Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-22 / 250. szám
tl Vasárnan, 1978. október 22; A Szegedi Hangszergyár 15 milliós exporttervének rész* hatezer-ötszáz hegedű; ezeken is az imént sorolt országokban muzsikálnak majd, ha úgy tetszik, vonóstriót is Maradó vándormadarak A szokásosnál tovább időznek a vándormadarak. Még nem keltek útra a kormoránok sem, holott idén a szokásosnál jóval korábban, március helyett már januárban megérkeztek. A jelek szerint a kormoránok egy része el sem költözik. Hasonlóan várnak még az indulással a kócsagok is, amelyek közül az idősebbek általában itt szoktak telelni. A jégmadarak közül tavaly mintegy 200 maradt itt, ezek a hévízi csatorna langyos vizében találtak élelemre. Egy részük idén is valószínűleg Itt marad. Ritka jelenségre figyeltek fel a Balaton-parton is: több fecske nem hagyta el fészkét és feltehetően nem is indul vándorútra. HAMISÍTOTT, SIKKASZTOTT A Csongrád megyei ZÖLDÉRT Marx téri, zöldséggyümölcs pavilonjának vezetőjeként ez év tavaszán a bevételből — több tételben — 25 ezer forintot kivett a 25 éves Lakatos László Szeged, Szamos utca 8. szám alatti lakos. A pénzt saját céljára fordította. Tettének leplezésére a heti és havi forgalmi jelentest meghamisította. Lakatos Lászlót a bíróság 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLO Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6740 - Telefon: 12-633 A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. - 6720 Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 20 forint Index: 25 053 ISSN: 0133-025 X röviden Modern világ Egy rendőr áll a szegedi hídfőben. A forgalmat irányítja, mivelhogy nincs lámpa, az útépítés miatt csak a sárga villog, a veszélyes helyet jelezve. Áll a rendőr, s áll kétoldalt, a hídon és a Tanácsköztársaság útján a hosszú kocsisor. Vagy egy percig egyik sem mozdul, pedig hát a kar és a másik kézben a gumibot e két sornak jelezne éppen szabad utat. Végre az irányító megunja a mozdulatlanságot, hosszú integetésbe kezd a híd felé, mire nagy nehezen, bátortalanul végre elindul az első autó. Fogy a sor a hídon, ám a Tanácsköztársaság útján álló sor még mindig nem mozdul. Rendőrünk Immár Ideges lehet, mert kezét összetéve, Imádkozó mozdulattal fordul a még álló sor felé: — Induljanak már el valahára! S ha a szabad utat jelentő kézT és testtartás nem is, a könyörgés végre megteszi hatását. Hiába. Ogy látszik, már csak a piros-sárga-zöld gépi szóból ért az ember. Ha embertől kapja az engedélyt: mehetsz, azt nem érti. Vagy nem akar hinni a szemének? Sz. L Várható időjárás vasárnap estig: Felhőátvonulások, szórványosan eső, záporeső-Sokfelé élqnk, időnként erős, néhány helyen viharos lökésekkel kísért északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 9—14 fok között. ÚJ MEGÁLLÓ A 73-AS BUSZ VONALÁN Többen kérték a Volán Vállalatot, hogy a 73-as autóbusz is álljon meg a Hajós utcai kiépített megállóhelynél. A hídépítés miatt erre haladó autóbusz október 23-tól mindkét irányban haladva megáll a kért helyen — értesítettek bennünket a Volán Vállalat Illetékesei. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 42. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt Négytalálatos szelvénye 128 fogadónak volt, nyereményük 60 ezer 201 forint. Három találatot 8303 fogadó ért el, nyereményük egyenként 464 forint A kéttalálatos szelvények száma 183 428, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Mindent a vevőért A divatos szalonba belép egy vevő. — Mit óhajt? — kérdezi tőle a kisasszony. — Estélyi ruhákat szetetnék, de a legmodernebbeket! — Akkor, kérem, tessék várni egy fél órát. — Miért? — Hátha változik a divat. HALÁLOS BALESET K iszom bor belterületén, egy útkereszteződésben egy tehergépkocsi elütötte az úttesten áthaladó Róka Imréné 70 éves nyugdíjas, kiszombori lakos kerékpárost, aki a helyszínen meghalt. A baleset oka a vizsgálat eddigi adatai szerint: a kerékpáros megsértette az elsőbbségi szabályt. TÁRSADALMI MUNKA A GELKA Május 1. szocialista brigádja hasznos segítséget nyújt a petőfitelepi Gera Sándor Altalános Iskolának. A brigád a tanév elején vállalta, hogy társadalmi munkában rendbe hozza a meghibásodott magnókat, rádiókat, lemezjátszót, tévét Ez a patronálás lehetővé teszi, hogy az oktató-nevelő munka zavartalan legyen, hiszen a különböző elektromos szemléltetőeszközöket is azonnal kijavítják. COLLEGIUM PHOLYTECHNIKUM A JATE Collégium Pholytechnikuma holnap, hétfőn este 8 órakor tartja következő összejövetelét az új szegedi Hermán Ottó kollégium társalgójában. Dr. Anderle Ádám egyetemi docens tart előadást LatinAmerika: forradalom, ellenforradalom címmel. EGYETEMI TANÁR KÜLFÖLDÖN A magyar—iráni államközi megállapodás keretében dr. Kulka Fri gyes egyetemi tanár, a SZOTE sebészeti klinikájának profeszszora Teheránba utazott, ahol előadást tart Melly Egyetemén. DZSESSZKONCERT Az Ifjúsági Ház dzsesszklubjában holnap, hétfőn 18 órától a portrésorozatban John Coltrane lemezeivel ismerkedhetnek az érdeklődők, utána a Szegedi Olatimers-együttes játszik. ELŐADÁS AZ AUTÓKLUBBAN A Magyar Autóklub szegedi csoportja holnap, hétfőn este 6 órától az autóklub műszaki állomásán (Kossuth Lajos sugárút 112.) A klubtagok személygépkocsijainak vizsgáztatása az autóklubnál címmel műszaki előadást tart Az előadó Kórász László, a műszaki állomás vezetője lesz. Minden érdeklődőt szívesen fogadnak. filmnapok Négy napon át a filmek, a filmművészet lesz a főszereplő a Szegedi Orvostudományi Egyetem szemészeti klinikájának tantermében. Hétfőtől ugyanis esténként 7 órai kezdettel itt rendezik meg a SZOTEfilmnapokat Hétfőn este animációs filmek, kedden este pedig amatőrfilmek szerepelnek a programban. Kedden a Juhász Gyula Művelődési Központ amatőrfilmes klubja mutatkozik be filmjeivel, a vetítés után az alkotókkal beszélgetnek az érdeklődők. Szerdán Csőke József rövidfilmjeit vetítik, majd az alkotót a dokumentumfilmekről kérdezhetik a nézők. Csütörtökön Gábor Pál Angi Vera című játékfilmjét láthatják az egyetemisták, majd a rendező lesz a filmnapok vendége. A SZERB KLUB JUBILEUMA Zenével, tánccal ünnepelték tegnap, szombaton Deszken, a József Attila klubkönyvtár nagytermében a deszki szerb klub megalakulásának ötödik évfordulóját Az ünnepi műsort a deszki szerb néptáncegyüttes adta. TAPASZTALATCSERE Eugeniusz Smoktunowicz professzor, a lódzi egyetem államigazgatási jogi tanszékének vezetője egyhetes tapasztalatcserét folytatott Szegeden Martonyi János egyetemi tanárral, a JATE államigazgatási jogi tanszékének vezetőjével. Ezután az egyetem jogi karán nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a közigazgatás ellenőrzésének fajtáiról és módszereiről a Lengyel Népköztársaságban. Sziklaritkaság A SZEGEDI POSTAI GAZGATOSAG ALAPFOKÚ TANFOLYAMOT INDlT 1978. november 1-én HIRKÖZLOKABEL-SZERELÖ, UALOZATÉPLTO, HALÓZATFENNTARTÖ ÉS MŰSZAKI NYILVÁNTARTÓ munkakörük betöltésére. Jelentkezhetnek középiskolai vagy általános iskolai végzettséggel rendelkező férfiak. Képzési idő 6 hónap, Szegeden, melynek időtartama alatt 2000—2500 Ft bért, vidéki jelentkezőknek szállást biztosít A tanfolyam elvégzése után a kereseti lehetőség 3500—4000 Ft Jelentkezni lehet: Szegedi Postaigazgatóság, személyzeti osztály, oktatási csoport, Szeged, Lenin körút 41., II. emelet (id. Fábián Pál). A Német Demokratikus Köztársaság és Csehszlovákia határán húzódó Elbaparti természetvédelmi területen, az úgynevezett „cseh Svájcban" érdekes homokkőképződményeket alkot a természet, kőoszlopok, kanyonszerű szakadékos tájak, üregek sora mutatja a föld, a víz, a szél munkájának szebbnél szebb műveit. Az érdekességek között méltán említést érdemel a Prebis-kapu, amelynek íve — 450 méter tengerszint feletti magasságban — 21 méter magas és 26 méter széles, a homokkőkapu vastagsága pedig 3 méter. Az idő azonban nemcsak épít, pusztít is. A három méter vastag ívből több mint 30 centiméter kopott le az utóbbi száz évben. Szakemberek most azon fáradoznak, hogy ezt a természeti ritkaságot megóvják. Gyantából és homokból vegyített speciális keverékkel vonnak védőréteget a károsult helyekGyászközlemények Fájdalommal tudatom, hogy felejthetetlen férjem, .IEKKEL JÓZSEF, volt MAV főmérnök hamvait október 24-én 11 órakor helyezzük örök nyugalomra a csongrádi római katolikus temetőben. Búcsúzik rokonaitól, ismerőseitől, volt munkatársaitól. Köszönetet mondok az idegklinika orvosainak, ápolóinak, akik élete megmentéséért fáradoztak. Külön értesítés helyett, Jekkel Józsefné, Szeged, Szt. Rókus tér 3. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen anya, PATYI JANOSNÉ István Magdolna, életének 74. évében hoszszú szenvedés után elhunyt. Temetése okt. 25-én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. 186 Kiábrándulás Bowenholcz Gyula, a TERPEX kontírozókönyvelője — mint harminc éve rendesen — aznap is percnyi pontossággal érkezett haza. „öt tíz!" — nézett órájára, homlokoncsókolta feleségét, majd kemény fedelű, fekete diplomatatáskáját, amihez hozzányúlni soha nem engedett, lerakta a komódra, fotelba rogyott, rágyújtott, élvezettel eregette a füstöt, de a második szippantásnál a szívéhez kapott, arca hamuvá szürkült, a szirénázva érkező mentők már csak a halál beálltát állapíthatták meg. Bowenholczék jól éltek. A szomszéd zöldségest a felesége esténként Bowenholczcal szekírozta: „Látod, ő finom úriember, és nincs is olyan ronda szaga, mint neked!" Bowenholczné vigasztalhatatlan volt, napközben többször elájult fölmosták, sírt, a haját tépte, tíz kiló papírzsebkendőt elhasznált a gyász első napjaiban. Az asszony két hét múlva vette észre az érintetlenül heverő diplomatatáskát, férje munkájának komoly szibólumát. Szeretve, félve simogatta, a díványra helyezte, rátört a kíváncsiság, hátha nőcímeket, pornólapot talál benne, vagy valami titkot, aztán szégyenkezve elhessegette magától e talmi gyanút: „Öh, Gyulám, Gyulám!" — rebegte, és rámolni kezdte kifelé a táska tartalmát. Előkerült tizenhét ív teljesen üres papír, két teljesen üres jegyzetfüzet, még egy teljesen üres jegyzetfüzet, de megsárgulva, nyolc golyóstoll, kettő nem fogott, felbontatlan írógépszalag, felbontott, de soha nem használt írógépszalag, egy vonalzó, két el nem küldött levelezőlap, telefonjegyzék bejegyzés nélkül, címjegyzék címek nélkül, fel nem használt színházjegy 1957. április 7-i dátummal, az iparcikk-kölcsönző vállalat prospektusa, tizénkét fénykép, Bowenholcz csecsemőkorában, meztelenül, rövidnadrágban kertben egy fa alatt, fa alatt labdával kert nélkül, kertben iskolatáskával, hoszszú nadrágban aktatáskával, dús hajjal, ritkább hajjal és még ritkább hajjal. Négy igazolványkép, egy kitöltetlen horgászigazolvány, piros pénzfeladó csekk üresen, sárga pénzfeladó csekk szintén üresen, babakrém feltépetlen skatulyában, plombált dobozban két kisebb doboz, kulcskarikatartó kulcsok nélkül, slusszkulcstartó kulcsok nélkül, vadonatúj kék-sárga csíkos nyak- | kendő nylontasakban, nylontasak nyakkendő nélkül, körömráspoly, olló, kiskés, konzervnyitó, hajkefe — vadonatújak —, három darab lyukas ötfilléres, buszjegyek, villamosjegyek, üres boríték, benne üres papírlap, és tíz szem amerikai mogyoróv mogyoróhéj nélkül... Bowenholczné szétterítette óvatosan a táska tartalmát, nézte, nézte, s csak ült szomorúan, kipillantott a kertbe, majd visszavonta tekintetét, hogy mégegyszer leltározza a tárgyakat, újra kipillantott az ablakon, aztán felsóhajtott: — Nem is szerettem annyira, ha jól belegondolok. Szflts Dénes SZOTE-9—14c Vonóstrió Nagybőgők: kétszázhúsz darab kerül belőlük külföldre... Kétezer cselló is utazik az Egyesült Államokba, az NSZK-ba és Angliába