Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-10 / 239. szám

69 Kedd. 1978. október 10. lohem @l@€ El tudom képzelni, nehéz szívvel döntöttek a bemutató mellett. Nehéz szívvel, hisz a Bohémélet, a Puccini-repertoárnak ez a varázslatos melegségű éke, igazi rubinköve, még a fénykorát élt szegedi operajátszásnak is mindig különleges adománya volt, ha elővették, fölújították a közönségnek. Berdál Viléria Kimije, Réti Csaba Rodolphe-ja, Gyimesi Kálmán Marcelje vagy Gregor József Colline-ja messzi évekkel korábbi emlékeket fakaszt, s hogy a tavaszon Horváth Zoltán alaposan átgondolt, érzékeny emberi kapcsolatokat bevilágító rendezésében, Pál Tamás dirigálásával premierre tűzték Kecskeméten, az előadás okkal keltett bizalmat: néhány sápadtabb élmény után megint operaünnep lesz Szegeden egy bemutató. Ha persze elkészül a nagyszínházt pótló Szabadság mozi. Mert a Bohéméletnek ott a helye, ahol a teljes zenekari hatástól nem csorbul a mű, ahol belső arányai sem torzulnak, szárnyaszegettek. Am a moziszínház egyelőre várat magára. így aztán a Bohéméletet kénytelen-kelletlen bezsúfolták a Kisszínházba, ahol szalonképesen operetteket, kisoperákat, legfeljebb vígoperákat tanácsos játszani (mondjuk a tervek között ugyancsak szereplő Windsori vfg aőket), stílszerűnek tetszik tehát, ha száműzve a nagyszínháztól, a moziátalakításra várva, most kezdődik igazán csak bohém élete a kamarásított szegedi operanak. A kecskeméti bemutató (mely a helyi művelődési házban valamivel jobb, de korántsem optimális színházviszonyok között zajlott) bebizonyította: a produkció rangos, méltó a régi szép időkhöz, a társulat hírnevéhez: Nyilvánvalóvá vált, a szegedi Kisszínház kellemes otthont kínál a zenének, ha nem is korlátlanul. Ami a színpadot illeti, még a tavaszi tájbemutató alkalmával méltattuk az azóta elhunyt Sándor Lajos díszleteinek, Vágvölgyi Ilona jelmezeinek. Horváth Zoltán rendezésének értékeit. Sok hozzátennivalónk nincs, Horváth jeles ötlete, a bohémtanyát meghosszabbító lépcsőházsarok, ezúttal is megél, ezúttal is dramaturgiai rendeltetésű, az ott látható kis cselekvések teljesebbé, hihetőbbé, emberibbé teszik a társas kapcsolatokat A kisszínház! szokásoknak megfelelően két premiert tartottak, s minthogy a Bohémélet mégiscsak zenemű, a két estén pedig csaknem teljesen különböző szereposztást vonultattak föl — az együttes és az egyéni teljesítmények megítélésében alig találhatunk közös nevezőt A karmestereknek minden igyekezetüket latba kellett vetniük, hogy a kétharmadnyi zenekarban a réz- és fafúvósok helyzeti előnye ne borítsa föl túlságosan a vonósok hangzásképét, amelyre Puccini Oly fontos érzelmi vallomásokat bízott. Az első garnitúrát dirigáló Szalatsy István megkapó drámai forrpontokat teremtett, a második szereposztással Várady Zoltánnak a mű líráját sikerült inkább felszínre hozni, miközben az énekesi szabadosságokat nyesegette fáradhatatlanul. Ennek ellenére sincs a két előadás azonos súlycsoportban. Pénteken egy érett, minden eresztékében megmunHernádl Oszkár felvétele A kávéház teraszán Gregor József (Colline), Véghelyi Gábor (Shaunard), Berdál Valéria (Mimi), Réti Csaba (Rodolphe) és Gyimesi Kálmán (Marcel) kált, a zenei feladatokat tartalmas játékkal kitöltő, s — néhány énekesi indiszpozíciót leszámítva — emlékezetes pillanatokban gazdag produkcióval távozott a közönség. Szombaton viszont helylyel-közzel amolyan tinédzser partin érezhette magát. Az első szereposztásban (amit még a kecskeméti bemutató után taglaltunk) a Berdál— Réti kettős színes, eleven, fölforrósító érzelmi ellenpontját teremtette meg Marcel és Musette, Gyimesi és Karikó Teréz, frivol, harsány szerelmi regényének, s körülöttük Véghelyi Gábor szolgálatkész Shaunardja, Gregor parádés kabátáríája, Kenesey Gábor lpvátett Alcindorja és Juhász József borissza Háztulajdonosa tették teljessé Puccini bohémeinek színpadvilágát. Másnap a biztos magasságokkal rendelkező Vargha Róbert rekedtséggel küszködve vállalta az előadást, ahová ezért is elkelt az előző estéről érkező Véghelyi Gábor és Kenesey Gábor fölkészültsége, rutinja. Hát még, hogy a többiek majdhogynem színpadi szűzbeszédjüket mondták el. Vámossy Éva Mimije kissé borzas, néhol szenvelgő, ennek ellenére üde, friss jelenség, hajlékony szopránjának ha némiképp korai is ez a próbatétel, azért biztató, van benne spiritusz. Musette-ként Bajtay Horváth Ágota igazolta, hogy a télen föltűnést keltett Fiordiligije nem volt véletlen, zenei megbízhatósága ráfért az együttesekre. Takács Sándor Marcelje viszont eléggé mérsékelt, inkább csak quasiszólamokat éneklő, s alig kapunk kedvezőbb benyomást Szakály Péter Colline-járól is. A férfi szereplők közül igy olcsó vigasz tehát Bárdi Sándor Benőit, háztulajdonosának maradéktalan dicsérete. A kórusra és a tagjai közül kisebb szerepet éneklőkre nem lehet panasz. Nikolényi István Meghalt Szatmári Géza Vaszy Viktor hivott föl telefonon : vasarnap délben meghalt Szatmári Géza. Márciusban lett volna 82 eves, az utóbbi hónapokban már alig járt az utcára, odahaza feküdt inkább. Ezért nem láttuk mostanában az operaelőadásokon, koncerteken, ahonnan korát meghazudtoló frisseséggel sohasem hiányzott Vaszy Viktorhoz különösen meleg, baráti kapcsolatok fűzték, együtt jöttek Szegedre, 1945 zivataros telén operát varázsolni a semmiből: a zeneigazgató jobb keze volt, a kórust vezette, irányította, miközben a konzervatóriumban tanított 65 éves korátg, akkor ment nyugdíjba. Másfél esztendeje születésnapjára, a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Élete, pályája elválasztha.tatlan tehát a várostól. Figedy-Fichtner Sándornál kezdte tanulmányait, a húszas évektől fővárosi zeneiskolai tanár, karnagy, komponista, zenekritikus — ebbe ni minőségében később lapunknál, a Délmagyarország hasábjain is jelentékeny munkásságot fejtett ki. Egy időben a szegedi filharmóniai együttest is dirigálta, ám igazán maradandót hosszú évtizedes pedagógiai tevékenységével alkotott, hiszen elsőrangú muzsikusok egész sorát nevelte föl, akik nyugdíjas éveiben is szorgalmasan fölkeresték, tanácsait kérték, adtak véleményére. Hivatásszeretete, precizitása legendaszámba ment Fájdalmas tudomásul venni, hogy többé senki sem számíthat rá. Feri bácsi, a Belle után elment Géza bácsi is, a város zenei életének másik nagy öregje, korszakos tanúja, aktív közreműködője. N. I. Teréz Teréz meghódította a közönséget. Egy csapásra. Mert Terézről édeskeveset (jómagam. szomorú igazság, az égvilágon semmit) tudhatott eddig bárki, aki nézte vasárnap a budapesti művészeti hetek reprezentatív tévéműsorainak sorában Örsi Ferenc tévédrámáját. Mert Táncsics Mihályné, Seidl Teréz nevét nem őrzrtlk a történelem-, vagy irodalomkönyvek lapjai, mint a férjéét; sem utcák, sem óvodák nem viselik, mint a történelem nagyasszonyaiét. Mert Terézről csak egy elsárgult fénykép maradt az utókornak — mondta egy hang a tévéjáték végén. & azt is mondta, hogy Táncsicsról viszont utcáikat neveztek el, iskoláikat, és ilyesmit, vagyis mindent megkapott, ami egy nagy embernek az utókortól kijár. Azt már nem mondta, hogy: pedig... Csak a tévéjátékból, és a végén hallott szózat hangsúlyaiból érthette ki a néző (aki ugye nem teljesen érzéketlen az effajta finomságok iránt), hogy: igenis, könnyen lehet, ez a Seidl Teréz, akiről semmit Ünnepség Kiibekházán Vasárnap ünnepséget tartottak Kübekházán, a község fölszabadulásának 34., és határőrközséggé nyilvánításának 10. évfordulójára, a Petőfi Sándor Művelődési Otthonban. Zsótér András tanácselnök köszöntötte az ünnepi gyűlés résztvevőit, beszédet Wíegant Gyula, a szegedi járási pártbizottság munkatársa mondott. Ezután jutalmat adtak át a falu közössegéért sokat fáradozó aktivistáknak. Délután a sportpályán gazdag program volt, sem tudtunk eddig, és akit most a tévé felfedezett esetleg jobban megérdemelné az emlékjeleket. A néző hajlik arra, hogy higgyen a tévéjátéknak, meg a szózatnak. Miért? Zsurzs Éva tapasztalt tévérendezö, számos sikeres mű a bizonyíték, hogy nagyon érti a mesterségét ráadásul különös érzéke van a „hagyományos", cselekményes, színdarabszerű tévéművék rendezéséhez. A Teréz feszes és feszült cselekményű (Deme Gábor volt a dramaturg) történet Táncsicsaié egyetlen napjának „leképezése", egy bizonyos „sűrű napé", amelyből érzékelhető a hitves 8 éves bújtatásának minden gyötrelme, idegfeszültsége, akaraúmegfeszitése. Benne van Teréz lemondása, áldozata — önfeladása. Csak az nincs, hogy mindez: miért? Csak nem ezért az érzéketlen, fellegékben járó, öntelt és önző, lusta és pipogya fráterért? Táncsics ugyanis ilyennek tűnt a tévéjátékban. Időnkónt előbújt a rejtekhelyéből, hogy üres fecsegésével idegösszeomlásba döntse amúgy is agyonkinzott feleségét, valamint fölegye, amit ez az asszony szemvakító, hátgörnyesztő íjszakai varrással (hisz nappal annyi látogatója volt -.zegénynek) előteremtett, és méltatlankodjon a március 15-én szerinte kijáró szivar hiánya miatt... Arról nem is beszélve, hogy mindennek tetejébe elvárja asszonyától; áldott állapotáért sikerrel hárítsa a felelősséget a szentlélékre — a policáj előtt. Ha feltesszük, hogy Táncsicsnak és az ő életművének értéke teljes nagyságában ragyog a nézők elméjében és szívében, hogy ilyenfajta „készültséggel" ültek le, megismerni most már a feleséget — a játék akkor is „borul". Merthogy: Teréz értékei mellé nem állítódnak a tévéjátékban Táncsicséi, amúgy hiába tudunk róluk, a „mozi" manipulál bennünket, előbb-utóbb azt hisszük, amit látunk. A semmirekellő férfiút Csoda-e, hogy ha előbb nem. a végszó után megkérdőjeleződik az asszonyi áldozat értelmes volta. Jól értjük, hogy az alkotók tiszteletet és példát kívántak adni — a Terézeknek. De olyannyira koncentráltak a vállalásra, hogy közben elfeledkeztek annak indítékairól. Táncsicsné önfeláldozása ilyenformán önmagáért való önkínzásnak minősül, az önfeláldozó aszszonynak a mi világunktól egyébként is egyre távolodó alakja megfosztatok a példaszerűségtől. Mindazonáltal még egy kérdésre tartozunk válasz-, szál: miért gondoljuk, hogy Teréz mégis hódított? Egyrészt : volt szerencsénk — szűk körű közvélemény-kutatásban — ennek szóbéli kifejezését hallani. Másrészt, komolyra fordítva; Csomós Mari játéka rabul ejtett ellenállhatatlan volt A nézői hiszékenységgel mindazonáltal nem ő élt vissza; „csak" eljátszott — ragyogóan, tehetségesen — egy jól megirt szerepet Partnerei jószerivel voltak is, meg nem is — nem tehet róla. A Teréz: manodrámánák lett volna — talán elsőrangú. Sulyok Erzsébet Negyedszázados jubileum jegyében Megnyílt a Vásárhelyi Őszi Tárlat Dr. Boros Sándor megnyitó beszédét mondja Agotba Margit átveszi Negyedszázados jubileumához érkezett a magyar képzőművészet realista indíttatású szárnyának évenkénti sereeszemleje a Vásárhelyi Oszi Tárlat. A 25 éves jubileum alkalmából szombaton Hódmezővásárhelyen, a városi tanács dísztermében ünnepi tanácskozást rendeztek. A résztvevőket Holler Lászlóné, a városi tanács elnökhelyettese üdvözölte, majd nyolc előadás méltatta a hódmezővásárhelyi képzőművészet jelentőségét, szerepét a felszabadulás utáni magyar képzőművészetben. Dr. Dömötör János múzeumigazgató történeti áttekintése után dr. Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója helyezte el a vásárhelyi tárlatokat a felszabadulás utáni képzőművészetünk egészében. D. Fehér Zsuzsa dr. művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetője a művészetpolitika tükrében vizsgálta a vásárhelyi őszi tárlatok negyedszázadát, dr. Bereczky Loránd művészettörténész, az MSZMP KB munkatársa képzőművészetünk társadalmi megítélésének új vonásait elemezte az előbbi nézőpontból. Nemzeti hagyomány és egyetemesség volt a témája dr. Losonczi Miklós művészettörténész előadásának, Tas nádi Attila kritikus, művészettörténész az emberábrázolás kérdéseit elemezte, míg dr. Kratochwill Ferencné művészettörténész a kritika tükrét tartotta a negyedszázados kiállítás® orozat elé, dr. Egri Mária művészettörténész pedig a szolnoki művészet és a vásárhelyi művészet párhuzamát vonta meg. A 25. vásárhelyi őszi tárlat ünnepélyes megnyitására vasárnap délben került sor, a Tornyai Ján06 Múzeumban. Dr. Dömötör János múzeumigazgató üdvözlő Enyeöi Zoltán tetvem® a Tornyai-plakettet szavai után dr. Boros Sán* dor kulturális miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. A megnyitón a népes érdeklődők között ott volt dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára. Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese és Hódmezővásárhely francia testvérvárosának, Vallaurisnák háromtagú küldöttsége ls. A miniszterhelyettes megnyitó szavai után dr. Csatordai Antal, a városi tanács elnöke átadta a Tornyai-plakettet Ágotha Margit grafikusművésznek. Munkajutalmat kapott Németh József festőművész. Szalag Ferenc festőművész. Tóth Valéria szobrászművész. Sáros András Miklós grafikusművész, Katona László grafikusművész és dr. Dömötör Jánoc művészettörténész. A 25. vásárhelyi őszi tárlat melyet dr. Kratochwill Ferencné művészettörtenész rendezett, 102 művész több mint 220 alkotását tárja közönség elé november 26-ig. A hagyományoknak megfelelően a hódmezővásárhelyi tépzőmüvészek kollektív kiállítását ezúttal a Gorzsal Állami Gazdaságban nyitották meg, ugyancsak vasárnap délután. Még két eseménye volt Vásárhely képzőművészeti ünnepének: a Kincses-temetőben felavatták Tornyai egykori modelljének. Kovács Mária festőművésznek, a népszerű Mári néninek síremlékét. Az emlékművet Szathmáry Gyöngyi szobrászművész tervei alapján a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozatos hallgatói készítették. Szombaton nyitották meg a fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Petőfi Sándor Művelődési Házban Vallauris képzőművészeinek tárlatát. A kiállítás hat francia képzőművesz mintegy 30 alkotását mutatja be. A