Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

Vasárnap, 1978. december 3. 124 »MAG Győző, a munkaadó öt óra. „Most jönnek, naná" — — Hatvankilenc, állt félre Győző a fal mellett, — Én száztizenkettő, hogy maga elé engedjen egy mik- — Ezt miért mondja? robuszt. Csörrennek az edények — Hogy tudjon mihez viszonyí­a kocsi alján. Párállik a százlite- tani... res hordó moslék, mögé huppan A szakács tétován fogott a egy friss zöldséggel megrakott munkához. Jobb lesz megbékélni nylonzsák, aztán gyümölcsöslá- ezzel az őrülttel, aztán majd meg­dák tűnnek el az autó mélyén, látjuk — gondolta. Meglendítette Már a múltkor látta, hogy el- a kalapácsot, hogy leverje a sa­visznek ezt-azt a moslék ürügyén, lakot egy peremes bronzcsőről. Beszélték a Pufajkásban is; a Űszott a porban, főszakács bátyjának gebinje van. — Tegyen sapkát, van ott a A nagyoló előtt megállt. Zárva sarokban — ajánlotta a rézöntő, volt az ajtó. Elmentek ezek is. Odament a sarokhoz. Leemelt Mehet az öltözőig. Itt szoktak egy simlis sisakfélét, tartani egy ballont, mindig az — És miért nem szóltak, ha arra járó éjszakás népeknek, kevés az ebéd? Ahogy belépett az épületbe, a — Szóltunk. Jött is rá válasz: konyha felől eloltották a villanyt, ennyi jár. Becsapódott a vasajtó. Töksötét — Az már igaz. volt a folyosó. A hétszentségit, Odébbment egy másik szek­még csak ez hiányzott! — mor- rényhez. Ahogy megemelkedett, mogta. érezte, hogy nehezül, szeme előtt Mellette surrogott valaki. „Aha" lebegnek a piros karikák. Tapad — villant át az agyán. Körmei rajta minden, a sapka pereménéi odakoccantak a falhoz, ahol meg- égni kezdett a bőre. lapult. Aztán karja hirtelen ki- _ Rohadt egy meló ez. vágódott. Ügy érezte, mint aki _ Na ,átj ezért nem kellene nagyon-nagyon puhát fog. amely j j pillanatról pillanatra zsugorodik A főszakács sunyított. hosszú bütykei között a tenyerébea szüneteket tartva. Győző őrült • tempóban vágta a szekrényeket. — Megőrült? Eresszen el! „Baromi, mit melózik ez a pali" — Hogyne. Csak kérdezek va- _ állapította meg a főszakács, iamit — Mindig ezt csinálják? — Azért marcangolja a nyaka- — A, ez a kisebbik és a köny­mat? nyebb. Délelőtt öntjük a rezet. — Így jobban bízhatok az Azt látná, ott milyen meleg van. őszinteségében — lazította ujjait _ Holnap adok magának repe­a főszakács faggyús bőrén. — Azt tát Rakott krumpli lesz. Dupla kérdezném, maga bírna-e rezet tejfölt is kap rá. önteni azzal, amit ebédre adtak? _ Nem kell. — Nem a maga dolga. Egyéb- _ Miért, nem maga mondta, ként kelkáposzta-főzelék volt hogy kevés az ebéd? húsgomfcóccal. — De. csakhogy így megint azt — Most. hogy jobban utána- adnáj amit másoktól elszed, gondolok, tényleg. De a kérdés Nyolc óra elmúlt. A végéhez az, hogy tudna-e Ilyen kajával közeledtek. A fene egye meg azt rezet önteni? a marhát, jól elszúrta az időmet — Én nem szoktam rezet ön- — dohogott magában. Mit tudhat teni. ez? Látta a kocsit. Esetleg a — Fog- zöldséget. Hol van az már? Haj­— Eresszen el, mert nagyon t Különben is mivel bizonyí­megbánja! taná? Holnap majd jelentem, * hogy rámtámadt ez a hülye. Hadd Győző bevágja maga mögött az mossák meg a fejét. Lenne élei­ajtót A szakácsot megcsapta a mesebb, ne másokat kritizálna, gázszag. Kapkodott levegő után. Győző egy sinen mozgó kisda­Hátrált a műhelysarok felé. ruval kupacba hordta a kész re­— Mit akar tőlem? ^t. — Hogy dolgozzon. _ Na, főnök, megvagyunk... — Miért ? — Maga meg, én meg ki... — Hátha nem lopnák ki az _ ugyan, egy kis melótól... ebédből a belevalót _ És az idegesség? — • • Vwfc. ,„, . trv.ci — Várjon, adom a nyugtatót. — Az előbb rakták fel a kocs - Elduör ,s. azért a munkáért most ra a szajrét, ott voltam, maga is nem jár ^ Mi szocialista bri­tudja. gád vagyunk, és szerződésben _ Akkor is, ez önbíráskodás Sá„altX hogy soron kívül ad­* T ,EZ Tg ^nv^rcra öt a selejtpótlást a Bendőék foggal - kezébe nyomta az ot- Jbr1gádidnaki az esztergályosok­ká kalapácsot. kábádat nJ Mágodszor: ha maga meg„ levehetl. Az ingét nem ajanlom, abbahagyják, én nem a por hamar csíp. ® ' ,, . .. ... Kiütötte a formaszekrényből a szólok senkinek arról, amit lát­biztosítószöget. Ömlött a finom tam. Harmadszor: állapodjunk öntöhomok, felcsapott gázos füst- meg hogy erről a mai esetről je Megmutatta, hogy kell kivenni beszélünk. Ali az alku? a kész öntvényt. Amíg lehajolt, érezte, hogy a főszakács egyre „Dögölnél meg — gondolta, de jobban mögé kerül. azért rávágta: — Maga hány kiló? — kérdezte — Oké. Győző hirtelen felegyenesedve. KOVÁCS L. PÉTER A z artista felugrott a csillár­ra. három ford-szaltót csi­nált, aztán spárgába lezu­hant Amikor felállt azt mond­ta: — Formában vagyok. — Óriási formában vagy — mondta az asszony, és megcsókol­ta. és hozzásimult. Imádta a fér­jét. Az artista felöltözött, kalaoot vett, és elindult a felvételi irodá­ba. Amikor bement a nagykapun, levette a ka'aoját, amikor be­ment a kis ajtón, köszönt és meg­hajolt: — Kérem széDen..., az igazga­tó..., úgy tudom, a következő produkció... A titkárnő, aki valamikor lo­varnő volt, egy párnázott ajtóra mutatott. — Bent — mondta, aztán fel­ugrott az aktatömegre, ami olyan magas volt. mint egv ló. Az artista megkopogtatta a párnázott ajtót, de a párna nem kopogott. Illetlen dolognak tar­totta. hogv az aitón kopogás nél­kül lépjen be. kiment az utcára és beugrott az ablakon. Amikor talnra esett és mosoly­gott látta, hogv az igazgató egy nagv asztalnál egv kis, karika lá­bú emberrel sakkozik. — Jó nanot — mondta halkan az artista, és meghajolt és meg­hajolva maradt Az igazgató nem látta, nem hallotta az artistát csak a bás­tyáin mögött sakkozott Az artista csendben kiegyene­sedett és leült a sarokba. Másfél óre múlva felugrott az igazgató, röhögve összedöntötte a sakkfigurákat, örömében a kari­kaiábú mellét bokszolta, és ki­abált: — Elvesztette, barátocskám... hahál... elvesztette, barátocs­kám, hoz egv üveg konyakot! A görbe lábű ember elment hozott egv üveg konyakot Amikor ittak, és az igazgató a sarokba, a szemétkosárba akarta dobni az üres üveget, meglátta, hogy a szemétkosáron az artista ül. — Maga mit akar?! — kérdez­te. Az artista felállt, meghajolt úgy maradt, és azt mondta: — Kérem szépen, én szeret­nék ... a következő produkció ... Az igazgató felugrott egy fa­lóra: — Mit tud? Az artista mosolygott felegye­nesedett ledobta felső ruháját, felugrott a csillárra, három ford­szaltót csinált, aztán spárgában lezuhant Az igazgató a falovon elhúzta a száját: — Magasabbra nem tud? Az artista összeszorította a szá­ját hogy ne sírjon, hóna alá csaota a ruháját, és elment. Sietett haza, gyakorolni, hogy magasabbra tudjon ugrani. Amikor már a csilláron is túl­ugrott egészen a plafonig, és le­felé négy ford-szaltót csinált, azt mondta a feleségének: Sakk — Cseréljük el a lakást. Tu­dom, hogy anyagi áldozat, de ne­kem magasabb mennyezet kell. A felesége megértette a kérést megcsókolta az artistát hozzási­mult és elcserélte a lakást Az artista szorgalmasan gyako­rolt, már az öt métert is megug­rottá, amikor megint kéréssel for­dult a feleségéhez: — Tudom, hogy anyagi áldozat, de nézzük meg az új produkciót Meg akarom nézni, mit tudnak a többiek. A felesége megint megértette a kérést megcsókolta az artistát hozzásimult és megnézték az új produkciót A karika lábú ember benne volt a produkcióban. Nem csinált semmit, csak bohócsapkában a görbe lábát mutogatta. A közön­ség azért röhögött Az artista nem szólt semmit csak elhúzta a száiát, és aztán otthon még többet gyakorolt, hogv a következő felvételnél a legjobb legyen. Amikor elment a következő fel­vételre. a következő produkció­hoz, az igazgató megint sakko­zott. De most egy háromméteres emberrel. Az artista most már tudta, mi a dolga, nem köszönt nem hajolt meg. csak csendben leült a sze­métkosárra, és várta, hogy a sakkpartinak vége legven. Két óra múlva lett vége, az Igazgató nyert, és a vesztes, a háromméteres ember hozott egy üveg konyakot Amikor az igazgató megint felült a falóra, és megadta a jelt az artista elkezdte a produkciót Fe'ugrott a hatméteres szobá­ban. beverte a fejét a plafonba, már öt ford-szaltót csinált a le­vegőben, és kézállásban végezte. Az igazgató a falovon elhúzta a száját — Magasabbra nem tud? Az artista beleharapott a szá­jába, egy csepp könny a szempil­láján rezgett. — De. kérem szépen — mond­ta halkan, meghajolva —, bever­tem a fejem a plafonba. — Jó, jó — mondta az igazgató a falovon —, de az lenne az igazi, ha átütné a plafont Az artista felesége megint megértette a férjét, megint anya­gi áldozatot hozott és egy szob­rásztól kibéreltek egy tíz méter magas műteremlakást Az artista éjjel is gyakorolt a csillár nyolc méter magasan volt az öt szaltóból hat lett és' a vé­gén kézállásból zuhant spárgába, és onnan ismét kézállásba. Amikor már hibátlanul kidol­gozta a mutatványt, az artista fe­lesége megint anyagi áldozatot hozott: elmentek, megnézték a második cirkuszi produkciót A második produkcióban a háromméteres ember is benne volt. Az artista most már nem húzta el a száját csak összerán­colta a homlokát Harmadszor, amikor elment a felvételi irodába, már nem ült a sarokba, a nagyasztal mellé húzta a szemétkosarat, és nyakát nyúit­va, minden idegszálát megfeszít­ve figyelte, hogy az igazgató és egv kéz nélküli légtornász hogyan sakkozik. Az artista tisztán látta, ponto­san megfigvelte. hogy az igazgató kértte'en kombinálni, ha a lóval gé hatra kellene ugrani, akkor gyáloggal az ef háromra megy, ha a gyalogot kellene a gé négy­re húznia, akkor a királynővel fut Az artista a szemétkosáron ül­ve azt is megfigyelte, hogv a kéz né'kiili légtornász zseniális, sok­kal jobban sakkozik, mesterhúzá­sokat csinál a lábával, és mégis, mindezek ellenére is. a játszmát elveszti, és hoz az igazgatónak egy üveg konyakot. Amikor az igazgató megitta a konyakot, és megint felült a fa­lóra, megint az artistára kiáltott: — Mit akar? — Semmit — mondta halkan, zavartan az artista —, csak né­zem a sakkot — és elment Az artista, amikor hazament leszerelte a csillárt a tíz méter magas műteremből, egy húsz mé­ter magas fára kötötte az udva­ron, és most már a halálugrást gyakorolta. Arra gondolt, előbb sakkozik, aztán bemutatja az igazgatónak a halálugrást Száz és száz járókelő bámulta az artistát amikor a halálugrást gyakorolta. Az autóbuszok és a villamosok megálltak az utcában, és az utasok, lélegzetüket vissza­fojtva nézték a halálugrást Az artista naponta húsz órát gyakorolt mutatványa mindig si­került könnyedén ugrott és a felvételi irodába is jókor, korán érkezett, és leült az igazgatóval sakkozni, és nagy megerőltetésé­be telt hogy elveszítse a játsz­mát de elvesztette, és hozott az igazgatónak egy üveg konyakot és várta, hogy bemutathassa az igazgatónak a halálugrást De az igazgató csak itta a ko­nyakot, és nem kérte az artistát hogy mutassa be a halálugrást. De azért az artista a negyedik produkcióban benne volt Sikert aratott De otthon már nem gyakorolt többé. Csak feküdt elhízva, lom­hán a heverőn — és mert tudta, hogy világ körüli útra indul egy produkció —. csak azon gondol­kodott: vajon a menedzser tud-e sakkozni? H. BARTA LAJOS A megperzselt Már egy ideje vészjósló jelek mulatják a Nagylány változásait. Tavaly még nem létezett kezde­mények dudorítják a blúzát, és azzal az ábrándos „Aliz Csodaor­szágban"-képével halálra dühösit, valahányszor ránézek: hogy mert így a fejemre nőni? — Hozd ide a vödröt! — mon­dom, mire 6 ábrándosan nyúl a partvisert. — A vödrött — ordítom. — Azért nem kell igy kiabál­ni — motyogja sértődötten, mi­közben szív alakú arcára kiül a világfájdalom. — Szerelmes — közli a Közép­ső, ártalmatlannak látszó fiú­gyermekem, fel sem pillantva százhúsz kisautója mellől. — Igen? — kérdezem közöm­leányzó bősen — és hogy hívják? — Az anyai kíváncsiság sugallta többi kérdést diplomatikusan elhallga­tom. — Péternek — suttogja a Nagylány révetegen —, valódi farmerja van és Jeans-inge. Egy percre elszorul a szívem: ott ül legidősebb gyermekem el­omolva, végeláthatatlan lábakkal, a maga ostoba tizenhárom évével, valódi felnőttbánattal az arcán. — Szentséges ég, ez valóban szerelmes! — villan át az agya­mon, miközben sebesen arra pró­bálok gondolni, milyen is voltam én, a magam első szerelme ide­jén, és máris újra érzem a ka­maszbánat torokszorítását, akkori félszeg magányomat... Hátrafordulok, a Nagylány el­mélyülten tologatja öccse autóit, arcán a majdnem elillant gyerek­kor visszfénye. — Eszel valamit? — kérdezem gyengéden, egy meggyötört anya mosolyával, de a Megperzselt Leányzó megrázza a fejét. — Inkább kimennék a térre — és néz rám, talán utoljára, a régi kisbabaszemekkel. — Menj — sóhajtom. Már tu­dom, aligha védhetem meg attól, hogy végérvényesen felnőtté vál­jon. A Középső rosszallóan rám­néz, miközben nővére kisurran az ajtón. — Esik az eső — mondja drá­maian. Húga és nővére között fiam szigorúan ragaszkodik fér­fiúi fölényességéhez. — Mondhattad volna előbb is — szólok, és futok ki a lányom után. Kint vigasztalanul esik, a kapu alatt ott áll a Nagylány ba­rátnői között, akik mind egyszer­re beszélnek, és valamennyien csíkos zoknit viselnek, velük szemben hanyag testtartásban if­jak támasztják a vizes falat. Egyi­kükön valódi farmernadrág. — Gyertek be — mondom le­mondóan. Ügy viharzanak utánam, mint kotlós után a kiscsibék. — Klassz tetszik lenni — csicsergi Andrea, az egyik barátnő. Zord Atya megkövülten áll az előszobában, karján a Kicsi, mel­lette az elképedt Középső. A Nagylány betereli vendégeit a szobájába, az ajtóból visszanéz, mintha hálát látnék csillogni a szemében. A becsukódó ajtó lát­ványa felingerii a Középsőt: — Benézek a kulcslyukon! — ordítja nővére után. Zord és Gyanútlan Atya még mindig tétován áll, szemeit a zárt ajtóra meresztve. — Gyere már — mondom vi­dáman —, nemsokára nagypapa leszel. Nem úgy néz rám, mintha ér­tené, mi történik most körülötte. — Mit fognak ezek itt művel­ni? — kérdezi, és idegesen fülel a kisszoba felé. Tudom, mi jár a fejében. Magam is aggódom, de ezt most a világért sem ismerném el. — Nem kell mindiárt rosszra gondolni — felelem könnyeién —, és különben is, az én lányom ... — Igen? — mondja rosszmájúin, szerencsére a folytatás most az egyszer elmarad. A Középső közénk áll, ránk­mereszti meghatóan kék szemét, hangjában megértés bujkál: —Mit izgultok, gyilkost játsza­nak. Most néztem be a kulcs­lyukon. BOGARDI MARTA

Next

/
Oldalképek
Tartalom