Délmagyarország, 1978. november (68. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-10 / 265. szám

8 «. A I . Péntek, 1978. november 10. A közlekedő városlakó Igencsak megnyugodott, amikor annak idején megtudta, hogy a József Attila su­gárúti villamosvágány: marad, sőt — szintén annak idején — két nyomtávúra szélesül. ök és a villamos — annyi év után — tulajdonképpen már egészen ösz­szetartoztak. Mint két részt vevő egy tartós házasságban, ahol az egymás­ra utaltság a viszonyt szükségsze­rűen tartóssá teszi, és ahol előfor­dulnak ugyan olykor kisebb-nagyobb konfliktusok, netán torzsalkodások, ám ez a fennálló helyzetet érdemben nem érinti. A közlekedő városlakó reggelen­ként — talán szabad így fogalmazni: mint egy hűséges kutya — kiállt a Kecskeméti utca sarkára, és várta a soros járatot Közben persze módjá­ban állt sok-sok mindent megfigyel­ni. Kiderült többek között, hogy e vá­rosi villamosvasútnál dolgozók több­sége — többször, sokan tapasztal­hatták — apróbb-nagyobb szolgála­tokat tett az utasoknak. Amikor pél­dául egy elkésett hazánkfia lóhalá­lában igyekezett átvergődni a rend­kívül forgalmas sugárút járműfor­gatagán. a realitásokat tekintve már eleve lépéshátrányban volt. Ám az éppen indulásra kész sárga szerel­vény vezetője nem indított Várt, sőt kinyitotta újra az ajtókat A liheg­ve-szuszogva révbe érkezett dolgozó tehát felkapaszkodhatott és mikor erőt tudott venni légszomján, ki­préselte magából az illendő „köszö­nöm"-öt is — csak akkor kezdtek gurulni a szerelvénykerekek. Mennyivel más szituáció volt vi­szont az, amikor többen lemaradtak Villamoson az éppen esedékes járatról. A veze­tő várt türelmesen. Azok átküzdöt­ték magukat a járműdzsungelen, át­vágtattak a síneken, és amikor a kocsi oldalához értek, az éppen ak­kor lendült mozgásba, és szép las­san elgurult az orruk előtt Olyan volt az egész, mint egy — a vezetői ülésen — megtervezett feszes dra­maturgiájú kis jelenet végén az el­maradhatatlan csattanóval és némi tanulsággal: hiába, akárhogy is néz­zük, nem vagyunk egyformák. A közlekedő, városlakó bizonyos idő után érthetően nagy rutinra tett szert, ám ennek ellenére is érték néha vaskos meglepetések. Kora reggel általában gyors ütemben követték egymást a járatok, ám ha hat óra öt perckor kezdte el a silbakolást gyakran előfordult vele, hogy tizen­öt percet is elvárakozott szokásos őrhelyén. A legfurcsább az volt a dologban, hogy a Belváros felől egy­más után száguldottak kifelé a jára­tok, a visszafelé érkezésben viszont negyedórás szünetet tartottak. Ott a megállóban, el se tudták képzel­ni: miféle katasztrófa történhetett a körtöltés körül? Mint később rend­szerint kiderült erről szó sem volt, mindössze az üzem- és munkaszer­vezés jótékony hatása szorult — ter­mészetesen időleg — háttérbe. A vasárnap délutánoktól — be kellett vallania — kissé tartott a közlekedő városlakó, ötperces utak­ra akarta ilyenkor igénybe venni a sárga szerelvényt (Ugyanis effektí­ve körülbelül ennyi volt a menet­idő kiindulás pontjától a Napsugár bisztróig.) Ám megesett hogy tizen­öt-húsz percet kellett várakoznia a következő járatra. S ezzel még nem ért véget a megpróbáltatások soro­zata. A villamos ugyanis elérkezett az Anna-kútig, ott azonban — ok­tóber utolsó vasárnapján például — leállt Háromszor is zöldet jelzett közben a lámpa, mire újra elindult Ám — mint rövidesen kiderült — mielőtt a Centrum Áruházhoz ért volna, újfent megtorpant. S ott vá­rakozott az előző standolással együtt az utasok mérték, tizenhárom percig: mintegy időleges kitérőt lét­rehozva ott ahol egyébként nem volt kitérő. Akiket pedig erre vezérelt vaksorsa, azok még csak le se száll­hattak. Toporogtak, akár ha rács mögött állnának. S amikor türelmet­lenül reklamáltak a villamosvezető­nél, óhatatlanul is némi iróniát vél­tek felfedezni a kapott válaszban, amely igy hangzott: — Aki ideges, szálljon le!... A közlekedő városlakó pedig köz­ben elmorfondírozott rajta — volt ideje rá, meg mást úgysem tehetett —, vajon min is bosszankodjék job­ban: az illető villamosvezető bizo­nyára szerepfélreértésből eredő ta­pintatlanságán, vagy pedig az érin­tett cég abbeli ügyetlenségén, amely a járatok közlekedtetésében efféle malőröket is produkál olykor? Végül mind a kettőn bosszanko­dott. A villamos pedig állt és várt, mint egy időleges közlekedési em­lékmű a lassan leszálló alkonyat­ban ... Papp Zoltán Lenlnváresoan üzembe helyezték a Tiszai Vegyi Kombinát hatodik termelőegységét, a po'.ipropiléngyárat, amely éven­te negyvenezer tonna pollpropilcnpor gyártására képes. A képen: mintavétel az oldószer-regenerálónál Polipropiléngyár WEBÁNCS VIRÁG Hervé „bohózatos ope­rettjét", a Nebáncsvirágot mutatja be a Szegedi Nem­zeti Színház társulata Sza­latsy István vezényletével, Angyal Mária rendezésében ma, pénteken este 7 órá­tól a Horváth Mihály utcai Kiaszfnházban. A díszlete­ket és jelmezeket Gyarma­thy Ágnes tervezte, s a főbb •zereplők: Harmath And­rea. Király Levente, Kátay Endre. Csizmadia László, Egerváry Klára. Konfliktus — Hiszen Itt semmi­féle konfliktus nincs! — mondja a rendező a fia­tal drámairónak, miután elolvasta a darabot. — Lesz konfliktus — nyugtatja meg őt a szer­ző —, mihelyt megkezdi a szerepek kiosztását... FILMVETÍTÉS A MÚZEUMBAN Filmvetítést rendeznek ma, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel a Móra Fe­renc Múzeum dísztermé­ben. A Lengyel régiségek című kiállítás anyagához kapcsolódó régészeti isme­retterjesztő kisfilmeket lát­hatnak az érdeklődők. A SZÉF VEZETŐI ODESSZÁBAN Az odesszai Élelmiszer­ipari Egyetemre utazott a szegedi testvérintézmény de­legációja: dr. Horváth Ká­roly főigazgató, Virág Jó­zsef, az intézmény párt­szervezetének titkára és dr. Horváth Lajos igazgató-he­lyettes. Odesszai látogatá­suk alkalmával megbeszé­léseket folytatnak a főis­kolák közötti együttműkö­désről, az oktató- és kuta­tómunkában. Az élelmiszer­ipari főiskola vezetői no­vember 17-ig tartózkodnak a Si.egédi iskola társegyete­mén. HALÁLOS DOHÁNYZÁS Szentesen néhány napja az éjszakai órákban tűz ke­letkezett a Lenin utca 33. számú házban. A vizsgálat szerint a tüzet a tulajdonos okozta, aki égő cigarettával a kezében feküdt ágyba, s közben elaludt. A parázstól meggyulladt az ágynemű, s az embert a füst megölte. Bár a tüzet gyorsan ész­lelték, a tűzoltóság is gyor­san a helyszínre érkezett, de halálát nem tudta meg­akadályozta. IFJÚSÁGI FELELŐSÜK TANÁCSKOZÁSA Tegnap, csütörtökön dél­előtt Szegeden, a járási hi­vatal nagytermében tanács­koztak a megye termelő­szövetkezeteiben, szakszö­vetkezeteiben működő KISZ­szervezetek ifjúsági felelő­sei. Lovászi József, a KISZ Csongrád megyei bizottsá­ga vezetőképző központjá­nak igazgatója a KISZ ér­dekképviseleti, érdekvédel­mi tevékenységéről tartott előadást, Oláh Miklós, a me­gyei pártbizottság munka­társa az ifjúsági felelősök feladatairól, dr. Farkas Mik­lós, a TESZÖV titkárhelyet­tese pedig az időszerű if­júságpolitikai feladatokróL Az előadásokat vita követ­te a fiatalok az idei ifjú­sági parlamentekkel kap­csolatban tettek fel kérdé­seket IRÖ-OLVASÖ TALÁLKOZÓ Az algyői művelődési ház­ban rendeznek ma, pénte­ken este 6 órakor író-olvasó találkozót, amelynek vendé­ge Mocsár Gábor. 3-8 Várható időjárás péntek estig: Borult, párás, helyen­ként ködös idő, elszórtan gyenge szitálással. Gyenge légmozgás. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet pénteken: 3—8 fok között HALI,El PROFESSZOR ELŐADÁSA SZEGEDEN A Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád me­gyei csoportjának biológiai —kémiai szakosztálya elő­adóülést rendez Szegeden, a Szegedi Akadémiai Bizott­ság székházában november 10-én, délután 2 órakor. Az ülést megnyitja dr. Guba Ferenc tanszékvezető egye­temi tanár, majd R. J. Ha­schen, az NDK-beli Halle Martin Luther Egyetemének professzora tart előadást Az enzimdiagnosztika új ered­ményei címmel DEDIKÁLÁS Katona Judit: Farkasének című verseskötetét dedikál­ja ma, pénteken 4—5-ig a Móra Könyvesboltban. A NUSZ ELNÖKSÉGI ÜLÉSE A Nemzetközi Újságíró Szervezet (NUSZ) november 8—15. között Mexikóban tartja soron következő el­nökségi ülését, amelyre a MUOSZ képviseletében Ki­rály András főtitkár és Fá­bián Ferenc főtitkárhelyettes utaztak el. KINEVEZÉSEK A szegedi megyei bíróság­ra dr. Szabó Lórántot me­gyei bírósági tanácselnökké, dr. Japport Katalint megyei bírósági bíróvá nevezték ki. VADDISZNÓK TERÍTÉKEN Szép vadászsikert hoztak az idei vaddisznóvadászatok a Sopron környéki erdőkben. 200 vaddisznót kaptak eddig puskavégre, köztük kapitá­lis agyarú példányokat is. November végén és decem­ber elején két alkalommal is nagyszabású vaddisznó hajtóvadászatot rendeznek a vadban gazdag területen, s ezekre NSZK-beli és olasz vendégeket is várnak. Közgazdasági napok '78 Mily fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, fiú, tes vér és rokon, ER.MÉNYJ JG/.Si.F november t-an életének 30. évében, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése novem­ber 11-én 10.30 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. ­A gyászoló család — Roosevelt tér V—3. 903 Tudatjuk, hogy ERMÉN'YI JÓ­ZSEF, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgaztermeló Vallalat dolgozó­ja, a KISZ Szegedi Olajipari Bi­zottsága volt titkára, november 6-án életének 30. évében elhunyt. Vállalatunk saját halottjának te­kinti. Temetése november 11-én 10.30 órakor lesz a Belvárosi te­mető ravatalozójából. Az NKFV Szegedi üzeme. 904 Köszönetet mondunk a roko­noknak, jó barátoknak, volt munkatársaknak, a csecsemőott­hon dolgozóinak, valamint mind­azon ismerősöknek, akik felejt­hetetlen férjem és édesapa, TA­KACS JÖZSIIF hamvasztás utáni búcsúztatásán megjelentek, rész­vétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család - Mun­kácsy u. 2. 905 A Szegedi Nemzeti Színház igazgatósága mély megrendülés­sel közli, hogv CSAK! JOZSEF­NÉ urdodi Gizella, 50 éves ko­rában, szolgálatúnak teljesítése közben váratlanul elhunyt. Te­metése 1978, november 10-én 14 órakor lesz lakóhelyén, Kiibek­házán. Emlékét kegyelettel meg­őrizzük. A Szegedi Nemzeti Szín­ház Igazgatósága és társulata. Mély megrendüléssel tudatjuk, hegy szeretett munkatársunk, SAGHI GYÖRGY főelőadó, éle­tének 33. évében tragikus hirte­lenséggel elhunyt. Halálával nagy veszteség érte a szegedi is­kolai sportéletet, amelynek fá­radhatatlan szervezője és Irányí­tója volt. Munkássága, kiváló embert tulajdonságaira mindig emlékezni fogunk. Szeged me­gyei Városi tanács L számú Gyász­közlemények MSZMP-alapszervezcte, szakszer­vezeti bizottsága, Szeged megyei város tanácsinak dolgozói, a művelődésügyi osztály munka­társai. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesapa, nagyapa, após, sógor BATTANiCS JÖZSEF életének 78. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése november 11-én 13 órakor lesz a tápéi temetó ravatalozójából. A gyászoló család. 288 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, édes­apa, testvér SZŰCS BÉLA, éle­tének 58. évében rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése no­vember 10-én 14 órakor lesz a Belvárosi-temető ravatalozójá­ból. A gyászoló család, Tarján «1. 283 Tudatjuk, hogy KllRA JO­ZSEFNE hamvasztás utáni bú­csúztatása november 13-án 15 órakor lesz a Belvárosi-temető ravatalozójából. A gyászoló csa­lád. . 283 Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen feleség, édesanya, nagymama, anyós, testvér, C'SAKI JOZSEF­NÉ Erdődi Gizella, életének 30. évében hirtelen elhunyt. Teme­tése november 10-en 14 órakor lesz a kűbckhizl községi temető ravatalozójából, A gyászoló csa­lád, KUbekhiza 279 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen testvér, só­gornő, keresztanya, nagynéni és rokon, BICZÖK ROZÁLIA, élc­tenek 83. évében hosszú beteg­ség után elhunyt. Temetése no­vember 10-én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család, Szt. Antal u. 17. 27* Fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen sógornő, özv. FA­RAGÓ IMRÉNK Solti Terézia, életének 86. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Kívánságá­ra eihamvasztatjuk. Búcsúztatá­sa hamvasztás után lesz. A gyászoló csalid, öthalom n. VB. 277 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik felejthetetlen ha­lottunk, JOÖ ISTVÁN temeté­sén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászo­ló család. 276 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek és munkatársaknak, akik drága halottunk, FODOR SÁN­DOR temetésén megjelentek és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön kö­szönetet mondunk az idegklini­ka B. osztály orvosainak és ápolóinak, akik türe'mesen ke­zelték és ápolták. A gyászoló család. 268 Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik felejthetetlen ha­lottunk, PALFI PÉTER temeté­sén megjelentek. A gyászoló család. 265 Ezúton mondunk hálás kö­szönetet mindazon rokonoknak, barátoknak, a volt munkatár­saknak, lakótársaknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, VARGA JÁNOS temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal mely fájdalmunkat enyhíteni Igyekez­tek. Külön köszönetet mondunk az I Belklinika orvosainak és ápolóinak, kik éleíe megmenté­séért fáradoztak. A gyászoló család, Lenin krt. 44. 271 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, Ismerő­söknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, DROB­NI JÁNOS temetésén megjelen­tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 262 Ma, pénteken hat rendez­vény jelzi a közgazdasági na­pok aktualitását. A Faipari Tudományos Egyesület me­gyei csoportja a Szegedi Bú­toripari Szövetkezet (Szeged, Bárka utca 1.) tanácskozóter­mében rendezi meg délután 2 órakor Frank László előadá­sát, amelynek témája a nép­gazdasági tervezés alapján jelentkező vállalati feladatok. A Magyar Agrártudományi Egyesület, megyei szervezete a Csongrád megyei tanács székházának III. emeleti klubtermében fél 2 órakor tartja rendezvényét. Szilágyi Sándor a termelés és haté­konyság a mezőgazdaságban címmel tart előadást. A Ma­gyar Elektrotechnikai Egye­sület megyei szervezete Hód­mezővásárhelyen, a DÉMÁSZ üzemigazgatóság székházában várja az érdeklődőket. Dr. Paku Mihály a vállalati ter­vezés és a gazdasági szabá­lyozórendszerről tájékoztatja az érdeklődőket, délután 2 órakor. A Szervezési és Vezetéstu­dományi Társaság helyi cso­portja is aktuális kérdést tű­zött napirendre: dr. Kövér Béla a személyzeti munká­ról, annak a vezetés szolgá­latában betöltött szerepéről beszél majd előadásában dél­után 1 órakor a szegedi Tech­nika Házának második eme­leti előadótermében. A Tex­tilipari Műszaki és Tudomá­nyos Egyesület kenderipari szakosztálya ugyancsak a szegedi Technika Házának harmadik emeleti előadóter­mében tartja rendezvényét pénteken délután 2 órakor. Pusztai Dénes összehasonlító elemzések a vállalat gazdál­kodásában címmel tart elő­adást. Az MTESZ Csoílgrád városi intéző bizottságának szervezésében Csongrádon, az MSZMP székházában délután 2 órakor Horváth János az árszabályozás és árrendszer vállalati tervezés, és annak gazdaságpolitikai feladatai cimmel tartja meg előadását A közgazdasági napok '19 rendezvénysorozat programja legközelebb a jövő hét első napján, 13-án folytatódik majd, 6 mindennap változa­tos lehetőséget kinái a szak­embereknek és az érdeklő­dőknek. A jövő heti rendez­vényekről ugyancsak tájékoz­tatást adunk. A vita hevében mellbe szúrta élettársát Emberölés bűntettének kí­sérlete miatt állt a bíróság előtt a 30 éves Vér Antal, a'kalmi munkás, Kiskundo­rozsma, Bencze utca 13. szám alatti lakos. Idén szep­tember 3-án Vér Antal élet­társával a forráskúti tanyá­jukban tartózkodott. Regge­lizés közben — előzőleg ita­loztak — összeszólalkoztak azon, hogy melyik autó­busszal utazzanak vissza Dorozsmára. Az asszony dur­va szavakkal illette a férfit, mire az a vita hevében a kezében levő késsel mellbe szúrta élettársát. Tettét kö­• vetően segítségért sietett, s noha az asszonyt életve­szélyes állapotban szállítot­ták a sebészeti klinikára, a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhetően életben ma­radt, sérülése egy hónap múltán gyógyult. A szegedi megyei bíróságon dr. Szabó Lóránt tanácsa ítélkezett az. ügyben. Vér Antalt jogerő­sen 1 év 8 hónapi börtön­büntetésre ítélték. DELMAGMRORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szegeti városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megye' Lapkiad' Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztarsasig útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - giao Nyomdaigazgató: DOBO JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a Mrlapkézbesttó postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20 forint •nűexs attu isui: 6U5-0Z5 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom