Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-08 / 212. szám

Fentek, 1978. szeptember 8. 5 A, munkásmozgalom régi harcosainak köszöntése Hetvenötödik születésnapját ünnepelte csütörtökön Kerepesi Sándor és Kiss Kálmán, a Szocialista Hazáért Érdemrend és még több kitüntetés tulajdonosa. A forradalmi munkás­mozgalom régi harcosait a szegedi városi pártbizottságon köszöntötte tegnap, csütörtökön délelőtt Deák Béla, a vá­rosi pártbizottság titkára. Az ünnepeltek felidéztek múlt­beli emlékeiket, elmesélték néhány, felszabadulás előtti mozgalmi élményüket. Kerepesi Sándor a petőfitelepi, Kiss Kálmán pedig az újszegedi pártalapszcrvezetben végez jelenleg is aktív munkát Nemzetközi kémiai tanácskozás Szegeden A Magyar Kémikusok Egyesületének Csongrád me­gyei csoportja hétfőtől há­romnapos nemzetközi szim­póziumot rendez Szegeden, a Technika házában. A tudo­mányos tanácskozáson 20 or­szágból mintegy 200 szak­ember vesz részt, akik a ké­mia—zeolit gyüjtőnevű ter­mészetes és mesterséges szi­likátanyagok felhasználásá­val foglalkozó — szakterü­letének jeles tudósai. A nemzetközi szimpózium jelentőségét hangsúlyozza, hogy témája olyan anyagok gyakorlati alkalmazása, ame­lyek segítségével elérhetővé válhat például a benzin mesterséges előállítása. A petrolkémiai iparban min­denképpen nagy szerep juta közeljövőben a zeoliloknak, amelyek ugyanakkor a kör­nyezetvédelem céljaira is felhasználhatók. A tanácsko­záson több mint 40 kiváló kutató tart előadásokat az eddig elért, és elérhető ered­ményekről. Hol a vásárlók könyve? Lanyha délutáni forgalom 305 szövetkezeti, magánké- Bába István, az ELIKER a Marx téri vásárcsarnok hű- reskedelmi és mezőgazdasági 98-as számú üzletének veze­vösében. Csak minden har- boltban csak az ellenőrzés tője: madik üzlet tart nyitva. Né- után került a helyére —sok hányan ráérősen válogatnak helyen azonban korántsem a gusztusos zöldpaprikák és szem előtt." gyümölcsök között. Abból, * amit most raknak a bevásár- — Vásárlók könyve? Ne lószatyorba, legfeljebb va- haragudjon, nem olyan csorára készül valami. Fel- gen dolgozom itt. Azt téve, hogy hibátlan az áru, és tudom, van-e ilyesmi — nem kell visszavinni... Mert mondja Mucsi Jánosné üz­a reklamációk, a viták so- letvezető-helyettes a ZÖL­hasem ritkák, de többnyire DÉRT l-es számú élelmi­egy-két jó szóval, a vevő szer-áruházában, észrevételének meghallgatá- — Kerestem, de sehol nem láttam. Közben hozzánk lép Csöke Szilveszter, a másik üzlet­vezető-helyettes : — Mi érdekli? — Az, hogyan talalnak rá a vevők a vásárlók köny­vére? — Legutóbb a szerdán vá­sárolt rétest szombaton az­zal hozták vissza,' hogy a nyolc darabból egy száraz volt. Máskor a kefir és a sával elkerülhető a torzsal­kodás. A jó kereskedő a vá­sárlót tartja a legfőbb el­lenőrnek. Aki mondjon bár­mit, tőle tanulni lehet. Ha le akarja írni a kifogását, ta­nácsait, ott a „panaszkönyv". Ez a régi, bevált gondolko­dás a kereskedés lényegé­le~ joghurt minőségére panasz­€m kedtak. A vásárlónak min­dig igaza van a felettes szer­veknél is, így vélekednek. Kötelező kifüggeszteni a vá­sárlók könyvét, ezt heten­ként ellenőrzik. Általában tíz bejegyzés fordul elő éven­te, pár forintos károkért, vagy azzal, hogy visszaszól­nak az eladók. A jó tapasz­talatokat nem igen írják be. Való igaz, a beírásokra ez a jellemző. Ám senki sem kívánhat különb minősítést bői következik. Ezt szorgal- eléggé szem előtt van. — Megmutatom. Nálunk munkájának a „kifogástalan" jelzőnél. Sajnos, úgy tűnik, mazza a belkereskedelmi mi- A zöldséges pult felé tart. a makulátlan vásárlók köny­niszter rendelete ls, amely A végén maga is mosolyog, ve nem feltétlenül ezt tá­a múlt év áprilisától kö- amikor kihalássza a könyvet masztja alá. telezővé tette, hogy a vá- a falnak támasztott naper­sárlók könyve jól látható, nyők mögül. Aligha lehe­könnyen hozzáférhető helyen lett volna észrevétlenebb he­legyen az üzletekben. Lát- lyen elrejteni. Jámbor Érnő „Több fényt..." ... mondotta volt állí- tényközlő. Kedves Andrásné, őket, az üzemi csoportokat tólag Goethe, közvetle- a dolgozók iskolájának igaz- sokszor odaviszik, ahol ilyes­nül halála előtt. Tudta gatója arról beszel, hogy nyi- mi található, a legfontosabbat: hogy tottabbnak, szélesebb körű- — A TANÉRT elfogadta a fény, a világosság — nek kellene lennie ennek a kérésünket. Idén már mas­maga az élet. fontos oktatási formánali. A képpen lesz.. lényeg nem a mennyiség, ha- S a legnagyobb bökkenő Mig a beszámolot olvasga- nem a minőség. („Nem bizo- az egész rókusi iskola vila tom, fiatal férfi lép be az nyítványgyár ez, kérem.") gításu nagyon gyönge. De lt> ajtón, keze bekötve. Megille- Bizonyos alapvető művelődé- már új fejezet kezdődik, tődötten áll az asztal előtt. si formákat igyekeznek ki- . — Igen. emlékszem maga- alakítani. Segítenek a mű- A brigád ra... Nos, hogy állunk? velődési központok. Közös — Hát.. Ügy szeretném, filmlátogatásokat is tervez- me9 az armOTUraK hogy... szóval... nek, jó volna ismerni a mozik i. Nehézkesen, akadozva be- hosszabb, féléves-éves bemu- , AiKonyoaiK. a nosszu ís­szél, lassan derül ki a lé- tatási terveit. Jobban kelle- koal folyoson az ajtok mó­nyeg: az iskolakezdés felől ér- ne élni az új tantervek „élet- ^ £ f deklődik, és szinte gyereke- szerűbb" sajátosságaival. gok. A teimeKDen teljes osz sen dicsekszik el azzal, hogy Idén a tanítás szeptember ^ev.sszasag^ Szetóuzigalt pa­az olvasás már egészen jól 8-án kezdődik. Minden sze- aok- leuakon em^reK. nu­megy. Magántanárral gyako- gedi üzemhez, szövetkezet- TekS ód-' rolt a nyáron. hez, a téeszek területi szö- AKi letrarol leK^aloa — Még alsó tagozatos, igaz, vetségeihez eljutott a felhí- ™ A DÉMASZ VS nem ez a tipikus - mondja vas: indulnak a tanfolyamok. J„ J^SZ y "amos Kedves Andrásné. - Idén Csakúgy, mint tavaly, ezút­nyolcan jelentkeztek alsó ta- fal is szerveznek üzemekbe uaa gozatra. kihelyezett tanulócsoportokat, 6 a műszak befejezéséhez al­Nem kalmazkodik a tanulási idő. . . , 'Az újszegedi kendergyár. a bizonyitvanygyar Csongrád megyei Vendéglá­t tóipari Vállalat, az ATI­A Rókusi általános iskolá- VÍZIG és a KEVIÉP eddig oss/-e-s ban tanyázó dolgozók álta- is minden segítséget meg­lános iskolájában az elmúlt adott. Az új tanévre pedig tanév végén 690-en tettek újabb üzemek — a vasipari eredményes vizsgát. A fel- szövetkezet, a fürdő vállalat, nőtt tanulók összesen 23 ta- a MÁV Igazgatóság — je­nulócsoporlban vettek részt lentették be igényüket kihe­az oktatásban. Így a beszá- íyezett osztályok szervezé­moló. Majd a folytatás: „A sére. létszám az elmúlt évekhez képest csökkenést mutat. En- Ami kéne... nek kizárólagos oka a tanu­lás iránti érdeklődés csökké- Heti két tanítási napon nésében keresendő. Az üze- délután 5-től van lehetőség dolgozunk itt társadalm mek arra hivatkoznak, hogy az órákra a rókusi általános munkában, például mi esi kevesebb lett a termelőmun- iskolában, ahol kilenc tanú- náltuk a kézilabdapálya vi ka szempontjából legérde- lócsoport működik. Régi gond lágitását is. keltebb, 45 évén aluli dolgo- a tankönyvellátás. Még egy — A brigád?... zók között azoknak a szá- mondat a múlt évet értékelő — Kilencéves. ötszörö­ma, akik nem rendelkeznek beszámolóból: „El kellene ér- aranykoszorús. Hatvan 6zá­nyolcosztályos végzettséggel, ni, hogy a munkásművelődést zalék fizikai. Tizenegyen va­Az utóbbi öt évben ötezer a Művelt Nép a tankönyvi gyünk. szegedi dolgozó tanult a dol- ellátás terén is jobban szív- Mennyi munkát kell gozók általános iskolájában, ügyének tekintse akkor is. most elvégezniük? A legnagyobb üzemekben ha a dolgozók iskolájában mégis van mintegy 200—400 nem százezres példányszám­— öt éve állunk kapcso­latban az iskolával, az Egy üzem — egy iskola szerző­dés keretében — így Gazdag János. — Munka után sze­reljük a fénycsöveket... Az vezetéket három fá­zisra kellett átállítani. A ve­zetékeket már behúztuk, most a lámpák következnek összesen 72 darab 3 F-csö­ves és 19 darab 2 F-csöves nyitott armatúra, tudom men a pontos szakmai elnevezést Plusz 15 háromfázisú, süly­lyesztett billenőkapcsoló. — A tanács művelődésügyi osztályától kapott az iskola 150 ezer forintot. Évek óta — A második emeleten főnyi réteg, akik még nem ról kell gondoskodni, minta 8Z végezték el az általános is- tanköteles korúaknái." Nagy els0n meg negy t€lem' kólát. A tanulás iránti ér- hiányokról hallani a szem­deklodés a 30—40 eves kor- .... ,...., . osztályoknál mutatkozik." leltetoeszkozok frontján is. A beszámoló száraz, rideg. A tanárok gyakran saját is­sallangmentesen objektív és kólájukból veszik mit szólnak mind­Hungarofon-hetelc Szeptember 15. és október jékoztatóján a zeneművé­1. között rendezik meg a szek klubjában. Nyolc le­Hungaroton hanglemez he- mezújdonságot ígér a válla­teket — jelentették be csü- lat, amelyet a rendezvény törtökön a Magyar Hangle­mezgyártó Vállalat sajtótá­szólag mi sem könnyebb, mint eleget tenni a rendelet­nek. Mégis, a Marx téri csarnokban, a bolgárkertész­zöldségkereskedő boltjában hiába keresem a könyvet, — Napközben kivisszük az ernyőkét az utcára — ma­gyarázza. — Itt akkor is kevesen találnak rá maguktól. Utoljára a zöldséges­nincs kifüggesztve. Ketten pultnál volt beírás. Nem mi rakosgatnak a pult mögött? — Önöknél nincs vásár­lók könyve? A közelben álló férfi meg­lepődve néz. — Persze, hogy van. A fi­ókban. — A szabály szerint ki kellene függeszteni. Széttárja a kezét, meg­vonja a vállát. voltunk a hibásak. A szik­vízüzemre tartozott, a szó. davízre panaszkodtak. Az­óta ott függ a falon a könyv. — Mikor is volt ez? — Júliusban. A Csemege Kereskedelmi Vállalat 146-os számú bolt­— A vevők mée sohasem jóban ott a Elhívás, hogy .rtóiT sohasem észrevételéti panaszait négy kérték el? — Nem. Ha akarja, oda­adhatom, akár el is vihe­ti. — Csak megnézném. A könyv helyett azonban a tenyerét nyújtja. Igazol­ványt kér. Mintha egy .„szimpla" vásárlónak nem illene ilyesmibe ártani ma­gát... Amúgy a könyv szép £££ j tiszta, műanyag tasakban óv- kdzü ták a nedvességtől. A la­pok között még egy kitöl­tetlen erkölcsi bizonyítvány is akad. hivatalos helyen is közöl­heti a vásárló. Alatta egy üres fiók, feltehetően a vá­sárlók köftyvének. Hosszas tudakozódás után megtalá­lom Tóth Józsefné üzlet­vezetőt. Ö az egyetlen, akii tudja, hol van a könyv. — Délelőtt beirt az egyik vevő, és nekünk ezt el kell a központnak — Részletek egy újsághír­ből: „A magánkereskedelem ellenőrzött boltjainak 66 százalékában ... nem tartot­ták be a vásárlók könyvé­— Azóta a nyitvatartási időnek több mint a fele el­telt. — Meg kell fogalmaznunk. a választ. A panasz amúgy sem túl indokolt. Nem tud­tak a pénztárnál Ötszázasból visszaadni. Képzelje el: a múlt hét végén fizetés volt. vei kapcsolatos vonatkozó Vasárnap nem tarthatunk a rendélet előírásait... a bol- kasszában annyi aprót, tok 90 százalékában ott volt amennyi a hétfői induláshoz ogyan a vásárlók könyve — elég lenne. Amerigo Tol szobrai Pécsett idején kedvezményes áron vásárolhatnak meg az ér­deklődők. A komolyzene hí­vei Liszt. . Mendelssohn, Cherubini, Kodály. Wagner, Mozart. Bartók müveit ne­ves előadóművészek tolmá­csolásában élvezhetik majd, s ötlemezes album segítsé­gével otthonukban hallgat­hatják Az ember tragédiá­ját Lukács Sándor, Molnár Piroska és Haumav Péter főszereplésével. A nemzetközi zenei világ­napon, október 1-én öt aranylemezt adnak át. (MTI) - És ehhez? — Nézze ... ,mit mondjak? Tudjuk, hogy miért és kikér. kölcsön segítünk. Olyan is van, aki­nek a gyereke idejár. Azt meg mindenki látja, hogy aki annak idején nem tanul­hatott ... érti, ugye. Az is­kola összes tanterme F-csö­ves lesz ebben a tanévben. Van közöttünk, aki Bordény­ban lakik, éjszaka kell dol­goznia, idenéz úgy este hat körül, gyerekek, mi van, be­száll jak? Mások csak úgy elnéznek erre egy-egy este. jöjjek-e? Higgye el, tényleg nincs emögött semmiféle kényszer. Olyan munkát vá­lasztottunk. ami valóban az egész brigádé. Szinte senki sem jön naponta. így sokkel jobb. A társalgás nem nyúliK túl hosszúra. Gazdag János már a másik terembe megy. szétosztanak a többiek ls. tovább szerelik az iskolában a világítást. Ami köztudomá­súan nemcsak fényt ad. Me­legít is. Domonkos László Kléner György relvetels A magyar származású, Olaszországban élő szobrászművész, Amerigo Tot tizenegy alkotását Pécs városának ajándékoz­ta. A szobrokat állandó kiállításon láthatja a közönség a város Modern Magyar Képtárában. A napokban megtartott tárlaímegnyitón ott volt a művész is, és átvette a Pécs város tanácsa által neki adományozott Janus Pannonius Emlékérmet. Képünkön: a világhírű szobrász — és egyik alkotása Fontos Sándor kiállítása Kecskeméten Csütörtökön az esti órák- lyettesét, a vávos irodaim' ban Kecskemét impozáns új és művészeti életének szá­varosközpont iában, a Kép- , . .,, csarnok Petőfi utcai bemuta- mos ^^ Nuszer Elmerne tótermében nyílt meg Fontos fiókvezető köszöntötte meleg Sándor festőművész kiállítá- szavakkal, és kérte fel dr. sa. A szép számban megje- Koncz Jánost, a Csongrád lenit közönséget, köztük Ka- megyei pártbizottság titkárát tanics Sándort, a Bács-Kis- a tárlat megnyitására, kun megyei pártbizottság A Képcsarhok bemutató­titkárát, Mészáros Sándort, a termében a kiállító művész kecskeméti pártbizottság tát- harminc temperatechnikával kárát, Bodor Jenőt, a Bács- készült — zömében új — al­Kiskun megyei tanács osz- kotása került Kecskemét tályvezetöjét, Siklós Jánost, művészetszerető közönsége a Népszava főszerkesztőjét, elé. A kiállításnak mái- elsó Szabó G. Lászlót, a Csöng- óráiban komoly sikerét ta­rád megyei tanács elnökhe- pusztalhattuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom