Délmagyarország, 1979. január (69. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-19 / 15. szám
Péníe'í, 1979. január 19. 3 Sándorfalván gyártják mezőgazdasá Néhány éve rríég a kerítés mögötti kontrasztkép emlékeztette a műúton arra járókat a sándorfalvi MEZuUis-.-'-telepre. Díszpark nyárfákkal, oszlop fujás-cal, nem messze tőle roncstelepre jellemző óeskavashegy. Ha csupán kintről nézzük a változást, akkor is meggyőző. Gondozott udvar, nyoma sincs a MÉH-lerakatot megszégyenítő rozsdatemetőnek, új épületek magasodnak az egykori gépállomási ipartelepen. S ha még mindig kapun kívülről próbáljuk öszszeállítani a képet, valami feltétlenül idekívánkozik. A bejárat fölötti tábla: HÓDGÉP 6. számú gyáregysége. Gépállomás, gépjavító ... Idáig közös a sorsa a szocialista mezőgazdaság segítésére országszerte alapított ipartelepeknek. Aztán a hatvanas években vagy megszűntek, vagy alkalmazkodva az igényekhez, a javítókból gyártók lettek, s a kapu fölött cserélődött a tábla, a kapun belül változtak a gyártmányok. Sándorfalván négyszer. * — Beszéljünk a számok nyelvén — ajánlja Kasza László, a gyáregység vezetője. Harmincmilliót tesz ki az az összeg, amelyet a vállalat a gyáregység fejlesztésére fordított az utóbbi négy évben. Itt nem volt egy tisztességes üzemi út, elavult üzemcsarnokban dolgoztunk, s most.... de inkább nézzen szét. Szétnéztem. A kívülről imponáló rendezettség a kapun belül, testközelből nézve is megmaradt. Gyors „leltár"; két új üzemcsarnok, üvegfalú, tágas. Öltöző, üzemorvosi rendelő, iroda, új transzformátorállomás, kompresszorház. (Sok vagy kevés harmincmillió? Ahogy vesszük.) Az egyik csarnok előtt kékre festett vetőgépszerű masina árválkodik a hóban. — DHV tizenőt — mondja az igazgató. — Az mi? — Dughagymavető gép. A hódmezővásárhelyi kísérleti üzemből való. Most kezdtük a gyártását. — Profiltisztítás? Oj típus, több gyártmány. — Nincs ellentmondás. A vállalatnál ugyanis lói megfigyelhető a termékszerkezet váltása. — Amit most Sándorfalván gyártanak, másutt nem készít a HÓDGÉP? — Nem. Mi háromféle I termékcsaládra szakosod- ) tunk. Műtrágyaszóró pótkocsikat, hagymabetakarító gépsorokat és dughagymavető gépet gyártunk. * A gyáron belüli profiltisztítás a sándoríalviaknál is érvényesült. A váltás első időszakában alkatrészeket gyártottak a HÓDGÉP többi gyáregységei számára, de készült itt szervestrágyaszóró pótkocsi, közúti pótkocsi, hagymabetakarító gépsor, műtrágyaszóró. . s maradt az előbbi három. Az idén a Finis-rendszerű hagymagépsorból 70 komplett egység hagyja el á gyáregységet — több mint kétszerese a tavalyinak, a Tornado típusú műtrágyaszórókból 700 jut a megrendelőknek, a DHV—15-ös dughagymavetőből pedig 36 készül el a tervek szerint. * Hatalmas vasszerkezet körül hegesztőbrigád dolgozik. A kívülálló számára csupán lemezek, élek, villanó ívfények, pajzs mögé bújt munkásarcok a csarnokban. — A DHV alváza lesz — igazít el Bozóki Antal hegesztő. Amikor a sándorfalvi változásról kérdezem, hozzákapcsolódik Ferenczi Ferenc lakatos, azazhogy most épp hegesztő ő is. — Hogyan látszik a munkapad mellől? — Tudja, az itt a legfontosabb különbség, hogy jobban érzi az ember a munka örömét. — A fizetésre gondol? — Most nem. Arról van szó, hogy korábban alkatrész-szériagyártás folyt. Most meg itt látom, mi lesz ebből a sok vasból, szóval mit adok ki a kezemből. Az alváztól a felépítményig minden itt készül. -— Egyszerűen jobb a munka, gyorsabban is lehet vele haladni — teszi hozzá Bozóki Antal. — A fizetés? — Nem rossz. 3700—4200 forint között alakul. Mikor, hogy. A tekintete azt is sugallja: „ha hagynak". Magamra értem, hagyom. A szerelőműhelyben Kiss Sándor csoportvezető az új gép keverőtárcsáját hegeszti. A kérdésre már kevésbé optimistán felel. — Fejlesztés, új üzemcsarnok, jó környezet, ez szép. Ugyanakkor azt is lássuk meg, hogy a vásárhelyi üzemben az itteninél jobb gépeken dolgoznak, itt alig van új. Elavult munkaeszközökkel ugyanolyan normát kell teljesíteni, mint az ottaniaknak. Nem jó ez így... Reméljük, nem sokáig... A műhelycsarnok egyik sarkában ott áll már két vadonatúj szerszé-r«.4r). Igriczi Zsigmond (SlCOlC Negyvenkét tonnát nyom az a vasszerkezet, amely a Vinnyica és Albertirsa közötti 750 kilovoltos távvezeték hazai végpontján álló óriás transzformátorok vázát alkotja, összesen hét transzformátor szolgál majd Alberti rsán, s ami érdekes: a hatodik vázszerkezetet fele annyi idő alatt készítették el a gyártók, mint az elsőt A nagymértékű időcsökkenés oka: a munkaszervezés tökéletesítése, a begyakorlottság fokozódása, célgépek és -szerszámok alkalmazása, azaz a tartalékok föltárása, hasznosítása Hozzátesszük rögtön: az egyszerű, kézenfekvő tartalékoké. Amilyenek minden termelési mozzanatban kínálkoznak, csak nem mindenkor veszik észre, kamatoztatják azokat. Milos Jakes elutazott Budapestről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására január 15—18. között látogatást tett hazánkban Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága elnökségének póttagja, a Központi Bizottság titkára. Kíséretében volt Zbynek Sojak, a KB osztályvezető-helyettese. Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára a látogatás során fogadta Milos Jakest Milos Jakes megbeszélő seket folytatott Borbély Sándorral, az MSZMP Központi Bizottságának titkárával. Kovács Antallal, a KB osztályvezetőjével, Romány Pállal, a KB tagjával, mezőgazdasági és élelmezésügy: miniszterrel. Látogatást tett több mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemben, s ismerkedett tapa-Ttalaf";,-kni Milos Jakes és kísérete csütörtökön elutazott Budapestről. Ahogy a magánembernek tartaléka az OTP-betét, a vállalatnak — s összességében a népgazdaságnak is — az áru- és pénz- (deviza-) készlet, így a többi között az anyagok, alkatrészek, félkész termékek hegye, halma. Tartalék; van mihez nyúlni szükség, baj esetén. Tágabb értelemben tartalékok a meglevő, de ki nem használt — vagy kellően nem értékelt — erőforrások is. Ezek az ún. belső tartalékok, melyek legfőbb jellemzője, hogy újratermelődnek; egyetlen szervezet sem állíthatja, hogy kimerítette összes tartalékát. A tartalékok újraképződnek, mégpedig legtöbbször más és más minőségben. Másfél évtized alatt a Kohászatban egyharmadával csőitCsatornaépítők Tájékoztató Az aatomalizáKt levélfeldolgozás tapasztalatai Kiállta a csúcsterhelést is, jól vizsgázott a karácsonyi, az év végi forgalomban a levélfeldolgozó gépsor — jelentettélt be a Posta-vezérigazgatóság csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen öszszegeztélt a leválfeldolgozás automatizálásának eddigi tapasztalatait. A szeptemberben átadott automata berendezés a kezdetre a tervezettnél is 20 százalékkal több, naponta átlagosan 003 ezer levelet cs levelezőlapot válogatott, osztályozott, irányított. Az érintett több ezer fővárosi és vidéki postás, a mérnökökből, a technikusokból kialakított elektronikus „levelész"-gárda elsajátította az új technológiához szükséges szakmai ismereteket, így megvannak az alapjai a klasszikus postaszolgálat magasabb színvonalú, gyorsabb munkájának. Az idén az új teenológia finomítása, tökéletesítése érdekében felülvizsgálják a gépesített feldolgozási rendszert, folytatják a hozzá szükséges szakemberek képzését, továbbképzését, s előbbre lépnek az egyéb feltételek megteremtésében is. Egyebek között 40 millió forint beruházási összeget előlegezett a posta a papíriparnak az automatához megfelelő borítékok előállítására, az új gép szeptemberben üzembe ÍG kerül. A posta az idén már 53 millió, az előírásnak megfelelően „csíkozott" borítékot és levelezőlapot hoz forgalomba, min a kereskedelembe több mint 300 millió gépi és kézi címzésre alkalmas boríték kerül. Az automatizálásban jól vizsgázott a közönség is. A tájékoztatón is köszönetet mondtak a posta ügyfeleinek, a közönségnek megértéséért, közreműködéséért, kérve a további támogatást az automata folyamatos mun. káját zavaró hiányosságok megszüntetéséhez, Kemény munka a januári csatornaépítés, még akkor is, ha a négyméteres mé yeéyben a föld már nem fagyott. Az Északi várocré.z'jen a DÉLÉP Vásárhelyi Pálról elnevezett brigádját top'a lcrc-cvégrc fotóriporfe-ünk kent az egy tonna acélnyersvas előállításához felhasznált kohókoksz mennyisége. A tüzelőanyag- megíakarí tásnak viszonylag egyszerű tartaléka volt ez. Már valamivel bonyolultabban igénybe vehető tartalék az, amihez mostanában nyúlnak a távfűtő vállalatok. Automatikus fűtésszabályozókat — hőérzékélő és vezérlőberendezéseket — szerelnek fel a lakóházakban, s ezek a külső hőmérséklettől függően csökkentik vagy növelik a lakásokba eljutó hőmennyiséget. Ha minden távfűtéses lakást ma ezen a módon látnának el meleggel, az százezer tonna fűtőolaj megtakarítását tenné lehetővé. Ez már más, minőségben újraképződött tartalék, s még inkább annak tarthatjuk az új típusú kazánokat, melyek tüzelőanyag-hasznosítása egyharmadával, felével jobb a jelenleg használtakénál. Tág terepen szemlélődhetünk a tartalékok birodalmában. A feldolgozó fémiparban például a hidegalakítás, a forgácsolás helyett alkalmazott sajtolás, préselés, precíziós öntés, termékfajtáktól függően 23-47 százalékkal mérsékelheti az anyagszükségletet —amint azt egy reprezentatív vizsgálat igazolta —, s ez csak egy tartalék a sok közül. Az Iparban a teljes termelési költségeknek 69 százalékát teszi ki az anyagok ellenértéke; csupán a közlekedésieszköz-iparban az anyagfelhasználás egyszázalékos mérséklése 320 millió forintos csökkenést eredményezne! tartalékok többsége ma már nem annyira könnyen hozzáférhető, mint a tehergépkocsik üres kilométereinek csökkentése, az anyagfelhasználás ésszerű normáinak kialakítása. Hatalmas tartalékok rejlenek a kisegítő tevékenységben foglalkoztatottak meghökkentően magas arányának mérséklésében — ez az arány kétszer akkora az iparban, mint például a Német Demokratikus Köztársaságban, de bizonyos iparterületeken négy-ötszörös! —, a készletgazdálkodásban. A kohó- és gépiparkan 1978ban a termelés bővülésének tempóját jóval túllépte a készletek növekedése, s a tőkés behozatal 16 százalékkal nagyobb mértékben gyarapodott, mint maga a termelés. S akkor szóba sem, hoztuk, hogy szintén a kohóés gépiparban az összes értékesítésből 1974-ben még 19 1 százalék volt a kooperációs áru, tavaly viszont már csak 15 százalék. i»n 2. Egy másik adat: minden száz kilométerből 33-at üresen tesznek meg a tehergépkocsik jelenleg hazánkban. Persze az ilyen és hasonló tartalékok feltárásához szervezni kell, kellő szervezetet, formát, körülményeket kialakítani, mert „magától" egyetlen tartalék sem jelentkezik, hogy ugyan, kezdjenek már vele valamit. Ráadásul a Ilyen tényekben, folyama-" tokban rejlenek az igazán hatalmas tartalékok, egy-egy lépés forintheggyel, milliárdokkal fizethet, ha: megtesszük azt a lépést. Ma még nem mindegyiket tesszük meg, gyakran veszni hagyjuk lehetőségeinket. Azért, mert — eddig — a tartalékok különösebb hasznosítása nélkül is futott a szekér előre. Továbbá azért, mert meglehetősen alacsony a gazdálkodó szervezetek szervezettségi színvonala, azaz nem ismerik fel, nem kellő időben mutatják meg a tartalékokat. S azért is jutott mostoha sors sokféle tartaléknak, mert az ösztönzés-kényszerítés kettőse gyengécskén működött. A tartalék: a gazdagabb, holnap. Ez a beváltható ígéret teszi érdemessé a teendők megfontolását, szükségessé pedig a nehezebb feltételek formálta gazdasági környezet. Lázár Gábor Szádlemezek sora szab határt a munkaterületnek, a felszínen gép segíti a fö'dmu"kákat. Lent, a nyitóit tetejű alagútban azonban legfeljebb a forró tea könnyíti meg az elgémberedett tagok felmelegítését Földcserék a gazdaságosabb földhasználat legyében Miközben a mezőgazdaságban a tavaly életbe lépett új földvédelmi jogszabályok nyomán egyelőre igiég nem a kívánt mértékben csökkent a földek „elvándorlása" — például ipartelepítésre, útépítésre, lakótelepbővítésre —, addig örvendetes javulás mutatkozik a rendeltetésszerű hasznosításban. A gazdálkodók a korábbinál lényegesen nagyobb arányban vonták művelésbe tavaly parlagterületeiket. Különösen a nagyüzemek „fogták meg" erőteljesen elhanyagolt földjeiket. A MÉM adatai szerint 1978ban összesen 12 500 hektárt „hoztak vissza" a növénytermesztésbe, ami az elmúlt évek legjobb eredménye. Igaz, több esetben szankcióra volt szükség ahhoz, hogy a parlagot ismét felhasználják. Három állami gazdaságot, 35 termelőszövetkezetet 5s öt szakszövetkezetet a földhivatalok bírság megfizetésére köteleztek, a művelési kötelezettség elmulasztása •.miatt. Az elmúlt évi adatok szerint az országban még 11 ezer hektár maradt továbbra Í3 megműveletlen. Ennek a erületnek a fokozatos hasznosítása az idei esztendő, illetve a következő évek feladata. Tovább javítják a mező gazdasági területek használatának gazdaságosságát a földrendezések is. Ezek keretében földcserékre kerül sor, azaz a termelők megállapodó nak egymással, hogy „beékelődött" területeiket átengedik egymásnak, lehetőséget nyitva ezzel a nagyobb, összefüggő táblák kialakítására. Tavaly 31 ezer hektáron került sor földcserére mezőgazdasági nagyüzemek között. Csaknem 4000 hektárnyi terület sorsáról döntöttek a mezőgazdasági üzemek és magánszemélyek olymódon, hogy megszüntették a földek határainak sokszor indokolatlanul „kacskaringós" vonalvezetését, s a beékelődött „szigeteket". Az üzemek saját területükön több mint 900$ hektáron hajtottak végre olyan földrendezést, amely a hatékonyabb földhasználatot szolgálta. 1979-ben tovább folytatódnak a földrendezési akcióig A MÉM adatai szerint jelenleg 12 ezer hektáron van folyamatban földcsere. La főbizottságok Újjáválasztják Budapest 12 ezer lakóbizottságát. Az előkészületek tegnap a kerületi pártbizottságok, tanácsok éa nép'rontbizottságok titkárainak együttes értekezletévei megkezdődtek.