Délmagyarország, 1978. július (68. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-16 / 166. szám

Vasárnap, 1978. július 16. 120 Sonvogyl KArolyné felvételei Sorok egy képhez E kép közlésére és annak magyarázatára az késztet, hogy az eddig tudottnál még teljesebb tudomásunk legyen a KMP szegedi szervezetének 1918—1919-es. mozgalmi emlékhelyeiről, mielőtt még ez az épület is lebontásra kerülne. Évek óta foglalkoztatott Andorka Sándor visszaemlékezésének ez a kitétele: „A párthelyiség valamelyik felsővárosi bolthelyiségben volt..Hiába kutattam, nyomra nem találtam. Már-már hajlamos voltam feltételezni, hogy Andorka Sándor téved az emlékezésében, amikor Széli Juliska halálát követően beszélgetés közben a „Tízes Bizottság" utolsó mohikánja, Nagy Julianna elvtársnő egy szenzációs dolgot mondott el, mely szerint amikor már többen voltak tíznél, és Széli Juliska szobájában már nem fértek el, rövid ideig a Sajka és a Szt. Miklós utcai sarokházban tartották meg az összejöveteleiket a „Kocsma a Holdvilághoz" nevezetű helyiségben, és innen mentek át a Kovács-féle vendéglő helyiségébe, a Zárda utca 7. számú házba. Annyi év után végre megoldást nyert a rejtély... Andorka Sándor tehát visszaemlékezésében nem tévedett, a Kocsma a Holdvilághoz helyisége révedezett emlékezetében ... Ez volt hát a bolthelyiség. Nem is csoda, ha évtizedek távolából nem tudott teljes bizonyossággal visszaemlékezni pontosan mindenre, hiszen 1918 óta sok mindenen ment át. Kényelmes lett volna mindezeket elhallgatnom, hiszen tulajdonképpen most saját magamat igazítom helyre, önmagamat helyesbítem és egészítem ki, eddigi mozgalmi emlékhelytablómat módosítom. Kommunista pártunk mozgalmi emlékhelyeinek mentül teljesebb bemutatása nemes feladat és kötelesség ! E házban, a mostani bádogosműhely helyén volt 1918-ban a Kocsma a Holdvilághoz helyisége, az első nyilvános kommunista gyülekezés Szegeden. E közléssel kiegészült a KMP szegedi szervezete 1918—1919-es mozgalmi emlékhelyeinek teljes képe: Zárda utca 10., Sajka utca 10., Zárda utca 7., Maros utca 8. és Kossuth Lajos sugárút 5. szám. Képünk a Sajka utcai párthelyiséget mutatja be. PUSZTAI (PIPICZ) JÖZSEF Sebestyén Lajos Kolorádóbogarak Mint az áttelelt kolorádóbogarak: mindenre immúnisán továbbtenyésznék, és mindig mindent lelegelve, a szépszóra jogosult egyszerű szívekre, a kézfogásra induló, de megszégyenülten lezuhanni kényszerülő kérges mozdulatokra, a derékegyenesítő élesztő-eszmékre, az istentiszteletnél léleknyugtatóbb emberi közösségre, bölcsnek hitt zagyva szóömléseikkel ködöt lehelnek: ők nem fogadják az utcán köszönésünk, de kijátsszák gyanútlanságunkat, jóhiszeműségünk, úgy, hogy álljunk csak az íróasztaluk előtt dideregve, — légkörük mint mélyhűtő raktárterem — és maradjunk meg [sapkagyűrő kisebbrendűségben. Tóth Bálint Varázsduda, varázssíp, varázstrombita Találtam egy varázsdudát, di-du-dá, azzal aki hármat dudált, di-du-dá, elfeledte a bánatát, még a szíve is táncra állt, di-du-dá! Faragtam egy fűzfasípot, fü-fi-fi, azzal aki hármat sípolt fü-fi-fi, vállára szállt a telihold, fü-fi-fi! Vertem egy szép réztrombitát, trá-rá-rá, azzal aki így trombitált, trá-rá-rá, a fényes nap vállára szállt, trá-rá-rá! Megyünk hárman éjjel-nappal trá-rá-rá, jobbomon a fényes nappal, trá-rá-rá, a telihold sípja sikolt, köztük meg a dudám rikolt, di-du-dá! G

utoranszki szomszéd az ablakon át jött hozzám. Nem kedves gy enneivkori emlek űzte, sem bűnöző hajlama, csupáncsak úgy vélte, ha a megszokott módon, az ajtón át akar bejönni, nem talál odahaza. Ott ült és itta a kávéját, és hosszas szóakrobatika után kinyögte, hogy éntőlem függ egyetien fiacskájának, Makszimiliánkának, a sorsa, pontosabban az, hogy felvegyék az oligofrének (fejlődésben elmaradottak) iskolájába. A gyerek különben intelligens és tehetséges volt a korához képest, vadászkürtön játszott, és három nyelven is tudta mondani, hogy „jónapot" meg „viszontlátásra". Miután megkérdeztem, hogy ezt a ritka csodagyerekeket miért pont az oligofrének (fejlődésben elmaradottak) iskolájába óhajtja küldeni, Gutoranszki elmondta, hogy ők mennyire aggódnak gyermekük jövőjéért, es drága kincsüket olyan oktatási intézménybe óhajtják küldeni, ahol a gyermekük az első lendülettel kitűnik a többiek közül. Így komoly előnnyel jelentkezhet a főis>kolára. Megkértem, hogy ne mondjon butaságokat, akárminek is néz engem, én csupán közönFurcsa látogatás séges áruforgalmi tisztviselő vagyok a „Limlomimportnál", az oligrofének (fejlődésben elmaradottak) iskolájához pedig semmi közöm sincs. Amenynyiben pedig szeretett Makszimiliánkáját ,ha jól értettem, komolyan oda akarja íratni, hát menjen be abba az oktatási intézménybe, és ne legyen Jlyan tehetetlen. Gutoranszki fürkészőn tekintett rám a szemöldöke alól, és az ujjaival megkopogtatva a homlokát, „Marslakónak" titulált. Szó sem lehet olyan iskoláról, amelyikbe csak úgy, támogatás nélkül be lehet Jutni. Es ha egyéb kapcsolatom nincs is az oligofrének iskolájával, itt vagyok én magam, a múltkor a saját szemével látta, hogy kéz a kézben sétáltam a parkban egy hosszú szőke hajú, műszempillás nővel, aki megerősített értesülései szerint — az iskola igazgatóhelyettese másod-unokatestvérének a sógórnőjének a legjobb barátnője. Ekkor már felfortyantam, és beleüvöltöttem a képébe, ahelyett, hogy abba ütné az orrát, amihez semmi köze, és azután nyomozna, mikor és kivel sétálok a parkban, jobb lenne, ha fogná Makszimiliánka papírjait, és haladéktalanul bevinné azokat a fejlődésben elmaradottak iskolájába. A legjobb ajánlólevél pont egy " ilyen atya ... Gutoranszki két-három percig pislogott, mire felfogta a szavaim értelmét, hirtelen felpattant, és kiabálni kezdett — hogy minden világos, nem csak hogy segíteni nem akarok egy tehetséges gyereken, de még az apjának a becsületét és eszét is megsértem. De majd ő leszámol velem máshol, különösen a szőke, műszempillás hölgynél. És ugyanazon az úton távozott, ahol jött, csörömpölve csapta be maga után az ablakot Szorongva néztem, hogy veti át magát az erkélyen, egyensúlyoz gyakorlott mozdulatokkal a szárítókötélen, és azon töprengtem, mikor jövünk rá végre, hogy egy lakásba — és máshová is — az ajtón keresztül kell bemenni. SZTEFAN ZAJCAROV Emlékek a régi Palánkról V

égigmentem a korzón, és gyönyörködtem a Széchenyi tér zöld pázsitjában, tarka virágszőnyegében. Nagyon szép idő volt, a nap sütött, az ég kék volt, jól éreztem magamat. Továbbmenve a Horváth Mihály utca bal oldalán, önkéntelenül ránéztem a kirakatra: egy nagy zsebóra mutatta bent az időt. Némi tépelődés után bementem a boltba, és megkérdeztem, nem az az óra-e ez, amely valaha az Oskola utcában a Brauswetter órásé volt? — De, igen — felelték a műhely kedves dolgozói. Miután elmesélték az óra kalandos útját az Oskola utcától a Horváth Mihály utcáig, én is kielégítettem vendéglátóim jogos kíváncsiságát. Ez az óra gyermekkoromat és az első világháborút juttatta eszembe. A háború végefelé a Szent György utcában laktunk. A piarista gimnáziumba akartam iratkozni, pedig a KlauzáL (a mai Radnóti) gimnázium úgyszólván a szomszédunkban volt. A gimnázium nyolc éve alatt mindig nagyon korán kellett indulnom, hogy időben iskolába érjek. Nem lehet elfelejteni azokat a téli korai keléseket. Az osztályok kevéssel 7 óra után sorakoztak, hogy az öreg Dömötör templomba menjünk; majd mikor ezt bontani kezdték, az iskola házi kápolnájában hallgattuk a misét. Hosszúak voltak ezek a didergős utak. Végig a mai Tanácsköztársaság útján a hídig, aztán az Oskola utcán a Brauswetterig. Ott volt ez a bizonyos óra, amely naponta megnyugtatott, hogy még nem késtem el. Az Oskola utca csupa árvíz előtti házból álltEgyik téli reggelen úgy hasra estem, ahol három lépcsőn kellett lelépnem, hogy a nagy rajztábla messze csúszott ki hónom alól a jeges úton. Ez éppen a híres „török házzal" szemben történt. Sok diákkal találkoztam évről évre, akik naponta velem szembe jöttek. Ok is iskolába mentek, a kereskedelmibe, a Klauzálba, vagy a lánygimnáziumba. A Templom téren három nevezetes üzlet előtt vitt el utam. Egy szatócsbolt, ahol a diákabrakot vette minden jóravaló gyerek, az Alt-féle papírbolt, ahol az utolsó pillanatban • is lehetett irkát kapni, no meg a Dennert ruhafestőműhely, a mester örökké verekedő fiaival. Az Oskola utcában még állt a piaristák régi rendháza, ahol valaha kétszáz éve kezdték el a tanítást. Hej, ez a Brauswetter-óra de sok mindent idézett fel bennem! Mindennap ott mentem el az Oskola utcában, a Palánk határán. A Palánktan születtem, első emlékeim a háború előtti évekből származnak, a Palánkból valók. A Révay, a Szív, a Somogyi, az Oroszlán, a Szegfű és az Ipar utcából állt a Palánk. A Szegfű utcában születtem, természetesen erre az utcára gondolok vissza legszívesebben. Ide torkollott be a Szív utca, melynek kamilla és papsajt gyepére szívesen hevertünk le, ha elfáradtunk. Bebarangoltuk ezt az egész környéket az épülő Fogadalmi templomtól a Tisza partig, a hídtól az Ipar utcáig, ahol a rozoga ipartestületi székház állt. Abban az időben még Juhász Gyula is az Ipar utcában lakott. A Szegfű utcából négy házra emlékezem élénkebben. Szülőházamra,, melynek udvarán a sok eperfa nyár elején ingyen kínálta mézédes fehér és lila gyümölcsét, felsó szomszédunk szép magánházára, ahol a jó módú Mezei vaskereskedő lakott, velünk játszó három fiával. Az alsó szomszédunkban működő szódavízgyárra, ahol a tört üvegek közt turkáltunk, és gyűjtöttük a nagyon becses üveg glikkereket, melyek a krachedlis (üdítő ital) üvegek nyakában zárták el a szénsav útját. Emlékszem még egy nagyobb lakatlan házra is, ahová a háború elején az újoncokat szállásolták be. A Tisza-part, nekünk gyerekeknek sok más szórakozást is nyújtott. Sikongva siklottunk le a rakpart lépcső csúszdáján, mert magunk alá terméskövet raktunk,' Lapos kavicsot ugrasztottunk a vízen. A kikötött úszóházakon is sok látnivaló akadt. Az akkori víziélet sokkal élénkebbnek látszott, mint a mostani. A Regdon, a kis Naschitz és a Lórencz úszóházakról egész estig a fürdőzők jókedvű zaja hallatszott. A trarnbulinról ijejest ugró, vagy a vízben egymással versengő fiúk-lányok odavonzották szemünket. A csónakok egyremásra indultak és érkeztek sok-sok nevetéssel. Persze irigyeltük az úszóházak jókedvű fiatalságát, de tartottuk magunkat szüleink tiltó parancsához, és különben sem volt pénzünk belépőjegyre.., Még nagyon kicsik voltunk. Inkább továbbmentünk a hajóállomáshoz. Itt egész más, de azért szórakoztató látvány akadt, A Tiszán gőzhajók jöttek-mentek, az utasszállító gőzhajó menetrendszerűen indult és érkezett. A kémények ontották a füstöt, a lapátkerekek tajtékozva kavarták a vizet, hogy szinte sistergett. A látványt fokozta aa utasok és búcsúzó ismerősök kur. jongatása. A hangulatot a borosüvegek gyakori kortyolgatása fokozta. Az érkezőket is sokan várták. Mindszentről, Szentesről, Csongrádról érkeztek sokan, különösen a hetipiacos napokon. A teherhajó vízfolyás ellen való fordulása kikötéskor különösen akkor volt nehéz, ha több uszályt húzott maga után. A teherkikötőben egyszerre csak egy hajó köthetett ki; a kirakodásra váró hajók tehát egymás mellé simultak. Ha a hajó sorra került, a kötelek partra repültek, a vasmacskák láncon csikorogva sülylyedtek a vízbe, és a hidat a hajóra csúsztatták. A rakodómunkások az árut kitalicskázták, vagy a zsákokat vállon cipelték ki a partra. Ha a hajót kirakták, újabb következett. Így ment ez egész nap egyfolytában, mert állandóan újabb hajók érkeztek mindaddig, míg a Tisza a hideg miatt be nem fagyott. Szeged egyik legjelentősebb ipara a fafeldolgozás volt, hiszen tutajon úgyszólván ingyen úszott e Szegedre a fa. Ezeket a tutajokat ingbe-gatyába öltözött rutének kormányozták idáig. A tutajok a Felső Tisza parti Lippai is az újszegedi Lőwy fűrészgyáraknál kötöttek ki. Sok fára volt szükségük a délvidéki bútorgyá•aknak és a gyufagyárnak is. A Tisza-part a szegedi ember, lek mindig kedvelt sétahelya itolt. A nagy víziélet hozta magával, hogy a gyerekek mind tudtak úszni. Akkor ugyan még nem voltak uszodák, de a későbbi neves • úszóversenyzők hozzám hasonló korúak voltak, és a Tiszán tanulták meg az úszás alapjait. Ezekből a gyerekekből alakult az első vízipólócsapat, és a két olimpikon Wanie testvért, Borosst, Hullmannt, a Hay fivéreket a magyar úszósport sokáig számon tartotta. A rókusi tavon edzettek, mert a SZUE versenyuszodája csak jóval a háború után épült fel. A Stefánián, a vár előtti téren a hét meghatározott napjain katonazene szólt, és szórakoztatta a Buchwald-széken ülőket, vagy a sétáló, ünneplőbe öltözött nőket és a kemény-, vagy szalmakalapos, sétabotos fiatalurakat. Katonazenés délutánokon a Tisza-parton sikk volt megjelenni. A híd felett egymás után léte sültek a fehér evezős-regatta házak. Az újszegedi parton mind többen kedvelték meg az olcsó és egészséges partfürdőzést. A vadevezősök is itt találták meg első otthonukat. A városi strand a Bertalan-emlékműhöz közel alakult meg, de sorban létesültek az egymástól elkülönült egyesületi, üzemi partfürdők, egész kabinsor utcákkal. A háború után Üjszeged szerb megszállása m;att a parttürdő a Sárgára költözött. Ilyennek láttam én gyermekkoromban a Palánkot, a Tisza-partot és a Tiszának Szeged életében betöltött szerepét. A Tisza akkor valóban Szeged főütőere, első számú országútja volt. Pr. Vámossy József