Délmagyarország, 1978. június (68. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-03 / 129. szám

U^/ftCo VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MSZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA 68. évfolyam 129. szám 1978. június 3., szombat Ára: 80 fillér KGSTértekezf ef Szegeden Á KGST-országok foto­szintézis-kutatással foglal­kozó tudományos intézmé­nyeinek képviselői Szege­den tartják idei koordiná­ciós értekezletüket. Júni­us 6-án, kedden a Szegedi Akadémiai Bizottság szék­házában kezdődő szimpózium témája: a fotószintézis el­sődleges és másodlagos ter­mékeinek, valamint azok anyagcseréjének - vizsgálata. Hazánkban hat egyetemi tanszék és kutatóintézet fog­lalkozik ezzel a témakörrel, és a magyarországi ilyen irányú kutatómunka koordi­nálásával a Szegedi József Attila Tudományegyetem Növénytani Tanszékét bíz­ták meg. Az értekezleten a KGST­országok delegációinak ve­zetői beszámolnak az 1977­ben végzett tudományos ku­tatómunka eredményeiről, körvonalazzák az elkövetke­ző esztendők feladatait, és egyben meghatározzák a vizsgálatok kiszélesítésének lehetőségeit, területeit. A kutatások célja kettős: nö­velni a növények által ter­melt szerves anyagok — fehérjék, szénhidrátok — mennyiségét és javítani mi­nőségét. Mindaddig szükség lesz erre, amíg mesterséges környezetben nem tudnak előállítani alap-szervesanya­gokat. A tanácskozás résztvevői ellátogatnak a Szegedi Bio­lógiai Központ Növényélet­tani Intézetének fotoszinté­zis osztályára, és megtekin­tik az egyetemi füvészkert­ben működő fitotront. A kétnapos szegedi program után Budakalászon, a Gyógy­növény Kutató Intézetben folytatódik az értekezlet, majd az eddigi eredmé­nyeket és az elkövetkező évek feladatait összegező jegyzőkönyv aláírásával ér véget Havasi Ferenc fogadta Konsztanlyin Katusevet Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára péntek délelőtt fogadta Konsztantyin Katusevet, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettesét. A szívélyes légkörű eszmecse­rén részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes és Vlagyimir Jakovlevics Pav­lov, a Szovjetunió budapesti nagykövete is. Púja Frigyes hazaérkezett Púja Frigyes külügymi­niszter, az ENSZ-közgyűlés leszerelési kérdésekkel fog­lalkozó rendkívüli üléssza­kán részt vevő magyar kül­döttség vezetője pénteken hazaérkezett New Yorkból. Véget ért a magyar-szovjet kormányközi bizottság ülésszaka Jegyzőkönyv aláírásával pénteken véget ért a magyar —szovjet gazdasági és mű­szaki-tudományos együttmű­ködési kormányközi bizottság XXI. ülésszaka. A jegyző­könyvet az Országházban Marjai József és Konsztan­tyin Katusev miniszterelnök­helyettesek, a kormányközi bizottság társelnökei írták alá. Az ülésszakot május 30.— június 2-a között tartották Budapesten. Megvitatták a szakosítás és a kooperáció hosszú távú fejlesztési prog­ramját, egyeztetve a konkrét teendőket. Megvizsgálták több beruházás menetét, s jóváhagyták egyebek között azokat az intézkedéseket, amelyeket a Vinnyica—Al­bertirsa közötti 750 kilovol­tos távvezeték építésére és üzembe helyezésére, valamint a paksi atomerőmű létreho­zására tettek. Véleményt cse­réltek arról is, hogy milyen módon tudnák a gyakorlat­ban még hatékonyabban hasznosítani a közös műsza­ki-tudományos fejlesztések eredményeit. Részletesen vizs­gálták a külkereskedelmi áru­forgalom alakulását, és to­vábbi dinamikus növelésének lehetőségét. Áttekintették a korábbi kormányközi és tárcaközi egyezmények végrehajtásá­nak menetét. * Az ülésszak befejeztével Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Valentyin Meszjac mezőgaz­dasági miniszter a baromfi­tenyésztési együttműködésről tárcaközi, Littvai István ko­hó- és gépipari miniszterhe­lyettes, valamint Georgij Szuborov elektronikai ipari miniszterhelyettes az elektro­nikai ipari műszaki-tudomá­nyos együttműködésről kor­mányközi egyezményt írt alá. A magyar—szovjet baromfi­tenyésztési egyezmény céljá­ról, tartalmáról Romány Pál miniszter az MTI munkatár­sának elmondotta: országa­ink mezőgazdasága között gyümölcsöző kapcsolat ala­kult ki, az együttműködés állandóan fejlődik és bővül. A műszaki-tudományos kap­csolatok erősödése mellett egyre inkább meghatározók a közvetlen gazdasági jelle­gű együttműködési progra­mok is, amelyek kölcsönös érdekek alapján sok kérdés­ben viszik előre a fejlődést a mezőgazdaságban. — A magyar—szovjet kor­mányközi bizottság jelenlegi ülésszakán, bővülő kapcsola­taink jegyében, ilyen együtt­működési megállapodás jött létre a baromfitenyésztésben. — Magyarországon a ba­romfitenyésztés jelentős ered­ményeket ért el; az összes hústermelés csaknem 30 szá­zalékát adja, az egy főre ju­tó 29 kilogrammos baromfi­hús-termelés pedig Európá­ban a legnagyobb. Az ágazat jelentőségét növeli, hogy pél­dául tavaly a vágott baromfi több mint 60 százalékát ex­portálta az ország. A miniszter befejezésül hangsúlyozta: a minisztéri­umok közötti megállapodás mind rövid, mind hosszú tá­von jól szolgálja a magyar és a szovjet mezőgazdaság érdekeit. Az egyezmény előirányozza a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát részvételét a szov­jet baromfitenyésztés fejlesz­tésében. Ezzel kapcsolatban Burgert Róbert, a kombinát vezérigazgatója elmondta: a tárgyalások alkalmával em­lékeztető formájában a kom­binát négy szovjet vállalattal — közöttük három külkeres­kedelmi vállalattal — előze­tes megállapodást írt alá ba­romfitelepek és tenyészanyag szállítására, takarmánypre­mixek biztosítására, továbbá takarmányrecepturák és ta­karmányozási tapasztalatok átadására. Az előzetes meg­állapodást a közeljövőben követi a végleges szerződés megkötése. Most két tenyésztőtelep és két hizlalda szállítását irá­nyozták elő. Egy-egy tenyész­telepen négyszázezer tyúkot tarthatnak, a két bábolnai rendszerű hizlaldából pedig évente 29 millió broyler­csirke kerül majd ki. A Szov­jetunióban 1979 júliusában kezdik meg az építést, szere­lést, a létesítményeket 1981­ben adják át. A baromfite­lepek épületeinek és a hoz­zájuk tartozó műszaki be­rendezésnek az értéke eléri a 60 millió rubelt. A szovjet küldöttség pén­teken délután elutazott ha­zánkból. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Marjai József és Ro­mány Pál. Jelen volt Vlagyi­mir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagy­követe is. (MTI) Folytatódlak a magyar—mozambiki megbeszélések Nagygyűlés az Egyesült Izzóban Pénteken délelőtt Kádár Jánosnak, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak, hosonczi Pálnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az Elnöki Tanács elnökének, Gyenes András­nak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, vala­mint Samora Moises Ma­chelnek, a Mozambiki Fel­szabadítási Front (FRELI­MO) és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének, Joa­quim A. Chissanónak, az Ál­landó Politikai Bizottság tagjának, külügyminiszternek a részvételével az MSZMP KB székházában folytatód­tak a hivatalos tárgyalások. * A nap folyamán — az MSZMP Központi Bizottsága részéről Gyenes András, a FRELIMO részéről Joaquim A. Chissano — aláírták az 1978—79-re szóló pártközi megállapodást. * Délután Újpestre, az Egye­sült Izzóba látogatott a kül­döttség. A delegációt elkí­sérte Gyenes András, Rácz Pál külügyi államtitkár és Sütő Gábor, hazánk mapu­tói nagykövete. A vendége­ket a gyár fellobogózott be­járatánál Soltész István ko­hó- és gépipari miniszter, Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyet­tes vezetője, Garai Róbert külügyminiszter-helyettes, Somogyi Imre, a IV. kerüle­ti pártbizottság első titkára és az Egyesült Izzó vezetői köszöntötték. Ezt követően Dienes Béla, a vállalat vezérigazgatója tájékoztatót adott a termé­keiről világszerte ismert üzem munkájáról, a dolgo­zók helyzetéről, a műszaki fejlesztésről. A vendégek megtekintették a Tungsraim­par. 38 nagy teljesítményű fényforrásokat gyártó üze­met, amelyet csütörtökön avattak fel. Nagy elismerés­sel szóltak a modern, auto­mata berendezésekről, s a szervezett munkáról. A mozambiki elnök az üzemlátogatás során emlék­sorokat jegyzett be b Barát­ság szocialista brigád napló­jába: „Amikor a tudomány egy nép kezébe kerül akkor az valamennyi nép barátsá­gát erősíti. A brigádnak eredményes, sikerekben gaz­dag jövőt kívánok!" — ír­ta. Az Egyesült Izzó több száz dolgozójának ütemes tapsa köszöntötte a mozambiki, magyar és vörös zászlókkal ékített vállalati sportcsar­nokba belépő, a magyar— mozambiki barátsagi nagy­gyűlésre érkező vendégeket. Az elnöki emelvényen fog­laltak helyet a párt- és ál­lami küldöttség vezető sze­mélyiségei, élükön Samora Moises Machellel, továbbá Losonczi Pál, Gyenes And­rás, Szépvölgyi Zoltán a fő­városi tanács elnöke. Solté István, Rácz Pál, valam a kerület, a vállalat párt­mozgalmi szerveinek képvi­selői, a gyár élenjáró mun­kásai. A két ország himnu­szának elhangzása után út­törők virágcsokorral köszön­tötték az elnökségben helyet foglaló magas rangú vendé* geket, majd Méhes Lajos, a budapesti pártbizottság első titkára üdvözölte a barátsági nagygyűlés résztvevőit Mél­tatta a mozambiki nép nagy­szerű felszabadító harcát, eredményeit, kiemelve a ma­gyar nép a jövőben is cse­lekvő szolidaritással áll afri­kai barátai mellett. Ezután Losonczi Pál lépett a szónoki emelvényre. Losonczi Pál beszéde Losonczi Pál, az Központi Bizottsága, nöki Tanács nevében szavakkal üdvözölte Moises Machelt s a biki párt- és állami ség tagjait. — A magyar nép tői fogva támogatta MSZMP zambiki hazafiakat a gyar^ az El- matosítók elleni harcában. meleg Különös jelentőséget tulaj­Samora donítunk annak, hogy az or­mozam- szág függetlenné válása küldött- után a mozambiki nép a szocialista fejlődés feltételei­kezdet­a mo- (Folytatás a 2. oldalon.) Javult a belvízhelyzet Már az időjárás is segít a szivattyúknak Az. erős felmelegedés és a szél hatására javult a bel­vízhelyzet Csongrád megyé­ben. Az évnek ebben a sza­kaszában 24 óránként hat-hét milliméter csapadékot ké­pes elpárologtatni a kedvező időjárás. Szükség is van rá, mert — az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság ügye­letének jelentése szerint — még körülbelül ezer hek­Szegfű, paprika, krizantém a Felszabadulás Tsz-ből A szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezet újsze­gedi kertészetének üveghá­zaiban zöldséget és virágot hajtatnak. Így jelentős sze­repet vállal a téesz Szeged ellátásában. Az elmúlt na­pokban is teljes lendülettel szedték a szegfút, szüretel­ték a paprikát. Emellett ké­szülődnek az őszi idényre is. A kertészet dolgozói már ültetik a melegágyi ablak­keretekből összeállított üveg­házakban a cserépben elő­nevelt, szépen fejlett kri­zantórnpalántákat Acs S. Sándor felvétele tárt borít kisebb-nagyobb foltokban elöntés, ugyanak­kor. ennél lényegesen na­gyobb az olyan terület, amelyen nem áll ugyan víz, de a talajok felázottak, át vannak nedvesedve. Tizenöt torkolati szi­vattyútelep és tíz közbenső átemelőberendezés üzemel. A fokozatos javulásra utal az is, hogy már csak he­lyenkint, elsősorban a mé­lyebb fekvésű térségekben szükséges néhány szivattyú­telep állandó üzemeltetése, máshol a főcsatornák telí­tettségétől függően indít­ják, illetve állítják le a be­rendezéseket. A főcsatornák telítettsége a torontáli öblö­zetben a legnagyobb. ahol a kedvezőtlen domborzati viszonyok miatt lassú üte­mű a lefolyás. A mezőgaz­daságilag művelt területe­ken ilyenkor késlelteti a lefolyást a növényzet fej­lettsége is. A vízborítás azonban már sekély, és né­hány száraz, csapadékmen­tes nap alatt sokat szik­kadhatnak a mezőgazdasági­lag művelt területek, vala­mint a rétek, a legelők. Az időjárás alakulásától függ, hogy mikor oldhatják fel a Tisza—Maros szögletében, Szentes és Hódmezővásár­hely körzetében még fenn­álló belvízvédelmi készült­séget. A Tisza magyarországi al­só szakaszán a korábbi apa­dást áradás váltotta fel, és olyan mértékben emelkedett a folyó szintje, hogy az ATIVIZIG figyelőszolgála­tot rendelt eL

Next

/
Oldalképek
Tartalom