Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-29 / 230. szám
4 Péntek, 1978. szentember 29. postaláda társszerzőnk az olvasó Postaládánk, e heti összeállításában hiába keresi az olvasó a „Válaszol az tlle*él:es" fejezetet, mert mi sem találtunk a szerkesztőségbe érkező levelek között olyat, melyben valamelyik lapunk hasábjain közzétett észrevételre. reagállak volna az tiletékesek. Pedig az olvasók leveleiből összeállított, hétről hétre megjelenő válogatás célja éppen az hogy a közérdekű bejelentésekre felhívja a figyelmet. S ha netán azért nem fognak tollat azok, akiknek kötelességük volna, hogy egy-egy észrevételre válaszoljanak, mert csip-csup, jelentéktelen ügyeknek vélik az általunk megjelentetett panaszokat — vitába szállunk velük. A lakosság kötérzetéi, az emberek hangulatát ugyanis döntően befolyásolják a mindennapok bosszúságai, ahogyan a kellemes benyomások is alakítják véleményüket. Kérjük tehát az illetékeseket, segítsék munkánkat azzal, hogy válaszolnak a közzétett észrevételekre! Buszról, villamosról Aligha akad olyan Postaláda. melyben ne adnánk hangot olvasóink közlekedéssel kapcsolatos gondjainak. Érthető ez, hiszen a közlekedés olyan téma, melyhez mindig, mindenkinek van hozzátenni valója. E héten Varga Károlyné (Maros utca 9—13.) olvasónk leveléből idézünk, aki egyrészt a múlt héten megjelent összeállításunkban közzétett sorokhoz fűz hozzá néhány gondolatot. Akkor arról szóltunk, hogy sok fiartal nem adja át a helyét a 'villamoson az idős, szemmel láthatóan gyenge, beteg embereknek. Olvasónk ezt elítéli, csakúgy, mint azoknak a kisgyerekes szülőknek a magatartását. akik kisgyereküket lucskos, sáros időben ls az ülésekre állítják. Nem törődnek azzal, hogy így öszszepiszkítják az illéseket, és sok bosszúságot okoznak azoknak. akik ruhájukat féltve, állva kénytelenek utazná. Olvasónk másik észTevétele a busz- és a villamosvezetők ..vezetési stílusával" kapcsolatos. Mint Írja — s hasonló észrevételekkel már mások is megkerestek bennünket —, sok vezető türelmetlen. s nemegyszer az utasokra csukja az ajtót. Efféle incidensnek nap mint nan tanúi lehetünk, s úgy véli ük. igaza van olvasónknak. amikor azt (rja: az esetleges késéseket nem Ily módon kell behozni. Isimét „terítéken" az autóbuszokon felszereit jegyautomaták ügve. Noha jól ismertük a Volán álláspont iát e téren, miszerint a jegyautomatákat nem cserélik kl a villamosokon használatos, csupán érvényesítésre szolgáló szerkezetekkel. mégis kénytelenek vagyunk ismét szólni erről, a sokaknak nap mint nap bosszúságot okozó gondról. Nevezetesen airról, hogy az automaták sajnos igen gyakran „megmakacsolják" magukat, ós kétszer, sőt háromszor két forint ellenében adnak menetjegyet. Csáti Andrásné (Roosevelt tér 7—9) olvasónk levele kapcsán mondjuk el ereket az észrevételeket. Levélírónk ugyanis ismerőseivel egyetemben nemegyszer került ilyen helyzetbe Szerencsére legutóbb kollégái bizonyíthatták az ellenőr előtt, hogy olvasónk nem potyázott, s négv forintot dobott az automata ba, hiába. A büntetés így elmaradt. Ezzel meg ls oldódott minden, mondhatnánk. ám ne érjük be enynytvel. Kérdésünk: vajon a Volán rendszeresen ellenőrizteti a iegvautomaták működését? Feltételezésünk szerint a folyamatos karbantartás az egyetlen módja annak. hogy a már oly sokat em'ege tett bosszúságok megszűnjenek. Ezúttal nem panasz, hanem egy javaslat következtk. Az Északi városrész lakót nevében írja Giczi Jstvánné, a Csongrádi sugárút 66. szám alél: „Nagyon örül tűnik, amikor megnyílt a József Attila sugárúton az új Hobiárt bisztró. Csak egy a fájdalmunk; az Északi városrészből nehéz az új bisztrót megközelíteni. Mivel az új lakótelepen még semmiféle vendéglátóipari létesítmény nincs, bizonyára sok látogatója lenne innen is a szép, ízes ételeket kínáló bisztrónak. Kérésünk: a Volán tegye lehetővé azt, hogy a 21-es jelzésű autóbusz, mely Petőíitelepre megy, a Rózsa utcán át érintse a Retek utca sarkát. így az Északi városrész lakói könnyen és gyorsan elérhetnék az új bisztrót. Nyaktörök Varjú Istvánná (Hajnal utca 69/A) utcája lakóinak nevében teszi szóvá, hogy a járda, melyet egy évvel ezelőtt a gázcsövek lefektetése miatt felbontottak, még mindig Járhatatlan. A Korda utcától a Hajnal utca végéig ugyanis jókora gödrök nehezítik a gyalogosok közlekedését. Az erre lakók ezelőtt egy hónappal már-már reménykedhettek: nemsokára aszfalt borítja a nyaktörőket. Ám korai volt az öröm, mert a megbontott részek ma is aszfalt nélkül díszelegnek. Esős időben így a víz és a sár, száraz időben pedig a nagy por okoz gondot A' József Attila sugárúton lakók többsége villamossal közelíti meg munkahelyét. A tarjáni 5-ös és 6-os ütem lakói nevében Kiss Attila azt teszi szóvá, hogy a Budapesti körúti, végállomást megelőző megállóhelyeknél még mindig nincs kiépített Járdasziget. Csúszós időben bizony igencsak vigyázniuk kell az Idős embereknek és a kisgyermeküket ölben cipelő szülőknek arra, hogy nehogy megcsússzanak, s netán a villamos kerekei alá essenek. Olvasónkkal együtt várjuk az illetékesek válaszét: vajon mikor oldódik meg a 4-es villamoson utazók gondja. Piacon Sokat hallottam már a Marx téri vásárlási lehetőségekről. Gondoltam, végre megnézem. „Hátha meglátok valami jobb cuccot!" felkiáltássá!, pénteken kora reggel ki is mentem a térre. Nem kell nagyon megerőltetnem magam hogy a csarnokkal szemben felfedezzem a kirakodók maroknyi csoportját. Amint a tömeg közelébe érek, barna bőrű, göndör hajú fiú suhan el mellettem, s tört magyarsággal odasúgja: — Kislány, nem kell farmer? 8 kiló. Nem köszönöm. De mái- itt is a következő: — Van farmenszoknyám pont magara való. Megnézi? — Nem akarok farmerszoknyát; köszönöm Odafurakodok az első asztalhoz. Vajon mit néznek ennyire? Kölni. Hatalmas ibrikekben, elképesztő színekben, sex felSzeptember első napjai, az új tanév kezdete. Azokban a családokban., ahol iskolás korú gyermekek is vannak, megjelennek ilyenkor a már hagyományos, szülőknek, gyerekeknek egyaránt gondot okozó kisebb-nagyobb bosszúságok. Mert ez évben is, a hagyományosnak megfelelően kezdődött minden: a táska, a füzetek, a könyvek beszerzésével. Az első hét még véget sem ért, amikor egyik este leányom szabályos jegyzéket nyújt át a még beszerzendő és a legközelebbi rajzórán bemutatandó eszközök, felszerelések listájával. Mivel szerencsére szabad szombat következett, a családi nagytanács úgy döntött, e napon indulunk el beszerezni a listán felsorolt eszközöket. Menet közirattal. Mellette szempillaspirál, bizsu gyűrűk, színjátszó üvegcsillár apró légókkal, kicsi és nagy méretben kőpúder. Továbbmegyek. Egy termetes néni gyermekmóretű, használt pulóvert nézett ki magánaik. — Nem kicsi? — kérdezi. — Ugyan, dehogy! Még rám is nagy! — válaszol a még termetesebb eladó. Jókedvemet alig tudom elfojtani. Esernyők halmaza következik. (Aldg használtaik, és alig használhatók.) — Sesztdeszetpetnacat foriota. — Akkor nem kell. — Mennyiért akarja? — Szólal meg az eladó magyarul.. Fiatal srác árul kisWbás rádiót ós magnót, „originál" kazettával. Kétes fehérségű ingek, gyűrött pulóverek, W. C.-ajtóra való műanyag férfi- és nőd fej, pisáló kisfiú, keret nélkül, Tanév kezdetén ben ki is derült, hogy jól döntöttünk, amikor nem egy közönséges hétköznap, munkaidő utáni kevéske idejét akartuk igénybe venni erre ' a célra. Minden papírüzletben óriási tömeg: sok-sok szülő kis cédulával a kezében keresgél, kérdez, kér és boszszainkodik ezen a délelőttön. Két-három boltba is el kell menni, s a végén még mindig hiányzik valami. Például ahol tollszár volt, ott nem kaptunk redasztollait, vagy volt ecset, de hiányzott a festék és így tovább. Miután röpke két óra alatt a maroknyi rajzfelszerelést és -eszközt beszereztük — „potom" száz forintért —, kiderült, hogy amire rajzolni, festeni kellene, a tízfilléres rajzlap nincs se égen, se földön. (Mint később fürdőszobába maitricák, moly rágta otkánok között válogathatok, de vehetek műbőr kabátot bőrkabátként, hóna alatt kis lyukkal, hamis farmert Jeansfelirattal, borostyángyűrüt üvegből 200 forintért, és bolhát (fejletlent és fejtettet) ingyen. Kis híján engem is megvesznek egy órára, de nem állok kötélnek. A vásárolni vágyók többnyire elégedetlenül távoznak, mégsem fogy a tömeg. Vajon miért? Az eladók többnyire nem adnak el semmit, mégis fáradhatatlanul kihozzák használt cuccaikat... Szeged nő, fejlődik, feketepiaca azonban még messze elmarad fővárostestvére mögött Meddig?... Poós Edit Szeged, Bécsi körút 8—16. megtudtuk, Tariánban, az ABC-ben vem.) Bosszúságok árán ugyan, de végül sikerült mindent megvenni, fgy bízom abban, hogy a rajzórák zavartalan megtartásának most már semmi akadálya nem lesz. A szabad szombat is szépen eltelt, igaz, nem pihenéssel. hanem sok-sok mérgelődéssel — de hát ehhez a gyerekes szülő igazán hozzáedződhet. Ahogy fiam — már középiskolás — általános iskolás múltja visszadereng, valami olyasmire emlékszem, hogy akkortájt az »iskolában az előbb felsorolt eszközök megvásárlására tízhúsz-harminc forintot szedtek össze, s egy tételben szerezték be a kereskedelemtől ezeket. Igaz, akkor még szabad szombat sem volt. Szabó János Szeged, Olajos u. 6/C. * szólva akadozik. Hogy a radiátorok nem adnak elég meleget — most, jó idő lévén még nem nagy gond. Az már annál inkább, hogy a vízcsapokból is épphogy csak langyosan folydogál a víz. Sok, gyerekes szülő fazékban forrósítja fel a fürdetéshez szükséges vizet, pedig a melegvíz-szolgáltatásért rendszeresen kifizetik a kért összeget Mint olvasónk írla, a ház lakód már többször, személyesen is panaszkodtak emiatt a Csongor téri irodaházban, ám mindeddig semmiféle érdemi intézkedés nem történt. Minden maradt a régiben. Mivel az idő nemsokára hűvösre fordul, a lakók szeretnének megnyugtatóié választ kapni problémájúikra. Üzenet Kószó Antal (Asotthalom, Lenin út 21.) olvasónk kérdésére, miszerint írhat-e lapunkba a közlekedéssel, az elsőbbség megadásával kapcsolatos cikket, azt válaszoljuk; észrevételeit szívesen fogadjuk. Kérjük, küldje el ezeket a Postaláda rovat címére. Amennyiben úgy találjuk, hogy a leírtak olyan hasznos tapasztalatokat tartalmaznak, melyeknek birtokában megelőzhetőek a sajnos egyre szaporodó közúti balesetek, idézünk a leveléből. Köszönet Lakók panaszai Dombi Sándor (Dugonics utca 33.) olvasónknak az okoz bosszúságot, hogy az IKV elrendelte lakásában a villanyszerelést. Helyesebben nem is ezért fogott tollot, hanem amiatt, hogy az elektromce szereléseket követő helyreállítási munka hetek óta várat magára. Pecllg — mlnt olvasónk írja — az IKV ígéretet tett arra, hogy a munkálatok végeztével vállalja a lakás ki festését. Vajon meddig kell még a vakolás okozta piszok között élnem? — kérdezi olvasónk. Huszonöt aláírással érkezett szerkesztőségünkbe levél a Retek utca 19. szám alól, a 805-ös épületből. A ház lakói elkeseredetten panaszolják, az idén sok bosszúságot okozott számukra az, hogy a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás az épületben enyhén Tej és kifli A Sütőipari vállalat figyelmébe ajánljuk Juhász Rózsa (Hunyadi János sugárút 20.) olvasónk észrevételét, miszerint az ÉLIKER 23-as boltjában reggel 8 óra után már nem kapni péksüteményt. A kora reggel érkező szállítmány ekkora már elfogy, s a második szállítás — amint azt a vásárlók feltételezik — gyakran el is marad. A környék lakóinak, valamint a főiskolásoknak és az egyetemistáknak, ha csak nem kelnek hajnalban, le kell mondaniuk a reggelihez való péksüteményről. Bózsó Jánosné (Bihari u. 20/B) arra szeretne választ kapni, hogy az élelmiszerüzletekben meddig kötelesek a jegyes tejet kiadni. Olvasónk ugyanis szeptember 16-án, szombaton zárás előtt fél órával már hiába kérte a Retek utcai űj Csemege ABC-ben a jegyes tejet. Amint azt kérdésére elmondták. a jegyes tejet időközben értékesítették. • Gyarmati Mátyásné IdŐ6 olvasónk a Dárda utca 11. szám alól köszönőlevelet küldött szerkesztőségünkbe. Mint írja, szeptember 15-én rosszul lett a Belvárosa temetőben. Szerencsere nem hagyták magára, sőt a református temető gondnoka kocsijába ültette és hazavitte. A megszokottnál nagyobb figyelmességéért olvasónk ezúton mond köszönetet. összeállította: Ládányi Zsuzsa Idegsérült gyermekek A Varsó melletti, nagyrészt társadalmi erőből felépített Gyermekegészségügy] Központ tudományos tevékenysége nem csupán a lengyel, de a külföldi szakemberek érdeklődését is felkeltette. A központ szákemberei különös figyelmet fordítanak a gyermek idegrendszeri betegségeinek a vizsgálatóra. Az idegrendszer rendellenességeinek korai felismerése rendkívül fontos a betegségek gyógyításában. A probléma jelentőségét a statisztikai adatok is bizonyítják: az epidemiológiai vizsgálatok 180 ezer, lengyel iskolásgyermeknél mutattak ki szellemi elmaradottságot. A gyermekek fejlődési rendellenességének több mint 60 százalékát az Idegrendszer betegségei váltották ki. A Gyermekegészségügyi Központi Ideggyógyászati szakrendelője mellett rehabilitációs szakrendelő működik, ahol a gyermekek szülei fontos tanácsokat kapnak az idegbeteg gyermekek otthoni foglalatosságát illetően. A központ három, az ideggyógyászatban rendkívül fontos osztállyal rendelkezik; mindhárom korunk legmodernebb műszereivel van felszerelve. Ezek az elektroencefalográfiai, az echoencefalográfiai és az elektromiogróíiai osztályok. Az elektro-encefalográfiai osztály három SiemensEiema készülékkel rendelkezik, amelyek közül az egyik nem csupán az agy bioelektrikus funkcióit regisztrálja, hanem a szív működését és a vérnyomást is. Az e készülékkel végzett vizsgálatok lehetővé teszik az epilepszia korai felismerését, s az agyrák, a vérömlenyek és a gennyedések megállapítását úgyszintén. Az echoencefalográfiai osz,táIyon az ultrahangok segítségével az agy belső struktúrájának vizsgálatát végzik. Az itt alkalmazott „Echó—3" készülék lengyel konstrukció és nagy érdeklődés nyilvánult meg iránta a hasonló kutatóközpontokban szerte a világon. A harmadik osztály aj izom idegrendszerének vizsgálatát végzi. A közeljövőben egy új részleget hoznak létre, a reoenceíalográfiai osztályt, ahol a többi között lehetővé válik a vérkeringés agyi vizsgálata, fájdalommentes módszerrel. E négy osztály komplex ideggyógyászati kutatásokat végez majd. A gyermek-ideggyógyászat e korszerű kutatógyógyító intézetének osztályai az egész országból fogadják a kis pácienseket. (BUDAPRESS—INTERPRESS). Fácánfarmok Néhány évvel ezelőtt létesült Ulánbátor közelében Mongólia első fácántenyésztő gazdasága. Ma ezeknek a hasznos madaraknak a száma meghaladja az ezret. A gazdaság a tenyésztéshez szükséges felszereléseket a Bolgár Népköztársaságtól kapta. Ez a szép madár azzal vonta magára a szakemberek figyelmét, hogy rendkívül jól hasznosítható a mezőgazdaság kártevői ellen. Az utóbbi időben Mongóliában több mezőgazdasági szövetkezet és állami gazdaság kezdett el foglalkozni méhészettel és madártenyésztéssel, olyan ágazatokkal, amelyeknek ai országban nincsenek hagyományai. (BUDAPRESS—APN —MONCAME) Mikrobiológia és műemlékek Tíz éwe] ezelőtt kezdte meg munkáját Szófiában, az Országos Műemlékvédelmi Intézetben a mikrobiológiai laboratórium. Feladata, hogy a művészeti alkotások biológiai eredetű károsodását megakadályozó, megfelelő restauráló anyagokat és eljárásokat kísérletezzen ki. A Grigorov professzor vezetésével itt dolgozó kutatók munka ssaganak eredményét első ízben a kazanliki trák sírbolt feltárásánál alkalmazták. A 2300 éves világhírű hellenisztikus falfestmenyek különböző mikroorganizmusok okozta károsodásai ellen Grigorov professzor és munkatársai vették fel a harcot. Szoviet tapasztalatok hasznosításával ammóniumsókat alkalmaztak a falfestmények egy részének — amely erre rászorult — restaurálásánál A leghatékonyabbnak eddig a KWTEROL—A nevű ammóniumsó bizonyult. Az ezzel kezelt sérült helyeken ez a vízben jól oldódó készítmény megöli a gombákat ós elejét veszi a további penészedésnek. A színeket károsító penészfajták további fiziológiai és biokémiai aktivitását eredményesen gátolja meg az új bolgár szernek már 0,5—I százalékos oldata is. A tudósok az ország húsz különböző műemlékében védik az új eljárással az ősi művészet emlékét „ őrző falfestményeket, többek között az ivanovói barlangtemplomokban, a Veliko Tirnevó-i, neszebári, arbanasszí templomokban, hogy megmentsék ezeket a pusztulástó] (BUDAPRESS—SZÓFIA PRESS). t \