Délmagyarország, 1978. december (68. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-28 / 304. szám

8 Csütörtök, 1978. december 28; Amitszeretek Szeretek a fotelben üldögélni. Nagyon szeretek órákon át keresztrejtvényeket fej­teni. Szeretek sakkozni is, de dominózm is, különösen, ha nyerek. A rádióban meghallgatok minden mű­sort, amit ajánlanak. Pletykázni is szeretek a közeli és a távolabbi ismerősökről: ki kitől vált el. ki kivel akar összeházasodni. Nagyon szeretek hosszú telefonbeszélge­téseket folytatni volt kollégáimmal és is­kolatársaimmal. Szeretem sietség nélkül elkölteni szerény ebédemet, a kompóttal együtt. A sportkedvelők körében szívesen latol­gatom, hogy milyen esélyei vannak a Di­namónak a jelenlegi szezonban. Szeretem az anekdotákat Gyakran meg­látogatom a könyvtárt, és kiírok magam­nak néhányat a régi folyóiratokból. Nagyon szeretek kinézegetni az ablakon. Örákat tudok így eltölteni, hiszen annyi érdekes történik az utcán. A legfontosabb azonban számomra az, hogy olyan emberek vesznek körül, akik­nek hasonló kedvteléseik vannak. Mindezek után tehát érthető, hogy miért szeretem annyira a munkahelyemet Szergej Hazaira? OLVASÓINKHOZ! Mai lapunk melléklete a* 1979. évi falinaptár. MAGVAR KIÁLLÍTÁSOK KCl.FÓLDÖN A jövő évben mintegy 60 hivatalos magyar kiállítást •zervez külföldön a Hun­gexpo, annyit, mint ameny­nyiit az idén bonyolított le. Az új év első magyar ki­állítását január 13-án nyit­ják meg Müncben vásár­központjában. Több mint 3 ezer négyzetméternyi terü­leten helyezik el a kiállítá­son részt vevő 35 magyar külkereskedelmi vállalat kor­szerű termékeit röviden Különbség — Te, Feri, amikor ilyen rózsaszínű hangu­latban érkezel haza, nem bánt • lelkiisme­ret? — A lelkiismeret nem... Csak a felesé­gem! Enyhe idő Várható időjárás csütörtök estig: az időszak első felé­ben túlnyomóan borult, párás, sokfelé ködös idő, ködszitá­lással. Később változóan felhős idő, többfelé esővel, zápor­ral. Élénk, időnként erős, délnyugati, nyugati szél. Enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön: plusz 5—plusz 10 fok között. KÍSÉRLET A NAPENERGIA HASZNOSÍTÁSÁRA Megérkezett az Építástu­lományi Intézetbe az a kül­földi berendezés, amely a . lapenergia hasznosításával ermel meleg vizet Az in­tézet szentendrei kísérleti telepén már felépítették azt a tetőszakaszt, amelyet a legtöbb napsütés irányúban, tehát Dél felé tájolták. E melegházhoz hasonlatos te­tószakasz alá szerelik fél a most érkezett berendezést, s így megkezdhetik a nap­energia hazai hasznosításá­nak gyakorlati lehetőségeire választ adó méréseket és kísérletsorozatot Tüzek — áldozatokkal Az elmúlt napokban sok­szor riasztották a tűzoltókat, közülük két lakástűz halál­esettel is végződött Vasár­nap reggel Szegeden, a S»é­csí utca 1. szám alatt az al­bérletben ott lakó Praszlies­ka István ágyában fekve dohányzott, s elaludt A ke­zéből kiesett cigaretta meg­gyújtotta az ágyneműt, az alvó férfi pedig füstmérge­zésben meghalt Csongrádon, a Somogyi Béla utca 28. szám alatt ke­letkezett lakástűz következ­tében Tóth Dezsőné 59 éves nyugdíjas életét vesztette. Mindszenten, a Tisza utca 30. szám alatt Suti Mihály egy deszka melléképületben szárította paprikatermését. Jól megrakta a fatüzeiésű kályhát, s meggyújtotta. A sugárzó hőtől nemcsak a paprikafüaérek, de a desz­kafödém is megégett. Szegeden, a Tolbuhin sgt. 52. szóm alatt Tóth György, a közismerten tűzveszélyes pálmafix ragasztót akarta megmelegíteni gázkonvekto­ron. A ragasztó is meggyul­ladt. ám szerencséiére a ter­jedő lángokat siker-ült elol­tani. Ugyancsak Szegeden, a Pál utca 1/B ház alatt is tűz keletkezett. Ott a cse­répkályha alatt a parketta gyulladt meg. mert építés­kor nem gondoskodtak meg­felelő hőszigetelésről. Mi­hályielken, a Nagybercsényi utca 18. szám alatt egy sza­bálytalanul használt infra­sugárzású lámpától az alom­szalma gyulladt meg, ma id a lángok átterjedtek a köze­li sertésólra is* KÖZLEKEDÉSI BALESETEK Az Algyői út 61. számú ház előtt figyelmetlenül lé­pett az úttestre a 42 éves Bakó Kálmán, Szeged, Lant utca 19. szám alatti lakos. Egy Szeged felől Algyő felé tartó személygépkocsi —ve­zetője hiába fékezett — el­ütötte. A gyalogos 8 napon túl gyógyuló súlyos, nem életveszélyes sérülést szen­vedett — Szeged felől Sám­dorfalva felé haladt a dél­utáni órákban motorkerék­párjával a 20 éves Tülkös József, Opusztasaer, Árpád utca 33. szám alatti lakos. Ittasan vezetett, s az 50-es kilométerkő közelében, egy enyhén jobbra ívelő ka­nyarban áttért a menetirány szerinti bal oldalra, lesodró­dott az útpadkára, majd fel­borult. Tülkös József és pót­utasa. a 25 éves Seres And­rás, Szeged, Külterület 2. szám alatti lakos könnyű, 8 napon túl gyógyuló sérülés­sel úszta meg a balesetet GYARAPODIK HÉVÍZ Híres gyógyfürdőnk, Hé­víz újabb üdülőkkel gyógy­házakikal gyarapodik. A Zala megyei Állami Építőipari Vállalat néhány nappal ez­élőtt fejezte be az új 100 szobás bányász gyógyüdülő szerkezetépítési munkáit Épülőben van egy 150 szo­bás SZOT gyógyüdülő, és már folyik a 80 szobás pos­tás üdülő építésének elő­készítése is. A bányász gyógyház 1980-ban, a SZOT­üdülő egy évvel később, a postás üdülő pedig 1982-ben készül eL ELHUNYT DR. BÉLÁK SÁNDOR Dr. Bélák Sándor, a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagja, országgyűlési képviselő. nyugalmazott egyetemi tanár december 24­én, 59 éves korában tragi­kus hirtelenséggel elhunyt. Temetése december 29-én 14 órakor lesz a keszthelyi te­metőben. Teszársz Kálmán síremlékének avatása Ünnepélyesen felavatták szerdán a Rákoskeresztúri temetőben Teszársz Kálmán tanítónak, a szervezett pe­dagógusmozgalom kiemel Ke­dő egyéniségének síremlé­két. Az ünnepségen — ame­lyen képviseltette magát a Vasasszakszervezet Központi Vezetősége is — a Pedagó­gusok Szakszervezete elnök­ségének nevében Pataki Ti­borné alelnök emlékezett Teszársz Kálmánra, aki a századelőn kezdeményezője volt a szocialista tanítói szakszervezet létrehozásá­nak. A magyarországi taní­tók szakszervezetének 1918. december 30-i alakuló ülé­sén alelnökké választották, később átvette a szakszer­vezet lapjának, az Üj Kor­szaknak a szerkesztését. Teszársz Kálmán a felsza­badulás után is — egészen 1952-ben bekövetkezett ha­láláig — tevékenyen részt vett a mozgalmi munkában. Síremlékén elhelyezték a Pedagógusok Szakszervezete Központi Vezetőségének ko­szorú iát. KARÁCSONY A PARLAMENTBEN Télapó verses köszöntője, látványos artistapnodukedók, gyermekdalok, báb- és me­sejáték — 2000 úttörő és kis­dobos ünnepelte az idén két napon át hétfőn és ked­den, délelőtt és délután a Parlamentben a karácsonyt. A KISZ budapesti bizottsá­gának és a Magyar Úttörők Szövetsége budapesti elnök­ségének vendégei voltak. TOVÁBBKÉPZÉS Tegnap, szerdán Szegeden, a Csongrád megyei Mező­gazdasági Szövetkezetek Szö­vetségének szövetkezetpoli­tikai és munkaügyi osv tálya, valamint a Magyar Jogász Szövetség Csongrád megyei szervezetének szövet­kezeti jogász szakosztálya to­vábbképzést tartott a téesz­bén dolgozó jogászoknak, jo­gi ügyintézőknek. A megyei tanácsházán tartott értekez­letem dr. Dietrfch Gábor, a Csongrád megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának csoportvezetője a gazdasági társulásokról, dr. Nagy At­tila, az Állami Biztosító Csongrád megyei igazgató­ságának jogtanácsosa a szö­vetkezetek vagyonbiztosítási szerződéseiről tartott elő­adást. 1978. DECEMBER 28., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: KAMILLA A Nap kel 7 óra 92 perckor, és nyugszik 16 óra 00 perckor. A Hold kel 5 óra 32 perckor, és nyugszik 15 óra 09 perckor. VIZA LLAS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 960 em (apadó). Szomorú szívvet tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagy­mama, PAPP JÓZSEF VÉ Faragó Rózsa dec. 21-én, életének 75. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése dee. 29-én 11 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. Szt. Miklós u. 6. 583 Mély fáj'alommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, após, na yapa és dédapa, N'ÖGRADI JÁNOS, életének 71. évében rövid szenvedés után örökre itthagyolt bennünket. Temetése 1978. december 29-én de. 11.30 órakor lesz a Dumaszé­ki temető ravatalozójából. A gyászoló család, Domaszék, Pe­tőfi u. 5. A gyászoló család tudatja, hogy dr. EOT> AI'.PAdnE dr. Huttkay Margit aranydiplomás gyógyszerész önfeláldozó élete betelvén, hosszú, fegyelmezetten viselt szenvedés után meghalt. Temetése december 28-án 14 óra­kor lesz a Belvárost temetó ra­vatalozójából. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen térj, édes­apa, nagyapa, testver, após, vó, unukaőccs és rokon, TÖRÖK ISTVÁN cipeszmester, életenek 59. evében tragikus hlrtelenseg­gel elhunyt. Temetése december 29-en 14 órakor lesz a Belvárosi temetó ravatalozóiéból. A gyá­szok: család, Madách u. 8. 966 Fájó szívvel tudatjuk, hogy SÁNDOR MATYASNÉ volt ru­hagyári dolgozó eleiének 73. éveken hirtelen elhunyt. Kíván­ságára elhamvasztatjuk. Búcsúz­tatása hamvasz ás után lesz. Gyászoló elta-tója. 580 Mély fáj dalommal tudatjuk, hogy a felejthete len férj, édes­apa, nagya;;a, CSÍKI . ANOS, üveges ktsz veit fol-oz'Ji, éle­tének 73. évében türelemmel vi­selt, rövid, súlyos be erség után elhunyt. Temetése dec. 29-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád, Alsó kikötő sor 5. 575 Fájó szívvel tudattuk, hogy a szeretett édesanya, GULYÁS SANDORNE Balogh M'ria, ele­terek 81. éveben, koszi szen­vedes után elhunyt. Kivánsagara el hamvas/'a tjük. Búcsúztatása hamvasztás utan lesz. A gyá­szoló c.salad. 579 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy drága edesvnyánk, ragymama, dod- es 'kmama, ÖZV. VöAL ANTALNÉ Cüaloupka Erzsébet Gyász­közlemények dee. 23-án életét befejez1 e. Te­metése dec. 28-án 1 órakor lesz a Dugonics temetó ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Blaha L. u. 15. 514 Fájó szlvvtl tudatjuk, hogy szerelett mamikánk, I' RÍMEK PÉTERNÉ Mészáros Rozália, éle­tének 77. évében rövid szenvedés után elhunyt. Kívánságára el­hamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás mán lesz. A gyászoló család, Zombori u. 2L 576 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett apa és nagyapa, 1D. TANDORI KAROLY", életé­nek 82. évében, hosszú betegség után 1978. dec. 23-án elhunyt. Temetéséről késtibb Intézkedünk. A gyászoló család. 573 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagy­mama, KONDASZ MIHALYNE Egyházi Mária, eletének 54. évé­ben hirtelen elhunyt. Temetése dec. 28-án IS órakor lesz a Du­gonics-trmető ravatalozójából. A gyászoló család, Felsőváros 112. 569 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen anya, test­vér és rokon, SÁNDOR AL­BERTNE Otott Anna, életének 73. évében tragikus hl-telenség­gel elhunyt. Teme'ése dec. 29-én 13 órakor lesz az Alsóvárosi te­mető kápolnájából. A gyászoló család. 571 Fájó szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, na y­mama, testvér. SENDREI PAL­NE Hámori Eszter, életének 7L évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése dec. 29-én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. Tápé, Csa'ár u. 13. 568 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapa, nag a ja, testvér és rokon, KOrSMAR MIHÁLY, életének 76. évében, hosszú szenvedés után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjuk. Búcsúz'atása hamvasz ás után lesz. A gyászoló család, Csorba u. íl B. :ct K óvón "let mondunk mindazok­nak, akik drága ló édesanyán­kat, ÖZV. HA"N ADAMNÉT utolsó útjára elkísérték, részvé­tükkel, virígademányaBdtal fáj­dalmunkat enyht enl Igyekeztek. A gyászoló család. 567 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanya, nagymama, dédxnama, KOVAL­CSIK KAROLY M Gönczy Er­zsébet, életének 88. évében, hosz­szú szenvedés után elhunyt. Te­metése dec. 23-án 13 órakor lesz az Alsóvárosi temetó ravatalo­zójából. A gyás/oló Sebestjén és Turu család, Tápal u. 49. 561 Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, szomszédoknak, munkatár­saknak, az Üj Elet Tsz tagságá­nak, akik felejthetetlen halot­tunk, OROSZ JÖZSEF teme'ésén megjelentek, részvétükkel és vi­rágaikkal mély fájda! min'-ai enyhíteni Igyekeznek. A gyászoló család, Mihálytelek. 551 Köszönetet mondunk mindez tó­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, akik fe'ej'hetetlen halot­tunk DOczi ISTVANNE temeté­sén megjelentek, részvé'ükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. 552 Köszönetet mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen halot­tunk, CSOTI KERENCNÉ teme­tésén megjelentek, részvétükké! és virágaikkal mély fájdalmun­kat enyhíteni igvek-z'ek. Külön köszönetet mondunk a körzeti doktornőnek és á-io'ö-iővérnek áldásos munkájuké-t. A gyászoló család, Árvíz u. 33/A. 540 Köszönetet mondunk mlnd-zek­nak a rokonoknak, isme-ősök­nek, szomszédoknak, ai'lk fe­lejthe étlen halottunk, S"END­REI LAJOS teme'é'én megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájía'ra-nkM enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 576 Köszönetet mondunk mind-zok­nak a rokonoknak, ismerősek­nek, szomszédoknak, akik fe­lelthete'Ien balotfnk, ö IV. MAKAI MIHA LV E temetésén meej-le-tek, részvét kkel és vl­rága'ltkal mély fáj "almu -kat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Csa'óközi u. 24. 542 Köszönetet m"ndunk mjndrzok­nak a rokonoknak, ismerősök­nek, szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen halottunkat, KATO­NA IMFET utolsó úttára elkí­sérték, fájdalmunkat részvétük­kel és virágaikkal enyhíteni Igyekeztek, A gvaszoló család, Lant (Virág u.) 64. wl SZÁZNEGYVEN EVE született Kuun Géza (1838—1906) neves orientalista, akadémikus. Alapító tagja és elnöke volt a Magyar Néprajzi Társaságnak. 1901-tól négy esztendőn át be­töltötte a Magyar Tudományos Akadémia másodelnöki tisztét. Kiadta a Velencében őrzött co­dex cumanicust és összegyűjtöt­te a magyar őstörténet keleti kútfőit. Fontosabb munkái kö­zül említést érdemel A kunok nyelvéről és nemzetiségéről cí­mű nagyszabású tanulmánya (1885). KISSZINHAZ Este 7 órakor: Isten veled. Júdás! — Tömörkény-bérlet. MOZIK Fáklya: Kockázat (színes szov­jet, fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor). Vörös Csillag: délelőtt 10, dél­után negyed 4, fél 6 és három­negyed 8 órakor: Rocky (Héven felülleknek, színes amerikai). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es), este I órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben. BALESETI es SEBESZETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. sz Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel. sebészeti ügyeletet az L sz. Sebészeti Klinika tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 19 órától reggel 7 óráig, munkaszüneti napokon reggel 7 órától este 19 óráig a felnőtt la­kosság részére Szeged, Hunyadi János sgt. L sz. alatt. Telefon: 10-100. ALLATORVOSI ÜGYELET December 30-ig este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély és ne­héz ellés esetére ügyeletes: L és Ül. kerület, Gyála/rét, K3e­kundorozsma területén dr. Duba István állatorvos. Lakása: Újsze­ged, Odesszai kit. 8. Telefon: nincs. n. kerület, Algyő, Tápé terü­letén: dr Komáromi János ál­latorvos. Lakása: Szeged-Tarján 610(B, fszt. 3. Telefon: 16-552. Kübekháza. Szőreg, Tiszasziget, ÜJ szentiván területén: dr. Men­der Ferenc állatorvos. Lakása: Szeged-Petöfitelep. Irinyi János u. 22. Telefon nincs. Az állatorvos kiszállításáról • hívó fél köteles gondoskodni. ffilf/J BUDAPEST t, Í.59: Tévétorna (ism.) 9.05: Szünidei matiné 15.38: Hírek 15.45: óvodások műsora 16.15: Tévébörze 16.25: Képes Sport Terem­labdarúgó Kupa 2. nap 18.05: Szépen, jól magyarul... 18.20: Falujárás — rlportmüsor 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna 19.30: Tévéhíradó 20.00: Nappali vonat — m. b. szovjet film 21.95: Négy fal között — dok.. film 31.30: Zene, zene. zene 23.40: Tévéhíradó 2. BUDAPEST 2. 20.00: Sophoklés: Phlloktétés 21.20: Tévéhíradó 3. 21.40: Szemle. Társadalom­tudományi Körkép BELGRÁD 1. 17.19: Magyar nyelvű tévé­napló 17.45: Gyermekműsor 18.15: Tudomány 18.45: Humoristák klubja 19.15: Rajzfilm 20.00: A világ 1978-ban 21.05: Schubert dicsőségére — kamarazene 21.45: Cirkusz BELGRÁD 2. 18.00: Játékfilm 18.45: Népi muzsika 20.00: Moziszem 22.00: Huszonnégy óra PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST L 9.44: Tévétorna (ism.) 9.50: Lottósorsolás 10.00: Szünidei matiné KOSSUTH 8.27: Nóták 8.45: Brummadzag, a zene­bohóc. A Gyermekrádió műsora 9.00: Haydn: Orlandó lovag Közben; 10.05: Képek és jelképek 11.22: Közelkép Sík FerencrőL Riport 11.37: Diadal. Kaffka Margit novellája 12.35: Széchenyi István naplója. Könyvszemle 12.45: Zencmüzeum 14.09: Mindenki Könyvtára. Sőtér István: Tiszta Emma 14.39: Magyar fúvószene 15.10: Daloló, muzsikáló tájak 15.40: A Magyar Rádió és Televízió gyermek­kórusa énekel 18.05: Köszöntjük a 80 éves Egri Viktort 16.35: Mendelssohn kamara­zenéjéből 17.07: Franck: d-moll szimfónia 17.50: Vujicslcs Tihamér nép­zenei feldolgozásaiból 18.15: Hol volt, hol nem volt.ij Agi természetrajza, Rónay György meséje 19.15: Magyar előadóművészek. Kocsis Zoltán zongorázik 20.10: Nagy énekesek — a harmincas évekből 20.45: Nóták 21.30: Egy év a külpolitikában 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Kettősök zenés játékokbúi 22.50: Meditáció — a gazdasági döntések meghatározottságáról 23.30: Zenekari muzsika 0.10: Pásztor László tánc­dalaiból PETŐFI 8.33; A csavargók. Részletek Ziehrer operettjéből 9.00: Slagermúzeum 9.40: Válaszolunk hallgatóinknak 11.30: Csak fiataloknak! 12.33: Mezők, falvak éneke 12.55: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik 13.25: Ifjúsági könyvespolc 13.30: Schumann zongora­művei gyermekeknek 14.00: Kettőtől ötig... 14.00: Tánczene 14.35: A Rádió Dalszínháza. Hidas Frigyes: Bösendoríer 15.34: Régi filmdalok 15.48: örökzöld dallamok 16.35: Idősebbek hullámhosszán. Dallamok, emlékek 17.30: Belépés nemcsak torna* cipőben 18.33: Hétvégi Panoráma. Ajánlóműsor sok muzsikával 19-55: Slágerlista. A Magyar Ifjúság és a Magyar Rádió közös műsora 20.33: összeállítás Gádor Béla írásaiból 21.34: Kérek egy sztorit! 22.00: Dzsessz 23.15: Esti hangulatban — könnyűzene 3. MŰSOR 8.08: Kórusok, hangszert,zólók 9.00: Ismeretlen ismerősök. Jászai Mari 10.00: Bécsi klasszikus muzsika 11.05: Egy pálya vonzásában.' Beszélgetes MALÉV, jegyeladókkal 1L20: A szimfonikus zene folytatása 12.00: Sarolta. Készletek Erkel operájából 132)8: A kamarazene kedvelőinek 14.02: Zenekari muzsika 15.30: Tanár — gitárraL Rendhagyó énekóra 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Csokonai és a muzsika I. 18.41: ötórai tea 17.50: A Magyar vonósnégyes Brahms-íelvételeiböl 19.05: Valóság és Irodalom 19.35: Zenetörténeti érdekességek 20.49: Jerome Rose Liszt­müveket zongorázik 21.29: Üj Bach-lemezeinkből 22.22: Blagoveszta Karnobatlova Dobreva operaáriákat énekel 23.01: Magyar szerzők müveiből péntek délelőtt KOSSUTH 6217: Beszélgetés Pénzes Bethúg biológussal 8.37: A Fruska — RészL 9.30: Óvodások műsora 10.05: Csiribiri 10.35: Arany János verse 10.40: Michel Dens operaáriákat énekel U.00: Gondolat U.45: Bárdos Lajos kórusaiból 12.35: Hétvégi panoráma PETŐFI 8.05: Indulók 8.20: Tiz perc külpolitika 8.33: Slagermúzeum 9.23: Népdalok 10.00: Zenedólelőtt 11.45: Tánczenei kokt-tj 12.33: Edes anyanyelvűnk A Magyar Szocialista Munkásnárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház, 6740 - Telefon: 12-639 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dlj egy hónapra 20 forint lattox; 25 852 ISSN; 0133-025 X i

Next

/
Oldalképek
Tartalom