Délmagyarország, 1978. augusztus (68. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-17 / 193. szám
6 Csütörtök, 1978. augusztus 17. 6 Szombaton Nemzetközi salakmotorverseny Szegeden Kajak-kenu VB, Belgrád Lépést tartani a fejlődéssel! Motoroshírek Nyíregyházán salakmotoros csapatbajnoki összecsapáson a Szegedi—Ilékési Volán közös csapat 42:36 arányban legyőzte a házigazda, Nyíregyházi Volán csapatát. A csapatverseny legjobbja a szegedi Fogas Imre volt, akt 10 pontot szerzett. A Volán SC crossmotorosal Kaposváron az országos bajnokság S. fordulóján szerepeltek, ahol a 250 cm'-es kategőrtában Kerekes Lászlö 4., az S00 cm»-esok között Szalma Ferenc a 8. helyen véglett. Szombaton, augusztus 19-én délután 4 órakor nagyszabású salakmotorversenyt rendez a Szegedi Volán SC, Napos úti pályáján. A küzdelemben Olaszország, Ausztria, NDK, NSZK, Románia, Lengyelország legjobb salakmotorosai ellen veszik fel a küzdelmet a magyarok. A magyar válogatottban Támcsu Antal, Juhász István és Oreskó János mellett Fogas Imre képviseli a szegedi színeket. A külföldi versenyzők közül rajthoz áll a román Ion Bobijan, az NDK-beli Wfelfried Schneider, Jürgén Schumann, az olasz Armando Terenzani, Bressa Caentano, az NSZK-beli Erik Domanik, a lengyel Jerzy Hofjmann és Pavel Walosek. A 20 futamos nemzetközi verseny után a legtöbb pontot elérő 4 versenyző Szeged város nagydíjáért is rajthoz áll. A Volán egyébként különbuszokat indít a Marx térről, a Napos úti salakmotoros pályára. MNK-mérkőzésen Újpesti Dózsa-SZEOL ÁK 6-1 (1-0) MmMBm ' . Szegedi szögletet tisztáz az újpesti védelem Tisza-parti stadion. 5000 néző. Vezette: Kuü (Huták, Hartmann). Ű. Dózsa: Bodnár — Molnár, Dunai III., Kardos, Tóth 3. — Kellner, Kerekes, Schumann — Fazekas, Törőcsik. Fekete. Edző: Várhidi Pál. SZEOL AK: Újhelyi — Hevesi, Repka, Szalai, V. Tóth — Hágelmahn I., Nahóczky. Lábát — Kádár. Szeghalmi, Kunszt. Edző: Dr. Dunai János. Csere: V. Tóth helyett Hegedűs II. a szünetben, Törőcsik helyett Gyöngyösi, Tóth J. helyett Várhidi, mindkettő a 68. percben, Szeghalmi helyett Petró a 72. percben. Góllövő: Törőcsik a 19. percben, Szeghalmi az 53. percben, Törőcsik az 54. percben. Fazekas a 62. percben, Kerekes a 67. percben, Fazekas a 74. percben. Fazekas a 86. percben. A villanyvilágítás premierjén fokozatosan lendültek játékba a csapatok. A Dózsa vezető góljára heves rohamokkal válaszoltak Szeghalmiék az egyenlítés azonban az I. játékrész hajrájában nem sikerült. Szünet után viszont gyorsan egyenlített a SZEOL AK. Ekkor azt várta a szép számú nézősereg, hogy igazi kupamérkőzés szemtanúja lesz a hátralevő több mint fél órában — csalódott. Negyedóra leforgása alatt „megroggyantak" a kék-feketék és az utolsó húsz percben macska-egér harc folyt a játéktéren. A Dózsa szünet utáni sokmozgásos, szellemes csatárjátékával ilyen arányban is megérdemelten szerezte meg a győzelmet. A világítóberendezést rekordidő alatt építették a DÉMASZ szocialista brigádjai. A csapatépítés a jelek szerint hosszabb időt vesz majd igénybe ... Jó: Tóth J., Kerekes, Fazekas, Törőcsik, illetve Hevesi, Szeghalmi. T. L TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Békéscsaba—Eger 2-0 (2-0). Békéscsaba, 4000 néző, v.: Nagy. Góllövők: Csepregi, Mártái. Ferencváros—Csepel 1-0 (1-0). Csepel, 5000 néző, v.: Szávó. Góllövő: Szokolai. PVSK—Rába ETO 2-1 (1-0). Pécs, 3000 néző, v.: Tátrai. Góllövők: Szabó (8. p.), Grünwald (62. p„ 1 l-esből), illetve Hannich (54. p.). Vasas—Tatabánya 3-1 (2-0). Tatabánya, 2000 néző, v.: Jaczina. Góllövők: Zombori, Birinyi, Török, illetve Kisteleki. Videoton—Kazincbarcika 3-0 (1-0). Székesfehérvár, 5000 néző, v.: Hámori. Góllövők: Tieber (2), Burcsa. MTK-VM—Pécsi MSC 0-0. Hungária út, 1000 néző, v.: Mohácsi. Bp. Honvéd—Haladús 2-1 (l-l). Szombathely, 3000 néző, v.: Rúzsa. Góllövők: Weimper, Lukács, illetve Hauser. Az első csoportból az Újpesti Dózsa, a másodikból a Ferencváros, a harmadikból a Vasas, a negyedikből pedig a Pécsi MSC jutott az MNK legjobb négy csapata közé. Alkotmány Kupalövészverseny A Postaigazgatóság MHSZ Lövészklubja az Etelka sori lőtéren rendezte meg hagyományos Alkotmány Kupa lövészversenyét tizenhárom klub versenyzőinek részvételével. Eredmények i Kispuska, férfl: 1. Juhász Gyula Területi Lk.. 261 kör: Balogh István-Kónya István-Kovács Zoltán-Lakatos Árpád. 2. Bordány Lk.: 258 kör: Szabó GyulaLajkó Zoltán-Sebök Tlbor-Zádori Lajos. 3. Kistelek Lk.: 248 kör. Kispuska, nól: 1. Juhász Gyula Területi Lk.: 336 kör: Kónya Istvánné-Cslzik Eva-ICovács Zoltánná. 2. Bordány Lk.: 209 köri Zádorl Lajosné-Hegedüs Lászlóné—Rácz Zsuzsanna. 3. Forráskút Lk.: 180 kör. Légpuska, caapat: L Juhász Gyula Területi Lk.: 188 kör: Hajdú Józaeí-Zeralényl Lajos—Zemlényi Béla—Botka Tibor. 2. Forráskút Lk.: 124 kör: Juhász Erzsébet—Rácz Franciska-Gyarmati Árpád—Farkas Zoltán. 3. Szőreg Lk.: Kispuska, egyéni, férfi: L Papp Gábor (Bordány Lk.) 90 kör. 2. Lakatos Árpád (Juhász Gy. Területi Lk.) 89 kör, 3. Lajkó Zoltán (Bordány Lk.) 88 kör. Kispuska egyéni, nöl: 1. Csizik Éva (Juhász Gy. TerüleU Lk.) 92 kör, 2. Kónya Istvánné (Juhász Gy. Területi Lk.) 86 kör, 3. Hegedűs Lászlóné (Bordány Lk.) 77 kör. Légpuska egyéni: L Hajdú József (Juhász Gy. Tetületi Lk.) 84 kör, 2. Zemlényi Béla (Juhász Gy. Területi Lk.) 60 kör, 3. Gyarmati Árpád (Forráskút Lk.) 50 kör. Párbajlövészet. csapat: 1. Juhász Gy. Területi Lk.: Lakatos Arpád-Kovács Zoltán—Balogh István—Kónya István. Párbajlövészet, egyéni: L Kónya Istvánné (Juhász Gy. Területi Lk.). Belgrád élte hétköznapi életei, öenkit nem zökkentett ki megszokott ritmusából a XIV. itajait-kenu vilagoajnoKság forgataga. Nem lehetett látni transzparenseket, plakátodat a városoan. Akit érdekelt, mindenki tudta, hogy 1971 és 1975 után ismét az Ada Ciganlija fogadta a világ iegjooo Kajak-kenuzóit 33 orszagoól jöttek el, ki világoajnoki címet szerezni, ki meg ellesni valamit a sportág rejtelmeiből. Az utóDDiak tooben voltak. Kína 1975-oen jelent meg eloszor a sportág nagy világversenyén. Most ismét vízre szálltak. Fejlődésüket bizonyítja, nogy mar megültek a rakoncátlan verseny kajakokat, kenukat. Sőt, mi töou, a céloaérkezeskor sem kellett annyit várni rájuk, mint három évvel ezelőtt. így hát oramú pontossággal zajlottak az elo- és középfutamok. A világbajnokság első és mint kesooo kiderült egyetlen diszkvalifikáiasa a K—1 500 méteresek előfutamában volt. A lengyelek nagy „öregje", Grzegorz Sledziewski banhatta a szaoályoK megszegését, hiszen a rajt előtt olyan ismeretlen anyaggal kente le hajóját, amely kémiai hatásánál fogva taszítja a vizet. A „segítsegre" nemigen lett volna szüksége, hiszen a leggyengébb futamba került, ausztrál, spanyol és norvég versenyzők mellé. Hotel Jugoslavija. Ez volt a sportolók főüadiszállása. Ennek egyedül a személyzet nem örült. A londiner mélabúsan szemlélte az Adidasmelegitös sportolókat. Csak akkor derült tel az arca, amikor észrevett egy amolyan igazi vendéget. Kitépte kezéből ' a táskát, rohant az autóhoz, még egy darabig hajlongott, aztán társa orra előtt a magasba dobta a megszolgált féldollárost. Persze, mi, magyarok, valamennyien már a döntőkre figyeltünk igazán. Vártuk a megváltó startpisztoly dörrenését, a Himnusz akkordjait és szerettük volna egyszer és mindenkorra kibérelni a világbajnoki dobogó legmagasaob fokát. Közoen befutottak Budapestről és Szegedről a különbuszok. Meglebbentek a széloen a piros-fehér-zöld lobogók, zúgott a magyarok, magyarok !-biztatás. Augusztus 12. Szombat délután 3 óra. Elcsendesült a lelátó, távcsövek meredtek a K—1 1000 méteres döntő startvonalára. Egyszerre kiáltott fel mindenki: „Eljöttek!" A hármas pályán Sztanity, az ötösön Helm. Féltettük valamennyien SztanityoL Mindenki tudta, hogy a továobi szereplést befolyásolja az első eredmény. Azt is tudtuk, hogy kajak egyesben dr. Parti János szövetségi kapitánynak nem sok válogatási lehetősége volt, hiszen a hatszoros világbajnok Csapó is inkább a párost választotta. Mint később kiderült, nagy luxus volt kihagynia az egyesek válogatóversenyeit. Aggódásunk nem volt alaptalan, hiszen Helm nyert és Sztanity nagyon gyenge idővel (3:54,50) csak hetedik! Másnap Sztanity 500 méteren még szomorúbb meglepetést okozott. Három hajóval a mezőny mögött, utolsóként vergődött át a célvonalon! Erre senki nem számíthatott. Hajlamos az ember ilyenkor azonnal keresni az okokat. Talán a válogatóversenyek, ellenfél nélküli biztos nyugalma tette megelégedetté Sztanityot, vagy a hétfői utolsó időre menés, ahol vereséget szenvedett —, fárasztotta? Egy biztos, a kajakosok nem a legjobb idegállapotban érkeztek az Ada Ciganlijára! A Szabó—Bakó páros 10 ezer méteres győzelme még valahogy megmentette a kajakosok becsületét, ez a tav azonban nem szerepel az olimpia műsorán. A K—2 1000 méteres távon elért harmadik helyük azonban nem számíthiat sikernek, hiszen a norvégok is legyőzték a magyar párost. De nézzük sorjában, mi akadályozta a kajakosokat, hogy rangjuknak megfelelően szerepeljenek? Mint köztudott, az idén két válogatóversenyt rendeztek a világbajnokság előtt. Itt kellett oiztosítani a VB-csapatba kerülést, itt kellett megszerezni a jogot a különböző távú versenyszámokra. Mint később kiderült, ez sem volt elég, hiszen az elutazás előtt még egy időellenőrző versenyt rendezett dr. Parti János. (A kenusok békésen elosztották egymás között a versenyszámoltat.) Fokozta az idegességet, hogf a válogatóversenyeken elért biztos győzelmeit sem jelentettek semmit, hiszen éppen K—2 ezer méteren a Szaoó—Bakó páros kétszer vereséget szenvedett a Csapó—Svidró kettőstől, ennek ellenére Szabóék kapták meg a versenyszámot. Ez az időellenőrző verseny rengeteget rontott, hiszen még a biztos indulók is elvesztették az önbizalmukat. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar csapat 12 órás fárasztó vonatozás után érkezett meg a világbajnokság színhelyére. Az már a kajakedzők hibája, hogy nincs utánpótlása a sportágnak. így bérelt helyek lehetnek a magyar csapatban. Akaraterőben pedig egészen a mezőny közepén foglalunk helyet. Sikerre már csak azok a versenyzők számíthatnak, akik tehetségük mellett, maximális erőbedobással küzdenek, úgymond „meghalnak" a győzelemért. Jó példa volt erre a két jugoszláv versenyző Ljubek és Janics világbajnoki győzelme. Nem árt minél előbb átprogramozni azt a véleményt is, hogy a kajak-kenu sportban az NDK-oeli, szovjet, román és magyar versenyzőkön Kívül nem jöhet senki számítasDa. Nincs már nagy különcség az élvonal és a kozépmezőnj Között. Számolni kell a Jgoszláv, spanyol, ausztrál, bolgár, francia, norvég s ortolókkal is. Eddig negy c.-szág kepviselte az* élvonalat. Most az NDK. Csak olimpiai távokon állnak rajthoz és többnyire győznek is. A sik;r érdekében azonban, a magyarokkal ellentétben, hétpecsétes titok minden mozdulatuk. Célba érkezés után azonnal eldugnak mindent a fürkésző szemek elől. Mi ezzel szemben felkészítjük ellenfeleinket — ellenünk! Aztán nem hiszünk a szemünknek, amikor a tanulók legyőzik a tanítómestereket ! Sok tanulsággal szolgálhatott a moszkvai olimpia előtt a XIV. kajak-kenu világbajnokság. A kenusok nyugodtan várhatják 1980-at, a kajakosok nem. Főleg küzdőképességbefi kell sokat fejlődniük az olimpiáig. A legnagyobb gondot ennek ellenére az okozza, hogy nincsenek Magyarországon állóvizes kajakkenu versenypályák. így a magyar versenyzők fel Készülése sokkal hiányosabb, mint a riválisoké. Ha meg akarjuk őrizni a sportágban elfoglalt előkelő helyünket, a felkészüléshez elengedhetetlen minimális feltételeket is meg kell teremtenünk. Ellenkező esetben azon vesszük észre magunkat, hogy csak emlékezni tudunk a korábbi évek szenzációs magyar kajak-kenu sikereire. Bagaméry László Nemzetközi labdarúgótorna Holnap, pénteken nemzetközi Labdarúgótorna kezdődik a SZEOL AK Tisza-parti stadionjában. Két játéknapon négy együttes küzd majd a helyezésekért. Augusztus 18án, pénteken délután 5 órai kezdettel Lodz város válogatottja a Szegedi Dózsa— HMSE vegyes ellen lép pályára. Ezután kerül sor 18 óra 50 perces kezdettel a világítóberendezés ünnepélyes átadására, majd negyed 8-kor a Csernomorec Odessza—SZEOL AK mérkőzést rendezik. Augusztus 22-én, kedden délután 5 órai kezdettel a vesztesek a 3. helyért mérkőznek, míg este 7-kor a győ»tesek villanyfényes összecsapáson döntik el a tor nagy tüzelem kérdését. A színvonalasnak ígérkező találkozók színhelyét a szurkolók konynyen megközelíthetik, mert a SZEOL AK labdarúgó-szakosztályának vezetősége mindkét játéknapon fél 5 órától, az Anna-kúttól sűrített autóbuszjáratot indít. LÖVÉSZVERSENY A DELÉP-NÉL A közelmúltban rendezték meg a DÉLÉP-nél az MHSZ megyei vezetősége által a szocialista brigádoknak és KISZ-szervezeteknek kiírt vállalati lövészversenyt. Az eseményen 275 „építős" állt lőállásokba. Eredmények. Nők: 1. Mártáné. Férfiak: 1. Cergely. A szocialista brigádok versenyében: 1. Juventus TTO (Bányai, Lukács, Pádi, Mucsi), 2. Program MFO, 3. Lechner Lajos MEO KISZ-alapszervezetek: 1. Rosa Luxemburg TTO (Gergely, Bányai, Lukács, Pádi), 2. Bocskai István TGO, 3. ÉGSZ-DÉLEP. BORG, A LEGYŐZHETETLEN A svéd Björn Borg, az idei wimbledoni győztes ismét találkozott nagy vetélytársával, Vilas-sal, Entonban egy nemzetközi torna döntőjében és 6:4, 6:3 arányban legyőzte az argentin teniszezőt. TARÓCZY— FRANÚLOVICS JFÜGGÖ" Torontóban a nemzetközi teniszverseny első fordulójában a magyar színeket képviselő Taróczy Balázs a jugoszláv Franulovics ellen lépett pályára, találkozójuk az eső miatt félbeszakadt. A „függőjátszmát" csak egynapos kényszerpihenő után folytatják. KAS RITA UTAZIK Szerdán a déli órákban döntés született a női olimpiai sakkcsapatba való kerülésért másfél hete tartó párosversenyen Dunaújvárosban. A Kas—Porubszky második forduló mérkőzése kedden este a 41. lépésnél függőben maradt és a szerda délelőtti folytatásban a sötéttel játszó Kas a 86. lépés után győztesen állt fel az asztaltól: Kas Rita (MTKVM) utazhat a válogatottal Argentínába.