Délmagyarország, 1978. szeptember (68. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

8 Vasárnap, 1978. szeptember 24; Harmincnégy font Anyagias útirajz A

z eligazításon azt mondták, nekünk, magyar egyetemistáknak missziónk van kint. Angliában arról ismerik a magyarokat, hogy az ötvenhatos disszidensek dróttal fojtogatták a hattyúkat a Hyde-park tavában. Ezen a képen mi csak javíthatunk. Jobb körökben borostás humor lehetett ez már, kényszeredett nevetéssel jutalmaztuk. Az a bejelentés viszont, hogy idén fölemelik a zsebpénzünket, osztatlan lelkesedést keltett. A tavalyi csoport még csak másfél fontot kapott naponta, meglehet, hogy nekünk két fontot is ad a British Council, ígérte a referens. A kiutazásunk ügyében illetékes magyar szervek is gavallérosan viselkedtek: beválthattunk háromszázharminc forintot, amelyért nyolc kemény fontot kaptunk kézhez. * Legtöbben először repültünk. Aki ritkán utazik repülőgéppel — s honfitársaink többsége ebbe a csoportba tartozik —, annak első dolga a gépen, hogy étkezés után zsebre dugja az eszcájgot. Emléknek igénytelen, de szellemes ajándéknak kiválóan alkalmas. Kárt nem okoztunk vele, a MALÉV — remélhetőleg —, úgysem használná fel újra a műanyag evőeszközöket. Z. ki sem csomagolta a készletet a celofánbői. Inkább kézzel ette a sonkát meg a salátát. Később újabb ajándéknak valóra tett szert: zöld színű, illatos MALÉV-szappant hozott a toalettről. Nem egyet: mindet, amit talált. A szerencsés leszállás után az egyik lány diszkréten összehajtogatta és eltette a gyomorrontás kulturáltságát elősegítő nylonzacskót is. * Mindjárt első este kellemetlen meglepetésben volt részünk: a csoport programját összeállító hölgy, az angol társszervezet képviselője közölte, hogy nem napi két fontot kapunk, hanem a három hétre összesen tizenegyet. A csoport vezetője azonnal reklamált, hogy nem ez szerepelt a megállapodásban. A hölgy megütközésének adott kifejezést. Épp előttünk járt ott egy szovjet csoport, azok fegyelmezetten tudomásul vették az összeget, eszükbe sem jutott követelőzni. Akkor szontyolodtunk el végleg. amikor az árakat is megismertük: kiderült, hogy a kapott tizenegy fontból mindössze tizenöt alkalommal utazhatunk metróval a szálláshelyünkről a városközpontba és vissza. A maradék ötven pennyért megengedhetünk magunknak két doboz Pepsi-Colát vagy egy doboz cigarettát. * Ha már L&ndontan voltunk, megpróbáltunk kapcsolatot teremteni az angolokkal. Ez nehezen ment, annál is inkább, mert a három egyetemről összeverődött magyar csoport tagjai egymással sem igen tudtak kontaktust kialakítani. Előnyben voltak azok, akiknek levelezőpartnerük, rokonuk, disszidens ismerősük élt kint. Ezek azonban különbejáratú ismerősök voltak, zokon is vették volna, ha a kényszeredetten fogadott látogató az egész éhes csoportját is magával hozza. Akit nem ajándékozott meg a sors angliai ismerősökkel, némi leleményességgel az is segíthetett magán. Z. például már előző nyáron tolmácsolást vállalt egy nemzetközi építőtáborban, ahol a kiválasztott angoljait külön figyelmességként naponta tömte gyulai kolbásszal és barackpálinkával. Előrelátása meghozta gyümölcsét: bőséges lehetőséget adott kedves ismerőseinek, hogy viszonozhassák magyaros vendégszeretetét Mindenhová légkondicionált busszal szállítottak bennünket, udvarias idegenvezetők nyüzsögtek a csoport körül. Mtnt kiderült, udvariasságuk véges volt, ha bármilyen kísérletet tettünk a program megváltoztatására, azonnal elvesztették a türelmüket Mindjárt első alkalommal elvittek bennünket a Szent Pál Székesegyház melletti eldugott kis könyvesboltba, ahol keletcurópai turistáknak — az enyhü; lés jeleként —, Ingyen adtak bizonyos könyveket. A boltot valami szomorú szemű „hadiözvegy" vezette, ki tudja, melyik ellenforradalomban veszthette el a férjét. * A csoport tagjai gyors intézkedést követeltek a zsebpénz felemelésére. A legvérmesebbek izgatottan pusmogtak a csoportvezető háta mögött: neki biztos tele a zsebe dollárral! A British Council illetékesei — ahogy az lenni szokott —, éppen házon kívül voltak. A londoni egyetem magyar lektora megígérte, hogy közbenjár a nagykövetségnél. Időnként előfordult, hogy pénzben kaptuk meg az ebédet. Másfél fontot adtak egy étkezésre, ilyenkor leleményességi verseny kezdődött, ki tud olcsóbban ebédelni. A debreceniek nyers sárgarépát vásároltak, mi némi olcsó péksüteményt és tejet, ötletként felmerült, hogy fel kellene tankolni az ingyen könyvesboltban, aztán továbbadni a könyveket az antikváriumba, de azt hiszem, ezt sem valósította meg senki. A pénzünk pedig rohamosan olvadt. Ha néhány óra szabad időnk volt, buszra, metróra úgy elment egy font, mintha soha nem is lett volna. Étkezést ugyan Ingyen biztosított a szervezet, előkelő éttermekben ültünk, még gyertyát is gyújtottak az asztalon, de az étel mindig ,.fish and chips" volt, vízízű sült hal, vízízű sült krumplival. Ahogy eltakarítottuk, megjelent az előkelő és udvarias pincér, mély meghajlással érdeklődött, cólát vagy gyümölcslét parancsolunk-e ebéd után. Legényesen odavetettük, mint itthon, harmadosztályú egyetemi kocsmákban, hogy sort parancsolunk. Amikor szedelőzködni kezdtünk, ugyanúgy hajlongva hozta utánunk a számlát, amely fejenként hetven-nyolcvan pennyt tett ki, és megmagyarázta, hogy a szervezet csak a fish and chipsre és tiszta vízre fizetett be bennünket. * Szétosztottak bennünket négy, különböző város főiskoláin. Több pénzről még mindig nem esett szó. Szerencsére Edinburghban a helyi vezető már megtömte helyettünk a fűtőberendezés tízpennysekre éhező perselyét, egyegy gyors italra is meghívott Járt Magyarországon, valamenynyire ismerte Kelet-Európát, összehasonlító neveléselmélettel foglalkozott, zseni volt és üres zsebű, lompos életművész. De azt ő sem értette, hogy mi, akiknek a hazájában — saját szemével látta —, jól élnek az emberek, sok az autó, és dugig vannak az éttermek, miért vagyunk kint olyan szegények, hogy inkább kilométereket gyalogolunk, csak ne kelljen autóbuszra pénzt kiadni. Edinburghban végre pénzt kaptunk. Tizenöt fontot. Az angol szervezet levelet ls mellékelt a pénz mellé, melyben kimért, udvarias hangon tudomásunkra hozták, hogy félreértés történt, mégpedig a magyar fél részéről. A burkolt célozgatásból úgy tűnt, az angol cserecsoport tagjai ls kevesellték a zsebpénzt Magyarországon, és úgy érezték, kísérőik arra törekedtek nálunk, hogy minél több valutát beváltassanak velük. Ezért kaptunk mi először csak tizenegy fontot. Később azonban felülvizsgálták álláspontjukat, és hogy lássuk, ők komolyan veszik az enyhülést, apanázsunkat megtoldották még a fenti összeggel. A célozgatást sem megcáfolni, sem igazságáról meggyőződni nem állt módunkban, így nyeltünk egyet, és eltettük a pénzt. * Mielőtt elindultunk, rokonok, ismerősök bejelentették, milyen ajándékot várnak tőlünk. Zsilettpengétől a farmernadrágig sok minden szóba került. A Portobello Road Marketen mindenki megengedett magának egy-két indiai rongyinget az olcsóbbak közüL Z. lómregényeket vásárolt egy utcai árusnál. Tizennégy pennyért adták darabját, ilyen címek szerepeltek köztük, mint Térdig a vérben, Harakiri az orchideák alatt stb. M. gúnyosan szemlélte gyarapodó ajándékainkat. Még azt is kinevette, aki farmert hozott magának, mondván, hogy farmert otthont is lehet kapni, ha már eljöttünk, olyasmire költsük a pénzünket, amihez csak itt juthatunk hozzá. M. ezért kizárólag szex- és horrormozikra költötte a pénzét. Eleinte még hazajött három-négy óra tájban, de a mi ócska kis penziónk kapuját bezárták éjszaka, és M. addig dobálta a virágföldet szobatársai ablakára, míg fel nem tűnt a rendőröknek, akik azt tanácsolták neki, hívja fel telefonon a gondnokot. Ezután csak a napi programok kezdetére tért haza. * A pénztelenségtől többet szenvedtünk, mint a ritkán felszínre kerülő politikai előítéletektől. Szemünk se rebbent, ha néha balkáni cigányországnak titulálták hazánkat, magunkat pedig íat-kos, patás, kénkőszagú párttitkárok szemellenzős gyerekeinek, akikben megbízik az otthoni „totalitárius diktatúra". Nehéz megfogalmazni, kivel is volt bajunk, mi növelte torkunkban keményre a gombócot háromhetes jutalomutazásunk alatt. A vendéglátók hűvös távolságtartása, vagy az, hogy honfitársaink otthon esetleg fejőstehénnek nézték az angol cserecsoportot, igyekeztek minél több devizát kikaparni a zsebükből, aminek aztán mi viselhettük a következményeit? És bár mi nem tettünk kart a Hyde-park hatytyúiban, drót helyett kenyérmorzsával közeledtünk hozzájuk, mégsem biztos, hogy minden húzásunkkal segítettünk eloszlatni az angolok előítéleteit. Elszoktunk itthon a nélkülözéstől. Miközben mi ezen meditáltunk, megmutatták nekünk az egyik Glasgow-i kerület munkanélkülieket foglalkoztató alibigyárát. Düledező épületekben, a század elejéről fennmaradt, ócska gépekkel teáscsészéket állítanak elő. Egy rokonszenves, fiatal pszichológusnő elmondta. hogy tíz penny egy csésze előállítási költsége. A kereskedelem két pennyt fizet égy elkészült edényért. A hiányzó nyolc pennyt az állam pótolja. Véletlen volt. de egy pillanatig úgy tűnt, mintha csúfolódna. TANÁCS ISTVÁN A bükki nemzeti park A

tengerszinttől számítva Eger még 180 méter magasan terül el a Bükkhegység lábánál, de onnét kezdve északra, egyre magasodnak a hegyek, az istállókői 959 méteres csúcsig. Az Északi-középhegységből a Bükköt érte az a szerencse, hogy gazdag faunájából kijelöljék — Heves és Borsod megye területén — a hortobágyi és a kiskunsági után harmadikként hegyvidéki nemzeti parkunkat. A kijelölés megtörténtét 38 ezer 774 hektáron 1977. január elsejével dátumozza az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal. Mi történt azóta és miért erre a területre esett a választás? Erről és a nemzeti pai'k jelentőségéről, szerepéről beszélgettünk ottjártunkkor Ács József Róbert környezet- és természetvédelmi előadóval. Fiatalember létére gazdag tapasztalatokkal, gyakorlati ismeretekkel rendelkezik, mert a technikum elvégzése után három évig erdészkedett Felsőtárkánynál, az Egeresvölgyben. — Kezdjük talán azzal — mondotta —, miért Heves és Borsod megye területének egy részére esett a nemzeti park kijelölése. Azért, mert ennek a hegyvidéknek a természetvilága a legérintetlenebb még. Nem bolygatták meg állami és magánépítkczésekkel — kivéve a régi turistaházakat —, mint például a Mátrát Nemzeti parkunk területén nincs és nem is lesz magánépítkezés. Vállalatok, gazdaságok, intézmények is csak külön engedéllyel és meghatározott területre szorítkozhatnak, ha éoíteni akarnak dolgozóiknak üdülőt. Tudtommal Ilyen igény. kérés még nem érkezett hozzánk. — Hegyvidéki nemzeti parkunk létét persze nem úgy kell értelmezni — folytatta —, hogy területén megszűnt vagy megszűnik például az erdőgazdálkodás. A bükkösök, a tölgyesek, a fenyvesek, a cserfaerdők, a jávorfaállomány, a mezővédő erdősítés éppúgy jó kezekben van a mátrai és a borsodi erdő- és fafeldolgozó gazdaságokéban, mint azelőtt, kivéve bizonyos megkötéseket a szigorúan védett területekre, mint például a „kövek vonulata" Bélkőtől — Bélapátfalvától — Háromkőíg, a lilafüredi műútig, nagyjából Répáshutáig. A teljesen gépesített favágás, szállítás, a kivágott fák pótlása, a különböző erdészetekben a mészkő- és a faszénégetés ugyanúgy folyik, mint azelőtt. Falvak közelében nemcsak a szezonban, tavasztól őszig, hanem télen is dolgoznak a szénégető boksák, mert jó exportcikk a faszén. Szenftésre bármely fa fajta felhasználható. Legjobb persze a bükk- és a gyertyánfa. Erdőtisztításkor és ritkításkor esetenként nem éri meg a kis mennyiség miatt a kivágott fákat elszállítani, hanem azokat ott helyben szenesítik el. Az így nyert értékesebb termék már megéri a szállítási költséget. S hogy mi történt hegyvidéki nemzeti parkunk kijelölése óta. arra Ács József Róbert a következőket sorolta el. Biológiai, geológiai és építési felügyelőségek jöttek létre. Nevükben benne van, hogy ki, mivel foglalkozik, az állat- és növényvilágtól, a kőzetek vizsgálatáig. Barlangok, források, vízerek feltárása, a környezetbe, a tájba illesztésük, a természetet utánzó mimikri létrehozása tartozik az építési felügyelőség hatáskörébe, továbbá tervek alapján: fogadó és kutató házak építése. A bükki nemzeti park dolgozóinak feladata ugyanis a természeti értékek megóvásán és megmutatásán túl az, hogy kincseink feltárását biztosítsák a hazai és a nemzetközi kutatás számára. Kapcsolatuk van már több egyetem tudományos intézetével és megteremtik a területkezelők és hivatásos természetvédelmi őrök mellett úttörőkből és KISZ-esekből azt a tömegbázist, amely védelmül szolgál a nemzeti park sértetlenségének. A szigorúan védett helyeken tiltó és tájékoztató táblákat helyeztek el — a tűzrakások kijelölésével is — a turisták eligazítására. Az idegenforgalom irányítottabbá válásával a Bükk természeti értékeinek megmutatása is sokat nyert. Példának tekinthetjük a Szalajka-völgyet, amely e nemzeti park része. Az idegenforgalmi szezonban naponta öthatezer látogatót, hazai és külföldi érdeklődőt vonz. Itt van a szabadtéri erdei múzeum is, amely a favágók, a mész- és a szénégetők régi életmódját, kunyhóikat, szerszámaikat tárja a látogatók elé. Korábban erro behaladni személygépkocsival vagy motorkerékpárral 20, illetve 10 forintot kellett fizetni. Most is sorompó zárja az utat, de a behajtás díjtalan. Forgalomszámlálás végett csak a gépjárművek rendszámát írják fel, hogy kl megy be, mert annak vissza is kell jönnie anélkül, hogy a nemzeti park tulajdonához tartozó bármilyen értéket is kivinne. A beszélgető partner és kalauz, Ács József Róbert azzal búcsúzott el tőlünk, hogy sok dolguk van még addig, mire minden tervet, elképzelést valóra váltanak bükki nemzeti parkunk megóvására, gazdagságának maradéktalan feltárására a' tudományok segítségével és annak közkinccsé tételére a megmutatás megannyi eszközével. LODI FERENC Magányosan Az öregember, mint mindig, most is ott állt a pályaudvari hirdetőtábla előtt. Mellette középkorú férfi böngészte a hirdetéseket Odamerészkedett hozzá és megszólította: — Bocsánatot kérek, tisztelt uram — mondta neki félénken. — Külön bejáratú szobát ajánlanék. Szinte semmiért A férfi végigmérte az öreget. Emez láthatóan, minden ok né'.kül — vagv talán a hideg miatt —, könnyezett Arca és szakálla piszkos volt öreg té'ikabáttát spárgával fogta össze a derekán, remegő kezében gyűrt kalaplát szorongatta. A férfi megcsóválta a fejét aztán ezt mondta: — Sainálom, Nincs szükségem szobára. Az öregember elfordult Ahogy pislogott szemeiből könnyek potyogtak. Maga elé meredt. Amióta felesége magára hagyta, rendszeresen látni a hirdetőtábláknál. Nemrég valahogy sikerült kiadni az olv sokszor és sokaknak kínált szobát. Valami háza'párféle költözött hozzá. Nem szerettek fizetni. Pár hónán után aztán ők is leléptek. Reményeit ismét csak a hirdetőtáblák körül vélte megtalálni. Naphosszatt ólálkodott és ajánlgatta külön bejáratú szobálát, de senki sem hitte el neki. Amíg a felesége élt. egyszerűbb volt. Az asszonv varrogatott. n'csón. és talán szépen is. Megéltek. Am a váratlan halá'eset után megváltozott minden. Azt tanácsolták neki, költözzön az öregek otthonába. Hagvja abba a munkát. S bár az öregember nem akart ráálni, másnap egy másik nyugdíjast állítottak a helyére. Üjra kérték, foglalja el helyét az otthonban. Nem lesz egyedül. Mindent megkap, amire szüksége lehet Hosszas unszolásra végül beleegyezett. összecsomagolt, elindult Útközben azonban meggondolta magát és visszafordult. Mindenáron ki akarta adni a szobát. Megél! — gondolta. A kevéske nyugdíj, meg amit a szobáért kan. elég lesz hozzá. Am a lakbérrel legutóbb angolosan távozó házaspár óta nem akadtak újabb szobai gén vlők. Sokan, látva az öregembert, meg se nézték az általa kínált szobát. Most. hogv ott állt a járdán, a hirdetőtábla e'őtt gondolataival és szomorúságával, észre sem vette, hogv minduntalan fel akarják lökni. De nem tágított Elhatározta, nem adja fel. Nekitámadt a legelső közeledő párnak. Szája kinyílt, arca érthetetlenül, furcsán görcsbe rándult Hangot azonban nem adott — Vigyázz! — sikoltott ha'kan, arcán rémülettel a nő. — Ez részeg! A férfi, akit a nő el akart cibálni, visszanézett — Várj, szívem — mondta. — Ez nem részeg. Mindjárt összeesik. Az öregember széttárta kartatt. néhánvszor megoördült maga körül, aztán elvágódott Perceken belül tömeg vette körül. Arcra bukva teküdt a járdán. Nem mozdult Se" ki sem tudta, mi történt. Igazából nem is érdekelt ez senkit A mentő azért megérkezett. Sziréná Iától n»m dőltek öszsze a környező házak. OSZTOJKÁN BÉLA