Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-10 / 214. szám

81 Vasárnap, 1978. szeptember 10. MAGAZIN juhász Géza: Emberek a döntések mögött Boldogult nagyapám, aki szabó Volt, azt hirdette, hogy az üzlet tekintélye a mester kezében van. A kuncsaftnak mindig tudnia kell: a főnök a jó szabók közt is a legjobb szabó. Ez jutott eszembe, amikor a Szegedi Ruhagyár vezérigazgatójához igyekeztem (lelki szemeim előtt megjelent a cégtábla, „Juhász Géza vezérszabó"), amikor a portásfülke előtt lepattant egy gombom. Ez adta az első kérdést. — Mit csinál, ha leszakad a gombja? — Most azt várja, hogy mondjam: felvarrom. De nem! A feleségem gondjaira bízom. — Nem tud varrni a ruhagyár vezérigazgatója ? — Miért? Kell hogy tudjon? — Ügy gondolom, „a főnök a szabók közt..." — A legjobb szabó, nem? Hát ez nálam nem érvényes. Én gépészmérnök és közgazdász szakmérnök vagyok. És csak egy éve vezérigazgató. — Előtte? — Igazgató* — Igazgató. A textilművekben. tehát a textilszakmában. — Mégiscsak szakember! — Nem, de rengeteget tanultam, hogy a speciálisan textilipari kérdéseket is ismerjem, mert amikor oda helyeztek... — Honnan? — A kéziszerszámgyár szegedi gyáregységéből. — Ott mi volt? — Ott is igazgató. — Űjabb meglepetések elkerülése végett mondja el az élete főbb állomásait. — Diploma 1957, műszaki egyetem, Budapest. Ebben az évben még: Mosónmagvaróvári Mezőgazdasági Gépgyár. Két évmúlva, 1958-ban Makói Gépgyár, 1960 Kéziszerszámgyár, 1970 Szegedi Textilművek, 1977 Szegedi Ruhagyár, — Beosztások? — Tervezőmérnök, főtechnológus, főmérnök, igazgató, igazgató, vezérigazgató. — Mosonmagyaróváron mit tervezett? — Mezőgazdasági gépeket — Makón mit gyártott? — Malomipari gépeket — A kéziszerszámgyárban? — Fogókat. — A Textilművékben? — Alapanyagot a kikészítő gyáraknak. — És most? Ruhát Ön polihisztor? s — Mondtam már, nem kell egy vezetőnek mindenhez értenie, sőt, nem biztos, hogy az a jó vezető... — Aki odaáll a munkapad mellé? — Na, ha már provokál, elmondok egy példát Volt egy1 osztályvezető, aki hó végén szinte menetrendszerűen beállt a munkások közé, hogy le ne maradjanak. ö egy-egy ilyen beugráskor ötven százalékot teljesített Hát ne higgye senki hogy ezt várták tőle. Neki úgy kellett volna szerveznie a munkát hogy az ő rongyos ötven százalékára ne legyen szükség. Nem hősködni kell, hanem mindenkinek a saját posztján helytállni. — Posztok, ön harmadik helyen igazgató. Bukás ez, vagy előrelépés? — Bukás? Miért lenne azT Nézze, itt fokozatok vannak. Először egy gyáregység: aztán egy önálló gyár, végül pedig három gyár (három gyárigazgató) tartozik a kezem alá. És ilyen szinten a vezetés elsősorban politikai munka. A döntéseink mögött nemcsak számok, méterek, tételek, hanem elsősorban emberek varrnak. Velük politizálunk. — Ügy hallottam, az egyik gyárukban épp a „számok, méterek"-döntése bolygatta meg az emberek hangulatát — Jó, nevezzük nevén a gyereket Nem hibás döntésről, hanem rossz végrehajtásról van szó. Abban a gyárunkban túllépték a bérszintet, magyarán többet osztottak szét, mint amennyire volt pénz. Nem volt «nyeresé£fcde2eté> — Erre visszavették a többletet? — Azt nem lehet! Normarendezést kellett csinálnunk. — Népszerűtlen feladat. — Az. És ebben az esetben az egyik legjobb politizáló eszköz, a pénz rosszul „kamatozott", rontotta a közhangulatot. — A közhangulatnak ls van értéke? — ítélje meg: amikor ez történt, a gyárban kevesebb ruha készült. Visszaesett a termelés. — Hogyan érzi magát ennyi nődolgozó között? — Hűha! — Ügy értem, mint vezető... — Persze, én is. De hát épp ettől fáj a fejem, jobb lenne talán kihagyni ezt a kérdést. — Ne hagyjuk. — Nos, azt mondjuk, a női munkaerőt azzal lehet legjobban megtartani, ha lehetővé tesszük, éljen többet a családjának. — Egy műszak.. — Jó lenne, de lehetetlenség. Délelőtt, délután dolgoznak nálunk, s hiába jön a kismama, osszam be állandó délelőttre, nem lehet Háromezer nővel nem tehetek kivételt... — Tehát azt szeretné, ha csak férfiak dolgoznának a ruhagyárban? — Ez túlzás. Állítom, a nők sokkal áldozatkészebbek, mint a férfiak. Amikor a textilművekben dolgoztam, akkor égett le a a budapesti testvérgyár. Az anyagra meg szükség volt Három hónapig túlóráztak az aszszonyok. Ezt férfiakkal képtelenség lett volna végigcsinálni... — Ruhagyár, ruhák. Önök kit öltöztetnek? — Mindenkit Itthon és külföldön férfiakat, nőket, dolgozókat — Ügy értsem, munkaruhát is gyártanak? — Igen. — Miért slamposak a magyar dolgozók? — A nők már nem. Részükre tizenötféle divatköpenyt gyártunk. A férfiak viszont igénytelenek. — Miből tudja? — Húsz év előtti modelleket gyártunk. Nem kérnek mást — Ki nem kér? — A kereskedelem. — Az pedig a gyárat hibáztatja. Sokba kerülne csinosabb munkaruhát gyártani? — Nem. De egyébként ez nem szegedi ügy. Mi csak a szükséglet 15 százalékát gyártjuk, a többit szövetkezetek gyártják, illetve Vietnamból importálják. Mi nem az „üzlet" miatt hanem egyszerűen azért nem gyártunk többet, mert nincs, aki gyártsa. A termelésünk felét a minisztérium által megszabott feladat teljesítése jelenti. Ne folytassuk... — Nem szereti az újságírókat? — Találkoztam olyan kollégájával, akinek világosan elmondtam az indokaimat meg is értette, el is fogadta őket, aztán a nyilvánosság előtt mégis úgy vont kérdőre, mintha sose beszéltünk volna. Ezt nem szeretem. — Ennyit a munkaruháról..; Nézzük a konfekciót — Élesedik a versenyfutás. Divat divat ez a hajtóerő. A vásár megnyitóján a miniszter azt kérdezte csak: mi az új? — Ezt kérdezi a vevő is. Üj nyugati piacok nyíltak meg... — Na nem azért mintha a szocialista országoknak mindegy lenne, mit szállítunk! Ebben már nincs különbség. Sűrűbben kell új modellt gyártani. — És ez nekünk drágább! — A divatot meg kell fizetni! Egy új modellnél az átállás mindig azt jelenti, kevesebbet termelünk. A dolgozó ezt nem érezheti meg, ezért a vállalat fizeti a különbözetet. Több váltás, többszöri fizetés... — Drágább a „tanulópénz", drágább a ruha. Mikor lesz ennék vége? — No, azért a határ nem a csillagos ég, de hogy a divat után kullogjunk, azt nem engedhetjük meg magunknak.., — A ruhagyár az ön eddigi pályafutásának nem az első állomása. Lehet, hogy nem is utolsó? — Nehogy rámsüsse már, hogy vándormadár igazgató vagyok!... IGRICZI ZSIGMOND Tolsztoj és Károlyi S

zerte a világon ezekben a napokban emlékeznek meg Lev Nyikolajevics Tolsztojról, a halhatatlan orosz íróról, aki százötven éve, 1828. szeptember 9-én látott napvilágot. A Háború és béke, az Anna Karenina, a Feltámadás és több más közismertté vált regénye, elbeszélései s drámái felejthetetlenné tették Tolsztoj nevét hazánkban is. Másfél százados születési évfordulójának tiszteletére a Petőfi Irodalmi Múzeum reprezentatív kiállítással hódol Tolsztoj emlékezetének. A gazdag külföldi és magyar vonatkozású dokumentációs anyag között ott látható Károlyi Lajos (1877—1927), Szeged egykori festőpoétájának — a Móra Ferenc Múzeum által kölcsönzött — egyik remek önarcképe is. A művész portréját a rendező szervek azért tartották fontosnak bemutatni, mert Károlyi a magyar tolsztojánusok talán legállhatatosabb alakja volt. A társadalmi és valláserkölcsi kérdésekkel' behatóan foglalkozó szegedi festő szenvedéllyel merült el Tolsztoj életfilozófiájának tanulmányozásába, mely végül arra serkentette, hogy 1899 őszén mindenét pénzzé téve hozzá zarándokolhasson. Nehéz körülmények között jutott el Jasznaja Poljanáha, a nagy orosz író szülőhelyére, illetve otthonába. A vele történt találkozásáról később, 1910-ben — Tolsztoj halálának évében — a Délmagyarország hasábjain — egy interjú keretében — emlékezett vissza. De erről az érdekes eseményről többen — köztük Bródy Sándor — is írtak. A hivő lelkületű festő a világhírű írót nem olyan szegényes körülmények között találta, mint ahogy e puritán életmód üdvösségét tanításaiban Tolsztoj hirdette — s ez csalódást keltett benne. Mindezek ellenére az emberbaráti szeretettől áthatott Károlyi Lajos nem neheztelt meg eszmei mintaképére, inkább sajnálta őt. Hosszú évek múltán is kegyelettel emlékezett a tragikus véget ért Tolsztojra, aki nyolcvankét éves öregemberként hiába próbálta kiszakítani magát, a számára terhessé vált főúri életű családi köréből, hogy egyszerű muzsik módon halhasson meg. A sors nem engedte meg neki, hogy eszményeihez híven térhessen örök nyugalomra, szökése nem sikerült A világirodalom egyik géniuszának 1910. november 20án, egy kis orosz vasútállomáson, Asztapovon kellett befejeznie lenyűgöző munkásságú életét a grófi hozzátartozók és kíváncsi újságírók seregétől körülvéve. Az agg író menekülési szándókát megértő, sőt e nagy elhatározását kellően méltányló Károlyi Lajos, a Délmagyarország 1910-es karácsonyi számában Tolsztojról megjelent cikkében — többek között — ezt írta: „... Tolstoj semmi csodalatos dolgot nem tett akkor, amidőn életé más irányzatot vett föl. Egyszerűen megszűnt hazudozni a világnak, s beleolvadt abba az eszmekörbe, amelyért bizonyára már Krisztus előtt sokakat keresztre feszítettek. Ugyanazt tette soksok ezer ő előtte. S kortársaitól is csak abban különbözik, hogy ö iparkodott megcselekedni is azt. amit vallott." Tolsztoj azon eszméit, mely szerint „. ..az egyes ember feladata az, hogy önmagát erkölcsiszellemi értelemben tökéletesítse" — a tolsztojánus Károlyi Lajos mindig is igyekezett megvalósítani. Sőt, mint utópista szocialista ezeket az elveket a maga számára — a napilapokban és tárlatkatalógusokban megjelent — írásaiban többször is megfogalmazta. Magáévá tette a művészet feladatának azt az értelmezését, melyet Tolsztoj Mi a művészet (1899) című tanulmányában kifejtett. E szerint 6 is ,„,. föllázadt az uralkodó osztályokat szolgáló művészet ellen, és védelmezi a népi, a néptömegek érdekeinek megfelelő művészetet". A százötven éve született Lev Nyikolajevics Tolsztojra, mint a világirodalom egyik legnagyobb egyénisegere méltán emlékeznek számos helyen. Munkássága óriási szivárványként hidalja át a klasszikus orosz realista regény és századunk írásművészetének egymástól messze eső partjait, Alkotásainak termékenyítő hatása mindenütt és megállíthatatlanul növekszik. Rajongói — mint a tolsztojánus szegedi Károlyi Lajos — nemcsak a múltban voltak, de rendkívüli életműve — mely Lenin szerint az orosz forradalom tükörképe — mai, modern társadalmunkban is csodálatot kelt. SZEL ESI (FOLTAN