Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

ember tonságos munkavégzés színvonala alapvetően nem vállalati elhatározástól függött, hanem a központi utasításoktól, valamint a vállalatok rendelkezésére bocsátott anyagi és pénzeszközök nagyságától. Ennek szükségszerű kísérő jelenségeként a vállalatok felelőssége is elmosódott. A vállalatok nem voltak kellően érdekelve abban, hogy működési területükön a baleseti veszélyforrásokat feltárják és elhárítsák. Számos esetben előfordult, hogy az elhárításra tett utasítást a balesetet szenvedett fél beleegyezésével eltusolták. A munkaviszonyok megszüntetésének kötött rendszere sem hatott abba az irányba, hogy jobb, egészségesebb, biztonságosabb és kulturáltabb munkafeltételek megteremtésével tartsa a vállalat a rendelkezésére álló munkaerőt. Az új gazdaságirányítási rendszer a vállalatok önállóságának növelésével a munkavédelem területén is jelentősen megnövelte a munkáltatók lehetőségét, döntési és elhatározó képességét, ugyanakkor a felelősségét is. Ma már a vállalatok vezetői központi döntés mögé nem „bújhatnak", mint korábban. A gazdálkodás eredményességének viszont nem jelentéktelen feltétele az, hogy a dolgozók milyen körülmények között dolgoznak, milyen a munkahelyi klima, a munkavégzés feltételeinek kulturáltsága és biztonsága. A jelenlegi szabályozás a kötöttség megszüntetésével alapvetően pozitív hatással van a munkavédelem fejlesztésére. A pozitív szabályozás, a helyes vállalati döntések biztosításának lehetősége, következetes — vállalati és dolgozói érdekében alapuló — végrehajtást feltételez. Ezért a továbbiakban a végrehajtás során szerzett tapasztalatokra, elsősorban a fogyatékosságokra szeretném felhívni a figyelmet. Egyik alapvető hiba a vállalatok és különböző szintű vezetőinek szemléletéből ered. Kissé eltúlozva ez abban jut kifejezésre, hogy a nyereséget, mint a gazdálkodás egyetlen mércéjét egyes helyeken — s ezek száma nem kevés — eltúlozzák. A mechanizmusból nem fakad, a szocializmussal pedig kifejezetten ellentétes az a felfogás, hogy a nyereséges gazdálkodást „mindenáron" biztosítani kell. Ha viszont a munkafeltételek korszerűsítésére szolgáló eszközöket, vagy azok egy részét nem rendeltetésük céljára használják fel, szükségképpen megnövekszik az üzemi balesetek, illetőleg ennek következtében a kiesett munkanapok száma, ami elkerülhető lett volna, és jelentős az a kár, amelyet a társadalomnak és a vállalatnak okoztak. Országosan 2,5—2,8 millió, míg megyénkben az 1000 főre eső balesetet szenvedők száma miatt kiesett munkanapok 23,2%-ról 22,7%-ra csökkent, ami jó, de nem megnyugtató. Elszomorító viszont a halálos, illetőleg az üzemi balesetek száma. Az előző 431-ről 440-re, az utóbbi 894-ről 906-ra nőtt Ez az eljárás ellent mond a rejtett rendeltetésszerű joggyakorlás elvének, emberi szempontból erkölcstelen, s ugyanakkor káros is. S ez az utóbbi veszélyesebb! Ugyanis a rejtve maradt üzemi balesetek zöménél nem történik meg az okok feltárása, s ennek következtében elmaradnak azok az intézkedések is, amelyeknek a veszélyforrások megszüntetését kellene szolgálniok. A közvetett anyagi hatást — sajnos — nem megfelelően értékeljük. A magasabb termelési értékelmaradása, a kiesett munkanaA tét: az A

'„munkavédelem" valósághűen munkásvédelmet, a dolgozó ember védelmét jelenti a munkajogviszony keretei között. A dolgozó embert védi minden károsodással szemben, amely a munkafolyamatban való részvétellel esetlegesen — s olykor szükségszerűen — együtt jár. Ez a felismerés jogszabályokban — kötelezettségekben és tilalmakban — a jogalkotó akaratát fejezi ki. A szocialista jogtudomány művelői a jogrendszer egyik sarkalatos elvét az ember védelmének elvében jelölik meg. E jogrendszeri elv konkréttá az egyes jogágazatokban válik. Az ember védelme komplex feladat. Ezért valamennyi jogágazat — az általa szabályozott társadalmi viszonyok jellegére és sajátosságaira, valamint a szabályozás módszereire tekintettel — számos intézkedést tett és tesz az ember védelme elvének realizálása érdekében. Ezen intézkedések között lehetetlen nem felismerni a jogalkotó azon akaratát, amely szerint védeni kívánja a legfőbb termelő erőt, az embert, a maga sajátos viszonyai között. A munkaviszonyban levő dolgozó védelmét a munkajog direkt eszközökkel, alapvetően a munkavédelem jogintézményének széles körű kiépítésével, annak jogi szabályozásával kívánja biztosítani. Ezt teszi a jogalkotó azzal, amidőn a munkáltatók részére kötelezettségként írja elő az egészséges és biztonságos munkafeltételek megteremtését. A dolgozó ember védelmét azonban a jogalkotó a közvetlen eszközökön túlmenően közvetett módon is biztosítani törekszik. Ezt szolgálják többek között a munkaidőre, a pihenőidőre, a jóléti és kulturális szolgáltatásokra, vagy azok egy részére vonatkozó jogszabályok és jogintézmények, amelyektől a jogalkotó nem, vagy csak igen szűk körben engedélyez eltérést. A továbbiakban csak a munkavédelemről — mint a prevenció eszközéről — az egészséges és biztonságos munkafeltételek szabályozásáról, a kialakult szabályozási rendszer hatékonyságáról és a kívánalmakról szeretnék szólnL A munkavédelemre vonatkozó Jogi szabályozásnak korábban is, és ma is — bár eltérő súllyal és jelentőséggel — lényegében három szintiét lehetett és lehet megkülönböztetni. Az egyes szinteken jelentkező jogi szabályozással szemben támasztott alapvető követelmény: az alapul szolgáló viszonyokat csak olyan részletességgel és olyan mélységig szabályozzák, ameddig az adott szinten a valóságban meglevő különbségek — az eltérő rendezés igényével — a jogszabályalkotók részéről még érzékelhetők. A jogi rendezés helyességét azóta a gyakorlat is igazolta. A dolgozók ugyanis a legkülönbözőbb helyeken és feltételek között végzik munkájukat. Életük, egészségük és testi épségük veszélyeztetettsége — a fentiekre tekintettel — rendkívül szerteágazó. Teljes védettséget csak vállalati szinten és differenciált módon lehet elősegíteni. Bonyolítja a munkásvédelem hatékonyságát a fentieken kívül a munkavállalók életkori és nemek szerinti összetétele, ezen belül is a nők anyai hivatásával együtt járó körülmények, valamint a veszélyforrások szüntelen növekedése és jellegük átalakulása, állandó változása. A fentiekből következik, hogy a megelőzést szolgáló teendők jelentős része még egy iparágon belül is csak vállalati szinten válik nyilvánvalóvá. Másként szólva. a vállalati és a magasabb szintű szabályozással szemben támasztott követelmény nem lehet más, mint a technika fejlődésének és az ebből adódó változásoknak a dinamikáját kövesse. Ezért helyes lenne kötelezővé tenni a vállalati munkaügyi szabályok szükség szerinti, de legalább évenkénti felülvizsgálását a megváltozott viszonyok, függvényében. A régi irányítási rendszerben a vállalatoknál az egé&2>éi&> es bizCzinder Antal elsősorban éremművész, érmei ért kapott dijakat kitüntetéseket. Éremművészként nyerte el a Derkovits-ösztöndíjat 1965-ben. Érmeivel szerepel minden rangosabb hazai és sok külföldi kiállításon. Most Egerben állitott ki hetven érmét és néhány grafikát az utóbbi évek munkájából. Képeinken: Mátyás király — Vacsoraidő — Alamizsnát osztó. pok következtében tényleges és volumenét tekintve jelentősebb veszteséget okoz a népgazdaság számára, mint a kártérítés címén kifizetett több százmillió forint, amely egyébként is az üzemi balesetért történő helytállásnak csak egy része. Az elmaradt termelési érték véleményem szerint többszöröse annak az összegnek, amelyet kártérítés címén az üzemi balesetek következményeinek elhárítására fordítunk. S ez még mindig nem a teljes veszteség. Ebben a folyamatban figyelembe kell venni a halmozódást, amely minden üzemi baleset okvetlen kísérője. Arról van ugyanis szó, hogy pl. 1977-ben 2,6 millió munkanap esett ki a termelésből, s ugyanennyi időn át — táppénz és egyéb szolgáltatás formájában — a balesetet szenvedettek csak részesedtek a társadalom javaiból, a nemzeti jövedelemből. A tényleges veszteséget a kettő halmazata adja. A balesetet szenvedett dolgozók nagyon sok esetben önhibájukon kívül — a társadalom asztalára nem tesznek. Véleményem szerint a kártalanítás címén kifizetett pénzösszegek megtakarításán túlmenően annak többszörösét lehetett volna megtermelni értékben. En ezt is valóságos veszteségként fogom fel. A vállalatok egyrésze azonban nem így gondolkodik, s antihumánus szemléletük mellett nem veszik észre, hogy a „mindenáron" való nyereségre törekvés mind a vállalatra, mind a társadalomra nézve valóságos anyagi veszteségekkel párosul. Nem lehet magyarázatot találni arra, hogy milyen indítékok alapján fizetnek ki vállalataink több 100 millió forintot kitevő bírságot azért, mert a folyókat, a levegőt szennyezik. E milliókat kitevő kártérítések sok esetben elegendőek lennének a károkozások megelőzésére, a szennyezett vizek tisztítására, a balesetek megelőzésére stb. Az egészséges és biztonságos munkafeltételek megteremtését a jogalkotó vállalati kötelezettségként írja elő. A jogalkotó által elérni kívánt cél meghatározott tárgyi és személyi feltételek biztosításával valósítható meg. A nagyon is indokolt szemléletbeli változás kikényszerítése nélkül azonban aligha léphetünk előre a munkások fokozott védelmében. DR. SIKLÓS SÁNDOR Czinder Antal érmei Weöres Sándor Vásári népballada Tiszabecsnél vagyon egy borkápolna, Flangár Csöpi volt annak a góréja, Plangár Csöpi ha föltűrte ingujját, három manus kiköpködte a fogát. Asztalok közt jár a szép missz Ramóna, szölke álom a fején a paróka, szeme köré kék karika pingálva, abból pillog a sok részeg pofára. Fáró Lajos leült a plüss fotelbe. N missz Ramónát csak igen nézegette. Mondta Csöpi: Ne tátsd a szád, te Lajos, ez a kastély úgyis ölég huzatos. Missz Ramónát illetőleg valahol majd erkölcsi segítséget is kapol, nem akarok neked sokat mesélni, mert te aztat úgyse szokod kibírni. — Fáró Lajost elvitték a műtőbe, három fehér magántanár varrta be, Fáró Lajost addig-addig műtötték, hogy a vágyát egészen lehűtötték. Viszik Csöpit Szentesre a táblára, missz Ramóna gondolkodik magába: Az egyiknek állkapcája odalett, a másikért nem adnék egy verebet. Pátkai Tivadar Ősök, aratók ne csudáljátok őket s ha köhögnek hajnalonta ha fejükön hordják nem a cigarettától van még a zsupptetőket van az a ^hordástól hát vigyázzátok őket karjukat a taliga öletekben vigyétek vagy éppen a kasza mert mellényük elszálló nyújtotta úgy meg fekete V betű hallgatásuk koporsó O-l csizmájuk jaj zárójel kepékből áll össze szemöldökük — alatta buggyantós korsó a szemük a múlt idő jele: T Szilágyi Ákos Zsonglőrkutyák ha aztán itt a jó idő, s mindnyájan ott ülünk a kutyatejes vasárnapi fűben, ne nevessünk, ha tehénlepények közt tribliző zsonglőrkutyákat látunk néha, engedelmesen megemelik kis kutyakalapjukat — tyaf! tyaf! — s a cirkusz felé kutyagolnak némán.