Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
Vasárnap, 1978. december 24. Felhívás a Móriczjubileum megiiíineplásére Mérleg az idei építőtáborokról A KISZ KB az Állami If- szan pedig a gdanszki nem- kon, városnézéseken megisjúsagi Bizottsággal együtt- zetközi táborban vettek merkednek hazánk valameműködve huszonegyedik al- lészt. Országosan megyénk- lyik tájegységével. Ünnepet Jelez újra az Iro- kalommal hirdette meg az ben volt a leglobb a fiata- — Ahhoz, hogy az építődalomtörténet naptára: 1979. idén az önkéntes ifjúsági lok mozgósítási aránya. Di- táborok oly sokat emlegetett Július 2-án lesz Móricz építőtáborokat. A szervezők cséretesnek mondható az nevelési funkciója is megvaZsigmond születésének a 100. nagv gondot fordítottak ar- úttörők lelkesedése: tellesít- lósuljon, jó parancsnoksára, hogy kizárólag ott dol- ményük néhány esetben a gokra, pedagógiai érzékű gozzanak fiatalok, ahol a középiskolásokét ls túlszár- vezetőkre van szükség. népgazdaság munkaerő- nyalta. Az ajkai táborozók — Egy jól felkészült tás'ükségletér.ek kielégítése fölvették a versenyt az ott borvezetőnek nemcsak a valóban indokolt Mintegy dolgozó felnőtt brigádokkal, gyerekekhez kell értenie. 50 ezer diák segédkezett és mindkét turnusban ők hanem Ismernie kell az el1978-ban a mezőgazdaság- nyerték el az építőtábori végzendő munkát is. Sajban. az építőiparban, az út- zászlót. A szegedi és makói nos nagyon kevés pedagógus és vasútépítésben, konzerv- belvízvédelmi táborban a vállal táboroztatást, ez évek iparban, valamint a csator- diákok tíz kilométer hosszú óta visszatérő gond. Elsősorna- és vízműépítésben. A* csatornát építettek, s meg- ban a kezdőkre, a tanáráltaluk végzett munka ter- mozgattak 5 ezer köbméter képző főiskolásokra számftmelési értékben kifejezve földet A KISZ Csongrád hatunk. Sok nevelő — úgy fo- megyei bizottsága eredmé- tűnik — kizárólag a KISZ tntnak felel meg. nyes munkájukért dicséret- ügyének tekinti a fiatalok Dr. Koczor Lajos, a me- ben részesítette a Kőrösy munkára való nevelését. Az ;yel KISZ-bizottság Iskola- József Szakközépiskola, a előkészítés stádiumában felelőse Jó ismerflle ennek Radnóti Miklós Gimnázium, akadtak gimnáziumok, ahol a témának. Kimagasló épí- a Közgazdasági Szakközép- egyszerűen képtelenek volótábori szervező Iránvító Iskola, valamint a makói tunk fölmérni a jelentkezők tevékenységéért nemrégiben József Attila Gimnázium ta- számát, mert a megbízottak KtSZ-érdeméremmel tün- nulóit illetve a Juhász komolytalanul kezelték ké1 ették kl. Tőle érdeklődtem, Gyula Tanárképző Főiskola résünket Előfordul azonban hogyan vizsgázott megyénk hallgatóit, akik a táborve- hogv a szülők sem szívesen tanulóifjúsága az tskolafala- zetőségekben tevékenvked- engedik el lányukat, fiukat kon kívül. tek sikerrel az építőtáborokba, ugyanis — Diákjaink példásan — Ennyit az adatokról, a nincsenek megfelelően tájéévfordulója. Móricz Zsigmond emberi, írói példája, életművének nagysága késztet ünneplésre. A XX. század a magyar lírában Adyval kezdődik, az epikában Móricz művo.zetével. A kort, amelyben élt, prózában ő fogalmazta a legteljesebben. Bartók, Ady, Móricz, a századelő nagy nemzedéke a társadalmi és a művészi forradalmiság egysége Jegyeben körülbelül 170 millió • demokratikus Mag varország álmával indult. Móricr Zsigmondot ugyanazok a sejtelmek kínozták, ugvanaz a hit éltelte. mint Adyt O is tudta, amu Ady hitt és fürdetett: „A magvatság szükség és érték az emberiség. s az emberiség csillagokhoz vezető útja számára". ö ls vallotta, demokratikus átalakulás szükséges * (a — I SJdinn IH'Jliasan M Ul6 uu-n/aiu,. u 1... IÍLwu^wh^ win iri i - helytálltak ebben az evben, népgazdasági haszonról az koztatva arról, mi vár ott osziaiyoicenoz KCII Komi. a .u j. tn „„—. TA W. jövendőt a szomszédos népekkel együtt kell kimunkálni. Az emlékbizottság azzal • felhívással fordul az ország minden lakosához és a magyar Irodalom bárhol élő olvasóihoz, müvelöihi és barátaihoz: ünnepeljük meg méltón Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulóját Tegyük még Inkább közkinccsé művészete értékelt Itthon és a nagyvilágban Öröksége élő örökség: művé emberiség és a nagy Irodalom útjait keresőknek mindenütt H minden Időben ösztönzést adhat Móricz Zslgntonó emlékbizottság i központi és a helvl tábo- elismerésekről. Vizsgáljuk gyerekeikre. Jó lenne, ha okban egyaránt Vonntko- most a fiatalok szemszögé- megértenék, minden ftatalzlk ez munkára is. rendtar- bői a tábort. Mit jelent ne- nak hasznára válik ez a ko•ásra is Először fordult elő, kik ez a két hát? moly. de nem megerőltető hogy fegvelmi vétség miatt — Ismerkedést a munká- munka. nem kellett ha/aküldeni val. ar élettel, sok új bará"dftJöt sem. Közel 3 ezren tot és szórakozást Van. aki vettek részt Csongrád me- építőtáborban fog először a sVéből különböző táborok- kezébe csákányt, lapátot, ban Pécsett, Hajdúnánáson, először lát közvetlen közeiÉrden. Városföldön. Siófo- ről egy nagy építkezést, kon. Törökbálinton közéols- Azon túl, hogy erősödik a kolások szakmunkástanulók gyerekek fizikuma, belekósés nyolcadik osztályt vég- tolnak a kétkezi munka nejeit lányok dolgoztak. Aj- kézségeibe, szépségeibe, s kán az alumíniumkohó be- ezáltal nyilván jobban te R. L szetével. elte példájával a-, iuhá fosán padig szakmán- tudják bécsülnl. Hozzászokkástanuló 'l ik A szeged! és nak a szerveeett közösségi mnkó) belvízvédelmi tábor élethez, az önállósághoz lusoszláv vendégeket te fo- Szabad Idejük larteltnas el-, gadott ugyanakkor szegedi, töltésére kulturális prograw'ixártietyl gyerekek Jugo- mot biztosít a táborvezetőszlávlában dolgoztak, hú- ség. emellett kirándulásoPártértekezlet Makón Megkezdte munkáját az új városi pártbizottság A makói tájegység ke.mmu- ciallsta átszervezésének érdé- vazássai — a vároel pártbiBistái ez év novembi r fo de- k-ben végeitek. Majd a to- zottság végrehajtó bizottsácember havi be* uimoló tag- vábbiakban arra utalt, hogy gának megválasztására. A 11 gyűléseiken — i felSŐbU Mért eredményeink és a Jövő tagú végrehajtó bizottság pártszervek döntés nok mc-, feladatai egyaránt igényljk, tisztségviselői: első titkár felelően — 180 küldöttet v.i- hogv hazánkban fokozatosan dr. Varga Dezső. Titkárok: fosztottak meg titkos szava- tovább egyszerűsödjék a köz- Lantos István és Sarró Felássál arra a pártértekezlet- Igazgatás munkája is. Mint renc. A vb tagjai: Bárdi Istre, amelv legi ip, szombaton mondotta, mostanára Makó ván, a földeáki Egyetértés reggel 9 órai- .. uakoi kö váró- és a járás között te — Tsz elnöke. Fejes Ferenc, a ponti páits/.ékha/iian te ' fejlődés nagy eredménye- csanádpalotai nevelői otthon meg munka iát Fela-i.ca volt., ' • nt — megszűntek azok a Igazgatója, dr. Forgo István, hogy n pár, szer\ c" . sr lénjegos különbségek, ame- a városi tanács elnöke Gajbálvzatátwm bi/t v.iiott iof- k Ivek indokolták eddig a két dón László, a ZÖLDÉRT Válnak megfekló-n 5". tagú vá- közigazgatási egység külön- Jalat kárbantartó vUlanyszerosi pártbizottságé vá , • >n külön való létezését Ezért a reléje, Horváth Andrásné. a meg. A rendkívüli pártérte- megvet pártbizottság már HODtKÖT makói telepének kezlet összehív:, át — ül korábban Javaslatot tett a munkása. Kangyalka Antal pártbizottság megválaszt., át Központi Bizottságnak a gyárigazgató, országgyűlési — A makói tájo-.vaég k->z- makói tájkörzet közigazgatási képviselő, Komáromi István, Igazgatásának átszervezése egységeinek, a párt helyi ve- „ makói Kossuth Tsz villanytette szükségessé. ctö testületéinek egyesítésé- szerelője, Váradi Györgyné Szónyt Ferenc nyugdíjas közgazdász, a FÉG dolgozója. pártmunkás — a pártérte- A továbbiakban a megyei A pártbizottság megválászkezlet. vezető elnöke — ki- pártbizottság első titkára Azt totta munkabizottságait te. A szön főtte a résztvevőket, az a sokrétű előnyt, hasznot 19 tagú gazdaságpolitikai elnökségben helyet foglaló elemezte, amelyet a terüle- munkabizottság elnöke Sarró dr. Komócsin Mlhálvt. A len élő lakosság élvezni fog Ferenc, titkára SarkadI BáCsongrád megyei partbtzott- iz új körülmények között, jint. A város- és községpoliság első titkárát és Horpdth M-agasabb szintre emelkedik tikal munkabizottságnak 21 , .. . , , . . többek között a közigazgatás tagja van. Elnöke dr. Varga i^w1 - munkája. Ugyanakkor az Dezső, titkára Bakos Zoltán. it^t. X SF H , vezetés folytán . la- Az ugyancsak 21 tagú agitaImm^mL*a { V-, számára történő kü- ciós ós propagandamunkaÉllSv lönféle szolgáltatások is fel- bizottság elnöke Lantos Istezt követően megval. - ott.,u wt, 0| Javolnl fognak. vón tiTkára Tölgyes ^f.wS • követően a mandátum- István. A 22 ta^u ^ártépítési Rl .wiw ,. r : vlsmzáló bizottság elnöke, munkabizottság elnöke Szólóit akik ezután mt, ezd.ck Knrda, ^^ lsrnertettp a nyi FenínC- titkára Nagy munkájukat. munkabizottság mesVUanítá- László. A 18 tagú ifjúságA következőkben dr. Ko- sait. miszerint a r>ártérteke»- politikai munkabizottság elmóesln Mihrtlv kö -ön'ötle a let tM<ex mértékben tovosntt nöke dr. Miklós László, tltMakó város és n tárás egve- n- út testület rr>er"é'n«rtá*á- Kára Czobarka Jenő. sítő párté-rV'-'etének r - t- ra F'ptSn n letü'ő bizottság A vb a rnunkahlzottságo'vevőlt, a* alap- veretek ln"n,'1",t ,pü "rrB vona'ko. taR(atnak, Illetve tlsztségvlzóio kik kerflHeoek fel ie»» SS A windsori víg nők Forró sikerű bemutató ^^Z S^uXjákaKiifllf q.n, M ^K^ •k Falstaff bordala Gregor József tolmácsolásában Bűbájos, kacagtató zenés estén, valósággal szárnyamé? e Nlcolai vígoperája, kat kapott. Gregor József Ugyanabból a tőből hajtott Falstaífja a komédia vérki, mint Verdi Falstaífja, beli mozgatója, nagyformáközéppontjában ugyanazzal tumú, telivér borissza, zena lóvátett potrohos lovaggal, gő basszusa ezúttal sem témely figurával Shakespeare vesztette el hatását Nem olyannyira elnyerte Erzsébet csoda, hiszen pompás Dartklrálynő tetszését, hogv kí- nerei akadtak. Kitűnő teljevánságára önálló vígjátékot sítmén.yt nj'újtott Bajtay kanyarított legendája köré. Horváth Ágota (Vígné); A windsori víg nőket. En- Lengyel Ildikó Dusnéia élnék leszármazottja Verdi sőrangú. Gyimesi Kálmán Falstaffja és Nicolal víg- Vígje nagyszerű. Réti Csaoperája, a szegedi színház ba Fentonja felülmúlhatatévekkel ezelőtt bemutatta lan volt s a tapsokból (télmár a Falstaffot péntek hetően igen tetszett a lelkes este hozzátette a -másik közönségnek Szakály Péter Falstaffot". (Dús). Bálint Ilona (AnnusA muzsika tehát kellemes, ka) és a szellemes k arak leüde, kissé Mendelssohnt reket megformáló Szabady (Szentlváaéji ólom). kissé József (Ványadt), Kenesey Strausst és a bécsi ooeret- Gábor (Caius dr.) is A kitel, avagy a kortárs Doni- sebb szerepekben Huszár zettit (Don Pasquale) idézi, Ferenc (Kocsmáros). Szemáskülönben az opera tet- kelyhldy György (Pincér), szetős áriákkal (Falstaff Martinék Csaba ée Fekete bordala, Fenton románca, Imre (windsori polgárok) Vígné áriája, Annuskáé stb.). nyújtottak ugyancsak- elramogtüzdelt, hünlórbs. élvé- gadó élrnéftyf. A harmadik zetes TMiz&tké, amire szók- felvonásban látott szíhpomNéovándorlás karácsony előtt A karácsonyi ünnepekre tekintettel szombaton kora reggeltől az átlagosnál több tömegközlekedési eszköz, 578 villamos. 955 autóbusz, 2Í3! — — — HÉV-kocsi szállította a mur • volt thöfidant szakmai pás bfltétf dr. Háfóthy Zol* kába, a vásárolni menő, a pályaudvarokra siető utasokat Budapesten. A MAV a karácsony előtti ..népvándorlásra" felkészülve óránként Indította a mentesítő vonatokat a főváros pályaudvarairól. A legtöbbet Miskolc és Nyíregyháza felé A Volán Engels téri pályaudvarán az átlagosnak a kétszerese volt tegnap az utasforgalom. A menetrend szerinti és a 24 mentesítő járatra reggel mintegy háromezren váltottak jegyet. A délutáni — 40 mentesítővel megoerkekben: nincs sok gond tánné nehéz feladatokat távele. A néhai nagy sikerű tnasztó koreográfiáit " A Falstaff-előadásra annél te premiert helyszíni közvetfinkább elkerülhetetlen em- tésben sugározta a rádió, 'ékeztetni, mivel Csikós At- Előzően Kecskeméten vitte lila fa tornácos, emeletes, színre a szegedi társulat Nlcokerengőszerüen kikéozett lal vígoperáját, állítólag szíttdíszlete. Horváth Zoltán öt- tén parádés előadásban, s csüietgazdag. a zenei folvamo- törtökön délelőtt nyugdl táskát játékban kamatoztató bérletben megszólalt a má-endeaéee. Vág völgyi Ilona sodtk szerenosztás te. Az la változatos színskálájú Jel- kiváló volt. Név szerint meztára. s persze nem utol- Varsányi Máriát. Gortva sősorban az azonos flgurá- Irént, Véghelyi Gábort Vákat alakító énekesek — mossy Évát és Bárdi Sánmindenekelőtt Gregor Jó- dort kell dicsérnünk felső zsef — óhatatlanul felidé- fokon. mindazok mellett, zil4- , ... .... akikről az első szereposztásA pénteki bemutató elbfl- . „„ ,, - „ ... völő előadásban tolmácsolta ban tnár szóltunk, s akik mindkét képviselőit.; Beszéde során '^Wnf'i SwvatóV^ra^maíd selrtinek megválasztásáról méltatta a járások szerepét titv-o« szavszássál megválnsz- szóló pártblzott.ságl jelentést • demokratikus közig "gátas tották ez új pártbizottság 55 — amelyet dr. Komócsin Mlmegteremu- ében. Kiemclkar tag iát' hály ismertetett — a pértdő jelentőségű volt többek- Í2Utón a testület megtar- ért^®21^ tudomásul vette, s között az a nagy munka, totta1 első ülését. Itt került munkája az Internacionálé •pielyet a mezőgazdáig szó; sor — ugyancsak titkos eza- elénekl<6ével ért végei. az operát. A zenekar élén tunK< 8 aK1* minakét szeerősített — forgalomban még! Pál Tamás tündökletes, el- réposztásban Ott van""'több utas volt. I lenállhatatlan volt ezen az D. T. Emelik a rendszeres szociális ellákisok összegét A Minisztertanács határo- Az emelést nem kell kü- forintos és slz évenkénti 70 zata értelmében az alacsony löh kérni, azt az illetékesek, forintos emeléssel együtt pélössaegü nyugdíjakkal egy a Nyugdíjfolyósító Igazgató- dául 1260 forintra nő a csökidőben 1979. január l-től nö- ság, illetve a tanácsok — hi- kent munkaképességűek révein! kell havi 100 forinttal vatalból hajtják végre. A 100 szére folyósított átmeneti seegyes szociális ellátások ösz- forintos emelésnél is sza- gély legkisebb összege, 1116bszegét is. Emelkedik a hadi- bály, hogy azt csak egy jog- ve a rendszeres szociális járokkantak járadéka, a hadi- címen kaphatják az érintet- radék. A teljes összegű rendözvegyek, a hadiárvák, a ha- tek. Ha például valakinek szeres szociális segélv összedigondozott családtagok jó- mezőgazdasági termelőszövet- ge 1110 forint lesz, 720 foradéka, a hadigyámoltak ne- kezeti Járadékot ad á Nyűg- rlntra nő a vak személyi jávelésl pótléka, a tanácsok 61- díjfolyósító Igazgatóság és a radékkal együtt folyósított tal megállapított rendszeres tanácstól rendszeres szociális rendszeres szociális segély, szociális segély, a vakok segélyt te kap, 100 forinttal Az átmeneti segély vagy rendszeres szociális segélye, csak a termelőszövetkezeti rendszeres szociális járadék a központi szociális segély, n járadék összege emelkedik, a és az özvegyi nyugdíj együtcsökkent munkaképességűek segélyt változatlan összegben tes összegének felső határa átmeneti segélyének legki- folyósítja tovább a tanács. 1600 forint lesz. A rendszeres sebb összege és a rendszeres Hasonló a helyzet azoknál a szociális segélyt igénylők tarszociális járadék. (Az Intéz- hadigondozottaknál te akik tósra köteles hozzátartozóla kedés nem vonatkozik a ta- iáradé,.„k nz.Há,,! tartási képességnek vi-stánácsok által megállapítható járadé'^mel^U ..PélfáuI tatánál mérvadó érték-határ sorkatonai családi segélyre, és nyugdíjban is részesülnek. ,g mag„abb> ,5l0 forint legit a vakok személyi járadéké- A Minisztertanács határo- ra.) A rendezés 106 ezerem- zata alapján kidolgozott rész- , A, Mmtsztcrtanács döntése bert érint, akik összessegé- letes szabályok pontosan értelmében növelni kell a taben 137 millió forint többlet- megjelölik a különböző azo- nécsok segélyezésre fordítbevétulhez jutnak. ciális juttatások 1979. január ható kereteit, a rászorulók A 100 forinttal emelt ösz- l-től adható összegeit, vala- ,7ztp«.hh irftr-o t-Sm,, szeghez kell hozzászámítania mint atol-.at az értékhatáro- támo«a,ósászokásos évenkénti 70 forln- kat, amelyek mellett az egyes nalt W«tOsítása erdekében, toá kiegászltest fo ttllátáaok folyó&ithatók. A 100 (MTI) » i