Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-29 / 177. szám
VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! 68. évfolyam 177. szám 1973. lúlius 29., szombat i ra: 80 fillér MSZMP VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Megkezdődtek az ifjúsági napok Megnyitó LÍjszegeden — Hatezer fiatal érkezett Szegedre Figyelem! Figyelem! Mikrofonpróba! — hallatszott tegnap, pénteken délelőtt a Tisza-parti kandeláberekre fölszerelt harminc hangszóróból a technikusok hangja. Sok bámészkodó figyelte a műszaki stáb sürgés-forgását, akik a víziszínpadon már az utolsó simításokat végezték. De nagy volt a nyüzsgés a Kígyó utcában, az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda házatáján is. Radnótis és tömörkényes gimnazisták — az ifjúsági napokra érkező csoportok idegenvezetői — várták a forgatókönyvet, aztán elindultak a nagyállomásra, fogadni a vendégeket. Sokan kíváncsiskodtak a Klauzál téren egy stilizált vonatot formázó pavilon előtt is, ahol az idén először in'formációs iroda nyílt. Az érdeklődők három napon keresztül reggeltől estig mindent megtudhatnak a pavilonban az ifjúsági napok eseményeiről, programjáról. Ugyanitt VIT-trikókat, Expressz-sapkákat, Szegedet bemutató útikönyveket, térképet lehet vásárolni. Aki véletlenül elszakad a csoportjától a nagy sokadalomban, az utazási irodában is tájékozódhat: szombaton és vasárnap este 9-ig nyitva tart. Fél 12-kor gördült be az első különvonat a pályaudvarra. Borsodból, Szabolcsból 600—600, Szolnok megyéből 400, Hajdú-Biharból, GyőrSopronból, Pest és Vas megyéből pedig 300—300 fiatal érkezett. A többi megyéből a nap folyamán autóbuszok szállították Szegedre a fiatalokat. Ma, szomoaton délelőtt az utolsó különvonat is befut Budapestről 300 fiúval és lannyal, s ugyancsak ma érFiatalok az ifjúsági napok megnyitóján A színpadon a Fanti-együttes ban megnyitják a XI. világ- net jelenti. A szegedi üzemek ifjúsági és diáktalálkozót. A és vállalatok dolgozó fiataljai kezik a városba egy 31 tagú világ ifjúságának nagy talál- kritikus és önkritikus, politifrancia csoport. Összesen 14 kozója egybeesik az ország if- kai tartalmú és humoros prokülönvonat és 15 különbusz júságának szegedi seregszem- dukcióinak sora a Szent Istérkezik- az ország minden ré- léjével. Ez a véletlen és sze- ván térről indul délután 4 széből. A szovjet és az NDK rencsés egybeesés szimbolikus órakor, végigvonulnak a Levendégek már pénteken este is lehet — a fiatalok békevá- nin körúton, a Hungáriaa Tisza-szállóban aludtak, gyát, hazaszeretét, internacio- szállónál rátérnek a rakpartösszesen hatezer fiatal fize- nalizmusát fejezi ki, s módot ra, a gyermekklinikánál istett be erre az útra, melyet az ad az új ismeretek szerzésé- . T ... . Expressz szervezett kedvez- re, barátságok szövódésére, met f ljenm koruton folytatményes áron. ' szórakozásra. ják útjukat. é A megnyitó után, hagyó- A nap során megrendezik a mányteremtő szándékkal — mai dalosok találkozóját és Délután benépesült a híd, Teszáry Gábor rendezésében szabadtéri képkiállítás is lesz sok százan indultak Űjsze- — szegedi együttesek és elő- a partfalon, gedre, a 12. Szegedi Ifjúsági adók műsorát láthatták az érNapok ünnepélyes megyitójá- deklődők. A programban a ra. Az újszegedi szabadtéri Tanti együttes képviselte a színpadon az Ifjú Gárda ze- rockzenét, Nagy B. András nekar pattogó muzsikája fo- paródiája a gondolkodásra gadta a fiatalokat. A vendé- késztető humort, a Western gek között ott volt Gyárfás Follc együttes a népművészeti Mihály, a megyei pártbizott- ihletésű modern muzsikát, az ság osztályvezetője. Deák Bé- East együttes a dzsesszt, Torta, a városi pártbizottság tit- ma László a népzenén alapuló politikai dalt, s végül a deszki délszláv együttes a kristályKádár 7án0S és Leonyid Brezsnyev baráti taflálkozáfa Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa ETnökségének elnöke július 28-án a Krímben találkozott a Szovjetunióban tartózkodó Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával. A találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást a két párt tevékenységének fö irányairól. Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta a szovjet mezőgazdaság további fejlesztésének kérdéseiről az SZKP KB 1978 júliusi ülésén hozott határozatok programadó jellegét. A párt által megjelölt intézkedések biztosítani hivatottak az ország szükségleteinek teljes kielégítését a főbb mezőgazdasági termékfajtákból Kádár János ismertetést adott az MSZMP KB 1978 áprilisi üléséről, amelynek nagy mozgósító jelentősége van az MSZMP XI. kongreszszusa határozatainak teljesítése és az V. ötéves terv feladatainak végrehajtása szempontjából. A találkozón jelentős figyelmet szentel, tek a magyar—szovjet együttműködés kérdéseinek. Hangsúlyozták, hogy a kooperáció és a termelés szakosításának elmélyítése mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a KGST keretében, a két országban folyó szocialista és kommunista építés feladatai eredményes megoldásának szilárd biztosítéka. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió a továbbiakban is elsőbbséget szándékozik adni a szocialista államok közötti gazdasági együttműködés sokoldalú elmélyítésének. Leonyid Brezsnyev és Kádár Janói megvitatta a világpolitika időszerű kérdéseit. Meggyőződésük, hogy a nemzetközi viszonyokban az első számú probléma a fegyverkezési hajsza beszüntetése, a tényleges leszerelés. E probléma megoldásáért folyó harcban fontos állomás volt az ENSZ-közgyűlés nemrégiben tartott rendkívüli ülésszaka, amely pozitív eredményekkel járt. Az SZKP és az MSZMP, síkraszállva a nemzetközi politikai légkör egészségesebbé tételéért, határozottan elítéli az imperialista államoknak, valamint Kínának más országok belügyeibe való beavatkozósi kísérleteit. Ezzel összefüggésben hangsúlyozták a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság megbonthatatlan szolidaritását a Vietnami Szocialista Köztársasággal, amelyre a nagyhatalmi hegemonista politikát folytató Peking durva nyomást gyakorol. Délkelet-Ázsia népei a külföldi területrablókkal vívott sokéves, nehéz harcban vívták ki a békés, független élethez való jogot. Ez a joguk szent. Leonyid Brezsnyev és Kádár János megállapította, hogy a jelenlegi körülmények között különös jelentősége van a szocialista közösség egységének, az összes antiimperialista erő összeforrottságának, a béke és a társadalmi haladás eszményeinek a diadaláért folytatott harcban. A találkozót a testvéri barátság és a teljes, kölcsönös megértés légköre jellemezte. A megbeszélésen részt vett: K. U. Csernyenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a KB titkára. A. I. Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadója. Magyar—lagoszláv gazdasági tárgyalások Szegeden Hikola Kmezies és Faluvégi Lajos megbeszélései Tegnap, pénteken reggel van és Bácsi Sándor vállaSzegedre érkezett Faluvégi lati vezérigazgatókat. A venLajos pénzügyminiszter, akit dégek délelőtt 10 óraikor a a megyei tanács székházában Szegedi Ipari Vásárt keresSzabó Sándor, a megyei ték föl, ahol dr. Csikós Fepártbizottság titkára és K0- renc, a szegedi városi tanács vács Imre, a megyei tanács vb-titkára, a vásár igazgató általános elnökhelyettese üd- tanácsának elnöke vözölt, majd a megyei veze- őket és kalauzolta tők társaságában a röszkei táson. — Hogyan értékeli elnök elvtárs a magyar—jugoszláv gazdasági együttműködés jelenlegi eredményeit, s milyen lehetőséget lát a további növelésre? — Először is engedjék mef$ fogadta hogy köszönetet mondjak a kiallí- Csongrád megye párt- és tanácsi vezetőinek, hogy meghatárállomáson fogadták a A vajdasági kormány el- hívtak Szegedre s külön Szegedre érkező Nikola Kme- nöke és kísérete megtekirt- örömömre szolgál hoev ZÍCSet n Vní^Tpírti to+tn n "O—4— í..'tl — 6 , Sj mányi itt a Vajdasagi Tartó- tette a vasart Befejezesul a találkozhattam Faluvégi La.... Végrehajtó Tanacs vasangazgatósag targyalo- jos miniszler elvtárssal, a (kormány) el nőket Stefan szobájában dr. Csíkos Ferenc magyar-jugoszláv kormány. Bek alelnököt, a kíséretük- a vasar emlekDiakettievel I-^-í >T. Bek alelnököt, a kíséretük- a vásár emlékplakettjével ben levő Halász Józsefet, ha- ajándékozta meg a vajdasági zárak belgrádi nagykövetét, kormány elnökét. Ezután valamint a delegáció többi Nikola Kmezies és Faluvégi tagját, gazdasági szakembe- Lajos válaszolt lapunk munreket, közöttük Uhlarik Ste- katársának kérdéseire. kára, Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese, Bányainé dr. Birkás Mária, a üszta néDművészetet városi tanács elnökhelyettese, Kulcsár Peter, a megyei KISZ-bizottság titkára, dr. Dékany Klára, a városi KISZbizottság első titkára és KulA VIT jegyében és szellemében egész napos fesztiválcsárné Kiss Piroslca, a Haza- koncert lesz ma, szombaton íias Népfront városi titkára, délelőtt 10 órától éjfélig a TiA fiatalok százait Borbola sza-parton, a híd és a HunIstván, a városi úttörőelnök- gária-szálló közötti új partség elnöke köszöntötte, majd szakaszon. A pr0gramban neBatki Jozsej, a KISZ városi , . 7 , „ bizottságának titkára nyitotta ves rock-, beat- es folkegyutmeg a tízezer fiatal négyna- tesek és mai dalosok lépnek pos szegedi randevúját. Meg- fel. Ez a nagyszabású nonnyitójában emlékeztetett ar- stop koncert az ifjúsági napok ra, hogy ezekben az órákban, újszerű kezdeményezése, míg tőlünk sok ezer kilométerre, a hagyományt a tizenkettedKuba fővárosában, Havanna- szer fölvonulo karneváli mea XI. világifjúsági és áiá Tegnap, helyi idő szerint folásig megteltek a feszti17.30 órakor — közép-európai válra kibővített stadion leláidö szerint 22.30 órakor — Havannában megkezdődött a XI. világifjúsági és diáktalálkozó. A fesztivált a VITre érkezett küldöttségek csaknem egykilométeres színes menete nyitotta meg, amely az NDK delegációjával az élén a kubai főváros széles sugárútján, a 23-as utcán indult el a LatinAmerica-stadion felé. A menet a havannai és több ezer kubai fiatal díszkordonja között tette meg a megnyitó színhelyére vezető mintegy három és fél kilométeres utat. Eközben zsútói: itt foglaltak helyet a küldöttségeknek — összesen 146 ország képviselőinek a felvonuláson részt nem vevő tagjai, a nemzetközi és regionális ifjúsági szervezetek képviselői és a VIT díszvendégei. Jó órába telt, míg a felvonulók a Forradalom téren át, a Jósé Marti emlékmű előtt vezető úton — ahol már fesztiválhangulatöt keltettek a kubai népiegyüttesek és énekkarok — elérték a stadion főbejáratát. Felcsendült az ünnepség kezdetét jelző harsonaszó, majd fiatalok színes zászlókkal, rendezett menetben bevonuló csoportja után — a múlt századi kubai függetlenségi harcok jelképeként — tizenegy lovas vágtatott be a stadion gyepére. Nyomukban már látszott az első küldöttség: a VIT hagyományaihoz híven, az előző fesztivált vendégül látó ország, az NDK delegációja haladt a felvonulók élén. Megkezdődött a küldöttségek bevonulása. Eközben és az egész ünnepség alatt négyezer kubai fiatal a fesztivál jelképét a VIT-rózsát és a találíFolytatás a 2. oldalon.) közi gazdasági vegyes bizottság magyar tagozatának elnökével. Elmond, hatom, hogy az utóbbi négy esztendő során intenzíven dolgoztunk azon, hogj bővüljenek a magyar—jugoszláv gazdasági kapcsolatok, A két szomszédos állam között a politikai kapcsolatok igen barátiak. A két szocialista ország — igen sok közös vonással — gazdasági adottságai még sok lehetőséget tartogat egymasnak, s a fejlesztéshez megvan a szilárd alap. Ügy vélem, hogy már tavaly is, de különösen ebben az esztendőben sikerült javítani és bővíteni a gazdasági kapcsolatainkat. Jónak és gyümölcsözőnek mondható Vajdaság és Csongrád megye iparvállalatainak, kereskedelmi szervezeteinek kapcsolata. Eredményes együttműködés alakult ki a mezőgazdaság és az élelmiszeripar vonalán, a vegyiparban, a petrolkémiában és az utóbbi időben a kishatár menti árucsere kapcsolatokban is. Fontosnak tartom a határ menti gazdasági, kereskedelmi és termelési együttműködés bővítését, (Folytatás a 3. oldalon.)