintve az önképzést, az egyéni gyakorlást nem tartották fontosnak, fizikai képességeik is messze elmaradtak a követelményektől. Sorozatos formaingadozások, erőnléti hiányosságok hátráltatták őket képességeik kifejtésében. Hozzá kell tennem, a szerencsével is hadilábon álltunk, számos mérkőzést minimális különbséggel vesztettünk el, ami taktikai éretlenséggel magyarázható. — Ezt hogyan érti? — A szoros mérkőzéseken nem tudott ritmust, taktikát változtatni a csapat Vezéregyéniség hiányában a játékosok nem érezték, mikor mit kell tenniük. A bajnokság vége felé megszűntek ezek a hiányosságok, de nem sokra mentünk vele, későinek bizonyult az ébredés. — Több találkozón feltűnt. a SZEOL AK játékosai a táblák alatti küzdelmekben az azonos magasságú ellenfeleikkel szemben is alulmaradtak, de futógyorsaságuk, dobóbiztonságuk sem volt kielégítő. Csak az edzések számának, az azokon végzetteknek tulajdonitható a gyenge forma? — Nem. Sajnos baj volt egyes játékosok felelősségérzetével, életmódjával. Nem mindig készültek sportszerűen a mérkőzésekre, de kifogásolható küzdeni tudásuk és versenyzői magatartásuk is. Elfelejtették, mit jelent számukra az NB I, hogy az egyesület által Szegedet képviselik az ország színe előtt A kapott bizalomra nem szolgáltak rá! — Ismét az NB II következik. Milyen elképzelései vannak, mit vár a másodosztályban töltendő évtől? — Függetlenül a csapat sorsától, már tavaly jeleztem, nem tudom vállalni a vezető edzői tisztet. Ezt, mint már említettem, munkahelyi elfoglaltságom nem teszi lehetővé. Persze, ez nem azt jelenti, hogy szakítani akartam, vagy akarok a kosárlabdázással, ifjúságiakkal szerettem volna foglalkozni. A szakosztály vezetése tárgyalt is edzőkkel, de megegyezés nem jött létre, nem tudott főfoglalkozású szakvezetőt szerződtetni. Ebben a kényszerhelyzetben nem hagyhatom cserben a csapatot, egy évre újból elvállaltam Irányítását. Remélem sikerül visszavezetnem az NB I-be, megnyerjük az NB II-es bajnokságot. Amikor egy éve felkerült a csapat az NB I-be, a következőkkel fejeztem be róla készült dolgozatomat: tegyenek meg mindent azért, hogy — ha netalán sor kerülne rá — emelt fővel búcsúzhassanak ..." A búcsúzás bekövetkezett — emelt fő nélkül... Györki Ernő Úszók mestere Találkozás Széchy Tamással Húsz év mindenki életében nagy idő. Ennyi ideje jegyezte el magát az úszósporttal Széchy Tamás, aki Gyuláról indult, hogy azután a pesti állóvizeket alaposan felkavarva, sokakat magára haragítva, megcsinálja a maga „világát". Versenyzői révén a magyar úszósport ismét a régi fényében kezdett tündökölni, a világversenyekre kijutott legjobb magyar úszók négy-négy világ-, illetve Európa-bajnoki aranyérmet szereztek. — Bár már 1950-ban feltűntem az uszodákban, igazán csak az 1963 óta eltelt időszakot ítélem teljes értékűnek — emlékezett Széchy Tamás a kezdeti évekre. — Meglehetős eseménydús életem volt az előzőek során, s akkor már végérvényesen döntenem kellett valami mellett. Én akkor az úszásra tettem fel az életemet, a dátumra is pontosan emlékszem: 1963. május 1-én lettem a KSI úszóedzője. Tehát 1963-ban kezdte meg oly sok vitát kiváltó működését, a roskatag Császár uszoda 25 méteres fedettjében. Ott, ahol később olyan tehetségeket sikerült megnyernie az úszósportnak, mint Hargitay András, Verrasztó Zoltán, hogy csak az eddig volt két legeredményesebb tanítványát említsük. — Mindig is azt tartottam jó edzőnek, aki saját maga neveli ki azokat, akik később azután tucatszám hozzák az érmeket, érik el szériában a különféle rekordokat. Eredményeik értékét csak fokozza, hogy amíg az USA-ban 2,5 millió, a Szovjetunióban 1,5 millió az igazolt úszók száma, addig nálunk alig ezer. Ilyen szerény választékból szűrte ki többek között Hargitayt is, aki a magyar úszósport első aranyérmét szerezte az 1973-as belgrádi VB-n. S akitől Montrealban oly sokan várták az olimpiai aranyat is... — Montrealról kár lenne sokat beszélni — azóta Hargitay, Verrasztó és a többiek újfent bizonyítottak. A jönköpingi EB-n éppen úgy, mint a tavalyi, Nyugat-Berlinben- volt VB-n. Széchy szerint 7-8 számban lehetnek pontszerző esélyeik a magyar úszóknak a moszkvai olimpián. A fejlődés, a lehetőségek szélesedő skálája még értékesebb, ha a magyar úszók erőfeszítései mellett figyelemmel kísérjük azt a mezőnyt, amelyben néhány élversenyzőnk igyekszik sikerre vinni a pifos-fehér-zöld színeket. A konkurrencia ugyanis napról napra fokozza erőfeszítéseit a felzárkózás érdekében. Az USA, az NDK és a Szovjetunió mellett legutóbb például Románia lépett egy jókorát, amikor háromhónapos amerikai edzőtáborba vitte legjobbjait. — 1965 táján 4-5, igazán komoly tehetséget tartottunk nyilván, ma viszont vagy 3040-re tehető ezek száma. Ezek közül könnyen kinőhet az a 8-10, aki az 1984—88. közötti időszakban a mai legjobbak örökébe léphet Széchy Tamás — aki a KSI szakágvezetőj^ és a válogatott keret edzője egy személyben — nagyon jól tudja, hogy a közvélemény jelen időben még elsősorban a ma csillagai iránt érdeklődik: az átlag sportbarát szeretné tudni, mit is várhat Hargitaytól, Verrasztótól és a többiektől a következő nagy eseményen, a moszkvai olimpián? — Világbajnokaink az olimpiát követően úgy nyertek Európa-bajnokságokat, világbajnoki érmeket, hogy valójában fel sem készültek ezekre a versenyekre. Az ő életükben ma már első a tanulás, a későbbi évek megalapozása. Éppen ezért én egyiküket sem beszélem rá egy felfokozott ütemű felkészülésre. Amennyiben mégis úgy döntenek, hogy vállalják a maximális terhelést, úgy nagyon kellemes perceket szerezhetnek még önmaguknak és a szurkolóknak egyaránt. Jocba Károly