Délmagyarország, 1978. november (68. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-14 / 268. szám
8 Kedd, 1978. november 14. 8 Berendezések számitógépekhez Egy házat lebontanak A Videoton Számítástechnikai Gyárában sorozatban készülnek a kor zcrű kijelző berendezések, az úgynevezett ,.display"-k. A számítógépeket egyre szélesebb körben alkalmazza az ipar, a kereskedelem az adatfeldolgozás és az informár'ó stb. területén. Itthon is, határainkon túl is egyre többet vásárolnak a székesfehérvári nagyüzem c termékéből TUDOMÁNYOS ÜLÉS A Szegedi Akadémiai Bizottság és a SZOTE november 14-én, kedden délután 4 órakor tudományos ülést rendez dr. Szarvas Ferenc Igen, egy házat lebontanak. Nem egy egész utcasort, netán tömböt tömb után, várva várt „szanálás" elérkeztével. Egyetlen házat csupán. Emeleteset, omló vakolatát, négy-öt lakásból állót, amelyekből annyi van Rókuson. Belülről is könnyű elképzelni: a zegzugos kövezet a kapu alatt, a lépcsőház homályában konyhai hulladék, rozsdás konzervdobozban eledel a macskáknak, a folyosó, a „gang" végén a közös vécék. Régimódi. réz névtáblák az ajtókon, amelyekről lepattogott a festék. Egy konyha, terítővel letakart láda, lehet, hogy mosdó, lehet, hogy holmi komódfiók-származék. A konyhaszekrényen sorakoznak a lisztes- és cukroszacskók, nyitva a szoba ajtaja, a csipkés terítő ráborul a középen árválkodó asztalra, melynek elhagyatottságán semmit sem enyhítenek a gondosan, oldalról hozzáigazított székek. A konyhai összevisszaság után ordító különbség; vendégségre mindig készen, idebent, az üvegezettfüggönyös ajtó és a két utcai ablak között. Egy házat pedig most lebontanak. A téren, amit teljes egészében ural a futballpálya óriási, szürke kőkerítésnégyzete, baljós háborús filmeket idézve, tapintatlan pillantásoknak kiszolgáltatva tárul most itt keresztmetszetben elő a szoba, falain még látni a festés nyomát, tisztán kivehető a néhai alaprajz. Közszemlére kitett belsőrész, akár a mészárszékben. Körben a pálya körül több házat nem bontanak. Vajon ezt. éppen ezt miért? A kapu előtt még áll az a régi-régi akácfa. Lehet, hogy nem is vágják ki? Kora őszi, meleg estén a konzervgyár kapujában vártunk a lányokra, a diákmunka nyolckor ért véget. A sugárútról befordulva (világoskék, kivágott pulóver, szinte teljesen nőiesnek, fejlettnek tűnő alak, begyesen, magáit kihúzva lépdel mellettem, ki tudja hányadszor kezdem újra magamban a számolást, hogy a vállára tegyem a kezem) — már itt a tér, a pálya. Már a ház előtt állunk, ketten. A két nappal előbb megirt vallomásos levelet szorongatom a zsebben, közben idegesen morzsolgatom az akácfa leveleit (Kihívó-kacér pillantás, kaján szavalat: „ne bántsd a fát hisz ő is érez, finoman nyúlj leveléhez...") Eltűnik a házban. Milyen lehet a szoba, ahová most megérkezik? Az asztal, amelyhez leül, amire a kezét ráteszi? S az ágv, ahol alszift? Mit láthat meg, amikor reggel először feloillant? Vannak efféle, látszólag lényegtelen. mégis örök kérdések. Amelyekre választ akar az ember, akkor is, ha közben iskolákat végzett el, katonaságot megjárt, új életévtizedbe lépett. Váratlanul léptem be a kapun, odapillantva előbb az akácfára. Senki sem várt, a konyhában négyen ültek. Szülők, húg, egy ismeretlen fiú, nyilván a húg ismerőse. Ő nincs itthon, üljek le, várjam meg, persze, emlékeznek még rám. Különben, hadd mutassuk be a férjét Nyílik az ajtó, csodálkozó szemű, kövérkés lány mered rám, először meg sem ismerem. Nehéz felfogni, hogy úgy a hatodik hónapban lehet. A ház még állt a kaupalj, a lépcsőház, a konyha, a szoba minden olyan volt, amilyennek elképzeltem, jutott eszembe, bénultan lefelé botorkálva. Most innen a térről, a futballpálya kerítése mellől nézve csak a csupasz falak ágaskodnak, akár a fuldokló kezei a vízből az ég felé. A két ablak kerete még megvan, csak az üvegek törtek be. Nem úgy, mint egy másik, Felsővároson lebontott ház helyén, ahol a rettenetes gaztengerben, szemétkupacok között csak a régi, kövezett járdát lehetett nagy nehezen megtalálni, ami a kaputól a kerten át, a házig vezetett. Rövid idő, s itt is csak téglakupacok lesznek, később már az sem. Üj, idegen épületek. Körben, a téren még áll a többi ház. Miért éppen ezt, vagy ott Felsővároson amazt bontották le? Anyagiatian, megfoghatatlan valóságokat rejtő várakat, sosem voltnak tűnő csodák tanúit végezték ki. De itt a téren ebből még megvan valami. Igen, vannak le- és elbonthatatlan házak is. Domonkos László 0—5: A MINDENNAPOK ZENÉJE Somogyi-könyvtár ifjúsági könyvtárában (Tanácsköztársaság útja 2.) a Milyen a XX. század zenéje? című előadássorozat kereegyetemi tanár elnökleté- tében ma, kedden délután 4 vei az Akadémiai Bizottság órakor a mindennapok zeSomogyi Béla u. 7. sz. alat- néjéről, a kommersz- és hátRAMARAEST A filharmónia Bach ésVlVárható időjárás ma estig: valdi műveiből rendezi meg Északnyugaton időnként kis- holnap, szerdán este fél fisé felszakadozik a felhőzet, tol a Szegedi Kamarazenea Dunántúlon egy-két he- kar koncertjet a Tisza-szalló lyen futó zápor előfordulhat. ~ Máshol tovább tart a borult, •ti helyiségében. Ez alkalommal a SZOTE I. sz. Belgyógyászati Klinikája endoscopos munkacsoportja nyolc előadásban számol be kutatási eredményeikről. TRAGIKUS AUTÓSZERENCSÉTLENSÉG térzenéről, valamint a filmzenéről Strohner Józsefné tart előadást. ELŐADÁS — , SZOCIALISTA BRIGADVEZETÖKNEK A Juhász Gyula Művelődési Központban működő szocialista brigádvezetők. Tragikus autószerencsét- klubjában ma, kedden délJenség következtében éle- után 3 órai kezdettel Kovács tét vesztette Vojislav Djukic, Sándor SZMT-titkár tart Jugoszlávia budapesti nagy- előadást aktuális gazdaságkövetségének első titkára, politikai kérdésekről. A diplomata személygép- ELŐADÁS kocsijával Jakabszállás kül- A TECHNIKA HÁZÁBAN területén egy, az úttest szé- Ma, november 14-én déllén álló, kivilágított tar- után fél 3 órakor Szegetálykocsinak ütközött, s a den, a Technika Házában helyszínen meghalt A vi.a- előadóülést rendez a Magálat eddigi megállapítása gvar Hidrológiai Társaság szerint Vojislav Djukic nem szegedi területi szervezete é-s a látási viszonyoknak meg- az MTESZ környezetvédelmi felelő sebességgel vezetett. bizottsága. párás idő, helyenként gyenge szitálással. Várható legmagasabb nappali hőmérsék. let kedden: az ország nagy részén 0, északnyugaton plusz 5 fok körül. Távolabbi kilátások péntek reggelig: tovább tart a párás, borult, az évszakhoz képest hideg idő. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: mínusz 4—0 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 4 fok között Közreműködik csemballón Sebestyén János és Pál Tamás. Szerződéseinkhez nyújt útmutatást A Házi logtanácsadó októberi száma Életünk — akár tudjuk, csőn, valamint tartási és akár nem — csupa szerző- életjáradéki szerződésre kadés. Ha bevásárolunk, ha punk példákat. Csupán a nekölcsönt adunk vagy ka- veket és címeket kell helyetpunk, ha odaadjuk óránkat tesítenünk! javításra, ha megajándékoz- A számot a szokásos álzuk szeretteinket, az a jog landó rovatok (a jogszabálynyelvén „szerződésnek minő. mutató, a jogsegélyszolgálat sül", hiszep (megint szakki" rovata, a beérkezett levelekfejezéssel élve) jogviszonyt re adott válaszok stb.) egéteremt. De vajon hányan szítlk ki. Ezek közül csupán isriierik ki magukat a mind- a tanácsi ügyfélszolgálati nyájunkat érintő probléma- irodákról, továbbá a sértett kör szabályaiban, hányan képviseletéről szóló ismertudják, hogyan kell okos és tetést emeljük ki. S még megtámadhatatlan szerződést egy: az októberi szám közli kötni? Ebből indul ki a Házi a Tv Jogi Esetek című müJogtanácsadó szerkesztősége, sorának szeptemberi anyaamikor éppen az állnmpol- gát. gárok szerződéseit választót- A Házi Jogtanácsadó üj A röszkei Kossuth Tsz szegedi Felszabadulás Ter- £» havi, folyóirata új októ- számát a posta hírlapboltKonwlex" műszaki hritóriin melőstóvetkewtt knmV+inn^i számanak témájául. A jaiban és az ujsagarusoknal Modern dialógus — A szüleim egy új Fiatot adnak nekem nászajándékba! — Nekem viszont megengedik, hogy az udvaron parkoljakI Kommunista műszak a röszkei Kossuih Tsz-ben feldolgozás hitelességát az szerezheti meg az érdeklődő. „Komplex" műszaki brigádja melőszövetkezet kombájnosai — vezetője Kéri József — a is. .... . _ szabad szombaton, majd va- A műszakokon 80 hektárról garantálja, hogy az Igazsagsárnap is kommunista mű- takarították be a kukoricát, dgy\ Minisztérium kozremu- BESZAMOLO szakot tartott. A cél az volt, 8 ezer mázsa szemes kukori- k°d«ével készült A VII-BVL. hogy gyorsítsák az őszi mun- cát szállítottak a szárítókba. Ml * tulajdonképpen a Ma, november 14-én kákát, s minél előbb mag- Az őszi mélyszántást 40 hektarba kerüljön a kukorica. - táron véaeztók el ós 1500 máA szombati és a vasárnapi tdron vé°eztek el és 1500 má" kommunista műszak felada- ^ szerves trágyát hordtak fogalmakról — szól a tainak elvégzését segítették a a földekre. ködésével készült Mi is tulajdonképpen a szerződés? Melyek a legáltalánosabb szabályai? Erről — vagyis az alapelvekről, alap. kiad17 órakor Szegeden, a Techniua Házának klubjában Tóth Zsuzsanna, a megyei KISZbizottság titkára tart élKöszőnctet mondunk rokonainknak. az NKFV Szegedi Üzeme gazdasagi vezetőinek, a párt- é» KISZ-szervezetnek. szakszervezetnek, munkatársaknak, a megyei es városi Kisz-üizottságnak, az MSZMP Csongrád megyei Bizottságának. társadalmi szerveknek és vállalatoknak, ismerősüknek, akik lőttünk, ERMCNYI mclésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönjük orvosainak, ápolóinak álduzatos munkáját. A gyászoló család. 914 Szomorú szívvel tudaljuk, hogy a szeretett férj, édesapa, testvér és rokon, BALASSI LAJOS rövid szenvedés után, 40 éves korában elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. Gyászoló felesége és gyermekei — Északi varosrész 303. ép. Mely fájdalommal tudatjuk, Iiogy szcrctétt édesanyánk, GyászköztenéBvek anyósunk, nagymamink és dédmamánk, ÖZV. BALOG ISTVANNE Takács Julianna (Háló u. 8. sz. alatti lakos) november 11-én 76 éves korában, rövid szenvedés ntán elhunyt. Temetése november 13-én 15 órakor lesz a Dugonlcs-tcmető rav.d alozójából. — A gyászoló család. 910 Drága halottunk, SAGHI híteni Igyekeztek. A gyászoló család. 913 Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeretett hal szerették. hogy ÜZV. VIGH JÓZSEF tc- LASZLONÉ Kovács Annus, Bakson, életének 70. évében hirtelen elhunyt. Temetése november 14én délután 3 órakor a baksl temető ravatalozójából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, ÖZV. KABÖK JOZSEFNÉ Bába Julianna, algyői lakos, életének 71. évében váratlanul elhunyt. Temetése november 15-én de. 10 órakor lesz az algyői temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama és dédmama, SZABÖ PALNE Kendercsi Zsuzsanna november 12-én elhunyt, örök nyugalomra 1973. november 13-én 14 érakor helyezzük a s/.őregi temetőben. A gyászoló család — Szőreg. Szív u. II. Fájdalomtól megtöri szívvel tudatjuk, hogy EPERJESI FFREACNE Barna Jusztina, a felejthetetlen, legdrágább feleség, Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édesapa, nagyapa, dédapa, testvér, sógor, GÖNCZI JÓZSEF volt papucsosmester életének 74. évében hoszszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése november 15-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család — Francia u. 4. 316 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama. testvér, ÖZV. MIKLÓS PALNÉ Török Anna életének 69. évében hirtelen elhunyt. Temetése november 15-én 14 órakor lesz a tápéi temető ravatalozójánagyapa, TÖTH ANDRÁS életének 63. évében csendesen elhunyt. Kívánságára clhamvasztatjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. 307 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KONTRASZTI JÁNOS életének 89. évében elhunyt. November 13-án csendben eltemettük a Belvárosi temetőben. A gyászoló család. 306 Tudatjuk, hogy VERES SANDORNE hamvasztás utáni búcsúztatása november 16-án 11 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 305 Köszönetet mondunk mindazoknak a barátoknak, Ismerősöknek, akik felejthetetlen édesből. A gyászoló Miklós és Vass anyám, DR. JAKI GYULANÉ teOYÖRGY a Szeged megvet vá- édesanya, nagymama, leány, cmiitcr, a SHU.il menyii va _,,.„„ „„,..-„. .«.„<, rosl tanács művelődésügyi osztálya főelőadójának temetése f. hó 16-án (csütörtökön) délután 2 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gj'ászoló család (Partizán u. 26. sz.). 911 Fájdalommal tudaljuk hogy VEII ANTAL, Lomnici u. 15. sz. alatti lakos, 73 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 15-én 13 órakor les/, a Belvárosi temető ravatalozójából. A gj'ászoló család. ' 912 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk. VÁRKONYI GYÖRGY temetésén megjelentek, részvétükkel, virágaikká! auiy Iájdalmuukut eny- gondozója. meny, anyós, testvér és nagynéni, 52 éves korában november 11én örökre Itthagyott bennünket. Drága emlékét a szívünkbe bezártuk. Temetését a vizsgálatok miatt később tudatjuk. A gyászoló család — Tápé. Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÖTH SIHA PAL, a szeretett férj, testvér és rokon é'etének 82. évében, hosszú betegség után elhunyt. Kívánságára elhamvasztatjult. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család — Pe'.É'l sgt. 36. <115 Mély fájdalommal tuda<juk, hogy PETLRDY PAL életének 83. évében hosszú szenvedés ulán elhunyt. Temetése november 15én 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló család. 314 Nagy szomorúságunkban tudatjuk, hogy VECSERNYÉS VINCE (Cira báesl) életének 88. évében csendesen elhunyt. Temetése november 15-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. Gyászolják: felesége, gyermekei, unokái és dédunokái. 312 Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett édesapám, ÖKRÖS JÁNOS ny. gépész-géplakatos életének 78. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 16-án 12 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. Gyászoló fia: Géza. 309 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a feledhetetlen feleség, édesanya. VÁSÁRHELYI LA.TOSNÉ Uzsorás Viktória életének 88. évében csendesen elhunyt. Kívánság'-ra elhamvasztafjuk. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család — Bognár u. 21. sz. 311 Mő!y fáidalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj. édesaoa. nagy a na. LENGYEL GYULA életének 63. évében hirtelen elhunyt. Temetése november 15-én 11 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. 308 Mély fájdalommal tudatjuk, metésén megjelentek. A gyászoló család. 304 Helyesbítés: LIPPAI SANDORNÉ Vetró Anna temetése november 14-én 14 órakor lesz a Dugonics-temető ravatalozójából. — A gyászoló család. 303 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, kartársaknak, akik felejthetetlen édesanyánk, HEGYI PALNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 282 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak, akik felejthetetlen halottunk, KUKA JOZSEFNE hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a körzeti kezelőorvosának áldozatos munkájáért. A gyászoló család. 284 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, a ház lakóinak, akik lelejthetetlen halottunk, SZŰCS ANTAL temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez318 hogy a felejthetetlen édesapa, tek. A gyászoló család, 291 vány első fejezete. De ménybeszámolót és diakéugyanígy külön, részletes fe- Pes előadást „Kubában járjezet foglalkozik az esves tunk a VIT-en" címmel, szerződésfajtákkal is. Mire NÖK jogosít, illetőleg kötelez ben- TOVÁBBKÉPZÉSE nünket, ha veszünk vagy el- Mezőgazdasági szövetkezeadunk valamit- Mit jelent és tek nőbizottságának elnömi módon követelhetjük kei részére háromnapos meg szerződő partnerünktől? tanfolyam kezdődött tegnap, Mikor és hogyan köthetünk hétfőn Makón a Korona érvényes kölcsönszerződést? Szállóban. A TESZÖV renS utoljára, de r.em utolsó- dezte összejövetelen az sorban: milyen jogi előírások MSZMP KB március 15-1 vonatkoznak az ajándékra? határozatából adódó feladaMinderről nemcsak tájéko- tokát Keresztúri Istvánné, a zódhatik az olvaso, hanem megyei prátbizottság munkimerítő tanácsot is kap, ho- katársa ismertette, gyan védheti jogait, miként COLLEGIUM kerülheti el már a szerződés ARTIUM megkötésekor a helytelen Az új szezonban ma, kedmegegyezésből keletkező den este tartják a képzőmű, konfliktusokat, mi módon vészeli szekció első előadávérteziheti fel magát egy ké- sát. Beke László, az MTA sőbbi esetleges „jogvitára". tudományos főmunkatársa A terjedelmes függelék Művészet és véletlen cimcsak növeli a kiadvány mel tart vetítettképes előhasználhatóságát jól alkal- adást Az időpont tehát mazható szerződésmintáival, ma, kedden este 8 óra, a E részben közelebbről ingat- hely:, az egyetem Békelanátruházási, gépkocsi épületének (Rerricn tér) tanadásvételi, ajándékozási, kői- terme. <> DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-63: A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint index: 25 053 ISSN; 0133-025 X \