Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-27 / 202. szám

1 Vasárnap, 1978. augusztus 20; Emlékek a régi piacokról A

z első világháború után az országra ínséges évek jöttek. Szegednek is meg kellett szoknia, hogy a piacról eltűnt az élelmiszer, sőt. azt is, hogy piac szinte nem is létezett. Meg sok időbe telt, míg jobbra íordult az élet A lakosság mindennapi élelmét nagyon nehezen tudta beszerezni. A tanyaiak terményüket nem hozták be a piacra, talán a város megszállása miatt; talán azért, mert a korona vasárlóereje állandóan romlott. (A pengő csak 1926-ban került forgalomba.) A közellátást még az is nehezítette, hogy a város lakossága nagyon megduzzadt, a Horthy-hadsereg megalakulásakor rengeteg ember került Ide. Bizonyára a rossz piád helyzet te hozta magával, hogy a szerbek hetenként, meghatározott napokon átengedték a hídon az újszegedi piacra a vásárlóközönséget. A gazdasági életet nehezítette a forgalomban levő többféle pénz. A régi osztrák—magyar koronát mindenki gyűjtötte. A városok is adtak ki saját nyomású, ún. fehér hasú bankót, de azt senki sem akarta áruért elfogadni. Aztán a franciák Szegedről 1920. márdus elsején, Újszegedtől a szerbek 1921. augsztus 20án mentek eL Megindult az ország forgalma, rendesen jártak a vonatok. Szegeden is megkezdőit a munka, a környéken szántottak, vetettek, és volt ismét mit betakarítani. Üjra volt piac, méghozzá olyan piac, ahol lehetett válogatni és alkudni, mert akkor már a tanyaiak ugyanúgy behozták terméküket, mint a háború előtt Szeged mindig híres volt a piacairól. A két heti piacos nap, szerda és szombat, szinte eseménye volt a lakosságnak, és minden családnak megvolt a maga piaca, és minden piacnak megvolt a saját, szakosított árukészlete. A legnagyobb piac, az ún. szekérpiac, a Mars (Marx) téren volt. Az óriási, gidres-gödrös tér egyik oldalán kaszárnyákat építettek, mert a teret a katonák kiképzésére szánták; de az egész tér legnagyobb része hetipiacos napokon piaccá vált. A tanyaiak már hajnalban odatelepedték szekereikkel. A kocsik háta mögött a kikötött lovak jóízűen ropogtatták takarmányukat, a teret szinte belengte a szénaillat. A vásárló háziasszony először tájékozódott, hogy mi kapható? Ha kinézett valamit, jóval alacsonyabb árat kínált, sőt, az árut kicsit ócsárolta is; majd eltávozott. Aztán esetleg visszatért, és azt vette meg. amire eredetileg is alkudott. Ez így volt akkor, így maradt máig is. Mindez, a rengeteg ember állandó hullámzásával, sok hangos beszéddel, a jellegzetes piaci hangulattal járt együtt. Voltak sokan, akik csak passzióból, piacot látni jöttek ki, és növelték a sokadalmat A Mars téri piac tarka forgatagához hozzátartozott az ócskapiac ís. Az ócskások kb. a mostani mázsaháztól kezdve a körúton rakták ki eladni valójukat A hurka-kolbász, pecsenyesütő bódék már akkor is megvoltak. A belvárosiak könnyen közelítették meg piacukat. A Bruckner saroktól végig a Tisza Lajos (Lenin) körúton a Szent György utcáig (József Attila sugárútig), a kakasos templom oldalán annyian árultak, hogy még a Teleki, a Dugonics és a Szent György utcában is letelepedtek. Ezen a piacon leginkább a Szeged környéki kistermelők foglaltak maguknak helyet. Csirke, liba. kacsa, gyöngytyúk, morzsolt és darált kukorica, tej, túró, tejföl, irós vai. sült tök, burgonya és még sok minden volt kanható. Az akitori szé'es járdát t-lio-en e'fog'alták. Aki nem akart vásárolni, jobban tette, ha a másik oldalon ment. A Széchenyi téren, a Zsótérház előtt már hajnalban felütötték sátrukat az iparosok. Itt árultak a bőrösök, a lószerszámosok, • papucsosok, a késesek, a magyar szabók. Ez utóbbiak csak piacra dolgoztak, a tanyaiak számára, akik ruhaszükségletüket a Széchenyi téren szerezték be. Itt voltak a kefe- és a szitakötők, és a kötélverők is. A csizmát és a subát is itt vette meg a tanyai magyar, és hosszú évekig visszajárt megszokott és megbecsült iparosmesteréhez. A vásárlás után fröcesel és zónapörkölttel ünnepelték meg az új subájukat vagy csizmájukat. A szegedi hetipiacoknak akkora volt a vonzó ereje, hogy a város környéki óriási tanyavilág és a tiszántúli községek lakóinak jó része bejárt a városba, még a talicskát és a vájt teknőt is itt vették meg. A városházával szemben és a korzóra benyúló közben, piros zsákjuk mögött ülve árulták az alsóvárosi asszonyok saját termésű és őrlésű édes, vagy csípős paprikájukat. A Valéria (Bartók) tér is tele volt tanyai kocsikkal, amikről csak úgy virított a nyitott zsákokban, vagy füzérben fonott csöves paprika. A mostani Debrecen étterem előtt gyümölcsöt árulták, a Kis (Kiss) utca általában zöldséget áruló kofák piacává vált. Nem volt ez rossz hely, mert a sarki tornyos házban volt a Párizsi Nagy Áruház, melynek vevőköréből a piacnak is jutott vásárló. A Kossuth-szobor háta mögött asztalokra és kordékra kirakodva nagyon finom, „serclis", házi sütésű kenyeret és cipót lehetett venni. A tér másik oldalán a tejfölt és túrót áruló asszonyoknak volt törzshelye Piac a Szent István téren akkor is volt. Itt azok árultak, akik gyalog vagy talicskán hozták be eladni valójukat; esetleg kocsijukat bevitték valamelyik kocsibeállóba. Ilyen kocsibeálló volt a Fekete sas (Bajcsy-Zsilinszky) utcában, a Hétvezér és a Fekete sas vendéglők házában és a Kiss Ernő, meg a Fekete sas utca sarkán levő ház udvarán. A Kossuth Lajos sugárúton is több kocsibeállós ház volt. Még a szögsdi piacok közt is különlegesség volt a „makai piac". Kedden és pénteken délután fehér kendővel bekötött fejű, fehér kötényes makói asszonyok asztalokról árulták a különlegesen jó, házilag gyártott sajtot, érett túrót és teifölt. A szegediek nagyon kedvelték ezt a piacot, és mindig sokan jártak ide. Mikor megindult a kisvasút, és a tehervagonok ontották az árut, augusztusban és szeptemberben valóságos dinnyehegyeket raktak ki a vasúti kocsikból. Piacnak számított az állatvásár tér is, amely akkoriban az Izabella-hídon túli gabonatároló tornyok mögött volt. Az állatok itt cseréltek gazdát, és a tanyai ember ide még akkor is bekocsizott, ha egyébként a városban nem volt semmi dolga. Városi ember legfeljebb disznóvágás Idején látogatott ide. Az állatok és a gazdák türelmesen várták a vevőt és a jó szerencsét. Mindennek a teteje a passzusírás volt. A mai Szegednek már alig van piaca A háziasszony mindent meg'tap az élelmiszerboltban, és nincs is rá ideje, hogy kimenjen * Marx téri piacra. A piacon Jgyan most is sokan vannak, az lutóbuszok sűrűn hozzák az utatokat. akik be'evegyülnek a piaci 'orgatagba. Az elmúlt évtizedek ilatt a piac hangulata más lett. \ rég! szegedi piacoknak volt Falami bája, amelyre már én is alig eirúékszem, talán csak éraem. Megváltozott a piac. és megváltozott a város. Ha régen piacáról volt híres Szeged, ma más, értékesebb nevezetességei vannak. DR. VAMOSSY JÓZSEF B-né, született Fiflke Lea, nem sírt, csak szipogott, amikor közölték vele: keressen más munkahelyet, és ne sokáig halogassa a felmondást. Ezt. a kényes „kérdést" nem a laborfőnök, hanem "helyettese — szikár, magas ember — közölte vele. S mivel Leácskával nem szimpatizált, ezért nem kellett túlságosan erőltetnie a kimért modort. Amikor befejezte mondandóját, hátradőlt kényelmesen a székben, és várta a kérdést: „miért"? Fifike nem is habozott. Kipirult, dundi arcáról nem lehetett pontosan leolvasni: fölháborodott-e, a félelem vagy a kockázatot is vállaló elszánás vette hatalmába. Nagy levegőt vett, és kezdte" — Kecívgs Dénes úr, bocsánat elvtárs, én nem értem. amit mondott. Ez valami tréfa? Vagy intrika? Nagy szám van, lehet, hogy valakit megsértettem? Szakmai vizsgáim megvannak. Csak egyszer kaptam fegyelmit, azt is Mari miatt — Ki az a Mari? — Tetszik tudni, az a kis vörös Pecekéknél, a „büdös" laborban, akire buknak... és ő hagyja... — Nem ez a téma! — vágott közbe erélyesen. — Azt se bánjuk, ha kivárja a fegyelmiket... van rá ok! És lesz is, ahogy én magát ismerem. Fifike nem volt kíváncsi az OK-ra. Sápadt lett. „Hol vétettem?" Ez forgott a fejében, mint a motolla. Csoportvezetője, a deszkatestű Zsuzsanna még aznap a fülébe súgta, ahogy elhaladt mellette: „Mondj igazat, és..." Fölkapta a fejét a laborasztaltól, megcsörrentek és cincogtak a kémcsövek. — És? És betörik.;: — Nem, a le esetedben ez nem fordulhat elő, édesem! „Édesem?" Undok kígyó — gondolta magában. — Utálatos vénlány. Idő előtt megaszalodott, és irigykedik rám, mert nekem, bár nem vagyok valami bomba alakú, mindig akad egy-egy izgi kaland. B.-né Fifike Lea nem várta meg a delet. Átment a közeli — épp üres — irodába telefonálni. „Dr. Blindert kérem! Oh, te vagy az Ödönke! Gáz van... Lehet, hogy a te orvosi pecséteddel baj van? Tökéletesek azok az igazolások?... Mert piszkoskodnak ... Nem, nem hisztizem. Most nem!... Szóval benned bízhatok. Jó szívem, akkor holnap 10-kor ott leszek nálad. Puszi-muszi." Tiszta kacagás összerezzent. Mintha megállt volna valaki odakinn, és hallgatózna. Riadtan kinézett. A főnökhelyettes ment épp a folyosón. Visszafordult az ajtócsikordulásra. — Maga Lea mit keres a szakszervezeti irodában? — kérdezte metsző hangon. — Telefonáltam.., szigorúan magánügyben... — Ne itt a folyosón — válaszolta a férfi, és behúzta magával a szakszervezeti szobába. — De Dénes elvtárs, mit gondolnak rólunk, ha itt találnak bennünket?! — Rólam semmi rosszat, miniig igazat mondok, hibáimat nem tagadom le. Inkább önről beszéljünk! Nem én vagyok kutyaszorítóban. — Csak nem akar lefektetni? Mert nekem itt már mindenki tett ajánlatot... — Ahogy elnézem „pompás alakját", ez a legnagyobb csoda, amiről eddig hallottam. Gratulálok. Ehhez válóban tehetség kell! De ne térítsen el! Hányszor telefonál naponta? — Nem tudom. — Akkor megmondom. Naponta 15—20-szor. Másfél, két órát nem dolgozik. Ez önmagában is fegyelmezetlenség. És hányszor megy el orvoshoz „fogat húzatni", vagy „női betegség" ürügyén? — Nem számolom. De ez már sok! Ha az ön felesége is ilyen bajokkal lenne teli Dénes úr. akkor nem beszélne velem így! — Ne keverje bele ebbe az én Iluskámat! — Én gyereket szeretnék és.,. — Nem sikerül? És miért munkaidőben kell ezt a bajt reperáltatni? — Akkor rendel az „orvosom". — Hogy hívják? — Ez, megbocsát, mégis a magánügyek közé tartozik. — Igen, addig valószínűleg, amíg nem gyártja sorozatban az igazolásokat. — Hogy meri gyanúsítani? — Egyszer már megkérdeztem: március 21-ón délelőtt 10-től 12ig hol volt? Azt válaszolta a nőorvosnál. Megnézettük az igazolást Megkértük orvosa felettesét, hogy ellenőrizze: volt-e akkor rendelés? Nem volt Kedves Lea, maga akkor kozmetikusnál volt. Ezt ketten is tudják bizonyítant — Majd elintézem én magát! — ugrott fel Fifike. — Tudom én, hogy itt a nőpolitika nem úgy megy, ahogy kellene. Majd elmegyek panaszra. A főnökhelyettes udvariasan kinyitotta az ajtót. Engedélyezem, hogy máris menjen. Délután nem hallották Leácska sipító hangját a laborban. Híre ment, hogy vallatóra fogták. Kezdett megváltozni a légkör, ahogy megérezték: végre elkapták a kicsikét. Látszott rajta, nem sokat ér a munkája Rakosgatja összevissza az üvegeket, firkál valamit, de ... A legszótlanabb lány váratlanul mesélni kezdett: — Azt olvastam valahol, hogy a középkorban az állatokat is bíróság elé lehetett idézni. Hihető ez? — Miféle állatokat? Tehenei ket? — Hát azokat, amelyiknek va^ lami bűne volt. Például a kígyót, a békát, meg a vakondot... — De sötét kor volt az! — tűnődött az egyik kontyos Iányj a mikroszkóp fölé hajolva. — Annyira nem volt az! Mert azt mondták: nem az állat a hibás, mert az oktalan szegény, hanem a gonosz lélek, amelyik beléjük szállt... Nevettek. Olyan őszintén éfl könnyedén, hogy a legszótlanabb lány, Zia szeméből, akit Leácska „szürke verébnek" csúfolt, mert nem divatozott, kicsordult a könny. Lea tudta, hogy nem szeretik; Ez eddig egyáltalán nem zavarta. Nézte a laboratóriumban évek óta együtt dolgozó hét lányt és asszonyt. ..Melyik volt, aki észrevette, mit csinálok?" Összetört egy üvegedényt. Az egyik ujja megsérült. Zia, a „szürke verébé kötözte be, neki volt erre megbízása. — Fáj? — kérdezte tőle kedvei sen, amikor elkészült — Nem ez! — volt a kurta válasz. — Mdyikőtök jelentett teli — támadt nekik. Csend lett A gázláng sustorgását is lehetett hallani Aztán kirobbant a nevetés. Erős, tiszta kacagás űzte ki • munkateremből Leáeskát BÁLINT GYULA ! Ottó Ferriández A megosztott idő Ami volt: a tökéletes homály, a halál rettegett szakadéka, a röhej roncsolt cipősarkai; a vizsla éhség a rémült emberszemekben. Most az életünk fénylő, fenséges paripa, mely habzón, vadul vágtat a virradatba: Veríték fröccsen a kőre, puska dobban a kőre, szerelem omlik a kőre, kalászok a gyermekeknek, tiszta útjukra étek. És majdan eliön az ember; .virág a hajnal szemérmes arcán, érinthetetlen csodáia az utaknak, ki az idők magva fe'ett ül vigyázva, és óvó, örök pásztora immár a Földön a mosolynak és a szeretetnek. (Csudán Csaba fordítása) Ma'kó Béla Ócskapi lac Használt órát használt cipőt használt télikabátot? használt szavakat használt mozdulatokat és használt virágot? csak alig-alig csak rövid ideig nézegettük még nem fakulhatott ki a színe csak lopva simogattuk tekintetünkkel a szirmok pirosát s itt van ez a nadrág ez az Ing csak gyűrött de semmi baja még egészen űj s ezek az órák ez a tavalyi időt mutatja ez a tegnapit ez a holnaputánit vagv talán szemüveget? esetleg esernyőt? ka'uc-nit? játékokat? kar né'küli babát? csorba fésűt? ké-eket? ki'akult r°"gaU? konott-zö'd mezőt? ezek a bokrok még majdnem ú'ak a nvír'a árnyéka vasalható csak itt-ott szakadozott le néhány levé' de pótolható és itt van itt várakozik az a'!riTztott nyúl az a'ig fé't farkas az a"g he-rcg'-lott m- 'ír itt van az a!'" haFgatott vízcsobogás-'omVoro-ri- a rv von m-gstonnolt kík-ég-ronras-ág az alig bevércett fo-ra "a" n és gvermekkoc-ik és tolókoc-ik és szeg-ik és kének és hnza'ok é. a ruha amo've* márak viselte!: az óra ams'v má-pknak motetta az időt a virág am-,"ret mára!: is m-g"--> 'svnk a fravver ame'v márak testébe mé'yedt a sző amelyet szakadt pokrócra k!teregettek a gondo'at ameivst márak is elgondo'tak a szere'em amelk-el márak is -zerettek a harag ameiv márak haragját őrzi elhasznált múlt és elha-znált mezők madrrak: magad sem tudod a vásári forga'ngban adsz-e veszel-e vagv csak idegen emlékekkel em'ékezel kék tengeröbölbe dobálsz idegen kavicsot kagylót 1