Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-19 / 168. szám

6 Szerda, 1978. július 19: Kovács Ferenc az új szövetségi kapitány N/ilasi és Torőcsik 1 évig nem lehet válogatott Áz NB II sorsolása Salak­motoros toborzó A Volán SC motoros szak­osztálya 18 éves korig várja azoknak a fiataloknak a je­lentkezését, akik segédmo­A Magyar Labdarúgó Szö- a labdarúgás élvonala és a elősegíteni, az eddiginél kö­vetség elnöksége legutóbbi válogatott csapat teljesítet- vetkezetesebben hajtsák vég­ülésén megtárgyalta a XL te. Az a remény, hogy a re. labdarúgó-világbajnoksá- munka nyomán tisztességgel Az MLSZ elnöksége sze­gőn részt vett küldöttség ve- állt helyt válogatottunk a mélyi kérdésekkel is foglal­zetőinek és szakvezetőinek világbajnokságon, nem való- kozott: jelentését, azt vita után, ki- sult meg. Baróti Lajos szövetségi ka­egeszítésekkel elfogadta. A 2. Az elnökség megállapí- pitányt saját kérésére fel­kuldottseg munkajávai, a totta, hogy a válogatott já- menti tisztsége alól és hoz­válogatott csapat világbajno- tékosok egy része sem szak- zájárul nyugdíjazási kérel­ki szereplésével kapcsolatban mailag, sem pedig morálisan méhez, annak megállapításá­a kővetkezőket allapitotta nem kezdte megfelelő felke- val- Baróti Lajos a magyar "1G:A OTQH V I KA K"1^ a Vílag; labdarúgás egyik legkiemel­^l^ fPL ^f 8 K,; ^oki elokeszulet utolso kedőbb szakembere, aki ne­rugás fejlesztésere hozott szakaszat. hé é válsaaos időkben több­en , határozata jelentós változá- Néhány egyesületben nem Lór vállaltfis rikerodol tor-vezető! engedéllyel ren- sokat eredményezett a lab- a felkészülési tervnek meg- aotL mee a szövetaéei lm delkeznek, és kedvet érez- darúgás egészének fejlődésé- felelően készítették fel a „,f™L ff nek a salakmotor-sportághoz. ben. Az általános szakmai válogatott összeállításánál P!r"yi , ™ , Jelentlkezni lehet a Volán SC fejlődés üteme azonban - számításba jöhető játékoso- Jaért az MLS,Z elnöksége ko­Napos úti pályáján minden mint azt az elnökség több kat. Az egyesületi szakmai fzonete* es elismeresét fejezi szerda, csütörtök, pénteki alkalommal nyilvánosságra munka gyengeségét a váló- kl;\ egyben ken további rész­napokon, délután 3 órától, hozta — a szükségesnél las- gatott szakvezetői a rendel- ye^let'. segltseget. a magyar Zahorán László edzőnél. súbb volt, egyes területeken, kezesükre álló idő alatt már bibdarugas vezeteseben. A sportág keveset vagy egy- nem tudták ellenőrizni. Nem , auguszíus 1-1 hataly­_ általán nem tudott előrelép- sikerült felszámolni azokat a 1>'al Kovacs Ferencet java­|| r ni. Jórészt ennek tulajdonít- morális hiányosságokat, ame- s°'ia megbízni a szovetsegi IJeTAa ható, hogy bár fejlődött a lyek megbontották a csapat kapitányi teendők ellátására. w magyar labdarúgás szakmai korábbi egységét, és csök- Kovács Ferenc több eszten­színvonala, és ezen belül az kentették küzdőszellemét A deíe dolgozott Baróti Lajos élvonala, nem tudott azonban válogatott játékosok egy ré- mellett, első számú segítője­lépést tartani a világ labda- sze e hiányosságok következ- ként. Az eddig végzett egye­rúgásának általános és dina- tében nem rendelkezett az- sületi szakmai munkájának, A SZEOL AK július 24- mikusabb fejlődésével, nem zal az alapvető sportemberi valamint a válogatott csapat­tői augusztus 5-ig újabb két- tudtuk lemaradásunkat min- felkészültséggel és magatar- nál folytatott tevékenységé­hetes úszó tanfolyamot indit den tekintetben felszámolni, tással, amely nélkül ma már nek ismerete alapján döntött 6—16 éves fiatalok részére. . Mindezek figyelembevéte- a labdarúgásban sem lehet az MLSZ elnöksége Kovács Jelentkezni lehet a Partfür- lével az elnökség megállapí- kiemelkedő és hosszan tartó Ferenc mellett dó főbejáratánál július 24- totta, hogy korábbi határo- eredményeket elérni. Nyilasi Tibort a Ferencvá­zatát, amely szerint a váló- Az MLSZ elnöksége saját ros, és Törőcsik Andrást, az gatott együttesnek el kell felelősségének elsődleges Ü. Dózsa játékosát a világ­jutnia a VB 16-06 döntőjébe, hangsúlyozásán túlmenően bajnokságon tanúsított maga­tanfolyam én, hétfőn reggel 7, illetve fél 9 órakor. A tanfolyam dija: 150 forint Kézilabda Hat nemzet női válogatottja Szegeden felveti a válogatott játékoso- tartása miatt 1979. július 31­kat felkészítő egyesületek ve- ig kizárja a válogatott keret­zetésének és szakvezetőinek bőL a felelősségét. Egyben felhív- Az OTSH — egyetértve az ja valamennyi egyesület fi- MLSZ elnökségének javasla­gyelmét, hogy a jövőben tával — 1978. augusztus 1­mindazokat a m^állapodá- é j Ková Ferencet bízta sokat és szakmai döntéseket, . amelyek a labdarúgás álta- meS a labdarugó szövetségi lános fejlődését hivatottak kapitányi tisztség ellátásával. Tegnap az újszeged! Sport­csarnokban tartotta sajtótá­jékoztatóját a Hungárhotels Kupa válogatottak női kézi­labdatornájának szervező bi­zottsága. Tóth András, a Sportcsarnok igazgatója a kő­vetkezőket mondta: — A rangos kézilabdator­na szervesen kapcsolódik a Szegedi Ünnepi Hetek sport­programjához. Hasonló szin­tű nemzetközi sportrendez­vény még nem volt Szegeden. A Hungária szállodák fővéd­nöksége alatt első ízben ren­dezhetjük meg városunkban ezt a reprezentáns tornát. Hat nemzet női válogatottja küzd mától a Hungárhotels Kupáért. Jugoszlávia, Len­gyelország, Románia, Norvé­gia, Hollandia és Magyaror­szág. Két mérkőzésünket a Magyar Televízió is közvetíti. Így szombaton délután 3 órakor a Magyarország—Len­gyelország. vasárnap fél 12 órakor pedig a Jugoszlávia— Magyarország találkozót A rangos nemzetközi torna a világbajnokságra való felké­szülés egyik jelentós állomá­sa. És a műsor: Ma, szerdán kezdődik a torna délután fél 5-kor ünnepélyes megnyitó­val. Ezt követi 5 órakor a Norvégia—Jugoszlávia talál­kozó. 6-kor Románia—Len­gyelország, 7-kor pedig Ma­gyarország—Hollandia mér­kőzés. Csütörtökön, július 20-án, 17 óra: Lengyelország —Norvégia, 18-kor: Jugoszlá­via—Hollandia, 19 órakor: Románia—Magyarország. Pénteken, július 21-én, 17 órakor: Hollandia—Románia, 18-kor: Jugoszlávia—Len­gyelország, 19-kor: Magyar­ország—Norvégia. Július 22­én, szombaton, 15 órakor: Magyarország—Lengyelország (tv-közvetítés), 16 órakor: Hollandia—Norvégia, 17 óra­kor: Jugoszlávia—Románia. Július 23-án, vasárnap, 9 órakor: Lengyelország—Hol­landia, 10 órakor: Románia —Norvégia, 11 órakor: Ma­gyarország—Jugoszlávia (tv­közvetítés). A torna első helyezettje el­nyeri a Hungárhotels Kupát Különdíjazásban részesül a legsportszerűbb csapat, a gól­király, a legjobb mezőnyjá­tékos ée a legjobb kapuvédő. Vitorlázórepülés Békéscsabai sikerek az első versenynapon DÖNTETLEN AZ ELSŐ JÁTSZMA A Fülöp-szigetek előkelő hegyi üdülőhelyén, Baguió­ban, a fővárostól, Manilától 200 km-re kedden megkezdő­dött a sakkvilágbajnoki pá­ros mérkőzés Anatolij Kar­pov, a cím védője es Viktor Korcsnoj, a kihívó között. Az első játszmában Korcsnoj játszott világossal, s a talál­kozó a 18. lépés után döntet­lennel zárult. BODNÁR TIBOR EZÜSTÉRMES Suhlban, a trap- és futó­vadlövő EB utolsó napján szép magyar siker született. Futóvadlövésben a felnőttek mezőnyében Bodnár Tibor a második helyet szerezte meg. Egyéniben Európa-bajnok: Píeffer (NDK) 581 kör, új vi­lágcsúcs (régi: Gazov 579 kör, 1976), 2. Bodnár Tibor (Ma­gyarország) 573/96, 3. Kegya­rov (Szovjetunió) 573/92,... 7. Németh I. 567, ...9. Szabó 563, ...Gulyás 547. FIATAL SÜLYEMELÖK VIADALA Szolnokon az elmúlt hét végén rendezték meg az út­törö, serdülő és ifjúsági kor­osztályú súlyemelők I. és II. kategóriás versenyét. Ered­mények. Serdülők. 52 kg: 1. Török Gyula 125 kg. -f82,5 kg: 1. Tari János 130 kg. If­júsági II. korcsoport. 60 kg: Szili István 130 kg. If­júsági I. korcsoport. 56 kg: 1. Zelei György 185 kg. 67,5 kg: ...2. Karai Mihály 165 kg. Valamennyien a Szegedi Spartacus sportolói. A SZOVJETUNIÓ A VILÁGBAJNOK A női tőrcsapat döntőben a szovjet válogatott végig ve­zetve, igen biztosan, 9:2 arányban győzött Lengyelor­szág ellen. ÜSZÓTANFOLYAMOK A SZEGEDI JARASBAN Üszni tanulnak a gyerekek a szegedi járásban. Kistele­ken és Ásotthalmon 70—70, Mórahalmon pedig 40 gyer­mek ismerkedik kéthetes tur­nusokban, szakemberek fel­ügyelete mellett a cseppfo­lyós közeggeL LÉNART ISTVÁN VILÁG- ÉS EURÓPA- . BAJNOK Athénban, a pehelysúlyúak küzdelmével folytatódott az ifjúsági súlyemelők világ- és Európa-bajnoki sorozata. Az első napon gyengébb kezdés után a magyar színek képvi­selőit nagy öröm érte, Lé­nárt István az összetettben — 265 kg-mal — világ- és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett. Lénárt lökésben (147,5 kg) arany-, szakításban (117,5 kg) ezüstérmet kapott Az MLSZ elkészítette az NB n. osztályú labdarúgó-bajnokság 1978-79. évi sorsolásét. Mint is­meretes, az új idényben közép, nyúgati, keleti csoportban 60. csapat mérkőzik és a három el­ső helyezett kerül majd az NB i-be. Az őszi idény augusztus 6-án kezdődik és megszakítás nélkül december 10-lg tart. Sőt még ezután is lesz egy forduló, a tavaszról előrehozott első program. A sorsolás a követ­kező: KO'ZEP CSOPORT I. forduló: VIII. s. 16.30 6. Budafoki MTE-SZEOL AK, Bp. Építők—Kossuth KF'SE, Volán SC—22. Volán. Ikarus—B.-gyar­mat, BKV Előre-Ganz-MAVAG, Pénzügyőr—Bp. Spartacus, Du­naújv. Ép.—BVSC, Vác—Dunake­szi, KSC-Bem SE, Szegedi Dó­zsa—Perbál. II. forduló: VIE 13. 16.30 ó. SZEOL AK-Szegedi Dózsa, Per­bál-KSC, Bem SE-Vác, Duna­keszi—Dunaújv. Építők, BVSC— Pénzügyőr, Bp. Spartacus—BKV Előre, Ganz-MAVAG—Ikarus, B.-gyarmat—Volán SC, 22. Volán -Bp. Építők, Kossuth KFSE­Budaíoki MTE. III. forduló: Vin. 20., 15 ó. SZEOL AK-Kossuth KÉSE, Bu­dafoki MTE-22. Volán, Bp. Építők—B.-gyarmat, Volán SC­Ganz-MAVAG, Ikarus-Bp. Spartacus, BKV Előre-BVSC, Pénzügyőr—Dunakeszi, Dunaújv. Építők-Bem SE, Vác-Perbál, KSC-Szegedi Dózsa. IV. forduló: VIII. 27., 16 ó. KSC-SZEOL AK, Szegedi Dó­zsa—Vác, Perbál—Dunaújvárosi Építők. Bem SE-Pénzügyőr, Du­nakeszl—BKV Előre, BVSC­Ikarus, Bp. Spartacus—Volán SC, Ganz-MAVAG—Bp. Építők, Ba­lassagyarmat—Budafoki MTE, 22. Volán—Kossuth KÉSE. V. forduló: IX. 3., 15.30 ó. SZEOL AK—22. Volán, Kossuth KÉSE—B.-gyarmat, Budafoki MTE—Ganz-MAVAG, Bp. Építők —Bp. Spartacus, Volán SC— BVSC, Ikarus-Dunakeszi, BKV Előre—Bem SE, Pénzügyőr—Per­bál, Dunaújv. Ép.—Szegedi Dó­zsa, Vác-KSC. VI. forduló: IX. 10., 15.30 ó. Vác-SZEOL AK, KSC—Dunaúj­városi Ép„ Szegedi Dózsa­Pénzügyőr, Perbál—BKV Előre, Bem SE—Ikarus, Dunakeszi­Volán SC, BVSC—Bp. Építők, Bp. Spartacus—Budafoki MTE, Ganz-MAVAG-Kossuth KÉSE, B.-gyarmat—22. Volán. VII. forduló: IX. 17„ 15 6. SZEOL AK—Balassagyarmat, 22. Volán-Canz-MAVAG, Kossuth KFSE—Bp. Spartacus, Budafoki MTE—BVSC; Bp. Épitők—Duna­keszi, Volán SC—Bem SE, Ikarus -Perbál, BKV Előre—Szegedi Dózsa, Pénzügyőr—KSC, Duna­újvárosi Építők—Vác. VIII. forduló: IX. 24., 15 6. Dunaújv. Ép.—SZEOL AK, Vác­Pénzügyőr, KSC-BKV Előre, Szegedi Dózsa—Ikarus, Perbál­Volán SC, Bem SE-Bp. Építők, Dunakeszi—Budafoki MTE. BVSC—Kossuth KÉSE, Bp. Spartacus—22. Volán, Ganz­MAVAG—B.-gyarmat. IX. forduló: X. 1., 14 ó. SZE­OL AK-Ganz-MAVAG. B.-gyar­mat—Bp. Spartacus, 22. Volán— BVSC, Kossuth KFSE—Dunake­szi, Budafoki MTE—Bem SE, Bp. Épitők—Perbál, Volán SC­Szegedi Dózsa, Ikarus-KSC, BKV Előre-Vác, Pénzügyőr­Dunaújv. Ép. X. forduló: X. 8., 14 6. Pénz­ügyőr-SZEOL AK, Dunaújvárosi Ép.—BK,y Előre, Vác—Ikanw. KSC—Vokán SC, Szegedi Dózsa— Bp. Epítgik, Perbál—Budafoki MTE, Bem SE—Kossuth KÉSE, Dunakeszi—22. Volán, BVSC— Balassagyarmat Bp. Spartacus -Ganz-MAVAG. XI. forduló: X. 15., 14 4. SZEOL AK-Bp. Spartacus, Ganz-MAVAG—BVSC, B.-gyar­mat-Dunakeszi, yolán-Bem SE. Kossuth KFSÉ-Perbál, Bu­dafoki MTE-Szegedi Dózsa, Bp. Építők—KSC. Volán BC-Vác. Ikarus—Dunaújvárosi Ép., BKV Előre-Pénzügyőr. XII. forduló: X. 22., 13.00 6. BKV Előre—SZEOL AK, Pénz­ügyőr—Ikarus, Dunaújvárosi Ép. -Volán SC, Vác-Bp. ÉpltiSk, KSC—Budafoki MTE, Szegedi Dózsa-Kossuth KFSE, Perbál­22. Volán, Bem SE—B.-gyarmat, Dunakeszi—Ganz-MAVAG, BVSC —Bp. Spartacus. XIII. forduló: X. 2S., 13.30 ó. SZEOL AK—BVSC, Bp. Sparta­cus—Dunakeszi, Ganz-MAVAG— Bem SE, B.-gyarmat—Perbál, 22. Volán—Szeg. Dózsa, Kossuth KFSE—KSC, Budafoki MTE—Vác, Bp. Építők—Dunaújv. £p.. Volán SC—Pénzügyőr, Ikarus—BKV Előre. XIV. forduló: XL 5„ 13 4. Ikarus—SZEOL AK, BKV Kló­ré—Volán SC, Pénzügyőr—Bp. Építők, Dunaújv. Ép.—Budafoki MTE, Vác-Kossuth KFSE, KSC —22. Volán, Szegedi Dózsa—B.­gyarmat, Perbál—Ganz-MAVAG, Bem SE—Bp. Spartacus, Duna­keszi—BVSC. XV. forduló: XI. 12„ 13.00 «, SZEOL AK-Dunakeszi, BVSC— Bem SE, Bp. Spartacus—Perbál, Ganz-MAVAG-Szeg. Dózsa, B.­gyarmat—KSC, 22. Volán-Vác, Kossuth KFSE-Dunaúj városi £p., Budafoki MTE-Pénzügyór, Bp. Építők—BKV. Előre, Volán SC—Ikarus. XVL forduló: XL 19., 13.00 6. Volán SC—SZF.OL AK, Ikarus­Bp. Építők, BKV Előre—Budafo­ki MTE, Pénzügyőr—Kossuth KFSE. Dunaújváros—22. Volán, Vác—B.-gyarmat, KSC—Ganz­MAVAG, Szegedi Dózsa—Bp. Spartacus, Perbál—BVSC, Bem SE—Dunakeszi. XVIL forduló: XI. 26., 13.00 ó. SZEOL AK—Bem SÉ. Dunakeszi -Perbál, BVSC-Szegedl Dózsa, Bp. Spartacus-KSC, Ganz­MAVAG—Vác, B.-gyarmat—Du­naújv. Építők, 22. Volán—Pénz­ügyőr, Kossuth KFSE—BKV Elő­re, Budafoki MTE—Ikarus, Bp. Építők-Volán SC. XVIII. forduló: XIL 3., 13.00 ó. Bp. Építők—SZEOL AK, Volán SC—Budafoki MTE, Ikarus—Kos­suth KFSE, BKV Előre—22. Vo­lán, Pénzügyői^-B.-gyarmat, Du­naújv. Ép.—Ganz-MAVAG, Vác —Bp. Spartacus, KSC—BVSC, Szegedi Dózsa—Dunakeszi, Per­pál—Bem SE. XIX. forduló: XIL 10., 13.00 6. SZEOL AK—Perbál, Bem SE­Szegedi Dózsa, Dunakeszi—KSC, BVSC—Vác, Bp. Spartacus—Du­naújv. Építők, Ganz-MAVAG— Pénzügyőr, B.-gyarmat—BKV Előre, 22. Volán—Ikarus, Kossuth KFSE-Volán SC, Budafoki MTE —Bp. Építők XX. forduló: XIL 17„ ISA0 ó. SZEOL AK—Budafoki MTE, Kos­suth KFSE—Bp. Építők, 22. Vo­lán—Volán SC, B.-gyarmat—Ika­rus, Ganz-MAVAG—BKV Előre, Bp. Spartacus-Pénzügyőr, BVSC -Dunaújvárosi Építők, Duna­keszi-Vác, Bem SE-KSC, Perbál -Szegedi Dózsa. Evezés Három első hely a vidékbajnokságon A tatai öreg-tavon együtt rendezték meg a Budapest­és vidékbajnokságot Ezen a versenyen lehetett megszerez­ni a részvételi jogot a hét végén sorra kerülő országos bajnokságra. A Szegedi Víz­ügyi SE evezősei jól szere-, peltek a kétnapos versenyen, három számban vidékbajnok­ságot nyertek, hat számban pedig ezüstérmet szereztek. Eredmények. Nők. Felnőt­tek. Kormányos nélküli ket­tes: ... 2. Koczkás, Harczel (Sz. Vízügyi SE). Kormányos négypárevezős: 1. Sz. Vízügyi SE (Koczkás. Kalmár, Bárdi, Harczel, k.: Balázs). Férfiak. Felnőttek. Kétpár­evezős: ... 2. Ónodi, Németh (Sz. Vízügyi SE). Kormányos kettes: 1. Szegedi Vízügyi SB (Nimsz, Pécsi, k.: Wolf). Ifjúságiak. Kormányos nél­küli kettes: ... 2. Bezdán, Gyuris (Sz. Vízügyi SE). Ser­dülők. Egypárevezős: ... 2, Jakócs (Sz. Vízügyi SE). Kor­mányos nélküli kettes: ... 2. Mátyás, Matyasovszki (Sz. Vízügyi SE). Nyolcas: ...2. Szegedi Vízügyi SE (Tarnai L., Varga, Bartha, Magosi, Francia, Pávó, Harmatos, Halmosi, k.: Madácsy). Úttö­rők. Kétpárevezős: 1. Tarnai Z., Engi (Sz. Vízügyi SE). A felsorolt versenyzők va­lamennyien részt vesznek a hét végén sorra kerülő orszá­gos bajnokságon. Vasárnap nem fogadta ke­gyeibe az időjp>-ás a verseny­zőket hétfőn viszont mesvál­tozott körülmények között sor került a startra. A részt­vevők Szeged—Hódmezővá­sárhely—Zsana—Szeged út­vonalon vetélkedtek. Eredmé­nyek. Nagygép-kategória: 1. Halasi Gábor (MHSZ Békés­csaba) 1000 pont (maximális teljesítmény!), 2. Háner Ist­ván (MÁV MHSZ repülőklub, Budapest) 999. 3. Borosnyai Károly (MHSZ Nyíregyháza) Pirat-kategória: 1. Zsíros János (MHSZ Békéscsaba) 1000 pont (maximális telje­sítmény!), 2. Gyimesi Attila (MHSZ Szekszárd) 943, 3. Szá­lai József (MHSZ Győr) 942. Megyénk versenyzői is rajt­hoz álltak a vetélkedőn és jól szerepeltek. A nagygép­kategóriában Mihók József a IS., Pongrácz Lajos pedig a 21. helyet szerezte meg. A Pirat-kategóríában Kerekes László a 11., Hódi László pe­dig a 12. helyen végzett. A verseny egyébként július 30­16 tart. Az Autóközlekedési Tanintézet folyamatosan indit személygépkocsi­vezefői tanfolyamokat Háromféle kocsi típuson lehet tanulni! Jelentkezni lehet: Berlini krt 16. szám alatt 8-tól 16 óráig. Pályázat A Csongrád megyei Vendé-látó Vállalat pályázatot hirdet a hódmezővásárhelyi területen üzemelő Béke étterem Üzletvezetői munkakör betöltésére Vendéglátói pari technikumi vagy szakközépiskolai végzettséggel és melegkonyhás-vezetői gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Munkakört a IV. negyedévben lehet betölteni. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a sze­melyzeti osztály vezetőjénél, Szeged, Honvéd tér 5/B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom