Délmagyarország, 1978. október (68. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-15 / 244. szám

KDM 10 Vasárnap, 1978. október 15; A magyar-szovjet barátság erősítéséért (Folytatás az 5. oldalról.) építésében nagyszerű eredménye­ket elérő dolgozóira. Ezért törek­szünk arra, hogy hazánk közvé­leménye ls minél többet tudjon meg róluk és kapcsolataink fejlő­déséről. Kezdeményezésünkre ha­zánk minden jelentősebb országos napilapjában, folyóiratában jelen­tek már meg cikkek, híranyagok testvéri területünk életéről, együttműködésünk fejlődéséről. Kapcsolataink fejlődésében nagy jelentőségűnek tartjuk, hogy me­gyénk felszabadulása 34. évfor­dulójának időszakában — ez év október 13-20-a között — Odesz­sza megyében „barátsági hét" megrendezésére kerül tor. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ebből- az alkalomból lebonyolí­tásra került politikai, kulturális és egyéb rendezvényeken, írás­ban és élőszóban, kiállításokon, hivatásos és öntevékeny művé­szeink és más képviselőink fellé­pésein keresztül szerény ízelítőt adhatunk munkánkról, életünkről. Reméljük, hogy e bemutatkozá­sunkból Odessza megye lakói érezni fogják irántuk és az egész szovjet nép iránt táplált baráti érzelmeinket Hisszük, hogy e rendezvénysorozat újabb lendüle­tet ad kapcsolataink fejlődésének. Együttműködésünk még sokolda­lúbbá válása területeink lakosai­hoz még közelebb hozza és leg­bensőbb ügyükké teszi a ma­gyar—szovjet barátság — már ed­dig ls oly gazdag gyümölcsöket érlelt — nemes eszméjét. Nem titkoljuk, hogy Odessza megyei látogatásainkat, találkozá­sainkat felhasználtuk és a jövő­ben ls fel kívánjuk használni a szocialista, a kommunista építés tapasztalatainak minél jobb meg­ismerésére. Nem kívánjuk másol­ni szovjet elvtársaink módszerét, de tanulni akarunk azokból, hasz­nosítani azokat a magunk sajátos körülményei között. Köszönjük odesszai elvtársainknak, hogy az eddigiekben erre lehetőséget nyújtottak és szeretnénk e lehe­tőségekkel továbbra is élni. Természetesen nemcsak kapni akarunk e baráti kapcsolatok ré­vén. őszinte szívvel adjuk baráti érzéseinket és készséggel ismer­tetjük meg odesszai barátainkkal szocialista építőmunkánk szerény, de sokszor talán figyelemre méltó tapasztalatait. Kínáljuk népünk e tájon is tradicionálisan érvénye­sülő vendégszeretetét, a hozzánk látogató odesszai barátainknak. Felajánljuk természeti szépségek­ben gazdag területünk élményt nyújtó, pihenést adó tájait turis­taprogramok szervezésére. Az évenként megrendezésre kerülő Szegedi Szabadtéri Játékok — nemzetközileg is nívósnak elis­mert — kulturális programjain szívesen látjuk testvérmegyénk lakóit. Múzeumaink, képtáraink ízelítőt adnak a magyar kultúrá­ból. Képzőművészeti értékeinket annál is Inkább szívesen ajánljuk barátaink figyelmébe, mert a me­gyénk területén sok évtizeddel ezelőtt kialakult, úgynevezett „al­földi képzőművészeti iskola" min­di® és napjainkban is a realista művészeti Irányzatok követője, hirdetője, megvalósítója. Számos egyéb kulturális értékeink is jog­gal érdemlik ki a hozzánk láto­gatók figyelmét. Megyénk gaz­dag történelmi emlékekben. A magyar államalapítás egyik leg­jelentősebb emlékhelye területün­kön fekszik. Itt folyamatban van a magyar nép történelmi múlt­ját, haladó hagyományait bemu­tató múzeumi komplexum kiépí­tése. A Szegeden kétévenként megrendezésre kerülő ipari vásá­ron a jövőben szeretnénk — gaz­daságunk legújabb eredményei­nek bemutatásán túl — képet ad­ni testvérmegyénk fejlődéséről is. Mi, Csongrád megyeiek, ez al­kalomból is szívből köszöntjük a magyar—szovjet barátság nemes tüzének Odessza megyei élesztőit. Közöttük első helyen az Ukrán Kommunista Párt Odessza megyei és városi bizottsága, az Odessza megyei és városi tanács vezetőit, a testvéri területen élő kommu­nista elvtársainkat, a szovjet­magyar baráti körök aktivistáit, a testvérüzemek, Intézmények és szervezetek vezetőit. Köszöntjük Odessza megye munkaszerető, szorgalmas, kommunizmust építő dolgozóit. Kívánjuk, hogy fejlődjenek to­vább testvérmegyei kapcsolataink, erősödjön ezáltal is az örök, meg­bonthatatlan magyar—szovjet ba­ráttá® Megyei utazások Volt egyszer egy gépállomás „Július végéfg öt traktorállomás létesül Csongrád mesvében — A Földművelésügyi Minisztérium gépszolgálatának kiküldötte né­hány nao óta lenn tartózkodik Csongrád megyében és tá-gvalá­sokat folvtat az illetékesekkel a közeliövőben fe'állí'andó traktor­állomások ügyében." Szalagcím emberöltővel ezelőtt­ről, a Vásárhely Nénéből. Törté­nelem. Emlék. A HÓDGÉP még ennél is régebbről számítja a ma­ga történelmét. Az ős egy kicsike műhely a Nagv Varga-féle ta­nyán. az alapítók Szabó Péter és Szűcs Sándor vásárhe'vi gépla­katosok; a Földműves Szövetkezet megbízásából Javították itt a gaz­dák gépeit. Dokumentumokat nézegetek a mai gyárban. Egy másik újságban látom a címet: Akire büszke lehet a me­gye. olvasom, s nézem a fényké­pet alatta. Spisák Laios munka­ruhában. sapkában. Üzemvezető volt akkoriban. — Ml lett vele? — kérdezem —, itt van még? — Itt hát — mondja egyik ka­lauzom a vállalat marketing osz­tályáról. — És milyen beosztásban' — Üzemvezető. — Találkozhatnék vele? Az osztály egyik munkatársa máris felpattan. — Át kell mennünk a Rárósl útra. Megyünk tt a Vevőszolgálat furgonjával. Elég sok időbe telik, míg végigutazunk a törzsgyár csarnokai között — Csodálkozik? — kérdezi De­zső Sándor kiállftásszervező, most alkalmi gépkocsivezető —, két eset van, vagy soha sem járt itt, vagy már régen. — Nagyra nőttek — mondom. — Akkor az utóbbi. A Rárósi úton levő gyámban még nagyob­bat fog csodálkozni — mondja aztán. — Mióta dolgozik itt? — Kábé húsz éve, a dieselesek­nél kezdtem mé® — Most meg? — Ország-, világjáró vagyok. Mi visszük el a gyár termékeit meg­mutatni a vásárokra... — Szégyenkeznek néha? — Már úgy gondolja, a termé­kek minősége miatt? — Ügy! — Nem, a nyugati gépek sem igazán jobbak, csak ... — Mi az a csak? — A csuda se tudja, de az az érzésem, hogy valamivel rafinál­tabban tudják eladni a portékát. — Mi a dolga a vásárban? — Sokféle. Először annak a megszervezése, hogy ott a hely­ben minden összejöijön. ezután meg ha kell, bemutatom a gépe­ket működés közben ls a vevők­nek. Szóval ez a dolgunk, a töb­bi a kereskedőké. A Rárósi útra érve valóban meghökkenek; Idevarázsolódott egy szép. nagy gyártelep. A kö­zepében találkozom Spisák Lajos­sal. Munkaköpenyben van most is, mint a negyedszázaddal ezelőtti képen, a fején ott van a sapka is, csak most az van ráírva: HÓD­GÉP. — Mi volt, hogy volt akkori­ban? — Rossz a kérdés! — Hát már hogy a manóba volna rossz, mi a hibája? — Hát csak az, hogy úgy kel­lett volna feltenni, hogy volt, mi nem volt. mert inkább az volt a jellemző, hogy nem volt semmi. E zúttal saját magamat ín­terjúvolom meg, mert úgy érzem, nénány ér­dekes adattal tartozom a — történelemnek ... Egy évforduló emlékeztetett „tartozásomra". X044. október ll-én szabadult fel Szeged a második világháború felejthe­tetlen szenvedései után — majdnem puskalövés nélkül. Amikor konszolidálódtak a viszonyok és az élet vtsszalen­dült a normális kerékvágásba, legfontosabb teendő volt a fa­siszták által március 20-án be­tiltott „Délmagyarország" meg­jelentetése. Hogyan fogtunk hozzá 1944 novemberében, ar­ról még soha sem írtam. Most. hogy elgondolkoztam az újjá­éledt ..Délmagyarország" élesztgetőtnek névsorán, kicsit döbbenten állaoftottam meg. hogy — egyedül én vagyok még az élők sorában az Immár történelminek nevezhető kor­szak szereplői közül. Ezért neveztem tartozásnak, amit el­mondandó vagyok, mert kl tudja, meddig törleszthetek... Budapesti levél Hat az úgy történt, hogy egy szép napon hívtak Szeged vá­ros új polgármesteréhez: Va­lentlny Ágoston ügyvéd volt az. Kiállították számomra a „Délmagyarország" napilap megjelentetési engedélyét. Jog­folytonosság, hiszen a néme­tek kívánságára tiltották be' márciusban. (Időközben én megjártam a fasiszták börtö­nét és a szovjet csapatok győ­zelmes közeledtére engedtek szabadon.) No Jó, én kora ifjúságomtól kezdve újságíró voltam. De egy lap megindításához kiadó­hivatal) szakember, főszer­kesztő. meg politikai szerkesz­tő kellett. A polgármester szo­bája mellett két Ismeretlen férfi várt reám. Bemutatkoz­tak: Révai József és Erdei Ferenc. Megkérdeztek, hogyan képzelem a „Délmagyarország" újraindítását. Elmondtam, hogy elsősorban is kiadóhiva­tali lapszakember kell. Révai megkérdezte: — Tud-e ilyen szakembert, akit előhozhatnánk? — Igen, tudok egyet: Balogh István alsótanyai plébánost. Révai és Erdei összenéztek. Révai így szólt: — De hiszen az pap! Elmosolyodtam: , • — Az nem is olyan pap... — mondtam, mire Erdei Fe­renc helyeselt: — Valóban, Balogh István lapszake.mter, egy ideig 6 irá­nyította a Délmagyarország ki­adóhivatalát. Vezércikkeket ls írt, úgy tudom, kisgazdapár­ti... — Hát akkor kimehetünk Alsókozpontra, ott majd meg­tárgyaljuk a továbbiakat. Gépkocsit kaptunk a szov­jet városparancsnoktól és ki­mentünk Alsótanyára, a plébá­noshoz. Hogy ott mi történt a lap­indítas ügyében, hogyan egyezkedtek a szerkesztő bi­zottság tagjai: Révai József, Balogh István és Erdei Fe­renc — az már nem titok a történelem múzsája előtt... Később Révai helyett Dénes Leó került a szerkesztő bizott­ságba, amikor Révai Józsefet elszólították Szegedről orszá­gos gondjai, majd Balogh plé­bánost is. Erdei Ferencet szin­tén. Szerkesztő munkatársaim voltak Gárdos Sándor, Magyar László, ők is eltávoztak már... Előrementek ... Maradtam nyugdíjas magá­nyomban egyedül, nélkülük, az élharcosok nélkül — annyi legyen mentségemre hogy én voham a legün'alabb ... És ma is sokat gondolok a „hősi napokra" — mint az iménti visszaemlékezés ls mu­tatja — s kedves Szegedemre, ahogy említeni szoktam: atyáim városára... CSANYI PIROSKA Nem volt öltöző, fürdő, aztán a legtöbbször munka se nagyon. — Emlékszik-e még, mennyi volt akkor a termelési érték? ötvenezer forint, néha száz. Nehezítette a dolgot az is, hogy ritka volt. amikor egy egész fél­esztendőre előre tudtuk, hogy mit is fogunk majd csinálni. — Mesél ezekről az időkről a fiataloknak? Legyint. — A változás akkora, hogy ti. magam sem hiszem néha. Kigon­dolta volna még néhány éve is, hogy a zöldbabot, a zöldborsót meg a paradicsomot gép vett, gép takarítja be. Ma meg? Nem na­gyon találna erre embert. A kör­mük alá megy a föld, tán ezért... Emlékszem, az ötvenes években még azért is harcolni kellett, hogy az emberek elfogadják a kom­bájnt. — Hosszú volt az út idáig? — Az envlm hosszú. Az árpád­halmi uradalomban voltam gép­lakatos tanonc, most meg üzem­vezető vafvok. A gyár útjának hossza te törté­nelemnyi. Először gépállomás volt, aztán mezőgazdasági gépjavító vállalat Diesel-motorokat javítottak a sze­relők, s rendelkeztek cseremotor­állománnyaf te. A legnehezebbek a profllátalakítás évei voltak, 1969. 70. 71. Az elhatározás után a Diesel-üzem nagyon rövid idő alatt szereidévé alakult, ahonnan már az első hónapokban mező­gazdasági gépek, közúti és speci­ális rendeltetésű pótkocsik ke­rültek ki. Hogy mindezt mi tette lehetővé? A gyár vezetői szerint a mun­kások és műszakiak szakmai fel­készültsége, a vállalati kollektíva előrelátása. Ezekben a hónapok­ban kerültek a rajzasztalokról a műhelyekbe soha nem gyártott gé-ek, utánfutók tervei, s kötöt­tek számos kooperációs szerződést hazai és külföldi cégekkel." Hazánkban elsőként a HÓD­GÉP gyártott kerti kístraktorokat A mezőgazdasági rendeltetésű, billenőplatós pótkocsik különböző típusaiból már a kővetkező évben elkészült a huszonötézrödik da­rab. A HÓDGÉP emblémája is­mertté vált itthon és külhonban. Amikor a termékskálákról kér­dezősködtem. mutattak egy pros­pektust. nézzem meg abban. Fel­adtam. Ennyi terméket egyetlen újságcikkben nem lehet felsorolni. A lényeg, ahogyan ezt még a Szegedi Ipari Vásáron Nyámádl Gábortól, a vezérigazgatótól hal­lottam, alapvető profiltisztításra nincs szükség. Jó. nyereséges ter­mékeket értékesít a vállalat a piacokon. S újabban már nem­csak szállítóeszközöket és komp­lex zöldségbetakarító géoeket exnortál. hanem szellemi tőkét te. ók tanítják meg a vásárlót a gépi növénytermesztéshez és betakarí­táshoz szükséges i agrotechnikára fejlődő országokban. A gyártmányfejlesztőkhöz azért nyitottam be. hogy azt te meg­tudjam. mi ennek a ma már na­gyon nagyra nőtt, sok telephelyes gyárnak a jövője. — Mikor épült ez a csarnok? — Az idén készült el. januá-ra, de már a tervezéskor az volt a szempont, hogv a nyolcvanas évek színvonalát képviselje... — Nem nagy előrefutás ez az időben? — Ellenkezőleg, sok tervnek az a hibája éppen, hogy nem előre­mutató. Születése pillanatában korszerűtlen, megvalósulásáéban pedig már anakronizmus. — így gondolkodnak akkor te, ha gyártmányokról van szó? Másképp nem lehet — mondja Pető Imre. — A világszínvonal? — Jobb alapanyagok kellené­nek. Konstrukcióban már álljuk a versenyt. Hogv te van? Töprengek Vásár­helyről visszafelé a kocsiban M't is hallottam? Meg kell szerem! a jó anyagot, aztán gépet csinálni belőle a gyárhoz hü szakembe­rekkel és okosan eladni. Ez vol­na a világszínvonalú gépgyártás képlete? Ez az P. V.

Next

/
Oldalképek
Tartalom