Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-21 / 249. szám

2 Szombat, 1978. október 21. család Népművészet a lakásban A szépség „iskolája" adottságokkal rendelkezik. Ezt mérjük fel elsősorban. Vegyük elő a centimétert és nézzük meg, hol f elesleges a vastagság és hol kell erő­síteni magunkat., Leggyako­ribb probléma a vastag al­sótest és a viszonylag gyen­ge felső, ami kis, fejletlen mellel párosulhat. Az ls baj, ha keskenyek, beeset­tek a vállak. Sok problémát okoz a vaskos láb, viszont az sem szép, ha túl véko­nyak a végtagok. Mindeze­ken lehet segíteni, bár nem könnyű dolog, mert az első kisebb eredmények féléves munka után kezdenek mu­tatkozni. A soványság or­vossága az izomképzés. Ha vékony a karunk, lábunk, izmossítsuk meg (ugrálókö­tél, kerékpár> pedálos haj­tók stb.) Ha fejletlen a mell, végezzünk mellizom­erősítő gyakorlatokat. így tágul a mellbőség (expan­der, evezőpad). A Jő alakhoz tartozik még a helyes testtartás és a moz­gás harmóniája. Bármilyen szép valaki, szépsége csak akkor érvényesül, ha kelle­mes hatású járással páro­sul. Tehát erre ls nagy gondot kell fordítani. A szépség fogalmához tarto­zik még a mindenkori tisz­taság, ápoltság, a jó modor, derűs kedély is. Csaba Éva Ha közelebbről megvizsgáljuk, mit ls tartunk értekesnek a népi eredetű tárgyak­ban, arra is fény derül, hogyan, hová he­lyezzük el környezetünkben. Hová tegyük a korsót és a tarisznyát, a hímzett blúzt és a tulipános ládát. A népművészeti tárgy olyan megjelölés, amely csak alig egy évszázados. Azelőtt nem elnevezték — használták a kézműves ' módszerrel, vagy kisipari sokszorosítássá] előállított tárgvakat. Amikor a polgária­sodás. a városiasodás, az ipari termékek kezdték kiszorítani a kismesterek reme­keit, akkor figyelt fel az emberiség el­vesztésük lehetőségére. Mi Magvarországon csak a felszabadulás utáni években jutot­tunk el erre a fokra; Angliában, az északi államokban kellett a népművészetet elő­ször „megvédeni". (így keletkezett az első falumúzeum, a névadó „skanzen", Stock­holmban.) A népi tárgyak a legritkább esetben ké­szültek azzal a céllal, hogy csupán szépek legyenek. A használat volt mindig az el­sődleges cél: a korsóban vizet hordtak, a tarisznyában kenyeret, az ingben Jártak, s a tulipános láda volt a szekrény. A mindig oly gazdag néni díszítőkedv rakott, égetett, festett, karcolt díszt a korsóra, színezte a tarisznya szövését, hímezte vidámmá az ingujiat, festette virágosra a ládát (amely­re még a tulajdonos neve is rákerült, kü­lönösen, ha hozományt tartó láda volt). A környezetünkben található népi tár­gyak azonban igen gyakran nem eredeti céljukat szolgálják. A korsókban nem vi­zet viszünk — folyik a csapból —, hanem legfeljebb virágot tartunk, de még inkább önálló díszként „használjuk". A tarisznya is hamarosan falidisz lesz. ha megkopik, s kilyukad. A tolipános ládából ülőke vagy ágyneműtartó lesz, vagy csak egyszerűen szép, megbecsült darab. A kézműves mesterek munkáinak ugyanis volt egy értékes sajátja: az egye­diség. Több „egyforma" tárgv készítése esetén is az egyesnek a többitől különbö­ző — éppen mert kézi munkával alkotott — esetlegessége. Ez a tartalma ma han­gulatuknak, régiségük, egy általunk már meg néniéit, de mindenképpen megbecsült korról való híradás, az értékük. A dísz, amely nem anyagidegen, külső, hanem a fától, cseréptől függő, azzal harmóniát al­kotó, együtt lélegző széoségráadás, ma számunkra hangulati értékké válik, tisztel­gést, áhítatott varázsol elő a régi mesterek kezemunkája iránt. Ezek a tulajdonságok, amelyek a tár­gyat nem mint használati eszközt, hanem mint hangulati értéket becsültetik meg velünk, meghatározzák szerepét is: a kor-, sónak, ha nem vizet tartunk benne, akkor a szobában a helye, úgv, mint a tarisz­nyának, a falon. A rokka nem fonalké­szítő többé, hanem dísztárgy. A lószer­szám se a napi munka kelléke, hanem fa­li díszítmény. Vannak, akik sok és sokféle tárgyat sze­retnek maguk körül felhalmozni; népi tár­gyak esetében ezt azonban különösen meg kell gondolniok: a sok, különféle tárgy nem hagy egymásnak légteret. És nem se­gíti, inkább bénftja a szemlélődést. Ha sok a tárgy körülöttünk, nagyon megfon­tolt rendszerezésre van szükség. A sok csupor glédába állítva a polcon: remek Néhány régi üvegtárgy, mint a modern szoba dísze Korunk szépségideáljának eredete az antik görögök koráig nyúlik vissza. A gö­rögök a test szépségét te­kintették elsődlegesnek, en­nek érdekében alakították ki a testedzési és testápolási rendszerüket. Művészeti al­kotásaik is ezt a felfogást tükrözik. A történelem fo­lyamán azonban mind job­ban háttérbe szorult a test szépsége, ennek helyébe a ruházkodási kultúra lépett Napjainkban újra elkezdő­dött egy folyamat, mely a testkultúrát, a testi szépséget/ helyezi előtérbe. Először is tudnunk kell, milyen is a szép nő! Ve­gyük sorra azokat a tulaj­donságokat, amelyek ösz­szességében meghatározói a női szépségnek. Régebben azt mondták, hogy szép az, aki szépnek született. Ezt azonban manapság bátran megcáfolhatjuk. Kaphatunk ugyan a sors kesyéből na­gyon jó adottságokat, de ezek mltsem érnek, ha az­után elhanyagoljuk magun­kat. nem fordítunk kellő fi­gyelmet testünk, bőrünk karbantartására, ápolására. Közelebb áll az igazsághoz, hogy az a szép nő, aki szép iakar lenni, és ennek érde­kében meg is tesz min­Az arc, ezen belül a szem, a száj elsődleges szerepet kap az emberi kapcsolatok létrejöttében. Nem is lehet vitás, hogy ennek gondo­zása legfontosabb felada­tunk. Az első teendő tehát az arcbőr állandó, szük­ségszerű ápolása. A gondo­zatlan arcbőr taszít, az ápolt pedig vónz. Manap­ság mindenki elérheti, hogy szakszerű kezelésekkel, meg­felelő kozmetikumokkal arc­bőrét széppé varázsolja. Ez­után foglalkozzunk a haj­ápolással és a megfelelő fri­zura kiválasztásával. így például a magas homlokú­ak írufrut, akinek alacsony a homloka, oldalra vagy hátrafelé fésült frizurát válasszanak. A halszínt is ajánlatos az arcbőr színé­hez választani. Világos bő­rűek vörös vagy szökés ár­nyalatai válasszanak, a kre­ol bőrhöz a természetes bnrnA vágy fekete haj il­lik. A másik fontos kérdés a testrészek arányossága. Ter­mészetesen a testmagassá­gon es a végtagok hosszán nem tudunk változtatni, de az annyiszor emlegetett kö­vetkezetességgel és kitar­tassal döntő változásokat érhetünk el a formák ala­kításában. Ez pedig nem lebecsülendő dolos. Nem kevesebbről van szó. mint­hogy beavatkozhatunk tes­tünk arányainak kialakítá­sába. Ez Viszont már majd- KISFIÚKNAK - KISLÁNYOKNAK, l. A könnyű .sCkabát nél­nem egyenlő a jó alak el- külü. hetetlen a kirándulás aknái. Kényelmes szabással készült, zré?ável ugyanis a formák Sövonálú vftlepcrgetfl esdzubbony. B03é«e bejűzött zsinórral , ,, .ji<,. "rtabAJyozh-tó. - 2. A farmer a szabad Idő öltözködésben Jelen­szepseget az aranyok a c. belye, í0gi„l •). ü.'szerű térdnadrágos változatot mutatunk Mindenki más és más alap- Itt be, kenguruzsebea lezser felső résszel. Már azt hittem, hogy a játékos szókettőzéssel keletkezett első csecse­mőnyelvi szavak (mint baba, mama. papa. bibi, csecse, pápá) közül ki­veszett a dádá, a ve­résre utaló kifejezés. De mégsem! A Tipe­gőben, a rádió haszncs gyermeknevelési műso­rában panaszkodott egy édesanya, hogy 16 hó­A könyvtárszobát néhány régi szőttes varázsolja barátságossá látvány. Ugyanennyi elszórva a lakásban ide is, oda is: összevisszaság, s még a sokféleség egyidejű felfedezését is gátolja. És még valamit: a legszebb, a legszen­tebb dísztárgy, legyen az akár a legegy­szerűbb, amelyik felidézi egy dédanya vagy nagyapa kezenyomát, amelyik össze­köt igazán az előttünk élőkkel. Torday Aliz napos kisfia még csak három szót tud. S bi­zony ezek egyike a dádá volt. A gyermekorvosi ren­delőben ültem a minap csemetémmel, s volt ott egy tipegő apróság, aki minduntalan a szom­szédos gyerek kocsijához lépkedett, tologatta. A mama egy ideig tűrte, aztán rászólt: nem sza­bad! Dádá lesz! S a legközelebbi alkalommal jól a popsijára csap­kodott. Nem tudom, értette-e a kicsi a figyelmeztetést. Ám azt biztosan nem értette, hogy akit leg­jobban szeret, az édes­anyja, miért okoz neki fájdalmat. Előttem van egy kép: egy apróságot csépel az anyja, a kicsi sír, s ki­nél találhatna védel­met ... a verés elől anyjához bújik. Mit is írt erről József Attila levegőt! cimű versében: Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért vertek, mint apró gyermeket. A. L. A káposzta savanyítása A zöldség és főzelékfélék savanyítás os tartósítása a konzerválás egyik légrégibb és egyben legismertebb mód­szere. A kiskerttulajdono­sofaiak ls érdemes az őszi időszakban fel nem hasznait, vagy el nem adott termés egy részét a téli hónapokra átmenteni. A káposzta sava­nyításával például jelentős C-vitamin biztosítható télen is. Csupán száz grammnyi káposztában már 50—55 milligramm C-vitamin talál­ható. Ezen kívül a káposzta B-vitamint is tartalmaz. A savanyítása természetes tej­savas erjesztéssel történhet, s nem kíván különösebb szakértelmet. A feldolgozásra szánt ká­posztát még a fagyok beállta előtt, lehetőleg száraz idő­ben kell begyűjteni. Töre­kedjünk arra. hogy teljesen beérett, fehér, kemény és tömött fejű legyen a lesze­dett káposzta. A káposzta torzsáját ré­gebben eltávolították. ÜJabb vizsgálatok szerint azonban a torzsa, valamint a vastag levélér tartalmazza a leg­több C-vitamint és cukrot. Ezért a torzsát a káposzta­fejben hagyhatjuk, legfeljebb éles késsel szurkáljuk körbe. A szurkálással elérjük, hogy szálasabb lesz a káposzta, s ugyanakkor biztosítjuk a jobb diffúziót. Ezután 1-2 milliméteres szeletekre vág­juk a káposztát, úgy, hogy a- káposztafej hossztengelyé­vel párhuzamos szeleteket kapjunk. A szeletelt káposz­tát aztán a savanyítóedény­be tesszük. Ez lehet fából készült hordó, vagy kád, esetleg zománcos edény. A legfőbb szempont az, hogy az erjedés alatt a levegővel érintkező felület minél ki­sebb legyen. A gondosan kitisztított edényekbe először vékony sóréteget szórjunk, majd az­tán a szeletelt káposzta kö­vetkezzék. A káposztát és a sót rétegesen rakjuk. Hogy mennyi só kell, azt mindig a savanyítandó káposzta súlya határozza meg. Álta­lában az adagolandó őrölt só a savanyítandó káposzta súlyához viszonyítva 3 szá­zaléknyi lehet. Ez a sókon­centráció elegendő ahhoz, hogy káros mikroorganizmu­sok ne szaporodjanak el. A sózáskor már fűszereket Js rakjunk a savanyítandó káposzta közé. Ilyenek: pi­ros csöves erőspaprika, fe­kete bors, kapor, kömény, mag, koriander, babérlevél, alma- vagy birsszelet, eseti leg sárgarépa. Ezeket a fű­szereket is egyenletesen ré-« tegezve helyezzük az edénybe Az erjesztés során az a legfontosabb, hogy sikerül­jön a levegőt az edényből teljesen kizárni. Ezt döngö­léssel. vagy nyomtatással érhetjük el. Addig tömít­sünk, ameddig a káposzta sejtnedve el nem lepi a szeleteket. Az erjedés hatá­sára meginduló és felfelé törekvő gázok nyomását is ellensúlyozni kell. Ezért a legfelső réteg káposztára hézagosan deszkalapokat, ezekre pedig tisztára mosott köveket helyezzünk. A kő súlya a káposzta súlyának 15—20 százaléka legyen- Egy­szerűbb a helyzet a sava­nyító hordóknál, mert a nyomtatást csavarnyomó­val végezhetjük el. Legjobb az erjedéshez a 15—20 Ce'sius-fok hőmérsék­let. Általában ilyenkor hat­nyolc hét az erledési idő. Az erjedés befeieződáse után a kész savanyúkáposz­tát plusz 5 Celsius-fok kö­rüli hőmérsékleten célszerű tárolni Szalay Csilla

Next

/
Oldalképek
Tartalom