Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

Vasárnap, 1978. augusztus 13. « Egy költő 1 •• •• a r áí köszöntésé József Attila születésnapján, Szülővárosomban, Szegeden köszöntöm a költészet napját, a vers ünnepéti Köszöntöm Itt nagy költőnket, Juhász Ferencet. Jószef Attila ma lenne 73 éves. Köszöntöm Juhász Ferencet, most, augusztus 16-án lesz 50 eres. Mélyen megrendülve múltam kútjába nézve, magam is 50 évesen, a mozdulatlan fekete viztükörből fölszikráznak létemet, Iátünket, eszméletemet meghatározó nagy csillagok. £a itt születtem Szegeden és gyermekként ismertem, láttam, Juhász Gyulát, Móra Ferencet, Móriczot. Elzúgott 50 esztendő és most nekem adatott meg, hogy köszöntsem a költészet ünnepét, nagy költőnket, kortársunkat, barátomat. Én itt születtem Szegeden és gyermekként, anyám kezét fogva láttam Juhász Gyulát, sötéten és törékenyen a nyár végi délután aranyos napsütésében, hosszú árnyékot vetve, keresztben a Tisza-töltésen felénk ballagni. Léptei nyomán apró porfelhők ragyogtak fel. Fekete kabátján vörös fények vibráltak. Lent és fent emlékeim kútjába nézve szikráznak a csillagok — torsunkat meghatározó csillagok. Érzem a Múzeum előcsarnokának hűvösség ét, és az orromban Móra Ferenc szivarfüstjének illatát. Emlékezeteim filmként pergeti dolgozószobája zsúfolt rendjét, otthonának oleanderes udvarát Hallom a homokfutó zörgését, a lovak patáinak dobogását. Emlékszem a megásott avarsírok pontos derékszögére, a gyermekszem-fényképezte csontok, koponyák, csigolyák rendjére, majd feljebb a gödör peremén térdnadrág, bricsesz, árnyékot vető szalmakalap, Móra kék szeme. A szivar kékes füstje kanyarog a forró mozdulatlan levegőben. Emlékszem Zsiga bátyám barna mellényének gombjaira, emlékszem tüskés bajszára, kinagyítva, premier-planban. Szemének villanására, hunyorgására, az ölbe kapott gyermek riadalmára. Szemzugának ráncaira, mosolyára. Kabátjának szúrós nyersanyagára. EH zúgott felettem 50 év és most ftt állok, köszöntöm a költőt, az 50 éves Juhász Ferencet, eszméletünket meghatározó, szemünket tágranyitó zseniális költészetét, amely alakítja, csiszolja, indulatai kalapácsütéséve! faragja emberségünket, döngeti, dobogtatja szívünket Mély kútba nézve lent ét fent ragyognak a szikrázó csillagok. Sorsom kereke fordult, a Tisza-part szelíd ive után a Vérmező, az Attila utca, Lagodl ut •Készletek Kass Jánosnak Szegeden, • kSltésset napján. Juhász Ferenc nersAi estjén elhangzott köszöntőjéből. ca háromszöge szabta meg létemnek új natárait. Itt lakott Babits, itt Kosztolányi, hosszú léptekkel itt járt Szaoo Lőrinc. Jo sorsom kezembe adta verseiket, majd Aprilyt, Illyést. Kamaszszoprán hangon, majd mutálva a nagy zsoltárok a kórusban, s a Psalmus Hungaricus robajlása lúdbőröztette gerincemet. Puszták népe... Aztán a robbanások, a vajúdás tolóíájdalmai, vérzése, sikoltozása, rángatódzása, a leomló falak hamuesöje, az égett hús keserű szagának elosztása után végre kisütött a nap. Radnóti, Szerb Antal halott Ortutay hozta a hirti Fogaik tornáca ... Átléptem a főiskola küszöbét, s mellettem egy fiú. Nagy László dolgozott komolyan, szótlanul, grafikusként, aki később eldobva a karcoló tűt, ecsetet, tollal véste szívünkbe sorait: „Műveld a csodát, ne magyarázd ..." Deres majáKs ... Merítve a kútból, megidézem az ifjakat, akik ma már Bazsiban, Farkasréten, díszsírhelyen süppedő sírban pihennek. Simon Pista, Kamondi, Kormos István. Fényes szellők Ideje... Akkor berobbant tudatunkba egy ifjú költő, fekete szarvasfiú verseivel. A szárnyas csikó dobogása értünk dobogott, értünk döngette a földet. Vakarva sebeinket a tisztuló égre tekintve raktuk a téglát, a követ. A nagy katedrális alaprajza a REND. Szerkezete, aranymetszése sejtetni kezdte a jövőt, a magasbatörő feladatokat. A tisztán szerkesztett mérnöki terv megszabta a tennivalót Emlékezetem filmszalagja szélesvásznú körpanorámás filmként pergeti múltam: látom Ferenczy Béni ezüstös fejét, betöltve a teret, a fekete háttérből kiragyogva. Kassákot, Nagy Lajost, Tersánszkyt, Illyést, Illés Endrét a kiadóban. Kormos Pista füttyét hozza szél..., Füst Milán hangja zeng a teremben»• •, Kamondi Laci hokedlin írja a könyvét... Feketén fut a szalag sokáig és ekkor két színben felvillan a Tékozló ország címlapja-fedele: rajta a dárdás, lándzsás rongyosok serege. Zúgó verssorai vörösben, feketén kergetik egymást, izzó korbácsként csaptak a csöndbe. Füst és égett hús szaga szállt ismét fojtogatott. Folytassam a sort?,.í Hányan, de hányan hagytak Itt minket: Berda, Czibor, Devecseri, Déry, Lukács, Hajnal Anna, Kondor. Születésnapot Jöttünk ünnepelni, köszönteni a ködtőt. Idézem őt. Juhász Ferencet: „Ügy tűnik sokszor: csak a költök szeretik a világot, a világ nem szereti költóit. Pedig a költők az anyag leghűségesebb gyermekei. Mégis: sorsuk volt legtöbbször a szegénység, elnyomás, megaláztatás, szégyen, gúny és megátkozottság. Csak a kivételes szerencsések és könnyelműek születtek arany virággal fogsoruk között, de már a történelem kezdetekben is verte őket a gyűlölet tövisből font szárnya; koronázták őket izzó vasabronccsal szinte napjainkig..." „Mondják, a középkorban megetették a költővel verseskönyvit, mielőtt máglyára küldte az inkvizíció, s említsem Nervalt, aki vaskerítésre akasztotta fel magát, Garcia Lorcát, akit agyonlőttek, Radnóti Miklóst, akit agyonvertek vagy József Attilát, akit vonatkerék szakított szét, szóljak-e Dantéről, a száműzöttről és Ovidiusról, s a többiekről? Pedig a költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a létszívébe. Elmondja a világot, a jóság küldötte, ő az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg a száját be nem tömi a föld. Es mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra is a szeretetre." Idéztem Juhász Ferencet, a költőt. Tizenegy éve, március 31én írta e sorokat. Azóta halott Pabló Neruda. Háza szétdúlva, könyvtára földbe taposva. Földgyaluval túrták, taposták, törték, nyomát is kiirtva! Pergetem a filmet. Emlékezetem rögzíti a képet: Juhász Ferenccel s Latinovits Zoltánnal, útban Miskolc felé, barátként szót-szóra, gondolatra téve kipattant a lényeg: egy új drámát, egy új játékot irnl is együtt, egymással szerződésre lépve gyermekként játszani kell, mert jogunk van a játék jogához, jogunk van örcmmcl élni. A költő sorsa, a művész sorsa nem lehet tragikus sors, de éreznie kel a közösség felhajtóerejét. Hitét. Köszöntöm Juhász Ferencet és idézem 1987-ben írt sorait: „Mi nem tudunk még játszani, mert nem értünk még rá játszani. Hiába kérte még a szörnyetegfölbomlás előtt József Attila a játék jogát a jövőtől: nem adatott máig sem meg nekünk a könnyű mámor, a gyermeki tevékenység, a gyermek-buzgólkodás és komolykodás minden-.%ejtet-betöltö öröme, lényünk szines mélytengeri derengése, a csönd-virágzás, vagy a hajnali fényt-viró boldog maddr-kiáltO' zás." KASS JÁNOS Kiss Benedek: Vízpart Kavics kacsázik. Kacsa kavicsos parton tipeg. Lúdtalpam ázik. Hápog a nyárfaliget. Hat lúd gereblyézi, a hetedik nézi az árpatalló-vizet. Nézem. 4 hetediket. Lám. hattyú tollú! „Csak hát, ha lúd. minek T!" Anyagtól sárgul a víz mint a [talló, a mint a talló, bök. S felésziszeg. Gáglnt ez, s penész-zölden [lehulló helypénzt fizeti Slmai Mihály: Ikarusz röpirataiból Csak építem a repülést tollból viaszból fémből elektronjaimból az ég tüzéből és dühéből Tudom a teremtés titkait felhőt karcol tudásom a legnagyobb hogy túl vagyok már negyven zuhanáson A hús és a hó szirmait áldóen megérintem A föld a föld följebb taszít — kardlánggad vár a napisten Ami van Ha az állam nevében kezdünk pazarolni, bízhatunk benne, nemcsak legyintenek rá, de a kezünkre is ütnek. (Bárha mindig meg ls tennék 1) Vannak azonban rejtett pazarlásaink ls, és legtöbbször nem tehetünk róla. Tegyünk próbát! — Halló! Keresek ezt meg esti — Halló! Van kérem, de nem hatos, hanem nyolcas. Tízes is van, sőt tizenkettes ia. Egyenes is, csavart ls. Tessék jönni, bármikor rendelkezésére állunk. — De a hatos nekem is, bukszámnak is éppen elég. — Ugyan kérem! Ahová a hatos jó, jó a nyolcas ls. — De fölösleges. — Ez van. — Kész pazarlás. — Azt csak ön hisz!. Ha holnap Jön, már nyolcas sem lesz. Tehát akkor pazarol, ha nem vlazi el. És megy s kuncsaft, ésvasz a kuncsaft, sőt, még örül ls. Másik próba: — Halló! Egy zsák bitument keresek. — Van kérem, halló! De nem zsákkal, hordóval. — Harminc kiló van a zsákosban, az ls elég. — Vigye a kétszázat, amíg van. — Inkább várnék. Mikor kapnak zsákost? — Nincs hatalom a földön, aki ezt meg tudná mondani. Megy a kuncsaft megint, megveszi, és örül. Hogy mit kezdhet százhetven kiló fölösleges bitumennel, nem tudja. Valakinek majd Jó lesz. Ha egyszer összeszámolná valaki, mennyi pénz úszik el így fölöslegesen napról napra, hát azt az összeget fizetés fejében szó nélkül elvállalnám. Az a hatos, meg nyolcas, például vas. Hozzuk külföldről, kemény pénzért. És ugrálunk örömünkben, ha pocsékolhatjuk. Mert most ezt lehet kapni. Aki meg nem veszi, azt mondják, az a bolond. Ellenállás A rádió bogara mozog, ki tudja, mióta, annak a fejében, aki most a telefon másik kagylóját a fülén tartja. Azt mondja, nagy ellenállás tapasztalható a rádióba való aprócska ellenállások árusítása körül. Pontosabban: egyszerűen nincs ellenállás. Még pontosabban: mindig az nincs, ami kellene. Nagy flflkáva! ugyan össze lehetne néha rakni a meglevőkből annyit, hogy Ohm és tlzedwatt mind stimmeljen, de nem tudja, hová tenni, mert a szerkezet, amit épít, igen kicsi. Durva hasonlattal olyan ez, mintha valaki a grillsütő elpusztult fútőszála helyébe búboskemaneét próbálna beépíteni, mondván, elég meleget ad az la. —• Honnan veszi tehát sz amatőr az ellenállást? — Fölmegy érte Pestre. — öt forint, plusz a gyorsvonat, oda-vissza? — Meg egy teljes nap. — Ennyi pénzért a posta akár egy zsákkal hozhatna. — Igaza van, de a lelke mélyén rosszul számol. Mert a plusz gyorsvonat és a plusz egy nap visszakanyarodik az állam zsebéhez. Nyugodtan rászámolhatja még a napidíjat is. — Nem értem. — Ekkora luxust én nem engedhetek meg magamnak. Kibulizok egy kiküldetést. — Mondjuk egy olyan ügyben, amit egyforintos bélyeggel el lehet intézni? — Mondjuk. — Gondolom, ha ön eddig végiggondolta, akkor azt is kitalálta. miért nem vehet Útihon ellenállást. — Sejtem csak. Televíziót, hűtőszekrényt, méregdrága lemezjátszót nagyobb haszonnal lehet eladni. — Megoldás? — Keresztezi egyszer majd valaki a kis mütyürkét a sarokházzal, mindjárt drágább lesz. És lesz. Vagy a kereskedelmet kelkeresztezni valamivel. HORVÁTH DEZSŐ